2016. március 1., kedd

ISZLÁM MEGSZÁLLÓK NEMSOKÁRA LŐNI FOGNAK, FEGYVERES HÁBORÚT AKARNAK EURÓPA KÖZEPÉN

Akik nem hallgatták vagy nem vették komolyan Földi László véleményeit, közel egy éve, amit a hírköző eszközökön elmondott, azok most meglepetten nézik, hogy mik is történnek. Azokról a lefizetett bűnözőkről van szó, akiket a hamispróféta követői és hasonlók imádtak, hogy a szegény szerencsétlen menekülteket támogassuk. Miben is támogassuk őket? Hogy kést fogjanak nyakunkra? Most már tisztán látszik a képlet a cionista-szabadkőműves összeesküvésről, aminek a legfőbb figurája Merkel kancellár, a szörnyeteg „Mutti”. A három betársult elkövető ország ehhez, pedig Olaszország, aki évek óta csak mentette a tengerből és szállította Európába a bűnözőket. Most már tisztán látni, hogy a görög kormánynak miért nem kellett betartania a schengeni határokat és miért szállították a Balkánra a bűnözőket. Most már az is tisztán látszik, hogy a törökök miért zsarolják a németeket és az EU-t, mert ez egy előre megbeszélt terv része volt. Még nem késő gondolkodni, látni és végül cselekedni.
MIÉRT IS NEM MUTATTÁK RÉSZLETESEN A CALAISBAN TÖRTÉNTEKET?
Itt Magyarországon is, hiszen a beavatott előörsök már régen itt pofáznak és uszítanak az országházban és a tévékben. Akik vakok, azok ezt még nem vették észre. Minden egyes bűnözői tábort ahogy mutatnak a tévék, mindig csak a „migránsok” szóvivője beszélhet a „szenvedéseikről”, de a védekező hatóságokat soha nem kérdezik meg a helyzetről, nekik nem adnak szót semmilyen tévében! A hazai szennysajtó messzemenően ezt a bűnös bűnpártoló gyakorlatot folytatja.
CIONISTA ISZLÁM MEGSZÁLLÓK TETTEI
Szívszorító személyes beszámoló a polgárháború felé sodródó Nyugat-Európáról. Calais városa élhetetlenné vált a jelenleg 18.000 "lakosú" muzulmán migráns sátorváros, a "Dzsungel" miatt. ISIS zászló De Gaulle szobrán, a rendőrség a helyiek ellen, áruló politikusok. Több ezer muzulmán fosztogatja, rabolja, erőszakolja a hitetleneket - a Korán előírásai szerint - ugyanúgy, mint a Közel-Keleten. Eközben az elit, és a "No borders" nevű szervezet segíti a gyarmatosítást, koordinálva a rombolást és kitelepítve a lakosokat, hogy legyen hely a megszállók számára.
SVÉDEKNÉL ÉS NORVÉGOKNÁL IS SZABADKŐMŰVES BANDÁK VANNAK
A norvég ügyvédi kamara szerint a törvény megszegi az ország nemzetközi egyezményeit, és az alapvető emberi jogokat, de Solberg nem lép vissza. „Ha előterjesztünk egy ilyen törvényt, tudjuk, hogy ez egy nagy törés az eddigi helyzettel szemben, de készen kell állnunk a legrosszabb esetre is.” A svéd külügyminiszter, Margot Wallström tavaly októberben nyilatkozta, hogy „a legtöbb ember úgy érzi, hogy nem vagyunk képesek fenntartani egy rendszert, ahol 190 ezer ember áramlik be minden évben – hosszú távon, ez a rendszer össze fog omlani.” Schengen szétesése megkezdődött, és a jövőben várhatóan egyre több hasonló hírről fogunk hallani.(orientalista, részlet)
SAULOK PÉNZELIK AZ ANARCHISTA SZERVEZETEKET
Korábban a dzsungelnek nevezett táborban is mintegy 150 ember keveredett összetűzésbe a rendőrökkel, miután a sátrak egy része kigyulladt. A migránsok és a határok felszámolását célul kitűző No Border (Nem kell határ! A szerk.) nevű anarchista szervezet tagjai kövekkel dobálták meg a rendőröket, akik könnygázzal és vízágyúval válaszoltak. A tüzet, amelyben húsz viskó leégett, a tűzoltók oltották el. A No Border három tagját és egy fiatal migránst előállítottak a rendőrök, akik közül öten könnyebben megsérültek – közölte este a prefektúra. A francia hatóságok szerint a felszámolás során körülbelül ezer embert kell eltávolítani a területről, a segélyszervezetek szerint ennél jóval nagyobb létszámról van szó – írja a BBC. (MNO, részlet)
FEGYVEREKET TALÁLTAK A GÖRÖGÖK, DE HALLGATNAK RÓLA
