2015. április 20., hétfő

Oknyomoz a Spiegel: Titkosszolgálati eszközökkel épülhetett a cionista Iszlám Állam

A Der Spiegel birtokába jutott dokumentumok szerint a vallási fanatizmus csak máz. Ha a lap információi valósak, akkor az Iszlám Állam szervezeti felépítését a Stasi is megirigyelte volna. Ami nem véletlen.
 

A Der Spiegel vélhetően felfedezte azt az embert, aki megálmodta és megszervezte az Iszlám Állam nevű terrorista csoportot. Igaz, ez az ember már halott. Exkluzív és eléggé hosszadalmas tényfeltáró cikkében a lap azt állítja, hogy birtokába kerültek az Iszlám Állam szervezeti egységeit ábrázó titkos ábrák, dossziék is.

Ezek alapján kijelenthető: az állam megszületése profi titkosszolgálati építkezés volt. Christoph Reuter, a Spiegel riportere meg is jegyzi: a kalifátust irányító szervezet inkább az egykori kelet-német titkosszolgálathoz, a Stasihoz hasonlítható.

A Spiegel azt állítja, a dokumentumokat aleppói lázadókkal való hosszas alkudozások után szerezték meg, akik akkor tettek szert rájuk, amikor a szíriai várostól északra, Tal Rifaat-ban lerohanták az IÁ főhadiszállását. Természetesen az iratok eredetiségét igen nehéz megítélni ez alapján. Így mi sem szorítkozhatunk másra, mint hogy röviden ismertetjük a Spiegel terjedelmes cikkét.

A lap szerint az IÁ kiötlője, menedzsere, vezére Samir Abd Mohammed al-Khalifa volt, aki a Szaddám-rezsim alatt magas rangú titkosszolgálati tisztként dolgozott. Természetesen harcostársai ezen a néven soha nem ismerték meg, a legismertebb álneve Haji Bakr volt.
 
Fotó: wikipedia
Samir Abd Mohammed al-Khalifa, más néven Haji Bakr

A vezető igazi kaméleon volt, egészen haláláig nem is nagyon volt világos, hogy milyen szerepet játszik a szervezet életében. Azonban a szíriai házban, ahol utolsó napjait töltötte, olyan dokumentumokat hagyott, amelyek fényt derítettek az Iszlám Állam strukturális felépítésére, ideológiájára.

Ehhez a 31 oldalas kézzel írt dokumentumhoz jutott hozzá a német újság. A titkos dossziéból először csak pár oldalt sikerült átcsempészni Törökországba, ahol a Spiegel újságírói lehetőséget kaptak arra, hogy megvizsgálják a szövegeket. A nagy terv még 2012-ben kezdődött, amikor Bakr kitalálta, hogy Szíriában területeket kellene elfoglalni, és a helyzetet később ugródeszkaként felhasználni az Irak elleni offenzívákhoz. Ez természetesen abban az időben őrültségnek tűnt. Igazából azonban ez már az építkezés utolsó fázisa volt: az elbocsátott légió, Szaddám Huszein elitjének titkosszolgálati emberei és katonatisztjei ekkor már évek óta építették földalatti mozgalmukat. Amikor a szomszédos Szíriában a központi hatalom egész régiókban vesztette el a kontrollt, és helyére sok kis lázadó szervezett lépett, az iraki tisztek meglátták a tálcán kínálkozó alkalmat, hogy benyomuljanak az anarchia helyére.

Bakr tanyát is vert a Tal Rifaat nevű észak-szíriai kistelepülésen. A város tökéletes helyszínnek tűnt egy iszlamista mozgalom elindításához, számos helyi lakos ugyanis az öböl menti országokban dolgozott vendégmunkásként, főleg Szaúd-Arábiában, ahol sokan radikalizálódtak. A településen 2013-ban már több százan az Iszlám Állam kötelékében harcoltak.

Az árnyékok fejedelme, a hangtompítók lovagja

Ebben a városban találta ki az "árnyékok fejedelme" - sokan így nevezték Bakrt - az IÁ struktúráját a szervezet csúcsától egészen a legalsóbb szintekig. Azt is megálmodta, hogy melyik terrorista sejtnek melyik másik sejtet kell megfigyelnie. Ami nagyon furcsa, az az, hogy a dossziék az szír védelmi minisztérium fejlécével voltak ellátva, de a Spiegel szerint ez valószínűleg csak véletlen egybeesés.
 

Bakr nagyon aprólékosan vázolta a személyi felelősségre is kiterjedő ábrát. A terv egészen egyszerűen a hatalomátvétel tervrajzául szolgált. Az instrukció hónapokra lebontva megszabta a terjeszkedés ütemtervét. Az előkészület minden egyes alkalommal úgy kezdődött, hogy a speciálisan kiválasztott követők Dawah irodát nyitottak az elfoglalni kívánt településen, majd ezekben az intézményekben az odalátogató helyiekből kiválasztották azokat a személyeket, akik speciális információkat szállítottak az IÁ-nak a közösségről.

A szervezetet legjobban érdeklő adatok:

- a gazdag családok listája
- az erős személyiségek listája ezekben a családokban
- bevételi forrásaik felderítése
- a különböző lázadó fegyveres erők nagysága és elnevezése a településen
- a fegyveres csoportok vezetőinek nevei, politikai orientációja
- felfedezni a saríja törvény által tiltott tevékenységüket, amelyeket később zsarolásként lehet felhasználni ellenük

A kémeknek olyan tényeket kellett felderíteniük, mint a homoszexualitás vagy a titkosszolgálati kapcsolatok, valamint IÁ-tagokat beházasítottak a települések legerősebb családjaiba, hogy észrevétlenül befolyást gyakoroljanak rájuk. Az informátorok többsége a húszas éveiben járt, de akadtak tinédzserek is.

A tervezet foglalkozott pénzügyi, média-, iskoláztatási és kereskedelmi problémákkal is, de a fő feladat persze a kémkedés, az emberrablás és a gyilkosságok előkészítése volt. A szörnyűségek végrehajtásának a felügyeletére emíreket nevezett ki, de az emírek ellenőrzésére is emíreket nevezett ki, ha véletlenül az osztályvezetők nem végezték volna a dolgukat.

A tapasztalat már megvolt

Láthatjuk, hogy az IÁ mesterien meg volt szervezve. Bakr a Szaddám Huszein vezette Irakban volt titkosszolgálati tiszt. Bakr nem volt vallásos. Azt azonban felismerte, hogy ki lehet használni a vallásos emberek hitét, sőt a szervezete csak általuk lehet igazán erős. Így hát felépítették Abu Bakr al-Baghdadi alakját, azt remélve, hogy általa vallási színezetet kaphat a szervezet. Az iszlám törvénykezés, az egymást megfigyelő vallási vezetők azonban csak egy célt szolgálnak: a hatalom kiterjesztését. A vallási fanatizmus eszköz a tökéletes orwelli állam kiépítéséhez.
 
Fotó: AL-FURQAN MEDIA / Europress/AFP
<br>
Abu Bakr al-Baghdadi

A régi rendszerben még karrierista katonatiszt az amerikai invázió után munkanélkülivé és megkeseredetté vált. Sokak szerint a katonai leépítés volt az iraki konfliktus legnagyobb gócpontja. Szunnita katonatisztek ezrei kerültek az utcára, akiknek semmi vesztenivalójuk nem volt. Főleg ezek a jól képzett katonatisztek és titkosszolgálati emberek adták később a szervezet gerincét.

