Prüszköl a latorszövetség! A NATO-főtitkár felszólította Moszkvát

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken egy brüsszeli biztonságpolitikai vitán felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel a vele szomszédos országok destabilizálásával és tartsa magát a nemzetközi jog előírásaihoz.

A Német Marshall Alap (German Marshall Fund, GMF) nevű, transzatlanti kapcsolatokkal foglalkozó, amerikai székhelyű intézmény pénteken kezdődött, vasárnapig tartó brüsszeli fórumán a nyitó napon rendezték meg azt a pódiumvitát, amelyen Stoltenberg mellett Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekkel foglalkozó államtitkár-helyettese, valamint Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlament alsóházának külügyi bizottsági elnöke vett részt.

A vita nagy része az ukrajnai eseményekkel, az ottani orosz beavatkozással, illetve azzal volt kapcsolatos, hogy elkerülhető-e az újabb hidegháborús időszak a nemzetközi politikában.

Stoltenberg leszögezte, hogy az orosz agressziós cselekmények miatt az atlanti szövetség kénytelen erősíteni kollektív védelmi képességeit, valamint támogatást nyújtani regionális partnereinek – beleértve Ukrajnát, Grúziát, illetve Moldovát.

Nuland felhívta a figyelmet arra: nagyon nehéz folytatni az együttműködést olyan országgal, amely nem tartja tiszteletben a nemzetközi jog azon alapvető előírását, miszerint erőszakkal tilos megváltoztatni országok határait.

“Tapétáznak”  valahol Oroszországban

Mogherini szerint ugyanakkor sem Európának, sem általában véve a nemzetközi közösségnek nem érdeke, hogy Oroszország az ellene hozott szankciók nyomán destabilizálódjék – ellenkezőleg, Európának és Oroszországnak vannak közös érdekei, például a radikális muszlim erőszak megfékezése.

Koszacsov azt hangoztatta, hogy Oroszország nem a NATO létét, hanem a NATO további bővítését tekinti magára nézve fenyegetőnek. Szerinte Oroszországra hatnak ugyan a szankciók, de nem fogják rábírni politikája megváltoztatására, és Oroszország ma sem elszigetelt, hanem van számos nemzetközi partnere, így amikor majd feloldják a szankciókat, akkor a korábban orosz kapcsolatokat ápoló nyugati vállalatoknak nehéz lesz visszajutniuk az orosz piacra, mert azok a pozíciók akkor már foglaltak lesznek.
(MTI)

Négymillió feletti havi fizetések Mekkmester cégénél (Azért azt jegyezzük meg, hogy az MNB ezen “igásai” azért még “főállásuk” mellett “vállalkozásokban is ügyeskednek”! Egy kis Kft itt, egy kis Bt. ott!-szóval “némi mellékes” azért még leesik havonta. Így akár 10milia

Kiugró, a kétmillió forintos fizetési plafont is messze túllépő havi személyi alapbért kapnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezető tisztségviselői. A jegybank honlapján olvasható adatok szerint több vezető havi bruttó alapfizetése a négymillió forintot is meghaladja, és a jegybankelnöknél is többet visznek haza. Információink szerint a jegybank felügyelőbizottságának következő ülésén is napirendre kerül a kérdés, mert többek szerint törvénysértő a bérplafon feletti javadalmazás.

A kétmillió forintos fizetési plafont, amelyet a kormány az állami alkalmazottakra állapított meg, az MNB vezető alkalmazottainak egy részénél nem veszik figyelembe. A legjobban a jegybank ügyvezető igazgatói járnak, ők a főigazgató Nagy Rózához hasonlóan 4,2 millió forintos havi személyi alapbért kapnak, de az igazgatók fizetése is túllépi ezt a küszöböt. Őket bruttó havi 2 millió 250 ezer forintos bérrel javadalmazzák. Bár a jegybank honlapján fellelhető táblázat hallgat az éves teljesítmény alapján folyósítható bónuszokról, azonban a pluszjövedelmek e nélkül sem csekélyek. Minden alkalmazott egységesen évi 678 500 forintos cafetéria-juttatásra jogosult, emellett önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulásként az alapbér évi 3,8-5,5 százalékát kitevő pénzbeli juttatásban is részesülnek.

Jó volt tavaly jegybanki alkalmazottnak lenni. Matolcsy György jegybankelnök nemrégiben Tóbiás József szocialista képviselő kérdésére azt közölte, hogy az MNB alkalmazásában állók havi átlagbére 2013. márciustól novemberig 587 148 forintról 623 500 forintra változott úgy, hogy a bértábla alsó egyharmadába eső legalacsonyabb keresetű munkavállalók munkabére jelentősebben, legalább a minimálbér 250 százalékára emelkedett. A nem kevés szociális érzékenységről számot adó válasz szerint egy ügyintéző 286-376 ezer forintos havi alapbérre számíthat. A honatyának adott válaszból az is kiderül, hogy az MNB-nél tíz olyan alkalmazott van, “akinek az MNB-vel fennálló jogviszonyára tekintettel a havi bére meghaladja a 2 millió forintot.” Matolcsy György kiemelte, hogy a képviselő által kért számadatok részben nem értelmezhetők, és több okból nem is összehasonlíthatók.

Az sem kevésbé rejtélyes, amit az elnök azzal kapcsolatban írt, hogy “a PSZÁF-tól az MNB-hez 2013. október 1-jén átkerült foglalkoztatottak bérét az Országgyűlés határozta meg, és az ő munkabérük megállapításánál a munkaszerződések megkötésekor az MNB maradéktalanul betartotta a törvényi előírást.” Ebből Matolcsy azt a következtetést vonta le, hogy a jelenlegi és a korábbi bérek összehasonlítását lehetetlenné teszi, hogy a közszolgálati tisztviselők illetménymeghatározási rendszere alapvetően eltér a Munka törvénykönyve szerinti bérstruktúrától. Az elnöknek ez a megállapítása azért is érthetetlen, mert bért bérrel összehasonlítani aligha olyan bonyolult feladat, hogy ezt az MNB-nél ne tudnák megoldani.

Matolcsy György korábban nem tartozott azok közé, akik tűzbe mentek volna a jegybank választott tisztségviselőinek, a korábbi elnöknek, Simor Andrásnak és két alelnökének, Karvalits Ferencnek és Király Júliának a javadalmazásáért. Orbán Viktor kormányfővel karöltve azért kardoskodott közvetlenül a 2010-es kormányváltást követően, hogy Simor fizetését mérsékelni kell, mivel a jegybanki vezetőket is azok közé az állami vezetők közé sorolták, akiknek bruttó havi jövedelme nem haladhatja meg a kétmillió forintot. Simor bruttó fizetése a lefaragást megelőzően 8 millió 11 ezer 800 forint volt, Karvalitsé 6 millió 409 ezer 500, Királyé pedig 5 millió 608 ezer 200 forint, sőt a a többi Monetáris Tanács-tagé is elérte a 2 millió 804 ezer forintot.

A korábbi jegybanktörvény szerint „az elnök MNB-től származó tárgyévi összes keresete az elnök részére előző évre megállapított összes keresetnek az Európai Unió Bizottságának a tárgyévet megelőző évben benyújtott konvergencia-programban a tárgyévre vonatkozó várható fogyasztói árindex értékével megemelt összege.” Ez a szabály egyébként az első Orbán-kormány óta volt érvényes, igaz hogy az akkori jegybanktörvény javadalmazásról szóló paragrafusát a Fideszhez közelálló Járai Zsigmondra, a jelenlegi felügyelő bizottsági elnökre szabták – az Európai Központi Bankkal (EKB) egyetértésben.

Amikor 2010-ben hozzányúltak Simor András és a többi monetáristanács-tag fizetéséhez, akkor erről – a kötelezettségét megszegve – a kormány nem egyeztetett előzetesen az EKB-val. Így nem csoda, hogy az Európai Bizottság illetékes főtisztviselője és az EKB is rosszallását fejezte ki a bércsökkentés miatt. A frankfurti székhelyű pénzintézet leszögezte, hogy az MNB-döntéshozók fizetésének módosítása nem változtathatja meg a kinevezésükkor érvényes feltételeket, ezért a törvénynek rendelkeznie kell arról, hogy a módosítás csak jövőbeni kinevezésekre vonatkozhat.

