Recep Tayyip Erdogan török
államfő egy beszédében felszólította a török lakosságot, hogy dollárban
és euróban tartott pénzüket haladéktalanul váltsák át a nemzeti
valutára. Elmondása szerint a nyugati országok szándékosan nyomás alá
helyezték a török fizetőeszközt a választások előtt.
Euró- és dollártartalék török lírára átváltására szólította fel
a lakosságot Recep Tayyip Erdogan török államfő, Erzurumban tartott
beszéde során. A török vezető azt mondta, a nyugati országok szándékosan
gyengítik a török fizetőeszközt a választások előtt, hogy ezzel
nyomást gyakoroljanak a kormányra, ezt a nyomásgyakorlást pedig a
lakosság közreműködésével lehet elhárítani.
A török vezető szerint, ha az emberek
átváltják euró- és dollár megtakarításaikat a nemzeti valutára, ezzel
“egyszer és mindenkorra véget vethetnek” a nyugati országok
Törökországot meggyengíteni szándékozó törekvésének.
Erdogan korábban az IMF-et is
felszólította arra, hogy dollár helyett fizikai aranyban számítsa a
hitelek értékét, hogy ezzel “mentesítse az országokat az USA pénzügyi
nyomásgyakorlásának terhe alól.”
Törökországban június 24-én tartanak
előrehozott parlamenti választást és elnökválasztást. Az előrehozott
választás meghirdetését követően a török fizetőeszköz 20%-ot veszített
értékéből a dollárhoz képest.
http://www.hidfo.ru/2018/05/erdogan-a-dollar-elhagyasara-szolitotta-fel-a-lakossagot/
http://www.hidfo.ru/2018/05/erdogan-a-dollar-elhagyasara-szolitotta-fel-a-lakossagot/