Mindenki mindenki ellen

2013-ig minden a legnagyobb rendben ment. Az Iszlám Állam sikeresen gyarapodott, a szír lázadókkal sem konfrontálódtak, azonban az egyik tagjuk brutálisan megkínzott egy nagy tiszteletben tartott lázadó vezetőt. Ezután mind a felkelők szekuláris szárnya, mind az Al-Nuszra Front támadni kezdte az IÁ-t. Erősítésül 1200 harcos érkezett Irakból, azonban ők nem harcoltak nyíltan a felkelőkkel. Inkább a fekete egyenruhájukat farmerekre cserélték, hogy hasonlítsanak a felkelőkhöz. Így a káoszban a felkelő csapatok egymást kezdték el lőni, majd egy idő után elmenekültek a helyszínről. Ez a taktika sikeres volt több településen is. Haji Bakr távol maradt a harcoktól, egy kisvárosban bujkált. Ám az egyik nap lázadók rátaláltak, a pizsamájában ölték meg. Ami érdekes, hogy a lázadók beszámolói szerint egy darab Koránt sem találtak a lakásában.

A szervezet kapcsolata az Aszad-rezsimmel is megváltozott időközben. A szíriai katonaság nem bombázta a IÁ-t, de az iszlamisták is parancsba kapták, hogy kíméljék a kormányerőket. Ez sok IÁ-katonának nem tetszett, hiszen nem így képzelték el a dzsihádot. Azonban a helyzet megint változott, amikor az Iszlám Állam elfoglalta Moszult és az ottani fegyverraktárakat. Ekkor a dzsihadisták elég erősnek érezték magukat ahhoz, hogy nekimenjenek Aszad erőinek. Ekkor az a helyzet állt elő, hogy azokat a katonákat mészárolták le, akiket még pár hónapja védtek a felkelőktől.

Megmaradhat a szervezet?

A szervezet már több várost is elvesztett, egyre hevesebb harc bontakozik ki a kurd közösséggel is. Sokan azt gondolják, hogy a megalománia, a beképzeltség miatt elvesztették a misztikumukat. De a Spiegel szerzői szerint hiába vesztettek rengeteg harcost, az IÁ-nak megvan az esélye a szíriai terjeszkedésre. Az újság szerint az eddigi területvesztés főleg azért következett be, mert nem volt elég tapasztalatuk és tudásuk ahhoz, hogy miként kell igazgatni és megtartani a megszerzett országrészeket.

A katonai koalíció bombázásai lehet, hogy elpusztítják az olajkutakat és -finomítókat, de nem fogja megakadályozni az IÁ-t abban, hogy a területén élők milliótól újabb és újabb adót szedjenek be. A szerzők szerint az is probléma, hogy az Iszlám Állam központi erőként is feltüntetheti magát, ezzel szimpatikussá válhat a lakosság körében a vallásháborúktól terhelt kaotikus régióban. A Spiegel szerint az ősi síita-szunnita konfliktusban az IÁ testesítheti meg az isteni rend képét, ami pedig nagyon veszélyes lehet az egész térségre.

spiegel.de - Magyar Nemzet Online

Kapcsolódó:
   Szakadék felé tart a világ: Európa valóban az amerikai terrorállam szolgája? (VIDEÓ)
   Szaúdi dollármilliárdok Izraelnek; a terrorállam szándékosan ölt meg 535 gyereket Gázában
   Különös egybeesések: a Charlie Hebdo egészen véletlenül a Rothschildok kezébe került néhány nappal a merénylet előtt
   Amerikai nyugalmazott tábornok szerint hazája hozta létre a cionista Iszlám Államot
   Rogán: Az ellenzék megfúrta a magyar részvételt az Iszlám Állam elleni harcban
   Európa ostrom alatt - A 24. órában vagyunk menekültügyben is
   USA és Oroszország: Az atom háború közel van, mint még soha
 

Már terelgetné a Nyugat, – a Kína által létrehozott szuperbankot… – ha tudná


aiib_0

– Tudják már, hogy nem képesek legyőzni, s ezért majd az élére akarnak állni, – ahogyan ezt már tőlük megszokhattuk… –

Kínai sajtó: A Világbank és az IMF kész az együttműködésre az AIIB-vel

A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetői csütörtökön úgy nyilatkoztak, hogy készek megerősíteni az együttműködést az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankkal (AIIB), hogy kiaknázhatóvá váljanak a régióban rejlő lehetőségek.
150319-3-001
„Az infrastrukturális igények óriásiak a fejlődő világban, és a ezek a kívánalmak óriásiak Ázsiában az AIIB számára. Mindenképp szoros együttműködésre számítunk” – jelentette ki a Világbank elnöke, Jim Yong Kim a Világbank és az IMF tavaszi ülését megelőző sajtótájékoztatón.
A Xinhua kínai hírügynökség kérdésére válaszolva Kim elmondta, hogy jelenleg a Világbank nagyobb technikai szakértelemmel rendelkezik, mint az AIIB, és minden oka megvan arra, hogy az AIIB-vel együttműködve projektelőkészítésbe kezdjen.
„Először látni szeretnénk, hogy mihez kezd majd az AIIB” – tette hozzá.
Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón megnyerő kezdeményezésnek nevezte egy olyan elhivatott intézmény létrehozását, amely regionális szinten foglalkozik majd az infrastruktúrával.
„Ez egy szívesen látott regionális szervezet, amellyel az IMF mindenképp együtt akar működni” – fogalmazott.
BRICS-AIIBA Kína által jóváhagyott AIIB célja az ázsiai régió infrastrukturális projektjeinek finanszírozása. A kínai pénzügyminisztérium szerdán közölte, hogy a szervezet alapító tagjainak számát 57-ben véglegesítették, és öt kontinenst fed le, köztük Ázsiát, Óceániát, Európát, Latin-Amerikát és Afrikát. Az AIIB létrehozása kezd lendületet venni, amit az is jelez, hogy több intenzív megbeszélésre is sor fog kerülni. Az alapokmány aláírását június végére tervezik, tehát az AIIB év végén kezdheti meg a tényleges munkát.
Egyre több feltörekvő gazdaság készül multilaterális intézmények megnyitására, mondván, a jelenleg működő globális intézmények semmit sem tesznek annak érdekében, hogy olyan reformokat hajtsanak végre, amelyek hűen tükrözik a fejlődő országok egyre jelentősebb befolyását.
A feltörekvő gazdaságok egyre növekvő és alulreprezentált befolyását figyelembe véve az IMF 2010-ben a feltörekvő gazdaságok kvótájának 6 százalékos növelésére szólított fel. Ám a reform ötéves csúszásban van az amerikai kongresszus késlekedése miatt.
„Megértem, hogy egyes országok miért frusztráltak és várják türelmetlenül a reform végrehajtását” – mondta Lagarde, és az Egyesült Államokat az IMF 2010-es kvótareformjának ratifikálására szólította fel.
Kim gratulált Kínának ahhoz, hogy „ilyen bátor lépést tett a multilateralizmus irányába”.
Jelenleg már ezek az államok jelentkeztek a kínai szuperbankba. - Grafika - The diplomat.com
Jelenleg már ezek az államok jelentkeztek a kínai szuperbankba. – Grafika – The diplomat.com
CRI – Xinhua – SzRTI

Magyar zászlótépések és helységnévtábla-rongálások Kárpátalján!

