2014. október 1., szerda

Ázsiai technológia: Kíméletlen kíberharc

Az USA képviselőházának bizottsága felhívta az amerikai vállalatok figyelmét, hogy információik és az ország nemzetbiztonsága érdekében tartózkodjanak a kínai telekommunikációs technológiával foglalkozó cégekkel való üzleti kapcsolattól. A bizottság októberi jelentés befolyással lehet a két ország gazdasági és politikai kapcsolatára nézve.

A kínai telekommunikációs cégek, főképp a Huawei és a ZTE, veszélyt jelentenek Amerikára nézve, ezért nem tanácsos velük üzletelni és az ő termékeiket vásárolni – jelentette ki tizenegy hónapig tartó vizsgálódása eredményeként októberben a washingtoni Képviselőház hírszerzési bizottsága. A Huawei egyik igazgatója a vádakra reagálva kijelentette, hogy csak azért bánnak igazságtalanul a cégükkel, mert kínai. A bizottsági jelentés alapján mindkét társaság termékei és szolgáltatásai hosszú távú nemzetbiztonsági fenyegetést jelenthetnek az Egyesült Államok számára, mivel azok kapcsolata túl szoros a Kínai Kommunista Párttal és a hadsereggel. Egy 2011-es titkosszolgálati jelentés szerint a kínai és az orosz kormány jelenti a legnagyobb veszélyt az USA-ra kiberbiztonság szempontjából – közölte a Reuters.
„Az emberek nem veszik észre, hogy ma is hadban állunk a kibertérben. Úgy gondolom, hogy ez napjaink legnagyobb nemzetbiztonsági fenyegetése, amelynek kezelésére országunk nincs felkészülve” – nyilatkozta Mike Rogers, a bizottság elnöke még október elején. A kiberbiztonság kérdése azért bír nagy jelentőséggel, mert egy internetes támadás során nem csupán titkos információk kerülhetnek illetéktelenek tulajdonába, hanem az adott ország kritikus infrastruktúráját is veszély fenyegeti, mint például elektromos hálózatokat, forgalomirányító rendszereket és egészségügyi ellátóközpontokat.
A modern Kína képekben
Vádak
A bizottság elnöke, Mike Rogers a jelentés közzététele során elmondta, hogy a Huawei termékeit használó cégek több alkalommal jelentették a készülékek szokatlan működését, például routerek adatcsomagokat küldtek Kínába éjszakánként; valamint több amerikai bank jelentette rendszerük szokatlan módú túlterheltségét és összeomlását – amelyek egy kibertámadás jelei lehetnek. Olyan információk is a bizottság tudomására jutottak, amelyek alapján a Huawei ellen zsarolásnak, korrupciónak, diszkriminatív viselkedésnek és a szerzői jogok megsértésének vádja is felhozható lenne. Rogers kiemelte, hogy a cégek nem voltak hajlandóak a teljes együttműködésre a nyomozás során, ami tovább növelte a képviselők aggodalmát. A súlyos vádak ellenére a jelentés nyilvános verziója nem hozott fel semmilyen bizonyítékot állításai alátámasztására. Ezeket a vádakat a bizottság várhatóan tovább fogja utalni az igazságügyi és a nemzetbiztonsági minisztériumok elé.
A bizottság azt is felrótta a cégeknek, hogy nem szolgáltak sem válaszokkal sem pedig bizonyítékokkal az Iránnal folytatott üzleti viszonyukkal kapcsolatban. A Reuters márciusban hozta nyilvánosságra, hogy a ZTE tiltólistán szereplő amerikai telekommunikációs eszközöket adott el Iránnak – a kínai cég nem kívánta kommentálni az ügyet. Irán azóta igyekszik egyre nagyobb figyelmet fordítani kiberbiztonságára, hogy 2010-ben egy, vélhetően amerikaiak által kidolgozott programkód kárt okozott nukleáris programjában.
Tények és következmények

A világ vezető infokommunikációs technológiát gyártó vállalatai:

1.    Ericsson
2.    Huawei
3.    Nokia Siemens
4.    Alcatel-Lucent
5.    ZTE
A kínai telekommunikációs társaságokkal kapcsolatos félelmek azonban korántsem bizonyulnak alaptalannak, hiszen valószínűleg Kínából ered a világon történő kibertámadások túlnyomó többsége. Így nem csoda, hogy többek között az ausztrál döntéshozók is osztoznak az Egyesült Államok félelmében, és az infrastruktúra biztonságának védelmére hivatkozva megakadályozták, hogy a Huawei részt vegyen a nemzeti szélessávú hálózatuk kiépítésében – olvasható a The Economist honlapján.
A bizottság aggodalmai nagy valószínűség szerint vissza fogják vetni a Huawei és a ZTE amerikai terjeszkedését, mindemellett feszültséget okozhatnak a két ország közötti kereskedelemben is. A vádak és a bizottsági jelentés következtében az amerikai Cisco Systems – a világ egyik legnagyobb fogyasztói hálózati és kommunikációs technológiát és szolgáltatásokat tervező és értékesítő vállalata – felmondta régóta tartó kereskedelmi kapcsolatát a ZTE-vel.
Azonban azt is fontos megjegyezni, hogy a bizottság a Huawei és a ZTE azon termékeire vonatkoztatta jelentését, melyek nagy mennyiségű adatok kezelését és feldolgozását végzik, nem pedig a cégek által előállított mobiltelefonokra.
Kínai reakciók

Huawei

- A céget 1987-ben alapította a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg egy volt tisztje
- A gyors növekedés eredményeképp mára több mint 140 ezer embernek biztosít munkát világszerte
- Fő profilja a telekommunikációs infrastruktúra kiépítéséhez szükséges eszközök gyártása
- Igyekszik terjeszkedni az okostelefonok és a tábla PC-k piacán is
- Három milliárd közvetlen és közvetett felhasználója van 140 országban a cég által gyártott termékeknek
Csen Lifang (Chen Lifang), a Huawei egyik igazgatósági tagja kifejtette a BBC-nek, hogy megérti az Egyesült Államok kiberbiztonsággal kapcsolatos fenntartásait, azonban igazságtalannak tartja, hogy a kongresszusi képviselők félelmet keltenek egy céggel szemben csupán a származása miatt. Állítása szerint a Huawei mindig is különös figyelmet fordított arra, hogy biztonságos termékeket szállítson a megrendelőinek.
A Huawei ellen irányuló vádak felháborodást keltettek Kínában, és a többség úgy véli, hogy protekcionista politikájával az USA saját pozícióját akarja megvédeni a telekommunikációs szektorban azáltal, hogy kizárja a kínai cégeket az amerikai piacról.
A ZTE egy, a bizottságnak küldött levélben hangot adott felháborodottságának azon állítások miatt, miszerint a társaság a kínai kormány irányítása alatt áll – írja a Reuters.
Európai Bizottság
A két kínai telekom óriás ellen nemcsak az Egyesült Államokban vizsgálódnak a hatóságok. A Huawei és a ZTE haladékot kapott egy, az Európai Bizottság által indítandó dömping- és szubvenció-ellenes eljárás alól, valószínűleg az év közepéig. Karel De Gucht, az EU kereskedelmi biztosa bizonyítékokat igyekszik begyűjteni, hogy a Bizottság eljárást indíthasson, azonban európai infokommunikációs technológiával foglalkozó cégek érdekei hátráltatják a folyamatot. A nyomozás megkezdésének előfeltétele lenne egy hivatalos panasz benyújtása, azonban a három legnagyobb európai telekommunikációs társaság – az Ericsson, Nokia Siemens és Alcatel-Lucent – közül egyiknek sem érdeke, hogy kihívja Kína haragját. A kínai piac keresletének dinamikus növekedése jelentős lehetőségeket rejt magában az említett vállalatok számára.
Annak ellenére, hogy Kína az EU második legnagyobb kereskedelmi partnere, fordítva pedig az első számú, nem feszültségmentes a kapcsolat – ahogy De Gucht fogalmazott, a kínai kormány szinte minden olyan lépést támogat, amellyel a kínaiak előnyére torzíthatja a piaci versenyt. Az Európai Bizottság szerint Kína sorozatosan megkárosítja az európai cégeket azáltal, hogy állami szubvenció segítségével mesterségesen alacsony árakon adják el termékeiket.
Egy korábban nyilvánosságra került, belső használatra szánt bizottsági kutatás péládul azt állította, hogy a két cég közkézben lévő bankokon keresztül jelentős állami támogatásban részesül Peking részéről. Az EU-vizsgálat szerint 2009-ben a 8 milliárd dolláros árbevételt produkáló ZTE 25 milliárd dollár értékben kapott kölcsönöket két állami kézben lévő kínai pénzintézettől, a Kínai Fejlesztési Banktól és a Kínai Export-Import Banktól, míg a Huawei legalább 30 milliárdos hitelekben részesült. A dokumentum szerint a két cég a hiteleknek köszönhetően az exportpiacokon számottevő előnyökre tett szert versenytársaival szemben, miközben befektetéseinek kockázatait a „politikai célokat szolgáló” bankokra hárította, mindez pedig „jelentős állami beavatkozásra utal”. A ZTE és a Huawei ugyanakkor azóta is tagadja a vádakat.

Hírfigyelő Szolgálat

Törökország is bakot lőne

Az Iszlám Állam terrorszervezettel szembeni beavatkozás előjele lehet, hogy a török hadsereg katonákat és harckocsikat indított a szíriai határ közelébe, még ha a mozgósított létszám töredéke is a teljes haderőnek.


