Háborús helyzetben kémeket és
szabotőröket nem viszünk bíróságra, hanem azonnal kiiktatjuk – mondta
az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója az Echo TV-nek
nyilatkozva. A Soros-szervezetek szerint háborús helyzet van.
Földi László biztonságpolitikai
szakértő, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója az Echo
TV-nek nyilatkozva többek közt elmondta;
a migrációt segítő civil szervezetek nem egyszerűen csak kártékony
munkát végeznek, hanem háborús bűnöket követnek el. A műsorban
elhangzottak szerint a tömeges bevándorlás részeként bűnözők sokasága és
terroristák érkeznek Európába, emellett olyan személyek is, akik a
bevándorlók tömegeire építve más országok gazdasági és politikai
befolyását akarják erőszakkal kiterjeszteni európai országokra; vagyis
háborút viselnek európai országok ellen. Az ő céljaik előmozdítását
segítik a bevándorláspárti álcivil csoportok.
“Most háború van. Ezek az emberek
kollaboránsok, háborús bűnösök, hazaárulók, és így tovább. Ez egy
egészen más fogalmi rendszer. Embercsempész a háborúban nem
embercsempész, hanem egy olyan, gyakorlatilag szabotőr, akinek nincs
jogállása. Magyarul ő szabadon likvidálható. Ugye ezt írja a háborús
törvény: kémeket, szabotőröket nem viszünk bíróságra, hanem azonnal
kiiktatjuk” – mondta.
A G. Soros pénzén működő szervezetek és az őket támogató sajtó felháborodtak az Echo TV műsorában elhangzott kijelentésen. “A
jelek szerint kissé túltolták a kormánypropagandát a Mészáros Lőrinc
tulajdonában álló Echo TV-ben, legalább is az ott megszólaló szakértő
biztosan” – írták.
A liberális sajtó azonban hiába tagadja,
hogy a bevándorlást segítő álcivilek tevékenységét háborús
kontextusban kell értelmezni, hiszen ezek a szervezetek maguk is
nyíltan beszélnek róla;
tisztában vannak azzal, hogy háborús cselekményben vesznek részt.
Napokkal ezelőtt G. Soros százmillióiból
működő “civil” szervezetek egy konferenciát tartottak, ahol maguk is
kijelentették, hogy háborús helyzet van, erről a kijelentésről pedig a
liberális sajtó is beszámolt. “Háborús helyzet van, harcosabbnak kell lennünk, nyíltabban kell szembemenni a hatalommal” – mondták, majd a HVG újságírója maga is azt a címet adta egy bekezdésnek, hogy háborús helyzet van.
Korábban a nemzetközi sajtóban számos
értékelés megjelent azzal kapcsolatban, hogy valószínűleg a török
titkosszolgálat szervezi a Nyugat-Európába irányuló tömeges
bevándorlást. A török államfő Recep Tayyip Erdogan maga is számos
alkalommal egyértelművé tette, hogy politikai eszközként tekint a
nyugat-európai országokban élő több milliós török lakosságra. Ebben a
kontextusban könnyebben láthatóvá válik, hogy a tömeges bevándorlás a hibrid háború
eszköze, céljai pedig nagyon sokrétűek; ezek közül a célország hivatali
munkájának túlterhelése és a politikai nyomásgyakorlás a leginkább
tettenérhető.
http://www.hidfo.ru/2017/10/szakerto-kemeket-szabotoroket-nem-viszunk-birosagra/