Sokunk
  tapasztalata újabban, hogy van két olyan téma,  amely még a  
legszorosabb egyházi, baráti, testvéri kötelékeket is  megtépázza,  
irracionálisnak tűnő falakat emel váratlanul, mindent  felülírva. Ha  
valaki megtudja, hogy istenfélelemből a régi rítusú  szentmisét  
preferáljuk, netán szintén istenfélelmen alapuló morális  megfontolásból
  nem akarunk oltakozni, hirtelen idegenként tekint ránk,  legtöbb  
esetben minden érvelés, vita vagy nyílt konfrontáció nélkül. Ha  pedig  
mégis van érvelés, akkor azzal kell szembesülnünk, hogy a döntés  már  
megszületett, az érvelések pedig inkább utólagos apológiák, semmint  az 
 értelmes megfontolás megnyilvánulásai. Ez jó hír lehet a szabad  akarat
  szempontjából, hiszen azt mutatja, hogy van lehetőség a döntésre.  És a
  lelkiismeret is meghozza ítéletét a döntésről, még akkor is, ha a   
felelősséget utólagos érvekkel törekszünk hárítani. De mi lehet a döntés
   igazi oka és mozgatórugója? Az alábbiakban egy rabbi írása 
következik,   amelyet az America’s Frontline Doctors szervezet oldala közölt Chananya Weissmantól, aki az oltások esetében vizsgálja a mögöttes okot „Hol van Isten félelme?” címmel (hátha Franciscus és magyar követői is meghallják, és legalább egy rabbinak elhiszik…).
Az  
emberiség két különálló csoportra oszlik, a középen lévő egyre  szűkülő 
 szürke területtel. E csoportok között sok különbség van, de a   
legalapvetőbb különbség az, hogy az egyik oldal vonzza az Istent félő – 
  valóban istenfélő – embereket, a másik oldal pedig nem.
A  
másik oldalon bizonyára vannak “vallásos” emberek. Nincs hiány  vallási 
 vezetőkből, akik támogatják, hogy az embereket erőszakkal oltsák  be,  
és dehumanizálják azokat, akik ellenállnak. Ezek az emberek   
nélkülözhetetlenek az Isten-ellenes oldal számára; ahhoz, hogy a gonosz 
  valóban virágozhasson, szüksége van egy kóser bélyegzőre.
Ezen  a
 héten Szodomáról olvastunk, amely úgy tűnik, hogy a mai   
“felvilágosult” világ nagy részének példaképe. Szodoma lakói nem a   
dzsungelben élő vademberek voltak; gazdagok és kifinomultak voltak.   
Természetesen csak a magukfajta “elit” között akartak élni. Hogy   
megakadályozzák, hogy a nemkívánatos személyek elrontsák kifinomult   
ökoszisztémájukat, Szodoma népe legalizálta üldözésüket. Szigorúan tilos
   volt alamizsnát adni a szegénynek vagy szállást adni az utazónak. Ez 
  természetesen a nagyobb jó érdekében történt, a város gazdagságának   
védelme érdekében.
A  
Talmud (Szanhedrin 109B) elbeszéli, hogy egy szodomai lány megszánt   
egy szegény embert, és kenyeret csempészett neki. Szodoma lakói   
megdöbbentek, hogy a szegény ember nem halt éhen. Nyomozást folytattak, 
  és elfogták a lányt. Azért a szörnyű bűntettért, hogy egy éhes koldust
   etetett, mézzel kenték be a testét, és a város falára tették, ahol a 
  méhek megcsípték és felfalták, amíg meg nem halt.
Manapság
  egyre inkább divatba jön az ilyen erkölcsi romlottság, és  nem csak az
  “elit” zárt közösségeiben. Egész országok dehumanizálják  fokozatosan a
  “gyilkos oltóelleneseket”, és népszerűsítik a velük  szembeni  
kegyetlenséget. Az állampolgárokat arra ösztönzik, hogy  besúgják  
azokat, akik meg merik mutatni halálos arcukat és  akadálytalanul  
lélegeznek. Az emberek nyilvános szidalmazása, sőt  bántalmazása  
erénynek számít.
Ugyanakkor
  e kitaszítottakkal való méltányos és kedves bánásmód  
kriminalizálódik.  A világ egyes részein hatalmas pénzbírságot von maga 
 után, ha valaki  időt tölt az oltatlanokkal, elviszi őket, vagy üzletet
  köt velük. A  kórházak megtagadják tőlük az életmentő ellátást. Azok 
az  orvosok, akik  erkölcsi kötelességüknek tartják, hogy egy valódi  
terroristát ugyanúgy  kezeljenek, mint az áldozatát, nyíltan azt  
követelik, hogy a be nem  oltottakat hagyják meghalni. A kormány, a  
média, sőt még a vallási  vezetők is bátorítják ezt. Természetesen a  
nagyobb jó érdekében.