A NATO-ban Törökország rendelkezik a második legnagyobb hadsereggel, a szíriai határ hossza pedig 900 km. Törökország a térség meghatározó középhatalma, katonailag, politikailag, gazdaságilag, de „morálisan” is, mert az ország mindig is azt hangoztatta, hogy hídszerepet tölt be Európa és az arab világ között, a török parlament ülését holnapra hívták össze.
Arról tárgyalnak majd;
hogy az ország részt vegyen-e a harcokban?

Ha igen, új helyzet jön létre, mert az Iszlám Állam minden képzettsége, megszerzett pénzügyi forrása ellenére is csupán a török hadsereg kapacitásának a töredékével rendelkezik – ezt már egy nyugati biztonságpolitikai szakértő mondta, elemezve a török helyzetet. Az nem derül ki, hogy honnan tudja, hogy mekkora is az ISIS hadikapacitása? Kitalálhatjátok, honnan tudja...
A kérdés az, hogy Törökország felvállal-e egy támadó hadműveletet, vagy pedig csak és kizárólag a határok védelméről határoznak. Ha az előbbi mellett születik döntés, az ISIS-nek nem 3 éve van hátra, hanem sokkal kevesebb – szűrte le a szakértő.
Ebből következik, hogy amennyiben Törökországot csapás éri, az a NATO egésze elleni támadásnak minősülne. Ez lehet egy másik csapásiránya az atlantista kooperációnak Szíria ellen, hogy EU-NATO tag szomszédos térségeket is bevonjanak, a lényeg, hogy valamilyen úton-módon megindulhasson valamiféle hivatalos támadás.
Erdogan török kormányfő felhívta rá a figyelmet:
Törökországnak másfél millió menekültről kell gondoskodnia, azaz az ország többet fordít a menekültekre, mint a többi szövetséges ország együttvéve.

Gölöncsér Miklós




Törökország is belép a háborúba, megnyitja határait és bázisait a szövetségesek előtt, így onnan is fogják indítani a harcoló alakulatokat, amiknek célja legfőképpen Damaszkusz lerombolása, ill. likvidálni Asszadékat.

298 igen, 98 nem arán...yban megszavazta a török parlament azt az indítványt, hogy katonákat küldjenek Irakba és Szíriába, hogy fellépjenek az Iszlám Állam ellen.
Törökország korábban azért tartózkodott a katonai fellépés ellen, mert az IS 46 törököt fogva tartott, azonban őket elengedték múlt hónapban, továbbá az IS válaszcsapásaitól is tartanak.

Törökországot korábban több vád is érte, miszerint nem tesz semmit a dzsihadisták és a különböző források Szíriába áramlása ellen, valamint az sem akadályozza meg, hogy az IS olajhoz jusson a megszerzett olajmezőkről, de ezeket a vádakat visszautasították.

A megszavazott indítvány lehetőséget ad arra is, hogy Amerika használja a dél-törökországi, incirliki légitámaszpontot az IS elleni harcok során, mint ahogy más országok katonái is szabadon állomásozhatnak Törökországban.

A szavazás előtt egy nappal Recep Tayyip Edrogan elnök még arról beszélt, hogy hosszú távú megoldást kell találnia a nyugatnak a kialakult helyzetre, mert a bombázások csak ideiglenes választ jelentenek – ebbe pedig a szíriai kormány eltávolítása is beletartozna.

Az IS erői Szíria felől egyre közelebb hatolnak Törökországhoz, ahová egyre több kurd és szíriai menekül a szélsőséges Iszlám Állam elől, mostanra 325 kurd falut is elfoglaltak a határ mentén, ráadásul Szíria felől több rakétatámadás is érte a törököket, civil áldozatokat is követelve.

A szavazással egy időben tüntetés zajlott a parlamenten kívül a katonai fellépés ellen.
Továbbiak

RAF: Még hivatalosan nem Szíria ellen, de...

Nagy-Britannia nem egészen negyedszázadon belül - az 1991-es, illetve a 2003-as iraki invázió után - most harmadszor kapcsolódott be iraki hadműveletekbe nemzetközi koalíció tagjaként;
igaz, a brit katonai részvételhez ezúttal az iraki bábkormány "hivatalos kérése" szolgáltatta a jogalapot.

Ne feledjük, hogy az igazi cél Szíria megdöntése. A légitámadások célja - kiszivárgott információk alapján - a Szíria területén IÁ kézen lévő infrastruktúrális egységek(gyárak, olaj és gázkutak, stb...) lebombázása, mivel a nyugati sajtók szerint ebből van az IÁ hatalmas bevétele, amit fegyverkezésre fordítanak. Tehát ez a hívatalos, fősodratú leplezése a már egyre több helyen fellebbentett háttérfinanszírozásnak, vagyis a zsidó-szaudi-USA pénzcsapoknak az álcázására. Nemhiába, kitalált ellenségnek, megokolt pénzforrást kellett teremteni és elfogadtatni a közvéleménnyel.
A B-TERV;
Ha nem "katonailag" (A-TERV a lázadás által) döntenék meg Assad rendszerét, akkor gazdaságilag kényszerítenék térdre ezzel a manőverrel, hiszen megsemmisítenék a szír ipar nagy százalékát így.

A konkrét brit légierő hadműveleti felhatalmazása egyelőre nem terjed ki az Iszlám Állam szíriai állásai elleni támadásokra; a brit kormány álláspontja szerint ha ez szükségessé válik, arról külön parlamenti szavazáson fognak dönteni. Michael Fallon brit védelmi miniszter szeptember 30-án, kedd este Londonban a BBC-nek elmondta, hogy két Tornado GR4 típusú harci repülőgép szállt fel az RAF ciprusi támaszpontjáról, és azt a feladatot kapta, hogy segítsen az Iszlám Állam egységei ellen harcoló kurd erőknek Irak északnyugati országrészében. A gépek azonosítottak és megsemmisítettek egy nehézfegyverállást, amely a kurd alakulatokat fenyegette, ezután az Iszlám Állam egy felfegyverzett kisteherautóját támadták ugyanabban a térségben. A gépek a bevetés után biztonságban visszatértek ciprusi támaszpontjukra - mondta Fallon.

Arra a kérdésre, hogy a bevetésnek voltak-e halottjai az Iszlám Állam soraiban, a miniszter azt mondta, hogy az akció előzetes kiértékelése erre még nem terjedt ki, de az valószínűsíthető, hogy a tűz alá vett fegyverzet megsemmisült. A brit védelmi minisztérium kedd esti hivatalos közleménye szerint a Tornado-kötelék eredetileg fegyveres felderítő bevetésre indult, és repülés közben kapta a parancsot, hogy avatkozzon be az Iszlám Állam és a kurdok között zajló összecsapásba. A gépek egy Paveway IV, illetve egy Brimstone típusú lézervezérlésű precíziós bombával támadták az Iszlám Állam fegyverzetét.

A brit parlament múlt pénteki rendkívüli ülésén adta hozzájárulását Nagy-Britannia bekapcsolódásához az Iszlám Állam ellen amerikai vezetéssel már folyó légi hadműveletekbe. Az RAF hat Tornado repülőgépből álló kontingenst vezényelt Ciprusra. A londoni alsóház, amely a parlamenti pártok ilyenkor esedékes éves kongresszusai miatt jelenleg szünetét tölti, a kormány kérésére tartott rendkívüli ülést pénteken, hogy megvitassa a brit légierő csatlakozását az Iszlám Állam elleni támadásokhoz. Az alsóház péntek esti szavazásán 524 képviselő voksolt a brit részvétel mellett; 43-an elvetették a konzervatív-liberális kormánykoalíció indítványát.
Közben újabb videó került elő, amiben a kivégzésre váró személy az USA politikáját bírálta.

Gölöncsér Miklós

Különleges Megoldás 2014 - A NATO oldalán készül az MH az ukrán helyzetre az oroszok ellen

Ilyen összetett gyakorlatot, mint a szeptember 22-én megkezdődött Különleges Megoldás 2014, a magyar különleges műveleti képesség életre hívása, azaz 2005 óta nem hajtott végre az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljon alapuló Különleges Műveleti Osztag. Sándor Tamás ezredes, a szolnoki alakulat parancsnoka elmondta: az előttük álló, NATO-szintű, különleges műveleti ellenőrzésen (SOFEVAL) derül ki, hogy az osztag elnyeri-e a harckész minősítést.
A zászlóaljunkon alapuló, de több más katonai szervezet elemeiből is megalakult Különleges Műveleti Osztag önálló gyakorlattal, a Különleges Megoldás 2014-el csatlakozik a Közös Fellépés 2014-hez. Újdörögdön, Veszprémben, az úgynevezett „nullaponti” lőtéren, és a kőröshegyi bázison dolgoznak majd katonáink, természetesen a gyakorlat előre meghatározott forgatókönyve alapján.



Sejthető, hogy maga a fiktív kiindulási helyzet is különleges…

Dióhéjban arról szól, hogy a Kargia nevű fiktív állam egy része függetlenné kíván válni az anyaországtól. Az elszakadni kívánó részen belül radikális kisebbség próbálná magához ragadni a hatalmat, és ezt a törekvést egy másik ország – rejtve és titokban persze, de − támogatja. Polgárháborús helyzet alakult ki. A szituáció feloldása érdekében a NATO − az ENSZ felhatalmazása alapján − vészhelyzeti reagálóerőt telepített az országba. Ennek részét képezi a magyar Különleges Műveleti Osztag, amely a Kargiai Nemzeti Haderővel együtt, illetve önállóan hajt végre feladatokat. Három különleges műveleti csoportunk, egy időben három különböző különleges műveleti kategóriában hajt végre feladatokat. Egy csoport különleges felderítést, egy csoport közvetlen műveleteket, egy csoport pedig katonai segítségnyújtási feladatot hajt végre.



Mi fog történni a háromhetes gyakorlat során?

