Szaúdi külügyminiszter: nyilatkozat az orosz fegyverüzletről

Szaúd-Arábia külügyminisztere, Adil ibn Ahmad al-Dzsubair a közelmúltban egymást követően több orosz sajtóorgánumnak is nyilatkozott annak lehetőségéről, hogy megvennék az orosz Iszkander rakétakomplexum export változatát.

A külügyminiszter előbb a Russia Today arab szekciójának, majd a Ria Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy a fegyverrendszer megvásárlásáról megkezdődött a tárgyalási folyamat. Ugyanakkor Szaúd-Arábia egyelőre csak diplomáciai csatornákon kommunikálja azt, hogy gond nélkül megvennék a fegyverrendszert: a külügyminiszter nyilatkozata szerint a gyakorlatban nagyon is akadályok merültek fel, melyeket félre kell állítani. Elmondása alapján nem a kormány dönt az üzlet megvalósulásáról, hanem a gyakorlati használatban illetékes személyek. A hadsereg eközben láthatóan tart a politikai következményektől. Annak ellenére, hogy az illetékes személyek az üzletről pusztán annak technikai és anyagi vonatkozása mentén kellene döntsenek, a helyi viszonyok miatt a politikai tényező is meghatározó, így az üzlet létrejötte esetén is politikai megoldás kell szülessen.

Az Iszkander rakétakomplexum szaúd-arábiai hadrendbe állítása alapjaiban rendezné át a térségben az erőviszonyokat; nem csak katonai téren, de politikai vonatkozásaiban is. Oroszország mindeddig a síita országok első számú szövetségeseként volt ismert a térségben, és a szövetségesek részéről igen komoly érdeksérelem kellene szülessen, hogy ez a viszony láthatóan megbomoljon.

Ilyen feltételek kialakulásának azonban megvan a lehetősége. Az iráni atomprogram kapcsán zajló tárgyalások eredménye alapjaiban újrarendezheti a térségi erőviszonyokat. Nem csak az atomprogram működési feltételeiről zajlanak ugyanis a tárgyalások, hanem annak elfogadása egy sor más üzlet megvalósulását szabja feltételül. Az amerikaiak saját üzletüket és saját politikájukat akarják Iránra erőltetni, és annak igen alacsony a valószínűsége, hogy az atomprogram kapcsán valóban megállapodás születhet, amennyiben Irán elutasítja az amerikaiak “ajánlatát”. 2015 május első hetében olajipari vállalatok vezetőiből álló amerikai tárgyalódelegáció érkezett Teheránba, ahol megbeszéléseket folytattak az olajügyi minisztérium illetékeseivel a kitermelési engedélyek megszerzéséről. Abbasz Seri Mokadam, Irán helyettes olajügyi minisztere az amerikai delegáció látogatása után jelentette ki először, hogy a nyugati országok feloldhatják a szankciókat, és a közeljövőben megjelennek Iránban a főbb amerikai olaj- és gázipari cégek. Mindez azt mutatja, hogy az iráni atomprogramról csak abban az esetben fog megállapodás születni, ha Irán beengedi a nyugati vállalatokat, és gazdasági téren átveszi azt a szerepet, amit korábban Szaúd-Arábia töltött be a Közel-Keleten. Ennek egyelőre igen alacsony a valószínűsége, de vannak ilyen törekvések, sajnos mindkét fél részéről.

Amennyiben az iráni atomprogram kapcsán olyan megállapodás születik, hogy azt a nyugati országok maradéktalanul elfogadják, az az orosz fél számára jelenthet súlyos érdeksérelmeket, aminek egyenes következménye lehet a politikai ellenfelek támogatása. A szaúdi külügyminiszter nyilatkozata a tárgyalási folyamat megkezdéséről egy nyilvános nyomásgyakorlás Irán felé: azt jelenti, hogy amennyiben Irán egy ellenérdekelt féllel jutna megállapodásra, a fegyverrendszert eladják a térségi riválisoknak. Amennyiben Irán a megfelelő vállalatoknak adja meg a kitermelési engedélyeket, ez a tárgyalási folyamat aligha fog előrejutni. Egyelőre már a puszta tény ismerete is politikai fegyver, az atomprogram kapcsán pedig a megállapodás elmaradásának a legnagyobb a valószínűsége. Mára nem csak a térségi politikában, de a nagyhatalmak közt is olyan helyzet állt elő, amiben a döntéshozók egy része nem hajlandó a kompromisszumra.


