2017. november 27., hétfő

Az Egyesült Királyság egésze kilép az európai vámunióból

Egyre csak fokozódik a brit kormányfőre nehezedő nyomás, Észak-Írország megvétózhatja az Egyesült Királyság és az EU közti új kereskedelmi egyezményt, ameddig nem sikerül rendezni az ír határral kapcsolatos vitát.
Az Egyesült Királyság kormánya határozottan törekszik annak elkerülésére, hogy bármilyen határvédelmi infrastruktúrát kelljen építeni az Írországgal közös határszakaszra, miután a királyság kilép az Európai Unióból – lealábbis Theresa May brit kormányfő szóvivői ezt hangsúlyozzák, miközben azt is állítják, hogy a királyság kilép az európai közös piacból és vámunióból.
Egy héttel ezelőtt az ír kormány megfogalmazott egy figyelmeztetést Theresa May számára, mely szerint Észak-Írország “nem fogja tolerálni”, ha a brit-EU kereskedelmi egyezmény miatt szigorú határellenőrzést vezetnek be. E szerint Észak-Írország különleges státuszt akar kivívni, hogy a brit kilépés esetén is része maradhasson az európai vámuniónak és saját maga rendelkezhessen a külkereskedelem szabályozásáról. A brit kormány azonban kizártnak tartja, hogy az írek olyan különleges státuszt kapjanak, ami csökkentené a britek fennhatóságát az országban.
A kialakult szembenállásnak megfelelően, Dublin folyamatos nyomást gyakorol a brit kormányra, hogy maradjon része az európai vámuniónak a Brexit lebonyolítása után is, ezzel elkerülve a határellenőrzés bevezetését.
Az Egyesült Királyság 2019 márciusára állapította meg az Európai Unióból kilépés időpontját. Az utóbbi hónapok folyamán azonban holtpontra jutottak a kilépési tárgyalások, így felmerült annak lehetősége, hogy a britek egy az uniós szabályozás helyébe lépő új kereskedelmi megállapodás nélkül lépnek ki az Európai Unióból.

http://www.hidfo.ru/2017/11/az-egyesult-kiralysag-egesze-kilep-az-europai-vamuniobol/

A félelem mint erőforrás – Európa-szerte megerősödnek a populista pártok

A bevándorláspárti liberálisok gyakran hangoztatják, hogy a populista “jobboldal” az emberek félelmére építve próbálja megragadni a hatalmat. Egy svéd filozófus szerint a félelem a közösség és az egyén számára is a létező leghatékonyabb erőforrás, amit a liberális demokráciák és a diktatúrák egyaránt felhasználnak.
Egy svéd filozófus szerint az a liberális és demokratikus kultúra, amiben a mai európai ember él, valójából se nem liberális, se nem demokratikus, hanem a legelemibb machiavellista vonásokat hordozza. Emiatt történhet meg, hogy populista erők egy külső ellenségkép felmutatásával bármikor átvehetik a liberális-demokratikus erők helyét a kormányrúdnál; az emberek nem tartják morálisan elfogadhatatlannak az ellenségképgyártást, mert a liberális-demokratikus társadalom, amiben ma élünk, szintén ellenségkép-gyártáson alapul.
Lars Svendsen “A félelem filozófiája” c. könyve – anélkül, hogy elveszne az aktuálpolitika részleteiben – útmutatóul szolgál annak megértéséhez, ami napjaink európai politikájában történik; hogyan tudott újra megerősödni a jobboldali populizmus Európában, és miért bizonyulnak ezzel szemben tehetetlennek a bevándorlást támogató balliberális erők.
A szerző szerint a nyugati társadalom liberális-demokratikus rendje más társadalmak kizsákmányolásán alapul; a belső jólétet a külső fenyegetés legyőzésének propagandája alapozza meg. Például a terrorizmus elleni háborúk, demokráciaexport elfogadásával próbálja magát győzködni a nyugati ember arról; azáltal, ha legitimálja a külső ellenség elleni erőszakot, az ő számára ez egy biztonságosabb, jobb világot hozhat el, vagy elősegítheti annak megtartását. Ugyanezen – kulturális környezet által kondicionált – logika mentén működnek a jobboldali populista pártok, melyek más népcsoportokat, más kultúrákat ellenségképként mutatnak fel, ezzel belső egységet létrehozva a saját társadalomban.
Lars Svendsen szerint a félelem olyan dolog, aminek akaratunk ellenére vagyunk kitéve, de mégis tagadhatatlanul ez az egyik legalapvetőbb erőforrás, ami a társadalmakat – és az egyént – mobilizálja. A félelem mozgatja a társadalmat, amikor hallgatólagosan beleegyezünk egy másik ország elleni katonai beavatkozásba, mert attól tartunk, hogy az adott ország vezetője tömegpusztító fegyvert használhat – s tesszük mindezt a saját életszínvonalunk védelmében. A félelem mozgatja a társadalmat, amikor hozzájárulunk, hogy a hatóságok bekamerázzák a köztereket, és lassan már a saját hálószobánkban is lehallgassanak. Ugyanígy a félelem mozgatja a társadalmat, amikor a tömeges bevándorlás következményeitől tartunk. Ugyanazon logika mentén működnek a látszólag különböző politikai erők, emiatt a tömegek számára nem feltétlen észlelhető morális különbség, ha a liberális demokráciát szélsőjobboldali diktatúra váltja.
A svéd filozófus szerint ráadásul minél magasabb az életszínvonal, annál nagyobb a félelem annak elvesztésétől. A nyugat-európai országok magas életszínvonala szinte egyenes garanciája annak, hogy ezekben az országokban a liberális demokrácia diktatúrába csap át, amint a tömeges bevándorlás az életszínvonal hanyatlásához vezet. Minél nagyobb a vélt vagy valós veszteség, annál látványosabb, amikor elveszítjük a fejünket – írta. Svendsen szerint a félelem teszi színessé a világot. “Vitathatatlanul van valami elbűvölő abban az állapotban, amikor megfélemlítve vagyunk, legyen szó akár regényről, filmről vagy számítógépes játékról.” A félelem a közösség és az egyén számára is erőforrás, mert arra ösztönöz, hogy megváltoztassuk a mai állapotot, legyen szó akár saját magunkról, akár a társadalomról. A filozófus szerint ez az emberiség fejlődésének mozgatórugója volt évezredeken át, és a látszat ellenére ma sincs másként.
Májusban a CNN kiadott egy összegzést a populista mozgalmak Európa-szerte szemmel látható megerősödéséről. Szakértők szerint ez a változás egyértelműen trenddé vált, Európa – és az Egyesült Államok – számára a jobboldali populizmus jelentheti a politika fősodorát a következő évtizedekben.

http://www.hidfo.ru/2017/11/a-felelem-mint-eroforras-europa-szerte-megerosodnek-a-populista-partok/

2017. november 26., vasárnap

Teherautóval rendőrökre támadtak a migránsok Franciaországban

Újabb gázolásos támadás történt Franciaországban – ezúttal az Egyesült Királyságba tartó iraki és afgán migránsok hajtottak a rendőrök közé. Az incidens során egy rendőr megsérült, kilenc migránst őrizetbe vettek.
Gépjárművel rendőrök közé hajtottak iraki és afgán migránsok észak-Franciaországban – a Calaisnál történt incidens során egy rendőr az ütközés következtében térdsérülést szenvedett.
A migránsok akkor váltak ellenségessé, amikor a rendőrök át akarták kutatni a gépjárművet. Az esetről beszámoló LCI hírügynökség szerint
a gázolás során egy rendőr térdsérülést szenvedett, és a biztonsági erők rá kellett lőjenek a migránsokra.
Az incidens kapcsán kilenc migránst tartóztattak le, akiket a jármű vezetői megpróbáltak Angliába csempészni. A letartóztatott személyek közt volt hat iraki és három afgán állampolgár.
Calais máig az illegális bevándorlás egyik csomópontja, annál fogva, hogy szomszédságában található az európai kontinenst Angliával összekötő csatorna-alagút. 2016 október végén a helyi hatóságok döntést hoztak arról, hogy felszámolják a Calaisban létrejött spontán migránstábort, ahol több mint tízezer ember tartózkodott, de mindez nem volt elég ahhoz, hogy az illegális bevándorlás mint probléma megszűnjön.
Franciaország jelenleg próbálja újratárgyalni az Egyesült Királysággal a nem-európai migránsokkal kapcsolatos szabályozást. Az új szabályozás részeként a britek további 90 millió eurót adnának Franciaországak arra, hogy megerősítse a határvédelmet a csatorna-alagút környékén.

http://www.hidfo.ru/2017/11/teherautoval-tamadtak-a-migransok-franciaorszagban/

2017. november 22., szerda

HUNNIÓ COINFÖDERÁCIÓ KIÁLTVÁNY

MAGYAROK, PATRIÓTÁK, ,ADÓSRABSZOLGÁK , POLGÁROK !!!