Elöljáróban annyit, hogy ilyen roppant összetett gyakorlatot a magyar különleges műveleti képesség megszületése, azaz 2005 óta nem hajtottunk végre. Egy mondatban: három hét folyamatos „háború.” Szeptember 22-én települtünk ki, és a katonáink napi 24 órában dolgoznak, egészen október 17-éig. (Kivéve persze az önkormányzati választások napját, amikor természetesen mindenki élhet alkotmányos választói jogával.) Különben folyamatosan zajlik a gyakorlat, amely teljes mértékben afganisztáni tapasztalatokra épül. Az eseményeket úgy ütemeztük, hogy a törzs tudjon ezekre reagálni, újabb feladatokat kidolgozni, és képes legyen időben alkalmazni a csoportokat. El kell mondanom, hogy a katonák kemény körülmények között dolgoznak. Az időjárás sem a legoptimálisabb, hiszen van olyan csoportunk, amelyik a gyakorlat első napjától kezdve különleges felderítést folytat, ami azt jelenti, hogy három hétig terepen éjszakáznak. Ez mentálisan, fizikálisan mindenképpen kihívás az állománynak. Persze a törzsben dolgozók feladata sem egyszerű, hiszen nekik ki kell szakadniuk a mindennapok valóságából, és bele kell élniük magukat abba, hogy a Kargia nevű országban, műveleti területen teljesítenek szolgálatot. A környezetet is megpróbáltuk ennek megfelelően kialakítani számukra: közvetlen támadásokkal, belövésekkel, hosszú éjszakai ébrenlétekkel. Igyekszünk minden tekintetben az Afganisztánban megismert valóságot megteremteni az újdörögdi bázison, illetve a különféle műveleti területeken.



Milyen úton jutott el erre a szintre a zászlóalj?

Az egyéni felkészülés után, külföldi műveletekben (MH PRT, MH OMLT, MH MTCS) szereztünk tapasztalatot. 2008-tól kezdtük el különleges műveleti csoportok szintjén a feladatainkat végrehajtani, majd 2012-től két csoporttal és szűkített törzzsel, majd két csoporttal és bővített törzzsel hajtottunk vége műveleteket Afganisztánban. Megszereztük tehát a megfelelő műveleti tapasztalatokat ahhoz, hogy túlléphessünk a csoportok alkalmazási szintjéről, magasabb szintre – azaz képesek vagyunk osztagszintű szervezetet kiállítani. Mint említettem, az osztag most három csoportot foglal magába, de hat-nyolc csoportig bármikor bővíthető. Képesek vagyunk akár más nemzetek különleges műveleti csoportjait is integrálni. Nyilván ez megköveteli, hogy a harcvezetés angol nyelven történjen, és nemzetközi csoportok jelenléte esetén az osztagparancsnokságon is az angol a munkanyelv.



Erre a gyakorlatra konkrétan hogyan zajlott a felkészülés?

Tavaly kezdtük a célirányú felkészülést, amihez segítséget nyújtott nekünk az Amerikai Egyesült Államok különleges műveleti egyeteme, amelynek oktatói műveleti és felderítő vonalon egyaránt különböző tanfolyamokat vezettek le. Amerikai katonákkal együtt részt vettünk közös, összetett feladatokból álló gyakorlatokon is – az amerikai fél például külön, tapasztalt tisztekből, altisztekből álló törzskiképző köteléket hozott létre, amelyik kimondottan a Különleges Műveleti Osztag kiképzésére koncentrált. Összességében szerintem elég összetett felkészítésen át jutottunk el idáig. A puding próbája viszont az evés, vagy hogy dr. Böröndi Gábor dandártábornok urat idézzem: „a terep nem hazudik”. Ezzel a megállapítással én is abszolút egyetértek. Itt és most a valóságban, különleges műveleti körülmények között tudjuk felmérni nem csupán a zászlóalj különböző elemeit, hanem magát ezt az osztagot is. Merthogy a gyakorlat keretén belül a NATO Különleges Műveleti Parancsnoksága értékelő foglalkozást − SOFEVAL-ellenőrzést – vezet majd le. A kérdés, hogy a jelenlegi osztagszintű képesség elnyeri-e a harckész minősítést?



Ez a SOFEVAL-ellenőrzés milyen fő szempontokat vizsgál?

Több részterület és több ezer szempont közül esetünkben a legfontosabb a felderítő és a hadműveleti szakterület, hiszen ezek adják az alapját annak, hogy sikeresen végre lehessen hajtani például egy-egy közvetlen műveletet. A különleges felderítésnél az ellenőrök például megnézik, hogy milyen módon áramlanak időben és minőségben az információk. Górcső alá kerül a törzs tevékenysége is: miként dolgozzák ki a harcfeladatot, hogyan adják ki a harcparancsot, milyen a döntési folyamat előkészítése, annak végrehajtása.



Ha az ellenőrzés sikeres lesz, mit jelent majd a harckész minősítés az osztag számára?

Amennyiben a Különleges Műveleti Osztag képesség elnyeri a harckész minősítést, a jelen állás szerint a Magyar Honvédségre kiadott nemzeti megkötéseken kívül más nemzeti megkötés nélkül alkalmas lesz arra, hogy bárhol a világon különleges műveleti feladatot hajtson végre – évszaktól, napszaktól, földrajzi viszonyoktól teljesen függetlenül. Ráadásul a harckész minősítésű osztagot be lehet integrálni egy nagyobb különleges műveleti kötelékbe is. Illetve az EU V4-es harccsoportra vonatkoztatva, ez a magyar képesség adhatja az egész harccsoport különleges műveleti komponensének magvát. Így kvázi vezető nemzeti szerepet tudunk betölteni.


Hírfigyelő Szolgálat

A szijjártói siker titka: nincs még zsiványbecsület sem!

Sikeres vállalkozóként több tízmillió forinttal támogatta fiát, Magyarország mai külügyminiszterét Szijjártó István, akinek a volt cége, a Vasútépítők Kft. az egyik legnagyobb hazai kartellbotrány egyik szereplője volt. De miután adatokat szolgáltatott a Gazdasági Versenyhivatalnak, mentesült a jogsértés következményeitől.
Büntetőeljárás nem indul azokkal a kartellező cégekkel szemben, amelyek az egyik legnagyobb bírságot kapták a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH), mivel a jogsértéskor az még nem szerepelt a Büntető törvénykönyvben (Btk.), de a bírság megfizetését nem kerülhetik el – közölte megkeresésünkre a hivatal.
A GVH hét évvel ezelőtt indított vizsgálatot, miután felvetődött a gyanú, hogy több vállalkozás előzetesen megállapodott magyarországi vasútvonalak, vonalszakaszok felújítására, átépítésére kiírt közbeszerzésekkel kapcsolatban a majdani piac felosztásáról, illetve egyes esetekben a győztes személyéről. A ténylegesen kiírt tenderek összértéke 24 milliárd forint volt. A GVH az eljárás során megállapította a jogsértést, és 2010 júniusában döntött arról, hogy a Colas-csoporthoz tartozó Colas Zrt. 1,5 milliárd, a Swietelsky- csoporthoz tartozó MÁVÉPCELL Kft. 2,1 milliárd, a MÁV MTM Rt. f.a. 178 millió, a Strabag-csoporthoz tartozó Szentesi Vasútépítő Kft. 3,4 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot köteles megfizetni.
A 2010-ben meghozott döntés csak júliusban vált jogerőssé. A hvg.hu azért fordult a hivatalhoz, hogy megerősítse, a bírság megfizetése elkerülhetetlen. Az eset érdekessége, hogy az ügynek szereplője volt a pályatervezéssel- és kivitelezéssel foglalkozó Vasútépítők Kft., amelynek Szijjártó Péter édesapja 2010 június végéig volt ügyvezető-tulajdonosa, 2012 márciusáig tulajdonosa. A Vasútépítő Kft, amely maga is több tenderen indult, és részt vett a versenyfelügyelet által kifogásolt egyeztetéseken, együttműködött a GVH-val, és ezzel elkerülte, hogy őt is megbüntessék. A jogszabályok ugyanis lehetővé teszik, hogy annak az érintettnek, amely bizonyítékokat szolgáltat egy kartellügy feltárásában, ne kelljen az eljárás következményeivel számolnia.
Ugyanakkor a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumán 2011. július 1-jén elkezdődött egy per, melyben a Vasútépítők Kft. többek között azt kérte a bíróságtól, hogy módosítsa a GVH határozatát abban a tekintetben, hogy abban az szerepeljen: a cég volt az, amely az egész kartellezési vizsgálatot elindította. Ehhez a perhez a Vasútépítők Kft. oldalán csatlakoztak az akkor már felszámolás alatt álló MÁV MTM kivételével a versenyhivatal által megbüntetett vállalkozások. A per elindulásával párhuzamosan a társaságok kérték a GVH-határozat végrehajtásának felfüggesztését, illetve azt, hogy amíg a per le nem zárul, addig a bírságot ne kelljen leróniuk.

