Az élelmiszert már a múltban is az uralkodók fegyverként, a lakosság ellenőrzésére használták. Ez ma még inkább így van! Ha a hagyományos mezőgazdaságot megszüntetik, az élelmiszereket mRNS-szel szennyezik, az állatokat mRNS-vakcinákkal oltják, a természetes élelmiszereket szintetikusakkal helyettesítik, a vizet pedig digitális fizetéshez kötik, akkor ez az Agenda 2030 egy hadüzenet az emberiségellen!
A német és európai gazdák tiltakozása jelenleg mindenütt jelen van. Az ENSZ, a WHO és a WEF hadat üzent a gazdáknak és a hagyományos élelmiszereknek. Az Agenda 2030-on keresztül leginkább a gazdák is célkeresztbe kerültek: A 2030-as menetrend 2. célkitűzése állítólag erről rendelkezik: Az éhezés felszámolása, az élelmezésbiztonság és a jobb táplálkozás elérése, valamint a fenntartható mezőgazdaság előmozdítása. Megfigyelhető azonban, hogy a természetes, kisüzemi gazdálkodás tönkremegy, miközben a multinacionális vállalatok az iparositott mezőgazdaság, a géntechnológia és az agrokémiai szerek révén egyre inkább ellenőrzik a globális élelmiszertermelést.
Tom-Oliver Regenauer független német író és újságíró "Az élelmiszer mint fegyver" című esszéjének vázlata bemutatja, hogyan használják a történelem során és napjainkban is fegyverként az emberiség ellen a létalapot, az "élelmet":1974 decemberében Henry Kissinger titkos stratégiai dokumentumot írt az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsa számára. A Kissinger által felvázolt stratégia 1975-ben Gerald Ford elnök hivatalos politikai irányelve lett: "(...) a népességnövekedés komoly hatással lesz az élelmiszer-szükségletre" - olvasható ott. Kissinger arra a következtetésre jut, hogy a fejlődő országoknak nyújtott élelmiszersegélyt ezért kötelező sterilizációs programokhoz vagy népességcsökkentési kvótákhoz kell kötni. Ez a gondolatmenet a befolyásos Rockefeller-klánnak dolgozó geostratégát arra az amorális felismerésre vezeti, hogy az élelmiszer egy ilyen forgatókönyvben a "nemzeti hatalom hatékony eszközévé" válik. Az élelmiszert fegyverré nyilvánítja. Ez azonban nem új gondolat.
Példák a múltból:A görögök 3000 évvel ezelőtt megostromolták Tróját, hogy kiéheztessék. Írországban mintegy egymillió ember, vagyis az ír lakosság tizenkét százaléka halt meg az 1845-1849-es nagy éhínség következtében. Az elsődleges okok nem a rossz termés vagy egy újfajta burgonyavész voltak, hanem az akkori brit kormány politikája, amelyet a nagy pénzvilág és egyes érdekcsoportok korrumpáltak. Az 1943-as bengáli éhínség során akár négymillió indiai haláláért is a brit gyarmati hatalom volt a felelős. A második világháborúban Leningrád 500 napos ostroma során több mint egymillió ember halt meg. Joszif Sztálin is felhasználta hatalmát, hogy élelmiszerhiánnyal térdre kényszerítse az "Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságot". Az 1930-as évek éhínsége, amelyet egyesek népirtásnak tekintettek, három-négymillió ember életébe került. A kannibalizmus nem volt ritka.Mao Ce-tung alatt 1958 és 1962 között legalább 24 millió ember halt éhen. Az ő mottója volt: "Jobb, ha az emberek fele meghal, hogy a másik fele jóllakhasson".
