2014. december 8., hétfő

Moszkva kifárasztja Kijevet

Moszkva kifárasztásra játszik a délkeleti fronton - hiába kap az ukrajnai vezetés a háború támogatására az Egyesült Államoktól napi 8 millió dollárt, ezzel szemben Moszkva napi szinten ennek sokszorosát veszi ki az atlantisták zsebéből. Emlékszünk rá, hogy pár héttel ezelőtt jóformán napi szinten jöttek ki a korlátozások az ukrán termékekre; csokifélék, majd tejtermékek, aztán sajt, majd a különböző hústermékek, konzervált élelmiszerek. Ezeknek a bevételeknek a kiesése Ukrajna halála, mert az európai piacon az ukrán termékek versenyképtelenek.
Moszkva támogatásával a Donyecki Népi Köztársaságnak bőven lett volna ereje ahhoz, hogy megállítsa az ukrán előrenyomulást, az utóbbi hetekben offenzívává fejlődött támadást. Valójában meg is állították, de ezen a téren is érvényesült a kifárasztás elve. Ha gyorsan visszaverik a támadást, és ellentámadásban veszteségeket okoznak, akkor Kijev újra leállítja az offenzívát, és pénz takarít meg. A DNK harcosai ehelyett inkább folyamatosan "húzzák" magukra az ellenséget; újra és újra támadjon és napi szinten legyenek komoly veszteségei.
Hídfő.net.ru | Ukrajna tank roncs
Eközben Moszkva egyre nagyobb összegeket von meg Ukrajnától. Emelik a gáz árát, de ezzel együtt az elektromos áramét is, az újraindított importért Kijev pedig csak előrefizetéses rendszerben fizethet. Napi szinten egyre több terméket korlátoznak. Ha ezeket számokra vetítjük, ki, súlyos milliárdokról beszélünk. Egyik oldalon napi szintű veszteségek, másik oldalon napi szintű kiesés. Eredmény: az ukrán állam fizetésképtelenség felé araszol.
Az ilyenfajta kiesés és termékkorlátozás ráadásul hosszú távon érezteti az igazi hatását. A gazdák ugyanis nem tartják feleslegesen az állományt, ezért rövid időn belül felszámolásba kezdenek. Hiába stabilizálódna a helyzet egy év múlva, a termelést nem lehet újraindítani, mert nincs állatállomány hozzá. Tehát Ukrajna felkészülhet arra, hogy bevételei hosszú távon csökkennek. Az ukrajnai gyárak is sorban mondanak csődöt. Legutóbb az Antonov repülőgépgyár, de előtte az ország legnagyobb hajógyára is bezárt, ezen felül haldokolnak a nehézgép gyárak, mezőgazdasági gépgyárak is. Egy-egy gyár bezárása kihatással van a beszállító cégekre, fuvarozó cégekre, nyersanyag előállítókra is.
Mi lehet az oka annak, hogy Moszkva nem hagyja, hogy a DNK letiporja az ukrán hadsereget, ehelyett ezt a lassú kifárasztásos módszert kell alkalmazza? Egyrészről Moszkvának tiszta a keze, egy puskalövést sem kellett leadnia. Másrészről nem elég neki a DNK, Moszkva vissza akarja szerezni befolyását egész Ukrajnára, hogy az Eurázsiai Unió érdekövezetét kitolhassa a számára legfontosabb terület felé, Szerbiára és Bulgáriára. Kijevet tehát nem katonai erővel legyőzni kell, hanem politikailag és gazdaságilag megbuktatni. Ezért Moszkva közreműködésével most újabb tűzszünetet hoztak tető alá, úgy, hogy Kijev nem tudta elérni a számára létszükségletet jelentő szénbányákat. Most több heti hatalmas összegeket felemésztő támadássorozat után ott áll Kijev, hogy se pénz, se szén - csak hideg van, de az egyre nagyobb. Gyakorlatilag, ha az Európai Unió nem tud nagyon gyorsan konkrét anyagi és nyersanyagbeli segítséget adni, Kijev térden állva fog a Kreml kapuján kopogtatni. Akkor pedig nagyon gyorsan kezdetét veszi a politikai átrendeződés Ukrajnában. Hozományaként az összes Jobb Szektoros, külföldi zsoldos, oligarcha és azok kiszolgálói menekülhetnek szét a világba. (Ami sajnálatos, hogy ezek jó része nem fog túl messzire menni, Magyarország megfelel majd nekik - éppen úgy, mint annak idején a szerb háborúk után is tele voltunk szerbiai bűnözőkkel. Hatalmas harc lesz majd a pénzes körök feletti uralom újraosztásában és az alvilágban. De ez már egy másik fejezet lesz.)
Egyetlen kérdés marad csak. Meddig megy el az EU és az USA - mennyire számít presztízs kérdésnek Ukrajna és hol lesz ennek a határa. Ukrajna uralása hosszú távon mit jelent Európára nézve - mert nem mindegy, hogy az EU határa ér el az orosz határig, vagy az orosz határ ér el az EU határig. Az Ukrajna feletti uralom cél Moszkva számára, vagy csak dobbantó? Ha beadja a derekát, Ukrajna képes lesz az ország gazdaságát stabilizálni? Ezek mind olyan kérdések, amelyekre a válasz már valahol készen van, csak a nagyhatalmi sakkjátszma még nem ért el odáig.

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/08/moszkva-kifarasztja-kijevet

Putyin két napot adott a franciáknak

Jurij Usakov orosz elnöki segéd szerint Vlagyimir Putyin két napot adott Franciaországnak, hogy adja át a Misztral helikopterhordozó hajókat, vagy a szerződésszegésért esedékes összeget.
A bejelentés azt követően érkezett, hogy Francois Hollande francia államfő egy Kazahsztánból hazafelé tartó úton kitérőként ellátogatott Moszkvába, ahol a reptéren tárgyalt Vlagyimir Putyinnal (hogy önszántából ment-e oda, vagy hazafelé "véletlen" odavitte a gépe, azt nem tudni).
Hídfő.net.ru | Putyin és Hollande
Az azt követő közlemények szerint a tárgyaláson nem volt szó a Misztral-ügyről, hanem minden másról beszéltek, például Szíriáról és Ukrajnáról. Putyin bejelentette, hogy a Misztral-ügyről nem tárgyal, mert arról nincs mit beszélni, szerződés kötelezi a franciákat, amit vagy teljesítenek, vagy büntetést fizetnek.
Usakov szerint "az elnök alapvetően két lehetőséget fogad el Misztral-ügyben; a pénzt, vagy a hajókat", és a franciáknak két napja van teljesíteni a szerződésben foglaltakat, utána fizetniük kell.
Az orosz megrendelésre gyártott Misztral hajók át nem adása esetén Franciaország több mint 3 milliárd dollár kártérítést kell fizessen. Jens Stoltenberg NATO főtitkár korábban hivatalos ajánlatot tett a francia elnöknek arra vonatkozóan, hogy inkább a nyugati szövetségnek adják el a hajókat. A fizetendő büntetésért azonban nem tudnák kárpótolni Franciaországot, mert az összeg a NATO egyéves költségvetésének kétszerese lenne.