Út a sikerhez: ügyvédek marakodnak a nagyobb koncért.
Ezzel az érintett cégek három évet nyertek. Idén május 20-án ugyanis a Kúria kimondta, hogy a GVH-nak volt igaza. A versenyhivatal részéről Gondolovics Katalin szóvivő a hvg.hu-val közölte, hogy kúriai ítélet alapján végrehajthatóvá vált az általuk kiszabott versenyfelügyeleti bírság, így az eljárás alá vont vállalkozásoknak azt be kell fizetniük. „A versenykorlátozó megállapodás megkötésekor, 2004 novemberében még nem volt hatályban a Btk. azon tényállása, amely lehetővé teszi az árrögzítő kartellek büntetőjogi üldözését. Erre figyelemmel, a GVH nem élhetett feljelentéssel.”
A Vasútépítők kft. töretlen sikere
Szijjártó István a cégnyilvántartás adatai alapján 2010 június végéig volt a Vasútépítők Kft. vezető tisztségviselője. Tulajdonosként még 2012 mácius 8-ig szerepelt a cégben. 2003-ban a kft. egyik tagja lett a Vasútépítők győri székhelyével azonos címen lévő Wiebe Hungária Vasútépítő Kft., amely vezetőjének – illetve a cég német tulajdonosának – kézbesítési megbízottja néhány éven át Szijjártó István volt.
A vállalkozás nettó árbevétele 2009-ben 3,5 milliárd volt, 2010-ben 2 milliárd, 2011-ben 2,2 milliárd, 2012-ben 1,7 milliárd, majd egy évvel később jelentősen megugrott 5,3 milliárd forintra.
(HVG)

Végrehajtók futása

15795_276695182519227_8776656915329329092_n

“Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva, seregének seregünk nyomába’, Megrémülve fut a magyar hadtól…”

SzRTI: “Lám eljött az az idő is, amikor a végrehajtó már nem is hiszi akkora királynak magát. És ez még csak az eleje az eseményeknek…”

Ma délelőtt 10.30-kor kezdődött Balogh Béla vs. Császti Ferenc végrehajtó büntető pere a II-III. kerületi bíróságon. Erről az eseményről a ‘Radikális bankellenes csoport’ a fenti címmel, – a következő tudósítást írta a Facebookon:
“A mai délelőttről nekem ez a vers jutott eszembe: “Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva, seregének seregünk nyomába’, Megrémülve fut a magyar hadtól…” – (Petőfi Sándor: A vén zászlótartó)
Ma 10.30-kor kezdődött Balogh Béla vs. Császti Ferenc végrehajtó büntető pere a II-III. kerületi bíróságon.
Szép számmal összejöttünk, már jóval a tárgyalás előtt Balog István és Kovalcsik Enikő ( a hajdani Búza utcai kilakoltatás kárvallottja ) megfelelő tájékoztatással szolgált az utca emberei felé. Többen megálltak és hallgatták, sokaknak feltűnt a csoportosulásunk és a – természetesen – ott lévő rendőrök is.
Kicsivel a tárgyalás előtt bementünk a bíróság épületébe és vártunk a kiírt tárgyaló terem előtt.
Balogh Béla már több nappal ezelőtt jelezte a bíróságnak, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel biztosítsanak nagyobb termet. A bírónő nem tűnt együttműködőnek, közölte, hogy ne oktassuk ki őt, ekkora terem van és kész.
Mikor beszólították a tárgyalásra a tárgyalás részt vevőit, Császtinak sorfalat álltunk és kellőképpen a tudomására hoztuk, hogy nagyon utáljuk őt is és a ténykedését is. Picit talán zavarban is volt, mert gyorsan beiszkolt a terembe.
Később bemehettek az érdeklődök is, de csak 13-an. Mi ennél sokkal többen voltunk, így bementünk mindnyájan.
10599568_276694479185964_4720225710103607088_nA bírónő próbálta kiküldeni a létszám fölöttieket, de nem sikerült neki. Ahogy a képeken is látszik, egymás ölében ültünk, csak az maradhatott bent, aki ült. Megoldottuk : )
Császti cimborái már kívül rekedtek. Sőt magát Császtit is felszólítottuk, hogy álljon fel a székről, ami az érdeklődőknek volt fenntartva. Felállt és állva hallgatta végig a nem túl hosszú tárgyalást.
Balogh Béla elfogultságra (hiszen Császti ezekben a kerületekben “dolgozik”, tehát bejárása van a bíróságra), hivatkozva kérvényezte, – hogy másik bíróságon tárgyalják az ügyet. Ennél fogva a tárgyalást berekesztették és a továbbiakról a Törvényszék dönt.
Mi kivonultunk, de Császti, Radics és a többi végrehajtó és sleppje nem mert kijönni.
1452308_276694985852580_5259441040371573071_nPedig mi megvártuk őket, hívtuk is, hogy jöjjenek, de csak nem merték kidugni a fejüket. Körbejártuk a bíróság épületét, hogy vajon melyik patkány lyukon akarnak eliszkolni. Végül egy sötét üveges kis buszt küldtek értük és egy másik kijáraton át kimenekítették ezt a szánalmas bagázst.
Kicsit megkergettük őket, csak, hogy szokják a törődést. - Erről a helyszínen készült videó itt látható >>
Közben nem felejtkeztünk meg az iskola ablakokból kilógó diákok felvilágosításáról sem, mondtuk, hogy bármit is szívnak magukba az alma mater falai között, bank közelébe soha ne menjenek és végrehajtót soha ne tekintsenek embernek, mert ez egy másik faj.
Ezek nagyjából a tények, de az érzelmek, melyek közben kitörtek az ott lévő emberekből, sokkal jobban mutatják, hogy közel már a vége. Többen sírtak elkeseredettségükben, tehetetlenségükben, mert Császti már elvette a családjuktól amit csak tudott.
Egyik harcostársunk zokogva magyarázta a rendőröknek, hogy miért nem hagyhatja már tovább magát, miért fog elmenni a végsőkig. A rendőrökön is látszott, hogy megfogta őket a dolog, de egyelőre még a munkahelyi fegyelem győz náluk : (
Végül, bár ha néha sírva is, de megkergettük ezeket az emberi nem szégyeneit. Biztos vagyok benne, hogy nem erre számítottak. A következő tárgyaláson is ott leszünk, mert ezeknek a pénzéhes erkölcsi nulláknak érezniük kell, hogy nem tehetnek meg bármit ezután, nem lehet jogtalanul embereket kifosztani, halálba kergetni.
1006103_276695109185901_2532859205820119110_n
Most már rajtuk van a sor, hogy bűnhődjenek, hogy számoljanak, hogy elszámoljanak és imádkozzanak, hogy nekik ne kelljen belehalni ebbe a “deviza” csalásba.”
A Szabad Riport megjegyzése: Lám eljött az az idő is, amikor a végrehajtó már nem is hiszi akkora királynak magát. És ez még csak az eleje az eseményeknek.
Ceterum censeo: Régóta, nagyon régóta figyelmeztetünk már, hogy a végrehajtási eljárásokat meg kell állítani, – fel kell függeszteni! Mindaddig, míg a végrehajtók valódi törvényességi felügyelete meg nem valósul Magyarországon. – Vagyis minden végrehajtási eljárást államosítani kell, – szigorú állami ellenőrzés alá kell vonni!
Legyen vége a végrehajtói biznisznek!
Így elkerülhető, hogy – a bankok, a végrehajtásokban résztvevők és a multi szolgáltatók triumvirátusa, – a tovább folyó kilakoltatásokkal, – még jobban kiélezzék az amúgy is pattanásig feszült helyzetet, – mielőtt áldatlan tevékenységüknek beláthatatlan következményei lesznek.

De, ha ez nem valósul meg, akkor akár holnap megtörténhet az, – hogy egy kifosztott embernek, (akinek talán még a párja is áldozatául esett az erőszakos kilakoltatásnak, vagy elveszik tőle gyermekét), – elszakad a cérnája. És, akkor olyan lavina indul el, – melybe belepusztul a rendszer.

Ebből kaphattak ma egy kis ízelítőt.
Szabad Riport
Forrás: Radikális bankellenes csoport/Fb
Kapcsolódó anyagok:

Néhány Kolomojszkij-lator Moszkvába “érkezett – ELŐADÁST TARTANI”

Moszkvában a közeljövőben “meghallgatják” az illetékes igazságügyi szervek a “Dnyepr” magán-latorzászlóalj néhány egyedét! (Most ne firtassuk hogyan kerültek Moszkvába ezek a Kolomojszkij által abrakolt bérgyilkosok!)
Ez a féreghorda rengeteg háborús bűncselekményt követett el, többek között öregeket, gyereket, nőket gyilkoltak Donbasszban. Már folyamatban van a sakálok pszichológiai és pszichiátriai vizsgálata, amelyet súlyos bűncseleknmények elkövetőin az orosz törvények értelmében kötelezően el kell végezni, megállapitani büntethetőségüket.
Erről a tényről a TASSZ-t Vlagyimir Markin az Orosz Föderáció eseti bizottságának (amely a donbasszi bűncselekmények kivizsgálására hivatott) elnöke tájékoztatta ma.
Markin szerint az eljárás során arról is meg kell győződni, hogy Kolomojszkij milyen formában apanázsolta a fertelmes bűnöző csürhét.
Az ez év szeptember 10 – én már az ukrán főügyész is “besokallt” az “Ajdar” az “Azov” a “Donbassz” a “Dnyepr” és más egyéb, Kolomojszkijhoz köthető pribékhordák donbasszi rémtettei miatt. Vitalij Jarema akkor vizsgálattal riogatta a fenevadakat – de hát vizsgálatnak nyoma sincs.
A jelek szerint viszont Moszkvában nem csak igértek, de tesznek is az ügy érdekében.
Nem akarunk jóslásokba bocsátkozni. De ha Oroszország minden kétséget kizáróan megállapitja Kolomojszkij keze nyomát a bűntettek mogött, a Jóisten legyen irgalmas Kolomojszkij és Jaros lelkéhez!
http://balrad.wordpress.com/2014/10/01/nehany-kolomojszkij-lator-moszkvaba-erkezett-eloadast-tartani/

Felére csökkent az Ukrajnából Szlovákiába érkező gáz mennyisége

Aktuálisan a megrendelt mennyiség felére csökkent az Ukrajna irányából Szlovákiába érkező gáz mennyisége - jelentette be Robert Fico szlovák kormányfő szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján Pozsonyban.