„A jelek szerint a Fidesz nem tudja, vagy nem akarja felfogni, hogy a kizárólag erőből folytatott politizálás csak idehaza kivihető, ahol a kétharmados többségük birtokában mindaddig bármit megtehetnek, amíg a választók ezt eltűrik, a nemzetközi kapcsolatokban azonban ez még a szuperhatalmaknak sem mindig sikerül – írta annak idején Lengyel László politológus. “Márpedig mi egy viszonylag jelentéktelen, a külső környezettől meghatározóan függő ország vagyunk, és ezen a nagymellényű nemzetieskedő szólamok sem változtatnak, illik tehát betartanunk a korábban általunk is elfogadott, általános játékszabályokat. Ne higgyük azt, hogy ezek figyelmen kívül hagyása következmények nélkül megúszható, a partnerek bizalmának elvesztése minden területen, de mindenekelőtt pénzügyi téren gyorsan érezteti a hatását” – olvasható Lengyel írásában.

Az új jegybanktörvényben már az áll, hogy az elnök fizetése a KSH által megállapított előző évi, átlagos bruttó kereset tízszerese, ami tavaly 230 664 volt, így Matolcsy Györgynek bruttó 2 306 640 forintos személyi alapbér jár havonta. (Ugyanakkor az Európai Unió belenyugodott abba, hogy Simor bérét is ilyen számítás alapján állapítsák meg mandátuma lejártáig, vagyis 2013. márciusáig is.)

A Fidesz viszont kiállt Járai Zsigmond mellett. A felügyelőbizottsági elnök korábban a jegybankelnök pénzének 15 százalékát kapta. Ez a szocialista kormány idején bruttó 1 millió 201 ezer 770 forintot jelentett. Amikor az egykori jegybankelnök fizetését lefaragták, akkor Járai Zsigmond bére is 300 ezer forintra apadt. Orbán Viktor azonban nem hagyta cserben egykori hűséges pénzügyminiszterét, és a takarékosság jelszavát félredobva javadalmazását havi bruttó 1,2 millió forintban állapíttatta meg a kétharmados fideszes többségű Országgyűléssel. Járai annak idején a felügyelőbizottság nevében kifakadt a magas jegybanki jövedelmek ellen, holott akkor ezek nem lépték túl a törvényben megengedettet, most azonban, mióta Matolcsy György áll a bank élén, hallgat. Az MNB humánpolitikai vezetője egyébként nem más, mint Polt-Palásthy Mariann, a törvényesség őrének, a legfőbb ügyésznek a felesége. Ilyenkor az sem számít, hogy a Monetáris Tanács külső tagjainak állandó gépkocsihasználat jár.

A kimagasló bérekkel kapcsolatos kérdéseinket feltettük az MNB-nek is, szűkre szabott válaszukban azonban csak a jegybankelnökre és alelnökökre vonatkozó passzus beidézésére vállalkoztak.
(Népszava)

A megelőző lépés

A Washingtonnal való szembenállásának egész ideje alatt (ami, hozzávetőlegesen, 2000-től vette kezdetét) Moszkva 2014 márciusában vállalta fel először azt, hogy ebben a szembenállásban emeli a téteket. Eddig a téteket mindig az Egyesült Államok emelte.

Az amerikaiak által e téren megtett hosszú útnak megvoltak az állomásai: sikertelen államcsíny-kísérlet Ukrajnában, 2000-2002 során (az „Ukrajna Kucsma nélkül” akció); a sikeres puccsok Grúziában, 2003-ban és Ukrajnában, 2004-ben, és Kirgizisztánban 2005-ben, a „080808” háború; a 2009-es moldovai fordulat; polgárháború és államcsíny Líbiában, 2011-ben; a 2012-ben kezdődött és máig tartó polgárháború Szíriában – illetve a 2014-es puccs és polgárháború Ukrajnában.

1 Leonyid Kucsma, a független Ukrajna második elnöke. 2004-ben, az első Majdan (más néven: a „narancsos forradalom”) éppen a szintén oroszbarátnak tekintett Kucsma távozását, illetve idő előtti államfőválasztást kényszerített ki, amelyet a Nyugat-barát Viktor Juscsenko nyert meg. (Az ő távozását egyébként szintén tömeges tiltakozó mozgalom kényszerítette ki – a választásokat akkor az oroszbarátnak tekintett Viktor Janukovics nyerte meg.) Bár Juscsenko a „demokrácia” bajnokaként a Nyugat kedvence volt, az ország gazdasági hanyatlása, az oligarchák teljhatalma akkor is folytatódott. Másfelől Juscsenko idején erősödtek meg a társadalomnak azok a nacionalista, soviniszta, fasisztoid vonásai, amelyek a 2014 februárjában győztes puccsot követően teljesedtek ki. Juscsenko ellen ezért tömegével szavaztak az ország nemzeti kisebbségei: a „Délkelet” – de még a kárpátaljai magyarság is.
2 A kirgizisztáni fordulatok valójában nem hoztak változásokat az ország külpolitikai orientációjában: a régebbi és az újabb vezetők is – az Aszkar Akajev elnököt megbuktató Kurmanbek Bakijev, majd az őt néhány éve megbuktató Almazbek Atambajev – rövid időn belül alkalmazkodni kényszerültek a realitásokhoz: a kicsiny, földrajzilag elszigetelt, koldusszegény, a Közép-Ázsiát is veszélyeztető iszlám fundamentalizmus fenyegetése alatt álló országnak nem maradt más választása, mint az orosz orientáció folytatása. Kirgizisztán jelenleg már az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz való csatlakozás konkrét részleteiről folytat tárgyalásokat Oroszországgal. Sikerült elérni az országban (még az „oroszbarát” Akajev elnök idején) létesített amerikai támaszpont bezárását.
3  Szaakasvili grúz elnök 2008. augusztus 8-án, Dél-Oszétia megtámadásával robbantotta ki a grúz-orosz villámháborút, ami Grúzia megalázó vereségével, a dél-oszét, illetve abház autonóm köztársaság Grúziából való kiválásával végződött.
4 Az ország akkori mélyreható válságában, 2001-ben – elsöprő választási győzelem eredményeként – Moldáviában az oroszbarátnak tekintett kommunista párt került hatalomra. A párt a 2005-ös, majd a 2009-es parlamenti választást is megnyerte. Az akkori ellenzék ezért – nyugati, kiváltképpen pedig román – támogatással 2009. április 7-én erőszakos zavargásokat robbantott ki Kisinyovban. Ezen ugyan még sikerült úrrá lenni – ám az államfő újraválasztásának kudarca újabb választást provokált ki.
A 2009. július 29-i választást a kommunista párt – minimális fölénnyel ugyan – de még mindig megnyerte, ám az államfő megválasztásának ügye még reménytelenebbé vált. Öt kommunista képviselő dezertálásával pedig a párt immár kisebbségbe is került, ezért a pártelnök az ellenzékbe vonulás mellett döntött. A hatalmat egy jobboldali, az országot nyíltan Románia kezére játszani igyekvő, „Nyugat-barát” kormánykoalíció vette át, amely élvezi az USA, az Európai Unió nyílt, teljesen kritikátlan és elvtelen támogatását. A haza-és nemzetáruló klikket pártfogoló Nyugat a rezsim legkirívóbb alkotmány- és törvénysértései fölött is szemet hunyt, kritikus pillanatokban pedig az ország belügyeibe való durva, leplezetlen beavatkozásoktól sem riadt vissza a számára kedves rezsim megmentése, hatalmon tartása érdekében.

5 A posztszovjet térségen belüli egyetlen katonai szövetség. Tagjai: Oroszország, Belarusz, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tadzsikisztán és Örményország.

Minden ilyen akcióval a destabilizálódás mind közelebb lopózott az orosz határokhoz. Mind nyilvánvalóbbá lett, hogy a cél: Oroszország lejáratása, destabilizálása illetve – nagy geopolitikai játékosként – a porondról történő kiszorítása. Végsősoron az amerikaiak nyíltan is elismerték, hogy háborúba kezdtek Oroszországgal: minimális elvárásuk az ország vezetésének lecserélése, a külpolitika megváltoztatása. Az aláaknázni kívánt országok bennszülöttei pedig nem egyebek fogyóeszköznél.