Több magyar község névtábláit rongálták meg és középületek magyar zászlóit tépték szét ismeretlen elkövetők hétfőre virradóra Kárpátalja Ungvári járásában, a rendőrség nyomozást indított az ügyben.
kisdobrony
Az ismeretlen tettesek fekete festékkel fújták le Eszeny, Tiszaásvány, Nagydobrony és Kisdobrony kétnyelvű falunévtábláinak magyar feliratait. Az ukrán-magyar határ tőszomszédságában található Eszenyben az elkövetők letépték a helyi középiskola, Tiszaásványban a művelődési ház épületére kitűzött magyar nemzeti lobogókat, az előbbi községben pedig a magyar nyelvű útbaigazító jelzéseket is összetörték. A rongálók a falunévtáblák ukrán feliratait és az épületek ukrán zászlóit érintetlenül hagyták.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége nyilatkozatban ítélte el a barbár cselekedetet és az ügy haladéktalan kivizsgálására szólította fel a hatóságokat. A KMKSZ feljelentést tesz a magyar feliratok és a nemzeti jelkép megrongálása ügyében.
A karpatnews.in.ua kárpátaljai hírportál hétfő délutáni jelentése szerint Tiszaásvány község polgármesterének bejelentése nyomán Szerhij Saranics ezredes, a kárpátaljai rendőrség parancsnoka azonnal a helyszínre irányította helyettesét, Olekszandr Hebes ezredest egy különleges nyomozócsoport élén, hogy kivizsgálja a vandál cselekedetet.
(MTI)

Szakadó eső, viharos szél Donbasszban

Donbassz mai hétfőjén kezd kiterebélyesedni a háború. Eddig csak a középső frontszakazon Donyeck térségében voltak a valcmanistákra nézve súlyos veszteségekkel járó összecsapásol, és Délen Sirokinonál. Ma azonban az északi-luhanszki-területeken is egyre több ponzon lángoltak fel a harcok.
A luhanszki szakaszon Szokolnyiki térségében tankokat is bevetve a martalócok, kísérletet tettek a népköztársasági erők állásainak áttörésére. Három tankjuk, és tucatnyi pribékhalál után, no meg a kitört heves esőzésnek is köszönhetően visszahúzódtak.
Próbálkoztak a 31. és 37. blokkposzt, valamint a 175.9- jelű magaslati pont táján is, de a tankelhárító rakétagránátok lerendezték ezt a kérdést. Egy csomó lator teteme most ott ázik a mezőkön.
Sztanyica Luhanszkánál egy mesterlövészeket szállító lator UAZ kapott RPG-találatot. A bérgyilkosok végleg kitáraztak. Öten voltak a járműben. Nekik már nincs gondjuk a zsold elköltésével.
Ezen a vidéken megsebesült hat milicista is.
A középső frontszakaszon Szpartak, Zsabicsevo és Lozovo, valamint a donyecki reptér volt mindaddig a latortüzérség támadása alatt, amíg az eső ott is el nem kezdett szakadni. Az viszont véget vetett a martalócok harci kedvének.
Délebbra Pantyelejmonovka és Sirokino környékén déső délutánig tartottak az összecsapások. De akkor oda is megérkezett az eső. Latorék nem szeretnek esőben lövöldözni. Addig viszont egy milicista aknavetőgránát lerendezett egy azovista jelzésű nehézgéppuska-fészket Sirokinonál. Ott is legalább féltucatnyi lator harapott fűbe.
Kijevben közben ma Pavlo Klimkin külügyér a Népköztársaságok javára való kémkedéssel vádolta meg az EBESZ-t! Ám érdekes módon, az EBESZ a Sirokino környéki latorhordákra tett panaszt, hogy azok elrabolták három asutójukat, és hogy a gyanú szerint “huncutságra” akarják felhasználni a szervezet szimbólumait viselő járműveket. Avakov belügyér viszont ez ellen hevesen tiltakozott.
Ma megkezdődött a Lemberg-régióbeli Javorovban az amerikai vendégszereplők fellépésével a “Fearless Gurdian 2015″ nevű USA-UA közös haditorna. A kezdésre Nyalókakirály is Javorovba ért, és szívélyesen köszöntötte az amerikaikat, és természetesen a sajátjait is.
val
Rendkívüli örömét fejezte ki a 300 amerikai bérgyilkos birodalmába érkezése fölött, és saját martalócaihoz fordulva bejelentette: új szakaszba lépett a jenkik Maradék-Ukrajna földjére lépésével az USA és az ő birodalma közötti együttműködés.
Valcman reményei szerint hamarosan brit, lengyel és kanadai csapatok érkeznek országába, és bízik abban, hogy az ausztrálok sem utasítják vissza az ő szívélyes meghívását. Hálát rebegett a vendég parancsnoknak, hogy ezekben a vészterhes időkben-“amikor hazánkat nyílt háborű fenyegeti egyik szomszédja részéről”-SEGÍTSÉGÜNKRE SIETTEK!
Majd mielőtt még bárki is egyetlen lépést tett volna, gratulált mintegy 900 martalócának az amerikaiakkal való kiváló együttműködéshez!
ebéd
Majd együtt megebédelt a “vendéghordával”!

https://balrad.wordpress.com/2015/04/20/szakado-eso-viharos-szel-donbasszban/

A PayPal is megcsippelné az ügyfeleket

A glükózszintet érzékelő tabletta az ember testét használja azonosításra, Fotó: Jonathan LeBlanc
A glükózszintet érzékelő tabletta az ember testét használja azonosításra, Fotó: Jonathan LeBlanc
A PayPal a beültethető, befecskendezhető vagy lenyelhető azonosítóeszközök új generációján dolgozik, hogy ezek idővel átvehessék a hagyományos jelszavak szerepét.
Jonathan LeBlanc, a PayPal globális fejlesztési igazgatója elmondta, hogy az eszközök között szerepelnek agyimplantátumok, bőrre vagy bőrbe ültethető papírvékony szilikon chipek és lenyelhető, a gyomorsav által működtetett azonosítók is.
LeBlanc szerint ezek az eszközök, az emberi testet, illetve annak különböző funkcióit, például a szívverést, a glükóz szintet vagy az erek rajzolatát kihasználva, amolyan „természetes” alternatívaként szolgálhatnak az azonosításban.
A fejlesztők úgy gondolják, hogy idővel az ilyen módszerek veszik majd át nemcsak a hagyományos jelszavak, de egyéb, egyesek szerint biztonságosabb, mások szerint disztópikus és kifejezetten nem biztonságos módszerek, mint például az ujjlenyomatok vagy a helymeghatározás alapú azonosítók szerepét.
„Amíg a hagyományos jelszavak használatban vannak, a többség mindig megmarad az „engedjbe” vagy a „jelszó123” jellegű, (könnyen megjegyezhető, így könnyen feltörhető) jelszavak mellett és a fiókjaik így mindig veszélyben lesznek,” mondta LeBlanc.
A PayPal több partnerrel is együttműködik az érleolvasáson alapuló technológiák, a szívritmus felismerő karkötők és egyéb futurisztikus technológiák bevezetésén.
Kiemelte, hogy a PayPal nem feltétlenül fogja ezeket bevezetni, de mindenképpen élen akar járni a fejlesztésben.
„Nem tudom, hogy a PayPal mit tervez a jövőre nézve, de megvizsgáljuk az új módszereket, például jelenleg az ujjlenyomat leolvasáson dolgozunk, hogy átlássuk a személyazonosítási piacot.”
„Nem tudom megjósolni, hogy melyik módszer lesz a nyertes. Beültethető, lenyelhető, injekcióval bejuttatott vagy egyéb. Az a lényeg, hogy kulturálisan mi válik elfogadottá. Ami elnyeri a tömegek tetszését… és nem akasztja ki az embereket, tehát olyasmi, ami lehet, hogy most furcsa vagy kiakasztó, de idővel elfogadottá válik, az lesz a nyertes.
LeBlanc megemlítette azt a svéd irodaházat is, ahol a bérlők, egyelőre opcionálisan, a kezükbe ültetett mikrochippel jutnak be az épületbe és nyitják az épületen belüli ajtókat vagy működtetik az irodai fénymásolót.
password-pill
Az ilyen fajta azonosítás társadalmi elfogadtatása, mint leküzdendő probléma, kísértetiesen hasonlít Regina Dugan, a Google mérnök részlegének elnökhelyettese, a DARPA korábbi program menedzsere által több fórumon is tett megjegyzéseire. Amikor egy interjúban a jelszótabletta és az elektromos tetoválás előnyeiről kérdezték az esemény moderátora megkérdezte tőle, hogy „a Google valóban mindent tud-e rólunk, akárhol vagyunk.” A műsorvezető megjegyzésére, miszerint Dugan végtére is a Google embere, tehát nyilván ismeri a választ, Dugan nevetve annyit mondott, hogy csak nyugodtan vegye be a tablettát.
Az új hitelesítési módszereket népszerűsítő cikkek nem mulasztják el megemlíteni, milyen gyenge védelmet nyújtanak a felhasználók által leggyakrabban használt jelszavak, az „123456”-tal az élen, ami vezette a 2014-es toplistát. Az új módszerek sokkal komolyabb veszélyeiről persze kevés szó esik.
Egyelőre azért még sokan gondolják tolakodónak és feleslegesnek ezeket az újításokat, de azok tábora is egyre nő, akik szerint az ilyen technológiáké a jövő. Egyesek meglepődve értesülnek arról, hogy a Biblia bizonyos próféciái több ezer évvel ezelőtt megjósolták azt, ami a szemünk előtt történik, és persze akadnak olyanok is bőven, akik kinevetik az aggodalmaskodókat, illetve azokat, akik a Bibliát idézve hívják fel a figyelmet a chipbeültetés és hasonló újítások veszélyeire.
A Jelenések könyvében olvasható próféciából (Jelenések 13:16-18) tudjuk, hogy ez lesz a társadalom feletti irányítás végső formája, ahol a rendszeren belül megszűnnek a kiskapuk és minden ember döntés elé kényszerül.
Források: Telegraph, Infowars
http://idokjelei.hu/2015/04/a-paypal-is-megcsippelne-az-ugyfeleket/