"A Szlovák Gázművek (SPP) ma a gázszállítás 50 százalékos csökkenését észlelte, Baumgartenban, azon a ponton, amelyik Közép Európában a legfontosabbnak számít" - jelentette ki Robert Fico október 1-én.
A szlovák kormányfő, akinek kabinetje szerdai ülésén az SPP vezetőinek részvételével folytatott egyeztetést a helyzet lehetséges további alakulásáról és az azzal összefüggésben meghozandó esetleges intézkedésekről, hangsúlyozta: a kialakult helyzet ellenére a szlovák gázművek továbbra is szavatolni tudja a gázszállítás folyamatosságát mind a lakosság mind pedig az ipari megrendelők számára.
Robert Fico bejelentése szerint a kialakult helyzetre rendkívüli gázvásárlással reagált az SPP, s az így megvásárolt gáz elégséges az ország napi szükségletének fedezéséhez, valamint a már csaknem egészen megtöltött gáztározók folyamatos töltéséhez is. Az SPP gáztározóiban egyébként jelenleg mintegy másfél milliárd köbméter gázt tartalékol.
A szlovák miniszterelnök hangsúlyozta: Pozsony az Európai Bizottsággal is egyeztetni kíván az ügyben, mivel annak megoldására "európai térben való együttműködésre" lesz szükség.
Szlovákiában először néhány hete észlelték az Ukrajna irányából érkező orosz gáz mennyiségének csökkenését. A leszállított gáz mennyisége a megrendelthez képest először 10, később 20 százalékkal csökkent, a hiány most először volt ilyen magas arányú. Az orosz fél a leszállított gáz mennyiségének csökkenését műszaki okokkal, saját gáztartályainak feltöltésével magyarázta.
A szállítás csökkentésének lehetséges okait firtató újságírói kérdésre Robert Fico azt mondta: "a gáz politikai harc eszközévé vált." Arra a kérdésre, hogy hatással lesz-e a kialakult helyzet a Szlovákiából Ukrajnába irányuló reverz gázszállításra, a kormányfő csupán annyit mondott: "Szlovákia teljesíteni fogja a vállalásait."

mti/Felvidék.ma

Rogozin: Oroszország megvédi a Dnyeszteren túli területen élőket

Az orosz miniszterelnök-helyettes szerint nem kell félniük a térségben élőknek, ha ott is “megismétlődik az ukrajnai forgatókönyv”.
Oroszország megvédi a Dnyeszteren túli területen élő állampolgárait, amennyiben ott megismétlődik az ukrajnai forgatókönyv – jelentette ki Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes szerdán, a Moldovai Köztársaságtól elszakadni akaró terület elnökével találkozva.
A politikus, aki egyben az orosz elnök Dnyeszteren túli területi különmegbízottja az orosz Fegyveres Erők Központi Múzeumában, Moszkvában találkozott Jevgenyij Sevcsukkal, a szakadár terület ukrán nemzetiségű vezetőjével. Dmitrij Rogozin arról is beszélt, Oroszország mindent megtesz annak érdekében, hogy nemzetközi kötelezettségvállalásainak megfelelően “megbízható és stabil béketeremtő” maradjon a Dnyeszteren túli szakadár területen.
Chisinau ugyanakkor azt szorgalmazza, hogy minél előbb távozzanak az orosz békefenntartók a szakadár területről, és nemzetközi polgári misszió váltsa fel őket. Ezt hangoztatta az ENSZ Közgyűlésén Natalia Gherman moldovai külügyminiszter.
(MTI)

Carjov: “Nem kizárható, hogy hamarosan egész Ukrajna Újoroszország része lesz”

Újoroszország Parlamentjének szóvivője, a Régiók Pártja egykori Verhovna Rada képviselője – Oleg Carjov – Moszkvában adott interjút a http://glagol.in.ua ukrán internetes hirportálnak.
Carjov elmondta többek között, hogy Maradék – Ukrajnába mostanság a Kolomojszkij által a fejére kitűzött félmillió dolláros váltságdij miatt egyelőre nem szándékozik visszatérni. Donbasszban viszont minden nap megtalálható.
Véleménye szerint Nyalókakirály hízelgése a Donbassznak igért “különleges státusz” alaposan megkésett, és az események már régen túlhaladtak rajta.
Véleménye szerint tavaszra a kijevi hatalom teljes mértékben össze fog omlani, és Újoroszország fegyveres erői teljes győzelmet fognak aratni a puccsisták felett.
Ennek kapcsán Oleg Carjov kijelentette: “nem zárható ki az a lehetőség, hogy egész Ukrajna Újoroszország területe lesz” (“Не исключено, что скоро вся Украина станет Новороссией)
(Forrás: http://glagol.in.ua)

Amerikában betiltották a műanyag zacskókat

Tilos lesz a kiskereskedőknek a termékeiket zacskókba csomagolniuk. A tiltás jövőre lép életbe a kiskereskedőknek, és két év múlva minden vállalkozásnak.


A világon először Kaliforniában tiltották be törvénnyel a műanyag zacskók használatát környezetvédelmi okokból. Helyettük papírzacskókat vagy újrahasznosítható anyagból készült csomagolóeszközöket használhatnak a vállalkozások. A tiltás jövőre lép életbe a kiskereskedőknek, és két év múlva minden vállalkozásnak - írta a Time magazin.
A műanyagzacsik használatát eddig 100 helyi önkormányzat rendeletben tiltotta meg az USA-ban, az első város San Francisco volt. Most Kalifornia az első állam, ahol ezt törvényben szabályozzák. A lépéstől nemcsak a környezet védelmét, de az újrahasznosítható anyagokat gyártó vállalkozások felfutását is várják.


http://fn.hir24.hu/gazdasag/2014/10/01/amerikaban-betiltottak-a-muanyag-zacskoka/

Megfenyegette Szerbiát az EU szomszédpolitikai-biztos jelöltje

Hídfő.net | Johannes Hahn
Az Európai Szomszédságpolitika (ENP) élére várományos uniós biztos jelölt, Johannes Hahn brüsszeli meghallgatásán megfenyegette Szerbia kormányát: Hahn felszólította Szerbia kormányát, hogy "alaposan gondolja újra" azt a döntését, hogy nem csatlakozik az Európai Unió Oroszország ellen hozott szankcióihoz, ha a jövőben csatlakozni akar az Európai Unióhoz. Hahn szerint "ha Belgrád közelebb akar kerülni az EU-tagsághoz, a megfelelő jelzéseket meg kell tennie Oroszországgal szemben".
Korábban Tomislav Nikolic elnök világosan kifejezte, Szerbia nem támogat semmiféle Oroszország elleni szankciót. Szerbia egyelőre úgy tűnik, kompromisszummentesen, a hazai érdeket szem előtt tartva politizál, ugyanis ahelyett, hogy Brüsszel és Washington elvárásainak megfelelően cselekedne, a hazai vállalkozások javára kihasználja azt a helyzetet, hogy az európai vállalkozások a tagállamok politikai döntései miatt piaci hátrányba kerülnek, és kiszorulnak az orosz piacról. Ezzel szemben Szerbia a hazai vállalkozások támogatásának fokozásával betört az orosz piacra és jelentős mértékben fokozza az exportot.

http://www.hidfo.net/2014/10/01/megfenyegette-szerbiat-az-eu-szomszedpolitikai-biztos-jeloltje

Szijjártó megszólalt az elfoglalt Mol-olajmezők ügyében

Az Iszlám Állam csapatai elfoglalták a Mol-INA több szíriai olajkitermelő területét. A térséget már két éve elhagyta a vállalat. Szijjártó Péter folyamatosan egyeztet Hernádi Zsolttal, a cég elnök-vezérigazgatójával.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter folyamatosan konzultál Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatóval a Szíriában kialakult helyzetről – tudatta Fülöp Judit, a tárca sajtófőnöke szerda délben az MTI-vel. A sajtófőnök az MTI-nek elmondta, hogy az Iszlám Állam által elfoglalt két mezőt az INA a Szíriát sújtó uniós szankciók miatt már két éve elhagyta. „A fejleményeket folyamatosan figyeljük, és a Mollal folyamatosan egyeztetünk” – hangsúlyozta a sajtófőnök.
Mint arról szerda délelőtt a Jutarnij list horvát lap információira hivatkozva hírt adtunk, az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadistái elfoglalták Mazrurt és Jazalt, a horvát INA olajipari vállalat két olajmezőjét.
Fotó: MNO
Egyelőre nem tudni pontosan, hogy az IÁ mióta tartja ellenőrzése alatt ezeket az olajmezőket, amelyek a Hajan kőolaj- és földgázblokk 4500 négyzetkilométeres területének részét képezik. A Hajan-blokk a Szíria középső részén található sivatagban terül el, mintegy 250 kilométerre Damaszkusztól. A Jutarnji list információi szerint az IÁ ezeken a mezőkön még nem indította be a kitermelést.

Teljes a káosz

A lap informátorai szerint a térségben teljes káosz uralkodik, és az IÁ mellett más fegyveres bandák is portyáznak a környéken. Előfordult már, hogy ezek is megtámadtak olajkitermelő telepeket, a helyzet napról napra változik, így nehéz egészen pontosan meghatározni, hogy mikor ki birtokolja a mezőket.
A Jutarnji list rendelkezésére álló információk szerint az IÁ tíz szíriai olajmezőt vont az ellenőrzése alá.
Az INA 1998-ban kezdett el tevékenykedni a Hajan területen. A Jazal olajmezőt 2006-ban, a Mazrurt pedig két évvel később fedezték fel (a Mol 2003 óta részvényes az INA-ban, szíriai leányvállalataként az INA damaszkuszi képviseletét jelöli meg a honlapján). A Jazalt 2007-ben sikerült kitermelésre felszerelni és vezetékkel összekötni a Jihar kőolajállomással, így még az év októberében elindulhatott a kitermelés.