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/08/putyin-ket-napot-adott-franciaknak

Menekülttáborokkal raknák tele az országot?

Sokszor sajnálkozunk, hogy milyen rossz, hogy szegény ország vagyunk. Azonban van neki olyan előnye, hogy a menekülteknek nem célország vagyunk leginkább, hanem csak átutaznak Hungárián keresztül. A gazdagabb helyek felé tartanak. Ha mi is gazdagok lennénk, akkor nálunk is nagy számban telepednének meg. Így talán jobban megússzuk ezt a mesterségesen létrehozott népvándorlást.
Egyre aggasztóbb méreteket ölt az illegális bevándorlók száma Magyarországon, és ezt a Belügyminisztérium úgy próbálja kezelni, hogy felhívást tesz közzé az önkormányzatok számára, amelyben arra kérik azokat, hogy térítésmentesen ajánljanak fel területeket menekülttáborok és idegenrendészeti központok létrehozására.


Számtalan cikkben foglalkoztunk már azzal, hogy gyakorlatilag elárasztják az országot a menekültek. Vannak olyan napok, amikor akár ötszázan is érkeznek. Csongrád megyében a legrosszabb a helyzet: míg 2013-ban összesen 17 475 felnőtt határsértőt fogtak el a megyében, addig idén november 30-ig már 25 476 főt. Ráadásul ez a statisztika nem jegyzi azokat, akik kicsúsznak a hatóságok kezei közül.
Mindezt egy 2013 januárjában hatályba lépett uniós jogharmonizációnak köszönhetjük, melynek értelmében a menekültstátuszért folyamodó határátlépők nem utasíthatóak ki, s nem vehetők őrizetbe a legfeljebb 30, majd 60 napos procedúra idejére. Magyarországon Balassagyarmaton, Békéscsabán, Bicskén, Debrecenben, Fóton, Vámosszabadin, Nyírbátoron van, és hamarosan Nagyfán lesz menekültek fogadására alkalmas tábor.
Ebben a helyzetben mit tesz a Belügyminisztérium? Arra kéri az önkormányzatokat, hogy térítésmentesen ajánljanak fel beépítésre szánt területeket, ahol vagy befogadó állomást vagy pedig idegenrendészeti őrizetre alkalmas objektumot építenének.
A befogadó állomás helyszínéül felajánlott terület amellett, hogy állami vagy önkormányzati tulajdonban kell lennie, legalább az 5000 négyzetmétert el kell érnie, valamint beépítetlennek és közművesítettnek kell lennie. Előny, ha könnyen, tömegközlekedéssel is megközelíthető, és autópálya mellett van, de előnyt élveznek azon ingatlanok is, amelyek a szerb-magyar határhoz vannak közel.
Az idegenrendészeti őrizetre alkalmas objektumnak helyet adó területnek már legalább tízezer négyzetméteresnek kell lennie, már nem olyan fontos, hogy a szerb-magyar határ közelében legyen, de szerencsés, ha nemzetközi repülőtér mellett van, és van a közelben "szakmai tudásbázissal" és "meglévő humán erőforrással" rendelkező rendőrségi egység.
Tiltakozás
Arról már néhány napja írtunk, hogy Győrben és környékén a Jobbik nem kér az újabb menekülttáborokból. Takács Krisztián, a párt városi önkormányzati képviselője úgy tájékoztatott minket, hogy azért ellenzik az újabb befogadó állomás megnyitását, mert a jelenlegi is nagy közbiztonsági és egészségügyi veszélyt jelent a győri és Győr környéki lakosokra. Ráadásul az Ebola-járvány miatt óriási egészségügyi kockázatot magukban rejtő bevándorlók folyamatosan megszöknek a táborokból.
Kiss Gabriella, a Jobbik szolnoki képviselője portálunknak elmondta, hogy sajnálatosnak tartja azt a tényt, hogy ma Magyarországon egy nap alatt kevesebb gyermek születik, mint ahányan illegálisan bevándorolnak hazánkba. Bár a város nem fekszik közel a határhoz, így egyelőre még nem érzékelhető ott a probléma, fontosnak tartja, hogy megvizsgálják az eddigi tapasztalatokat, és az önkormányzat mérlegelje ezt a döntése során. A szolnoki polgármesternek írt levelében több korábbi elrettentő esetet sorolt fel, amely mind azt erősítette meg benne, hogy nem ért egyet azzal, hogy a városban akár zárt, akár nyílt befogadó állomás létesüljön.
Amennyiben a város rendelkezik olyan területtel, melyet ingyen átadna, akkor a képviselőnő szerint "azt inkább olyan fiatal személyeknek, családoknak adjuk át, akik Szolnok város fejlődéséhez járulnának, ezzel is elősegítve azt, hogy a szolnoki fiatalok ne hagyják el a várost, az országot, ne legyenek gazdasági menekültek más országban".
alfahir.hu

LePen: ‘Én azért vagyok itt, hogy a francia nép bőrét mentsem’…

Marine LePen - 'Első a francia érdek'
Marine LePen: ‘Első a francia érdek’

– Euronews interjú Marine LePennel -

Idézetek az interjúból:
“… – Önök azt mondják, hogy megállítják a nagyléptékű bevándorlást – de konkrétan mit tennének a már itt lévő illegális bevándorlókkal illetve azokkal, akik most próbálnak bejutni Európába azért, hogy a bőrüket mentsék?
- Hát hazamennek. Én azért vagyok itt, hogy a francia nép bőrét mentsem. Én megértem a szenvedést, de először az okait szeretném kezelni. Látja, körülbelül ugyanazt mondom, mint a pápa. Miért nem azokon kérik számon a problémát, akik okozzák, a harcoló feleken?
- Ön járt Lampedusán, látta ezeket az embereket. Egy dolog azt mondani, hogy bérelünk egy hajót, és hazapateroljuk őket, de vezetné ön ezt a hajót?
- Ön járt Lampedusán?
- Igen.
- Akkor látta azokat a fiatalokat, akik azért jönnek Európába, mert azt hiszik, hogy itt van munka, hogy ez itt az Eldorádó. Ők ugyanannak a hazugságnak az áldozatai, mint a franciák, akik elszenvedik az egész következményeit, akiknek azt mondják, hogy hát elnézést, tudnának még egy kis helyet szorítani, merthogy jönnének még páran. Hát már nem tudunk több helyet szorítani, mert nincs…”
***
“…- Ideológiai értelemben közel áll Vlagyimir Putyinhoz?
- Részben osztom Vlagyimir Putyin gazdasági elképzeléseit, ez biztos, de ez nem tegnap óta van így. A Front National álláspontja ebben a témában soha nem változott. Jó szemmel nézzük egy olyan kormány érkezését, amely megregulázta az apparatcsikokat és patrióta gazdaságpolitikát vezetett be.
- Azt mondta, hogy bizonyos értelemben csodálja Putyin személyiségét.
- Igen, csodálom a hidegvérét. Az Európai Unió hidegháborút folytat ellene az Egyesült Államok nyomására, ami kizárólag amerikai érdekeket szolgál, és ez elég kínos. Csodálom, hogy visszaadta a büszkeségét és az életkedvét egy nagy nemzetnek, amelyet hetven éven keresztül üldöztek és megaláztak…”
***
“… – A Krím nem csatlakozott volna Oroszországhoz, ha az Európai Unió nem gyakorolt volna nyomást Ukrajnára azzal, hogy elismer egy teljességgel illegitim kormányt. Az Európai Unió óriási hibát követett el, annál is inkább, mert ebben a kormányban a legkevésbé sem elfogadható elemek is helyet kaptak. Köztük néhány notórius náci is.
- Sokak szerint az ön környezetében is akad.
- Remélem, viccel. Amikor azt mondom, hogy nácik, az Ukrajna esetében konkrét nácikat jelent, akik náci zászlókat lobogtatnak. A történelem majd igazol minket. Nem baj, látom, hogy vannak kedves nácik, ilyenek például az ukránok, és persze vannak a gonosz nácik. Az elmúlt években hallottam olyat, hogy valaki elítélt egy kormányt, mert az brutálisan lépett fel a néppel szemben, mert lövetett a népre. De a kijevi kormány bombázza a népet, és ebből senki nem csinál botrányt…”
Az interjú teljes terjedelmében itt látható:
Videó: Euronews
Ajánlja: SzRTI

