2014. november 2., vasárnap

Szíria: Amerika beismerő vallomása

A Fehér Ház és a Pentagon is igyekszik bizonygatni az Obama-adminisztráció egységes álláspontját Szíria kérdésében, miután Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter kritizálta az amerikai stratégiát amiatt, hogy annak szándékai Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szemben nem világosak, adta hírül a Guardian. Chuck Hagel nem kommentálta az általa elmondottakat, azonban egy, a szíriai stratégiával kapcsolatos kérdésre elismerte, hogy Aszad valószínűleg sok hasznot húz az Iszlám Állam elleni légicsapásokból, valamint hangsúlyozta, hogy Szíria stabilitásához diplomáciai, politikai megoldásra van szükség. A Fehér Ház szóvivője, Josh Earnest elmondása szerint az Egyesült Államok Iszlám Állam elleni stratégiája működik, valamint tagadta, hogy Amerika a dzsihadista szervezet gyengítése mellett megfeledkezett volna azon céljáról, amely a szíriai elnököt kívánja eltávolítani a hatalomból.
"Aszad elnökhöz való hozzáállásunk világos: tudjuk, hogy elveszítette legitimációját ahhoz, hogy kormányozhasson", mondta a szóvivő egy CNN-nek adott interjúban.
Barack Obama amerikai elnököt gyakran éri vád, hogy nem lépett/lép fel keményen Bassár el-Aszad és rezsimje ellen, amellyel aláássa a szíriai elnök ellen harcoló "mérsékelt" lázadó ellenzéket, akikre nagy szüksége van Washingtonnak. Az Obama-kormányzat érvelése szerint Aszad gyűlölt vezető, akit el kell távolítani a hatalomból - ezt már a polgárháború 2011-es kitörése óta hangoztatja Amerika -, ugyanakkor jelenleg ezt a célt el kell halasztani az Iszlám Állam jelentette fenyegetés miatt. Ebbe az is belefér, hogy a dzsihadista szervezet bombázásával az Egyesült Államok hallgatólagosan Aszad elnököt és a kormányzati erőket támogatja. Pénteken a Pentagon szóvivője is megszólalt az ügyben. John Kirby elutasította, hogy bármilyen nézeteltérés lenne a Pentagon és a Fehér Ház között a szíriai stratégiát illetően, valamint hozzátette, hogy Amerika folyamatosan vizsgálja a lehetőségeket a szíriai konfliktusban. A szóvivő kijelentette továbbá, hogy Washington legfontosabb nemzetbiztonsági célja, hogy biztosítsa, hogy az Iszlám Állam ne vethesse meg a lábát hosszú időre Szíriában.
Amerika nincs könnyű helyzetben Szíriát illetően: a polgárháború komplexitása miatt lényegében egyik opció sem túl pozitív számára. Egy olyan háromoldalú konfliktusban próbálja pozícionálni magát Washington, amelyben mindhárom felet elutasítja. Aszadot már 2011 óta távozásra szólította fel Barack Obama; a "mérsékelt" erők csak mérsékeltebbek, számos radikális elem található köztük, így támogatásuk, felfegyverzésük is igencsak veszélyes; az Iszlám Államot pedig jelenleg Amerika a legveszélyesebb szervezetnek tartja, amely fenyegeti a régiót és az egész világ biztonságát is. Egy ilyen környezetben rendkívül nehéz jó döntés hozni. Barack Obama legfőbb célja jelenleg a dzsihadista szervezet teljes felszámolása, amelynek eléréséhez ideiglenesen lemond Aszad gyengítéséről, és az Iszlám Állam elleni légicsapásokkal hallgatólagosan a szíriai vezetőt támogatja.

Hírfigyelő Szolgálat

Nyomorindexben mérik a világot - Magyarország hármas osztályzatot kapott


Magyarország a világ nyomorindexének középmezőnyéhez tartozik egy, a washingtoni Cato Intézet által a hét végén nyilvánosságra hozott, 2013-os adatokra támaszkodó felmérés szerint. A Steve N. Hanke, a Johns Hopkins Egyetem alkalmazott közgazdaságtan-professzora és a Cato Intézet projektigazgatója vezetésével összeállított nyomorindex a munkanélküliségi, a fogyasztói inflációs ráta és a hitelkamat összegéből áll, amiből levonták az egy főre számított éves reál GDP-változást. Ennek alapján a világ 109 országát rangsoroló listán a legkedvezőbb, utolsó helyre Svájc került, a maga 4,5-es mutatójával. A legmagasabb 147,4-es pontszámmal Szíria vezeti a nyomorlistát. A táblázat érdekessége, hogy a 67. helyre került Magyarország (15,3) egy helyezéssel megelőzi az Egyesült Államokat (15,6). Hanke az amerikaival megegyező nyomorindexet számolt a románoknál is, ám Romániát mégis az eggyel rosszabb, 65. helyre osztályozta. Az európai országok közül ennél kedvezőbb eredményt a 101. helyre sorolt,8,4 pontos Norvégiánál, illetve Ausztriánál (99./9,0), Németországnál (98./9,1), Svédországnál (94./10,8), Dániánál (88./11,5), Lettországnál (81./12,9), Nagy-Britanniánál (82./12,9), Litvániánál (77./13,4), Belgiumnál (76./13,4), Izlandnál (74./13,4), Franciaországnál (73./13,8), Moldovánál(72./13,9), Finnországnál (71./14,0) és Csehországnál (69./14,7) mutatott ki a felmérés. A földrész országai közül a Hanke által figyelembe vett mutatók alapján Szerbia áll a legrosszabbul (7./39,1), de nem fényes Örményország (10./37,1), Spanyolország (11./36,9), Macedónia(12./36,5), Görögország (13./35,9), Fehéroroszország (14./35,3), valamint Bosznia-Hercegovina (16./32,8) helyzete sem. Az élmezőnyben Svájc és Norvégia között hat ázsiai ország - Japán, Kína, Tajvan, Dél-Korea, Szingapúr, Malajzia és Thaiföld - található. A sereghajtóknál Szíria és Szerbia közé Venezuela, Szudán, Irán, Sao Tome és Principe, valamint Jamaica került.

A táblázatba nem vették fel azokat az országokat, amelyek 2013-ra vonatkozóan nem szolgáltattak magukról megfelelő adatokat.

