Mint már említettük, Oroszországnak, ahová a pénzügyi háttérhatalom már az orosz forradalom során beszivárgott, egy eurázsiai szovjet birodalommá kellett volna növekednie. Azonban, ahogy nap mint nap láthatjuk, a dolgok rosszul alakultak - mert szabadkőműves bábjuk, Vlagyimir Putyin nem volt olyan hűséges, mint gondolták. Már régen elszabadult a pórázról, és maga akarja irányítani a dolgokat. A szintén szabadkőműves amerikai kormányzat és a hozzá tartozó Pentagon talán csak a 9/11-es akcióval hozta igazán lendületbe Putyint. Kínával viszont a közelmúltig úgy tűnt, hogy a pénzügyi háttérhatalom terve zökkenőmentesen működik. Nem véletlen, hogy a tömegtájékoztatási eszközök, amelyek mind a pénzügyi háttérhatalom irányítása alatt állnak, egyre inkább nagyszerű társadalmi példaképként éltetik Kínát. "De miért engedné meg a pénzügyi háttérhatalmi elit egy kommunista diktatúra felmagasztalását? Sürgősen meg kell értenünk, hogy a pénzügyi háttérhatalom a magasszintű kapitalizmus és a kommunizmus közötti dialektika útjára építi világdiktatúráját." A dialektika azt a taktikát jelenti, hogy mindig két lépést teszünk előre, majd pedig "mintegy kompromisszumra készen" egy lépést hátra. A pénzügyi háttérhatalmi kapitalizmus és a kommunizmus között nincs különbség! A kapitalizmus ugyanis csak a kiindulópontja, a kommunizmus pedig a célpontja ugyanannak az agresszornak. A kapitalizmust a kommunizmus előmozdítására használják fel. A kommunizmust pedig a kapitalizmus támogatására használják - ennek a dialektikus megközelítésnek a célja azonban a kommunista világdiktatúra. De miért pont egy ilyen diktatúra? Tegyük csak fel bátran a kérdést: hogy lehet az, hogy a pénzügyi háttérhatalom támogatja a kommunizmust - nem zárják ki teljesen ezek az ellentétek egymást? Nem állnak ellentétben, épp azért, mert a kapitalizmus lényege a vagyon automatikus újraelosztása a szorgalmasan dolgozóktól a szupergazdagok számára. A kommunizmus azonban, ahogyan azt a kietlen keleti blokk országaiból ismerjük, a jóléti társadalom számára borzalmas; ezért minden jóléti nemzetet először is óvatosan nyomorba és káoszba kell taszítani. Ez egyrészt szisztematikusan történik, ahogyan azt az elmúlt évszázadokban tapasztaltuk, azáltal, hogy észrevétlenül egyre több nemzeti vagyon kerül néhány szupergazdag kezébe. Másrészt a nyomort célzott terrorizmussal és szándékosan szított válságokkal is elő lehet idézni. A "még" kételkedők számára itt egy idézet Otto Kahn szabadkőműves pénzügyi háttérhatalmi pápától. Már 1919-ben, egy budapesti előadásában szó szerint ezt mondta: "Azt mondjátok, hogy a marxizmus a kapitalizmus legádázabb ellensége, amely számunkra szent. De ezek csak ellentétes pólusok, amelyek lehetővé teszik, hogy mi legyünk a pólus tengelye. Mindkét pólusnak eközben ugyanaz a célja: a világ megújítása felülről a vagyon feletti uralom révén, alulról pedig a forradalom révén." A magas fokozatú szabadkőműves Blumenthal még egyértelműbben fogalmazott 1929-ben a svéd "Judisk Tidskrift" c. lap 57. számában: "Fajunk csak a közelmúltban adott a világnak egy új prófétát. De ennek két arca van és két nevet visel: az egyik oldalon Rothschildnak, a másikon Karl Marxnak hívják." A babérkoszorú áll a középpontban. Az ókor óta a győztes attribútumának, szerencsehozó talizmánnak és a hatalom szimbólumának