A radikális atlantisták Orbán telefonbeszélgetését akarják

Elsősorban az Európai Unió és NATO-kötelezettségeink szempontjából érdekli a radikális atlantistákat, hogy a kormányfő miért nem számolt be részletesen a Vlagyimir Putyinnal folytatott telefonbeszélgetéséről. A Demokratikus Koalíció követeli, hogy Orbán hozza nyilvánosságra a beszélgetés tartalmát. "A Demokratikus Koalíció felszólítja Orbán Viktort, haladéktalanul számoljon be a tárgyalás részleteiről. [...] Kérdezzük, hogy az illiberalizmus jegyében Oroszországhoz kötődő miniszterelnök elígérkezett-e valamilyen új vezeték építése, vagy más energetikai beruházás megvalósítása mellett?"
A radikális atlantistákat elsősorban abból a szempontból érdekli az új beruházás, hogy az veszélyezteti-e az euroatlanti integráció radikalizálását, vagyis az Európai Egyesült Államok felépítését és a transzatlanti szabadkereskedelmi övezet megalapítását.
A DK emellett felhívta a figyelmet arra, hogy az Orbán-kormány csak megkésve számolt be a telefonbeszélgetésről, és az orosz sajtó már közel egy napja a témával foglalkozott, mire az a magyar médiában megjelent. A radikális atlantisták szerint ez annak tudható be, hogy minden, általuk fokozni akart nyugati elköteleződés veszélyben van. A DK az európai és amerikai érdekek féltése mellett - a hazai pálya kedvéért - azt a kérdést is bevette számonkérésébe, hogy mennyibe fog ez kerülni a magyar állampolgároknak. Pedig aligha lehetne nyilatkozni egy olyan megállapodás anyagi vonatkozásairól, amiről még nincs megkötött szerződés. Annyi bizonyos, hogy olcsóbb lesz, mint amennyibe a Gyurcsány-kormány került.
Hídfő.net.ru | Gyurcsány Ferenc

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/08/radikalis-atlantistak-orban-telefonbeszelgeteset-akarjak

Szíria szankciókat hirdet Izrael ellen

Szíria Külügyminisztériuma arra kéri az ENSZ-t, hogy hozzon szankciókat Izrael ellen, amiért az légicsapásokat hajtott végre a damaszkuszi nemzetközi repülőtéren. A SANA hírügynökség jelentése szerint "a szíriai kormány felszólított szankciók beiktatására Izrael ellen, ami immár nem rejtegeti azon politikáját, hogy támogatja a terrorizmust. Valamint minden, az ENSZ alapokmányával összhangban lévő procedúrára felhívást tett, hogy akadályozzák meg Izraelt a támadások megismétlésében."
Hídfő.net.ru | Walid MuallemWalid Muallem, külügyminiszter
A külügyminisztérium által írt levél egyik másolatát az ENSZ főtitkárának, másikat az ENSZ BT elnökének küldték. A levél szerint Izrael kegyetlen bűnöket követett el azzal, hogy Szíria szuverenitását sértve vasárnap légicsapásokat hajtott végre a Dimusz régió lakott területein, és a damaszkuszi nemzetközi repülőtér területén. Az üzenetben az áll, hogy Izrael a támadással a fegyveres terrorista csoportoknak biztosított légi fedezetet, miután a szíriai hadsereg számos területen jelentős előrelépéseket ért el.
Szíria évek óta háborúban áll az ország területén működő, külföldről érkező terrorista csoportokkal. Ezek egyike az "Iszlám Állam" nevű szervezet, ami nevével ellentétben nem egy állam, hanem egy Jordániában kiképzett lázadó csoport, amit az Egyesült Államok fegyverekkel és kiképzéssel látott el, majd átvette az irányítást Szíria és Irak egyes régiói felett.


http://www.hidfo.net.ru/2014/12/08/sziria-szankciokat-hirdet-izrael-ellen

Brit újságíró: az USA atomháborút akar kirobbantani

John Pilger, széles körben ismert brit író és újságíró élesen kritizálta az amerikai külpolitikát és a nyugati országok Oroszországgal szembeni hozzáállását a Logan Symposium (titkosítás, megfigyelés és cenzúra elleni szövetség) londoni találkozóján. Az újságíró azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy Oroszországot és Kínát be akarja vonni egy újabb nagy háborúba, és atomháborút akar kirobbantani. "A világ egy újabb nagy háború, valószínűleg atomháború szélén áll. Ezt az USA által Oroszország és Kína elszigetelésére és provokálására tett lépések idézhetik elő."
Hídfő.net.ru | John Pilger
Pilger korábban közzétett egy publikációt "Médiaháború, vagy a propaganda győzelme" címen, amiben kifejtette, hogy a tömegmédia eltorzítja a világban zajló eseményekről közölt információkat. "A korszak, amiben élünk, különösen veszélyes. A közvélemény oly mértékben befolyásolható, hogy a propaganda megszűnik láthatatlan kormánynak lenni. Ez egy valódi kormány, ami közvetlen irányít, félelem vagy ellentmondás nélkül. Fő célja, hogy elnyerje a figyelmünket, hogy elvonja azt a képességünket, amivel az igazságot és hamisságot megkülönböztetjük."
Pilger azt is kifejti, hogy az a mértékű elhallgatás, ami az Ukrajnában történtek körül kialakult, minden eddigit felülmúl. "Neonáci csoportok Washington segítségével háborús bűnöket követnek el, eközben a sajtóban az ártatlan áldozatok tényét teljesen figyelmen kívül hagyják."
Az újságíró szerint a nyugati média "kívülállókat csinál Ukrajna etnikai oroszok lakosságából, és az ukránok maguk sem ellenállnak a külföldi puccsistáknak. Ebben az esetben az sem számít, hogy az orosz államfő mindezt elmondta. A nyugati média valamiféle rajzfilmfiguraként mutatja fel, és elbagatellizálja a problémát, miközben a NATO vezetője azzal vádolja Oroszországot, hogy megszállta Ukrajnát, de erre semmilyen bizonyítékot nem mutat."
Pilger szerint a nyugati média sok esetben nem ellenőrzi a hitelességet, így nincsenek is tisztában azzal, hogy hazudnak. "A valóság eltorzítása oly megszokottá vált, hogy Washingtonban még katonai körökben sem kételkednek abban, hogy Oroszország valamiféle veszély a külvilágra." Az újságíró szerint ami jelenleg zajlik, az ugyanolyan információs háború és lejárató kampány, mint amit a hidegháború idején is vívtak.
John Pilger élesen bírálta az amerikai kongresszus által elfogadott 758. határozatot, ami bizonyítékok felmutatása nélkül, a legkülönbözőbb vádakkal ostorozza Moszkvát, és egyértelműen háborús propagandának tekinthető.