Hírfigyelő Szolgálat

Megromlott az EU és Britannia viszonya?

Angela Merkel kancellár a legutóbbi uniós csúcson négyszemközti beszélgetést folytatott David Cameronnal, és elmondta neki, hogy a német kormány nem áll ki többé Nagy-Britannia uniós tagságának megtartása mellett, ha a brit kormány valóban megteszi a kilátásba helyezett intézkedéseket. Amennyiben London bevándorlási korlátozásokat vezet be, "akkor ennyi volt" - idézek egy meg nem nevezett kormányzati forrást. Kétséges, hogy Londonban megértették a kancellár üzenetét, hiszen Cameron néhány nappal később ismét "vöröslő fejjel" szónokolt a törvényhozás alsóházban az EU-társállamokból érkezők letelepedésének korlátozásáról. Angela Merkel már többször közreműködött a London és az EU viszonyában kialakult feszültségek enyhítésében, például amikor Cameron elutasította Jean-Claude Juncker megválasztását az Európai Bizottság elnökének. A társállamokból érkező munkavállalók betelepülésének korlátozása viszont megkérdőjelezi a négy szabadság - a személyek, az árucikkek, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlása - elvét, amely "az európai integráció DNS-e", és aki ilyet tesz, azzal még "a közismerten kompromisszumkereső kancellár is felmondja a szolidaritást".

Képtalálat a következőre: „brit-eu kép”


A német kormány szerint David Cameron nagy sebességgel közelít ahhoz a határhoz, amelyen túl már nem lehet visszafordulni, hiszen amennyiben valóban szigorítja a bevándorlást, akkor Németország és sok más tagállam ellenállása miatt vesztesként tér haza Brüsszelből, és végül elveszíti a brit európai uniós tagságról rendezendő népszavazást.

A Bundestag - a német törvényhozás alsóháza - külügyi bizottságának egyik csoportja a napokban látogatást tett Londonban, és a brit kollégákkal találkozva válsághangulatot tapasztalt. Norbert Röttgen, a bizottság elnöke rémülten számolt be arról, hogy milyen nagy befolyásra tettek szert az EU-ellenes erők. "A politikai diskurzust az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) uralja" - mondta Röttgen a májusi európai parlamenti választáson legtöbb szavazatot begyűjtő pártról, amelynek politikai programja Nagy-Britannia kiléptetése az EU-ból, és az uniós állampolgárok szabad munkavállalásának megszüntetése. A Konzervatív Párt a UKIP utánzásával, témáinak átvételével próbálkozik, és "úgy tűnik, mintha nem működne túl jól ez a stratégia" - mondta a Bundestag külügyi bizottságának elnöke a Der Spiegelnek, amely szerint Berlinben azzal számolnak, hogy ha Cameron továbbra is ezt a politikát követi, akkor akarata ellenére teljesítheti ellenfelei legnagyobb vágyát, Nagy-Britannia uniós tagságának megszüntetését. David Cameron az utóbbi hetekben több nyilatkozatában is kijelentette, hogy nem lehet korlátlan jognak tekinteni az EU-n belüli szabad munkaerőmozgást. Cameron szerint meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy a régi tagállamok korlátozhassák a munkavállalók bevándorlását az EU-hoz újonnan csatlakozó országokból addig, amíg azok gazdaságai fel nem zárkóznak az övékéhez hasonló fejlettségi szintre. A brit kormányfő a Konzervatív Párt nemrégiben tartott éves kongresszusán azt mondta, hogy a bevándorlás szigorításának kérdésében nem fogad el nemleges választ Brüsszeltől. Brit sajtóértesülések szerint a londoni vezetés egyebek között azt fontolgatja, hogy bevezetik a "vészfékként" emlegetett jogszabályi megoldást, amely felhatalmazná a kormányt az EU-társállamokból érkezők betelepülésének leállításra bizonyos előre meghatározott szint elérése után, azon az alapon, hogy a további bevándorlás elfogadhatatlan terheket róna a közszolgáltatási rendszerre és a társadalmi kohézióra.

Bíró Dalma összeállítása

Ez a fotó nem pusztán egy támadás következményének látlelete, hanem sokkal több annál.


Pénteken, az 55 éves általános iskolai osztálytalálkozónk után, miközben a kaput nyitottam, valaki mögém lopakodott és tarkón ütött. Ennek következtében az ajtó szegélyének csapódott a fejem, szemüvegem összetört, szemöldökön felrepedt, jobb szemem megsérült, jobb oldali fogaim egy része meglazult, arcom jobb oldala azóta is zsibbadt.

Miután semmit nem vitt el az elkövető tőlem - pedig módja lett volna rá, hiszen legalább negyed óráig eszméletlen voltam -, a rablótámadást ki kell zárnom, tehát egyértelműen politikai merénylet történt.

Mivel a nyugati civilizáció az összeomlás határán van, és jelenlegi, nyilvánosságra hozott tevékenységem a tényleges gyökeres (radikális) átalakulást készíti elő, nem mondvacsinált összeesküvés-elmélet, hanem egy összeesküvés leleplezése annak megállapítása, hogy a támadást fenyegetésnek szánták. Ez a fenyegetés viszont pusztán kétségbeesett kísérlet annak elérésére, hogy a megbukott rendszer alternatíva-nélkülinek tüntethesse fel magát, és a hátrányos következmények látszat-orvoslásával erőt gyűjtsön a továbbélésre.

A nevetséges és szánalmas támadás megsokszorozta erőmet és folytatom munkámat: ez év végére elkészül minden magyarországi településre az összehangolt önellátást kiszolgáló rendszer, amely megalapozza az alulról épülő társadalomszervezést és ennek részeként a megosztottság (pártrendszer) nélküli hatalomgyakorlást.

Ezt követően, 2015. januárjától elkezdem korábbi munkám folytatásaként annak az adatbázis-kezelő rendszernek az elkészítését, amely eszköze lesz az összehangolt önellátás gyakorlati megvalósításának.

Eddig jogi ismereteimet használtam, most elérkezett az idő, hogy matematikusi képességeimet is hasznosítsam.

Mit mondhatnék mást: köszönöm a támadást.