Ellenőrizetlen adósságok: egy tökéletes vihar előérzete

A globális pénzügyi stabilitásról szóló új IMF-jelentés a pénz-alkimisták kudarcának beismerése: a világ legkisebb válsága is összeomláshoz vezethet, véli a pénzügyi-elit. Megoldásuk nincsen. Mostantól azonnal életbe lép az az elv, hogy "mentse magát, aki tudja". A megtakarítóknak, az adófizetőknek, a banki ügyfeleknek fokozott riadó-készültségbe kell helyezni magukat.
 

A nyilvánosságtól szigorúan elzárkózva ezen a hétvégén tartotta meg az IMF és a Világbank a tavaszi ülését Washingtonban. Meglepő, hogy a tanácskozásról alig kerültek ki lényegi részletek a nyilvánosság elé. Még az olyan nagy pénzügyi média, mint a Financial Times vagy a Wall Street Journal is úgy tudósítanak, mintha a washingtoni pénzelit pusztán Görögországról tanácskozott volna.

Ez nem véletlen. Az ülés igazán fontos dokumentuma a Globális Pénzügyi Stabilitás Jelentés, amely a globális pénzügyi rendszer alkimistáinak bukásáról szóló kijózanító bizonyítvány. Az eddigi erőfeszítésekről tett jelentés, hogy megakadályozzák az összeomlást, a lehető legrosszabb bizonyítványt állítja ki magáról.

A jelentés megállapítja: a globális pénzügyi rendszerben lévő kockázatok 2014. októbere óta erősödtek és a pénzügyi rendszer olyan részeibe fészkelték be magukat, ahol egyre nehezebben ismerhetők fel és nehezebben lehet azokat leküzdeni. A fejlett gazdaságok egyrészt még inkább függenek a mindenkori jegybank politikától és egyidejűleg a globális alacsony-kamat politikájának nem kívánt mellékhatásainak szorításába kerültek . Az alacsony olajár, az erős dollárral együtt, mindenekelőtt a feltörekvő országokat helyezte nyomás alá. Ezért az pénzügyi rendszereiket ellenállóbbá kell tenni, javasolja az IMF, hogy leküzdjék a saját sebezhetőségüket.

A Görögország-válságra való szinte mániákusnak tűnő összpontosítás azt mutatja, hogy a pénzügyi rendszer globális hálózata annyira összetetté vált, hogy egy görög összeomlás az összes hivatalos állítás ellenére nagyon is veszélyezteti a globális pénzügyi rendszert. Ugyanez vonatkozik az Oroszország-válságra is. José Vinals, az IMF gazdasági igazgatója, és a jelentés egyik vezető szerzője, blogjában kifejezetten megemlíti az Oroszországban és Ukrajnában meglévő geopolitikai feszültségeket, valamint azokat is, amelyek a Közel-Keleten, Afrika részein és Görögországban is jelen vannak.

Különösen fenyegetőnek tűnik az eurózóna helyzete. Az IMF megállapítja, hogy az eurózóna bankjai egy 900 milliárd eurónyi rossz-hitelen (nem-teljesítő hitelek, NPL) ücsörögnek. Ezzel szemben az a 250 milliárd EUR, amelyet a nemzetközi hitelezők adtak Görögországnak, és amely, ha Görögország csődbe megy, elveszne, kezelhetetlen méretűnek látszik.

Az IMF számításai azt mutatják, hogy ezeknek a rossz-hiteleknek nagy része az olasz és a spanyol, valamint az ír, ciprusi és görög bankoknál van. Az Európai Központi Bank az európai bankfelügyelet átvételével és a saját tőkére vonatkozó új előírásokkal bizonyos sikereket elért. Azonban ezek az intézkedések semmiképpen sem elegendőek ahhoz, hogy a rossz-hitelek problémája megoldódjon. Ezért az IMF azt tanácsolja, hogy a bankok aktívan foglalkozzanak ezekkel a rossz-hitelekkel. Ugyanakkor az IMF azt is javasolja, hatékonyabb jogi és intézményi keretfeltételeket hozzanak létre, hogy ezek a rossz-hitelek eltűnjenek a világból.

Hogy ezek hogyan festenének, Vinals az osztrák "der Standard" lapnak adott interjújában vázolja. Ott az IMF embere támogatja az osztrák kormány kemény kiállását a Hypo Alpe Adria botránybank hitelezőivel szemben. Ez a helyzet meglepő, ha számos nemzetközi befektető, de leginkább sok német állami bank érintett az adósság moratóriumban. Milliárdos veszteségeket kénytelenek realizálni. Hogy az IMF ezt a folyamatot támogatja, azt mutatja, hogy a nemzetközi pénzügyi elit az adósságprobléma megoldhatatlansága tekintetében a "Mentse magát, aki tudja"-módba kapcsolt át. Egy olyasfajta végjátékkal állunk szemben, amelyben most mindenki a másikra próbálja rákenni a vétséget, másrészt az összes résztvevő arra törekszik, hogy ne neki kelljen a felelőtlen adósságcsinálásért fizetnie.
Ebben az összefüggésben Barack Obama elnök Görögországra vonatkozó megjegyzésének is jelentősége van: Obama azt ajánlotta a görögöknek, hogy keményebben próbálják meg behajtani az adókat. Az IMF pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy az adósságválság megoldása a magasabb adók lennének, mert valószínűleg ez az egyetlen kipróbált eszköz. Csak néhány hónappal ezelőtt javasolta azt az IMF, hogy minden vagyonra vessenek ki nagyjából 10 százalékos kényszerilletéket, hogy előrehaladjanak az adósság leépítésében.