A menekültáradat és a szerencsétlenül járt emberek mögé bújva gyakorlatilag az életünkre törnek. Ma még a többség nem érzi a bőrén, csak a hírekben látja, de nemsokára nagy bajban is lehetünk.Ha eddig voltak kétségeid a dolog felől, akkor sajnos át kell hogy billentsünk, a mérleg rosszabbik oldalára. A Görög vámosok, összesen 14 hajókonténernyi fegyvert és lőszert találtak, a menekülttáboroknak szánt műanyag bútorok helyett! Egy 40 lábas hajókonténer mérete: 12 méter hosszú, 2,4 méter széles és 2,5 méter magas. A teherbírása 3700 kg. Tehát 3700 x 14 = 51.800 kg, azaz közel 52 tonna fegyvert küldtek szegény menekültek után. /biztos, hogy háborúra kell berendezkedni!/ A lőszerek dobozán amerikai cég neve olvasható. Yavex USA Akárki küldte, akárkinek, a szándéka nem menekülés, hanem támadás! (bencesdiak, részlet)
MÁSIK FEGYVERSZÁLLÍTÁSI HÍR
A görög hatóságok elkaptak egy fegyverekkel teli hajót, ami Törökországból Libanonba tartott. Az Al-Mayadeen televíziós csatorna jelentette be a Khabar Turk csatornától átvett hírt, mely szerint Kréta tengerpartján a görög parti őrség megállított egy Törökországból induló hajót, ami tele volt pakolva fegyverekkel. A hírek szerint a hajón 6 konténer volt, közülük 2 tele volt pakolva fegyverekkel, lőszerrel és rakétákkal melyeket Libanonba szállítottak volna – írja a shaamtimes.net.(orientalista)
LÖVETNI KÉNE A BŰNÖZŐKRE
Földi László hadban áll, szerinte nem migráció vagy népvándorlás, hanem invázió zajlik Európában. Az M1 aktuális csatornán Földi László biztonságpolitikai szakértő kedden azt mondta: a határokon „a katonákat lőparanccsal kellene bevetni,” hiszen a migránsok a fegyver puszta látványától nem rettennek meg, mivel azt otthon is láttak, a fegyver használatával lehetne visszatartani őket. Úgy fogalmazott, hogy már háború zajlik. Ha ezt elismernék Európában, akkor azt lehetne mondani, hogy az embercsempészek szabotőrök, akik a hátországban támadják a védelmet, és így rájuk nem vonatkozna a hadifogolytörvény – jelentette ki. Beszélt arról is, hogy Törökországnak mint a NATO tagjának kötelessége lenne megakadályozni az inváziót, mégsem tesz semmit, amiért akár a NATO-tagságától is meg lehetne fosztani. Földi László már a rendszerváltás előtt is hírszerzőként, a Belügyminisztérium III/I-es csoportfőnökségén dolgozott, a kilencvenes években pedig az Információs Hivatalnál (IH) és a washingtoni nagykövetségen is tevékenykedett. A megújult hírszerzésnél a műveleti igazgatóságig vitte, de 1997-ben távoznia kellett, mert az akkor kormányon lévő szocialisták szerint a hivatal belföldön is gyűjtött információkat MSZP-s képviselőkről. Földit perbe is fogták, majd jogerősen felmentették. 1998 után a Defend nevű őrző-védő cég élére került, amely hamarosan milliárdos forgalmú nagyvállalattá nőtte ki magát, az akkor már fideszes kormány megbízásainak is köszönhetően. 2002-ben távozott, azóta rendszeresen szakért, nyilatkozik, publikál. A 2014-es internetadó elleni tüntetések idején is megszólalt a Magyar Hírlapnak, akkor azt mondta: Érzékeltette, hogy véleménye szerint az Egyesült Államok áll a kormányellenes megmozdulás mögött. (MNO, részlet)
Úgy tünik, hogy jelenleg hazánkban csak egy józanul goldolkodó szakértő van, aki nem Gyurikám, hanem Földi László. Mi csak arra leszünk kíváncsiak, ha a bűnözők fegyveres támadásokat csinálnak, mondjuk Németországban (ahol a legnagyobb a feszültség), akkor itthon erre mit fognak írni a nyafogó és képmutató sauli firkászok? Mit fog tenni akkor a kormány? Amikor semmilyen fegyverünk és semmilyen hadseregünk nincs….
Kép: a karikatúra izraeli lapból. A nő mondja fiának, állandóan a gép előtt ülsz, miért nem mész el valamit csinálni
második kép Calaisban a bűnözők felgyújtották a bódéikat, a francia rendőrök ledózerolták a bűntanyát
harmadik kép: a német nemzeti pártot (NPD) már sokadszoror be akarták tiltani, de eddig csak üldözték őket, de nem tudták betiltani őket. Van néhány tartományi képviselőjük is. Most ülésezik a német alkotmánybíróság, hogy hátha sikerül betiltani őket, de ügyvédjük szerint ez nem valószínű. A képen jó hazarepülést kivánnak a megszállóknak
http://amagyaroldal.hu/hirek/content/iszl%C3%A1m-megsz%C3%A1ll%C3%B3k-nemsok%C3%A1ra-l%C5%91ni-fognak