Szeretettel, Halász József

Tiltakoznak, de beletörődtek a rabszolgaságba

Mellár Tamás közgazdász, aki 2010-től volt a Századvég kutatási igazgatója, egy interjún keresztül bekapcsolódott az amerikai külügy magyar kormányra történő nyomásgyakorlásába. Mellár az interjúban kifejtette, hogy az intézet pénzmosodaként működik, és a minisztériumokból érkező megbízások mögött nincsen érdemi munka, azt gyakorlatilag csak kifizetések legalizálására használják.
Hídfő.net | Mellár Tamás
A botrányként tálalt esetnek több lényeges vonása is van. Egyrészt, aki átlát a mai magyarországi politika állapotain, az nem feltételezhette, hogy a Századvég vagy bármely másik intézet nem pénzmosodaként és propagandaüzemként működik. A pénzmosási gyanú mellett ugyanis a Századvég feladata, hogy a kormánypártot pozitív színben tüntesse fel és azt kutatási eredményekkel támassza alá. Aki emiatt kezdene kormánykritikus lenni, az azonban jobban teszi, ha más kutatóintézetek tevékenységét is szemügyre veszi, teljesen általánosnak tekinthető ugyanis, hogy amelyik párt holdudvarához tartozik az adott intézet, annak kedvező eredményeket mutat (beleszámítva azt is, hogy a mérési módszertől függő hibaértéknél nagyobbat nem lehet hazudni). Ennek megfelelően pl. az egyes kutatóintézetek által közölt eredmények több százalékponttal is eltérő értéket mutatnak az egyes pártok támogatottságával kapcsolatban, mindegyik a maga tábora felé torzítva az eredményt.
Most épp azért a Századvég került elő, mert ez Washington érdeke. Ugyanezek a vádak azonban elmondhatóak lennének a Tárki, vagy bármely másik intézet kapcsán is, ha éppen annak a pártnak a lejáratása lenne nagyhatalmi érdek. Mellár nyilatkozata tökéletesen illeszkedik az amerikai külügy azon tevékenységébe, hogy az Orbán-kormányt korrupciós ügyekre hivatkozva akarja hitelteleníteni.
Ugyanakkor nem csak ez került nyilvánosságra, Mellár a korrupciós munka felemlegetése mellett azzal vádolja a kormányt, hogy az internetadó célja a külföldi szolgáltatók kiszorítása az országból. Mivel valamennyi piacvezető internetszolgáltató a nyugati szolgáltatók leányvállalata, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kormány a nyugati internetszolgáltatók kiszorítására törekszik. Mellár kijelentése korábbi elemzésünket igazolja, az internetadó bevezetése kapcsán felkorbácsolt hisztéria kezdetekor kifejtettük, hogy mire vezethető vissza az új adónem bevezetése.
Mindez azonban egészen más kontextusba helyezi az internetadó kérdését. Mindenféleképpen részekre kell bontani az új adónem bevezetésének kérdését, mert enélkül elhamarkodott lenne arról ítéletet alkotni. Először is: az internetadó a szolgáltatókat sújtaná, nem a magánszemélyeket. A magánszemélyeknek azon a ponton jelentene költségeket az internetadó, amikor a szolgáltató továbbterheli a fogyasztóra (a kormány rendelkezése szerint ez maximum 700 forint lehet magánszemélyek esetében). Tehát nem az internetadóval van a probléma, hanem azzal, hogy a nyugati szolgáltató ráterhelheti azt a fogyasztóra. Ettől függetlenül, a nyugati szolgáltatók kiszorítása Magyarországról egy támogatandó dolog, ezért az internetadó sem alapjaiban elutasítandó. Az új adónem ugyanakkor jelentős módosításokra szorul: egy új szabályozásban gondoskodni kell arról, hogy a szolgáltatók egyáltalán ne tudják ráterhelni az adót az előfizetőkre. Nem a szolgáltatókat kell védelmeznünk ugyanis, hanem az előfizetőt, akinek érdeke az olcsó internet.
Mellár interjújából azonban kiderül egy másik lényeges elem is: a kormány nem csak a nyugati szolgáltatók kiszorítására törekszik, hanem várhatóan lesz majd állami internet, ami lényegesen olcsóbb, vagy ingyenes lesz. Mivel Mellár Orbán holdudvarának tanácsadói köréből kerül ki, ezt akár konkrétumnak is vehetjük. Ha pedig lesz ingyenes állami internet, akkor máris látható, hogy az internetadó ellen gerjesztett tiltakozás nem a fogyasztót, hanem a nyugati szolgáltatót védi. A nyugati szolgáltatók védelmére pedig semmi szükség.
Ki akarna tüntetni egy olyan szolgáltató védelmében, amely saját profitérdeke miatt az új adót azonnal ráterhelné az előfizetésekre?
Ha lesz állami internet, az csak alátámasztja azon meglátásunkat, miszerint a kormány mesterségesen piaci rés kialakítására törekszik, és az internetadó bevezetése egy eszköz ennek megvalósítására. A nyugati szolgáltatók kiszorítása semmiféleképpen nem elítélendő dolog. Az internetadó elleni tiltakozás groteszk vonását pedig hűen tükrözi, hogy mindenki - még aki tiltakozik, az is - teljesen természetesnek tartja, hogy a nyugati szolgáltató profitjához ragaszkodni kell és ennek érdekében az ráterhelheti az adót az előfizetőre. Ennyire beletörődtünk volna a rabszolgasorsba? Az ellen kell tiltakozni, hogy a szolgáltató ránk terhelhesse az adót, nem az extraprofitjuk megvonása ellen.


http://www.hidfo.net/2014/11/02/tiltakoznak-de-beletorodtek-rabszolgasagba

MariupolBAN áll a bál!