MOST ÉRKEZETT EL AZ AZ IDŐ, AMIKOR MEGTEHETJÜK AZT, AMIT EBBEN A VIDEÓBAN ( 2013 ban készült !!) 5 PONTBAN MEG VAN FOGALMAZVA !!

EZENNEL KIKIÁLTOM A
HUNNIÓ COINFÖDERÁCIÓT !!!

MÁTRIXBA ( hálózatba ) SZERVEZŐDÜNK
A COINFÖDERÁCIÓ ÖT PONTJA :
1, MEGTAGADUNK MINDEN ( levegőből előállított ) ADÓSSÁG
VISSZAFIZETÉSÉT
2, MAGUNKHOZ RAGADJUK A FEDEZETTEL RENDELKEZŐ PÉNZ
KIBOCSÁJTÁSÁT ( KEZDETBEN DUÁLIS PÉNZKÉNT !) :
3, ARANY ALAPÚ HUNCOINT ( KRIPTOVALUTÁT ) VEZETÜNK BE, MELY MENTES AZ INFLÁCIÓTÓL, A KAMATTÓL, FÜGGETLEN A JELEN BANKRENDSZERTŐL !
SAJÁT HITEL, ÉS BANKRENDSZERT ( kLÍRINGHÁZAKAT, ELSZÁMOLÓHÁZAKAT HOZUNK LÉTRE ! )
4, UJ TULAJDONI RENDSZERT VEZETÜNK BE, UJ SZABÁLYOKAT ALKOTUNK A KÖZÖSSÉGI TULAJDON MŰKÖDTETÉSÉRE, ÁTIRJUK A TÁRSASÁGI TÖRVÉNYT, A VAGYON MŰKÖDTETÉSÉNEK SZABÁLYAIT .
5, A BANK TARTALÉKRÁTÁT 100% RA EMELJÜK

BEJELENTJÜK, HOGY A COINFÖDERATÍV MÁTRIXNAK ( hálózatnak ) NINCS KÖZPONTJA, NINCS VEZÉRE, ELNÖKE , PIRAMIS SZERVEZETE !

A JELENLEGI POLITIKAI RENDSZER ÁLTAL KIÍRT VÁLASZTÁSI RENDSZERBEN NEM INDULUNK, NEM PÁRTOSKODUNK, DE A PARLAMENTI KÉPVISELŐJELÖLTEK INDÍTÁSÁBAN AKTÍVAN RÉSZT VESZÜNK.
A RÉSZLETEKRŐL FOLYAMATOSAN TÁJÉKOZTATJUK A NÉPET !

MÁTRIX MENEDZSMENT
TEO

Lehallgatják a külföldi ügynökként működő liberális újságírókat

Több liberális sajtóorgánum alkalmazottai is arra lettek figyelmesek, hogy telefonkészülékeiken furcsa dolgokat tapasztalnak, ami akár a lehallgatás jeleként is értelmezhető – derült ki a HVG.hu beszámolójából. A lap szerint illegális megfigyelés zajlik.
“Furcsa jelenséggel szembesült az utóbbi hetekben néhány, a kormány által Soros Györgyhöz kötött civil szervezet vezetője, újságírók, köztük a 168 Óra és a HVG munkatársai, valamint egy neve elhallgatását kérő ellenzéki politikus: telefonjuk egyértelmű jelét adta annak, hogy megfigyelhetik őket” – áll a HVG.hu beszámolójában.
“Az történik, hogy telefonhívás közben megszakad a vonal, és amíg az újrahívás tart, a készülék az egyik félnek kicsit felgyorsítva visszajátssza az eltelt 1-2 perc beszélgetését.”
A liberális lap azt írja, korábban a Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció politikusával is történt már ilyesmi.
A beszámoló szerint az ilyen hibák a titkos információgyűjtés jelei lehetnek. Állításuk szerint egy informatikai szakember azt mondta nekik, hogy ez nem demonstratív jelleggel történik, hanem nem-hivatalos eljárásban, fedőcégen keresztül kevésbé hozzáértő személyek folytatnak adatgyűjtést a liberális újságírókkal kapcsolatban.
Korábban egy kormánypárti napilap arról számolt be, hogy egy hackercsoport titkos dokumentumokat szivárogtatott ki, melyekből többek közt kiderült, hogy a liberális újságírók külföldről kaptak anyagi juttatásokat, amit kifizetési bizonylatok is alátámasztanak.
Október 17-én a 444.hu-n megjelent egy beszámoló, mely szerint az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője nyíltan elismerte, hogy kapcsolatban áll ellenzéki újságírókkal. David Kostelancik beszédéből kiderült; a kormányellenes újságírók jelentéseket tettek az amerikai nagykövetségnek magyar belpolitikai eseményekkel kapcsolatban.

http://www.hidfo.ru/2017/11/lehallgatjak-a-kulfoldi-ugynokkent-mukodo-liberalis-ujsagirokat/



Megkérdőjeleződött a bírói hatalom függetlensége

Külföldről finanszírozott szervezetek befolyása alatt állhat a bírói hatalom egy része: a Soros-hálózat tagjai saját bíróik jelenlétét követelik bizonyos ügyekben.
Egy számukra kedves bíró távolmaradását sérelmezte G. Soros szervezete, a Társaság a Szabadságjogokért egy vesztes pert követően, ami arra utalhat, hogy sérült a bírói függetlenség – derült ki az Origo.hu beszámolójából.
“Egy elvesztett per után a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) meglepő módon szóvá tette, hogy nem a volt főbíró, Baka András vezetése alatt állt az ügyben döntő kúriai tanács”írták. A lap szerint ez arra utal, hogy a TASZ által hiányolt bíró a Soros-szervezet számára kedvezőbb döntést hozott volna, vagyis sérült a bírói függetlenség.
A Magyar Idők beszámolójából emellett kiderül, hogy a Soros-hálózat már korábban is sajátjaként védelmezte Baka Andrást.
“Bakát még 2011-ben emelte pajzsára az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT), a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ, amikor a Legfelsőbb Bíróság (LB) megszűnése miatt elvesztette hivatalát […]. Azzal érveltek, hogy „Baka András elmozdítása mellett semmilyen meggyőző érv nem hozható fel”áll a beszámolóban.
A lap visszaidézi, hogy G. Soros donoszervezete, az Open Society Foundations több százmillió forintos támogatásokat küldött ezeknek a civil szervezeteknek arra a célra, hogy úgynevezett “érzékenyítő képzéseket” tartsanak a bíráknak. A képzések során értelemszerűen személyes kapcsolatba kerülnek az igazságszolgáltatás és a Soros-szervezetek tagjai, így nem is csoda, hogy kifogásolták, miért nem egy ismerősük ítélkezik felettük.
Napokkal ezelőtt a külföldről százmilliós nagyságrendű anyagi támogatásban részesülő civil szervezetek egy közös nyilatkozatot jelentettek meg a TASZ weboldalán, melyben azt részletezték, hogy szerintük az lenne helyes, ha a magyar lakosság helyett inkább olyan személyek dönthetnének az őket érintő szabályozásról, akiknek korábban százmilliós támogatásokból képzéseket tartottak, és ennek során személyes kapcsolatba kerültek velük.

http://www.hidfo.ru/2017/11/megkerdojelezodott-a-biroi-hatalom-fuggetlensege/

A New York Times bemutatta Németország új elnökét

A New York Times kedden címlapfotót közölt Németország új elnökéről. Igaz, a jelenlegi német elnököt még nem váltották le.
A New York Times keddi számának címlapját látva igencsak meglepődhettek a német választók, mert úgy tűnik, az amerikai lap már most tudja, ki lesz a német államfő Frank-Walter Steinmeier távozása után. Igaz, Steinmeiert egyelőre nem váltották le. Kivéve a New York Times címlapján, ahol ez a kép jelent meg:
A képfelirat szerint a fotón Angela Merkel és Frank-Walter Steinmeier elnök látható. A fotón Angela Merkel látható, illetve a szövetségi elnöki hivatal vezetője, Stephan Steinlein, aki a New York Times szerint Németország elnöke.
Steinlein egyelőre se megerősíteni, se cáfolni nem tudja, hogy az amerikaiak már őt is értesítették volna az előléptetésről. Frank-Walter Steinmeier szintén nem jelentette be lemondását, de jelenleg az ő kezében van a döntés azzal kapcsolatban, hogy Angela Merkel kisebbségi kormányt alakíthat-e, vagy a CDU kormányképtelensége miatt újabb választásokat írnak ki. Utóbbi a kisebb pártok és a szociáldemokraták megerősödésével végződhet.