A brit kormány legálisan akar kémkedni utánunk

no-privacy

A brit kormány minden erejével azon igyekszik, hogy keresztülvigye a Nyomozási Felhatalmazás nevű törvényjavaslatot, amit egyesek Szimat engedélyként emlegetnek és elfogadása esetén tulajdonképpen véget vetne az adatvédelemnek az Interneten.
A javaslat a legnépszerűbb chat és üzenetváltó szolgáltatásokat, például a WhatsApp-ot, az iMessage-et és a FaceTime-ot célozza, illegálissá téve a felhasználótól felhasználóig érvényesülő titkosítást és arra kötelezné az Apple-t, hogy teljesen új, az állami megfigyelést kiszolgáló operációs rendszert írjon. A technológiai cégeket pedig arra kényszerítené, hogy biztosítsanak hátsó ajtókat a kormány számára.
A törvényjavaslat továbbá kötelezné az Internetszolgáltatókat, hogy valamennyi ügyfél minden online tevékenységét naplózzák, az adatokat pedig egy éven át tegyék elérhetővé az állam számára.
2015-ben Theresa May brit belügyminiszter elismerte, hogy egy 1983-as telekommunikációs törvény felhatalmazta az MI5 ügynökséget, hogy megtartsa a tömegesen gyűjtött adatokat, amit 2001 szeptembere óta meg is tesz.
„Az állam megtette, amit az adott körülmények között szükségesnek tartott az állam védelmében,”
mondta Sir David Omand, a brit titkosszolgálat (GCHQ) korábbi igazgatója.
Omand és a brit kormány kitart amellett, hogy a Nyomozási Felhatalmazás törvény demokratizálná a tömeges megfigyelés folyamatát.
Vagyis szerintük az egyetlen hiba a tömeges megfigyelésben eddig „csak” a demokráciaellenesség volt?
„Legyen 2016 a megbékélés éve, hogy az új törvényjavaslat által olyan hatással lehessünk a társadalomra, ami a nyilvános konzultációt követően új demokratikus engedélyt biztosít működésünkhöz. Az elmúlt 500 évben ez lenne az első alkalom, hogy a titkosszolgálat a törvény keretein belül működne,” mondta Sir David.
Más szóval eddig is figyeltünk benneteket, de nem lenne sokkal jobb, ha erre áldásotokat adnátok? Vagyis engedjük meg az államnak, hogy kémkedjen utánunk, mert ez így demokratikus, ha pedig valami demokratikus, akkor az csak jó lehet.
Nagy Britannia úgy tűnik még az Egyesült Államokat is megelőzi ezen a téren. Az FBI éppen hétfőn veszítette el azt a pert, amiben követelte, hogy az Apple írjon új operációs rendszert egy drogügyletben használt iPhone készülékre, hogy a szervezet hozzáférhessen az azon tárolt adatokhoz.
A döntés fontos mérföldkőnek számíthat abban a vitában, amely során az FBI a tavaly decemberi, San Bernardinóban elkövetett terrortámadás egyik elkövetőjének iPhone-ján tárolt adatokhoz akart hozzáférni, az Apple azonban megtagadta ezt, mondván: ehhez rendkívül veszélyes eszközt kellene létrehozniuk, amely, ha rossz kezekbe kerül, bárki féltve őrzött, személyes adataihoz hozzáférést biztosíthat.
Kérdés persze, hogy mindez csupán színjáték, netán jó reklámfogás az Apple számára, vagy az FBI tényleg nem boldogul a készülékkel, mindenesetre a jelek szerint a britek nem akarják a véletlenre bízni az ilyen eseteket a jövőben.