2014 elején azután az Egyesült Államok a végletekig megemelte a tétet. Az USA szponzorálásával Ukrajnában leplezetlen nácik jutottak hatalomra – és ezzel csapdát állítottak Oroszországnak. Oroszország nem tudott nem beavatkozni. Egy olyan vezetés ugyanis, amely zokszó nélkül lenyel egy ilyen pirulát, maga fosztotta meg volna önmagát a belső támogató bázistól, és rendkívül sebezhetővé vált volna egy újabb Majdan kirobbantását célzó technológiák bevetése esetén. Ennek folyományaként a rendszerváltás már nem elvek, hanem csupán idő kérdése lett volna. Egy beavatkozás viszont gyakorlatilag elkerülhetetlenül oda vezetett volna, hogy az ország fegyveres összeütközésbe kerül az ukrán nácikkal – ami magával vonta volna Ukrajna területének elkerülhetetlen megszállását. Ez viszont óriási külpolitikai problémákat vont volna magával Oroszország számára. Moszkva nem csupán kőkemény és nyílt szembenállásba került volna az EU-val, amely így sokkal hamarabb és teljes fokozattal lett volna kénytelen beindítani a szankciós mechanizmusokat. Hanem még elhatárolódásra kényszerítette volna Oroszország partnereit az Eurázsiai Gazdasági Unión (EÁGU), a Független Államok Közösségén (FÁK), a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetén (KBSZSZ) – illetve egyéb integrációs projekteken belül is – mivel úgy értelmezték volna Oroszország lépéseit, mint a Szovjetunió erőszakos helyreállításának irányában tett kezdőlépés.

Az orosz vezetés nem egyszerűen talált egy olyan harmadik megoldást, amivel (a Krím visszacsatolásával) saját patriótáit is egy időre lecsillapíthatta, és (mérsékeltséget tanúsítva) elkerülte a Brüsszellel való végleges szakítást is, és saját szövetségeseire sem ijesztett rá nagyon (a tankhadosztályok sehová sem mozdultak). Hanem Oroszország egy más sakktáblára helyezte át a játszmát. Nyilvánvalóan előnytelen lett volna az amerikaiakkal Ukrajna területén huzakodni. A kialakult helyzetben Oroszország kénytelen lett volna felvállalni a reagáló, a reflektáló fél szerepét, amely nem a játszma irányítója, hanem csupán igyekszik semlegesíteni az ellenfél kezdeményezéseit. Ez mindenkor vesztes pozíció. A reflektálással szembeni alternatíva azonban csak a háború lehetett volna – a háború viszont igazán rosszkor jött volna. Ezért, hogy ne Ukrajnában kelljen reflektálnia, Oroszország inkább magáért Európáért szállt harcba.

Az USA láthatóan nem számolt ilyen arcátlansággal és nem volt kész arra, hogy a játékot a javasolt formátumban folytassa. Amerika el sem tudta képzelni, hogy Oroszország, amelynek felégették előterét, (5)Ukrajnát; amelyet a náci kijevi rezsim azzal piszkál, hogy büntetlenül irtóhadjáratot kezdett az oroszok ellen – nos, ez az Oroszország kezet emel az Európai Unióra, ami az USA hagyományosan hitbizománya. Kétség kívül, a válasz aránytalan volt: az USA Oroszország legérzékenyebb pontjára mért csapást – ám önmaga is a saját legérzékenyebb pontjára kapta a válaszcsapást. Arra azonban nyilvánvalóan senki sem gondolt volna, hogy Oroszország a megoldatlan ukrán válság közepette szánja rá magát egy ilyen bonyolult és ellentmondásos játszmára. Hiszen az angolszászok annyira szeretnek mindent „step by step”, lépésről lépésre intézni.

Ez volt az első, amivel az adott játszmában Oroszország emelte a tétet – de nem az utolsó.

Az Egyesült Államok akkor úgy döntött: minden táblán lejátssza a partit. Nem véletlenül okítgatták arra a liberális közgazdászokat, hogy akinek a GDP-je nagyobb, az a győztes. A saját, illetve az orosz GDP egybevetése arról győzte meg őket: megengedhetik maguknak azt, hogy nem hagyva félbe a szíriai. iraki, iráni és ukrajnai partit egyidejűleg megjátsszák a partit az európai sakktáblán is. Erőik, tartalékaik ehhez elegendőek kell, hogy legyenek. Annál is inkább, mivel az Egyesült Államok, úgy magán az európai, mint az ukrajnai hadszíntéren be akarták vetni az európaiak tartalékait is. Vagyis az amerikaiak győzelmét az Európai Uniónak kellett megfizetnie.

Az eltelt év azonban megmutatta, hogy ez a számítás hibás volt. Az ukrán válság ugyanis sokkal súlyosabb csapást mért az Európai Unióra, mint azt az európaiak előzőleg feltételezték. Már 2014 őszének végére, telének elejére világossá vált, hogy Ukrajna tönkremenésének és megsemmisülésének folyamata olyannyira előrehaladt, hogy ez már nem egyszerűen veszélyezteti az EU jólétét, de egyenesen megkérdőjelezi annak puszta létét is. Európa elbizonytalanodott. Arra, hogy feltétel nélkül haladjanak az amerikai politika uszályában, egyedül a lengyelek voltak hajlandók (nem tudni persze, hogy majd meddig) – no meg a baltiak (akik amúgy sem osztanak, se nem szoroznak).

Még Nagy-Britannia is – amely látszólag rendületlenül lojális egykori gyarmata iránt – folytatja saját játszmáját, ami nem mindig tetszik az Egyesült Államoknak. Mi több, az EU-n belül egyre bővül azon államok köre, amelyek szeretnék átorientálni az európai politikát az Oroszországhoz való közeledés irányában. Csehországot, Magyarországot, Szlovákiát, Görögországot, Olaszországot egyenként persze lehet figyelmen kívül hagyni. Ám amikor közösen lépnek fel, és mások is elkezdenek csatlakozni hozzájuk, akkor az Unió oroszellenes mechanizmusai lebénulnak. Végül már Németország és Franciaország is elkezdte keresni annak a módját, hogyan tudnának leválni a horogról úgy, hogy – biztos, ami biztos – ne vesszenek össze Washingtonnal. Ám az idő múltával egyre világosabbá válik, hogy az összeveszést nem lehet megúszni. Csak kellőképpen hozzá kell szokni ehhez a gondolathoz. Egészében véve, az Egyesült Államok – azzal, hogy hatalomra segített Kijevben egy bábrezsimet – az eltelt egy évben, Oroszország viszonylatában nem ért el semmit, viszont elvesztette Európát. Éppen hogy elvesztette – hiszen az EU-n belüli folyamatok tovább zajlanak. E folyamatok még távolról sem értek véget, még lehetnek különböző ingadozások, visszatáncolások. Egy dolog azonban mára mindenképpen világossá lett: az EU megszűnt monolit amerikai szövetségesnek lenni, és a belátható jövőn belül nem is lesz újra azzá. Ez pedig megkérdőjelezi a NATO egységét és hatékonyságát.

Az Egyesült Államok, láthatóan, megértette a helyzetet. Az utóbbi néhány hónap során ugyanis Washington megpróbálta aktivizálni, éppenséggel, a NATO-n belüli mechanizmusokat – úgy az ukrajnai helyzettel összefüggésben, mint az euro-atlanti egység jegyében. A Lengyelországban és a Baltikumban lévő hadseregcsoportok megerősítését az orosz agresszió veszélyével indokolták. Erősödik a NATO katonai aktivitása a déli szárnyakon is. A Fekete-tengeren.
Romániát pedig a Dnyeszter-melléki (befagyott) konfliktus „felolvasztásának” irányában terelik. Washington ezért egyszerre mindjárt két problémát igyekszik megoldani. Először is, az „orosz agresszió” jegyében igyekszik tömöríteni az európaiakat – megakadályozva egyben azt, hogy az EU kicsússzon az ellenőrzése alól. Másodszor pedig az Oroszországra gyakorolt politikai nyomást katonaival igyekszik kiegészíteni – demonstrálva egyben: a NATO készen áll a konfrontációra.

És történt meg az, hogy – a mostani válság idején másodízben – Oroszország sikerrel emelte a játszmában a téteket. Moszkva nem egyszerűen megmutatta, hogy kész felvállalni a katonai konfrontáció képében jelentkező kihívást. Oroszország megmutatta: készen áll a NATO-val megvívandó teljes értékű háborúra is.

6 Látva az USA agresszív, kardcsörtető, háborúra provokáló akcióit, Oroszországban is sokan és régóta követelik: az eddigi békülékenykedő magatartás helyett Moszkva lépjen fel keményen és határozottan – minthogy a másik fél láthatóan csak az erő nyelvéből ért.