Nehéz  
értelmes különbséget látni eközött és egy jótékonykodó lány  halálra  
kínzása között. A bölcsek azt tanítják, hogy a lány sikolya volt  a  
döntő pillanat a Szodoma elleni mennyei ítéletben. Nem volt lassú   
hanyatlás. Egyik nap Szodoma még magasan szárnyalt, másnap pedig Isten  
 eltörölte a várost. Napjainkban sem kell sokáig várni, hogy Isten   
lerombolja a gonosz behemótokat.
Amikor 
 Abimelek, Gerár királya megkérdezte Ábrahámot, miért állítja,  hogy  
Sára a húga, Ábrahám azt válaszolta, hogy “nincs istenfélelem ezen a   
helyen”, és megölték volna, ha megtudják, hogy Sára a felesége   
(Ter20,11). A Netziv, a Malbim és a Chiddushei HaGriz (a Beis Halevi a  
 Tóráról) kommentátorok mind ugyanúgy magyarázzák ezt: bár Gerár népe   
civilizált és “felvilágosult” volt, erkölcsüket szigorúan saját értelmük
   határozta meg, Istenfélelem nélkül. Az ilyen emberek tehetetlenek  
saját  természetükkel és vágyaikkal szemben. Amikor olyan erkölcsi  
dilemmával  szembesülnek, amely vágyaik útjában áll, értelmük  
racionalizálni fogja  azt, ami rossz.
Egy
  olyan társadalomban, ahol filozófusok és “etikusok”  döntik el, hogy 
mi  a helyes és mi a helytelen, bármi lehetséges. Az  értelmük igazolni 
 fogja a rablást, a gyilkosságot és a házasságtörést,  bár különböző  
nevek és meghatározások alatt. Bármilyen  kifinomultnak tűnnek 
 is az ilyen emberek, soha nem lehet bennük  megbízni. Bármilyen  
kifinomultnak is tűnik egy ilyen társadalom, mindig  képes a legnagyobb 
 gonoszságokra.
Csak egyetlen erőben lehet megbízni, amely az embert távol tartja a bűntől: az istenfélelemben.
 Akiket az istenfélelem vezérel, akik tudják, hogy Isten mindig figyeli 
  őket, és ismeri legbensőbb gondolataikat, azok nem esnek könnyen a bűn
   áldozatául. Nem fogják könnyen racionalizálni a gonoszságot. Lehet,  
hogy  időnként engednek a kísértéseiknek, de az istenfélelem a végső  
vészfék.  Azoknak, akikből hiányzik az istenfélelem, nincsenek határaik.
  Ha nem  tudnak átlépni egy piros vonalat, akkor egyszerűen átminősítik
  azt  zöldnek.
Nem  
véletlen, hogy a legnagyobb gonoszságokat ismét azok követik el,  akik  
műveltek, intellektuálisak, kifinomultak és előkelőek. Magasztos   
szavakkal beszélnek a bolygó és mindazok megmentéséről, akik rajta   
élnek, bár ez utóbbiak közül sokakat ki kell majd irtaniuk (saját   
magukat kivéve) a többiek érdekében. Te következel elsőnek.
Annyi  
ember hidegvérű meggyilkolása, hogy hozzá képest minden  holokauszt  
jelentéktelennek tűnik azáltal válik szalonképessé, hogy   
“depopulációnak” nevezik. Jótékony cselekedet, ha az emberek meghalnak, 
  hogy maradjon elég levegő és élelem másoknak, hirdetik saját   
birtokaikról. Különösen az öregek halála, a meg nem született   
gyermekeké, a betegeké és szenvedőké és más haszontalan embereké. Aztán 
  jönnek a vallásos emberek, a szülők, akik nem adják át gyermekeiket az
   államnak, végül mindenki más, aki útban van; ők a “hazai 
terroristák”,   akik magát a bolygót fenyegetik.
A  
demokrácia megmentéséről beszélnek, miközben ráerőltetik akaratukat  az 
 emberekre, akiknek nincs valódi beleszólásuk semmibe. Mindent   
birtokolniuk kell, és mindent irányítaniuk kell, a saját érdekükben.   
Persze csak azért, hogy visszatérhessünk a normális kerékvágásba.   
Teljesen abnormálisnak lenni az egyetlen út.
Az  sem
 véletlen, hogy ez az “elit” réteg kategorikusan vallástalan és   
vallásellenes, bár szigorúan a látszat kedvéért mást vallanak. Isten   
nem tud megmenteni minket, de ők igen. Isten azt akarja, hogy ők   
mentsenek meg minket, az injekcióikkal, a végtelen számú új   
szabályaikkal, és azzal, hogy korlátozzák, hogyan imádkozzunk egyáltalán
   Istenhez. Most már azzal szolgáljuk Istent, hogy nem szolgáljuk Őt,  
 mondják nekünk, miközben a “vallási vezetők” helyeslően bólogatnak.   