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/08/brit-ujsagiro-az-usa-atomhaborut-akar-kirobbantani

Rendőri bevetés – A nyomorék asszony harmadik kilakoltatása

Emma néni az első kilakoltatása alkalmával búcsúzik a kutyájától- Fotó Etam Samat, 2012. júl. 02.
Emma néni az első kilakoltatásakor, – búcsúzik a kutyájától – Fotó Etam Samat, 2012. júl. 02.

Két évvel később: Kórházból az utcára?

A mai napon kilakoltatták a hajléktalanok kórházából azt a mindkét lábára amputált asszonyt, akinek az életét kellett megmenteni a kihűléstől néhány héttel ezelőtt – tudatta a Magyar Szociális Fórum hétfőn az érintett közlésére hivatkozva.
A hetvenéves Nagy Lajosnét az osztályos orvosnő gyógyulttá nyilvánította, és közölte vele, hogy várnak az ágyára, mennie kell. Négy hordárt is odarendelt kitessékelésére a Vágány utcai BMSZKI kórház második emeletéről. Emma néninek viszont nem volt hová mennie.
Két évvel ezelőtt László Tamás XV. kerületi polgármester rendeletére lakoltatták ki önkormányzati otthonából, két évvel később pedig az Erdőkerülő úti átmeneti időotthonból is távoznia kellett.
Az utcán kötött ki, és a hideg időben annyira lehűlt a teste, hogy meleg infúziót kellett adni neki nyaki erén keresztül, testét pedig alufóliába tekerték. Életét akkor sikerült megmenteni, de most megint életveszélyes helyzetbe kényszerítik azzal, hogy az utcára lökik kerekes kocsiján.
A Magyar Szociális Fórum az állami szervek és a politika szégyenének tartja, amit a magatehetetlen asszonnyal művelnek. A László Tamás utódjául megválasztott Hajdú László polgármester megígérte ugyan, hogy első intézkedései között lakáshoz juttatja az asszonyt, de a XV. kerületi közgyűlés FIDESZ-KDNP-és többsége néhány nappal ezelőtt meghiúsította az ellenzék soraiból kikerült polgármester ígéretének valóra váltását.
A Magyar Szociális Fórum a kormány azonnali lépését követelte az ügyben Nagy Lajosné életéért és testi épségéért.

Rendőri bevetés a nyomorék asszony ellen

Rendőröket vezényeltek ki a hajléktalanok Vágány utcai kórházába, hogy kilakoltassák a második emeleti 221. sz. szobából Nagy Lajosnét, a mindkét lábára amputált 70 éves asszonyt – jelentette a Magyar Szociális Fórum gyorshírben hétfőn délben az érintett telefon közlésére hivatkozva.
Emma néni közlése szerint azt mondták neki, hogy „zárt osztályra” viszik. Az érintett zokogva tiltakozott az intézkedés ellen, és arra hivatkozott, hogy ehhez nincs joguk.
Nagy Lajosnét – közlése szerint – el akarják kábítani, hogy ne tudjon ellenállni a rendőri intézkedésnek. Az asszony arra kérte a Magyar Szociális Fórum szervezőjét, legyen tanúja annak, hogy az eljárás az életébe kerülhet, tekintettel állapotára.
Kiadta: MSZFSZK +36 30 5927371 – www.mszfszk.hu
Az este folyamán, a Szabad Riport ügyeletes szerkesztője telefonon érdeklődött Simó Endrénél, az amputált lábú asszony további sorsa felől. A Magyar Szociális Fórum szervezője a következőket mondotta:
- Nagy Lajosnét, Emma nénit, végül a János kórház pszichiátriai osztályára szállították be. Ám megítélésünk szerint semmi nem indokolta azt, hogy az idős magatehetetlen asszony a pszichiátriára kerüljön.
A nap folyamán négyszer beszéltem vele, – s egyetlen alkalommal sem tapasztaltam, hogy zavart lenne, vagy bármiféle probléma volna az agyával. Világosan beszélt, tisztában volt azzal, hogy mi történik vele bár ez kétségbe is ejtette.
Azonban teljesen légből kapott állítás az, hogy Nagy Lajosnénak bármiféle mentális problémája is lenne, – egyszerűen lakni szeretne, – s úgy látszik, hogy ma Magyarországon azt, aki mindenképpen lakni szeretne a saját otthonában, – annak sorsa végül is, – a pszichiátriára való utalás lehet.
Szabad Riport
Rendőri beavatkozás mellett, – erőszakkal a budapesti Szent János kórház pszichiátriai osztályára szállították hétfőn a mindkét lábára amputált 80 éves Nagy Lajosnét, a hajléktalanok Vágány utcai kórházából – tudatta a Magyar Szociális Fórum hétfőn este az érintett személyes tájékoztatása alapján.
Emma néni elmondta, hogy öt betegmozgató rakta be a mentő autóba, rendőri asszisztálás mellett, és szállította kora délután a Szent János kórház pszichiátriai osztályára. „Be akartak injekciózni, hogy ne tudjak ellenállni, István fiamat majdnem megverték a rendőrök, mert kiállt értem, és nem engedte meg, hogy elkábítsanak, hiszen szívbeteg vagyok” – mondta el az asszony Simó Endrének, a Fórum szervezőjének, aki szerint Nagy Lajosné teljesen tiszta elmeállapotban, összefüggően, értelmesen adta elő a vele szemben elkövetett jogtalanságokat, és a fizikai állapotával szembeni visszaéléseket.
A Szent János kórházban közölték vele, nem értik, miért vitték oda, hiszen elméje ép. (Első kérdésük az volt hozzá, hogy „milyen nap van ma”, mire Emma néni pontos választ adott.)
A Magyar Szociális Fórum példátlannak minősítette, hogy valakit pszichiátriai intézetbe szállítsanak Magyarországon azért, mert lakni akar. Nagy Lajosné vissza akarja kapni önkormányzati lakását, ahonnan két és fél évvel ezelőtt kilakoltatták, vagy másikat szeretne kapni helyette, melyben szabadon mozoghat kerekes kocsijával.
Az MSZF még hétfőn közbenjárt a Miniszterelnöki Hivatalnál és az Emberi Erőforrások Minisztériumánál az asszony érdekében, de választ egyik hivataltól sem kapott. „Meggyőződésünk szerint az államnak már régen meg kellett volna oldania a mindkét lábára amputált asszony lakhatását. Az állam nem térhet ki kötelessége alól azzal, hogy elmegyógyintézetbe kényszeríti a magatehetetlen asszonyt” – mondta Simó.+++
Kiadta: MSZFSZK – +36 30 5927371 – www.mszfszk.hu