http://www.hidfo.ru/2017/11/a-new-york-times-bemutatta-nemetorszag-uj-elnoket/

2017. november 21., kedd

A NATO-ból kilépésen gondolkoznak a török törvényhozók

Pénteken Recep Tayyip Erdogan török államfő bejelentette; Törökország hazarendel 40 török katonát a Norvégiában zajló Trident Javelin hadgyakorlatról. A parlamenti képviselők a NATO-ból kilépést fontolgatják, amiért a katonai szövetség nem kezeli egyenrangú félként Törökországot.
A Nemzeti Mozgalom Párt (MHP) frakcióvezető-helyettese, Erkan Akcay hétfőn a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, a NATO pszichológiai hadviselést folytat Törökország ellen, emiatt a kormány fontolóra kell vegye a NATO-ból kilépést.
“Az utóbbi fejlemények azt mutatják, hogy a NATO pszichológiai hadviselést folytat Törökország ellen. Emiatt beszélünk arról, hogy egyáltaltalán szükségünk van-e a NATO-tagságra. A szövetség számos ellenséges megnyilvánulást tett Törökországgal szemben” – mondta, hozzátéve, hogy a NATO szervezetében olyan tervezetek is terjednek, melyek Törökország területi egységének megbontását készítik elő.
A politikus megjegyezte; Ankara tiszteletben tartotta a szövetség alapelveit, miközben a NATO nem teljesítette Törökországgal szemben tett vállalásait.
“A NATO-ból való kilépést nem kell apokalipszisnek tekinteni… Ma Törökország nem az az ország, ami 1952-ben belépett a NATO-ba. Nem olyan ország, aminek a létezése a NATO-tagságtól függ. Törökország ma olyan ország, amely legitim módon megvédi a török nemzet érdekeit, akaratát és pozícióit” – mondta.

Hasan Bitmez, az Aranykor Párt vezetőhelyettese szintén Akcay álláspontját képviseli, miszerint a török kormány fontolóra kell vegye, hogy a NATO szervezetén kívül gondoskodjon saját biztonságáról.
“A NATO prioritásai a saját érdekképviseletre összpontosítanak. A szövetség pajzsként akarja használni Törökországot, amivel megvédheti magát a külső fenyegetésektől. Emiatt szükséges felülvizsgálni a NATO és Törökország viszonyát. Törökország biztonsága és a Nyugat biztonsága két külön dolog… ezt meg kell érteni. Törökország új biztonsági koncepciót kell találjon a NATO szervezetén kívül”mondta Bitmez a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva.
A politikus hozzátette; valószínűtlen, hogy a NATO a közeljövőben barátságos lépéseket tenne Törökország és szövetségesei irányába.
Időközben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár bocsánatot kért a török elnöktől a norvégiai hadgyakorlaton történt incidens kapcsán.

http://www.hidfo.ru/2017/11/a-nato-bol-kilepesen-gondolkoznak-a-torok-torvenyhozok/



A
török államalapító képére lőttek Norvégiában egy NATO-hadgyakorlaton

A török államalapító Kemal Atatürk portréját használták céltáblának a NATO egy hadgyakorlatán Norvégiában. Az elkövetőt fegyelmi eljárás alá vonták, a katonai szövetség főtitkára pedig elnézést kért a török elnöktől; elmondása szerint ez az incidens nem a NATO hivatalos álláspontját tükrözi.
Miután Törökország hazahívott 40 katonát a NATO Norvégiában, Stavanger városa mellett zajló hadgyakorlatáról, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egy telefonbeszélgetés során elnézést kért a török államfőtől, és azt mondta, az incidens nem tükrözi a NATO hivatalos álláspontját.
A telefonbeszélgetés során Stoltenberg elmondta, hogy az inzultust egy a norvég fegyveres erők által felbérelt civil tanácsadó követte el, akit azóta fegyelmi eljárás alá vontak. Elmondása szerint a NATO meghozta az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy többé ne történhessen ilyen eset.
Az incidens során a török államalapító Kemal Atatürk mellszobrának képével ábrázolták az ellenséget a hadgyakorlat során. Emellett egy másik incidens is történt, ahol a jelenlegi török államfő Erdogan nevét mutatták fel mint “ellenséges ország vezetőjét”.
A török államfő dühödt reakciót adott az esetre, és azonnal hazahívtak 40 török katonát Norvégiából. Az incidens általános felháborodást vont magával Törökországban; volt, aki visszaadta a NATO-tól kapott kitüntetéseit. Az Aftenposten szerint az inzultusért felelős norvég személyt eltávolították a hadgyakorlatokról – de az elkövetőt nem nevezték meg.
A Trident Javelin nevű hadgyakorlatot a Norvégiában az elmúlt 20 év során lezajlott legfontosabb hadgyakorlatnak tartják, melyen többek közt kibervédelmi gyakorlatokat tartottak és biológiai, illetve vegyi támadások elleni védekezésre is készülnek a “szövetséges” erők. Törökország több mint 600000 fős fegyveres erőivel a NATO legnagyobb hadsereggel rendelkező országa, az Amerikai Egyesült Államok után.

http://www.hidfo.ru/2017/11/a-torok-allamalapito-kepere-lottek-norvegiaban-egy-nato-hadgyakorlaton/

Putyin titkos amerikai biológiai fegyverre utalgat

Oroszok elleni vírus kifejlesztésén dolgoznak az amerikaiak, akik már több járványt is okozhattak a világban. Sőt, az oroszok 1990-es évekbeli demográfiai visszaesése mögött is a segítségként küldött vakcinák állhatnak – az orosz állami sajtó azután kapcsolt Nyugat-ellenes anyagaival magasabb fokozatra, hogy az elnök közölte: valami okból az amerikaiak érdeklődnek az oroszok biológiai mintái iránt.
„Hát azt tudja, hogy biológiai mintákat gyűjtenek be országszerte? Méghozzá különböző etnikumokét, Oroszország több pontján. Na, ez a kérdés, miért? Céltudatosan és profin. Ilyen nagy érdeklődés van irántunk” – ez nem a gyógyszergyárak világ-összeesküvését leleplező kerületi chemtrailklub előadásán hangzott el, hanem maga Vlagyimir Putyin mondta az orosz elnök alá rendelt emberi jogi tanács ülésén.
Az orosz elnök ezzel új szintre emelte az országot körülvevő ellenségről szóló kormányzati retorikát. Az anyaggyűjtésről szóló beszámoló után napokig az orosz állami sajtó elsőrendű híre és tüzetes elemzést igénylő témája volt az oroszokat genetikai alapon gyanús alapossággal vizsgálgató amerikai tudósok kutatómunkája.

Fogy az orosz az amerikaiak miatt

Az állami Pervij Kanal egyik hétvégi hírműsorában negyedórás bejátszásban boncolgatták, mit is keresnek az oroszokban az amerikaiak. A beszámoló szerint az amerikaiakat kifejezetten az europid rassz oroszországi képviselői érdekelték, eszerint az ukrajnai minták sem feleltek meg a megrendelőnek, aki ribonukleinsav és ízületi hártyák mintáit kérte.
A hírből, többek között az orosz fogyasztóvédelem egykori vezetőjétől, tisztifőorvosától, jelenleg a parlament oktatási és tudományos bizottságának elnökhelyettesétől, Gennagyij Onyiscsenkótól az oroszok milliói arról értesülhettek, hogy
  • az Egyesült Államok begyűjti a mintákat, hogy a jövőben kifejezetten egy-egy etnikummal szemben bevethető biológiai fegyvert fejlesszen ki;
  • ehhez a Szovjetunió széthullása után kutatóállomások láncolatával vette körbe Oroszországot;
  • Kazahsztánban, Ukrajnában és Grúziában is van ilyen állomás, és utóbbi helyen, megmagyarázhatatlan módon új vagy rég elfeledett betegségek bukkantak fel.
  • Egy madagaszkári járvány és a Kínából indult, 2002–2003-ban pusztító madárinfluenza is mesterséges vírus lehetett, milyen furcsa, hogy csak ázsiaiak haltak bele (ez egyébként nem igaz, ha másért nem, a vírust először kimutató olasz Carlo Urbani miatt, aki Thaiföldön szintén belehalt a fertőzésbe), de a legfontosabb állítás:
Az 1990-es évek alacsony oroszországi születésszámait nyugati vakcinák okozhatták.
A felsorolást lezárva a bejátszásban azért megjegyzik: ennyi év távlatából persze mindezt már nem lehet bizonyítani.