MTI

Korrupció az Interpolnál - két ügy, ami gyanúsan lassan halad

Ukrajna főügyészsége delegációt küldött Franciaországba, hogy kiderítsék, miért nem halad az Interpolnál a körözés kiadatása azon köztisztviselők ellen, akik a kijevi atlantista puccs idején hagyták el Ukrajnát. Vitalij Jarema főügyész elmondása szerint a főügyészség két vezetőhelyettese is Lionba utazott az Interpol központi irodájába, hogy közvetlen járjanak el az ügyben.
Az utóbbi hónapok során felmerült a gyanú, hogy az Interpol a korrupció melegágya, mivel más, térségi országok politikusai esetében szintén kínosan lassan adják ki a nemzetközi körözést.
Alighanem a nemzetközi körözés kiadása ellen és mellett lobbitevékenységet folytató személyek érdekérvényesítése ütközik az Interpolnál, mielőtt egy politikusbűnöző esetében kiadják a nemzetközi körözést. Ugyanez a helyzet áll fenn ugyanis a bukott grúz államfő, Mihail Szaakasvili esetében is; a körözés kiadása kínosan lassú, annak ellenére, hogy a kezdeményező országban a körözött személy bűnügye folyamatban van.
Grúziában Szaakasvili ellen több, párhuzamosan futó büntetőeljárás van folyamatban; hatalommal való visszaélés az ellenzéki pártokkal leszámolás miatt, egy meghatározó gazdasági szereplő magánvagyonának illegális lefoglalása, sikkasztás az állami tévétársaságtól, és sikkasztás az állami költségvetésből. A teljesség igénye nélkül, mert ez nem minden, Szakaasvili ellen felhozott vád, - a sor tetszőlegesen hosszabbítható, a grúziai média napi hírei alapján lehet válogatni. A bukott atlantista államfő illegális vagyoni ügyletein felül annak kivizsgálása is folyamatban van, hogy Szaakasvilinek mennyi köze volt az akkori kormányfő meggyilkolásához, valamint, hogy milyen mértékben felelős a 2008-as grúz-orosz háborúban a nagyszámú civil halálos áldozatért. Az ügy jelenlegi állása szerint Szaakasvili háborús bűnösnek lesz nyilvánítva.
A grúziai hatóságok augusztusban kezdeményezték az Interpolnál a nemzetközi körözés kiadását Szaakasvili ellen. Mint a fentiek is mutatják, az ügy nagyságrendekkel komolyabb, mint a legitim ukrán kormány megbuktatásának ügyében a "szálak elvarrása". A háborús bűnös Szaakasvili ügye azonban nem halad, mert az Interpol, bár megkezdte a nemzetközi körözés kiadásának procedúráját, valamilyen érthetetlen okból kifolyólag még nem jutott a végére. Szaakasvili ügyében jelentős tényező, hogy több befolyásos amerikai és európai politikus támogatását élvezi, akik közbenjárhattak ügyében az Interpolnál.
Ha az Interpol szelektív módon adja vagy nem adja ki a nemzetközi körözést egyes politikusok ellen, az egyértelműen a korrumpálhatóságra utaló jel. Mivel az ukrán politikusok ügye szintén nem halad, feltételezhető, hogy az Interpolnál valaki jelentős összegeket zsebel be a nemzetközi körözés kiadásának késleltetéséért.


http://www.hidfo.net/2014/10/01/korrupcio-az-interpolnal-ket-ugy-ami-gyanusan-lassan-halad

Diplomáciai gondokat okoz-e a politikusok szemetesbe dobása?

Arszen Avakov ukrán belügyminiszter attól tart, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió elfordul az ukrán kormánytól, amiért az nem tudja megakadályozni a miniszterek elleni támadások rendszeressé válását. A Jobb Szektor tagjai újabban a kormánypárti minisztereket is fenyegetik, alig egy héttel ezelőtt pedig egy akció-sorozatot kezdtek, melynek során szemetes konténereket vontattak a parlament épülete elé és belezártak több kormánypárti politikust, aki épp elérhető közelségben tartózkodott.
Korábban a Jobb Szektor tagjai a szemetes konténerbe zárták Vitalij Zuravszkijt, aki mindvégig sürgette az Európai Unió által szabott feltételek teljesítését (az esetről fényképek és videofelvétel is készült). A következő eset már az EU-val folytatott tárgyalási folyamatot akadályozta, Viktor Pilipisha szemétbe dobásakor értékesnek mondott uniós dokumentumok voltak a politikusnál, amik szintén a szemétre kerültek. Ehéten kedden pedig Odesszában lépett akcióba a Jobb Szektor, ahol Nesztor Sufricset, a Régiók Pártjának képviselőjét zárták a szemetesbe.
Hídfő.net | Arszen AvakovArszen Avakov, belügyminiszter
Avakov most attól tart, hogy a politikusok megalázása miatt az Európai Unió "hátat fordít az ő győzedelmes forradalmuknak", majd az amerikai külügy is kihátrál a kormány mögül.
Egy évvel ezelőtt a Jobb Szektor nevű szélsőjobboldali szervezet alkotta a kijevi forradalom hazai keménymagját. Tavaly augusztusban Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egykori tisztje információkat adott ki arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok fegyveres puccsra készül Ukrajnában, és ennek érdekében mintegy kétezer zsoldost vont össze Bécs környékén. Ugyan a kijevi forradalom motorját a külföldi zsoldosok adták, a hazai szélsőjobboldal megfizetésével kapott hazai színezetet a Kijev utcáin harcoló tömeg. Még a Janukovics-rezsim fennállása idején a rendőri erők rajtaütést hajtottak végre a Majdanon, ahol a tüntetők által emelt sátrakban feljegyzéseket találtak arról, hogy mely jobboldali csoportok, szélsőjobboldali kulcsszereplők milyen tevékenységért mekkora fizetségben részesültek. A jegyzet lefoglalásakor a rendőrség feltérképezte az utcai harcosok kifizetéseit intéző kapcsolathálót, azonban a kijevi kormányt még februárban megdöntötték, és a nyugati országok által elfogadott politikusok ültek a helyére.
A külföldi zsoldosok és anyagi ellentétezés ellenére továbbra is tény, hogy Jobb Szektor alkotta a forradalom hazai keménymagját. A nyugatbarát politikusok pedig megfeledkeztek erről, amikor azt feltételezték, hogy megfelelő pillanatban a szélsőjobboldalt majd gond nélkül félreállítják. A Jobb Szektor mostani akciói figyelemfelhívó akciók; arra figyelmeztetik a kijevi kormányt, hogy ők alkották a forradalom fegyveres erőinek egy részét, náluk van az erő, és ha akarják, a jelenlegi kormányt is eltávolíthatják a hatalomból.
Idén augusztusban a Jobb Szektor megállapodásra jutott a Belügyminisztériummal, hogy a szervezet csoportjait integrálják az Ukrán Fegyveres Erők, a Belügyminisztérium és az Ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálat struktúráiba.
A belügyminiszter valójában nem attól tart, hogy a nyugati országok számára elfogadhatatlan lesz a politikusok szemétre dobása. Avakov amiatt táplálhat komoly aggodalmakat, hogy Kijev belpolitikai kényszerből fasiszta szervezeteket integrál az erőszakszervezetekbe, ami idővel mind az Európai Unió, mind pedig az Egyesült Államok számára felvállalhatatlanná válik. A nyugati országok azzal számoltak, hogy a Jobb Szektor ütőerejét adó fiatal aktivisták mind elvéreznek a fronton. Moszkva törekvése a békére abból a szempontból is sikeres volt, hogy életben maradt a Jobb Szektor egy része, ami éket ver a kijevi kormány és a nyugati országok közé.


http://www.hidfo.net/2014/10/01/diplomaciai-gondokat-okoz-e-politikusok-szemetesbe-dobasa

Az eBay célja a BRICS-országok lefedése

Hídfő.net | eBay Oroszország
Az eBay, mint a világ egyik legnagyobb internetes kereskedő felülete, úgy döntött, hogy amíg a nyugati országok a piacromboló szankciókal vannak elfoglalva, addig ők csendben benyomulnak a feltörekvő piacokra. A cég 2007 óta csak Oroszországban nyitott dedikált oldalt, ami a cég BRICS-stratégiájának a része. Kínában ugyan nehéz lesz az eBay dolga, hiszen ott az alibaba.com letarolta az online kereskedés piacát, és erősen nyomul a kínai cég a világ minden táján.
"Egy évvel ezelőtt, amikor az eBay vezér ideérkezett, kijelentete, hogy Oroszország kiemelt prioritás a feltörekvő piacok között, azóta ez a vélemény nem változott." - fejtette ki Vlagyimir Dolgov, az eBay Russia ügyvezetője a Russia Today-nak. 2013 végére az eBay napi 90.000 rendelést kapott Oroszországból, és 1 millió aktív felhasználója volt szintén innen. "Az eBay Russia indítása arra emlékeztet minket, amikor az eBay-t indítottuk 14 évvel ezelőtt." - emlékezett vissza Jack Sheng, a cég ügyvezetője.
Emlékeztetőül: az eBay kiemelt fizetési rendszere, a PayPal egy éve kezdte meg az orosz rubel elfogadását, mentesítve ezzel az Oroszországi vásárlókat az átváltási költségektől.