Forrás: Infowars.com
http://idokjelei.hu/2016/03/a-brit-kormany-legalisan-akar-kemkedni-utanunk/

Az új óriásplakát lefilmezi az arra járókat és a mobiljukat is követi

Az elmúlt években egyre több olyan célzott hirdetési módszerről hallani, amik még George Orwell fantáziáját is meghaladják. Szó volt már az adathalász és megfigyelő kirakati babákról, utcai lámpákról, tévékről és egyéb kütyükről.
A legújabb a sorban az Immersive Lab óriásplakátja, ami a járókelők arcát megfigyelve jelenít meg személyre szabott hirdetéseket. Hétfőn pedig egy olyan új generációs óriásplakát megjelenéséről értesülhettünk, ami háromszögeléssel azonosítja a célközönséget.
Látod azt az óriásplakátot? Lehet, hogy a plakát lát téged!
A Channel Outdoor Americas reklámcég az AT&T szolgáltatóval és egy sor egyéb technológiai és adathalász céggel együttműködve olyan hirdetési rendszert hozott létre, ami a hirdetőfelületbe beépített megfigyelőeszközöket és a mobilok helymeghatározási funkcióit vegyítve elemzi az emberek szokásos útvonalát és vásárlási szokásait. A Radar nevű program első körben 11 helyszínen került bevetésre hétfőn, de a tervek szerint egy éven belül az Egyesült Államok egész területét szeretnék lefedni.
„Hé, Audi Q7! Sohase késő váltani. Ez az új Lexus.”
„Hahó, Audi Q7! Sohase késő váltani. Ez az új Lexus.”
A kamerával felszerelt óriásplakát önmagában nem újdonság, de a mobilos helymeghatározás integrálása az adathalászatba igen.
Az óriásplakátok által gyűjtött adatok közé tartozik majd a járókelők átlagéletkora és neme, és az általuk látogatott boltok listája, valamint az ezekben eltöltött idő hossza. Az óriásplakátok által összegyűjtött információkat összevetik harmadik felektől kapott adatokkal, így az eredményként kapott információ rendkívül értékes lesz a hirdetők számára.
A csapatmunka lényege tehát, hogy az óriásplakát beazonosítja az arra járót, a többi résztvevő pedig a mobilja segítségével követi az illető fogyasztási és vásárlási szokásait.
Természetesen nem meglepő, hogy az adatvédelmi aktivisták elítélik a módszert.
„Az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy ilyen módon célozzák és követik őket,”
nyilatkozta Jeffrey Chester, a Digitális Demokrácia Központ ügyvezetője.
„Hátborzongató és minden tekintetben sérti az adatvédelmi szabályokat.”
Az Elektromos Privacy Information Center szerint a céges megfigyelés azért nagyon aggasztó, mert előkészíti a terepet az állami megfigyelés számára. Például az amerikai hadsereg kutatásfejlesztési hivatala, a DARPA sokszor magáncégeket használ alvállalkozóként az új haditechnikák kifejlesztésére. Ugyanez a helyzet a megfigyeléssel is.
A fogyasztói profilok elkészítésével a magán cégek tulajdonképpen társadalmi bétateszteket futtatnak, amik közül az állam kedvére kiválaszthatja a neki legszimpatikusabbat.