7 A románok által 1918-ban megszállt és annektált Besszarábia 1940-es szovjet visszavételekor a megalakuló moldáv szovjetköztársasághoz csatolták a Dnyeszter bal partján elterülő, addig Ukrajnához tartozó Moldáv Autonóm Szovjetköztársaságot is. A kérdéses terület („Dnyeszter-mellék”) lakosságának csupán valamivel több mint harmada moldáv, a többséget szlávajkú népek – ukránok, oroszok – alkotják. A terület szlávajkú többsége aggodalommal figyelte, hogy Kisinyovban lényegében már 1989 nyarától a nagyromán irredentizmus helyi hívei vették át a hatalmat (ami folytán napirendre került Moldávia visszacsatolásának kérdése Romániához). Az „újraegyesülés” távlatát is tartalmazó, 1991. augusztusi moldáv „függetlenségi nyilatkozatot” követően a Dnyeszter-mellék kinyilvánította elszakadását a Romániába készülő Moldáviától. 1992 nyarán a kisinyovi pro-román bábkormány fegyveres erőszakkal akarta visszakényszeríteni a Dnyeszter-melléket Moldávia keretei közé – a lakosság fegyveres ellenállása, az ott tartózkodó orosz csapatok segítségével azonban meghiúsította ezt. Azóta számít a Dnyeszter-mellék „befagyott konfliktusnak” – egyikeként a posztszovjet térség négy „befagyott konfliktusának” (a másik három: Abházia és Dél-Oszétia, illetve Hegyi (Nagornij-) Karabah – az utóbbi Azerbajdzsán és Örményország között).
A Dnyeszter-mellékihez hasonló probléma fenyeget Moldávia egy másik részén is. Az ország déli részén élő, török ajkú gagauz nemzeti kisebbség szintén többször kifejezésre juttatta: Moldávia román annektálása esetén elszakadnak az országtól. Az autonóm tartomány új vezetőjét a minap választották meg, közvetlen választással. A választást egy baloldali jelölt, az időközben árulóvá lett moldáv kommunista pártból kivált helyi aktivista, Irina Vlah nyerte meg, a román annexiót élesen ellenző programmal. Egy kb. három éve megtartott helyi népszavazáson egyébként a választók több mint 98 százaléka arra szavazott, hogy román annexió esetén Gagauziának ki kell szakadnia Moldáviából.A Moldáviában 2009-ben ismét hatalomra jutott pro-román bábrezsim a kijevi puccsal új szövetségesre lelt a náci junta személyében. Mentoruk, a román elnök nemrégiben Kijevben járt, amikor is vendéglátójával megállapodtak: közös erőfeszítésekkel „felolvasztják” a befagyott konfliktust, és „helyreállítják Moldávia területi egységét”. (Mindezt annak ellenére, hogy a náci rezsim az Ukrajnában élő román/moldáv nemzeti kisebbség jogait is fenyegeti. Másfelől Románia sem lelkesedik azért, hogy Moldávia megvalósulóban levő ismételt annektálásával jelentős létszámú kisebbségek is kerüljenek az ország [régi-új] határai közé: Románia „csupán” az 1940 előtti területeit szeretné visszaszerezni – amelyeknek nem volt része a Dnyeszter-mellék.) Washington ezért egyszerre mindjárt két problémát igyekszik megoldani. Először is, az „orosz agresszió” jegyében igyekszik tömöríteni az európaiakat – megakadályozva egyben azt, hogy az EU kicsússzon az ellenőrzése alól. Másodszor pedig az Oroszországra gyakorolt politikai nyomást katonaival igyekszik kiegészíteni – demonstrálva egyben: a NATO készen áll a konfrontációra.

A Harkovtól Ogyesszáig terjedő „Nagy-Novorosszija” hívei azzal érvelnek: e terv megvalósulása esetén Oroszország határossá válna nem csak a Dnyeszter-mellékkel és Moldáviával – de (újra) Romániával is. A zömben oroszok, illetve oroszajkúak lakta Nagy-Novorosszija megvalósulása, egyszersmind, egyszer s mindenkorra elvágná (Maradék-) Ukrajnát a Fekete-tengertől – amivel a NATO szemében az ország sokat veszítene stratégiai értékéből.

Ha most eltekintünk a diplomáciai madárnyelv használatától, úgy az Északi Flottánál megkezdődött, majd Oroszország fegyveres erőire teljességgel kiterjedő „váratlan ellenőrzés” fedőtörténete valójában az volt: az USA-val és európai szövetségeseivel hagyományos (6) fegyverzetekkel megvívandó háború kezdődött, melynek során Oroszország bármelyik pillanatban kész bevetni nukleáris fegyvereket is.
Romániát pedig a Dnyeszter-melléki (befagyott) konfliktus „felolvasztásának” irányában terelik.

Tulajdonképpen, magukat ezeket a hadgyakorlatokat is tekinthetjük úgy, mint a haderőknek a hadműveletek kezdete előtti – hadgyakorlat ürügyén történő – felvonultatását a leendő hadszíntérre. Valami hasonló történt 2014-ben is, ám akkor az orosz fegyveres erők hadmozdulatai akkor az ukrán válsághoz kötődtek. (8) A legfőbbről Putyin nem is beszélt interjújában (9) – arról, tudniillik, hogy félreérthetetlenül „barátaink és partnereink” tudomására hozta: adott esetben Oroszország semmilyen körülmények között sem fog meghátrálni és harcolni fog (az adott esetben a Krímről volt szó, de, gondolom, mindenki számára világos volt, hogy valójában miről is van szó), mégpedig úgy fog harcolni, hogy nem fogja megtartóztatni magát a rendelkezésére álló fegyverzetek bevetésében.

Az Orosz Föderáció elnöke kész volt áthágni azt a diplomáciai szokást, hogy politikusok nem szokták a nyilvánosság előtt elmondani: mivel ijesztgették ellenfelüket a zárt ajtók mögött. Ezzel látványosan elzárta önmaga elől a visszavonulás útját. Azok után, ugyanis, hogy nyilvánosan kijelentette: adott esetben kész harcolni, azt nem teheti meg katasztrofális következmények nélkül, ha „az adott eset” bekövetkeztekor visszavonja szavát. És gyakorlatilag egy időben azzal, hogy ezt kijelentette, megkezdődött az a hadgyakorlat, amely, formáját tekintve nagyon emlékeztetett arra, amikor egy háború kezdete előtt a csapatokat felvonultatják.

Arra az amerikai kezdeményezésre, hogy tankjaik mennyiségét mérjék össze Oroszország határmenti körzeteiben, Oroszország azon készségének demonstrálásával válaszolt, hogy tankjait egyenesen Norvégia partmenti vidékeihez, „Iszkandereit” a lengyel határhoz irányította, stratégiai légierejét és nukleáris rakétákkal fölszerelt tengeralattjáróit pedig az Egyesült Államok partjainál vonta össze.

Mindent összevetve, ezzel Európának megmutattatott, hogy a NATO még az EU-nál is kevésbé hatékony szervezet. Mert amíg az Egyesült Államok azon fog morfondírozni, hogy érdemes-e nukleáris konfrontációba bonyolódni Oroszországgal, addig az európai hadseregeknek lőttek. (Ehhez pedig elegendőek a hagyományos fegyverzetek és egy korlátozott létszámú katonai kontingens.)

A németek és a franciák Oroszországgal kereskedni akarnak. Ők nem akarnak háborúzni, sem az ukrán, sem a baltikumi nácikért, de még a lengyelek ambícióiért sem. Amúgy, az utóbbi időben a lengyelek olyan nagyon elgondolkodottaknak tűnnek és valahogy rosszalló pillantásokat vetnek Kijev felé. Európa többi részének pedig nemcsak hogy nincs miért, de nincs is mivel háborúzni. Ők ahhoz szoktak hozzá, hogy az Egyesült Államok köteles őket megvédeni.

8 A márciusban, illetve az áprilisban az ukrán határ közelében végrehajtott hadgyakorlatról van szó. A gyakorlatozó csapatokat április végén visszavonták. Meglehetősen rossz lélektani pillanatban: a Donyec-medencével való fegyveres leszámolásra készülő, és nagy erőkkel már fel is vonuló junta ezt láthatóan úgy értelmezte: szabad kezet kapott a büntető terrorhadjárat megkezdéséhez. (Amire Washingtonból, kétszer is, kifejezett utasítást kapott.) Április végétől rendszeresekké váltak a felkelők elleni hadmozdulatok, május 2-től pedig teljes gőzzel megindult a hadjárat.

9 A Krím visszaszerzésének évfordulójára készített „Krím – a hazatérés” c. dokumentumfilmről, illetve Putyin abban adott interjújáról van szó. Ebben az interjúban az orosz elnök részletesen felidézte azon drámai napok történéseit, akkor meghozott döntéseinek motivációit.