Vergődik a német ipar

A vártnál lassabb ütemben indította az utolsó negyedévet a német ipar. Az ipari termelés októberben szeptemberhez képest 0,2 százalékkal emelkedett az elemzők által prognosztizált 0,4 százalékkal szemben – írja az MTI.
Ez a német ipartól nagyon erősen függő magyar ipar számára fontos lehet, és azt sem ad sok optimizmusra okot , hogy novemberben Németországban17 havi mélypontra zuhant a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index, ami a magyar gazdaság szereplői is megérezhetnek majd.
Éves szinten 0,8 százalékkal bővült az ipar kibocsátása. A német gazdasági minisztérium értékelése szerint az ipar növekedési üteme stabilizálódott, és kedvező jel, hogy a cégek több megrendelést kapnak. Segítik a fellendülést az alacsonyabb energiaárak és a gyengébb euró is.
(index)
Bal-Rad komm: A jelek szerint a tervezetthez képest csak a fele mértékben növekszik GYARMATOSÍTÓNK ipara! De ha az amerikaiak kicsit meggyengítik az eurohoz képest a dollárjukat – máris odaveszhet még ez a 0,2 százalékos “növekedés” is, ami pedig a magyarországi területre nézve egészen katasztrofális kilátás! Az energiaárak pedig – hát azok már nem sokáig lehetnek alacsonyak, hiszen a bevételkiesés legnagyobb célzottján – Oroszország – kívül más energiahordozó – exportőrök is pórul járnak! Ráadásul a legnagyobb importőrök (Kína, India) pedig alaposan “belehúzhatnak” a német versenytársakkal szemben!
Bárakárhogy is nézzük, a német ipar teljesítménycsökkenése nálunk hatványozottan jelentkezik. Semmi okunk az optimizmusra! Ha a német ipar vergődik – attól a magyarországi döglődni fog!

Senkit nem érdekelnek az Európai Unió hírei

2013.május 30-án kezdte meg működését az Euronews magyar nyelvű hírtelevíziója, amit a hazai fővonalú média teljes spektruma előre beharangozott. A magyar szekció indításának célja bevallottan az volt, hogy az Európai Unió "értékrendje" szempontjából mutassa be az európai híreket a magyar olvasó- és nézőközönségnek, hogy ezzel az Európai Uniót - ami a sokévi tagság ellenére egyébként túlnyomórészt nem érdekli a magyarokat - a figyelem középpontjába állítsa. A csatorna egyszerre indult TV-csatornaként és online hírtelevízióként, utóbbi azonban teljes csődnek bizonyult.
A Brüsszelből finanszírozott hírszolgáltató Orbán Viktor és José Manuel Barroso (az Európai Bizottság akkori elnöke) közti vita kibontakozása után lett beharangozva, azon a ponton, amikor Brüsszel már az alaptörvény módosításától kezdve minden más lépés miatt is aktívabban kezdte kritizálni a magyar kormányt, Orbán pedig élesebb Brüsszel-ellenes retorikára kapcsolt. Barroso személyesen rendelte el, hogy az Euronews szolgáltatásait ki kell terjeszteni a perifériaállamokra is, hogy ott hazai nyelven adjanak hírszolgáltatást. Ugyan nem így szólt a megfogalmazás, de ez volt a lényege, tekintve, hogy Görögország után Magyarországon is közvetlen brüsszeli forrásból indult el az Euronews hazai szekciója, amit a lakosságnak brüsszeli pénzből TV-csatornaként biztosítanak, online változata pedig a széleskörben népszerű iráni Press-TV nyugati megfelelőjeként kezdte meg működését. Az Euronews tévécsatorna egyébként Magyarországon akkoriban a negyedik legnézettebb - idegen nyelvű - hírtévé volt, emiatt gondolták, hogy annak magyar nyelvű változata és az online médiafelület is népszerű lesz.
Az Euronews hírszolgáltatása az Európai Bizottság milliárdjaiból 30 fő foglalkoztatásával indult meg, adásait a lyoni központból sugározták, aminek mindvégig az volt a lényege, hogy Brüsszel kezében legyen egy magyar nyelvű propagandafelület arra az esetre, amikor a kormány saját kezében kezdi összpontosítani a médiát és Brüsszel ellen fordul.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a kísérlet nem sikerült. A brüsszeli milliárdokból üzemeltetett online hírszolgáltató nézettsége a SimilarWeb adatai szerint napi szinten alig haladja meg a négyezer főt.
Hídfő.net.ru | EuroNewsAz egyhavi átlag - novemberre alig több mint 3600 (a 110 ezer a teljes egyhavi adat)
30 fő munkájával, és ki tudja, pontosan mekkora befektetett összegekkel sikerült már második éve üzemeltetni egy magyar nyelvű, brüsszeli propagandafelületet, ami senkit nem érdekel, annak ellenére, hogy a fővonalú média rendszeresen tesz kísérleteket a felfuttatására. Összehasonlításként: az rtl.hu napi 290 ezer olvasónak örvend, annak megfelelően, hogy elsődleges szolgáltatásként egy TV-csatorna, és csak másodsorban online szolgáltató. Az EuroNews televíziós változatáról egyelőre nehezebb hiteles adatokhoz jutni, de nem jelenthető ki, hogy egy TV-csatorna online hírszolgáltatása ne lenne szükségszerűen sikeres. Az EuroNews online adása ehhez képest figyelemreméltó érdektelenséget kapott.
A brüsszeli propagandaoldal emellett az online fővonalú média elsőszámú médiafelületén is hirdeti magát, tehát az Európai Unió propagandaoldalának irányába annak ellenére is teljes az érdektelenség, hogy az emberek ingyen kapják az otthonukba, és az egyik legnézettebb online sajtóorgánum is reklámozza.
Az Index.hu liberális -és radikális atlantista- hírportál olvasottsága a hazai médiában zajló átrendeződés óta napi szinten egymillió körül mozog, amit azzal érnek el, hogy a liberális sajtó teljes spektruma az Indexre hivatkozik mint elsődleges forrásra, emellett a nyugati propagandán kívül olyan népszerű dolgokkal is foglalkoznak mint a Csillagok Háborúja, vagy az interneten terjedő legújabb mémek, amivel oda lehet szegezni a fiatalokat a képernyő elé, hogy amellé az amerikai propagandát is elolvassák.
Hídfő.net.ru | Index.huIndex: a liberalizmust napi egymillió ember fogyasztja közvetlen tőlük (ugyanazon oldal szerint)
Talán nem lepődünk meg, ha vetünk egy pillantást arra a bizonyos "top referring sites" opcióra, ami azokat az oldalakat listázza, amelyek a legnagyobb mennyiségű találatot továbbították az adott oldalra. Első helyen az Euronews hivatkozik saját magára, második helyen szerepel az Index.hu. A látszólag hazai hírportál fel akarta futtatni a Brüsszelben központosított propagandafelületet, így rendszeresen hivatkozott rá, emellett az EuroNews az Index felületén hirdeti magát. Mindeddig hatástalanul. Miközben az Indexnek megmarad az egymillió olvasó az egyre nagyobb befektetett pénzösszegek miatt, Brüsszel magyar nyelvű médiafelülete azóta sem érdekel senkit, bármennyit is költenek rá. Négyezer fős nézettség - egy hobbi szinten működtetett oldalnál az megteszi, fizetett alkalmazottakkal és belepumpált százmilliókkal viszont csapnivaló teljesítmény.
Minden bizonnyal Brüsszelben is felmerült, hogy egy ekkora médiafelületen nem is nagyon lenne értelme az uniópárti tüntetéseiket reklámozni. Ez a szégyenletes teljesítmény azonban nem az EuroNews veresége. Ez az Európai Unió veresége. Ha egy olyan képződményt akarnak pozitív színben feltüntetni, ami milliók életét tönkre tette, az pontosan négyezer embert fog érdekelni. Se többet, se kevesebbet, - mert minden bizonnyal van négyezer ember, aki jól járt az uniós csatlakozással is. Ők azok, akik a mai napig EU-barát tüntetéseket szerveznének, és nem értik, miért nem sikerül.