Forrás: Activist Post
http://idokjelei.hu/2016/03/az-uj-oriasplakat-lefilmezi-az-arra-jarokat-es-a-mobiljukat-is-koveti/

Szíria: több mint ezer lázadó adta át fegyvereit

Szíriai ellenzéki csoportok több mint 1200 tagja adta át fegyvereit a hatóságoknak kedden, a Daraa tartományban, ezzel betartván a múlt hét folyamán érvénybe lépett tűzszüneti megállapodás feltételeit. A helyi kormányzó szerint akik önként felhagynak a harccal és leteszik a fegyvert, visszatérhetnek a hétköznapi életvitelhez, és a továbbiakban az állam védelmét élvezik.
A Ria Novosztyi hírügynökség arról számol be, hogy a következő napokban újabb megállapodások jöhetnek létre a helyzet normalizálása érdekében, melyek a belföldi ellenzéki csoportok tagjai számára teszik lehetővé, hogy új életet kezdjenek Szíriában. Jelenleg zajlanak a tárgyalások mintegy 40 ellenzéki közösséggel, akik a közeljövőben szintén csatlakoznak a tűzszüneti megállapodáshoz, ezzel lehetővé téve, hogy az állam további kérdéses régiókban stabilizálja a helyzetet.
Február 27-én lépett életbe a tűzszüneti egyezmény, miután az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország megállapodásra jutott a konfliktus rendezéséről. A tűzszüneti egyezmény az ország legtöbb ellenzéki csoportjára vonatkozik. Kisebb ellenzéki közösségekkel még folyamatban vannak a tárgyalások a fegyverletételről; az orosz védelmi minisztérium korábbi közleménye szerint a légicsapásokkal felhagynak azokban a régiókban, ahol a még harcban álló ellenzék hajlandóságot mutat a tárgyalásos rendezésre. Március 7.-én Genfben találkoznak a szíriai kormány és ellenzéki csoportok delegációi, hogy tárgyaljanak a hosszú távú rendezésről.
A tűzszünet kezdetét követően az al-Nuszra Front nevű terrorszervezet kísérelte meg a kormány és az ellenzék képviselői közti tárgyalások megakadályozását, de ez a kísérlet sikertelenül zárult.
Szíriában 2011. óta van folyamatban a háború, aminek következtében több százezer ember veszítette életét és mintegy 11 millióan maradtak otthon nélkül. A terrorszervezetek és külföldi támogatással államellenes tevékenységet folytató ellenzéki csoportok elleni harc során egész városok semmisültek meg, a szíriai kormány azonban a stabilizált régiókban nagy erőket fektet az újjáépítési munkálatokba.
Európa számára a szíriai rendezés a határok lezárásának kérdését még sürgetőbbé teszi. Az orosz légierő beavatkozásának kezdete óta megkezdődött a fegyveres ellenzéki csoportok és terrorsejtek külföldre menekülése, ami a válság rendezésének hatására tovább fokozódhat. Amennyiben az európai országok nem hajlandóak kellő erőt felmutatni a migráció leállítása érdekében, a Szíriában harcoló terroristák számára Európa válik biztonságos menedékké, ahol az elmúlt egy év folyamán a hatóságok gyakorlatilag bemondásra új személyazonosságot és menedékjogot adtak több mint egymillió közel-keleti bevándorlónak.