Ausztrália már követi ezt a javaslatot, és elsőként vezet be adót a bankbetétekre. Ausztria , amely a bankcsőddel nyomás alá került, egy törvényt készít elő, amellyel átrendezi a betétbiztosítást. Az állam már nem vállal garanciát a banki ügyfelek betétjeiért. A bankoknak egyedül kell felelniük a megtakarításokért. Franciaország úgy döntött, hogy drasztikusan korlátozza a készpénzhasználatot, hogy megakadályozza a bankbetétek büntető kamatok elől való menekülését.

Az a gondolat, hogy a megtakarításokra és a vagyonokra kivetett adó, vagy a kényszeradó megoldaná az adósságproblémát, tovább szivárog a pénzügyi rendszeren belül. Csak néhány héttel ezelőtt írta le azt McKinsey vállalkozói tanácsadó, sok országban a pénzügyminiszter hagyományosan jelentős tanácsadója, hogy a vagyonokra kivetett kényszeradó az adósságválság megoldásának csodaszere.

Az IMF jelentés lefegyverző nyíltsággal állapítja meg azt, hogy az eddigi globális pénznyomtatásnak nincsen bármilyen hatása is a pénzügyi piacokra. Ez kitűnik a cikk elején lévő videó-interjúból is, melyet az IMF saját magával folytatott. Ebben Vinals megerősíti azt, hogy a nemzetközi pénzpiacokon likviditási problémák uralkodnak. Ez a kijelentés még azt a kérdés-feltevőt is meglepi, aki magától az IMF-től érkezett. De arra a kérdésre, hogy hova mentek a billiós összegű pénzek, amelyeket az elmúlt években a központi bankok a piacra nyomtak ki, Vinals nem tudott pozitív választ adni. Egy paradoxonról beszél, mi szerint a magas likviditás jó időkben jó, rossz időkben azonban rossz. Más szóval: ha a dolog valóban komolyra fordul, akkor a központi bankok összes kétségbeesett intézkedése hatástalan.
És még valami: a pénznyomtatásnak van még egy további, rendkívül veszélyes mellékhatása. Az IMF megjegyzi, hogy az alacsony kamatok komoly veszélyt jelentenek a biztosítási ágazatra Európában. Az életbiztosítók Európában 4,4 billió eurónyi portfólióval rendelkeznek, amelyet súlyosan veszélyeztetnek az alacsony kamatok. Az IMF hangsúlyozza, hogy ez a probléma nem egy elszigetelt jelenség a biztosítási ágazatban. Az életbiztosítások nehézségei az IMF szerint a teljes pénzügyi rendszer térhálósodása miatt más területet is megfertőzhetnek. Az IMF szerint ez a bizonyíték arra, hogy a pénzügyi rendszer kockázatai a bankoktól más intézményekhez vándoroltak. És azokat ott nem kezelték, éppen ellenkezőleg.

Az IMF számításainál és előrejelzéseinél mindig szükséges az óvatosság. Csak nemrég vált ismertté, hogy az IMF a Görögországra vonatkozó kiadott növekedési előrejelzéseit három nappal rá ismét korrigálta. Úgy tűnik, ez a korrekció a felelőse annak a pókernek, amelyet jelenleg a Trojka és Athén játszik. Egy dolog világos, hogy Görögországot nem lehet megmenteni. Ugyanakkor az is világos, hogy az eurózóna nem hagyja, hogy Görögország elbukjon. Schäuble német pénzügyminiszter néhány nappal ezelőtt mutatta be a parlamentben azt a tervet, mi szerint Görögország ugyan csődbe megy, azonban bennmarad az eurózónában. Ezt az ötletet a londoni City hangja, a Financial Times is magáévá tette, és azt az álláspontot képviseli, hogy legjobb lenne, ha Görögország bejelentené az IMF-fel és az Európai Központi Bankkal szembeni fizetésképtelenségét. Ez viszont azt jelentené, hogy a veszteségeket az európai adófizetőknek kell majd viselniük.

Az az elképzelés, hogy az európai kormányfőknek valóban a választóik elé kellene lépniük, és be kellene vallaniuk azt, hogy a közös valuta politikai projektjével felépítették azt a rendszert, amely az ahhoz tartozó fiskális felépítmény nélkül 250 milliárd euró veszteséget termelt, számukra életidegen. Az euró-mentők megpróbálják kitolni a játékot, amíg csak lehetséges.

Látván az Ausztriában, Ausztráliában és Franciaországban példaként végrehajtott intézkedéseket, abból indulhatunk ki, hogy az elkövetkezendő hónapokban és években az adófizetők, a megtakarítók és a banki ügyfelek, átfogóan, bár valószínűleg csak fokozatosan - a kasszához kéretnek járulni. Egyedül ők azok, akik a felhalmozott adósságokat visszafizetik. Hogy ezeket az adósságokat nem maguk, hanem felelőtlen kormányaik csinálták, kifogásként nem igazán segít az embereken.

Az államnak az erőszak- és pénzmonopólium birtokában minden lehetősége megvan arra, hogy végrehajtsa a pénzügyi elnyomás mindenféle fajtáját. Az IMF-jelentés viszonylag lágy szavakkal tanácsolja azt az államnak, hogy a globális pénzügyi stabilitás érdekében mindezt gyorsan és határozottan tegye meg. A megtakarítók és betéttulajdonosok számára elérkezett az idő, hogy elgondolkodjanak azon, mihez kezdjenek a nehezen megkeresett pénzükkel. Értelmesen kell cselekedniük. Előbb vagy utóbb az összes menekülési utat elvágják. Az összeomlást a rendszer magában hordozze. És ahogy mindig az történt a történelemben: a politikai kudarcok következményeiért soha nem azok felelnek, akik a katasztrófáért felelősek.
(deutsche-wirtschafts-nachrichten.de - Facebook)

Kapcsolódó:
   Eurócunami söpörhet végig a Földön
   Az európai zsidóság felfegyverzését követeli az Európai Unió vezetőitől egy befolyásos rabbi
 

Az amerikai katonák ukrajnai jelenléte a minszki egyezmény megszegését jelenti

Alekszandr Lukasevics, az orosz külügyminisztérium szóvivője pénteken bejelentette, komoly aggodalmakat vet fel Oroszországban, hogy a napokban több száz amerikai tengerészgyalogos érkezett Ukrajnába, amit Moszkvában egy újabb határozott lépésnek tartanak abba az irányba, hogy modern amerikai fegyverzet jelenjen meg közvetlen az orosz határ mentén. A KM szóvivője szerint Kijevben egy háborús párt van kormányon, amely kifejezetten lelkesedik aziránt, hogy modern amerikai fegyverekhez jusson.
Amerikai katona3
Lukasevics szerint az Ukrajnának biztosított amerikai kiképzési program magában foglalja a modern harceszközök kezelésének oktatását is, ami azt jelenti, hogy Washington a közeljövőben csapásmérő erőt akar telepíteni az ukrán-orosz határra. A KM szóvivője hangsúlyozta, az amerikai katonák ukrajnai jelenléte már önmagában a minszki megállapodás megszegését jelenti, ugyanis azt mutatja, hogy Kijev nem elkötelezett a békefolyamat mellett, hanem a háború folytatására és kiterjesztésére készül.
Lukasevics közlése szerint az Obama-adminisztráció szándékosan azon munkálkodik, hogy a békefolyamat meghiúsuljon, Washington ugyanis eleve nem támogatja a békés rendezést, mióta a térségi országok az amerikai küldöttet nem voltak hajlandók bevonni a béketárgyalásokba.