http://hidfo.ru/2015/06/szaudi-kulugyminiszter-nyilatkozat-az-orosz-fegyveruzletrol/

Nem túlzás azt állítani, hogy pszichológiai hadviselést folytatnak az adósok ellen, ami során nemcsakhogy a vagyonukból forgatják ki a magyarokat, hanem idegroncsokká is teszik őket!

Csépány István és felesége nemrégiben még az egyik legnagyobb adósságkezelő cég behajtója volt, de elegük lett. Nemcsak abból, hogy a vállalat milliókkal tartozik nekik, hanem abból is, hogy a bajba jutott emberektől sokszor törvénytelenül követelték tartozásukat. A házaspár lapunkban kipakolt, elmondták, mire figyeljenek az adósok.

– A törvény értelmében a telefonszámla-tartozásokat egy éven túl nem lehet követelni az adósoktól, ennek ellenére sorra kaptuk a megbízásokat – kezdte István. – Mivel az ügyfelek nincsenek tisztában a jogaikkal, fizettek. Ezt többször szóvá tettük a cégnél, hiába. A bíróság nem nézte, mikor került pecsét a papírra, az adósnak kellett volna jeleznie az elévülést, csak nem tudott róla.

A házaspár évekig dolgozott az adósságkezelőnek, devizahitelesek, banki károsultak, közüzemi tartozást felhalmozók voltak az ügyfeleik. Állítják, becsületesen dolgoztak, de vannak, akik behajtóként fittyet hányva a szabályokra, az adósokat becsapva visznek, amit tudnak. Akad, aki a jogait nem ismerő adós autóját bírósági végzés nélkül is elszállíttatja. Még csak fenyegetnie sem kell, meggyőzi a bajba jutott embereket, az a legjobb, ha mindent átadnak.

Úgy értesültünk, a behaj­tók egyik trükkje, hogy kellemetlen helyzetbe hozzák célpontjukat. Például felszólító levelüket mintegy véletlenül a szomszédokhoz is bedobják. Sokuk gépjárművében van rendszámfigyelő rendszer, így ha az utcán látnak egy bank által bevonásra ítélt autót, addig követik, amíg le nem csaphatnak a kocsira.

– Sok olyan emberrel találkoztunk, akik az eszközkezelővel kötnek szerződést, amelynek a lényege, hogy az ingatlanjukat megvásárolja az állam, amit visszabérelhetnek – mesélte István. – Volt bank, ahol támogatásként számolták el az ingatlan értékéből és az eszközkezelőtől érkező pénz különbözetét, amit alá kellett írnia az ügyfélnek. A dokumentum ellenjegyzésével viszont kimaradt a banki elszámolásból, egy fillér sem jár neki. Ha pedig figyelmeztetem őket a veszélyre, engem rúgnak ki szerződésszegésért.

Kerestük a kérdéses adósságkezelő céget, ám lapzártánkig nem válaszoltak a kérdéseinkre.
(blikk)

Magyarázat Donbasszra! “Amerikai módszerrel…”

Hihetetlen! Az alábbi video Maradék-Ukrajna egyik “udvarközeli” tévécsatornájának egyik adásának a részlete. A címe Hitlerre utal (akár helytálló is lehetne!) ám egy máig élő amerikai háborús eljárást taglal. Mint KÖVETENDŐ eljárást!

Egy vélhetően valcmanista “szagértő” magyarázza a műsorban a miértet, a hogyant! Mindazt magyarázza, hogy MIÉRT gyilkolják halomra Donbassz népét? Hogy miért KELL ELPUSZTÍTANI MINDENT?-amit nem tudnak megkaparintani Valcmanék!