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/08/senkit-nem-erdekelnek-az-europai-unio-hirei

Gyújtogatások, fosztogatás Athénban

Rendőrségi jelentések szerint több mint 200 embert vettek őrizetbe Athénban, miután szombaton több ezer fős tüntetések szerveződtek Görögország nagyobb városaiban, emlékezvén arra, hogy a 2008-as válság idején egy rendőr lelőtt egy vele szóváltásba elegyedő tizenéves fiút. Athénban a tüntetés december 6. hajnalig zajlott, és valamikor az éjszaka közepén radikalizálódott; a tömegből kiváló keménymag kövekkel kezdte dobálni az üzletek kirakatait, a buszmegállók ablakait, de betörtek ATM-eket, parkoló autók szélvédőit, majd gyújtogatás kezdődött és a felgyújtott ruhaüzletekben megindult a fosztogatás.
A rendőrség könnygázzal, hanggránátokkal kezdte oszlatni a tüntetőket, majd vízágyút is bevetettek, mire a tüntetők már Molotov-koktéllal támadtak a rendőri erőkre.
Hídfő.net.ru | Athén tüntetés
Hídfő.net.ru | Athén tüntetés
2008 december 6-án a feszült válságidőszakban történt az eset, ami az utóbbi évek legbrutálisabb tüntetéshullámát váltotta ki Görögországban. Egy 15 éves fiú és egy kisebb társaság belekötöttek az utcán állomásozó járőrbe, aki a szóváltást követően visszatért a gépjárműhöz, és a szolgálati fegyverével agyonlőtte az egyik fiatalt. Az eset két hétig tartó tüntetéssorozatot és brutális összecsapásokat váltott ki, amire azóta évente többezer fős menettel emlékeznek meg a fővárosban.

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/08/gyujtogatasok-fosztogatas-athenban

Ahol csak álom egy használt gáztűzhely…, a fél falu rászoruló

Edde kis zsáktelepülés, 25 kilométerre Kaposvárról. Nagy Mariann polgármester szerint nagyon sok a rászoruló család, akinek ruhával, bútorral, tartós élelmiszerrel kéne segíteni. 29 család kap lakhatási támogatást, 13 kisgyermekes család élelmiszer támogatásra szorul. Munka alig van, a legnagyobb foglalkoztató az önkormányzat, a SEFAG Zrt, és a Hunnia vadásztársaság.
– Hogy mik az itt élők álmai? Ezek az emberek elsősorban dolgozni szeretnének. Jönnek, kérdezgetnek, van-e munka. De sajnos nagy a pénztelenség. Az adományokat igyekszünk igazságosan elosztani, próbálunk minden családnak adni, rászorultságtól függően. Közös karácsonyi ünnepséget terveztünk, ilyenkor köszöntjük az időseinket, a gyerekek Mikulás-csomagot kapnak.
A vacsorára a Hunna vadásztársaság ajánlotta fel a húst, a fenyőfát pedig egy vállalkozó. Van egy működő alapítványunk, Edde Községért néven. Sok tagunk azonban elhunyt már, de ezt az alapítvány szeretnénk feléleszteni, hogy akik akarják, át tudják utalni az adójuk egy százalékát – mondta.
Ahol csak álom egy használt gáztűzhely..., a fél falu rászoruló
Ernő bácsi nem elégedetlen és nem panaszkodik. Pedig a 75 éves férfi csak egy kis sámlival tud közlekedni a combnyakműtétje után. Egy földes padlós, ledőlt falú vályogházban lakik, ahol 1950 óta nincs áram, és most már víz sincs. Egy kályha és egy ágy a berendezés, a fal csupa korom. Ernő bácsira véletlenül akadtak rá a segélyszolgálat munkatársai, mert rossz címre mentek. Egy megdöbbentő sors bontakozott ki előttük hívatlanul.
– Nem kell Afrikába menni, hogy nélkülözőkön segíthessünk, elég csak mindenkinek körülnézni a saját lakóhelyének 8-10 kilométeres körzetében… – mondja keserűen egy szomszéd.
Az eddei Ernő bácsi naphosszat a sötétben ül, halkan szól a zsebrádiója. Senki sem nyitja rá az ajtót, csak a falugondnok, aki az ebédet hozza.
– Örök életemben dolgoztam, segédmunkás voltam, most meg kisnyugdíjas vagyok. Nem megyek sehova, mert volt egy balesetem, csavarok vannak a térdemben és a forgómban. A kórházban az érsebészeten le akarták vágni a lábam, de nem engedtem. Volt egy fiam, de meghalt. Nagyon kevés pénzből élek. Két cica a társaságom. Beszélek hozzájuk, kár, hogy nem tudnak válaszolni. Így telik az idő. Voltak jobb napok és rosszabbak is. Ilyen az élet: sokat ígér és keveset ád… – mondja Bajzik Ernő.
Kiss Sándorék házában heten laknak két szobában.
– Hiába dolgozunk, de sokat kell költeni élelmiszerre, pedig van baromfink, disznónk is. Tegnap kaptam fizetést, de alig maradt belőle, pedig nem iszunk, nem járunk sehova. Hogy karácsonykor mi lesz? A disznót levágjuk, de ajándékozást nem tartunk, mert arra nem jut. Pedig itt van a kétéves kisunokám, Kornél. De éppen elég beosztani a pénzt… – panaszolja Kiss Sándorné.
Az 59 éves Bogdán György 31 éves, fogyatékkal élő lányával és a 14 éves lányunokájával él együtt:
– Hogy milyen az életünk? Elég ramaty. Röviden összefoglalva teljes szegénységben élünk. Hármunk havi jövedelmét ha összeadom, nem éri el egyetlen ember létminimumát. Egész évben spóroltam, rakosgattam össze a pénzt, hogy a télre két kocsi fát meg tudjak venni 110 ezer forintért. Az álmom egy használt gáztűzhely, mert a sütője tönkrement, a két gázrózsa is alig ég…
– Bárki jöhet, segélykérők és adományozók egyaránt, bármit elfogadnak, amit felajánlanak, mert lehet kis érték, de másnak használható. Nehéz a támogatás, mert egyre több a segélykérő: Osztopánból 30, Eddéről 26, Kaposkeresztúrról 42 család fordult hozzájuk, és 49 kadarkúti gyermek számára készítenek karácsonyi ajándékot – mondta Erdélyi Norbertné, a Siet A Segítség (SAS) Alapítvány kaposvári képviselője. Javarészt kisgyermekes családokat, de egyedülálló időseket is felkarolnak. Hiába osztják ki azt, amit Németországból vagy a Kaposvár környékéről adományként kapnak, a tartós élelmiszer mindig gond, ezt saját forrásból igyekeznek megoldani. A megyeszékhelyen a 48-as ifjúság útja 14-es számú házban hoztak létre adományboltot. A bodrogi Jó az Úr baptista gyülekezetben gyakorolják a vallásukat, a segítést szolgálatként fogják fel. Tavaly 17 családot támogattak, a települések önkormányzataitól, a családsegítő szolgálattól kérték, hogy írják össze a legrászorultabbakat, akiket felkereshetnek környezettanulmányra.
(sonline)

