Az Alternatíva Németországnak
párt képviselője szerint az Európai Unió nem tudja megvédeni
Németországot a terroristáktól, mert a migránsok befogadását képviseli,
miközben biztonsági okokból százezresével kellene deportálni a már
beengedett bevándorlókat.
Georg Pazderski,
az Alternatíva Németországnak párt elnök-helyettese kedden ismét
figyelmeztette az Európai Uniót, hogy hagyjon fel a migránsok
befogadásával kapcsolatos követeléseivel, mert a bevándorlók közt
terroristák is érkeznek az EU-ba.
“Nem csak azt kell célként kitűzni,
hogy megnehezítsük a terroristák hamis dokumentumokhoz jutását. A cél
az kell legyen, hogy megtaláljunk, azonosítsunk és visszaküldjünk több
százezer bevándorlót a származási országába. Ehhez az országba érkezett
összes menedékkérő adataira szükség van” – áll az AfD sajtóközleményében.
Pazderski szerint az EU digitális
ujjlenyomat rendszere nem lesz elég ahhoz, hogy az uniót megvédje a
terroristáktól és bűnözőktől, emiatt záró toleranciát kell hirdetni az
illegális bevándorlással szemben.
“Akik nem tudnak érvényes
személyigazoló okmányt felmutatni a határon, azokat azonnal vissza kell
utasítani. A záró toleranciának azonban az EU határain belül is
érvényesülnie kell. Mindenki büntetéssel kellene szembenézzen, aki nem
tudja igazolni személyazonosságát a schengeni övezetben” – tette hozzá.
Pazderski szerint, bár az Európai Unió
átvett bizonyos jogköröket a tagállamoktól a határellenőrzésre
vonatkozóan, mindeddig alkalmatlannak bizonyult arra, hogy
megakadályozza a terroristák belépését Európa területére.
http://www.hidfo.ru/2018/04/az-eu-nem-tudja-megvedeni-nemetorszagot-a-terroristaktol/
http://www.hidfo.ru/2018/04/az-eu-nem-tudja-megvedeni-nemetorszagot-a-terroristaktol/