Amerikai ötlet szerint csinálnak mindent!

Ez az alábbi video egész egyszerűen HIHETETLEN! Az őszintesége miatt hihetetlen!

Már csak egyetlen megválaszolatlan kérdés maradt. Miért Hitler nevét tüntetik fel a video feltöltői a módszer gazdájaként? (Mégegyszer írjuk: AKÁR HITLER IS LEHETNE ötletgazda!) Amikor bevallottan amerikai ötletről/gyakorlatról van szó?!

Nem tán azért, mert az USA-hoz “nem illik” ilyen ötlet/gyakorlat társítása? Nem tán arról akarják meggyőzni a világot, hogy az USA különb mint a náci Németország?

EGYÁLTALÁN NEN KÜLÖNB! MITŐL IS LENNE KÜLÖNB?

https://balrad.wordpress.com/2015/06/20/magyarazat-donbasszra-amerikai-modszerrel/

Donbassz

Donbasszban mára virradóan a leglényegesebb fejlemény az, hogy teljessé vált tegnap estére a térség valcmanista közúti blokádja. Maradék-Ukrajna felől Donbasszba bejutni lehetetlen, kijutni úgyszintén.

Az éjszaka Marjinyka környékét és a donyecki reptér területét leszámítva eléggé csendes volt. A donbasszi frontvárosok nem remélt nyugalomban töltötték az éjszakát. Volt persze néhány kósza latorgránát, de ezek szerencsére csak ritkán fordultak elő.

Ma reggel viszont Donyeck több lakókerületét ismét elkezdték ágyúzni Valcman bérgyilkosai.

Jelenovkából a latortüzérség ma reggel óta ágyúzza és aknavetőzi a Taramvsuk-Berjozovoje-Sztepnoje térséget.

Frunze mellett a a 31. blokkposztot érte latortüzérségi ágyútűz tegnap késő este és ma hajnalban.

Szahankát mára virradóan két órán keresztül ágyúzták a latrok.

Az éjszaka közepén és kora reggel Sirokino környékén rövis idejű tüzérségi párbaj zajlott le.

Az EBESZ ma reggeli legfrissebb jelentése szerint Komszomolszkoje és Szolnycevo térségében rendkívüli mennyiségű valcmanista nehéztüzérségi eszközökre bukkantak a szervezet ellenőrei.

https://balrad.wordpress.com/2015/06/20/donbassz-23/

A kocka el van vetve?

Egyre vészterhesebb a jelenünk, ami viszont a jövőnkre nézvést sok jót nem sejtet. Egyre inkább bontakozik ki bennünk a felismerés, hogy képtelenek vagyunk beleszólni saját sorsunk irányításába. Ez a képtelenség pedig fokozottan igaz Európa országai vonatkozásában.

A vén kontinens az USA által vetett hurokba gabalyodva egyre tehetetlenebbül vergődik Amerika akarathálójában. Ebbe a hálóba leginkább a volt szocialista országok 25 esztendeje kinevezett, russzofóbiában és vad kommunistaellenességben szenvedő politikai elitjeinek folyamatos bizonyítási vágyától ösztökélt csoportja lett igazán belegabalyítva. Földrajzi elhelyezkedésük okán aligha véletlenül.

Született már arra mindenféle elmélet, hogy miért történt, miért történik minden? Miért úgy?- ahogy. Ki így magyarázza, ki úgy úgy magyarázza. Az egyszerű emberek rálátása a „nagypolitikai” eseményekre szinte semmi! (Még a kisebb jelentőségűekre sem.) Akik érdeklődnek a dolgok iránt, megpróbálják összegereblyézni a tisztánláthatóság kedvéért az információmorzsákat. Nem merjük azt állítani, hogy bárki is okosabb lenne az eredménytől. Azt viszont látjuk, hogy a helyzet „bonyolódik”!