tekintik. A babérkoszorú a sportolók díja volt, de római császárok is viselték. Az ókori mitológiában Apolló isten babérkoszorút visel. Ott az égbolt feletti uralmat szimbolizálja. Apolló 11 Apolló az űr feletti fennhatóságot szimbolizálja itt. És ahogy az ókori Rómában a babérkoszorút szentnek tartották, és ezért nem lehetett sem meggyalázni, sem elégetni, úgy az elit minden globális hatalmi szervezetét hasonlóképpen szentnek és sérthetetlennek tekintik! Egészségügyi Világszervezet Látják ott azt a koszorút? Ez egy szabadkőműves szervezet! Az emberi egészség feletti teljeskörű fennhatóság. Igen, és mi éppen ezzel az érinthetetlennek tekintett szervezettel kerültünk összeütközésbe, különösen a Covid 19 plandémia alatt. Éppen ezekben a napokban újból, mert a WHO most dolgozott ki világszerte kötelező érvényű új törvényeket titkos megállapodásokban, amelyek a WHO-nak a teljes egészségügyi rendszer feletti hatalmat, vagyis egyben rejtett világuralmat hivatottak biztosítani. Ahelyett, hogy rács mögé dugnák ezeket az embereket, akik most egy egész világot megkárosítottak, titokban máris a következő világuralmi hadjáratukat tervezik. Hogy rögtön a lényegre térjek: Ez évszázadok óta a magas fokozatú szabadkőművesség deklarált célja, ezért állnak szinte minden babérkoszorús logó mögött szabadkőműves alapítványok, szervezetek és egyesületek. Hogy csak néhányat említsek közülük az Egyesült Nemzetek Szervezete, annak minden alszervezetével együtt: Mindig figyeljünk a koszorúra! Arra most nem is térünk ki, hogy ez a koszorú egy "laposföld-térkép" körül forog. Meteorológiai Világszervezet (az ENSZ különleges szervezete) Az Egyesült Nemzetek Világélelmezési Programja Egyesült Nemzetek Gyermekjótékonysági alapítványa Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (az ENSZ különleges szervezete) Az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete (az ENSZ különleges szervezete) Az Egyesült Nemzetek HIV/AIDS programja Az AZK-val már alaposan lepleztük a HIV/AIDS átverést. Nemzetközi Tengerészeti Szervezet Ha például fel szeretné fedezni, hogy mi történik az Északi-sarkon, és hajót bérel, hogy odajusson, akkor a tengeri felsőszintű hatóság hajói hamarosan feltartóztatják, és visszafordulásra kényszerítik. Ha valaki nem engedelmeskedik, keményen megfenyegetik. Ha inkább repülőgépet bérel valaki, például egy kis Cessnát, és az Északi-sark felé repül, a nemzetközi légi hatalom vadászgépei elfogják. Jobbról és balról közrefogják a gépet, és rádión felszólítják, hogy azonnal forduljon vissza. Ha nem engedelmeskedik, akkor lelövik a gépet. Értik, mit jelent ez a mindenütt jelenlévő babérkoszorú? Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet Észak-lengyelországi harci csapat Ugyanez történik bárkivel, aki nem viselkedik megfelelően az észak-lengyelországi felségterületen. Nemzetközi Atomenergia-ügynökség Láthattuk, mennyi ilyen szervezet működik, és még sorolhatnánk sok más szabadkőműves szervezetet és alszervezetet. Még a NASA-t is szabadkőműves űrhajósokkal árasztották el. Nem is beszélve az új szabadkőműves klímavallásról, a hamis prófétáival és főpapjaival, akik megállás nélkül ijesztgetik a nemzeteket az ember által okozott éghajlatváltozásról szóló hazugságokkal. Kék Angyal - Környezetvédelmi címke zsűri Nemzetközi Büntetőbíróság Aki azt