Leleplezték a nyílt tendert

A Putyin által megemlített megrendelés egyébként nem volt titkos, az elnök nem is állított valótlanságot, amikor biológiai minták beszerzéséről beszélt. Még a nyáron jelent meg egy közbeszerzési pályázat az amerikai védelmi minisztérium oldalán, itt esik szó arról, hogy ukrajnai mintákat nem fogadnak el – erről még a nyáron számolt be az orosz állami Russia Today (RT), de akkor nem lett belőle hír, csak négy hónappal később, amikor az elnök is megemlítette.
Bár a minták beszerzése évtizedes gyakorlat, a katonai megrendelő alkalmas arra, hogy bizalmatlanságot keltsen. „Mivel a kutatásokat folytató kórház a légierőhöz tartozik, a közbeszerzésnek a minisztérium oldalán is meg kell jelennie” – mondta a Novaja Gazetának a Lomonoszov egyetem biológiaprofesszora, aki tudatlannak nevezte az elnököt az összeesküvés-elméletet idéző kijelentéséért.
Nem hiszem, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics kedvtelésből evolúcióról szóló könyveket olvas. Odafirkáltak neki valami marhaságot, ráadásul nagyon ártalmasat.
Nyilatkozata után valószínűleg sok tudományos együttműködés orosz résztvevőjének összerándult a gyomra” – mondta Mihail Gelfand, megjegyezve, hogy az ilyen tudományellenes nyilatkozatok oda vezetnek, hogy a hazai kutatásokat is segítő együttműködésben gondolkodó orosz szakemberek inkább külföldön maradnak, ha ilyet hallanak, mert joggal tartanak attól, hogy kimaradnak a világ tudományos vérkeringéséből, ami sem nekik, sem Oroszországnak nem volna érdeke.
Gefand szerint – aki mellesleg a Kreml által orosz Szilícium-völgynek megálmodott Szkolkovóban lévő Szkoltyeh Tudományos és Technológiai Intézet működtetésében is részt vesz – a nyílt beszerzés épp annak cáfolata, hogy a programnak valami titkos célja lenne. Ehhez csöndben is beszerezhetnék a mintákat, és oroszok is akadnának hozzá bőven az Egyesült Államokban is.
Kézenfekvőbb, de kevésbé izgalmas feltételezés, hogy a beszerzés olcsóbb közvetlenül Oroszországból, ahol ugyanakkor a szaktudás is megvan a mintavételhez – tároláshoz, szállításhoz –, ami azért bonyolultabb, mint egyszerűen vattára csöppenteni egy kis nyálat, aztán feladni postán. És fájdalommal is jár az ízületi membránból és az ízületi folyadékból való mintavétel, amit egészséges embereken kell elvégezni, tehát ezért is fizetni kell.
Nem valószínű azonban, hogy ha szupertitkos projektről lenne szó, akkor két tucat minta beszerzésén spórolva kockáztatnák a lebukást.
A titkosság érzetére ennek ellenére Putyin nyilatkozata után a szóvivője is ráerősített, amikor azt mondta, hogy az elnök titkosszolgálati forrásokból értesült a beszerzésekről – noha az RT hónapokkal korábban hírt adott a nyilvános, amerikai közbeszerzésről. Dmitrij Peszkov azt is hozzátette, hogy a minták begyűjtésével az NGO-k foglalkoznak.
Ezek alapján könnyen lehet, hogy a közeljövőben törvényjavaslat is születik a minták kivitelének szigorításáról.

A rettegő polgár a vezetőihez húz

Kérdés, ha valóban biológiai fegyver előkészítésétől tart a Kreml, akkor erről miért számol be nyilvánosan, és miért engedélyezi, hogy a minták továbbra is begyűjthetők és kivihetők legyenek, teljesen legálisan. Az elnök mintha inkább csak a külvilággal szembeni bizalmatlanságot és a fenyegetettség érzetét akarta volna erősíteni az oroszokban – nem véletlenül említette Putyin szóvivője a programban részt vevő NGO-kat. A külvilágtól való elidegenítés folyamatába beleillik Putyin nyilatkozata éppúgy, ahogy az az alsóházban szerdán megszavazott törvénymódosítás is, amely a külföldi sajtóorgánumok külföldi ügynökként való bejegyzését írja elő.
GettyImages-733034
Fotó: East News / Liaison / Getty Images Hungary
A fenyegetéssel teli világ képének felfestésével Putyin azt is erősítheti az oroszokban, hogy egyedül ő adhat biztonságot, aminek a márciusi elnökválasztás miatt kiemelt jelentősége van – bár hivatalosan még nem jelentette be, hogy újra indul a hatéves mandátumért, de senki sem számol más forgatókönyvvel, és a viszonyok ismeretében a győzelme sem kérdés.
Igaz, a túlzottan apokaliptikus kép kapcsán felvetődhetne, hogy Putyin irányításának 18 évében – ebből ötöt kormányfőként teljesített – miért asszisztált az orosz állam egy ilyen, az oroszokat létükben fenyegető programhoz.

Tíz éve is rettegni kellett

Nem először veti fel a Kreml, hogy biológiai fegyvert készítenek az oroszok ellen. 2007-ben néhány hétre le is állították mindenféle emberi minta kiszállítását – azokét a donorra váró betegekét is, akik mintáit elemzésre szállították volna külföldre – a Szövetségi Biztonsági Szolgálat jelentésére hivatkozva, amely szerint az Egyesült Államok titkos kutatásra használja fel az anyagokat.
Aztán a tiltást feloldották, minden folytatódott a régiben, a biofegyverrel való ijesztgetés egyszerűen lekerült a napirendről.
Az orosz tudósokon túl természetesen az amerikai fél is igyekezett megválaszolni az orosz kérdéseket. A beszerzésben érintett amerikai légierő oktatási és kiképzési parancsnokságának (AETC) képviselője a Ria Novosztyival közölte: a program célja a mozgásszervi megbetegedések vizsgálata, és mivel az eredeti minták is oroszoktól származtak, ezért a kontrollcsoporthoz is hasonló minták kellenek.
Az orosz külügyminisztérium erőltetettnek találta az amerikaiak magyarázatát. „Én nem bízom az orvosokban, mert nem értek a témához, de nekem kívülállóként is erőltetettnek és kétségesnek tűnik a magyarázat” – adott képet az érvelés színvonaláról az orosz külügyminiszter helyettese.

Oroszellenes vírusok?

De ki lehet egyáltalán dolgozni egy-egy etnikumra jellemző halálos biológiai fegyvert? Végül is az ázsiaiak laktózérzékenyek, az alkoholt lebontó enzimjük is kevésbé hatékony, mint az italt jobban bíró európaiaké.
Miért nem volt pestis Amerikában?

Miért nem volt pestis Amerikában?

Amerika őslakosságát a gyarmatosítók betegségei tizedelték meg, az indiánok viszont nem fertőzték meg semmivel az európaiakat. De miért nem alakultak ki halálos betegségek az újvilágban? Tovább
Elméletileg igen, ha egy csoport évezredeken át zárt közösségben él, megjelenhet olyan marker, amely csak és kizárólag rá jellemző, bár még ebbe kapaszkodva sem valószínű, hogy külön rájuk szabott vírust lehetne kidolgozni. Ilyen zárt közösségek nemcsak ma nincsenek, de a múltban sem nagyon voltak, a népvándorlás rendszeresen kimozdította helyükről a közösségeket. (Amerika felfedezése lehetne ellenpélda, hiszen bő tízezer éve nem érintkeztek az óvilággal, és körükben az európaiak által behurcolt betegségek sokkal nagyobb pusztítást végeztek, mint a hódítók fegyverei. Ennek azonban nem genetikai okai voltak, hanem az, hogy az őslakosok szervezete még nem dolgozta ki az új betegségek elleni védelmet, mivel még nem találkozott azokkal a kórokozókkal.)
Oroszország esetében végképp nem tűnik kivitelezhetőnek egy ilyen fegyver, hiszen népessége annyira kevert, hogy nincs olyan, orosz „nemzeti-genetikai” vonás, amelyre vírust lehetne kidolgozni. Az orosz állami sajtó erről szóló anyagaiban – ahol periférikusan megemlítik ugyan a tudományos ellenérveket – azonban inkább azt hangsúlyozzák, hogy most még talán nincs rá mód, de a technika fejlődésével talán igen, ezért is folynak ezek a külföldi kutatások.
Legfeljebb az összeesküvés-elméletek hívei, katonai szakértők, újságírók beszélnek ilyen fegyver lehetőségéről, tudományos körökben erről senki sem beszél komolyan – mondta az Orosz Tudományos Akadémiához tartozó genetikai laboratórium vezetője. Szvetlana Borinszkaja szerint egy ilyen fegyver teljesen kiszámíthatatlan lenne, nagy pusztítást végezne a saját lakosság körében is, így bevetésük értelmetlen lenne.
A mintákat valóban alapkutatásokra és főként donorkeresési céllal viszik külföldre, amivel oroszok tízezreit is megmentik,
éppúgy, mint másokat a világban, akik szervátültetésre várnak.
Hogy a biológiai fegyver a Kreml szerint is inkább csak kampányfogás, mint valóság, azt jelzi egy meglepő gesztus is: a már idézett egykori orosz tisztifőorvos lényegében az amerikai biológiai fegyverprogram kiszolgálásával vádolta meg a mintákat összegyűjtő cégek egyikét, az Invitrót, ennek ellenére november 1-jén – két nappal Putyin bombasztikus nyilatkozata után – az orosz kormány kitüntette a vállalkozást, az egészségügy terén biztosított magas szintű szolgáltatásai elismeréseként.

