2018. március 6., kedd

Észak-Korea hajlandó feladni atomprogramját, ha „garantálják a rezsim biztonságát”

MAIN-Kim-Jong-Un-missiles
A Zerohedge (sok nagy hírügynökséggel egyetemben), a dél-koreai Csung Eui-yong nemzetbiztonsági különmegbízott nyilatkozatára hivatkozva néhány perccel ezelőtt adott hírt arról, hogy a két Korea megállapodott a közvetlen tárgyalások elindításáról. Észak-Korea azt is jelezte, hogy hajlandó feladni atomprogramját, amennyiben „a rezsim biztonságát garantálják”.
Csung Eui-yong, aki egyébként a koreai hírszerzés vezetőjével közösen személyesen is találkozott Kim Dzsongun észak-koreai pártfőtitkárral, Pyongyang-ból visszatérve nyilatkozott újságírók előtt.
A hír hatására a piacok azonnal szárnyalni kezdtek.
Csung szerint a következő lépésre, vagyis magukra a tárgyalásokra áprilisban kerülhet sor, ráadásul Észak-Korea arra is ígéretet tett, hogy addig egyetlen ballisztikus rakétakísérletet sem hajt végre.
A hír azért is érdekes, mert az utóbbi hónapokban egyre több helyen lehetett arról olvasni, hogy Észak-Korea jelenti az egyik legkomolyabb veszélyforrást a világon, legalábbis, ami egy kiterjedt vagy akár globális háború kirobbanását illeti.
Ami pedig a Bibliát illeti, úgy tűnik, hogy Koreának valamilyen módon tényleg szerepe lesz az utolsó idők eseményeiben, és a többség szerint nem a jó oldalon.
„Korai tibeti források szerint „Góg földje” Mongólia keletebbi területein feküdt, ami kétségtelenül azonos volt a koreai forrásokból ismert Goguryeo-nak nevezett országgal. A koreai leírások szerint az i.e. 37-től ismert Goguryeo birodalom magában foglalta a mai Korea északabbi részeit, Mandzsúriát, Észak-Kínát és Mongólia keleti részeit. … A Goguryeo (Góg országa) névből származik a modern Korea megnevezése is. Koreának így mindenképpen nagy szerepe lesz a Góg-Magóg szövetség részeként.” (forrás)
http://idokjelei.hu/2018/03/eszak-korea-hajlando-feladni-atomprogramjat-ha-garantaljak-a-rezsim-biztonsagat/

Merkel-ellenes tüntetések zajlanak Németországban


Újabb utcai összecsapások történtek Németországban a folyamatban lévő jobboldali és antifasiszta tüntetéseken. Az országban szeptember óta zavart politikai helyzet van, amiért a választások eredményeként nem tudott új kormány alakulni.
Hétfő délután Hamburgban – a rendőrségi adatok szerint – néhány százan tüntettek Angela Merkel bevándorláspolitikája ellen. A tüntetésről készült videofelvételeken “Merkelnek mennie kell” és hasonló feliratú plakátok láthatóak, emellett többek hangot adnak nemtetszésüknek, de azt is ráírják a plakátra, hogy “nem vagyok náci”.
A tüntetők közül sokan azt kifogásolják, hogy Németországban ma nem lehet tüntetni a tömeges bevándorlás ellen erős rendőri biztosítás nélkül. Mint kiderült, a Merkel elleni tüntetések folyamatosan zajlanak, de a liberális média megpróbálja elhallgatni ezeket az eseményeket.
A múlt hét folyamán számos szélsőbaloldali ellentüntetés is történt. Egy Merkel-ellenes tüntetés során több mint ezer antifasiszta ellentüntető gyülekezett, közülük többen rátámadtak a bevándorlásellenes tüntetőkre. A rendőrség egy embert letartóztatott.
http://www.hidfo.ru/2018/03/merkel-ellenes-tuntetesek-zajlanak-nemetorszagban/