http://www.hidfo.net/2014/10/01/az-ebay-celja-brics-orszagok-lefedese

Kunhalmi is az Európai Egyesült Államokat építené

A Magyar Nemzet információ szerint Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke az önkormányzati választások után elhagyja az MSZP-t és csatlakozik a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióhoz.
Hídfő.net | Kunhalmi Ágnes
Kunhalmi már azt követően került a budapesti MSZP élére, hogy a Demokratikus Koalíció "felporszívózta" a korábbi MSZP tagságának egy részét.
Gyurcsány Ferenc erőltetett ütemben építi a pártot, melynek deklarált célja, hogy az Európai Egyesült Államoknak magyarországi belpolitikai támasza legyen. Minden más célja abszolút másodlagos, a DK elsősorban annak megfelelően fogalmazza meg üzeneteit, hogy az a baloldali politikusok tömörítésére alkalmas legyen, másodsorban pedig annak alapján, amit a választópolgárok épp hallani akarnak.
Először az országgyűlési választások MSZP-s kudarcának árnyékában lehetett hallani arról, hogy a DK megkörnyékezi a szocialista párt egy-egy politikusát. Az EP-választások idejére már az MSZP több helyi vezetője átigazolt a Demokratikus Koalícióba, azt követően pedig felgyorsult a szocialista párt összedőlésének folyamata; a május 25-i vereséget követően két hét alatt mintegy ezren jelentkeztek a DK soraiba. Akkor az MSZP somogy-megyei elnöke arról számolt be, hogy a DK egyesével keresi meg az MSZP tagjait, hogy pártoljanak át.
Gyurcsány pártjának agresszív terjeszkedése hozzáigazítja a magyar politikát az európai trendhez, miszerint a pártok közt a nyugathoz fűződő szoros kapcsolat megítélése mentén alakul ki választóvonal. A Demokratikus Koalíció tevékenysége azt a következményt vonja maga után, hogy Magyarországon az összes, talpon maradó baloldali párt a radikális atlantizmus képviselete mentén sorakozik fel, - szemben a jobboldal mérsékelt atlantizmusával, ami ugyan retorikájában nyugatellenességgel operál, de az Európai Unióból és NATO-ból való kilépés mellett sem tesz nyílt állásfoglalást.


http://www.hidfo.net/2014/10/01/kunhalmi-az-europai-egyesult-allamokat-epitene

Így várják az ukránok a telet

A legrosszabb forgatókönyv vár az ukrán lakosságra, és ahogy közeledik a tél, elkezdtek megjelenni az első komolyabb tiltakozó akciók is. A szolgáltatások ára egyre magasabb, számítani lehet a hrivnya további romlására, és a munkanélküliség növekedésére. A hatóságok erre az európai minta szolgai átvételét, a további megszorító intézkedéseket tartják megoldásnak, ami tovább súlyosbítja a helyzetet.
Mariupolban minden nap tüntetés van. Több mint 500 család él elektromos áram nélkül, a városban nem működnek a hűtők, fagyasztók, a boltok hűtőpultjai szintén üresek.

A hatóságok egyszerűen nem hajlandók megjavítani a helyi elektromos hálózatot, a lakosok rendszeres reklamációi ellenére sem. Kijev munkaerőhiányra hivatkozik és következetesen tagadja, hogy a háborúban ágyúzták volna szét a közműveket, ehelyett az a politikailag korrekt megfogalmazás van használatban, hogy természeti katasztrófa sújtotta az Azovi-tenger partvidékét, és emiatt nincs áram.
Mivel a központ fűtés sem üzemel, a hatóságok azt javasolják a délkeleti régiók lakosságának, hogy szereltessenek fel gázkonvektort. Ennek az ára ott helyben 8-9 ezer hrivnya (mintegy 160 ezer forint), amit egyrészt nem tudnak megfizetni, másrészt Ukrajnában egyébként is gázhiány van, a kormány pedig épp a múlt héten jelentette be, hogy négyszeresével emeli a gázárakat. Kijev érvelése szerint "meghúzzák a nadrágszíjakat" és a felhasználás csökkentése lehetővé teszi, hogy takarékoskodjanak a földgázzal. A legoptimistább számítások szerint harmadával lehet csökkenteni a gázfelhasználást, azonban a valóság a legpesszimistább forgatókönyvet mutatja, és már a fűtési szezont megelőzően is 40%-os túlfogyasztás van.
Eközben a kijevi boltok helyzete árulkodik arról leginkább, hogy az ukrán gazdaság összeomlott. Húst, halat és zöldségeket fele annyit vesznek, mint az elmúlt év azonos időszakában. A lakosság többsége az alapvető és tartós élelmiszereket próbálja halmozni, a vásárlók leginkább gabonatermékeket, sót és olajat vesznek, amiből szintén hiány alakul ki. Mintegy 6 és fél milliárd hrivnyát vettek ki a bakokból, de az ukrán pénz értéke egyre romlik, az árakat nem csak az alapvető élelmiszerekre nehezedő keresletnövekedés fokozza, hanem a pénz elértéktelenedése is.
A fentiek mellett az ukránok már arra sem hagyatkozhatnak, hogy a fizetésük legalább a minimális megélhetésre elég lesz. A kormány ugyanis nagyarányú leépítéseket jelentett be az állami alkalmazottak körében. Várható, hogy a fűtési szezon kezdetekor tömeges tüntetések kezdődnek Kijevben. Mire az Európai Unió igent mondana az ukrán EU-csatlakozásra (ez 2016 januárjára lett halasztva), mindenki tudni fogja, mivel jár az EU-tagság, és aligha lesznek a tavaly novemberihez hasonló EU-párti tüntetések.


http://www.hidfo.net/2014/10/01/igy-varjak-az-ukranok-telet

Az USA megkezdte a szíriai közművek bombázását

Az Egyesült Államok megkezdte a szíriai közműhálózat lerombolását, sajtóhírek alapján elmondható, hogy ezt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet segítségével teszi. Az amerikai légierő vasárnap este légicsapást mért egy szíriai földgázüzemre és egy olajfinomítóra, arra hivatkozva, hogy a létestmények az Iszlám Állam kezére kerültek.
A Coneco üzem bombázása az emberi jogi szervezetek szerint nem járt halálos áldozattal. Tehát kijelenthető, hogy az amerikai légicsapás nem okozott emberi veszteséget a terrorszervezetnek, viszont lerombolta az ország infrastruktúrájának egy részét. A Deir-ez-Zór tartományban található földgázüzem négy napja került az ISIS kezére, és a kormány erőforrásainak részét képezte, mígnem a modern amerikai fegyverekkel harcoló terrorszervezet átvette az irányítását, majd erre hivatkozva az amerikai légierő porig bombázta. A Deir-ez-Zór tartományban a terroristák egy olajfinomítót is ellenőrzés alá vontak, ami a kormányerők ellátása szempontjából szintén stratégiai jelentőségű.
Hídfő.net | Szíriai olaj
Ez a művelet rámutat az új amerikai stratégia lényegére; mivel a Szíria elleni katonai beavatkozást nem fogadja el a közvélemény, és a keleti országok vétójoga miatt ENSZ BT határozattal sem járható út Szíria amerikai megszállása, ebből a célból a CIA létrehozta az ISIS nevű terrorszervezetet. Steven D. Kelley, volt CIA-tanácsadó nyilatkozata alátámasztja, hogy a terrorszervezet az amerikai titkosszolgálat teremtménye, amit abból a célból hoztak létre, hogy az ellene folytatott harcra hivatkozva az USA megvethesse lábát Szíria területén.
Az ISIS elleni harc újabb fejleményei valóban ezt mutatják, mindinkább körvonalazódik az amerikai hadsereg és az ISIS közti együttműködés. Az amerikai légierő soha nem hajthatna végre légicsapást a kormányerők kezén lévő létesítmények ellen anélkül, hogy a közvélemény ellene fordulna és a keleti országok tiltakozását kiváltaná. Ugyanezt megteheti azonban olyan módon, hogy a szír kormányerők ellenőrzése alatt álló létesítményt előbb lerohanja az amerikai titkosszolgálat saját terrorszervezete. Erre hivatkozva pedig beavatkozik az amerikai légierő, és porig bombázza az infrastruktúra egy részét. Eközben az ISIS oldalára állnak olyan szervezetek, melyeket az Egyesült Államok korábban korszerű mobil légvédelmi eszközökkel látott el, arra hivatkozva, hogy az ISIS ellen harcoljanak.
Mindennek a gyakorlati eredménye, hogy az USA megsemmisíti az ország közműhálózatát egyes régiókban, ami fokozott terhet ró a kormányerőkre, tekintve, hogy innentől ezekben a térségekben a lakosság ellátása nem csak biztonsági, de humanitárius problémát is jelent. Az ISIS működésének lényege ebben megmutatkozik; a terroristák nem csak a lakosság terrorizálása, a nemzetközi közvélemény meggyőzése szempontjából hasznosak az amerikaiaknak, de lehetővé teszik a kormányerők lekötését olyan régiókban és olyan feladatokkal, amire korábban nem volt szükség.


http://www.hidfo.net/2014/10/01/az-usa-megkezdte-sziriai-kozmuvek-bombazasat

Kínai önkéntesek érkeztek Donyeckbe

Kína önkéntesek érkeztek az Ukrajnából kiszakadó Donyecki Népi Köztársaság védelmére - az első alakulatok már megérkeztek Donbassz területére, köztük vannak volt katonák, akik fegyvert fognak a helyi civil lakosság védelmében, valamint civil szakértők, akik egyéb módon segítik a védelmi erők munkáját. Az első önkéntesek megérkeztek a milícia központjaiba és jelenleg részesülnek eligazításban, majd a későbbiekben további alakulatok érkeznek az országba. A civil önkéntes alakulatokat főként kínai antifasiszta szervezetek bevonásával szervezik.
Hídfő.net | Kínai önkéntesek Donyeckben


http://www.hidfo.net/2014/10/01/kinai-onkentesek-erkeztek-donyeckbe

Interneten toborozza titkos ügynökeit a Moszad

Ha korábban valaki be akart lépni a világ legtitokzatosabb hírszerző szolgálata, az izraeli Moszad kötelékébe, annak a "felvételijéhez" hozzátartozhatott, hogy sikeresen beosonjon egy nagykövetségre, válaszoljon egy rejtjelekkel megírt újsághirdetésre vagy felkutasson egy cím nélküli, nyilvántartásba nem vett tel-avivi épületet, ahol egy rejtélyes "vizsgáztató" várta. Mostantól a jelentkezéshez csupán jobb egérgombbal a megfelelő helyre kell kattintani a titkosszolgálat honlapján.
A Moszad, amelynek működését a legszigorúbb titoktartás övezi, múlt héten egy vadonatúj, stílusos toborzó videóval dobta fel honlapját, valamint lehetővé tette az online jelentkezést mindazok számára, akik az izraeli titkosszolgálatnál kívánnak karriert építeni. A héber, angol, francia, orosz, arab és perzsa nyelveken elérhető, a legújabb dizájntrendeket követő weboldal forradalmasíthatja a legendás ügynökség eddigi toborzási módszereit.