Nyilas Gergely

2017. november 20., hétfő

Több ezren tüntettek Londonban a szabad oktatásért

Több ezer diák vett részt Londonban egy tömegdemonstráción, melynek során követelték a tandíjak eltörlését és a gazdagok megadóztatását.
A Munkáspárt által támogatott tüntetésre mintegy tízezer főt vártak a szervezők a parlament épülete elé, de a tényleges résztvevők száma ennél lényegesen alacsonyabb volt.
A tömegdemonstrációt megelőzően a Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn egy videoüzenetet tett közzé, melyben azzal vádolta a politikai fősodor tagjait, hogy elárulták a fiatalokat, mert 2010 óta folyamatosan csökkentik az oktatásra fordított költségvetési forrásokat.
“A politikai establishment tagjai elárulták a fiatalokat. 2010 óta a toryk példátlan módon további megvonásokat eszközöltek az oktatás terén. […] most azt gondolják, elegendő kompenzáció, ha ennek töredékét visszaadják. Micsoda inzultus. Mindenkinek ingyenes kellene legyen az oktatás, bölcsőtől a sírig” – mondta Corbyn a tüntetés toborzó-üzenetében.
Az utóbbi év folyamán a szegényebb egyetemi hallgatók már nem támogatásokat, hanem hitelt kaptak, és sokan azzal kellett szembesüljenek, hogy tanulmányaik végeztével 50000 font (mintegy 17,5 millió forint) adóssággal kezdik pályafutásukat.
A tüntetés résztvevői követelték, hogy az oktatás a tömegek számára is hozzáférhető legyen, ne csak “az uralkodó elit tagjai számára”.


A felvonuláson emellett követelték a diákoknak adott megélhetési juttatások növelését, és a tandíjak teljes eltörlését.
Az oktatási hivatal szóvivője a tüntetést követően közölte:
“a mi oktatási rendszerünk félreállítja az akadályokat azok elől, akik tanulni akarnak.”
A szóvivő emellett megvédte a diákhitel konstrukcióját is, ami elmondása szerint mindenki számára elérhető, családi háttértől és származástól függetlenül.
A tüntetés során erőszakos cselekmények nem történtek, mindössze a felvonulás kezdetekor voltak kisebb incidensek, amikor valaki fáklyát dobott egy Margaret Thatcher arcképét tartó ellentüntetőre. A Metropolitan Police közleménye szerint nem történtek letartóztatások.



http://www.hidfo.ru/2017/11/tobb-ezren-tuntettek-londonban-a-szabad-oktatasert/

2017. november 19., vasárnap

Külföldi anarchisták is részt vettek az Athénban kezdődő tüntetéseken

A görög hatóságok hét külföldi állampolgárt tartóztattak le Athénban, akik egy tömeges tüntetés során rendőrökre támadtak. A külföldi személyeket testi sértéssel, gyújtogatással, rongálással, emellett fegyver- és kábítószer-kereskedelemmel vádolják.
Athénban pénteken kezdődtek utcai harcok az amerikai támogatású katonai junta elleni 1973-as diáklázadás 44. évfordulója alkalmából tartott megemlékezés során. Az AMNA hírügynökség szerint amikor a tömeg elérte az amerikai nagykövetség épületét, egy a tüntetésen nem résztvevő anarchista csoport csatlakozott a tömeghez, akik köveket, Molotov-koktélokat kezdtek dobálni a felvonulás útvonalát biztosító rendőrökre. A rendőri erők válaszul könnygázzal kezdték oszlatni a tömeget.
A rendőrök és az anarchisták közt egy másik összecsapás is történt a Nemzeti Műszaki Egyetem épülete mellett, Athénban. Ennek során több mint száz ember támadt a rendőrökre, akik emiatt ezen a helyszínen is könnygázas oszlatást kezdtek.
1973-ban Athénban, a Nemzeti Műszaki Egyetemnél épületfoglalással kezdődött tiltakozás az ellen, hogy a katonai junta beavatkozik a diákszakszervezetek tevékenységébe. November 17-én hajnalban a hatóságok harckocsival törték át az egyetem kapuját, meggyilkoltak 24 diákot, emellett az összecsapásnak több mint ezer sérültje volt. Az egyetem körül zajló harcok során több száz diákot tartóztattak le. Bár a felkelést leverték, tömeges tüntetések kezdődtek az országban, ami az amerikai támogatású diktatúra felbomlásával végződött.
A felkelés évfordulóját minden évben megünneplik Görögországban. A résztvevők rendszerint az amerikai nagykövetség épülete elé vonulnak tiltakozni, melynek alkalmazottai aznap szintén nem tartózkodnak az épületben, tiltakozásul az ellen, hogy 1967-74 közt az Egyesült Államok támogatta a Görögországot irányító katonai juntát.

http://www.hidfo.ru/2017/11/kulfoldi-anarchistak-is-reszt-vettek-az-athenban-kezdodo-tunteteseken/

2017. november 18., szombat

Amerikabérenc Lengyelország megpróbál meggyőzni más országokat az orosz gáztól függetlenedésről

Lengyelország megpróbálja az európai országokat meggyőzni arról, hogy állítsák le az orosz gáz importját – mondta Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter. A kritikusok szerint Oroszország gátlástalanul kihasználja a gázpiacon kivívott uralkodó helyzetet, de ennek éppen ellenkezőjét igazolja Lengyelország esete: az ország gázfogyasztásának kétharmadát az orosz gáz fedezi, de aligha mutatkoznak annak jelei, hogy ez hatással lenne a lengyel kormány politikájára.
Lengyelország megpróbálja az európai országokat meggyőzni arról, hogy állítsák le az orosz gáz importját – mondta Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter pénteken egy rádióinterjú során. A lengyel gazdaság gázfelhasználása éves szinten mintegy 15 milliárd köbméter, melyből 10 milliárd köbméter földgázt az orosz Gazpromtól vesznek. Ezt a biztos behozatali forrást akarják lecserélni egy olyan rendszerre, ami még ki sem épült Európában.
“Véget akarunk vetni az orosz gázüzletnek, legkésőbb 2022-ig. Továbbá, megpróbálunk meggyőzni más országokat is – többek közt Horvátországot – arról, hogy építsenek gázterminált az Adriai-tengeren, mely lehetővé tenné a földgáz importját más forrásokból. Emellett technikai együttműködési programot kezdünk az Egyesült Államokkal” – mondta Waszczykowski a Polskie Radio-nak adott interjú során.
A külügyminiszter az interjú során arról is beszélt, hogy országa alapjaiban ellenzi az Északi Áramlat 2 projektet, melynek részeként Németország a maihoz képest duplájára növelné az orosz gáz importját. Az Északi Áramlat 2 gázprojekt Nyugat-Európa legnagyobb energetikai cégeinek (Engie, OMV AG, Royal Dutch Shell, Uniper és Wintershall) közös vállalkozása, ami éves szinten 55 milliárd köbméter gázt juttatna Németországba, ezzel nagy mértékben növelve az “Oroszországtól függést”.
Az orosz gázimport csökkentése az utóbbi évtizedben Európa-szerte az euro-atlanti együttműködést támogató politikai erők kedvelt témája volt. Bár a kritikusok rendszerint azzal érvelnek, hogy Moszkva gátlástalanul kihasználja és politikai befolyás-szerzésre használja a gázpiacon kivívott uralkodó helyzetet, ennek éppen ellenkezőjét igazolja Lengyelország esete; a lengyel kormány gyakorlatilag képes annak közepette ellenségképként megjeleníteni Moszkvát, hogy az ország ugyanúgy az orosz gázra van utalva, mint Magyarország vagy Európa számos más országa. Miközben a lengyel gázfelhasználás kétharmadát a Gazpromtól vásárolják, Lengyelországot aligha lehetne azzal vádolni, hogy Moszkvából diktálják a lengyel kormánypolitikát.
Waszczykowski szerint az orosz gáztól függetlenedést úgy próbálnák elérni, hogy az orosz forrás helyett inkább az Amerikai Egyesült Államoktól vesznek cseppfolyósított földgázt. Ennek jelenleg se az infrastrukturális feltételei nem adottak, se azok a piaci viszonyok, melyek előnyössé tennék Európa számára a jóval drágább amerikai cseppfolyósított földgázra átállást.

http://www.hidfo.ru/2017/11/lengyelorszag-megprobal-meggyozni-mas-orszagokat-az-orosz-gaztol-fuggetlenedesrol/

