A lengyel fegyveres erők tagjai
eligazításon vettek részt egy olyan katonai létesítményben, ami ugyan
Lengyelország területén működik, de oda mindeddig kizárólag az amerikai
katonák léphettek be. Az eligazítás során arra utasították a
lengyeleket, hogy Patriot rakétakomplexumokat is küldjenek az orosz
határra.
A lengyel fegyveres erők tagjai
eligazításon vettek részt egy olyan katonai létesítményben, ami ugyan
Lengyelország területén működik, de oda mindeddig kizárólag az amerikai
katonák léphettek be – derült ki a lengyel védelmi minisztérium által
kiadott közleményből.
A sajtóközlemény szerint az eligazítást
többek közt Timothy Sheriff dandártábornok, a dél-karolinai 263.
rakétavédelmi parancsnokság helyettes parancsnoka tartotta, aki a
Patriot rakétakomplexumok orosz határon való jelenlétének
szükségességéről beszélt.
A Saber Strike nevű hadgyakorlat
részeként történt eligazítás az első alkalom, hogy lengyel katonákat is
beengedtek a Lengyelország területén működő amerikai létesítménybe.
A Saber Strike hadgyakorlat részeként több Patriot rakétakomplexum védi a légteret,
nem sokkal azután, hogy a lengyel kormány bejelentette; fontolóra
veszi, hogy állandó jelleggel amerikai fegyveres erő állomásozzon
Lengyelországban.
Az amerikai fegyveres erő lengyelországi jelenléte részét képezi a NATO tervezetének, mely szerint többek közt egy harmincezer fős tartalékos haderő, emellett a légierő több száz gépe kell azonnali bevetésre álljon abban az esetben, hogy Oroszország átlépné saját határait.
Összehasonlításként: a Politico beszámolója
szerint az Amerikai Egyesült Államok több mint 800 katonai
létesítményt működtet az USA határain kívül. Ezzel szemben a britekek,
franciáknak és Oroszországnak együttesen van 30, külföldön működtetett
katonai létesítménye.
http://www.hidfo.ru/2018/06/amerikai-raketakomplexumokkal-gyakorlatoznak-az-orosz-hatar-menten/
http://www.hidfo.ru/2018/06/amerikai-raketakomplexumokkal-gyakorlatoznak-az-orosz-hatar-menten/