Az USA válaszút elé került. Elfogadja a kihívást – és akkor mi van? Kezdjenek el háborúzni? Mi okból? Az orosz hadgyakorlat miatt. No persze! – Los Angeles lakói nagyon fognak örülni annak, (8)
Vagy talán ne fogadják el a kihívást? Hogy fog akkor kinézni az Egyesült Államok? Mindenkit azzal ijesztgettek, mindenkinek azzal dicsekedtek, hogy az ukrán náciknak olyan fegyvereket adtak, amelyekkel azok majd meg sem állnak Japánig. Küldtek tíz tankot a Baltikumba. Tartottak egy hadgyakorlatot a Fekete-tengeren. Ám alig hogy a pszkovi deszantosok géppisztolyaikkal ellövöldöztek kicsinység az Északi Sarkon, ezek mind felszívódtak. Hogy bízzanak bennük ezután a szövetségeseik?

A legfontosabb azonban az, hogy Oroszország nagyon is időben emelt a téteken. Obama egyre inkább hátrál a héják elől. És ahogy közelednek majd a választások, annál inkább fog hátrálni. Vagyis fél év múlva az Egyesült Államok összehasonlíthatatlanul komolyabb, messzemenő és igen kellemetlen lépéseire kellett volna reagálni. Főképpen pedig: minél mélyebben merül bele Washington a konfrontáció logikájába, annál nehezebb lesz számára megállni. Az a fenyegetés, ami ma még észre térítheti, az holnap számára már nem lesz egyéb üres szócséplésnél.

Egészében véve, az Egyesült Államok most ismét ugyanabba a logikai csapdába esett, amelyet maga is nem egyszer állítani igyekezett Oroszország számára. Most bármit lépnének is, az mind rossz lenne, méghozzá saját magának. Megtalálják-e a méltó kiutat? Talán. Megvan-e a veszélye annak, hogy a feszültség szításának, egy katonai konfliktus kiprovokálásának az útjára lépnek? Meg.

Így az orosz vezetés rendkívül kockázatos lépései az utóbbi év, és főként az utóbbi hónap során arról tanúskodnak, hogy a világ elérkezett egy határhoz, és nagy a veszélye e határ átlépésének.

Oroszország azonban nem szállhat ki ebből a játékból. Győzelemre kell játszania – különben egyszerűen megsemmisítik. Ebben a helyzetben azzal, hogy Oroszország megmutatta: készen áll bármilyen további fejleményre, elgondolkodásra készteti az Európai Uniót. Mégpedig arról, hogy a Washingtonnal való szövetségesi viszonya már jóval messzebbre elvitte annál, mint azt eredetileg elképzelte – és ez már majdnem hadszíntérré tette Európát. Az európaiakat egy pillanatra sem zavarta, hogy Ukrajna csatatérré változott. Sőt, ezen még nyerni is akartak. Az európaiak akkor kezdtek nagyon meghökkenni, amikor kiderült, hogy, várakozásaikkal ellentétben, az instabilitás Ukrajnából nem Oroszország, hanem az Európai Unió irányában kezdett el terjedni. És az európaiak végképp nem adták áldásukat egy, Oroszországgal megvívandó totális háborúra. Ahhoz ugyanis kétségük sem fér, hogy egy ilyen esetben kinek a tankjai és melyik fővárosokban tartanak majd győzelmi díszszemlét. És ezzel nem óhajtanak kísérletezgetni.

A labda most az USA térfelén pattog. Az Egyesült Államoknak el kell döntenie: tovább halad-e a konfrontálódás útján – halálra rémítve ezzel európai partnereiket, akik már készek elhagyni a NATO hajóját. Vagy pedig visszavonulót fújnak. De akkor gyorsuló ütemben kezdődik majd meg az a folyamat, hogy az EU kibúj az amerikai védőernyő alól és átáll az orosz védőernyő alá.

Oroszország tehát, lényegében, kapitulációt követel az Egyesült Államoktól (még ha nem is nyilvánvalóan – ahogy a háború sem a szokott szabályok szerint folyik). Hamarosan megtudjuk, tehát, hogy az USA rászánja-e magát a hidegháború második szakaszában elszenvedett vereségének a beismerésére – vagy megpróbálja-e mégis a konfliktust átvinni a melegháborús szakaszba.

A szerző: Rosztyiszlav Iscsenko, a Rendszerelemző és Prognosztizáló Központ elnöke – külön az „Aktuális kommentárok” rovat számára

A cikk eredetije az alábbi címen olvasható:

http://actualcomment.ru/uprezhdayushchiy-khod.html

(Csikós Sándor)

Valcman Péter kijevi uralkodó ma erélyesen rámordult kitartóira.

Maradék-Ukrajna elnöki titulussal fölruházott diktátora követeli, hogy három hónapon belül az Európai Unió törölje el az alattvalóit súlytó vízumkényszert.

Nyalókakirály erélyesen kifejezte abbéli reményét, hogy a május 21-22-én Rigában összeröffenő, a “Keleti Partnerség” témakörével foglalkozó EU-s csúcson rendszerének kitartói meg fogják hozni ezt a nagy horderejű döntést.

Donbassz Luhanszk-régiójában ma Bahmutkánál, Trehizbenkánál és Szokolnyikovonál voltak összecsapások.

Muratonovoból és Kapitonovoból Valcman latortüzérei Sztahanovot és Pervomajszkot ágyúzták.

Donyeck “Kujbisev” kerületét is ágyúzták ma ismét a martalócok.

Szpartakot légvédelmi gépágyúkkal lőtték négy alkalommal.

Gorlovkát hosszú ideje ismét “megtalálta” a latortüzérség.

A donyecki repülőtérre nagyjából negyedóránkét lőttek.

A Mariupolhoz közeli Peszcsanyi tengerparti falucskában észveszejtő iramban ás lövészárkokat a valcmanista horda. A tengerparttal párhuzamosan.

https://balrad.wordpress.com/2015/03/20/valcman-ultimatum-az-eu-nak/

Donbasszban tovább tart az egyoldalú “fegyverszünet” Ami azt jelenti, hogy Kijev bérgyilkosai lőnek, a népköztársaságiak tűrnek.

Mára virradóan jelentősebbnek mondható harci cselekményről hír sehonnan nem érkezett Donbassz területéről. Kezdetét vette a már szokásos hétvégi üzemmód.

A Sztanyica Luhanszkanál lévő Szeverszkij Donyec híd fölrobbantása rendkívül súlyos helyzetbe hozta a környék polgári lakosságát. Kötéltáncosokként próbálkoznak a két part között valahogy mégis közlekedni!-természetesen gyalog.

Az EBESZ megnézte a romokat, lefényképezte azokat, és közölték: várható, hogy a Szcsasztyenál lévő híd is így fogja végezni.

https://balrad.wordpress.com/2015/03/21/donbassz-8/

Orbán: Nem akarok pánikot kelteni, de…

Véget ért az Európai Unió állam- és kormányfőinek kétnapos tanácskozás Brüsszelben, ahol a két fő téma az energiaunió és Ukrajna volt. Orbán Viktor ezt követően nyilatkozott. Hangsúlyozta, hogy Magyarországnak senki sem mondhatja meg, hogy milyen legyen az energiamixe. Elfogadhatatlan lett volna Magyarország számára, ha előzetesen engedélyt kellett volna kérni Brüsszeltől ilyen ügyekben – mondta. A magyar kormányfő arról is szólt, hogy komoly bajokat lát Ukrajnában, félháborús helyzet van jelenleg és szerinte még az a “kegyetlen IMF-program” is ott lebeg a szomszéd ország felett. Esetleges kijevi kudarcról, Nyugat felé meginduló ukrán tömegekről is beszélt.

Az energiaunióról

Magyar szempontból az energia ára a legfontosabb – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek tanácskozásának végeztével pénteken.

A kormányfő elmondta, hogy ez az elfogadott zárónyilatkozatban kellő súllyal szerepel.

Másik fontos szempontként emelti ki a miniszterelnök, hogy a dokumentum garantálja: továbbra is tagállami hatáskörben marad az úgynevezett energiamix, az, hogy melyik ország milyen forrásokból szeretné fedezni energiaszükségletét.

“Senki nem mondhatja meg Magyarországnak, hogy hány százalék legyen gáz, mennyi legyen nukleáris, mennyi legyen szén, és így tovább, hanem ezt mi dönthetjük el” – húzta alá a miniszterelnök.

A miniszterelnök a dokumentumról elmondta, hogy az csak a kereteket állítja fel, a konkrét jogszabály-tervezetekkel az Európai Bizottságnak kell majd előállnia. Pozitívumként említette a miniszterelnök, hogy a szöveg továbbra is a kormány- illetve államfők kezében hagyja az ellenőrzést.