Az AfD szerint a németeknek kellene adni a migránsok lakásait



Az illegális migránsok deportálása a megfelelő módja annak, hogy megoldódjanak a német fiatalok lakhatási problémái, és a hajléktalanok száma is csökkenne ezen a módon – mondta Andreas Bleck, az AfD frakciójának tagja a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva.
A politikus kifejtette, hogy a migránsok egyébként is csak a hajléktalanok tömegeit gyarapítják, mert annak ellenére, hogy nem mindegyikük kap menedékjogot, többségük mégis az országban marad.
“A migránsok többsége nem kapja meg a menedékjogot. Az egyetlen probléma az, hogy a német kormány nem is akarja deportálni az illegális bevándorlókat. … Az Alternatíva Németországnak párt azonban alapvetően az illegális migránsok eltávolítását akarja elérni” – mondta, hozzátéve, hogy az illegálisan Németországban maradó migránsok csak a hajléktalanok tömegét duzzasztják, emellett a lakhatási támogatásokat is migránsok kapják, ahelyett, hogy az állam a németeket támogatná.
A közlemény azt követően született, hogy a szövetségi statisztikai hivatal kiadott egy jelentést, miszerint a migrációs válság előtti adatokhoz képest sokszorosára nőtt a haléktalanok száma. Míg 2014-ben 335 ezer hajléktalan élt Németországban, mára ez a szám 860 ezerre nőtt, ennek fele “migrációs hátterű személy.”
Thomas Specht, a statisztikai hivatal igazgatója ráadásul azt mondta, hogy a hajléktalanok számának növekedését a nem elégséges lakhatási támogatás okozza, tehát szerinte a német állam még több házat kellene adjon a migránsoknak, hogy ez a probléma megoldódjon.
Májusban a Daily Mail brit napilap arról számolt be, hogy Hamburgban a hatóságok elkezdtek elkobozni magántulajdonban lévő, de nem használt lakásokat, hogy ezzel próbálják megoldani a migránsok elhelyezését.


http://www.hidfo.ru/2017/11/az-afd-szerint-a-nemeteknek-kellene-adni-a-migransok-lakasait/




AfD:
Merkel mondjon le, megbukott

Németországban több mint két hónappal a parlamenti választások után még mindig nem alakult meg az új kormány, és a koalíciós tárgyalásoknak hivatalosan is vége szakadt. Az Alternatíva Németországnak párt közleményben reagált a kialakult helyzetre.
Az Alternatíva Németországnak (AfD) párt vezetője, Alexander Gauland szerint eljött annak az ideje, hogy Angela Merkel lemondjon a kancellár posztról, mert kudarcot vallottak az új kormány megalakítására tett kísérletei.
Hétfőn a Szabaddemokrata Párt hivatalosan is közölte; kilép a Kereszténydemokrata Unióval és a Zöldekkel folytatott koalíciós tárgyalásokból, mert nem tudtak közös nevezőre jutni többek közt a bevándorlás ügyében.
A CDU/CSU pártszövetség a történtek fényében dönthet úgy, hogy kisebbségi kormányt alakít a Zöldekkel, de ha nem alakul meg az új kormány, újabb parlamenti választásokat kell kiírni.
A szeptember 24-i választáson a CDU/CSU szövetség a szavazatok 33%-át kapta, ezzel 246 helyhez jutva a parlamentben. A szociáldemokraták (SPD) végeztek második helyen a szavazatok 20,5%-ával, de elutasították a koalícióalakítás lehetőségét. Az Alternatíva Németországnak (AfD) párt 12,6%-ot kapott és első alkalommal bejutott a parlamentbe, 94 mandátummal. A Szabad Demokrata Párt a szavazatok 10,7%-át kapta (80 mandátum), a Baloldal 9,2%-ot (69 mandátum), a Zöldek pedig 8,9%-kal, 67 mandátummal jutnak a parlamentbe.
A friss közvélemény-kutatások szerint a német lakosság a koalíciós tárgyalások sikerében bízik, és egy újabb választás esetén jelentősen csökkenne a részvételi arány, ami a kisebb pártokat hozza jobb helyzetbe.

http://www.hidfo.ru/2017/11/afd-merkel-mondjon-le-megbukott/

2017. november 17., péntek

Brüsszel elkezdi korlátozni a gyülekezési jogot

A közelmúltban több nyilvános tömegrendezvény is a rendőri erőkkel való erőszakos összecsapásba torkollott, emiatt Brüsszel elrendelte az online közösségi média megfigyelését, hogy kiszűrhesse azokat a tömegdemonstrációkat, melyek veszélyt jelenthetnek a közrendre.
A brüsszeli rendőrség megkezdi az online közösségi média folyamatos megfigyelését, hogy képes legyen beazonosítani azokat a gyülekezéseket, melyek veszélyt jelenthetnek a közrendre. Jan Jambon belügyminiszter csütörtökön köszönetét fejezte ki a rendőri erőknek a közelmúltban történt erőszakos tömegdemonstrációk során tanusított helytállásukért, és azt javasolta, hogy a továbbiakban a rendőrség tartsa megfigyelés alatt az online közösségi hálózatokat, hogy ezáltal lehetővé váljon a hasonló incidensek megakadályozása.
A miniszter szerint a zavargások résztvevőinek “nincs helye a társadalomban”, és “ők egy rákos daganat, amit el kell távolítani“.
A döntés azt követően született, hogy egy “Vargass92” néven működő celeb hatósági engedély nélküli tüntetést hirdetett Brüsszelben, melynek eredményeként erőszakos összecsapások történtek a tüntetésen résztvevők és a rendőri erők közt. A zavargások alatt rendőrök is megsérültek, emellett a városban folytatott rongálás komoly anyagi károkat okozott.
“Vargass92”
Egy korábbi incidens során egy marokkói futballklub Belgiumban élő (marokkói származású) szurkolói kezdtek spontán felvonulást Brüsszelben, melynek eredményeként szintén erőszakos összecsapások zajlottak a városban.
Az utcai harcok során több mint húsz rendőr megsérült, emellett leégett autók, kivert kirakatok látványa kísérte az utcán vonuló migránstömeget.

http://www.hidfo.ru/2017/11/brusszel-elkezdi-korlatozni-a-gyulekezesi-jogot/

Erdogan: az USA támogatja a terroristákat Szíriában

Recep Tayyip Erdogan török államfő azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy támogatja az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet, és szembefordult szövetségeseivel a szíriai háborúban.
A török államfő szerint Washington áll az Iszlám Állam nevű terrorszervezet mögött, emellett az amerikaiak nem tartották be korábbi ígéreteiket, miszerint visszavonják a kurd fegyveres csoportokat a terroristák uralma alól felszabadított területeken.
“Ők [az Egyesült Államok] azt mondták, harcolnak a Daesh ellen, de ehelyett mit tettek? Dollárban fizetik a terroristákat. Nem akarunk szövetségre lépni velük Afrinban. Az Egyesült Államok ismétlődő jelleggel megszegte a velünk kötött megállapodásokat. Mandzsibban és Rakkában – amikor felajánlottuk, hogy dolgozzunk együtt, azt ígérték, ne aggódjunk, a szíriai Kurd Demokratikus Unió Párt egyetlen tagja sem marad a városban” – mondta, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok megszegte korábbi ígéreteit, és a kurdoknak adja át a felszabadított területeket.
Korábban a török elnök azt mondta, Ankara nem fogja megengedni, hogy az Egyesült Államok egy “terrorista pufferzónát” hozzon létre a török-szíriai határon, emiatt török katonai beavatkozás kezdődhet Afrin ellen.
A török elnök közleménye azt követően hangzott el, hogy Törökország és Oroszország egy közös cselekvési tervet fogadott el Afrin felszabadítása kapcsán, ami Erdogan elmondása szerint “új lehetőségeket nyit meg Törökország számára.”
Erdogan korábban számos alkalommal kijelentette, hogy az Egyesült Államok támogatja a terroristákat, miután Washington hivatalosan is elismerte, hogy együttműködik a Szíriai Demokratikus Erőkkel, ami főként a Törökországban terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárthoz köthető személyekből áll.

