Öngyilkos kormánybukás

Kezdhetnénk azzal az immár közhellyé vált feltehetőleg tévesen Churchillnek tulajdonított mondással, miszerint „Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok”, de azért ez nem lenne pontos. Inkább hajdani főnököm kissé morbid mondása „ha egy napig hasmenésem, egy napig rekedésem volt, akkor átlagban minden rendben”.
Feltehetőleg a kormányunk által hivatkozott statisztikai adatok szerint bérek folyamatosan nőttek mint egy 50%-al az elmúlt 10 évben, illetve a tavalyi átlagbér 250-300 ezer Ft/hó, önmagában akár igaz is lehet. Ez azonban így nem igaz, mint ahogyan az sem, hogy aki dolgozni akar, az talál munkahelyet.
Nézzük a álláskeresést és elhelyezkedést:
Kezdetnek azt leszögezhetjük, hogy a családok elsöprő többségének ma még mindig legalább két keresőre van szüksége, épp úgy, mint a szocializmusban a rendszerváltás előtt.
Talán annyi a különbség, hogy a manapság már a kétkeresős család sem garancia a biztonságos és normális megélhetéshez. Különösen, ha gondoskodásra, anyagi támogatásra szoruló idősebb családtag is van.
A fejvadász cégek, álláskereső portálok valóban rengeteg betöltetlen állást hirdetnek, ebből úgy is tűnhet, hogy nincs elegendő munkavállaló. Eközben ennél sokkal árnyaltabb a probléma, kb. 100 álláshirdetésre leadott jelentkezésből jó, ha 10 válasz érkezik, és jó esetben ebből 2-3 olyan van, ami realizálhatónak látszik.
Először is böngészni kell az álláshirdetéseket – akár heteken, hónapokon át, hogy olyan munkahelyre bukkanjunk, ahol olyan munkát kínálnak, melynek elvégzésére megvan a képesítésünk, melyet egyáltalán képesek vagyunk ellátni, megoldható a bejárás is, esetleg – már ha feltüntetik – a kínált munkabér is megfelelő.
Az álláskereséssel eltöltött idő túl hosszú annak, aki már akár 1-2 hónapja nem rendelkezik bevétellel, mert a számlák eközben gyűlnek, enni is kell, netán elromlik otthon bármi, ami miatt nem tudunk, fürdeni, fűteni, mosni, stb. Ilyenkor még ez az egy-két hónap is rengeteg, különösen, hogy a fizetési elmaradások miatt keletkezett lukakat (lassan gödröket) mielőbb be kéne tömni.
Ám akinek több hónapja nincs állása, annak helyzete szinte kilátástalan, elborítják a kifizetetlen számlák, esetleg nem tudja gyermekének biztosítani a rendes ellátást, a befizetendő díjakat. Eközben esetleg kiteszik a lakásából, elzárják a gázt vagy kikapcsolják az áramot. Ezek tetejébe a család is egyre idegesebb, türelmetlenebb, a viták elfajulnak, mindenki mindenkit okol, a frusztráltságba belebetegszik. (A betegbiztosítás nélküli embernek nem jár bármilyen ellátás, csak mikor már nagy a baj)
Maga az álláskeresés azért sem egyszerű, mivel nem mindenki tudja vállalni a teljes munkaidőt, a több műszakos beosztást, a 12 órázást, sokan keresnek 4-6 órás munkát (ami utazással együtt akár 6-8 órát is elvesz a 24-ből) ám ezekből igen kicsi a választék, hát még az otthonról végezhető munkalehetőségből.
A 60 éven túliaknak talán még nehezebb megfelelő állást találni, van olyan, aki az elmúlt pár hónapban legalább 5-6 álláson van túl. A munkaügyi központban pl. favágó állást kínáltak neki. Azonban a nehéz fizikai munkára, vagy a 2-3 műszakos, vagy a folyamatos műszakban végzendő munkára nem mindenki alkalmas, akár kortól függetlenül is.
Egy cég például kiemelt bérezést hirdetett, majd kiderült, hogy ez 150 ezer forintot jelent, amit heti 6! napon át 12 órában kellene végezni.
Egy másik cégnél a 12 órás munkában mindössze egyszer volt szünet, és 5 percre sem lehetett leülni, miközben 20-40kg-os dobozokat kellett folyamatosan emelgetni.
Egy másik helyen a megállapodott munkavégzés helyett 5 napból 4-et másféle munkával és üzemben kellett töltetni, mely lényegesen nehezebb volt.
Vagy egy másik helyen kiderült, hogy az elvégzendő munka egyszerűen nem fér bele az adott munkaidőbe, ergo a fennmaradó többletmunkát már bérezés nélkül, a hivatalos munkaidőn túl, kell elvégezni.
Még sorolhatnám a buktatókat, amik nemhogy megnehezítik, de akár ellehetetlenítik, hogy a választott munkahelyen huzamosabb ideig megmaradhasson a munkavállaló.
S azokról a cégekről még nem is beszéltünk, akik nem fizetik ki rendszeresen a megállapodás szerinti bért, össze-vissza módosítják a beosztás helyét, a munkarendet, netán kiderül, hogy egy munkakörben valójában 2-3 ember munkáját kell elvégezni.
Egy konkrét esetben egy biztonsági őrtől a porta szolgálat, a telefonkezelő és még jó pár más feladat elvégzését is elvárták volna, mindezt minimálbérért! Épp ennél a munkáltatónál sportot űztek abból is, hogy különböző ürügyeket keressenek, amivel a bérből való levonásokat indokolhatják.
Ráadásul emellé olyan megengedhetetlen stílus is társult, ami magalázó és ezért a munkavállalók inkább vették a kalapjukat és odébb álltak. A vezetőség meg értetlenül szemléli, hogy miért mennek el az emberek zsinórban, aminek következtében a cég természetesen állandó munkaerőhiánnyal küzd. No vajon miért is?
Amúgy egyébként sem ritka, hogy kizárólag minimálbért kínálnak, közlekedési támogatás, plusz juttatás nélkül, amiből manapság nem lehet megélni, legalábbis alapvető dolgokra sem futja, nem hogy számlákra, közlekedésre, autó –, háztartási eszköz javíttatására, törlesztőrészletre, s egyéb hétköznapi dolgokra.
Szóval nem csak az álláskeresés, de az elhelyezkedés sem egyszerű, de sok esetben a munkafeltételek, a pihenőidő, a bérek sem érik el a szükséges mértéket.
Mivel a felsorolt problémák általánosnak mondhatók, ezért elég álságos a kormánytól, hogy a statisztikával nyugtatja magát. Nem különben a hatalmas fluktuációt is ez okozza, amiről ugyan tudnak az illetékesek, de nem értik, vagy nem akarják tudni az okokat.
Amit nem tudnak, azon ugye nem is lehet változtatni.