Obama: Megkínoztunk embereket

Halálos kimenetelű erőszakcselekményeket is kiválthat külföldi kormányok és az amerikai hírszerzés szerint annak a szenátusi jelentésnek az ismertetése, amely a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) kínzást alkalmazó vallatási módszereiről készült - mondta vasárnap a CNN-nek nyilatkozva Mike Rogers, a képviselőház hírszerzési bizottságának republikánus párti elnöke.

A 6300 ezer oldalas titkos jelentés 480 oldalas kivonatát a tervek szerint a héten fogják közzétenni. A CIA-nak az egy évtizeddel ezelőtt használt vallatási módszereiről készült dokumentumot Rogers szerint szélsőségesek erőszak szítására fogják felhasználni, ami külföldön halálos kimenetelű támadásokhoz vezethet. Az AP hírügynökség egy hírszerzési forrásra hivatkozva megerősítette, hogy a kongresszust figyelmeztették e veszélyre.

John Kerry amerikai külügyminiszter - noha az Obama-kormány elkötelezte magát a publikálás mellett - pénteken arra kérte Dianne Feinsteint, a szenátus hírszerzési bizottságának elnökét, hogy gondolja át, mikorra időzíti a nyilvánosságra hozatalt. Feinstein a The Los Angeles Times vasárnapi száma szerint kijelentette: "ki kell adnunk ezt a jelentést". Hangsúlyozta, hogy "aki azt elolvassa, nem fogja hagyni, hogy ilyesmi ismét megtörténhessen".

A Fehér Ház április óta folytat tárgyalásokat a szenátus és a hírszerzés illetékeseivel a jelentés titkosításának feloldásáról. Sajtójelentések szerint a külföldi amerikai képviseletek őrizetét megerősítették.

A jelentés az első nyilvánosságra kerülő hivatalos beszámoló lesz arról, hogy a CIA a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően titkos európai és ázsiai létesítményeiben hogyan kínozta az al-Kaida elfogott tagjait. Hivatalos személyek, akik már olvashatták a dokumentumot, arról számoltak be, hogy az eddig nem ismert, nyugtalanító részleteket tartalmaz a CIA olyan módszereiről, mint az alvásmegvonás, a szűk helyre való bezárás, a megalázás vagy a vízbefojtás imitálása (waterboarding).

"Megkínoztunk embereket" - ismerte el augusztus 1-jén az amerikai elnök. "Olyan dolgokat tettünk, amelyek ellentétesek az értékeinkkel" - tette hozzá.

A jelentés emellett arra a következtetésre jutott, hogy kínzással nem sikerült életmentő értesülésekhez jutni. A hírszerzés több volt és jelenlegi tisztségviselője, beleértve John Brennant, a CIA jelenlegi igazgatóját, ezzel ellentétes álláspontot képvisel.

Rogers megkérdőjelezte a jelentés nyilvánosságra hozásának szükségességét. Rámutatott, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot folytatott az kínzási gyakorlat ügyében, és nem emelt vádat senki ellen, írja Pogár Demeter, az MTI washingtoni tudósítója.

2025-re legkésőbb minden fejlett országba koncentrációs táborokat állítanak fel.
Jelenleg az USA-ban már több tízezer ilyen jellegű központ működik.
Magyar Tudat

Felpörgött a donbasszi “tűzszünet”

A ma reggeli jelentések szerint tegnap délutántól Donbassz frontjain “megélénkültek” a harci cselekmények. Andrej Purgin a Donyecki Népköztársaság Parlamentjének szóvivője szerint mintegy hetven helyszínen tört ki tegnap dél óta kissebb – nagyobb összecsapás Donbasszban.
ttank1
Vlagyiszlav Brig a DNR-LNR egyesített önvédelmi erőinek szóvivője szerint a november 29. és december 5. közötti időszakban a valcmanista latorhad valamivel több mint 600(!!!) egyede pusztult el Donbasszban, közülük csak a donyecki repülőtérnél 140! A kijevi pribékhad technikai vesztesége talán még ennél is megrendítőbb. 17 tank, 15 db. csapatszállító páncélos jármű, 8 db. BMP, 11 db. különböző típusú önjáró löveg, 16 db. “Grad” sorozatvető, és mintegy 50 db. különböző típusú nehéz teherautó van Nyalókakirály pribékhadának donbasszi havárialistáján.
roncs
(November 6. és 7. latorveszteségeit az összesítés nem tartalmazza, mint ahogyan a vontatott tüzértechnikai veszteségeket sem az azokhoz köthető egyedveszteségekkel.)
Nem véletlen tehát, hogy Nyalókakirály szükségét érezte, hogy közel merészkedjen Donbasszhoz, és ösztökélje hatékonyabb oroszirtásra banditáit.