Orbán Viktor elmondta, hogy a kormány rugalmas az unión kívülről történő gázvásárlási szerződések transzparenciájának kérdésében; egyelőre arról van szó, hogy ha egy unión kívüli fél köt ilyen szerződést uniós tagállammal vagy vállalattal, akkor arról tájékoztatni kell Brüsszelt. Engedélyeztetésről, jóváhagyás követelményéről nincs szó – hangsúlyozta a miniszterelnök, később arra is utalva, hogy ez Magyarország számára elfogadhatatlan is volna.

Ahogyan az is, ha Brüsszel bele akarna szólni Magyarország energiamixébe, vagy a folyamat kikerülne az állam- illetve kormányfők ellenőrzése alól,

és valahol az európai unió bürokratikus jogalkotás útvesztőjének alkudzsungelében dőlne el, hogy mi történik Magyarországon.
Mint fogalmazott: szerinte ezek egyelőre távoli veszélyt jelentenek, “nem reálisak”.

A paksi bővítésről

A miniszterelnök a paksi bővítéssel kapcsolatban újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az Euratom Ellátási Ügynökség által megvétózott fűtőanyag-szállítási szerződésről a kormány úgy gondolta, hogy elfogadható, de hagyott magának mozgásteret. Mint mondta: ami Finnországnak jó, az Magyarországnak is, nem ütközik a magyar érdekkel, Magyarország számára is elfogadható – utalva arra, hogy a finn Fennovaima is orosz atomerőművet épít, orosz fűtőanyag-ellátással, amelyet Brüsszel egy évvel korábban jóvá is hagyott.

Ésszerűbb lehet a vita az oroszokról

A napirend másik kiemelt pontjával, az unió keleti szomszédságának kérdésével összefüggésben a miniszterelnök elmondta, jó lépésnek tartja, hogy az Európai Tanács összekötötte az Oroszországgal szemben bevezett szankciók sorsát az ukrán válság politikai rendezését előmozdítani hivatott minszki megállapodásokéval.

A kormányfő szerint ez “jogiasítja”, ésszerűbbé teszi a vitát, kikapcsol bizonyos történelmi reflexeket, nemzeti érdekeket, a szankciók sorsa körüli vita pedig egy ideológiai, geopolitikai vita helyett egy konkrét szerződés végrehatjásához kötődik.

“Ha a végrehajtás jól halad, akkor a szankciókat lehet csökkenteni, ha azonban ez nem történik meg, akkor lehet súlyosbítani” – magyarázta a miniszterelnök.

Orbán Viktor nem akar pánikot kelteni

A kormányfő ugyanakkor kitért arra is, hogy a zárónyilatkozat szövege azt nem tisztázza, hogy mi van akkor, ha Kijevnek nem sikerül teljesítenie azokat a feladatokat, amelyeket a megállapodások értelmében az év végéig meg kell tennie.

“És ott legalább annyi kétely van, mint más kérdésekben” – hangoztatta a kormányfő, kifejtve, hogy az ukránoknak szerinte nehéz dolguk lesz, bonyolult, önmagukban komoly intellektuális kihívást jelentő feladatokat kell végrehajtaniuk, mint például a decentralizáció és az autonómia kérdése, miközben az ország politikailag megosztott és félháborús helyzet uralkodik.

“Magyarország, amely a békében érdekelt, készen áll, hogy minden segítséget megadjon ehhez” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

A miniszterelnök arra is figyelmeztetett, hogy komoly bajokat lát Ukrajnában a gazdasági mutatók és folyamatok terén, az a “kegyetlen” IMF-program pedig, amelyet Kijevnek végre kell hajtania, “felveti a szociális ellehetetlenülés problémáját”, s Magyarország könnyedén válhat akaratlanul is ennek elszenvedőjévé. A miniszterelnök elmondta azt is, hogy folyamatos az egyeztetés a parlamenti pártokkal, hogy mi legyen akkor, ha Ukrajnából tömegek indulnak meg Nyugat felé jobb szociális körülmények vagy a túlélés érdekében.

“Magyarországnak ezzel foglalkoznia kell. Nem akarok pánikot kelteni. Nincs itt az ideje annak, hogy erről nyíltan beszéljünk, de az országnak fel kell készülni arra is, hogy az ukrán gazdaság stabilizálása a következő néhány hónapban nem csak sikerrel járhat, hanem kudarccal is” – foglalt állást Orbán Viktor.

A biciklit tekerni kell

Orbán Viktor az MTI kérdésére pénteken Brüsszelben közölte, hogy a visegrádi országok előző nap is egyeztettek és megállapodásra jutottak, az együttműködés fenntartása érdekében pedig folyamatosan nagy erőket kell mozgósítani. Arra a kérdésre, hogy fenyegeti-e veszély az együttműködés létét (erről írt ugyanis pénteken a Financial Times), a miniszterelnök kijelentette: “Minden nap. Ez egy olyan együttműködési rendszer, mint a bicikli, ha nem tekerem, eldől”. A kormányfő rámutatott, hogy 2016-ban létrejön a közös visegrádi katonai akciócsoport, és, hogy az országok között sokkal több az összetartó, mint a széthúzó erő.

A görögökről

A görög válsággal összefüggésben a kormányfő arra álláspontra helyezkedett, hogy Magyarországot minden más hatásnál komolyabban érinti, hogy a német gazdaság kilátásai javultak.

“Ha a német gazdaság jelentősen nő, akkor a magyar gazdaság még jelentősebb mértékben nő. Ez így van 15-20 éve” – emelte ki a miniszterlenök.

Orbán világossá tette azt is, hogy Magyarország érdekelt az eurózóna rendezett működésében, a görög válság megoldásában, de miután nem tagja az euróövezetnek, kellő körültekintéssel és visszafogottsággal vehet csak részt a vitában. Hozzátette: Magyarország számai a legjobbak között vannak.

“A magyar gazdaság makroszámai egy sikertörténet lenyomatai” – fogalmazott a miniszterelnök.
(portfolio)

Éhgyomor - Aprócska magyar egészségügyi/piaci látlelet.

– Papa, mikor derül ki, hogy van-e valami a hasadban?

– Nem tudom, kis unokám, még várni kell.

– De azt ígérted, megyünk a játszótérre. – Látod, milyen sokan vannak…

– Miért nem megy be senki az ajtón?

– Hát, ezt én sem tudom megmondani.

Kórházi folyosó, bütykös kezű, hetven év körüli nagypapa és óvodáskorú cserfes lányunokája között zajlik a párbeszéd. Nem messze tőlük ott ül a nagymama is, fél szemmel mindig a krémszínű ajtót fürkészi, másik szemével meg az együtt töltött fél évszázad minden aggódásával a párját vizslatja. Időnként bele-beletúr csíkos rafiaszatyrába, úgy tesz, mintha elmélyülten keresne benne valamit.

Pedig csak a szendvicseket teszi egyik sarokból a másikba.

Ennek a mozdulatnak látszólag semmi értelme. Ha enni akarna, nyugodtan elővehetné a füstölt házikolbász-karikákkal alaposan kivermelt, vastagon vajazott, és savanyú uborkával is kibélelt karéj kenyereket, amiket kockás szalvétába csomagolt reggel. Úgy képzelte, majd a játszótéren szépen előveszi, és amíg a kislány ide-oda libben a hintával, az öreggel a padon megeszegetik. Már az is esemény, hogy egy ilyen helyen ülhetnek le, náluk a faluban se libikóka, se teherautógumival övezett homokozó, se rugós falovacska nincsen, csak libalegelőből átalakított füves focipálya. De most még itt vannak a kórházban. Hajnalban keltek, hogy beérjenek reggel nyolcra az ultrahangra. Fél kilencre kaptak időpontot, és megszokták, hogy mindenhová korábban érkeznek, sose lehet tudni. A papa reggel ötkor pisilt utoljára, akkor megivott gyorsan két nagy bögre üres kakukkfűteát. A fülükben még ott visszhangzott az asszisztensnő intelme: „Józsi bácsi, éhgyomorra kell jönni, de teli hólyaggal, ezt el ne felejtse”.

Lassan tizenegy óra, és a krémszínű ajtó alig libben. Ha libben is, inkább ne tenné, mert csak felhorgasztja a reményt, hogy végre történik valami.

A nagymama újra a szendvicsekhez nyúl. Ő se evett reggel, nem akarta a sült sonka meg a tükörtojás illatával bosszantani a papát. De most nagy a kísértés, hogy a szatyorba félig bebújva letörjön egy falatot, és suttyomban csillapítsa éhét. Meg-megrebben a keze, ahogy mérlegeli a lebukás veszélyét, aztán mindig lemondóan odébb siklanak az ujjai.

– A maszek rendelőjében hamarabb szokott végezni a főorvos úr. Ott a műszerek is sokkal modernebbek, mint az itteniek – kotyog egy jól értesült, kontyos nő.