Donbasszban a népi miliciák a jelek szerint eleget tettek alkotmányos kötelezettségüknek. Éltek választójogukkal, és azt követően “néhány helyen” elkezdtek foglalkozni Nyalókakirály ordashadával.
Avgyejevka és Peszki latorjai még a jelek szerint nem értesültek a Donyeckbe érkezett népköztársasági erőről, mert délelőtt 11 – óra tájban rázendített a latortüzérségük. Ezúttal elsősorban “Grad” sorozatvetőkkel lövik Donyecket, és a repülőteret. (Balamiért olyan érzésünk van, hogy már nem sokáig!)
Gorlovkánál délelőtt egy újabb harmatgyenge kísérletet tettek valamiféle támadásra a valcmanisták. Majdhogynem a milicisták “kussoljatok innen” kiabálására aztán egy tank leolvadása láttán komolyan vették a felszólítást. A saslikot természetesen most is otthagyták. Kínlódjon velük a milicia! – ha már ennyire makacsak.
Mikolajevka és Novogrigorjevka térségében bátortalan akvetőzgetésbe fogtak Nyalókakirály pribékjei. Nagyjából öt lövés után jobbanak láttá abbahagyni. Megorrintottak néhány közeledő milicistát. Ők a szerszámaikat hátrahagyva futottak el.
Nyikisino már szinte említésre sem méltó. Nekilódul kétóránként néhány zavarodott, kiéhezett – szomjazott lator, aztán fűbe harap. Ez lenyugtatja a többit egy kis időre.
Granyitnoje és Sztarognatovka környékéről a népköztársaságiak tüzérsége hevesen aprítja tíz órától a betolakodókat.
Malaorlovka és Orlovo – Ivanovka között a népköztársasági miliciák romamcsapatai támadták meg a latorállásokat. Jelentések szerint komoly pusztítást végeztek a pribékhorda soraiban.
Szeverodonyecknél ma délelőtt ismét alaposan megritkította a pribékfalkát a milicia.
Szcstyjaszténál már a városon belül üti – vágja Nyalókakirály banditáit a milicia. Módszeresen számolják fel a hiénafészkeket. Meglepően magas a kitikkadt zsoldosok száma.
Csjernuhinonál a milicia “Grad” rakéta – sorozatvetők tüzével okozott nem kért és nem várt meglepit a zsoldosfalkának. Ott nem csak zsoldmegtakarítás lesz, hanem komoly technikai veszteséglistát is összeállíthat a kijevi főszámvevő.
Zolotojénál is végeztek a milicisták a szavazással. Ennek örömére tüzérségük felköszöntötte a valcmanista pribékeket.
Popasznajánál pedig megbüntették az utóbbi napokban Kirovot tüzérséggel zaklató bérgyilkosokat.
Мариуполь штурмуют ополченцы
Pavlopolnál a latrok kénytelenek a gránátok előli bujkálással foglalatoskodni, mint az ebéddel. Rettenetes tüzérségi tűz alatt állnak, és a milicisták tüzérsége nem lankad!
Frunzénál délután egykor váratlanul bejelentkezett a körbezárt bérgyilkosok egyik parancsnoka. Tárgyalhatnája támadt.
Krimszkoje és Trehizbenka pribékjei már a tárgyalásokról is lekéstek. Tizenegy óra óta – finoman szólva is – intenzíven lövi őket a milicia tüzérsége. Két “Grad”, egy “Szmercs”, és négy 152 mm-es taracküteg gondoskodik a kényeztetésükről!
Kramatorszkban még mindig hatalmas lángokkal ég a tegnapelőtt felrobbantott latorüzemanyag – készlet.
Délen a népköztársasági erők frontálisnak tűnő támadást indítottak Mariupol ellen. A várostól keleti irányban lévő valamennyi latorállást fölszámolták a reggel kilenc órakor kezdődött attakban. A jelentések szerint elképesztő a valcmanisták egyedvesztesége.
Délután egy órára már a külvárosban harcolnak a milicisták, és a halálra rémült bérgyilkoshorda egyre hátrébb szorul. Több helyről is olyan hírek érkeztek, hogy a helyi lakosok rájuk rontanak. A Leningrád városrészben (ott milicisták még nincsenek) “valakik” egyszerűen legéppuskáztak több tucat valcmanistát.
Amennyiben a dolgok Mariupolnál ilyen iramban zajlanak tovább, már érthető, hogy miért is könyörgött segítség után Kijevben az egyik azovista parancsnok. Aki attól retteg, hogy falkáját az Azovi – tengerbe fogja terelni a milicia, és egyszerűen vízbe fogja fojtani a latorhordát.

http://balrad.wordpress.com/2014/11/02/mariupolban-all-a-bal/

A nyugat háborús bűnösöket támogat, a demokratikus folyamatot eltaposnák

Alexander Zaharcsenko, a Donyecki Népi Köztársaság miniszterelnöke az országgyűlési választásokat megelőzően bejelentette, hogy bűnügyet indítanak meg az ukrán hatóságokkal szemben népirtás vádjával, válaszul arra, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat bűnügyet nyitott meg a donyecki és luganszki országgyűlési választásokkal kapcsolatban. A fegyveres puccsal hatalomra juttatott kijevi kormány nem ismeri el az országgyűlési választások legitimitását, azt következetesen bűncselekménynek nyilvánítják.

Zaharcsenko elmondása szerint a választások után megindítják az eljárást a népirtásért felelős személyekkel szemben. Több helyről is jelentették, hogy az ukrán csapatok megpróbálják megzavarni a szavazás lefolytatását, ami ezeket a bűnöket csak súlyosbítja.
Moszkva elismeri a Donyecki és Luganszki Népi Köztársaságokban mind az országgyűlési választás, mind pedig az elnökválasztás eredményét. A nyugati országoknak nincs semmilyen hiteles alapja arra, hogy ezt ne tegyék meg. Februárban utcai harcok után, a kormánypárti politikusok elűzését követően tolakodott be a parlamentbe a Jacenjuk-kormány, amelynek nem volt demokratikus legitimitása, mégis a nyugati világ egésze úgy kezelte, mintha ők lennének az ukrán kormány. Az Európai Unió és az Egyesült Államok közel egy éven keresztül támogatta ezt a kormányt, melyet egészen októberig senki nem választott meg.
A kijevi puccsisták még a demokrácia látszatára se ügyeltek, a rengeteg nyugati hitel és EU-csatlakozás szerződéseinek aláírása közepette nem volt ilyesmire idejük. A nyugat kettős mércét alkalmaz Ukrajnában, fegyveres hatalomátvétellel hatalomra jutott háborús bűnösöket támogatnak egy demokratikus folyamattal szemben. Ezeknek a háborús bűnösöknek a számonkérése a választásokat követően megkezdődik.


http://www.hidfo.net/2014/11/02/nyugat-haborus-bunosoket-tamogat-demokratikus-folyamatot-eltaposnak

Izrael rakétarendszerével teljesen lefedi a Gázai övezetet

Az izraeli kormány kifejlesztette a tengeri változatát az Iron Dome rakéta rendszernek, melyet sikeresen tesztelt a nyári, Gázai övezet ellenni katonai agresszió idején.