Az erőszak gátolja a bevándorlásellenes tüntetéseket Németországban


Hamburgban néhány száz fő tüntetett Angela Merkel újrabeiktatása ellen. Eközben antifasiszta tüntetések is zajlottak, és zavargást folytatnak a kurdok. A bevándorlásellenes tüntetésekre négyszeres létszámban gyülekeznek ellentüntetők.
Mintegy 250 tüntető gyűlt össze Hamburgban hétfő éjjel egy Angela Merkel migrációs politikája elleni tüntetésre – áll a NDR.de beszámolójában. A tüntetők “Merkelnek távoznia kell” plakátokat vittek magukkal, és a multikulturalizmus, a kancellár bevándorláspolitikája ellen szólaltak fel. Az ellentüntetésre azonban több mint ezer fő érkezett, köztük több, erőszakos bűncselekmények elkövetéséről ismert szélsőbaloldali csoport tagjai.
Németországban február óta folyamatosan zajlanak Merkel-ellenes tüntetések, ám ezeken rendszerint alig néhány száz fő jelenik meg, és a többszörös létszámmal gyülekező ellentüntetések tagjai gyakran rátámadnak a bevándorlásellenes tüntetőkre.
Az Európai Unió mindeddig nem fejezte ki tiltakozását azzal kapcsolatban, hogy egy uniós tagállamban a választók amiatt ne merjenek élni gyülekezési jogukkal, mert tartaniuk kell attól, hogy a részvétellel saját testi épségüket kockáztatják. Érdemes elgondolkozni azon, ugyanilyen tétlenül néznék-e az uniós hivatalok, ha a bevándorláspárti tüntetők gyülekezési joga sérülne ugyanilyen módon.
http://www.hidfo.ru/2018/03/az-eroszak-gatolja-a-bevandorlasellenes-tunteteseket-nemetorszagban/

Hazahozták Magyarország aranytartalékát Londonból (Hol a TÖBBI?)

Visszakerült Magyarországra hazánk aranytartaléka. A hozzávetőleg 100 ezer uncia (mintegy három tonna súlyú) nemesfém Londonból érkezett Budapestre, áll a Magyar Nemzeti Bank ma reggeli közleményében. Eszerint a jelenlegi árfolyamon számolva 130 millió dollár értékű jegybanki aranytartalék hazahozataláról teljes egyetértésben döntött a Magyar Nemzeti Bank vezetése. A jegybank megítélése szerint az aranytartalék országon belüli birtoklása – amely lépés összhangban van a nemzetközi trendekkel – tovább erősítheti a Magyarország iránti piaci bizalmat, írja a jegybank.
Az elmúlt években számos ország határozott aranytartalékának hazaszállításáról. Az aranyban tartott tartalék külföldi kezelését egyre több jegybank ítélte kockázatosnak, így az elmúlt időszakban többek között a holland, a német, valamint az osztrák jegybank vezetése döntött úgy, hogy az aranytartalékot részben hazaszállítja. Fontos szemponttá vált annak számbavétele is, hogy az aranykészletek helyzete rendezett-e, illetve, hogy olyan helyszíneken őrizzék az aranytartalékokat, amelyek geopolitikai válságok esetén is biztonságot jelentenek, olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma reggeli közleményében.
Három tonna aranytartalékot hoztak haza Londonból az MNB döntése szerint.Forrás: MNB
A jegybank az 1924-es alapításától fogva tart aranytartalékot. Ennek mennyisége folyamatosan növekedett a II. világháborúig, amelynek a vége felé, 1945 januárjában mintegy 30 tonna súlyú aranytömböt és aranypénzt szállítottak ki az MNB „aranyvonattal" az ausztriai Spital am Pyhrnbe. Ez a mennyiség a háború után, 1946-ban teljes mértékben visszakerült.A rendelkezésre álló adatok alapján a hetvenes évek első felében 65-70 tonna körüli szintre emelkedett a hazai aranytartalék mennyisége, amely 1989-re 50 tonna körüli szintre csökkent.
A Bretton Woods-i aranydeviza-rendszer felbomlását követő időszakban az aranytartalék jelentős változását befektetési- és spekulatív megfontolások befolyásolták. Az 1980-as évek végén született döntés arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét a minimális szintre kell csökkenteni. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy rövid idő alatt 10 tonnára zsugorodott az aranytartalék, majd 1992-re a mai, 3 tonna körüli szintre csökkent.
Magyarország aranytartalékának alakulásaForrás: MNB
A kilencvenes évek eleji értékesítés során az MNB – az akkori nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – az aranyért ellenértékként kapott devizát az akkor biztonságosabbnak, likvidebbnek tartott és még magasabb várható hozammal rendelkező külföldi állampapírokba fektette be.
A 2008-as pénzügyi világválság ugyanakkor alapjaiban írta át a jegybankok aranytartalékokkal kapcsolatos magatartását.
Hazahozták a magyar aranytartalékot Londonból.Forrás: MNB
Az arany immáron nem pusztán befektetési termék a jegybankok számára, hanem olyan stratégiai eszköz, amely alkalmas az ország iránti bizalom erősítésére külföldön és belföldön egyaránt. A tradicionális tartalékeszköz ilyen módon egyre nagyobb mértékben, ismételten gazdaságstratégiai szereppel is bír.
Ehhez a folyamathoz illeszkedik a Magyar Nemzeti Bank mostani döntése, miszerint eljött az ideje annak, hogy hazahozzuk az ország aranytartalékát, ami felett teljes joggal és fennhatósággal rendelkezünk, olvasható a közleményben.

http://www.origo.hu/gazdasag/20180306-hazahoztak-londonbol-a-jegybanki-aranytartalekot.html