A mama a fejét ingatja, jelezve, nincs nekik pénzük maszek rendelésre.

Három órával a rendelési idő elkezdése után behívják az első beteget.

Az öreg komor arccal néz a feltáruló ajtó felé.

Szemét lassan végigpásztázza a széken ülőkön. Amikor reggel megérkeztek, négyen már ott ültek, ennyien lehetnek most előtte. Csakhogy nem közülük szólították az elsőt: a jóval később érkezett kotnyeles kontyos viharzik be elsőként az orruk előtt, olcsó parfümillatot húzva maga után.

– Anyjuk, pakolunk – szól oda szikáran a nagymamának. Az asszony idegesen néz vissza rá, de nem szól egy szót se, tudja, úgyis hiába. Leszegett fejjel indulnak a kijárat felé, a rafiaszatyorban csendesen simulnak egymáshoz a kolbászos szendvicsek.
(NOL)

Szíria - harc a legnagyobb olajmezőért

Hat nappal ezelőtt a szíriai hadsereg offenzívát indított az ország belső területein található, még terroristák kezén fekvő legnagyobb olajlelőhelyért. A Homsz városától keletre fekvő területet, amelyen összesen 106 olajkút található, Libanonból folyamatosan átszivárgó terroristák tartották ellenőrzésük alatt. A Szíriát és Libanont elválasztó határvonalat - a Kalamon hegység mentén - a tavalyi évben tisztította meg a szír hadsereg. Egyedül Libanon északi részén maradt még egy határvonal, amely megtisztítása csak akkor válik lehetségessé, ha az onnan átszivárgó csoportok utolsó szíriai bázisait felszámolták. Ezt a folyamatot kezdte meg a hadsereg, mikor Homsztól keletre elkezdte felszámolni az utolsó nagyobb bázisukat ebben a régióban.

A hadsereg hat nappal ezelőtt indított offenzívát a terület megtisztítására. A szíriai kormányhonlapon megtalálható annak az eddig ötven agyonlőtt terroristának a neve, akiknek holtestét idáig sikerült azonosítani a harcok közben. Az összecsapások a mai napig folynak, és jelentős területeket sikerült már eddig felszabadítani. Ha visszanyomják ezen a vonalon is Libanonba a terroristákat, és lezárják a határt, végre ez a körzet is békében élhet talán.

Homsz városában tegnap 200 volt lázadó, de eredetileg szír állampolgár kapta meg az új igazolványát, és tették le az új állampolgári fogadalmat a jelenlegi fennálló rendre. Ezek után munkát kapnak és fizetést, amelyből eltarthatják a családjaikat. Sokan a szírek közül azért álltak be harcolni, mert a terroristák által elfoglalt területeken leállt a gazdaság, a családok éheztek, és nem volt más bevételi lehetőség, mint beállni a terroristák közé, akik napi 100 de sokszor több száz dollárt ígértek, és busás hasznot abban az esetben, ha győznek. A beígért pénzből természetesen sok esetben egy fillért sem kaptak meg. Azok a lázadó bandák, akik nem külföldi zsoldban álltak (vagy állnak) abból fizették az embereiket, hogy elfoglalt területeket kifosztottak, gyárakat szereltek le, gépeket vittek külföldre, embereket raboltak el a szerveikért, fiatal lányokat és nőket adtak el prostituáltnak (vagy rosszabbra), történelmi műemlékeket tettek tönkre és adtak el külföldi gyűjtőknek. Akik voltak olyan szerencsések, hogy letehették a fegyvert, most új életet kezdhetnek.

A nyugatról pénzelt terroristák egy új frontvonalat akartak kialakítani Szíria déli részén Kunaitra felől. Komolyabb csapatösszevonást hajtottak végre, de a hadsereg még időben lecsapott rájuk. Kilőttek több páncélozott járművet, nehéz géppuskákkal felszerelt terepjárót. Nagyon sok halott és sebesült maradt a gyülekezési helyen, néhányuknak sikerült csak elmenekülni. A határvonalat biztosította a hadsereg.

Az ország belső területein, több ponton még mindig folynak harcok, ahol még védekező terrorista állásokat kell felszámolni. A már felszabadított területeken a hadsereg hatalmas erőkkel akna- és bombamentesíti a vidéket. Északon a törökök felől, délen pedig Jordániából özönlenek tovább a frissen belépett kannibáljelöltek, változatlan intenzitással. Szaúd-Arábia és Törökország a mai napig kiemelten támogatja a terrorbandákat. Pillanatnyilag a hadsereg nagyjából még mindig az Eufrátesz vonalán állt meg az ISIS elleni háborúval, bár több vonalon már áttörtek az Eufrátesz keleti partjára, de nagyobb hangsúlyt kap a belső területek megtisztítása és biztosítása.

http://www.hidfo.net.ru/2015/03/20/sziria-harc-legnagyobb-olajmezoert

Újabb magyarellenes jogsértés Romániában

A marosvásárhelyi kormányellenes tüntetés jogtipró betiltása után a román hatóságok újabb jogsértésére hívjuk fel a világ figyelmét.
Január 26. óta a hatóságok folyamatosan zaklatják Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét, valamint annak családját, ideértve kiskorú gyermekeit is. Mivel az ellene hivatalosan felhozott vádaknak nyilvánvalóan semmi alapjuk sincs, a polgármester letartóztatása pedig minden jogszerűséget nélkülöz, okkal feltételezhető, hogy a zaklatások valódi oka Mezei János politikai szerepvállalása, nevezetesen az, hogy a Székely Nemzeti Tanács küldötteként határozottan kiáll Székelyföld ügye mellett.
Emlékeztetünk, hogy már beiktatása napján kitűzte a városházára Székelyföld zászlaját, illetve hogy az elmúlt években mindig élen járt a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezéseinek a gyakorlatba ültetésében. Gyergyószentmiklós volt tavaly az első település abból az ötvenből, ahol elfogadták a Székelyföld autonómiája mellett kiálló helyi határozatot, s Mezei János azóta is aktív szerepet vállalt abban, hogy az eljusson nemzetközi szervezetekhez, illetve hogy azok Székelyföld számára kedvező lépéseket tegyenek. Ő volt az, aki Márton Zoltánnal együtt elutazott az Európa Tanács Kongresszusa Monitoring Bizottságának a kisinyovi ülésére, s az után is rendszeresen küldött tájékoztatót a bizottság vezetőinek az itteni fejleményekről. Véleményünk szerint ez a valódi oka a hatósági zaklatásának, ez ellen határozottan tiltakozunk és ismételten felhívjuk mindenkinek a figyelmét arra, hogy Romániában jogállamhoz méltatlan módon, hatalmi eszközökkel korlátozzák a székel y nép jogait és büntetik azokat, akik ezekért felemelik a szavukat.
Felszólítjuk a román hatóságokat, hogy hagyjanak fel ezzel a gyakorlattal és Románia törvényeinek, valamint nemzetközi kötelezettségvállalásainak megfelelően haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat Székelyföld státusáról annak legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székelyföldi önkormányzatokkal.

Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely, 2015. március 20.

A legfrissebb donbasszi hír szerint merényletet követtek el “Givi” zászlóaljparancsnok ellen.

Az eset Makejevkában történt, amikor a “Szomali-zászlóalj” parancsnokát szállító autóra tegnap este ismeretlen fegyveres/fegyveresek tüzet nyitottak. Givi nem sérült meg az akcióban, a gépkocsivezető viszont meghalt.

Mára virradóan a valcmanista latortüzérség helyreállíthatatlanul szétlőtte a Szeverszkij Donyec hídját Sztanyica Luhanszkánál.

Donyeck “Szpartak” elővárosába megpróbáltak benyomulni a martalócok. A “fegyvernyugvás” kezdete óta ma reggelre most könyvelhették el a legnagyobb egyedveszteségüket. Legalább tizenöt lator harapott fűbe a kísérlet során, ami alig két percig tartott.

(Сизом)Szizom és (Болотенноe)Bolotennoje népköztársasági állásait egész éjjel ágyúzta a latortüzérség.

