MAIN-Kim-Jong-Un-missiles
A Zerohedge (sok nagy hírügynökséggel egyetemben), a dél-koreai Csung Eui-yong nemzetbiztonsági különmegbízott nyilatkozatára hivatkozva néhány perccel ezelőtt adott hírt arról, hogy a két Korea megállapodott a közvetlen tárgyalások elindításáról. Észak-Korea azt is jelezte, hogy hajlandó feladni atomprogramját, amennyiben „a rezsim biztonságát garantálják”.
Csung Eui-yong, aki egyébként a koreai hírszerzés vezetőjével közösen személyesen is találkozott Kim Dzsongun észak-koreai pártfőtitkárral, Pyongyang-ból visszatérve nyilatkozott újságírók előtt.
A hír hatására a piacok azonnal szárnyalni kezdtek.
Csung szerint a következő lépésre, vagyis magukra a tárgyalásokra áprilisban kerülhet sor, ráadásul Észak-Korea arra is ígéretet tett, hogy addig egyetlen ballisztikus rakétakísérletet sem hajt végre.
A hír azért is érdekes, mert az utóbbi hónapokban egyre több helyen lehetett arról olvasni, hogy Észak-Korea jelenti az egyik legkomolyabb veszélyforrást a világon, legalábbis, ami egy kiterjedt vagy akár globális háború kirobbanását illeti.
Ami pedig a Bibliát illeti, úgy tűnik, hogy Koreának valamilyen módon tényleg szerepe lesz az utolsó idők eseményeiben, és a többség szerint nem a jó oldalon.
„Korai tibeti források szerint „Góg földje” Mongólia keletebbi területein feküdt, ami kétségtelenül azonos volt a koreai forrásokból ismert Goguryeo-nak nevezett országgal. A koreai leírások szerint az i.e. 37-től ismert Goguryeo birodalom magában foglalta a mai Korea északabbi részeit, Mandzsúriát, Észak-Kínát és Mongólia keleti részeit. … A Goguryeo (Góg országa) névből származik a modern Korea megnevezése is. Koreának így mindenképpen nagy szerepe lesz a Góg-Magóg szövetség részeként.” (forrás)
http://idokjelei.hu/2018/03/eszak-korea-hajlando-feladni-atomprogramjat-ha-garantaljak-a-rezsim-biztonsagat/