Vajon az adóellenőrzésen túl, miért nem jut eszébe senkinek, hogy a munkavállalókat is megkérdezze, vajon mi folyik a cégüknél, milyenek is valójában a munkafeltételek?

Talán meglepő, de a dolgozók nem olyan hülyék, mint amilyennek nézik őket. Nagyon is jól látják a hibákat, problémákat, mi több gyakorta még a megoldásokat is. Csakhogy a kutya nem kíváncsi sem a véleményükre, sem az ötleteikre.
Tapasztalataim szerint a munkaügyi központok sem állnak helyzetük magaslatán, munkájuk jórészt kimerül a túlzott adminisztrációban és állásajánlatok tekintetében is igen szűkös lehetőségekkel rendelkeznek. Feltehetően így fordul elő, hogy a hozzájuk forduló munkanélkülinek nem tudnak olyan álláslehetőséget kínálni, melyre alkalmas lenne az álláskereső.
Emiatt sokan kényszerülnek elvállalni olyan munkát, aminek az elvégzéséren sem adottságaik, koruk, egészségi állapotuk, sem képzettségük nem teszi alkalmassá őket. Ennek fényében garantált a sikertelenség, többszöri próbálkozás után pedig a reménytelenség.
Mégis miért vállalnak el akkor sokan olyan munkát, amiben előre megjósolható módon kudarcot vallanak? Mert élni kell, valamiből, valahogyan.
Ha valóban annyira munkaerőhiány van, mint azt a munkaadók állítják és a kormány is mondja, ugyanakkor pedig emberek százezrei kénytelenek állandóan vándorolni munkahelyről munkahelyre, vajon miért nem teszi fel a kérdést a kormány és bízza meg az illetékes hivatalt, hogy vizsgálja meg a valós helyzetet és okokat? Ha mindkét oldal (munkaadó és munkavállaló) egyaránt elégedetlen, annak bizonyára jó oka van. Ám statisztikákra hivatkozva sajnálkozni és semmit sem tenni – bár kényelmes – mégis erkölcstelen dolog. Mindamellett a problémára sem ad megoldást.
Úgy gondolom, az illetékes hivataloknak sokkal mélyebben kellene a problémát megismerni, a gyökerekig lehatolni, jó helyen és jó kérdéseket feltenni, majd pedig megfelelő általános és speciális megoldásokat kidolgozni.
Meg kell vizsgálni, hogy az amúgy jó megoldásnak tűnő átképzési rendszer miért nem váltja be a hozzá fűzött reményeket? Hogy a vízvezeték szerelőt, favágót, fizikai munkást hogyan lehet nyelveket beszélő – ami ma már szinte minden szakmában követelmény valamilyen szinten – számítógépes ismeretekkel rendelkező, vagy épp teljesen más szakmára átképezni.
Ha ennek a sikertelenségnek ésszerű oka van, akkor pedig meg kell vizsgálni, hogy adott szakterületen jártas embereket, hogyan és főként milyen más szakemberré lehet átképezni. Nem biztos, hogy egy pénzügyesnek szalag mellett kell dolgozni, vagy egy mérnöknek takarítania kell menni, netán bolti eladóként munkát vállalni, vagy egy sofőrnek a kereskedelemben a helye.
Ezzel azonban még jócskán adósak a kormány illetékesei.
Ki és mikor fog ezekre a húsba vágó problémákra megoldással előállni?
Audie / Szabad Riport