A Bal-Rad már indulása óta küszködik a problémával, és a történések hátterét, mozgatórugóit illetően csak fő vonalakban mert mindig is megállapítani bármit. Se információ, se szakértelem ahhoz hogy állítani merjünk bármit is!-nincs. Legfeljebb jóslatokba merünk belemenni.

Nem állítjuk, hogy az alábbi video (nem a legfrissebb ebben a témában) nagy mértékben fogja elősegíteni a tisztánlátást, de talán valamicskét fog segíteni a dolgok megértéséhez.

Tegnap egyébként az IÁ szülőatyja-akinek SAJNOS megalapozatlanul keltettük kimúlásának hírét-Dnyepropetrovszkban nézett körül.

A John Mc Cain nevű kivénhedt akasztófavirág a „Dnyepr-1” valcmanista latorzászlóalj főhadiszállásán szemlélte meg újabb szüleményét. A viziten útitársa is volt. Az USA Maradék-Ukrajnába telepített, nagyköveti címmel fölruházott parancskihirdetője, Geoffry Payett.

Nagy szakértelem nem szükségeltetik ahhoz, hogy megállapítsuk: mintha a kocka elvetésén munkálkodnának. Ami persze rajtunk fog végiggurulni.

https://balrad.wordpress.com/2015/06/20/a-kocka-el-van-vetve/

Újranyithat-e valaha az ország talán legszebb strandja?

Újjáépül-e valaha az elpusztított lepencei strandfürdő?

Magyarország talán legszebb strandját – a Dunát, a visegrádi várat is lehetett látni innen – jó néhány esztendeje bezárták, majd nagy részét ledózerolták. Az ígéretek ellenére új fürdő nem épült, néhány esztendeje viszont Visegrád visszaszerezte a korábban évtizedekre bérbe adott gyógyvízkútját.

Ma is kijárnak a visegrádiak fürdeni a város melletti lepencei strand romjai közé. Abba a néhány négyzetméteres lyukba ülnek be, amely a 39 fokos termálvíz forrásánál található. Szemben Zsigmondy Vilmos (1821–1888) egykori alkotóháza áll, ami ma múzeum. A neves geológus-bányamérnök találta meg annak idején a lepencei hévizet, de Zsigmondynak köszönhetjük többek között a városligeti Széchenyi gyógyfürdő és Harkány forrásának felfedezését is.

Az 1400 méter mélyből a felszínre törő, a bél- és gyomorbántalmak, illetve a gyulladások ellen javallt gyógyvíz fölé 1977-ben emeltek fantáziadús találékonysággal teraszos kialakítású, igaz, a kor építészetét magán viselő strandot. A gyönyörű panorámájú fürdő, amelynek medencéi is lépcsőzetesen egymás fölött voltak, hamar a visegrádiak, a Dunakanyarban lakók, sőt a budapestiek egyik kedvenc pihenőhelye lett. A strand ősszel kiürült, ekkor – a törzstagok még emlékezhetnek rá – egy, a helyiek által Gizinek nevezett őz vette birtokba a területet, sokáig még tavasszal is maradt, amíg kevesebb volt a vendég. Így érte a rendszerváltozás a hétvégeken zsúfolt, a hagyományos hazai strandos gasztronómiával, olajos lángossal, palacsintával, rántott hallal fölszerelt, több ezer embert is befogadni képes komplexumot.

Kié a víz?

Az események ekkor, a nehezen követhető, sokszor zavaros gazdasági ügyletek fénykorában váltak egyre bonyolultabbá. Tanulságos, szomorú, úgy is mondhatnánk, szokványos ágas-bogas történet: a fürdőhelyet a kilencvenes évek elején évi egymillió forintért adta bérbe a Hadházy Sándor független polgármester vezette visegrádi önkormányzat az egykori focista, Simon Péter által vezetett Castrum Kft.-nek. A Castrum 1995-ben megkapta a vízhasznosítási jogot is, ezzel 2030-ig a forrásvíz kútjának kezelőjévé, haszonélvezőjévé vált, innen vásárolt a palackozóüzem is.