https://hidfo2015.wordpress.com/

Lengyel nyugállományú ezredes felszólított az ukrán kormány elmozdítására

Waldemar Skrzypczak
Waldemar Skrzypczak nyugállományú ezredes és Lengyelország volt védelmi minisztere kijelentette, hogy ő nem hajlandó támogatni Ukrajnát, és mindenkit arra buzdít, hogy bojkottálják Ukrajna katonai támogatását.
Miután Bronislaw Komorowski lengyel elnök kifejezte támogatását Ukrajna felé, a parlament megszavazott egy olyan törvényt, ami a II. világháború során aktív ukrán radikálisokat szabadságharcossá nyilvánítja, és ezzel legitimálja az őket példaképnek tekintő fegyveres csoportosulásokat. Skrzypczak most a nácizmus támogatásával vádolja Ukrajnát, és nyilatkozatában felszólította az európai vezetőket, hogy a szélsőséges mozgalmaknak állami támogatást biztosító ukrán kormánynak ne adjanak katonai támogatást. Az egyik kifogásolt szervezet az Ukrán Felszabadító Hadsereg, ami – mint Skrzypczak emlékeztetett – számos lengyel állampolgár haláláért tehető felelőssé az 1943-44 időszakban, vagyis a jelenleg is regnáló ukrán kormány lengyelek meggyilkolását legitimálja. A nyugállományú ezredes a volinyi mészárlásra hivatkozott, ahol több mint százezer lengyel állampolgár vesztette életét az ukrán radikálisoknak köszönhetően.
Skrzypczak korábban támogatta Ukrajna felfegyverzését, véleménye az ukrán kormány azon lépései hatására változott meg, mellyel legitimálják a II. világháború során elkövetett háborús bűnöket és rehabilitálják az elkövető csoportokat. Elmondása szerint a lengyel kormány jogi szempontból kell vizsgálja a kérdést, vagyis, ha Ukrajna legitimálja a lengyelek meggyilkolását és háborús bűnöket nyilvánít szabadságharcnak, fel kell hagyni a támogatásával és mindent meg kell tenni a radikális soviniszta politikát folytató kormány elmozdítása érdekében. Skrzypczak ugyanakkor hozzátette, hogy a lengyel politikusok egy része amiatt nem meri kritizálni az ukrán kormányt, mert tartanak a területi viták kiújulásától és egy újabb háború lehetőségétől.

https://hidfo2015.wordpress.com/

Hollande: tárgyalások folynak Moszkvával a Mistralokról

Franciaország és Oroszország tárgyalásokat folytat arról, hogy miként lehet megoldani a konfliktust a két ország között a két Mistral osztályú helikopterhordozó hajó leszállításának felfüggesztése miatt - mondta vasárnap Francois Hollande francia elnök. Az első hajó, a Vlagyivosztok leszállítása 2014 októberében lett volna esedékes. Az átadás azonban diplomáciai-katonai bonyodalom tárgya lett, amióta Hollande elnök az amerikai és a brit diplomácia nyomására az ukrán válság miatt szeptemberben felfüggesztette az átadást.
"Ez még tárgyalások témája. Éppen most folynak a tárgyalások a válság megoldására" - fogalmazott az államfő a Canal+ kereskedelmi televízióban. Hollande pénteken találkozik Jerevánban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az örmény népirtás századik évfordulójára rendezendő megemlékezésen, s az előzetes bejelentések szerint kétoldalú megbeszélést is fognak folytatni.
"Meglátjuk, hogy szóba kerül-e pénteken (a Mistral)" - mondta Hollande, de nem szolgált részletekkel a tárgyalásokról, amelyek közel fél éve terhelik a két ország közötti diplomáciai viszonyt.
Moszkva még 2011-ben írt alá megállapodást Párizzsal két Mistral típusú francia hadihajó megrendeléséről. A két helikopterhordozó Oroszországnak történő szállításáról Szentpéterváron a francia gyártó és az orosz beszerző vállalat képviselői egyeztek meg. Az 1,2 milliárd eurós (374 milliárd forintos) ügyletről két év előkészület és alkudozás után állapodott meg Nicolas Sarkozy akkori francia államfő és Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnök.
Az első hajó, a Vlagyivosztok leszállítása 2014 októberében lett volna esedékes. Az átadás azonban diplomáciai-katonai bonyodalom tárgya lett, amióta Hollande elnök az amerikai és a brit diplomácia nyomására az ukrán válság miatt szeptemberben felfüggesztette az átadást. A második helikopterhordozót pedig elvileg 2015 októberben kell leszállítani Oroszországnak.
Párizs a felfüggesztés óta többször is megerősítette, hogy az átadások feltételei "nem adottak", Moszkva pedig azzal fenyegette meg Párizst, hogy nemzetközi bírósághoz fordul az ügyben. Az orosz elnök csütörtökön közölte, hogy Párizsnak vissza kell adnia a két hajó megépítésére átadott pénzt, amennyiben véglegessé válik az átadás megtagadása. "A veszteségünket meg kell téríteni" - hangsúlyozta Putyin.
Anatolij Iszajkin, a Roszoboronexport orosz állami fegyvercég vezérigazgatója korábban "körülbelül két hónapot" adott Moszkvának és Párizsnak arra, hogy "kompromisszumot keressen bíróságok bevonása nélkül". A Paris Match című francia magazin szerint Iszajkin a francia elnökség küldöttének április elején átnyújtotta a költségtérítési igényekről szóló listát arra az esetre, ha a Mistralokat végleg nem szállítja le Franciaország, s ezen a végösszeg meghaladta az egymilliárd eurót.

MTI

Élelmiszeripari végórák - Kutatások a természet ellen!

Ez a cikk nem egy cégnépszerűsítő írás lesz, hanem gondolkodásra, netán ébresztésre sarkaló remélhetőleg... A Counter Culture Labs egyike azon új, „csináld magad” biotechnológiai laboroknak, amelyek az utóbbi tíz évben kezdtek felbukkanni. Egy olyan biolaboratóriumról van szó, amely szembemegy a hagyományos tudományos gyakorlattal: a kaliforniai létesítmény munkatársai szabadidejükben jönnek össze a különleges létesítményben, és nem egyszerűen megismerni akarják a természetet, hanem ki kívánják cselezni annak megszokott útvonalait. A labor egyik kutatócsoportja például azon dolgozik, hogy sajtot hozzon létre mindenféle állati közreműködés nélkül. Genetikai módosítások révén olyan élesztőgombákkal kísérleteznek, amelyek egy napon a tehéntejjel egyező molekuláris összetételű anyagot fognak termelni, és ebből kívánnak a jövőben sajtot, illetve egyéb tejtermékeket gyártani.
A projekt neve Real Vegan Cheese, azaz az igazi vegán sajt, a labor „biohekker” dolgozói ugyanis olyan sajtot akarnak létrehozni, amely ugyanolyan ízű, mint a tehéntejből készült változat, de alapanyaga nem egy állatból származik. A sajt elhagyása a legnagyobb áldozat, amit egy igazi vegánnak, vagyis a vegetarianizmus egy szigorúbb válfajának követői kénytelenek meghozni, magyarázza Benjamin Rupert, a csoport egyik vegyésze, aki egy évtizede maga is vegán diétát folytat. Bár a kezdeményezés első hallásra egy kicsit furcsának, és a nem vegánok számára talán fölöslegesnek is tetszhet, a projekt sok szempontból nagyon érdekes, és nagyon hasznos információkkal szolgálhat más biotechnológiai kezdeményezések megvalósításához is. A vállalkozás ráadásul nem is kerül túlságosan sokba, hiszen a génszekvenálás és az igény szerinti DNS-szakaszok legyártása napjainkban már egészen megfizethető. Ez utóbbi ára jelenleg bázispáronként 25 centet tesz ki, ami annyira alacsony összeg, hogy puszta hobbiból is bele lehet fogni egy, a „műtej” létrehozásához hasonló projekthez.