http://www.hidfo.ru/2016/03/sziria-tobb-mint-ezer-lazado-adta-at-fegyvereit-a-kormanynak/

Tízezres muszlim tömeg ostromolja Európa déli határát

Stranded refugees and migrants try to bring down part of the border fence during a protest at the Greek-Macedonian border, near the Greek village of Idomeni, February 29, 2016. REUTERS/Alexandros Avramidis

Görög, Macedón határ; Idomeni 2016. 02. 29. – (Második Röszke)

10 ezer illegális bevándorló torlódott fel Idomeninél, s a jelek szerint eltökélték, hogy mindenképpen átjutnak a határon. A macedónok határozottak, védik a kerítésüket.
Az alábbi német filmben megtévesztő módon elsősorban nőket és gyerekeket láthatunk, holott nem ők törték be a határkapukat, hanem a nagy többségben lévő fiatal muszlim férfiak. (Ahogyan a fenti képeken is láthattuk). A frontvonalon (mert ez már háború) semmi keresnivalójuk sem a nőknek, sem a gyerekeknek. Őket kellene védeniük elsősorban a muszlim férfiaknak, ehelyett pajzsként tolják előre őket, ahogyan ezt már láthattuk Röszkénél.
Mindeközben a görög rendőrök a telefonjaikon játszottak, vagyis nem csináltak semmit, nem akadályozták meg a bűncselekményeket, mert a határkapu betörése, a macedón rendőrök megtámadása, bizony már ezt jelenti.
Elmondhatjuk, hogy Görögország erkölcsileg már elesett, ahol bármit megtehetnek a muszlimok. S valós fizikai eleste is már csak idő kérdése.

Invázió – lőparancsra van szükség

Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint nem migráció, nem népvándorlás, hanem invázió zajlik Európában.
Az M1 aktuális csatornán Földi László kedden azt mondta, a határokon a katonákat “lőparanccsal” kellene bevetni, hiszen a migránsok a fegyver puszta látványától nem rettennek meg, mivel azt otthon is láttak, a fegyver használatával lehetne visszatartani őket.
Úgy fogalmazott, hogy már háború zajlik. Ha ezt elismernék Európában, akkor azt lehetne mondani, hogy az embercsempészek szabotőrök, akik a hátországban támadják a védelmet, és így rájuk nem vonatkozna a hadifogolytörvény – jelentette ki.
Beszélt arról is, hogy Törökországnak mint a NATO tagjának kötelessége lenne megakadályozni az inváziót, mégsem tesz semmit, amiért akár a NATO-tagságától is meg lehetne fosztani.
Szabad Riport  – Reuters – N24 – MTI

+1 – Bátor magyar tudósítók a görög-macedón határon

Az M1 tudósítója Muci Attila és kollégái, a helyszínről tudósítanak az Idomeni frontvonalról. Ott vannak az események sűrűjében, mellettük robbantak a könnygáz-és hanggránátok, testi épségük folyamatosan veszélyben volt/van.
Ennek ellenére folytatják munkájukat, hogy tudósítsanak minket a történtekről. Bátorságukért és elszántságukért elismerés illeti őket.
Legfrissebb tudósításuk a Híradó honlapján itt látható >>