Az önkormányzat egyébként feltételül szabta a cégnek a strand fejlesztését, amely ugyan elmaradt, ám ez a helyi vezetőket egyáltalán nem zavarta. Olyannyira nem, hogy 1997 februárjában a bérlőt rendkívül gáláns módon hivatalosan is mentesítették fejlesztési kötelezettsége alól.

Ugyanebben a hónapban a Castrum Kft. kettévált: Castrum Visegrád Kft.-vé és egy új Castrum Kft.-vé. Előbbinél maradt a strandüzemeltetés, utóbbinál pedig a hévízkút-üzemeltetés és a vízhasznosítás joga.

Az ezredfordulón aztán a visegrádi önkormányzat jóvoltából, az akkor már a Fidesz színeiben politizáló Hadházy Sándor polgármester közreműködésével új lendületet vettek az események. A visszaemlékezők szerint a Lepence fejlesztésére összehívott közgyűlésen a képviselő-testület mindenfajta komolyabb előzetes felmérés nélkül, a lakosság számára fontos ügyben a választópolgárok megkérdezését elmulasztva viharos sebességgel úgy döntött, hogy alig több, mint 150 millióért eladja a fürdőt, a mellette található erdőrészt, és megerősítve a korábbi helyzetet harminc esztendőre átengedi a hőforrás fölötti tulajdonosi jogokat. Az akkori képviselők egy része ma is úgy véli, a döntés államcsínyt megszégyenítő módon történt.

Hadházy Sándor, aki jelenleg a Fidesz országgyűlési képviselője, viszont úgy véli, nem történt semmi puccsszerűen, hiszen előtte éveken keresztül folyt a döntés-előkészítés.

Nem nehéz kitalálni: a vevő az addigi bérlő, a Simon Péter-féle Castrum Visegrád Kft. volt, amely komoly fejlesztéseket – gyógyszállót, modern fürdőkomplexumot – ígért. A strand fejlesztését persze senki nem kifogásolta volna, hiszen az 1977-es technika akkorra kétségtelenül elavult. A felháborodás a váratlan privatizáció miatt tört ki. A helyiek magukénak tekintették Lepencét, s joggal bosszantotta őket, hogy – amint mondják – szinte suttyomban döntöttek a magánosítás mellett. A volt polgármester, Hadházy Sándor arra a felvetésre, miért nem volt másnak még csak esélye sem a vásárlásra, annyit mondott, hogy a Castrum Visegrád Kft.-vel 2003-ig érvényes szerződésük volt. Hadházy szerint ha másnak adják el, esetleg szerződésszegésért beperelhette volna őket a cég. A lepencei strand egyébként is veszteséges volt, ráadásul az ezredfordulóra komoly verseny bontakozott ki a gyógyvízzel rendelkező települések között. A fejlesztéshez tőke kellett, ezért is döntöttek a privatizáció mellett.

Éveken át tartó pereskedés

A visegrádi mozi zsúfolásig megtelt nézőterén a szerződés nyilvánosságra kerülése után többen a képviselő-testület lemondását követelték, ennek azonban nyilván nem volt realitása. A két jelentős helyi civil szervezet, a Visegrádi Vállalkozók Egyesülete és a turisztikai egyesület együtt szervezte a tiltakozást.

A gyűlést sikeres, négy kérdésből álló népszavazás követte: a polgárok 54 százaléka vett részt a voksoláson, 84 százaléka elutasította a megkötött szerződést, s szavazott igennel többek között arra a kérdésre: „Elvesztette-e a bizalmát ön előtt a helyi önkormányzat a lepencei strand eladásával?”

Az önkormányzatnak a vox populi nyomán vissza kellett vonnia a strand és az azt körülvevő terület eladásáról hozott határozatát, tárgyalásokat kellett folytatnia a vevő Castrum Visegrád Kft.-vel a szerződés megegyezéses felbontásáról. (Tegyük hozzá: a fair play szabályai szerint le is kellett volna mondania.)

