Nagy-Britannia nem egészen negyedszázadon belül - az 1991-es, illetve a 2003-as iraki invázió után - most harmadszor kapcsolódott be iraki hadműveletekbe nemzetközi koalíció tagjaként;
igaz, a brit katonai részvételhez ezúttal az iraki bábkormány "hivatalos kérése" szolgáltatta a jogalapot.

Ne feledjük, hogy az igazi cél Szíria megdöntése. A légitámadások célja - kiszivárgott információk alapján - a Szíria területén IÁ kézen lévő infrastruktúrális egységek(gyárak, olaj és gázkutak, stb...) lebombázása, mivel a nyugati sajtók szerint ebből van az IÁ hatalmas bevétele, amit fegyverkezésre fordítanak. Tehát ez a hívatalos, fősodratú leplezése a már egyre több helyen fellebbentett háttérfinanszírozásnak, vagyis a zsidó-szaudi-USA pénzcsapoknak az álcázására. Nemhiába, kitalált ellenségnek, megokolt pénzforrást kellett teremteni és elfogadtatni a közvéleménnyel.
A B-TERV;
Ha nem "katonailag" (A-TERV a lázadás által) döntenék meg Assad rendszerét, akkor gazdaságilag kényszerítenék térdre ezzel a manőverrel, hiszen megsemmisítenék a szír ipar nagy százalékát így.

A konkrét brit légierő hadműveleti felhatalmazása egyelőre nem terjed ki az Iszlám Állam szíriai állásai elleni támadásokra; a brit kormány álláspontja szerint ha ez szükségessé válik, arról külön parlamenti szavazáson fognak dönteni. Michael Fallon brit védelmi miniszter szeptember 30-án, kedd este Londonban a BBC-nek elmondta, hogy két Tornado GR4 típusú harci repülőgép szállt fel az RAF ciprusi támaszpontjáról, és azt a feladatot kapta, hogy segítsen az Iszlám Állam egységei ellen harcoló kurd erőknek Irak északnyugati országrészében. A gépek azonosítottak és megsemmisítettek egy nehézfegyverállást, amely a kurd alakulatokat fenyegette, ezután az Iszlám Állam egy felfegyverzett kisteherautóját támadták ugyanabban a térségben. A gépek a bevetés után biztonságban visszatértek ciprusi támaszpontjukra - mondta Fallon.

Arra a kérdésre, hogy a bevetésnek voltak-e halottjai az Iszlám Állam soraiban, a miniszter azt mondta, hogy az akció előzetes kiértékelése erre még nem terjedt ki, de az valószínűsíthető, hogy a tűz alá vett fegyverzet megsemmisült. A brit védelmi minisztérium kedd esti hivatalos közleménye szerint a Tornado-kötelék eredetileg fegyveres felderítő bevetésre indult, és repülés közben kapta a parancsot, hogy avatkozzon be az Iszlám Állam és a kurdok között zajló összecsapásba. A gépek egy Paveway IV, illetve egy Brimstone típusú lézervezérlésű precíziós bombával támadták az Iszlám Állam fegyverzetét.

A brit parlament múlt pénteki rendkívüli ülésén adta hozzájárulását Nagy-Britannia bekapcsolódásához az Iszlám Állam ellen amerikai vezetéssel már folyó légi hadműveletekbe. Az RAF hat Tornado repülőgépből álló kontingenst vezényelt Ciprusra. A londoni alsóház, amely a parlamenti pártok ilyenkor esedékes éves kongresszusai miatt jelenleg szünetét tölti, a kormány kérésére tartott rendkívüli ülést pénteken, hogy megvitassa a brit légierő csatlakozását az Iszlám Állam elleni támadásokhoz. Az alsóház péntek esti szavazásán 524 képviselő voksolt a brit részvétel mellett; 43-an elvetették a konzervatív-liberális kormánykoalíció indítványát.
Közben újabb videó került elő, amiben a kivégzésre váró személy az USA politikáját bírálta.

Gölöncsér Miklós