Szíria

Kardigan ankarai szultán tegnap gyakorlatilag beismerte, hogy birodalma hadban áll Szíriával, és hogy meglehetősen feszültek a kapcsolatok Iránnal.
Hogy ezen beismerésének köszönhető-e, az USA külügyminisztériuma azt tanácsolta az amerikai turistáknak, hogy nagy ívben kerüljék Törökországot.
kül
Moszkvában pedig a Védelmi Minisztérium részéről Szergej Kuralenko altábornagy figyelmeztette a világot: nem igazán szolgálja a szíriai megbékélés ügyét az, hogy az ankarai maffia hadserege a Szíriával közös határ török oldalán egyre több katonai erőt von össze, és mindenféle erődítési munkálatokat végeznek vad iramban. Az pedig kimondottan ártalmas lehet a meglehetősen törékeny békefolyamatra, ha még át is ágyúzgatnak szír területre Kardigan (és a NATO) katonái!
Szíriában “amúgy tart a fegyvernyugvás”! A kormánycsapatok és a szövetségeseik nem bántják a “mérsékelt” martalócokat. Akik közül a Daraa-katlanban tegnap három újabb banda tette magáévá a béke eszméjét. Talán sokat mond a helyzetről, hogy a tűzszünethez csatlakozó három társaság összlétszáma maximum száz egyedből áll. Vezéreikkel együtt. Igazi, valódi martalóccsapatok ezek, melyeknek pribékjei a dolgozó polgári lakosság sarcolására álltak össze bandákba. Aztán kinevezték magukat “ellenzéki” szervezetnek. Egyetlen közös ideológiájuk: MUNKA NÉLKÜL, SARCBÓL JÓL ÉLNI!
A fegyverszünetben nem érintett, kipusztításra ítélt ISIS és “Dzsabhat en-Nuszra” bűnbandák elleni kormányzati akciók tegnap is nagy erővel zajlottak Szíriában. Hangsúlyosan Aleppo tartományban, ahol az “Élet Útja” megtakarításával végző kormányerők a tartományi fővárosra összpontosíthatnak.

Lendületből kipucolták a dzsihadistákat Hammam-településről, és Tel Mastale hegység magaslati pontjaira vették be magukat. Közben azért rendesen megkurtították a hordák zsoldlistáját, és technikai készleteit.
A szír légierő a “Shayrat” légibázis ISIS latorfészkeit rombolta porrá, és Deir ez-Zornál egy dzsihadista konvojt semmisített meg tegnap. Jelentések szerint igencsak fájdalmas hatást okozva Deir ez-Zor banditáinak.
Homsz város kormánycsapataira nyitott tegnap délután tüzet a “Dzshebhat-en-Nusra” martalócbanda “tüzérsége”, amolyan minden-mindegy alapon. Mostmár valóban mindegy nekik.
Szíria latorfővárosában-Raqqában-egyetértés hiány alakult ki a sátánfattyak között.
Raqqa al-Furruszija nevű városrészben közel száz dzsihadista féreg adta ki a páráját a kirobbant testvérháborúban. Az ok: vannak sokan, akik beleuntak a latorlét megpróbáltatásaiba, és egyelőre még semmi hajlandóságuk a közeljövőben a paradicsomba költözni. Amire bizony egészen kiváló esélyeik vannak.
A földi léthez leginkább ragaszkodó mór származású, HOLLAND ÁLLAMPOLGÁRSÁGGAL bíró sátánisták dezertálásra adták volna a fejüket. Ők még szerettek volna kicsit füvezgetni meg hasonló élvezkedésekkel múlatni az időtt Amszterdamban-MEG EURÓPÁBAN-de hát szándékaikat fölfedték a hithűek, és maradásra akarták őket “rábeszélni”! Ebből lett a vita.
Egyébként az Iszlám Állam hordájában nagyjából 200 holland állampolgárságú sátánista gyilkolászgat. Köztük vagy ötven nyőstény is.
http://www.balrad.com/2016/03/01/sziria-72/