Az új védelmi rendszer ugyanolyan technológiai alaptulajdonságokkal rendelkezik, mint a földi változat, legfontosabb képessége az, hogy támadásra ellentámadást indít, vagy támadni is képes, akár másodpercenként tud rakétákat indítani, közölték a haditechnikát kidolgozó Rafael vállalat képviselői egy Párizsban rendezett kiállításon, írja a The Times.

Ari Sache projektmenedzser szerint az Iron Dome olyan újdonság, amely még nem létezett a világ fegyverpiacán, ahogy reagál a fenyegetésekre, és amely egy időben különböző célokat képes megsemmisíteni. Ez az egyetlen rendszer a világon, amely több ezer célpontot észlel, és meg is semmisíti azokat.

A rendszer képes lefedni egy területet teljes 360 fokos körben, kis mérete miatt nagy a mobilitása, ezáltal adaptálható különböző típusú hadihajókra is.

Az Iron Dome rakéta rendszer eredeti célja az volt, hogy elfogja, és elpusztítsa a rövid hatótávolságú rakétákat, melyeket Izraelre lőnek 4-70 km távolságból.
Ezzel a kiegészítő fejlesztéssel a rakéta rendszer bekeríti Gázai övezetben élő a lakosságot.

Az 50 napos izraeli offenzíva során, az izraeli hadsereg meggyilkolt több mint 2100 palesztin lakost, főleg civileket és gyermekeket.

18.000 lakás megsemmisült az állandó bombázásokban, és több mint 100.000 ember vált hajléktalanná.

Sokkoló kiszivárgott videó: A cionisták igazi hite

Sokkolva leszel mikor meglátod és meghallod mit követel ez a tömeg.

Kapcsolódó:
Svédország elismeri a független palesztin államot

Magyar Nemzeti Tudat Hírportál

Országunk nincstelensége pedig a rendszerváltás ótai politikai rablóelit bűne! Amíg ezek a politikai maffiacsaládok uralják ORSZÁGUNKAT, javulásra esélye sincs HAZÁNKNAK!

Minden követ megmozgatott, fizetett is volna, mégsem tudta időben a megfelelő kezelésre bejuttatni édesanyját a tévéreklámból ismert apró ember, Hrisfis Gábor (43). Az artista amerikai karrierjét hátrahagyva költözött haza, hogy Teri nénit (†79) ápolja, akinek szervezete háromévnyi várakozás után adta fel a harcot.
paral
– Anyukám gyermekbénulása miatt járógéppel tudott csak közlekedni. Volt egy hely, ahol korábban megcsinálták neki, csakhogy az megszűnt. A gép már több mint 10 éves volt, amikor tönkrement. Ezután utalták be őt az Országos Rehabilitációs Intézetbe, ahol egy nagyon kedves doktornő állapotfelmérést csinált és sajnálkozva mondta, hogy nagyon hosszú a várólista, ezért fél évet kell várni arra, hogy feljavítsák a szervezetét, majd új járógépet kapjon – mesélte a Vasárnapi Blikknek Gábor, aki a mamájával együtt türelemmel várt. Bő fél év múlva a doktornő már nem volt ott, de hiába érdeklődtek, hol áll Teri néni a várólistán, nem tudták megmondani.
– Többször a padlón találtam anyukámat, elesett, mert összecsuklott a rossz gép, ezért néha órákig feküdt a kövön, amíg én dolgoztam. Egy idő után a sok esés miatt már felkelni sem mert. Járt hozzá masszőr és tornász. Bevallom, paraszolvenciával próbálkoztam, majd protekciót is kerestem, egy államtitkár megígérte, hogy mindent elkövet, de csak nem került ránk a sor. Írtam az igazgatónak is, választ sem kaptunk – sírta el magát Gábor, aki csak azért nem akar perelni, mert egy ítélet nem adná vissza az édesanyját, akit végül rohammentők vitték az Uzsoki kórházba. Az intenzív osztályon még pár napig sikerült életben tartani, mert addigra leállt a veséje, és tele lett a tüdeje vízzel.
– Nem érdemelte meg, hogy ezért és így haljon meg az anyukám.
Dr. Cserháti Péter, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) főigazgató főorvosa vizsgálatot indított az ügyben, részleteket annak lezárulta utánra ígért. Annyit azonban elárult, hogy az OORI országos területi ellátási kötelezettséggel elsősorban a súlyos agy-gerincvelő sérültek, stroke- bénultak, amputáltak, többszörös baleseti sérültek azonnali átvételét kell hogy biztosítsa.
– Bármilyen korú betegnek, de még egy egészséges fiatalembernél is, a hosszú, évekig tartó ágyhozkötöttség egészségkárosodáshoz vezet – mondta el a Budai Mozgásszervi Magánrendelő ortopéd traumatológusa, Dr. Moravcsik Bence.
(Blikk)

A választások csendje Donbasszban

A mai napra virradóan viszonylag nyugodtan telt az éjszaka Donbasszban. A “nagyon forró helyeken” – mint pl. a donyecki repülőtér és Donyecknek a valcmanista latortüzérség lőtávolán belül eső lakott területei-zaklatva voltak.
A népköztársaságiak új “megközelítési” technikát” vezettek be a donyecki repülőtéren. Fürge quadokkal hajkurásszák az itt-ott felbukkanó bérgyilkosokat. Motorola zászlóalja tucatnyi ilyen járművel megy az idegeikre a betolakodó zsoldoshordának.
Отряд Мотороллы атаковал карателей
Donbasszban a népköztársasági erők által ellenőrzött területeken már javában zajlanak a parlamenti választások.
Пургин: Киев может попытаться силой сорвать выборы в ДНР
A donyecki repülőtér (és természetesen a város lakóterületei) tegnap egész nap a valcmanista latortüzérség célkeresztjében volt.
A latorgránátok fel is gyújtották a repülőtértől nem messze lévé Szent Iver kegyhelyet és templomot.

