Szaúd-Arábia
külügyminisztere, Adil ibn Ahmad al-Dzsubair a közelmúltban egymást
követően több orosz sajtóorgánumnak is nyilatkozott annak
lehetőségéről, hogy megvennék az orosz Iszkander rakétakomplexum export
változatát.
A
külügyminiszter előbb a Russia Today arab szekciójának, majd a Ria
Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy a
fegyverrendszer megvásárlásáról megkezdődött a tárgyalási
folyamat. Ugyanakkor Szaúd-Arábia egyelőre csak diplomáciai csatornákon
kommunikálja azt, hogy gond nélkül megvennék a fegyverrendszert: a
külügyminiszter nyilatkozata szerint a gyakorlatban nagyon is akadályok
merültek fel, melyeket félre kell állítani. Elmondása alapján nem a
kormány dönt az üzlet megvalósulásáról, hanem a gyakorlati használatban
illetékes személyek. A hadsereg eközben láthatóan tart a politikai
következményektől. Annak ellenére, hogy az illetékes személyek az
üzletről pusztán annak technikai és anyagi vonatkozása mentén kellene
döntsenek, a helyi viszonyok miatt a politikai tényező is meghatározó,
így az üzlet létrejötte esetén is politikai megoldás kell szülessen.
Az
Iszkander rakétakomplexum szaúd-arábiai hadrendbe állítása alapjaiban
rendezné át a térségben az erőviszonyokat; nem csak katonai téren, de
politikai vonatkozásaiban is. Oroszország mindeddig a síita országok
első számú szövetségeseként volt ismert a térségben, és a szövetségesek
részéről igen komoly érdeksérelem kellene szülessen, hogy ez a viszony
láthatóan megbomoljon.
Ilyen
feltételek kialakulásának azonban megvan a lehetősége. Az iráni
atomprogram kapcsán zajló tárgyalások eredménye alapjaiban
újrarendezheti a térségi erőviszonyokat. Nem csak az atomprogram
működési feltételeiről zajlanak ugyanis a tárgyalások, hanem annak
elfogadása egy sor más üzlet megvalósulását szabja feltételül. Az
amerikaiak saját üzletüket és saját politikájukat akarják Iránra
erőltetni, és annak igen alacsony a valószínűsége, hogy az atomprogram
kapcsán valóban megállapodás születhet, amennyiben Irán elutasítja az
amerikaiak “ajánlatát”. 2015 május első hetében olajipari vállalatok
vezetőiből álló amerikai tárgyalódelegáció érkezett Teheránba, ahol
megbeszéléseket folytattak az olajügyi minisztérium illetékeseivel a
kitermelési engedélyek megszerzéséről. Abbasz Seri Mokadam, Irán
helyettes olajügyi minisztere az amerikai delegáció látogatása után
jelentette ki először, hogy a nyugati országok feloldhatják a
szankciókat, és a közeljövőben megjelennek Iránban a főbb amerikai olaj-
és gázipari cégek. Mindez azt mutatja, hogy az iráni atomprogramról
csak abban az esetben fog megállapodás születni, ha Irán beengedi a
nyugati vállalatokat, és gazdasági téren átveszi azt a
szerepet, amit korábban Szaúd-Arábia töltött be a Közel-Keleten. Ennek
egyelőre igen alacsony a valószínűsége, de vannak ilyen törekvések,
sajnos mindkét fél részéről.
Amennyiben
az iráni atomprogram kapcsán olyan megállapodás születik, hogy azt a
nyugati országok maradéktalanul elfogadják, az az orosz fél számára
jelenthet súlyos érdeksérelmeket, aminek egyenes következménye lehet a
politikai ellenfelek támogatása. A szaúdi külügyminiszter nyilatkozata a
tárgyalási folyamat megkezdéséről egy nyilvános nyomásgyakorlás Irán
felé: azt jelenti, hogy amennyiben Irán egy ellenérdekelt féllel jutna
megállapodásra, a fegyverrendszert eladják a térségi riválisoknak.
Amennyiben Irán a megfelelő vállalatoknak adja meg a kitermelési
engedélyeket, ez a tárgyalási folyamat aligha fog előrejutni. Egyelőre
már a puszta tény ismerete is politikai fegyver, az atomprogram kapcsán
pedig a megállapodás elmaradásának a legnagyobb a valószínűsége. Mára
nem csak a térségi politikában, de a nagyhatalmak közt is olyan helyzet
állt elő, amiben a döntéshozók egy része nem hajlandó a
kompromisszumra.
http://hidfo.ru/2015/06/szaudi-kulugyminiszter-nyilatkozat-az-orosz-fegyveruzletrol/
http://hidfo.ru/2015/06/szaudi-kulugyminiszter-nyilatkozat-az-orosz-fegyveruzletrol/