"Továbbra is a legjobbakat kell megnyernünk a szolgálatnak, hogy a Moszad ezután is vezethesse és védelmezhesse Izraelt" - olvasható Tamir Pardónak, a titkosszolgálat főnökének az új oldal elindulásakor kiadott közleményében. "Sikerünk titka minőségi humán erőforrásainkban keresendő" - tette hozzá.

A Moszad héberül intézetet jelent, és ez a Hírszerzés és Különleges Műveletek Intézetének rövidítése. Az izraeli hírszerző közösség részeként a zsidó állam titkosszolgálata az egész világot behálózza, és sokak szerint a legvakmerőbb titkos akciókat jegyzi.

Ez utóbbiak közül csupán néhány sikeres bevetés és fiaskó szivárgott ki az idők folyamán. Például a Moszad ügynökei az 1972-es müncheni olimpián az izraeli küldöttség elleni támadást követően sorra "levadászták" a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorszervezetnek a túszdrámáért felelős tagjait. A titkosszolgálat történetének egyik legnagyobb kudarcaként pedig azt az akciót tartják számon, amikor 1973-ban a norvégiai Lillehammerben a Fekete Szeptember tervezési főnöke, Ali Hasszán Szalameh helyett egy marokkói származású pincért öltek meg a Moszad emberei.

Az új honlapon megjelent videofelvétel természetesen az ügynökség izgalmas és titokzatos természetét domborítja ki, folyamatosan keringő műholdakat és drónokat, valamint megfigyelési műveleteket végző vagy épp számítógépeket feltörő, fekete öltönyös nőket és férfiakat mutat. Sokkal valószínűbb azonban az, hogy a James Bond-filmekbe illő ügynökösködés helyett a jelentkezők a Moszad technológiai, kibernetikai vagy adminisztratív ügyekkel foglalkozó részlegein helyezkedhetnek el.

Mivel a Moszadnak nincsen szóvivője, és közvetlenül nem, csupán a miniszterelnöki hivatalon keresztül érhető el, a honlap elindítását kísérő közleményen kívül keveset lehet tudni az ügynökség új médiát érintő stratégiájáról.

Mindenesetre Gad Simron, aki tíz évig szolgált az intézményénél, az online toborzó kampány kapcsán így nyilatkozott: "ezzel olyan embereket is elérhetnek, akiknek megtalálására korábban semmi esélyük nem volt".

A Moszad eddig egyfajta zártkörű társaság volt, olyan klub, ahova a családtagokat és a barátokat hívták dolgozni. Néha ugyan megjelent néhány "érdekes állást" ígérő hirdetés, és a több útlevéllel bíró, valamint szigorú állambiztonsági átvilágításon átesett egyének időnként kaphattak állásajánlatot ígérő telefonhívást, azonban az "utcáról beeső" jelentkezők esélyei szinte a nullával voltak egyenlők - magyarázta a korábbi hírszerző.

Simron hozzátette: mivel a 21. század elején szinte mindenütt videokamerákat helyeztek el, sokkal nehezebb identitását elrejtenie a megfigyelők elől annak, aki csak úgy be akar sétálni egy izraeli nagykövetségre, hogy a Moszadhoz csatlakozzon. Habár az internetes hirdetésre jelentkezőket tekintve néhány csodabogár és ellenséges elem is fennakadhat a titkosszolgálat hálóján, a volt ügynök szerint a Moszad képes arra, hogy hatékonyan szűrje ki a legjobbakat.

Emellett a titkosszolgálat honlapján leszögezi: az online jelentkezés diszkrét és biztonságos. Az űrlap kitöltéséhez adott utasítások között ez olvasható: "biztos lehet abban, hogy munkatársaink a legkörültekintőbb óvatossággal és a legszigorúbban járnak el mindenben az Ön személyes biztonságának szavatolásáért". Hozzáteszik, a jelentkezés benyújtásakor érdemes figyelni arra, hogy az adott számítógép és a tartózkodás helyszíne elég biztonságos-e. A Moszad ezen felül azt tanácsolja, hogy a jelentkező olyan eszközöket használjon a kitöltéskor, amelyek alapján később nem azonosítható be, és az űrlap beadása után törölje az internetes böngésző előzményeit.

Míg az izraeli titkosszolgálatnál újdonságnak számít az internetes toborzás, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnél (CIA) vagy a brit MI6 honlapján bőségesen találhatnak információkat a karrierlehetőségekről az internetezők. Nem csupán a külföldi hírszerzés előzte meg azonban a Moszadot, a Sin Bét izraeli belbiztonsági szolgálat már 2006-ban elindította toborzást célzó online kampányát. Emellett honlapján terrorizmussal kapcsolatos statisztikák, alapos történeti áttekintés és a műveleteiről szóló átfogó körkép található.

Természetesen a Moszad sokkal kevesebb bepillantást enged működésébe vagy történetébe. "Az ügynökség tevékenységéről szóló információ nem jut el a nagyközönséghez, és a sok évvel az események után a sajtóban közzétett történetek gyakran csupán a jéghegy csúcsát jelentik a majdhogynem elképzelhetetlen tetteknek és műveleteknek" - magyarázta Pardo.
Hiradó

Valcmanista trükk Donyecknél, és kijevi veszteségek!

A donyecki repülőtéren “disco” vette kezdetét tegnap késő este.
Nem sokkal a népköztársaságiak egyik rohama után érdekes felfedezést tettek a milicisták. Miután néhány valcmanista lator megadta magát. A foglyok kihallgatásakor kiderült, hogy alig két hete érkeztek – Mariupolból. (Emlékezzünk: egy hete lehet, hogy Nyalókakirályék felajánlották Mariupolért cserébe a donyecki repteret. A tűzszünet leple alatt a népköztársaságiak Mariupolnál fellazitott ostromzárján keresztül a latorhorda egy részét átcsempészték a donyecki repülőtérre, Mariupolba meg friss csapatokat vittek.)
Kiderült az éjjel a trükk. Az is megvilágosodott, hogy a reptéren rekedt latorbanda a 79 – es légi szállitású dandárhoz tartozik, és már teljesen el vannak csüggedve. A pribékek arról panaszkodtak a miliciának, hogy valószinűleg be fog válni a népköztársaságiak “kiscsoportos” izolációs harceljárása, mert pl. ezeket a 79 – eseket elvágták a menedékeiktől, és most ezek mind egy szálig az irányitótoronyban kuporognak. Ettől a vallomástól sorsuk aztán megpecsételődni is látszik. Az irányitótorony egészen kiváló célpont a népköztársaságiak tüzérségének. Este 11 – kor neki is fogtak az ijesztegetésnek, majd fél órányi tüzérségi riogatás után körbezárták a tornyot. Az ott “lakók” ma reggel nyolcig kaptak gondolkodási időt!
Szcsasztye közelében az éjszaka a népfelkelők akcióztak egy kicsit. Álmatlanságuk jutalma öt darab “Szmercs” löveg lett. Tucatnyi latort pedig végleg aludni küldtek.
Összességében viszont Donbassz éjszakája viszonylag nyugodtan, csendesen telt.http://balrad.wordpress.com/2014/10/01/valcmanista-trukk-donyecknel-es-kijevi-vesztesegek/


A Luhanszk – régióban is kitört ma délelőtt a “parasztgyalázat”
Gorszka és Zolotoje térségében a népköztársasági erők Valcman gyanútlan latorhordáit “szépen” beterelték egy katlanba! A tereléshez szökség volt néhány sorozatvetőre meg lövegre és tankra is, de ezek az eszközök kéznél voltak. Nyalókakirály pribékjei pedig a tűzhenger elől menekülve elértek az út végére.
Amennyiben pedig a népfelkelők rövid időn belül rászánják magukat a katlan felfűtésére, elhárul az útjukból minden akadály Liszicsanszk és Szeverodonyeck felé.
A donyecki reptéren – ottani idő szerint délután egy órára – a népi milicia teljesen felszámolta a 79. légiszállitású valcmanista hordát. Elképesztően sok lator veszett oda az akcióban. Most – a népfelkelők információi szerint – a 25. légiszállítású latorbrigád maradványaira fordult a népköztársaságiak fokozott figyelme. Hamarosan kiderül, hogy ezek a banditák okultak – e kollégáik szemük láttára való pusztulásából.

Avakov hiéna pedig facebook profilján vonyít egyre elkeseredetteben. Attól retteg, hogy a Nyugat el fog fordulni Maradék – Ukrajnától, és a tél (no meg Ukrajna népe) véget fog vetni a majdani hancúrnak!
http://balrad.wordpress.com/2014/10/01/donbasszi-fegyverszunet-ujabb-katlannal/