Meglepetésszámba megy – vagy talán nem is annyira – a valcmanisták eléggé “visszafogottak” eddig a mai napon ami a harci cselekményeiket illeti. Ez persze érthető is mindazok tükrében, hogy jónéhány pribékhorda szinte “túszként” van katlanokba zárva. Ezek a banditacsoportok – szerte – széjjel Donbasszban mintegy tízezres egyedszámot és nem kis erőt képviselve – az első gyanús jelre miszlikké aprítódnak a miliciák által. Úgyhogy érthető is Nyalókakirályék visszafogottsága, akik Kijevben fogcsirkorgatva figyelik a donbasszi választásokat, és birodalmuk fogyását.
De hogy a kijevi udvar tehetetlen dühe még tovább fokozódjon, kiváló időzítéssel “befutott” Donbasszba a “Fehér Konvoj V.” – aminek épsége Valcmanéknak nagyon is érdekük. A segélyszállítmányt feladó Misa ugyanis eléggé bosszús lenne Nyalókakirályra és udvartartására, ha akárcsak egy kamion akár deffektet is kapna!

http://balrad.wordpress.com/2014/11/02/a-valasztasok-csendje-donbasszban/

Donbasszban (délidőhöz közelítve) a reggeli kezdés óta lankadatlanul nagy a szavazókedv.

A Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságok erői által felügyelt és ellenőrzött területek falvaiban – városaiban közel hárommillió ember élhet ma választójogával, és választhatja meg a két Népköztársaság parlamenti képviselőit.
Helyi – ottani – idő szerint (Bp.+2 óra) délelőtt 11 óráig a részvételi arány 31 százalék volt. Nagyon sok szavazóhelység előtt hosszú – tömött sorokban várakoztak – várakoznak az állampolgárok, hogy leadhassák voksaikat. (Az egy héttel korábban Kijev által rendezett választási tragikomédián nyoma sem volt sehol választói várakozásnak.)
В Луганске и Донецке образуются очереди перед избирательными участками
A Központi Választási Bizottságok nyilatkozatai szerint a donbasszi parlamenti választások vélhetően érvényesek és eredményesek lesznek.
Az USA – EU – Kijev (sz)aranyháromszög fogcsikorgatva dühöng az esemény miatt, és Oroszországot presszionálják az eredmény megtagadására. Moszkva kategorikusan visszautasítja az abszolút antidemokratikus követelést, és újfent megerősítette: a donbasszi választások eredményét el fogja ismerni! Sőt! Az ENSZ BT-ben már meg is gátolta a latorszövetségek oszloposainak indítványát a választások illegitimmé nyilvánítására.
Érdekes dolog történt ma az Ukrán Nagy Fal mentén. Nyalókakirály banditái eljátszották az “aki másnak vermet ás! – maga esik bele” – jelenetet.
árok2árok1
Egy latortank ugyanis a Nagy Mű szerves részét képező árokba csúszott. Rendesen “fölhasalt” a parton.
Ma reggel pedig újabb – Nyalókakirály igen rossz kedélyállapotát egyáltalán nem javító – rossz hír érkezett a kijevi udvarba. Nem csak a “Fehér Konvoj V.” első száz teherautója érkezett meg Donbasszba a humanitárius segélyszállítmánnyal!
Donyeckbe – a városba – rengeteg zöld teherautó érkezett. Nagyon sok harcossal a platóikon. (Jónéhánynak a platóján pedig különféle harci készségek is érkeztek.)
DONYECKBE NAGYON KOMOLY VÉDELMI ERŐ ÉRKEZETT!

http://balrad.wordpress.com/2014/11/02/nem-az-usa-eu-latorszovetseg-szaja-ize-szerint/




Új-Oroszország ma választ hivatalos vezetést

Ma újabb, 32 autóból álló segélykonvoj hajtott be Ukrajna területére Oroszországból a Luhanszk megyei Izvarinénél, a Donyeck elnevezésű orosz határátkelőn keresztül,  - megsértve a nemzetközi megállapodásokat, mondja Kijev - az ukrán hatóságok nem ellenőrizték a szállítmányt, mivel annak érkezéséről állítólag nem kaptak hivatalos értesítést Moszkvától. Ez már az ötödik orosz konvoj, amely augusztus 22. óta behatolt Ukrajna területére, három napon belül pedig a második. Közben az ukrán határőrszolgálat jelentette, hogy az orosz határ menti térségből, Szverdlovszkból és Cservonopartizanszkból mintegy 80 fős szeparatista fegyveres csoportot irányítottak át a megyeszékhelyre, Luhanszkba. A nem hívatalos jelentés szerint a csapatot olyan buszokon és GAZ típusú autókon szállították, amelyekre az ukrán határőrség emblémáját festették. A határőrök szerint a csapat fele polgári öltözetben utazott. Nem megerősített kijevi híresztelések szerint az egyik luhanszki varróüzem rendelést kapott nagy számú ukrán katonai egyenruha készítésére. Persze bizonyítékot felmutatni most sem tudnak a kijeviek, csak a hangolásra futja.

Donyeck és Luhanszk

Az Új-Oroszország népköztársaságaiban - Donyeck és Luhanszk - új politikai vezetőket és népi tanácstagokat (parlamenti képviselőket) választanak ma a Donyeck és Luhanszk megye oroszbarát ellenőrzés alatt álló területein. Rendbontásokról, atrocitásokról nem érkeztek hírek. Orosz médiajelentések szerint Luhanszk megyében 102 szavazókör működik, köztük négy "mobil" szavazókör, valamint három Oroszországban, a kelet-ukrajnaiak számára létrehozott menekülttáborokban a belgorodi, a voronyezsi és a rosztovi területeken.

A donyecki területén az ottani választási bizottsági elnök elmondása szerint 350 szavazóhelyiség működik. Donyeck megyében 3,2 millióan jogosultak szavazni, Luhanszk megyében pedig 1 millióan. Az EBESZ és más nemzetközi szervezetek nem küldtek megfigyelőket a Kijev által törvénytelennek minősített választásokra. Külföldi politikusok egy csoportja - köztük magyar képviselet is van, tudomásunk szerint a Jobbik-os Gyöngyösi Márton - viszont a térségbe érkezett, hogy megfigyelje a választásokat. A magyar politikus a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy az általa meglátogatott donyecki és horlivkai szavazókörökben "az objektív nehézségek, a rendkívüli körülmények ellenére" magas színvonalú szervezettség mellett folyik a szavazás. Közölte, hogy nem tapasztalt választási szabálytalanságot. Bírálta ugyanakkor a kijevi vezetést, amely szavai akadályozta az Ukrajnán belül élő menekülteket abban, hogy a donyecki népköztársaság területére utazhassanak és szavazhassanak.