hiszi, hogy legalább a Nemzetközi Büntetőbíróságnak puszta véletlen egybeesésből ugyanez a logója, az nyugodtan higgyen csak megint a Mikulásban. Vagy keresztényként az 1948-ban alapított Izraelben, mintha azt Isten, és nem a magasfokozatú szabadkőművesség alapította volna újra. Egyetemi logó sablon Nézzük csak meg ezt az egyetemi logó sablont. Ezt a koszorút mindenhol megtaláljuk! Az "egyetem" mindent elmond. Ez az a klub, amely mindenhová beszivárgott. Ha valakinek kétségei vannak afelől, hogy mindenhová ügyesen beszivárogtak, következzenek a bizonyítékok: Következő hullám - tetoválások Egészen az egekig magasztalt egyetemekig és a globális tetoválási őrületig minden ugyanabban a szabadkőműves mocsárban gyökerezik. Itt láthatunk egy ilyen típust: "Következő hullám - tetoválások". Némely dolgot szándékosan nyíltan elrejtettek ilyen módon, ahogyan az a magas fokozatú szabadkőművesek cinikus szokása és gyakorlata volt évszázadok óta. Összefoglalom mindazt, ami elhangzott, és azzal fejezem be, ami szerintem egy járható kiúthoz vezethet ebből a világválságból: • A világon egyetlen kormány sem igazán önálló, nem lehet független pénzügyi hátérhatalomtól. Még azok a kormányok sem, amelyek meg akarják őrizni vagy vissza akarják állítani függetlenségüket - ezeket katonailag tiporják el. • Kínát és Oroszországot is stratégiailag építette fel és csalta bele az adósságcsapdába a globális pénzügyi háttérhatalom, csakúgy, mint a világ összes többi országát. • A kommunizmus egésze is ugyanannak a globális pénzügyi háttérhatalomnak a stratégiai intézménye, a vele rivalizáló középosztály felszámolásának céljával.- A globális, immár digitális pénzügyi komplexum központi gyengesége a megkerülhetetlen helyi irányításban rejlik. Ahogyan az amerikaiak is az általuk megszállt területükön az uralmuk alatt álló bábkormányoktól függnek, ugyanez a helyzet a pénzügyi háttérhatalom esetében is. A helyi irányítás jelenti minden beszivárgó hatalom sebezhető pontját, vagyis Achilles-sarkát. - Miután a globális pénzügyi háttérhatalom többek között Oroszországban és Kínában nyereséges tömegbörtönöket, azaz munkatáborokat épített ki ingyenmunkások számára, és ezeken keresztül végül az egész világpiacot technikailag forradalmasítani tudta, most már nincs visszaút. -A globális pénzügyi háttérhatalom által stratégiailag felépített vazallusállamok legfontosabb bábjai közül azonban néhányan időközben magukhoz ragadták az irányítást. -Ahogy a rablóbandáknál mindig is szokás és gyakorlat volt, hogy végül, amikor a nagyon nagy zsákmány elosztására kerül sor egymást irtják ki, ugyanúgy van ez ma is. Amire ennek a világnak szüksége van, az a rabszolgaságra ítélt összes nép egyesítése az élet szellemének, a békének és a mennyei navigációs erőnek azon hatékony törvénye alatt, amelyet még a "tanulatlan állatvilág" is megért. Aki itt azt kifogásolja, hogy ez a navigáció emberekkel lehetetlen, annak nyugodt szívvel utalok az OCG történetére, amelynek ezernyi, a legkülönbözőbb hátterű szerve évtizedek óta harmonikusan, egy emberként működik együtt - és ezen a szinergikus úton építi az új világot - méghozzá rendkívül motivált önkéntes alapon. Az eredményeket nemcsak a Kla.TV több ezer ingyenes műsorában vagy az ingyenes S&G több százezer cikkében láthatja. Ugyanezeket az eredményeket az Elaion kiadó