Lombikban az élelmiszer....


A projekt kiváló példája annak, hogy mire számíthatunk a jövőben a saját termesztésű élelmiszerek terén. Lassan ugyanis elérkezünk abba a világba, ahol a természetes és a mesterséges közti határvonal végleg megszűnik, és a technológia fejlődésének köszönhetően kistermelők is belekóstolhatnak a génmanipuláció rejtelmeibe, élelmiszerek egészen új osztályait hozva létre és nem az istállóban ganajászva. A labor egyik szobájában egy érdekes sertésszív úszkál egy üvegtartályban. A szervet kémiai úton gyakorlatilag minden sejtes elemétől megtisztították, így csak egy fehér váz maradt belőle. A szív Patrik D’haeseleer, a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium munkatársának tulajdona, aki főállásban azzal foglalkozik, hogyan lehetne az említett váz mintájára olyan konstrukciókat létrehozni, amelyeket aztán a páciens saját sejtjeivel benépesítve mesterséges szerveket lehetne növeszteni. A szakértő elmondása szerint a Counter Culture Labs-ben olyan dolgokat nyílik lehetősége felderíteni, amikre egy állami laborban nem nyílna lehetőség. Ezzel nincs egyedül. Az elmúlt évtized során több hasonló csoport kezdte meg működését, akik tagjai közé bárki végzettségétől függetlenül bekerülhet, ha új ötletei vannak a kutatási területtel kapcsolatban. A műsajton dolgozó kutatócsapat például többek közt egy biológusból, egy bioetikusból, egy nyugdíjas pszichológusból, egy könyvelőből és egy egykori marketingesből áll össze. Utóbbi, Maria Chavez, korábban az Apple-nél dolgozott, és a sajtprojektet a számítástechnika természetes kiterjesztődésének tekinti. „Mi lehetne nagyobb dolog annál, mint saját testünk és a környezet meghekkelése?” – mondja Chavez.

A csapat nem kizárólag a tehéntejből készült sajt reprodukálásán dolgozik, hanem hasonló módszerekkel emberi sajtot is létre kívánnak hozni. Ehhez mindössze másfajta génekre van szükség, és a mesterséges anyatejnek kétségkívül rendkívül sokféle felhasználási területe lehet az újfajta, minden eddiginél jobb tápszerektől kezdve az olyan tejtermékekig, amelyeket azok is fogyaszthatják, akik a tehéntejre allergiásak. A kezdeményezés ezen része persze több szempontból sem problémamentes. Chavez elmondása szerint jelenleg például azt vizsgálják, hogy az ilyen módon létrehozott anyatej nem vált-e ki autoimmun reakciókat. Az emberi tej mellett egy másik érdekes emlős, a narvál tejének mesterséges előállításán is dolgoznak a kutatók. A tengeri állat tápanyagokban rendkívül dús anyatejének állaga állítólag leginkább a fogkrémhez hasonlítható. És hogy miért éppen a sajt érdekli a kutatókat? A sajtkészítés mestersége egyidős az emberi civilizációval, és az egyik első példája annak, hogyan változtatta meg az ember a mikrobák manipulálása révén egy anyag állagát és egyéb jellegzetességeit. Az érdeklődést ugyanakkor, ahogy említettük, az is hajtja, hogy a kutatók némelyike vegán, és hiányolják a sajtot. Léteznek ugyan növényi alapanyagokból készült sajtutánzatok, de ezek sem ízükben, sem állagukban nem hasonlítanak a tehéntejből készült élelmiszerre. Ahogy már említettük, a projekt célja ugyanakkor nem egyszerűen az, hogy néhány vegán kutató végre élvezhető sajtot készítsen magának. A kutatás anyaga bárki által hozzáférhető, így a szakértők által kikísérletezett módszerek más biotechnológiai projektek során is alkalmazhatók lehetnek. A csapat tagjai az eddigi munka során 11 olyan fehérjét azonosítottak, amely jövendőbeli sajtjuk alapját képezi majd. A következő lépést ezen fehérjék génjeinek az újraalkotása, illetve ezek élesztőgombákba való beültetése jelenti.

Mi megmaradnánk a természetes biokémiai folyamatok alakalmazása mellett és az állattartást sem cserélnénk le az istállókat szuperlaborokká alakításával. Szükség van technológiai megújulásokra, de csak a természettel összhangban....

Hernád Völgye H.H.K.

Gyurcsány Ferenc politizálása maga a korrupció

Gyurcsány Ferenc radikális atlantista pártját próbálja pozícióba hozni az Európai Unió azzal a nemzetközi megbízással, melynek keretében az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t hatalmazták fel az EU 28 tagállamában a 2014 után időszak tervezési programjainak és dokumentumainak ellenőrzésével. Az uniós források elosztása körül kialakult tolakodás újabb felvonásának tekinthető a lépés, ami a radikális atlantistáknak ad ellenőrzési jogosultságot az uniós források felhasználása felett, válaszként a kormány azon törekvésére, hogy az idegen érdekek által vezérelt ellenzéktől az uniós források elérését megvonja.
A Demokratikus Koalíció politikájának fő irányvonala, hogy minden egyes belföldi probléma esetében olyan megoldást javasolnak, ami idegen hatóságok bevonásával oldaná meg a hazai problémákat, legyen szó akár gazdasági, akár jogi kérdésről, – de a Gyurcsány féle radikális atlantista párt többek között az oktatást is Brüsszel kezébe adná. A DK működésének lényege, hogy belpolitikai támaszt adnak az európai integráció radikális fokozásának. Politizálásuk egyetlen motivációja az Európai Egyesült Államok felépítése, amit rendszerint teljesen véletlenszerű, mozgósításra éppen aktuálisan felhasználható belpolitikai indokkal támasztanak alá.
Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc vazallusként kérdés nélkül kiszolgálja a magyar állam felszámolására törekvő eurokratákat, amire a kormány reakciója az uniós források elosztásának központosítása volt. Ez a központosítás jelentette a DK korrupcióellenes retorikájának kezdetét, mivel a párt a “korrupció” jelenségében elsősorban azt sérelmezi, hogy nem ők férnek hozzá az uniós forrásokhoz, hanem másik politikai-gazdasági érdekcsoport. Gyurcsány számára ugyanakkor kifizetődő volt a vazallusi szerep, mivel Brüsszel most közreműködik abban, hogy a radikális atlantisták közvetlen felügyeljék az uniós források leosztását – ami értelemszerűen azt jelenti, hogy az európai pénzek a DK holdudvarához vándorolnának.
Ez egy Európa-szerte jellemző tendencia, Brüsszel elsősorban azoknak a pártoknak teszi lehetővé az uniós források nagy részének elérését, melyek Brüsszel érdekeit az adott tagállamban közvetlenül kiszolgálják. A radikális atlantisták felhatalmazása maga a korrupció, mivel az európai hivatalnokok politikai alapon döntöttek az uniós források leosztásának ellenőrzéséről, amivel szándékosan a Brüsszel központosítási törekvéseit kiszolgáló pártot juttatják uniós forrásokhoz.
Gyurcsány Ferenc eközben tagadja, hogy pártja tevékenységének köze lenne ahhoz, hogy Brüsszel leállította a kifizetéseket Magyarország irányába. Ugyanakkor a fentiekből egyértelműen következik, hogy Gyurcsányék nem csak saját kezükben akarják monopolizálni az uniós forrásokat, de a kifizetések hátráltatása azt mutatja, hogy a radikális atlantisták összejátszanak Brüsszellel a magyar kormány gazdasági mozgásterének korlátozásában.


https://hidfo2015.wordpress.com/

Szávay István New Yorkban – mi történik a Jobbik háza táján?