Mivel ez nem vezetett eredményre, éveken át tartó kényszerű pereskedés következett. Ennek is tudható be, hogy a Széchenyi-tervből lehívható pénzből az út másik oldalán idővel megépülő szálloda kapott csak, a strand elesett ettől. A bíróság végül nem mondta ki az értékaránytalanságot, azaz magyarán szólva amellett foglalt állást, hogy az önkormányzat reális áron vált meg a fürdőtől és környékétől.

Mint korábban említettem, a régi Castrum Kft. 1997-ben kettévált. Amikor egyik fele, a Castrum Visegrád Kft. hatalmas felháborodást kiváltva megvette a strandot, még két fontos dolog történt: az önkormányzat új vízhasznosítási szerződést kötött velük, és emellett átengedte nekik az úgynevezett képviseleti jogot. Ez azt jelenti, hogy ettől kezdve a Castrum Visegrád képviselhette a forrásvízzel kapcsolatos kérdésekben az egyébként tulajdonos önkormányzatot.

Van egy érdekes csavar az ügyben, mégpedig a vízhasznosítási joggal kapcsolatban. Ugyanis ez a régi Castrum másik utódáé, az akkor változatlanul Castrum néven futó kft.-é volt. Elvileg tehát nem lehetett volna odaadni a Castrum Visegrád Kft.-nek. Ha a tényeket jóhiszeműen vizsgáljuk, arra következtethetünk, valószínűleg az önkormányzatot a polgármesterig bezárólag megzavarhatta a privatizációnál a hasonló név, s nem tudtak különbséget tenni az új Castrum Kft. és a Castrum Visegrád Kft. között, azt hitték, csupán megerősítik a vízhasznosításról szóló korábbi kontraktust.

Pedig nem így történt. Sőt! Közben a Castrum Kft. ráadásul nevet váltott, és jó pénzért eladták egy amerikai cégnek.

Van még egy érdekesség az ügyben: a Castrum Visegrád Kft., ahogy már szó volt róla, megkapta a tulajdonos visegrádi önkormányzat képviseleti jogát. Ez azzal járt, hogy a szerződés 2002-es módosításáig a Castrum Visegrád szedte be a másik cég által kitermelt víz árát; ez köbméterenként 650 forint volt. A nem éppen kevés haszonért cserébe a Castrum Visegrád köbméterenként csupán 75 forintot fizetett a tulajdonos önkormányzatnak.

Lepencén, a Pilisszentlászló felé vezető út másik oldalán 2003-ra elkészült a négycsillagos, egy időben Simon Péter igazgatása alatt álló Thermal Hotel Visegrád 164 kétágyas szobával, tíz apartmannal, római jellegű uszodával, török stílusú szauna parkkal.

A fürdőrészleg érthető módon elsősorban a szállóvendégeket szolgálja ki, de ha nincs zsúfoltság, mások is igénybe vehetik a szolgáltatásokat. Így a helyiek is be tudnak jutni optimális esetben, ehhez persze mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. (A luxushotel ugyanakkor ma az egyik legnagyobb adóbevételt jelenti Visegrád városának.)

Csődöt jelentenek

Említettem, hogy az elhúzódó pereskedés miatt évekig nem lehetett sem pályázni a régi fürdő felújítására, sem építkezni – kétszer is terveztek ide luxusszállót –, így a strand állapota folyamatosan romlott. Aztán úgy nézett ki, mégis megindul valami: a tulajdonos elvégeztette az beruházások előtt kötelező régészeti ásatást, de ezzel le is zárult az ügy. Ám a Castrum Visegrád Kft. nemsokára, 2010-ben csődeljárást kért maga ellen.