http://www.hidfo.ru/2017/11/erdogan-az-usa-tamogatja-a-terroristakat-sziriaban/

2017. november 16., csütörtök

A no-go zónák miatt fegyvert akarnak hordani a norvég rendőrök

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a norvég rendőrök nyolcvan százaléka akarna fegyvert hordani. A fegyverviselést igenlők aránya a migrációs válság során nőtt 20 százalékról 80 százalékra.
Egy nemrég végzett közvélemény-kutatás eredményei szerint a jelenleg fegyvertelen norvég rendőrök 80%-a akarna inkább fegyvert hordani. A kutatás eredménye jelentős eltérést mutat a migrációs válság előtti időszakhoz képest; egy 2011-ben végzett hasonló megkérdezés során még csak a fegyvert nem viselő rendőrök 20%-a mondta azt, hogy fegyvert akarna magánál tartani.
A Politiforum beszámolója szerint ez az arány hat évvel ezelőtt kezdett megfordulni, tavaly év végére pedig már minden tíz rendőrből nyolc magánál akarta volna tartani a fegyverét.
A jelenlegi szabályozás szerint a norvég rendőrök nem tarthatnak maguknál lőfegyvert; a fegyverek a gépjárműben elzártan tartva kell legyenek akkor is, ha a rendőr egy no-go zóna közelében akarja feladatait ellátni. Az utóbbi hónapok során rendőrszakszervezetek kezdtek előállni olyan javaslatokkal, miszerint minden rendőr hordhasson magánál lőfegyvert, amit a fokozódó terrorfenyegetettséggel indokoltak.
A norvég sajtó szerint az utóbbi évek során nem csak a rendőrök véleménye változott meg a fegyverviseléssel kapcsolatban; a közbiztonság romlása miatt a lakosság is megosztottá vált ebben a kérdésben.
A főváros lakosságának többsége mára arra az álláspontra jutott, hogy a rendőrök mindig fegyvert kellene hordjanak.
Norvégiában a rend őrei fegyvertelenek, ezen mindössze 2013-ban történt egy minimális változtatás egy új szabályozással, mely engedélyezte, hogy használat előtt a hatósági személy ne egy közeli hivatalban kell magához vegye a lőfegyvert, hanem azt szolgálati gépjárműbe elzártan a közelben tarthassa.
2014 novemberben és 2016 februárban a biztonsági helyzet romlása miatt átmenetileg engedélyezetté vált a fegyverviselés a norvég rendőrök egy része számára. Ma azonban a mindennapossá váló terrorfenyegetettség miatt az ebben illetékes kormánybizottság annak lehetőségét fontolgatja, hogy engedélyezetté teszik a rendőrök számára az állandó fegyverviselést.
A jelenleg még formálódó új szabályozás szerint a rendőr már magánál tarthatná a lőfegyvert, de a lőszert nem a fegyverben, hanem “elérhető közelségben” kell tartsa. Egy másik javaslat szerint azonban elektromos sokkolókkal látnák el a rendőröket, hogy bemerészkedhessenek a no-go zónákba.

http://www.hidfo.ru/2017/11/a-no-go-zonak-miatt-fegyvert-akarnak-hordani-a-norveg-rendorok/

2017. november 15., szerda

Az éjjel felgyulladt egy menekülttábor Németországban – egy halott

Tűz ütött ki egy Bamberg területén működő menekülttáborban szerdán hajnalban. Az incidens során egy migráns életét veszítette, és legkevesebb tizennégyen füstmérgezést kaptak. A rendőrség egyelőre vizsgálja az esetet, de azt már közölték, hogy biztosan nem gyújtogatás történt.
A BR24 beszámolója szerint 50 tűzoltó és 30 rendőr vett részt a migránsok kimenekítésében. A tűz hajnali 2-kor ütött ki a földszinten. A helyszínre kiérkező tűzoltók hamar eloltották a lángokat, de mire ez megtörtént, egy embert már holtan találtak. A menekülttáborban több mint 160 migráns volt elszállásolva.
A német sajtó szerint folyamatban van a vizsgálat;
a rendőrség még nem tudja, mi okozhatta a tüzet, de a gyújtogatás lehetőségét már most kizárták.
Németországban a menekülttáborok egyre gyakrabban gyulladnak fel, mióta a kormány nem védte meg az ország határait és beengedett több mint egymillió menekültet, ráadásul az integrációs kísérletek is rendre kudarccal végződnek. A hatóságok az internet cenzúrázásával próbálják visszaszorítani a kormány bevándorláspolitikájával szembeni általános elégedetlenséget.

Januárban ismeretlen tettesek egy laktanyát gyújtottak fel Hövelhof közelében, szintén kora hajnalban. Akkor a menekültközpont épülete teljesen leégett, és több mint harminc menekültet kellett füstmérgezéssel kórházba szállítani.


http://www.hidfo.ru/2017/11/az-ejjel-felgyulladt-egy-menekulttabor-nemetorszagban-egy-halott/

Német kémfőnök: harcolni kell az “orosz veszély” ellen

A német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) elnöke, Bruno Kahl kedden figyelmeztette a nyugati országokat; készen kell álljanak arra, hogy elrettentéssel fellépjenek az “orosz veszély” ellen.
A BND vezetője, Bruno Kahl szerint a nyugati országok készen kell álljanak arra, hogy elrettentéssel lépjenek fel azzal a “potenciális fenyegetéssel” szemben, amit Oroszország jelent, de eközben közeli kapcsolatot is kell ápoljanak Moszkvával.
“Hogy egyszerűbben fogalmazzunk; ahelyett, hogy az európai biztonság számára partnerként tekintenénk Oroszországra, potenciális fenyegetést kell látnunk benne”mondta Kahl a Süddeutsche Zeitungnak adott interjú során.
A BND vezetője szerint a NATO-tagállamok és a Nyugat készen kell álljanak arra, hogy “ellensúllyal és elrettentéssel hárítsák el a potenciális fenyegetést”. Továbbá, a nyugati országoknak emellett támogatniuk is kell a közeli kapcsolatokat és közvetlen kommunikációs csatornák fenntartását Oroszországgal, arra az esetre, ha az orosz kormány mégis azt mondaná, hogy érdekelt az együttműködésben.
A NATO 2014 óta fokozza katonai jelenlétét Kelet-Európában, amit azzal indokol, hogy Oroszország állítólag beavatkozott az ukrán válságba.
2016 júliusában a katonai szövetség bejelentette, hogy további négy soknemzetiségű zászlóaljat küld Litvániába, Lettországba, Észtországba és Lengyelországba. Az intézkedés indoka, hogy Oroszország hadgyakorlatokat tart saját határain belül, amire az orosz határig terjeszkedő NATO fenyegetésként tekint.

http://www.hidfo.ru/2017/11/nemet-kemfonok-harcolni-kell-az-orosz-veszely-ellen/

2017. november 14., kedd

A bírósági korrupció erejében bíznak Soros ügynökei

A külföldről finanszírozott civil szervezetek nem támogatják, hogy a lakosság dönthessen az őket érintő szabályozásról – ehelyett a Soros-hálózat által befolyásolt bíróság döntését tartanák irányadónak.
A külföldről százmilliós nagyságrendű anyagi támogatásban részesülő ügynökszervezetek egy közös nyilatkozatot jelentettek meg a Társaság a Szabadságjogokért nevű csoport weboldalán, melyben G. Soros donorszervezetének álláspontját ismételték meg. Az Open Society Foundations vezetői korábban már nyilvánosan kijelentették; ha tehetnék, semmiről nem kérdeznék meg a magyar emberek véleményét.
Így tett a TASZ nevű szervezet is, ami a közvélemény meghallgatása helyett inkább annak a bíróságnak a döntésében bízna, aminek “szakmai továbbképzésére” már több száz millió forintot költött a Soros-hálózat. A Soros által finanszírozott 444.hu beszámolójából kiderült; a hálózat tagjai “a népszavazást alkalmatlan eszköznek tartják a törvény eltörlésére”.
“A civilek szerint népszavazás helyett inkább azoknak a bírói testületeknek kellene kimondaniuk, hogy a törvény jogsértő, amelyek elé került már a törvény, illetve amelyek elé a közeljövőben kerülni fog.” – írták.
Márciusban Goran Buldioski, az Open Society Foundations európai igazgatója az Index.hu-nak adott interjú során a következőket mondta; „Van értelme 8 millió magyarral konzultálni erről? Szerintem nincs.”

Mint a Magyar Idők napilap beszámolójából kiderült, G. Soros donorszervezete, az Open Society Foundations rendszeresen ad több száz milliós támogatásokat azoknak a civil szervezeteknek, akik utána személyes kapcsolat kiépítésére törekszenek bírákkal, ügyészekkel, és általánosságban véve úgynevezett “érzékenyítő képzésekkel” megpróbálják G. Soros nézetei szerint befolyásolni a jogásztársadalmat.
A “civilek” szerint demokratikus lenne, ha olyan személyek dönthetnének az őket érintő szabályozásról, akiknek korábban százmilliós támogatásokból képzéseket tartottak, és ennek során személyes kapcsolatba kerültek velük.