Donbasszban egyébként a népköztársasági erők is megkezdték az erőkoncentrációkat. Minden készen áll a folytatáshoz!

https://balrad.wordpress.com/2015/03/20/merenylet-donbasszban/

Orbánék tudták, hogy rossz lesz nekünk, és hagyták

Mégis készült hatástanulmány a vasárnapi boltbezárásról. Nem is akármilyen. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2011-es háttéranyaga szerint a KDNP javaslata nyomán több mint tízezer ember veszítené el a munkáját, és közel 50 milliárdot bukna a költségvetés. Ezek a számok ismertek voltak a kormány előtt akkor is, amikor 2014-ben a kabinet mégis a korlátozás bevezetése mellett döntött.
Csak a kormány által beterjesztett törvényjavaslatokhoz kell hatástanulmányt készíteni, s mivel a vasárnapi boltzárat elrendelő törvényt egyéni képviselői indítványban kezdeményezték, annak kidolgozásában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nem vett részt, hatástanulmányról pedig nem tud - válaszolta a tárca lapunknak, illetve ezzel utasította el a Portfolio közérdekűadat-igénylését, amellyel a döntést megalapozó hatástanulmányt kérték ki. Pedig a hatástanulmány létezik, csak mélyebbre kellett volna ásni érte. Mi több, megállapításai döntő részben ma is érvényesek.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, KDNP-elnök és Orbán Viktor kormányfő 2013-ban a parlamentben. Taps egy kisebb katasztrófához

Tíz-tizenötezer ember elbocsátásával jár a vasárnapi boltbezárás elrendelése, és a munkájukat elveszítők jó része később sem fog tudni elhelyezkedni az ágazatban - állt az Orbán-kormány megrendelésére az NGM-ben 2011-ben készült, ám sohasem publikált hatástanulmányban, amely a pró és kontra érvek elemzése után "nehezen támogathatónak" tartotta a korlátozást. Az NGM becslése szerint a forgalomcsökkentésből adódó áfakiesés, a megszűnő munkahelyek miatt a társadalom egészét terhelő kiadások, továbbá a kieső járulékbevételek összességében 50 milliárd forintos lyukat ütöttek volna a büdzsén.

A kereszténydemokraták ellenzékben már pedzegették, kormányra jutásuk után, 2011-ben pedig törvényjavaslatban kezdeményezték a vasárnapi boltbezárást. A Fidesz ellenzékből még támogatta a javaslatot, ám kormánypártként már jegelni próbálta az ügyet. Miután Harrach Péter KDNP-frakcióvezető úgy döntött, hogy a kérdésben egyéni javaslatot nyújt be, Nagy Anna akkori kormányszóvivő 2011 áprilisában azt közölte, hogy a kormány hatástanulmányt készíttet a kérdésben, és annak megállapításai alapján fog dönteni.
Az akkor Matolcsy György vezette NGM még abban a hónapban több, egymástól független tanulmányt is készíttetett, majd az ezekben szereplő megállapításokat egy háttéranyagba gyúrta össze, s ezt vitte a kormány elé. Orbán Viktor ezután, 2011 májusában a kormány egyéves fennállása alkalmából szervezett "Gazdasági fordulat" című konferencián jelentette be, hogy a kabinet nem támogatja a KDNP törvényjavaslatát. "Amíg heti ötnapi munkából nem lehet megélni Magyarországon, addig nincs arra lehetőség, hogy a boltok vasárnap zárva tartsanak" - érvelt a miniszterelnök.
2011-es jóslat
Az állás nélkül maradó 10-15 ezer volt dolgozónak fizetendő munkanélküli-segély: 2,3-3,4 milliárd forint
A kieső béralapra jutó, elmaradó adó- és járulékbevétel: 26-27 milliárd forint
Várható forgalomcsökkenés: 20,4 milliárd forint
Várható áfakiesés: 7,6 milliárd forint
A teljes költségvetési kiesés: 43,2-49 milliárd forint
Bár a vasárnapi zárva tartásról készített tanulmány befejezése óta eltelt bő három év, a 2011-es dokumentum megállapításai ma is érvényesek lehetnek. Tavaly, amikor a KDNP ismét benyújtotta a vasárnapi boltzárról szóló törvényjavaslatát, egy ideig bizonytalan volt, hogy a kormány támogatni fogja-e az ötletet, vagy sem. A kormány akkor többször egyeztetett a piaci szereplőkkel. Az NGM-ben tartott tárgyalásokon részt vett Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára is, aki érdeklődésünkre megerősítette, hogy ismeri a tanulmányt, és az általunk említett részletek emlékei szerint benne voltak abban. Vámos György azt is elmondta, hogy az NGM képviselője az egyeztetésen megjegyezte, hogy 2011-ben készítettek ilyen tanulmányt, hozzátéve: "a körülmények azóta lényegesen nem változtak".
Egy szám
A boltbezárás össztársadalmi szinten ötvenmilliárd forintos lyukat ütött volna a költségvetésen, ezt 2011-ben még vállalhatatlan teherként értelmezte a kormány.
Nem lehetett tehát véletlen, hogy Varga Mihály 2014 novemberében a Hír TV-ben kerek perec kijelentette, hogy nem támogatja a KDNP javaslatát. Információink szerint a kormányfrakció is erősen megosztott volt a kérdésben, több fajsúlyos fideszes képviselő, így Kósa Lajos, Balla György - főleg a vidékiek - zúgolódtak azon, hogy a kormánykritikussá váló közhangulatban nem lenne szerencsés a vasárnapi bezárást erőltetni. A kérdést végül Orbán Viktor döntötte el, aki immár teljes mellszélességgel kiállt a vasárnapi zárás mellett, jelezve: afféle "bizalmi kérdésnek" tekinti, hogy megszavazza-e a frakció a KDNP ötletét. A kormány és a piac között lavírozó NGM ekkor meghajolt a miniszterelnöki akarat előtt, és már kifelé is támogatta a vasárnapi zárva tartást.
Lapunknak adott mostani válaszukban is hitet tettek a vasárnapi boltzár mellett. Friss indoklásuk szerint a külföldi tapasztalatok elemzése során arra jutottak, hogy a vasárnapi zárva tartás bevezetése nem jelent számottevő változást a kereskedelmi forgalom alakulásában. A kezdeti, rövid alkalmazkodási időt követően a vásárlási szokások a módosult nyitva tartási időszakhoz igazodnak - vélik.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az iskolai büfé kínálatát szemlézi. A hatástanulmányba is betekintést nyert

Arra viszont lapzártáig nem adtak választ, hogy mi is a helyzet a hirtelen "elfeledett" 2011-es hatástanulmánnyal, amely egyébként bőven merít a külföldi példákból. Éppen francia tapasztalatok alapján azt javasolta, hogy szerencsésebb lenne, ha olyan jogszabályt hoznának, miszerint a munkavállalók csak önkéntesen vállalhatnának munkát vasárnap, ám ekkor dupla bérért. Ezen túlmenően az NGM szakmai anyaga úgy látta: "amennyiben a kérdésben politikai döntés születik (...) szükség lenne egy átmeneti időszakra, amikor először csak havonta egy vasárnap, majd két és több vasárnap lennének zárva az üzletek. Ebben az esetben lehetne felmérni a társadalomra, a vállalkozásokra, továbbá a költségvetésre gyakorolt hatást".

Az NGM később is folyamatosan közvetíteni próbált a kereskedők és a kormány között. Igaz, ennek vajmi kevés hatása lett: a kormány azóta sem engedett a KDNP diktálta törvény szigorából, ahogy a 2011-es tanulmány megállapításai sem érdekelték a KDNP-t, illetve a tavaly nagy hirtelen és jókora pálfordulással a boltzár elszánt hívévé szegődött Orbán Viktort.

"Kapkodnak" a dolgozókért

Címlapos írásban hívja fel a figyelmet a Napi Gazdaság, hogy "nagyon megugrott a kereslet a kiskereskedelmi dolgozók iránt". A kormányközeli Századvég lapja a Workania álláskereső portálra hivatkozva konkrét számok helyett azonban csak százalékokban fejezi ki, hogy - a vasárnapi boltzár dacára - "kapkodnak a kereskedelemben dolgozókért a vállalkozások". Számaik szerint februárban a portálon feladott álláshirdetések az egy évvel korábbihoz képest - munkakörtől függően - 12-242 százalék közötti pluszt jelentenek. Csakhogy a futároknál mért 150 százalékos bővülés a valós számokra lefordítva kettő helyett három álláskínálatot jelent - országszerte. Raktárosból 242 százalékos a növekmény, ez a valóságban 42 állást takar. Visszaesés egyedül a pékeknél volt, 27 helyett 23 állást hirdettek meg - valamennyit a Tescónál. A Workania értékesítés és kereskedelem címszó alatt tegnap összesen 425 állást hirdetett, teljes kínálata 4295 volt. A KSH adatai szerint a hazai kiskereskedelem é s a vele egy kalap alá vett gépjárműjavítás tavalyi átlagban 332 ezer embernek adott munkát - csak a legalább öt főt alkalmazó vállalkozásoknál. Azaz ez a szám még nem tartalmazza a kisboltok munkavállalóit sem. (K. B.)