Frissítés;
Egy másik nyilatkozatában, amelyet a Ria Novosztyi orosz hírportál közölt, Gyöngyösi azt mondta, hogy a szavazókörökben lehetett találkozni olyanokkal, akik a Kijev által ellenőrzött ukrán területekről érkeztek. Szavai szerint "sok választó elhagyta otthonát az ukrán rezsim kegyetlensége miatt", és jelenleg választókörükön, vagy még távolabb, a donyecki népköztársaság területén kívül élnek. "Ha jól értem, ezt a gondot a választóknak a szavazókörökhöz szállításával próbálják megoldni" a helyi szervezők - jegyezte meg. A megfigyelői csoport másik tagja, Jean-Luc Schaffhauser francia európai parlamenti képviselő Donyeckben újságírók előtt kijelentette, hogy a választások tisztán, nyíltan zajlanak, senki nem gyakorol nyomást a választókra. Hangsúlyozta, hogy Kijevnek is el kell ismernie azt a "demokratikus" önrendelkezési folyamatot, amely a helyi szinteken bontakozik ki.
Oroszország már kedden bejelentette, hogy törvényesnek ismeri el a keleti régiókban megtartott választásokat.

Gölöncsér Miklós összeállítása

Miért ment Orbán Viktor Svájcba?

orbán_svájcbanMinap a politikai helyzetet elemző szokásos értekezletünkön felvetődött a kérdés: mi volt a valódi oka annak, hogy a kormányfő nagy hirtelen Svájcba utazott? A hivatalos magyarázat, miszerint a lányát kísérte el új iskolájába, még nekünk sem tűnt valószínűnek. Már csak azért sem, mert több ok is ez ellen szólt.
Az ellene szóló érvek
Első sorban, mert az elhamarkodott és dilettáns újabb sarcának nyomán kialakult meglehetősen „gyúlékony” helyzetet hagyott hátra. Egy olyan időszakban, amikor az amerikai felforgatók és finanszírozók a hazai politikai ellenfeleivel együttműködve minden alkalmat megragadnak arra, hogy kormányellenes tüntetést szítsanak illetve, őt és megmaradt támogatóit eltávolítsák a kormányból, hogy átvegyék a kormányzást. Ez a liberális ellenlábas politikai tábor minden alkalmat megragadott eddig is, amellyel emberek ezreit lehetne utcára csalogatni. Orbán feldobta a labdát egy durva internetadó formájában, miközben tudta, hogy ezzel országos felháborodást keltett.
A Fideszben belső ellentétek figyelhetők meg.
Legutóbb nyíltan engedték el a kezét azoknak, akikből az önkormányzati választásokon a lakosok nem kértek többet.
Felfelé buktak azok, akik a tanácsadó körrel, vagy a vezetéssel nem értettek egyet.
Egyre többen buktak le a nyilvánosság előtt különféle fidesz-mutyikon való meggazdagodások és visszaélések okán.
A szavazók egyre erőteljesebben kérik számon a be nem váltott ígéreteket, mint pl. a devizahitelesek megmentését, az ígéretekkel szemben álló növekvő munkanélküliséget és nyomort, no meg a zuhanó szociális-, köz-, és létbiztonságot.
A fentiek miatt elhiteltelenedett a Fidesz saját választói előtt, ezért a 2. ciklusban tovább folytatódik a szavazók lemorzsolódása.
Márpedig a biztos tömegbázis híján az Orbánhoz hű fideszes vezetők száma is fogyatkozni látszik, annak ellenére, hogy a legócskább trükkökkel próbálja a zsebüket megtömni.
A mellette szóló érvek
Ezért a lehetséges tényleges okokat megpróbáltuk kitalálni. Orbán bukása különösen az átgondolatlan intézkedések és a fent felsoroltak nyomán egyre valószínűbbnek látszik.
Első gondolatunk az volt, hogy menekülését készíti elő. Hintapolitikája, és pl. a puccsista ukrán kormány kritikátlan elismerése és fegyverrel való támogatása miatt, vagy a Maradék-Ukrajnának történő reverz gázszállítás nyomán Oroszország bizalmát megingatta. Ahhoz hogy az oroszoktól segítséget, menedéket kapjon ennél sokkal többet kellett volna már eddig is letenni az asztalra. Ergo jelen állásban Moszkva nem várja tárt kapukkal.
De talán még nem késő, ha azonnal kilép a NATO-ból, betartja a reverz gázszállítás leállítására tett ígéretét, ha Novorossziját is ugyanolyan gyorsan elismeri, mint a puccsista ukrán kormányt, ha megtagadja az oroszellenes embargót. Még rakásnyi további lehetőség is van, amit meg lehet és kell lépnie, ha a felszínen akarja tartani a magyar népet, s vele együtt saját magát.
Az Unió elleni megnyilvánulásai okán a Nyugat sem ígérkezik készséges vendéglátónak, épp ellenkezőleg. Vagyis az irányt másfelé kell venni, ahhoz viszont pénz, sok és likvid pénz kell. Azt, hogy a Nyugattól mi várható már Orbán is tudja és mi is. Már pedig mi nem kérünk belőle többet.
Svájc nem EU tagország, még ha nem is teljesen független a Nyugattól. És kiindulópontnak biztosan megteszi.
Mint hírlik „kisebbfajta pánikot okozott a magyar gazdagok körében néhány svájci bank levele. Az eddig maximális diszkrécióról és titoktartásról híres magánbankok közül néhány (UBS, Credit Suisse) ugyanis arra figyelmeztette a magyar számlatulajdonosokat, hogy a magyar hatóságok megkeresésére kiadhatják a magyar számlatulajdonosok adatait, egy másik pénzintézet (Dreyfus Söhne & Cie) pedig állítólag svájci közjegyzővel hitelesített nyilatkozatot kér magyar ügyfeleitől az ott elhelyezett pénz eredetéről. … Mindennek következtében megindult, és az elmúlt hetekben felerősödött a svájci bankokban tárolt több száz milliárd forintra becsült magánvagyonok kiáramlása. A kiáramlás haszonélvezője elsősorban Szingapúr, de áramolhat pénz Ausztriába is, hiszen a “sógorok” esetében 2017-ig érvényben van a bankszámlák titkossága, ami azt jelenti, hogy az ottani bankok nem jelentenek automatikusan a magyar adóhatóságnak.”
offshorpénzek_BlochampsKaragich István becslése szerint a külföldön “tárolt” magyar vagyonok 2700 milliárd forintra rúghatnak, és évente 1 milliárd euró (300-330 milliárd forint) áramlik külföldi pénzintézetekbe.
Tehát, ha Orbán Viktor ilyen svájci bankszámlával rendelkezik, akkor meglehet, hogy a pénzét menekítette.
Bizonyára van még pár lehetőség, amit nem vettünk számba, mely indokolhatná ezt a svájci pihenő utat. Mi ezeket a verziókat láttuk legvalószínűbbnek.
Természetesen ki-ki találgathat, és felállíthatja a saját verzióját.
Ahogy mottónk tartja: “Minden kiderül, csak idő kérése”