Kell valami Magyarország és Oroszország közé

Döbrögi tegnap eligazította nagyköveteit. Kiadta az ukázt a feladatokról, vázolva, miként kell őbelőle Európa Trónjára Legalmasabb Uralkodójelöltet faragni szolgálati helyükön.
Riadalommal a hangjában károgott Maradék-Ukrajnáról is, jelezve: nem látni, hogy az országból mikor lesz egy nyugatos gazdasági szerkezettel rendelkező jogállam. Azt azonban megerősítette: Magyarország érdeke az, hogy Oroszország és Magyarország között mindig legyen „valami” – „hívhatják Ukrajnának is” –, a lényeg, hogy ne legyen közös határunk Oroszországgal.
határ
“Ukrajna létezése soha nem lesz elválasztható a mindenkori orosz “birodalomtól”.
“Sajnos az ukrán nép és uralmi struktúrái az elmúlt két évtized, de különösen az elmúlt két év során egyre katasztrofálisabb jeleit mutatják annak, hogy vagy egyáltalán nem értik, mi is történik velük, vagy nagyon is értik, de közvetlen rövid távú érdekeik oltárán cinikus gátlástalansággal áldozzák fel saját nemzetük hosszú távú jövőjét, sőt hovatovább a létét is. Azét a nemzetét, amelynek létezése soha nem lesz elválasztható a mindenkori orosz birodalomtól.
Jelene pillanatnyilag Kamukrajna
Az ország neve az u kraina kifejezésből ered, ez azt jelenti, hogy ami a határ mellett fekszik, vagyis határvidék. Hogy minek a határvidéke ez az önmagát »szuverénnek« feltételező ország? Hát a mindenkori orosz birodalomé!
Igaz viszont az is, hogy a Kijevi Rusz az ezeréves Nagy Oroszország szakrális szülőhelye, vagyis az orosz és az ukrán történelem egymástól soha nem lesz elkülönülten értelmezhető. A két nemzet és nép konfliktusaik ellenére nem tudott és soha nem is fog tudni egymás nélkül létezni. Az elmúlt néhány év során azonban az ország operatív irányítása mégis egyre jobban olyan erők kezébe látszik kerülni, amelyek vagy végzetes tudatlanságukból vagy végtelen cinizmusukból adódóan, de olyan globális hatalmi játszma bábfiguraivá váltak, amelynek megnyíló tektonikus törésvonalai mentén Ukrajna rövid időn belül fizikailag megsemmisítheti önmagát.
„Abban ugyanakkor nem vagyunk érdekeltek, hogy Ukrajna okán belerángassák Magyarországot egy oroszellenes nemzetközi koalícióba” – mondta, megismételve: az év felénél nem lesz automatikus az EU-s szankciómeghosszabbítás Oroszországgal szemben.”-írja közvetlen szomszédunkról Bogár László közgazdász.
Márpedig Maradék-Ukrajna, de ha úgy tetszik “Kamukrajna” bukása borítékolható. Hogy aztán a bukás földarabolással jár-e, az majd elválik. De akár egyben marad, akár földarabolódik, KÖZÖS HATÁRUNK OROSZORSZÁGGAL VAGY EGY ÚJ SZOVJETUNIÓVAL MINDENKÉPPEN LESZ!
Vagy a jelenlegi, vagy kissé keletebbre! Döbrögi ettől kaphat hideglelést, ám a történelem menete elől nincs “magyar szintű védekezés”! Ahhoz mi nagyon kicsik vagyunk, nagyon gyengék vagyunk, és nagyon egyedül vagyunk!
Magyarország trónja és udvartartása LEGFELEBB idehaza garantál IDŐLEGES akaratérvényesítést!
Döbrögink ezen tegnapi kerrentése, hogy “…a lényeg, hogy ne legyen közös határunk Oroszországgal…”-ez bizony kapitális hiba volt a részéről.
Jobb lett volna, ha hallgat inkább! Mert hallgatni-sok esetben-aranyat ér! De hát Döbrögink az szerelmes a saját hangjába!


http://www.balrad.com/2016/03/01/de-mitol-retteg-az-oroszbarat-dobrogi/