Jelenlegi fejlemények:Az előzmények ismeretében naivitás lenne azt feltételezni, hogy a 21. században az élelmiszereket nem vetik be fegyverként . Azonban nem az ellenséges flotta ostromával vagy megsemmisítésével, hanem zavarkeltéssel, mesterséges élelemhiánnyal, mérgekkel való szennyezéssel, biotechnológiai adalékanyagokkal, genetikailag manipulált nyersanyagokkal, stb. A koronavírus okozta zárlatok és terméskiesések az ukrajnai háború alatt hatalmas ellátási szűkületeket és hiányt okoztak, sok minden nagyon megdrágult, családi gazdaságok és kisvállalkozások mentek csődbe. A gazdákra a "zöld gazdaság", a nulla CO₂-kibocsátás programja miatt olyan nagy nyomás nehezedik, hogy képtelenek megfelelni a követelményeknek és az emelkedő költségeknek, és kétségbeesésükben az utcára vonulnak. Marc Rutte [holland miniszterelnök] még katonai felszerelést is bevetett a gazdák felkelése ellen! Az egész élelmiszeripar átalakul, a természetes adalékanyagokat egyre inkább felváltják a mesterséges adalékanyagok. Ennek legmarkánsabb példája a laboratóriumban termesztett hús. Néhány éve leginkább Bill Gates, aki jelenleg a legnagyobb földtulajdonos az Egyesült Államokban, valamint Google Ventures [kockázati tőke társaság] nagy erőfeszítéseket tesznek ezen a területen. Ugyanakkor Gates rengeteg pénzt fektet a "mikrobiom" kutatásába és megváltoztatásába, egy olyan összetett ökoszisztémába, amely a "bélflóra" gyűjtőfogalma alatt jelentősen irányítja az emésztési folyamatokat, és nagy hatással van a gyermek mentális és fizikai fejlődésére, különösen az első életévben. Ezzel akar Gates - aki folyamatosan hangoztatja a "túlnépesedés" miatti aggodalmait – figyeljünk csak! - a fejlődő országokban élő gyermekeknek segíteni!!! Az a tény, hogy a közeljövőben az élelmiszereket mRNS vagy RNS adalékanyagokkal szándékoznak ellátni, még inkább nyugtalanít bennünket. A Big-Pharma nyerészkedöi, mint például Bill Gates, már régóta bejelentették azon szándékukat, hogy a kísérleti és káros anyagokat élelmiszereken keresztül terjesszék, és ezáltal a COVID-injekciót elutasító emberekbe is bejuttassák. Az olyan vállalatok, mint a Bayer és a BioNTech, már több mint hat éve dolgoznak az állattenyésztésben használt mRNS-vakcinákon. A mesterségesen előállított mRNS technológia tudósa és társfeltalálója, Robert W. Malone ezzel kapcsolatban rámutatott: A fogyasztót érintő kockázat még nagyobb lehet, mint a COVID-injekciók esetében. Minden, mást hangoztató tényellenőrzés ellenére, a géntechnológián alapuló oltások már használatban vannak. Csak más címkék alatt futnak. Ezenkívül a jövőben a genetikailag módosított spórákat [biotechnológiával módosított spórák] a globális ellátási láncok ellenőrzésére fogják használni. A mikrobákat nyomkövető eszközként fogják használni. Ez a "DNS-vonalkód" nem semmisíthető meg sem hővel, sem hideggel, illetve az áru mosásával és felaprításával sem. Mindezek a fejlesztések az élelmiszerek terén az emberi szervezetet csatatérré változtatják! Mert az élelmiszert fegyverként használni. A háttérben levö maroknyi kis csoport hatalmi eszköze! Nyilvánvaló, hogy az EU is a hatalmon lévők csatlósa, mert elkötelezett a magánállattartás "szabályozása" mellett, és egyre nehezebbé akarja tenni a saját élelmiszer-termesztést. E fejlemények fényében az emberiségnek ezt a régóta tervezett csökkentését a nyilvánosság elé kell tárni. Osszák meg ezt a műsort minél szélesebb körben, kedves nézők! És nézzen be rendszeresen a Kla.tv-hoz, hogy ne maradjon le a folytatásról. A Kla.tv továbbra is azon lesz, hogy még több fényt derítsen a bonyolultnak tűnő összefüggésekre.
Szerző:
Források/Linkek: Original ungekürztes Essay von Tom-Oliver Regenauer: https://www.regenauer.press/blog-search?searchTerm=nahrung%20als%20waffe
Strategie-Papier von Henry Kissinger aus dem Jahr 1974: https://pdf.usaid.gov/pdf_docs/pcaab500.pdf
Existenzkampf der Bauern: www.kla.tv/2024
Etikettenschwindel Agenda 2030: www.kla.tv/18739