összes termékében is megtalálja, több tucat ingyenes könyv, szakirodalom formájában az imént említett témában. Ugyanebben a témában a világméretű ontikus navigációs hatalom mintegy 2000 ingyenes előadásban CD-n, vagy nagyjátékfilmekben, oratóriumokban stb. stb. stb. Mindezeket a termékeket önkéntes alapon hoztuk létre, a globális pénzügyi háttérhatalom és az agresszív kommunizmus dühödt frontjai ellenére, amelyek közé évtizedek óta be vagyunk szorítva. Az összes kizsákmányoló kartell és kötelezően fizetendő tömegmédiájuk támadásaival szemben is évtizedek óta képesek vagyunk ellenállni. Mi, mint OCG, a több tízezer vallási, politikai, gazdasági és minden más megosztottság ellenére is nemzetközi élő szervezetté váltunk. Tehát látjátok, le lehet győzni, egy valódi, az égből ható erőtérrel, ami mindenki számára ott van. Nem vallásról van itt szó, hanem égi erőről! Mit tudnék még ehhez hozzátenni? Lenne még sok minden. Ezúton felhívom minden nemzet minden polgárát a szükséges aktív elkötelezettségre! Legyetek velünk együtt ez az élő organizmus! Aki hallja beszédemet, és a szívében érzi, hogy itt - még ha az utolsó pillanatban is - a világ minden népe számára időszerű megoldás kínálkozik, az jelentkezzen a "Kla.TV - Légy aktív" pontja alatt, és vállaljon kötelezettséget! Mi itt vagyunk Önöknek és nagyon gyakorlatiasan bevezetjük Önöket ebbe az ontikusan navigáló erőtérbe. Ivo Sasek vagyok, aki 47 éve áll Isten előtt.
ettől
A világot mozgató orosz-kínai paktum pontosan megfelel a szabadkőműves pénzügyi hatalom ősi tervének. Otto Kahn, az USA talán egyik leghíresebb bankára, magas fokozatú szabadkőműves, már 1919-ben nyíltan felfedte: "Azt mondjátok, hogy a marxizmus a kapitalizmus legádázabb ellensége, amely számunkra szent. De ezek csak ellentétes pólusok, amelyek lehetővé teszik, hogy mi legyünk a pólus tengelye. Mindkét pólusnak eközben ugyanaz a célja: a világ megújítása felülről a vagyon feletti uralom révén, alulról pedig a forradalom révén". Putyin most határozottan ezt az ősi tervet valósítja meg, de úgy, ahogy ő akarja - és nem úgy, ahogy a forgatókönyv diktálja..... (a Kla.TV alapítója, Ivo Sasek)
https://www.tagesanzeiger.ch/china-bunkert-jetzt-getreide-fuer-geopolitischen-einfluss-308799823199
Opiumkrieg in China: https://www.lernhelfer.de/schuelerlexikon/geschichte/artikel/der-opiumkrieg-und-seine-folgen-fuer-china
https://www.sopos.org/aufsaetze/4bc8242b20438/1.phtml.html
Wolkenkratzer in China: https://www.tagesschau.de/wirtschaft/weltwirtschaft/china-wirtschaftssystem-sozialistische-marktwirtschaft-101.html
https://www.chinarundreisen.com/shanghai/shanghai-sehenswuerdigkeiten/das-welt-finanz-zentrum-in-shanghai.htm
Umerziehungslager in China: https://de.wikipedia.org/wiki/Umerziehungslager_in_Xinjiang
Weitere Quelle zum Thema China: https://www.expresszeitung.com/blog/china-vom-reissbrett-zur-weltmacht
(inkl. ganze Ausgabe 50) Zinsverbot im Mittelalter: https://www.rhetos.de/html/lex/zinsverbot_im_hochmittelalter.htm
https://www.grin.com/document/1021781
Zitat Otto Kahn: Comte de Saint-Aulaire, Genève Contre la Paix, Paris 1936, S. 83 Fahrten zum Nordpol verhindert: https://www.bitchute.com/video/xPi9Qb7N5QIG/
Lorbeerkranz: https://www.youtube.com/watch?v=Es5pC-DB8g8
Norbert Homuth, Die Verschwörung des Antichristus, Selbstverlag, 1994