Nem téved egyébként az, akinek a Castrum Visegrád Kft. nevéről a Kulcsár-féle brókerbotrány jut az eszébe. (A bűnügy egyik főszereplője, az azóta elítélt Kerék Csaba vezette a perben is sokat emlegetett Britton-csoportot, amely két esztendőn át, az ügy kirobbanásáig többségi tulajdonosa volt a Castrum Visegrádnak. Egyébként a Castrum Visegrád Kft. ebben az időben beltagjait feltűnő gyorsasággal cserélte: 2005-ben, a botrány kirobbanásakor Kerék Csabáék villámgyorsan eladták tulajdonrészüket. A többségi tulajdont egy időre Simon Péter másik cége, a Quali Team, majd a svéd Startplatten 132695 Atkiebolag, 2008-ban pedig a Gelse Aqua Kft. szerezte meg. Simon Péter 2008-ban eladta a vállalkozásban meglévő tulajdonrészét, így magához a csődeljáráshoz már nem lehetett köze.)

A Castrum csődjének oka, hogy jórészt kezességvállalásokból mintegy százmillió svájci franknyi tartozást halmozott fel. Talán árulkodó lehet, hogy a Castrumban tulajdonos Gelse Aqua Kft. is egyike volt azoknak a vállalkozásoknak, amelyekért a Castrum kezességet vállalt. Hogy a felvett pénz hova tűnt, nem tudni. Tény, hogy hasonló kezességvállalós praktikával, majd a csőd bejelentésével már óriási pénzeket síboltak el a rendszerváltozás óta Magyarországon.

A gondozatlan, most már szinte teljesen lerombolt területet felverte a gaz, az egykori teraszok maradványain két roskatag bódé, illetve a háttérben a strand néhány grandiózusnak ható félköríves romja látható. Körülöttük pedig augusztusban és szeptemberben mindenütt virágzik a parlagfű, amiért még büntetés is járhatna.

Hatcsillagos szálloda?

Hogy ki a felelős az egyik legszebb fekvésű magyar strand elpusztításáért, máig éles vitát vált ki a visegrádiak között. Van, aki a népszavazásban s az azt évekig követő pereskedésben látja a bajt.

A helyiek többsége feltehetően a fürdő privatizációjáról hozott, az előzményeket a polgárok elől elhallgató döntést hibáztatja, van, aki a lelkiismeretlen gazda módjára viselkedő, a rövid távú hasznot szem előtt tartó cégeket. Tény, hogy a tulajdonos 2007 óta (ekkor zárt be végleg a strand) simán belevághatott volna az építkezésbe, ígérték is. Igaz, 2008-ban utolért minket a gazdasági válság.

A fürdő ügyétől sem függetlenül 2010-ben Hadházy Sándor az önkormányzati választáson vereséget szenvedett. A várost 2012-ig Abonyi Géza vezette, azóta pedig Félegyházi András a polgármester.

Hadházy Sándor távozását követően az önkormányzat felmondta a hévízforrás használatáról szóló szerződést, az ügy a bíróság elé került. Jó hír, hogy peren kívüli egyezménnyel a városnak sikerült visszaszereznie a kutat. 2014 óta a termálszálló és a visegrádi kórház is az önkormányzattól vásárolja a vizet.

A stand területe jelenleg a CIB bank érdekkörébe tartozó cég birtoka; Visegrád egyévi költségvetésének nagyjából megfelelő összegért árusítják. Nehéz az értékesítés, hiszen akkor érné meg bárkinek is kifizetni érte a szép summát, ha aztán öt-hat csillagos szállodát épít ide, a helyieknek megint csak megfizethetetlen luxusfürdővel. Úgy tudjuk, ennek az önkormányzat sem örülne, ám a városnak sincs annyi pénze, amelyből vissza tudná vásárolni az ebek harmincadjára jutott területet, és új strandot építhetne. A szezonális fürdő fenntartása rendkívül költséges, Visegrád nem is tudná egyedül megoldani.

A Dunakanyar viszont világörökségi helyszín, a strand újjáépítése ezért sem helyi ügy, a fővárost és a hazai turizmust is érintő kérdés. Az állami segítség, az unióból érkező pályázati pénzek nélkül az egykori fürdő helyén még évekig a parlagfű fog virágozni csupán.

Pethő Tibor