Az év másik fele már nem lesz annyira unalmas, eseményszegény mint 2016 elsö hónapjai voltak. Mindenki figyelmébe ajánlom a redefininggod.com legutóbbi írásait. Újból nagy összecsapás lesz az EU-t szétrobbantani óhajtó NWO-s frakciók és az azt ellenzö érdekcsoportok között. Tavaly júniusban végülis nem tudtak megegyezni egymás közt, így Görögország átlépése a BRICS-hez az utolsó pillanatban meghiúsult. A görög átlépés az EU szétbomlasztásának a kezdete lett volna (lásd. BRICS vs. USA-EU - eseményfigyelö-t 2015-böl). Az ezévi kísérlet az EU szétbomlasztására a BREXIT-el, Nagy-Britannia EU-ból való kilépésével kezdödhet,
amennyiben hivatalosan is az lesz bejelentve, hogy a június 23-i
népszavazáson a kilépés mellett szavazók voltak többségben. Ha a britek
kilépnek, júliusban a globalisták szándékosan detonálhatják a görög
bankrendszert is, ami aztán detonálhatja magát az EU-t is. Egy esetleges
brit kilépés után az év végére az euró is "halott" lehet. Putyin, a Le
Pen lány, Donald Trump és a többi NWO-s cionáci köcsög már alig várja,
hogy színre léphessen!
Ha
Trump gyöz, akkor az USA-ban és az EU-ban is fel fogják áldozni a
jelenlegi rend(szer) számos képviselöjét, állítólag még magát Obamát
is, hogy azt a bizonyos "gonosz fellép megmentöként" imidzset
biztosíthassák az "új eröknek". A Trump körüli képet még bezavarhatják a
balos-kommunista erök, élén a Vatikánnal, akik Bernie Sanders-et
támogatják. Hillary Clintonra még sok mocsok lesz (megérdemelten)
kiteregetve, mivel öt se a balosok, se a Trump mögött álló
kriminális-szabadkömüves (de Bush-Clinton ellenes) cionáci erök nem
támogatják. Az USA-ban az elnökválasztás közeledtével szakadhat mind a
demokrata mind a republikánus párt (s ezzel akár maga az USA is).
Ha az EU
felbomlik és az NWO-s erök hatalomra kerülnek, különösen ezek a
fasiszta cionáci sleppek (mint Trump), az sajnos azt is jelentheti,
hogy a Közel-Keleten képesek lesznek életre hívni a nagy "Góg és Magóg"
konfliktusukat (lásd Pénzügyi összeomlás, globális háború, majd Antikrisztus és hamis UFO-k c. írást) valamiféle nagy muzulmán-keresztény világkonfliktus "bestartolásán" keresztül - amit Trump is támogat. Trump-nak
sokat segíthet a megválasztásához, ha a nyáron sikerülne nekik
összehozni egy jó nagy false-flag támadást, amit az ISIS-re és a
"muzulmánokra" kennének. Trump a kezdetektöl a muzulmán-ellenességre
építi a kampányát. A redefininggod.com weboldal írója
például afelöl spekulál, hogy a legvalószínübb "áldozat" a Jézus szobor
lehet Rio de Janiero-ban, amit az olimpia idején fog levegöbe repíteni a
"muzulmán ISIS". Én ebben nem lennék annyira biztos, a legvalószínübb
célpont szerintem ismét New York lehet, a mostani ENSZ székház lehet felrobbantva a nyáron.
Az új ENSZ torony tervei Fumihiko Maki japán építész vezetésével már
2013-ban elkészültek, s 2018-ra maga az épület is kész lehet:
Fumihiko Maki reveals UN tower for New York
S ha már ez a helyzet a készülö új ENSZ toronnyal (ami a világkormány székhelye lesz) miért ne repíthetnék nyugodt szívvel levegöbe a régit?!
Ez a
"Trump gyerek" is amúgy érdekes helyen lakik, a saját maga által
megterveztetett és felépíttetett new yorki felhökarcoló, a Trump-torony
... 66.-ik emeletén
PICTURE EXCLUSIVE Inside Donald Trump's $100 million penthouse
"Donald and Melania Trump's 66th floor penthouse in Trump Tower offers stunning views of Central Park and Manhattan skyline and is valued at $100 million"
Vad,
vad, fenevad ... ugyanaz a cionáci szar ezüstpapírba csomagolva. Trump
még februárban hajba kapott a pápával, így a Vatikán még sok homokot
szórhat neki a fogaskerekek közé az elnökválasztás közeledtével!
2016. 2. 18:
Ferenc pápa: Donald Trump nem keresztény
2016. 2. 19:
Botrány! Trump szerint Ferenc pápa szégyentelen!
Röhögögörcs, röhögögörcs
Csak aztán nehogy Clintonné legyen a nevetö harmadik.
Ha a
britek most június 23-án megszavazzák az EU-ból való kilépést, akkor
nyitni fogok itt egy új, 2016-os eseményfigyelöt is, mivel akkor nagy
dolgok fognak történni.
http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=193:2016-06-12-20-51-17&catid=21:kuelfoeld&Itemid=58