Audie – Szabad Riport
felhasznált forrás: Napi.hu

FŐZŐTÖK JÓTÉKONY HATÁSAI

Durván csoportosítva a töknek két fajtáját különböztetjük meg. A sütőtök és a főzőtök. A sütőtök mély narancsszínű, a főzőtök kiérlelve halványsárga színű, de főzésre nem érleljük ki, esetleg a késő őszi termést, amikor bemeszelik a végeit, és úgy tárolják. Az érett tök tovább eláll. A növény két fajtája között még az a különbség hogy az egyik, a főzőtök guggonülő, a sütőtök indája pedig fut a kukoricásban. A sütőtök csak ősszel élvezhető, miután megcsípi a dér.




Tápértéke:

Ha gyógyhatást akarunk elérni, legjobb ha a főzőtök levét fogyasztjuk. A benne levő szerves nátriumot, sót a máj nagyon jól tudja értékesíteni.

Gyógyító hatása:

Zöld tök, vagy főzőtök gyógyhatása a szerves só tartalmában van. Az nagyon fontos, hogy a szervezet folyamatosan elegendő szerves sóhoz jusson. Ha ugyanis sokáig főleg édes gyümölcsön élnek a vegetáriánusok, krónikus fáradság vesz rajtuk erőt, mert szervezetükből hiányzik a szerves só, ami a máj működéséhez szükséges. Ilyen estekben a legjobb, ha naponta fogyasztunk tökfőzeléket és nyers lét is

Cukorbetegeknek:

A tök nyersen való fogyasztása után a szerves só, illetve nátrium, a vérbe kerülve, emeli a vér só tartalmát, valamint csökken a vér cukortartalma.

Hiperaktivitás:

Különösen a gyermekeknél észleljük az utóbbi időben a túlzott éberséget, mozgékonyságot, magyarán kezelhetetlenséget. Ezeket a jelenségeket a különféle ételadalék okozza, mint színesítők, tartósítók, és a nagy fehércukor tartalom. Ez mind gyakoribb jelenség a gyerekeknél, ami csupán az első megnyilvánulás, figyelmeztetés, hogy a gyerek táplálkozásában valami nincs rendben. Később ez allergiába vagy más betegségbe fajulhat. Ha időben cselekszünk, sok bajtól óvhatjuk meg a gyerekeket. A szerves só lassú adagolása a legjobb gyógyszer a hiperaktivitásra.

Hőség ellen:

Ha nagy meleg van sokat izzadunk, a test sótartalma jócskán csökkenhet. Ez vonatkozik azokra is akik napon fizikai munkát végeznek, vagy a sportolókra, akik sokat gyakorolnak. Az izzadtsággal a bőrön keresztül sok só távozhat, amit ha nem pótolunk fáradtságot, kimerültséget idéz elő. Ilyenkor a legjobb ital a testnek a nagy sótartalmú növényből készült ital. Nem szükséges, hogy hideg legyen, mert a test csak akkor kezdi hasznosítani a folyadékot a gyomrunkból, amikor az átvette a test hőmérsékletét. Napszúrás esetén is jobb ha szerves sókban gazdag növényi lét iszunk. Fogyaszthatunk citromos vizet is, de óvakodjunk a cukor használattól.

Krónikus fáradság:

A krónikus fáradság mind gyakoribb betegség, amikor az orvos nem találja a betegség okát, mégsem érezzük jól magunkat. Ha nem teszünk ellene semmit, a helyzet romlása fokozódhat. Ilyenkor a legjobb sötét színű zsenge tököt héjastól kicentrifugázni, felönteni egy harmad rész vízzel, és egy harmad rész paradicsom lével. Evés közben fogyasszuk.

Emésztési nedv:

Ha a testben van elegendő szerves só, nem jelent gondot a testnedvek előállítása. Ilyen nedv a szánkban a nyál. Ha nincs elegendő nyál, kiszárad a szánk, szomjúságot érezünk. Ha éhesek vagyunk és ételt látunk, vagy rá gondolunk, megindul a nyál termelődés a szánkban, ami a keményítő emésztéséhez szükséges. A gyomorban a gyomorsav van, a hasnyálmirigy is termel három féle nedvet, a belekben is megtalálható az emésztési nedv. Mindezek termelődéséhez szerves sóra van szükségünk, amit a tökben megtalálunk.

Csonttörés és csontritkulás:

A zöld tökben az ásványok elosztása megfelel annak, hogy egymást támogatva jobban fel tudjanak szívódni. Ez teszi lehetővé a kalcium felszívódását, így a csontritkulás megakadályozását. A nátrium tartalom lehetővé teszi, hogy a tök-lé fogyasztása hatására a tört csont hamarább begyógyul, sikeresebben forr össze.

Előállítási mód:

A zöld tök, vagy más néven főzeléktököt ha gyógyításra szeretnénk használni, legjobb ha nyersen fogyasztjuk. Mivel salátának nem szoktuk meg, centrifugázzuk ki a levét, és naponta háromszor fél pohárra fogyasszuk olyan zöldségekkel együtt amelyek tartalma szintén magas szerves sóban, nátriumban. Ha zsenge a tök, jól mossuk meg, és héjastól centrifugázzuk.

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/tudomany/egeszseg/gyogynoevenyek/2486-fztoek-jotekony-hatasai