Szávay István

New Yorkban tartott nemzeti estet szombaton Szávay István, a Jobbik alelnöke, amivel a párt nyilvánosan is megkezdte új nyitási stratégiáját.
Az országgyűlési képviselő kifejtette, hogy ennek célja elsősorban az amerikai magyarság igényeinek feltérképezése.
„A Jobbik előbb vagy utóbb meg fogja nyerni a választásokat, és kormányozni fogja Magyarországot. Ennek a felelősségnek a tudatában fontosnak tartjuk, hogy feltérképezzük az amerikai magyarság igényeit, hogy amikor erre sor kerül, minél jobb rálátással, helyismerettel láthassunk hozzá a munkához”.
A Jobbik újfajta nyitásának részeként a párt a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektet a külhoni szavazók megszólítására. A képviselő emlékeztetett, hogy csak New York környékén több mint 150 ezer magyar él. Mostanra a Kárpát-medencében Magyarországon kívül rekedt, és az Európa-szerte szétszóródott magyarság lélekszámát közelíti az amerikai magyar lakosság száma, ami valamennyi párt számára egyben potenciális szavazóbázist is jelent.
A korábban a jelenleginél radikálisabb retorikát megütő párt az utóbbi egy évben jutott arra a szintre, hogy a kezdeti retorika már nem alkalmas a párt szavazóbázisának tovább növelésére, annak fenntartásával a Jobbik szavazóbázisa stagnálna és a valószínűsíthető választási kudarcok miatt fokozatosan leépülne. A párt indulását követően a fiatal magyar férfiakra és magas kriminalitású területek lakosságára mint bázisrétegre épített. Kormányra jutása érdekében azonban a nyugdíjas szavazókat, a nyugati országokban élő külhoni magyarságot kell megszólítsa, hogy az országgyűlési választásokon lehetővé váljon a relatív többség megszerzése. Ennek érdekében a Jobbik a magyarországi cigány szavazatok egy részét is meg kell szerezze, ami a pártot a korábbi radikális retorika mérséklésére kényszeríti.
Mivel a reálpolitikát a párt bázisrétege megalkuvásnak tekinti, Szávay a közönség soraiból számos arra vonatkozó kérdést kapott, hogy a néppártosodást meghirdető Vona Gábornak valóban van-e belső ellenzéke. A képviselő elismerte, hogy a fentiek miatt a párton belül megosztottság mutatkozik, ugyanakkor rávilágított arra, hogy ennek felemlegetése a sajtó részéről egy tudatos megosztó politika része, miközben a pártelnöknek igaza van abban, hogy a választók relatív többségét a “higgadt, polgári hangnemben lehet megszólítani”.
Szávay István2
Szávay szerint a megosztottság sulykolása egy kontraproduktív törekvés, és elképzelhetetlen a Jobbik szétesése. Bár a képviselő nem részletezte, hogyan gondolják egyesek a “szétesést”, ez feltehetően a párt radikális tagjainak csoportos kilépését jelentené. Ugyan a külső aknamunka ellenére is bekövetkezhet egy ilyen történés, Szávaynak igaza van abban, hogy ez nem jelentené a párt szétesését. Miközben a Jobbik polgárosodási folyamata lehetővé teszi a szavazatok relatív többségének megszerzését, a radikális tagok kilépése mindössze azt a kérdést veti fel, hogy marad-e valaki a pártban, aki emlékszik a párt radikális vonala által korábban tett ígéretekre.
Ha a párt bázisrétege nem hajlandó hozzáedződni a jelenkor politikai környezetéhez és önszántából távozik, az mindössze annyit jelentene, hogy más, felbomló pártok tagjai átveszik a helyüket, miközben a radikális tagság a kiválást követően kénytelen lenne a semmiből újrakezdeni. Eközben a Jobbik megtartja a szavazatok relatív többségét, tehát a radikálisok távozása esetén is kormánypárttá növi ki magát. A szakadás tétje mindössze annyi, hogy akarnak-e a nemzeti radikalizmus képviselői kormányra jutni, vagy inkább a cél előtt laposkúszásban távoznak. Szávay saját bevallása szerint a párt radikális vonalához tartozik, ennek ellenére igazat ad a pártelnöknek abban, hogy a Jobbik a kormányra jutáshoz szükséges lépéseket teszi meg a néppártosodással.
Szávay ugyanakkor kifejtette, hogy mostanra minden negyedik magyar a határon kívül születik, és a kormánynak elképzelése nincs arról, hogy mit kezdjen a milliós nagyságrendű amerikai magyarsággal. A képviselő emellett utalást tett a nemzetközi környezet változására, ami miatt kormányra jutásuk nem jelentene embargót Magyarország számára. A jövőben várhatóan az Európai Unió bel- és külpolitikája is megváltozik: a nemzeti radikális pártok Európa-szerte kormányra juthatnak a következő két ciklus során, melynek eredményeként nem a Washington-Brüsszel tengely, hanem az eurázsiai hatalmak közti erőegyensúly fogja meghatározni a térségi politikát. A Jobbik egyelőre jó úton halad afelé, hogy Magyarország jövőbéli kormánya idő előtt számoljon a nemzetközi környezet átrendeződésével, és ne a nemzetközi kapcsolatok múltbéli struktúrája mentén akarjon politizálni (ami hazánknak csak újabb évtizedes lemaradást okozna).
Magyarországon kezdeti formájában ugyan, de kezd meggyökerezni a geopolitikai gondolkozás, ami a nemzeti oldal esetében méltán nevezhető egyedülálló jelenségnek, de hazánk számára lehetővé teszi, hogy valós időben alkalmazkodjunk az éppen aktuális nemzetközi környezethez, és ne évtizedekkel lemaradva haladjunk az események mögött.
https://hidfo2015.wordpress.com/

Donbassz mára virradóan

Harkov-régió Oroszországgal határos vidékén Nyalókakirály kijevi juntájának martalócsereglete mintegy nyolcvan “Grad” sorozatvetőt vonultatott fel!-közvetlenül a közös határ Maradék-Ukrajna oldalán. Beszámolók szerint valamennyi vetőgép tüzelőállásban, BEFELÉ IRÁNYULÓ, BETÖLTÖTT CSŐKÖTEGEKKEL VÁRJA A TŰZPARANCSOT! Amely ha elhangzik, OROSZORSZÁG FELŐL LESZ MÉRVE TŰZCSAPÁS MARADÉK-UKRAJNA TERÜLETÉRE! Innentől kezdve pedig harsoghat a kijevi és waskingtoni meg brüsszeli ajvékkórus: “a zoroszok vótak!”
krt
Mára virradóan újult erővel törtek ki a harcok Donbasszban.
Donyeck központi városrészeit több belövés érte mára virradóan. A Központi Stadion és a Vasúti Múzeum épülete is több találatot kapott az éjszaka.
Szpartakot egész éjjel lőtte a valcmanista latortüzérség.
roncs0
A donyecki repülőtér is folyamatos ágyútűz alatt áll.
A népköztársasági erők számára továbbra is tüzérségi tilalmi parancs van életben.
Sirokinoból elmenekült az EBESZ megfigyelőcsoportja, a szerintük “áldatlan állapotok” miatt. Az áldatlan állapotokért egyértelműen az “Azov” latorzászlóaljat nevezte meg az EBESZ, mint okozót.
https://balrad.wordpress.com/2015/04/20/donbassz-mara-virradoan-6/