Istent káromolják, valahányszor csak megemlítik Őt, mert mindenben, amit
   tesznek, háborúban állnak Istennel. Sok istenük van, de nincs 
Istenük.
A  
vallási kabalák, akiket a gonoszságuk kozmetikázására toboroznak,   
szájhősködnek Isten előtt, miközben tényleges életükben nem mutatnak   
félelmet iránta. Az igazságosság köntösébe burkolóznak, egy álságos   
fügefalevélbe, hogy elfedjék lelki csődjüket. Ha be tudsz nézni a   
vallási hivalkodó külső mögé, akkor nagyon kicsi, kicsinyes,   
jelentéktelen embereket látsz – gyakran szörnyeteg embereket.
A  
gonosz brit kormány szodomita bírái és sátáni “orvosai” éppen  tegnap  
gyilkolták meg Alta Fixslert, mert úgy döntöttek, hogy a kislány   
életének véget vetni irgalom. Szó szerint túszul ejtették és harcoltak a
   megölésének jogáért. Micsoda irgalom! Milyen csodálatos olyan emberek
   uralma alatt élni, akik nagyszerű intellektusukkal és istenfélelem   
nélküli erkölcsükkel eldöntik, hogy mikor jobb valakinek holtan!
E  
szörnyetegek szerint, akik különösen a gyengékre és védtelenekre   
vadásznak, Alta Fixslernek köszönőlevelet kellene küldenie nekik a   
túlvilágról, amiért véget vetettek értéktelen, elviselhetetlen idejének 
  ebben a világban. Mármint, ha hinnének a túlvilágban.
Egy  
magát “etikusnak” nevező végzős rabbinövendék Izraelben  gyilkosoknak  
nevezte az oltatlanokat, Alta Fixsler kapcsán azonban a  legtöbb, amit  
említeni bírt, hogy “rossz” volt a döntés, hogy most  vetettek véget az 
 életének. Az oltatlanok elleni retorikája és a  tényleges gyilkosságra 
 adott langyos válasza egyaránt összhangban van  Izrael Isten-ellenes,  
elitista uralkodó osztálya iránti hűségével (és az  abban elfoglalt  
kényelmes pozíciójával). Az ő “etikáját” az határozza  meg, hogy a  
pártfogóinak mire van szüksége tőle, nem pedig az  istenfélelem.
Alta  
Fixsler meggyilkolása a jó nevében nem elszigetelt példa. Ez   
éjjel-nappal zajlik az egész “civilizált” világban, ahol az emberi élet 
  nem több, mint árucikk, amelyet meg kell őrizni vagy el kell dobni,   
annak “értéke” alapján, amit a vezetők számára képvisel. Az emberi élet 
  még soha nem volt ilyen olcsó. Egy emberi lény kevesebbet ér, mint a  
 felhasználható szerveinek értéke együttesen.
“Jaj
  azoknak, akik a rosszat jónak mondják, és a jót rossznak;  akik a  
sötétséget világossággá teszik, és a világosságot sötétséggé;  akik a  
keserűt édessé teszik, és az édest keserűvé!“. (Iz5,20)
“A bölcsesség kezdete az istenfélelem“. (Zsolt 111, 10)
“Chanina
  Ben Dosa rabbi azt mondta: akinek a bűntől való félelme  megelőzi a  
bölcsességét, a annak bölcsessége tartós lesz. Akinek a  bölcsessége  
megelőzi a bűntől való félelmét – a bölcsessége nem lesz  tartós”. (Az atyák tanításai 3,9)
A  
Bartenura tanítja, hogy mielőtt valaki megtanulja a bölcsességet,  el  
kell határoznia, hogy a bűntől való félelem miatt tanulja meg.
A  
világ ma tele van tudással, de mindezt a tudást kifejezetten azért   
tanulják, hogy lehetővé tegyék a bűnt és racionalizálják azt, hogy a   
rosszat jónak, a sötétséget fénynek, a keserűt édesnek állítsák be. Ez a
   bölcsesség nem lesz tartós.
Amikor
  az egyik oldal azokat vonzza, akik félik Istent, a  másik oldal pedig 
 azokat, akik gyalázzák Őt, nem kell többet tudnod  ahhoz, hogy bölcsen 
 válassz.
Az ő oldalukon nincs istenfélelem.
De hamarosan lesz.

https://invocabo.wordpress.com/2021/10/23/nem-lehet-rajtuk-valtoztatni/