Mára az is kiderült, hogy az újabb “békemegállapodást” a valcmanista udvar sírta ki, minden bizonnyal időnyerési céllal, hiszen továbbra is özönlik a mostmár valóban mindenhonnan összekotort birodalmi haditechnika. A Bal-Rad kérdésére informátorunk megerősítette “HÉTNÉL TÖBB MAGYARORSZÁGRÓL SZÁRMAZÓ T-72 TÍPUSÚ HARCKOCSI DONBASSZBA, A HARCI ÖVEZETBE TÖRTÉNT VEZÉNYLÉSÉT”
Ami pedig ezeket a magyarországi származású tankokat illeti: mára virradóan már Kramatorszkon is áthaladtak, útban az olvasztó felé.
ttank2
Ami a harci cselekményeket illeti:
Donyeck városa tegnap délután óta folyamatos latortüzérségi támadás alatt áll. A legveszélyeztetettebb kerület “Kujbisev”. Itt tegnap délután egy “Lukoil” benzinkutat ért találat. Hat civil halt meg ennek következtében, és a benzinkút teljes mértékben megsemmisült. Ma hajnalban több találat is érte a város 98. számú iskoláját.
fal
A donyecki repülőtér területe is állandó latortüzérségi tűz allatt áll. Ma reggel is folytatódik a reptér romjainak továbbaprítása.

Tegnap este óta Gorlovka és környéke állandósult kijevi tűz alatt áll.

Novobahmutovka és Dzserzsinszk közszolgáltatásai teljes mértékben leálltak egy mára virradóan a településeket ért “Grad” – támadást követően. A hálálos áldozatok száma – tekintettel az éjszakára – még nem ismertek.
Jenakijevo “elővárosánál” Juzsnokommunarszknál hajnali három órakor büntetett a milicia. A falut tegnap óta molesztáló latorkülönítményen rajtaütött a népköztársaságiak egyik rohamkülönítménye. Ha Valcman küldött plasztikzsákokat is, harminckettőt abból Juzsnokommunarszknál már ki is igényelhetnek latorjai. (Információink szerint viszont nem maradt aki az igénylőívet kitöltse.)
csata
Sztozskovo, Jenakijevo és Fascsovka mára virradóan folyamatos latortüzérségi ostrom alatt állt.
Tavricseszkoje és Mikolajevka szintén a valcmanista pribékek célkeresztjében volt egész éjjel.
avgyej
Avgyejevkában viszont a népköztársasági erők tüzérsége szétlőtte a rendőrség központi parancsnoki épületét mára virradóan. Több pribék “főkutya” is éppen ott tanyázott a csapás idején. Hírek szerint alaposan megritkult az állomány.

https://balrad.wordpress.com/2014/12/08/felporgott-a-donbasszi-tuzszunet/


Ma reggel megérkeztek Donyeck környékére Nyalókakirály friss latorjai, és technikai utánpótlása. Nem is húzták – halogatták sokáig az időt az elhelyezkedésekkel. Serény munkálkodásba fogtak. Kiváltképpen Peszki – környéké. Érződött is Donyeck “Kirov” – “Kujbisev” – “Petrovszkij” és “Kijev” – kerületeiben az új friss erő megérkezte. Hullott a sok latortüzérségi gránát – természetesen a tűzszünet jegyében” Donyeck említett lakónegyeire. Az egyre inkább a második világháborús Sztálingrágra emlékeztető városrészekben már csak a romhalmazok “rendezettsége” jelzi, hogy ott valamikor emberek lakta városrész volt. Ma a szétlőtt, lángoló gázvezetékek tüzénél melegedhettek volna a fagyoskodók, de már hihetetlenül kevés ember él az ostromlott Donyeckben.

Persze a milicia tüzérsége is kihasználta az ellenoldal zsúfoltságát. Így aztán a frissen érkezett pribékek gyorsan ki is tapasztalhatták: ahová érkeztek, ott másabbak a körülmények, mint a gyakorlótereken. Jelentések szerint ahová egy köztársasági gránát becsapódott Peszkinél – latort talált. Annyi hemzsegett. Sokan közülük már ma be is sokalltak. Őket zsákban vonják ki a frontvonalból. Azokkal a régi pribékekkel együtt, akik nem úszták meg az utolsó frontnapot.
Avgyejevka új pribékjeit is illő módon üdvözölte a népköztársaságiak tüzérsége. Még az éjszakai rendőrpalota – ostrom romjait sem volt alkalmuk megkukkolni, máris tucatnyi latoregyedet lehetett összekapirgálni frissen elfoglalt pozícióiknál.
Természetesen nem maradt ki a latorszórásból a donyecki reptér sem. Ott viszont már további veszteségeket, pusztítást nem tudnak okozni Nyalókakirály pribékjei!
sra4
Dokucsajevsznek és Mihajlovkának is jutott ma ismét a latorgránátokból. Sőt! Mikajlovka egy “Grad” – sorozatot is kapott. Nyolc civil halt bele, és súlyosan megsebesült egy milicista.
sra2
Krasznyüj Limany és Oboznoje szintén valcmanista latortüzér – támadást élt át ma dél körüli időpontban.
sra1
Gorlovka reggel óta kissebb megszakításokkal ostrom alatt áll. Utcasorok váltak romhalmazzá a külvárosban, és lakótömbök omlottak le a lakótelepeken. Négy polgári személy halt meg ma Gorlovkában.
sra5
Gyjebalcsevoi latorállásokból Nyikisino romhalmazát lőtte a valmanista horda. Nagyon szeretnének szabad utat biztosítani ott bezárt hordacimboráiknak, de a népköztársaságiak erősen őrzik őket. Viszont Nyikisinonál is megsebesült egy milicista.
Kirovot viszont ma csak néhány latorgránát érte, ami már – már szokatlan a helyiek számára.
Peszka, Jaszinovataja, Marinyka, Krasznogorovka, Osztroje, Sumü – mindegyik helység a valcmanista horda tüzérségi tüze miatt szenvedett ma.
sra
Szlavjanszkból a “Karacsun” – hegy felől jelentették nagy kaliberű, valószínűleg “Pionov”-“Bazsarózsa” önjáró lövegek hangját.
Sztanyica Luhanszka térségében viszont támadást indított ma délelőtt a milicia. Bekerítették Olhovo és Kolesznyikov pribékbandáit, és megkezdődött a latrok levadászása könnyű aknavetők bevetésével.
Pervomajszkot ma ismét “megtalálta” a valcmanista latortüzérség.
Szcsasztyjét és a Veszjelaja Gora – hegyet ma egyfolytában gránátozta a pribékhad. Szcsatyjéban két civil meghalt, kettő megsebesült.
Trehizbenkit sorozatvetőkkel pusztította tovább ma kora délután a latorhad.
sra3
Bahmutka környékén is felizzottak az ártó szándékok. A milicia szétlövi a valcmanista latorposztokat, azok meg másnapra újjáépítik. Ma is így volt. Délelőtt hat lator fűbe harapott a milicia által – holnapra újratelepítik.

https://balrad.wordpress.com/2014/12/08/porgosen-indult-a-het-donbasszban/