http://www.hidfo.ru/2017/11/a-birosagi-korrupcio-erejeben-biznak-soros-ugynokei/

Egymást ölik a migránsok Koppenhága utcáin

Állandó háborúban állnak egymással a különöző származású migránsbandák Koppenhága utcáin, ami mostanra országos problémává vált. A halálos áldozatok száma nő, egyre több utcai lövöldözés történik. A hatóságok rendszeres házkutatásokkal próbálják lefegyverezni a migránsokat.
Állandó háborúban állnak egymással a Koppenhágában élő migránsbandák, és folyamatosan nő a halálos áldozatok száma – derült ki a Berlingske dán napilap beszámolójából. A lap megjegyzi, hogy október 31-e óta már a harmadik gyilkosság történt, amit etnikai alapon szerveződő migránsbandák tagjai követtek el. Az utóbbi hat hónap során történt 42 fegyveres összecsapás számos halottat és több tucatnyi sérültet hagyott maga után, a hatóságok pedig arra kényszerültek, hogy országos razziával próbálják lefegyverezni a migránsbandákat.
A Torben Svarrer helyettes rendőrfelügyelő sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint egy keddi utcai lövöldözés után letartóztatott személy szintén tagja egy ilyen bandának. Anne Tønnes rendőrbiztos pedig kijelentette; “kiterjedt bandaháború zajlik Koppenhágában”.
A migránsbandák elsősorban Koppenhága egy multietnikus negyedében, Nørrebroban gyilkolják egymást, ahol az etnikai alapon szerveződő bűnözőcsoportok a terület feletti kontroll megszerzésére törekszenek. Egy az utóbbi hetek során történt fegyveres összecsapás áldozata is bandatag volt, akit börtönből szabadulása után azonnal meggyilkoltak egy rivális banda tagjai. A NRK norvég lap szintén – több forrásra hivatkozva – ír a Koppenhágában zajló interetnikus harcokról, hangsúlyozva, hogy idén nyáron Koppenhága egyre veszélyesebb hellyé vált, a bandháborúnak több ártatlan áldozata is volt.
A norvég lap szerint csak júliusban 30 utcai lövöldözés történt, ezek során négy ember veszítette életét, akik azonban nem bandatagok voltak, hanem ártatlan civilek, akik “rosszkor voltak rossz helyen”. A lap azt írja, a bandák elsősorban területekért folytatnak harcot, hogy ellenőrzés alá vonják a kábítószer-kereskedelmet.
A dán rendőrvezetők nyilatkozata szerint az utóbbi hetek során 60 bandatagot tartóztattak le, és folyamatosan zajlanak házkutatások, hogy a migránsoktól annyi fegyvert kobozzanak el, amennyit csak lehetséges.

http://www.hidfo.ru/2017/11/egymast-olik-a-migransok-koppenhaga-utcain/

2017. november 13., hétfő

Európa szembemenne az amerikai külpolitikával az iráni atomprogram kapcsán

Átmenetileg megkérdőjeleződött az iráni atomenergia-egyezmény sorsa, miután az amerikai elnök azzal fenyegetőzött, hogy felmondja a megállapodást. Európa vezető hatalmai és Oroszország azonban közös álláspontra jutottak, és egyértelművé tették: bármi történjen is, az egyezmény feltételeit be fogják tartatni.
Az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, az Egyesült Királyság, Németország és Irán által az atomprogram kapcsán kötött egyezmény átmenetileg veszélybe sodródott, amikor Donald Trump amerikai elnök októberben új politikát hirdetett Iránnal szemben. Az amerikaiakat kivéve azonban minden szerződő fél egyértelműen közölte, hogy nem lehetséges opció a megállapodás felmondása.
Sigmar Gabriel német külügyminiszter hétfői közleményében az áll, hogy megállapodásra jutottak Franciaország és az Egyesült Királyság külügyminisztereivel, illetve Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselővel, miszerint az iráni atomprogrammal kapcsolatos, 2015-ben megkötött egyezményt mindenféleképpen fenn kell tartani.
“Egységes álláspontot képviselünk abban, hogy az iráni atomprogram kapcsán kötött egyezményt fenn kell tartani, más esetben azt kockáztatnánk, hogy Irán atomfegyverhez jut” – mondta a német külügyminiszter. Sigmar Gabriel beszédét az Európai Bizottság weboldalán is élőben közvetítették.
A múlt hét folyamán egy Washingtonban tartott konzultációt követően Federica Mogherini azt mondta, az Európai Unió ragaszkodik ahhoz, hogy az iráni atomenergia-egyezményt minden szerződő fél betartsa, beleértve az Egyesült Államokat is.
Október közepén Donald Trump amerikai elnök kijelentette; a Fehér Ház a kongresszusal együttműködve módosításokat kezdeményez az atomenergia-egyezménnyel kapcsolatban, és amennyiben ezeket nem sikerül más országokkal elfogadtatni, az Egyesült Államok felmondja az egyezményt.
2015 július 14-én Irán és a hat nemzetközi közvetítő (Oroszország, Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Kína, Franciaország és Németország) elfogadtak egy közös cselekvési tervet, mely szerint nemzetközi ellenőrzés alá vonják az iráni atomprogramot, és cserébe feloldják az Irán ellen korábban hozott gazdasági szankciókat.

http://www.hidfo.ru/2017/11/europa-szembemenne-az-amerikai-kulpolitikaval-az-irani-atomprogram-kapcsan/

Egy órán át terrorista propagandát adtak a gyanútlan svéd rádióhallgatóknak

A Malmöben élő svédek péntek reggel 8:30-kor az “Allah nevében” című terrorista propagandaműsort hallgatták egy helyi rádión, miután egy terrorszervezet meghekkelte a rádióadást.
Átmenetileg az Iszlám Állam nevű terrorszervezet toborzó adását lehetett hallani egy svéd rádióadó frekvenciáján, miután a terrorszervezet kalózrádiót kezdett működtetni Stockholm közelében.
Az “Allah nevében” című indulót péntek reggel 8:30-tól hallhatták a megdöbbent svédek, ráadásul a háromperces dalt közel egy órán keresztül sugározták. Az SVT hírügynökség beszámolójában az áll, hogy a dal
örök boldogságot és sorban álló szűzlányokat ígért azoknak, akik csatlakoznak a terrorszervezethez.
Jakob Gravestam, a Bauer Media marketingigazgatója elismerte, hogy az eset megtörtént, és a rádiót péntek reggel hallgató svédek tényleg terrorista propagandát hallhattak egy órán át.
A nemzeti hírközlési hatóság szerint az ismeretlen személy bűncselekményt követett el, de utólag már “lehetetlen” megállapítani a személyi kilétét, tehát Svédországban büntetlenül mehet a terrorista propaganda, az elkövetőt soha nem fogják megtalálni.
2012 óta Svédországból több mint 300 sokadik generációs migráns utazott Szíriába és Irakba, hogy csatlakozzon valamelyik ott harcoló terrorszervezethez. A svéd hatóságok visszavárják őket, és “hazatérésük” után lakást, segélyt adnak a terroristáknak.

http://www.hidfo.ru/2017/11/egy-oran-at-terrorista-propagandat-adtak-a-gyanutlan-sved-radiohallgatoknak/

2017. november 12., vasárnap

Trump: eljött a sebek begyógyításának ideje

Donald Trump amerikai elnök szerint az Oroszország elleni szankciók a jövőben nem válhatnak az együttműködés akadályává; a két ország együtt képes lehet arra, hogy megoldja a nemzetközi problémákat és közös munkával begyógyítson minden sebet.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke szerint többé nem válhatnak a két ország közti baráti együttműködés akadályává az Oroszország elleni szankciók, és kiterjedt nemzetközi együttműködésre van szükség az olyan nemzetközi problémák megoldásához, mint a koreai válság és számos globális probléma.
“Oroszországot keményen szankcionálták, a legmagasabb szinten szankcionálták őket és ez a közelmúltban történt. Most eljött az ideje annak, hogy begyógyítsuk a sebeket. Úgy gondolom, ahelyett, hogy állandó harcban állnánk egymással, Oroszországot barátként magunk mellett tudni inkább előny, mint hátrány” mondta. Az amerikai elnök a vietnami elnökkel közösen tartott sajtótájékoztató során kijelentette, hogy az Egyesült Államok együtt kell működjön Oroszországgal a szíriai, az észak-koreai és az ukrán válság megoldásában, emellett a terrorizmus leküzdésében.
Az észak-koreai válság kapcsán Trump azt mondta, az Egyesült Államoknak előrelépésre, és nem provokációra van szüksége, emellett elsődleges cél az életveszteség elkerülése. “Minden felelős nemzet együtt kell cselekedjen, hogy garantálni tudjuk, Észak-Korea nem fenyegetheti a világ országait beláthatatlan életveszteséggel” – mondta.
Trump a nap folyamán üdvözölte a koreai válság terén Kína által tett lépéseket, emellett kijelentette, hogy az Egyesült Államok minden inzultus ellenére erősen törekedett a baráti viszonyra az észak-koreai vezetővel.
Az amerikai elnök annak kapcsán, hogy Oroszországgal szemben is szankciók vannak érvényben, azt mondta, elhiszi, hogy az oroszok szerint ők nem avatkoztak be a választásba, de hogy ő (Trump) elhiszi-e, ez a titkosszolgálatokon múlik, és a közelmúltban szorosan együttműködött velük ebben a kérdésben.

http://www.hidfo.ru/2017/11/trump-eljott-a-sebek-begyogyitasanak-ideje/

2017. november 10., péntek

A demokrácia-deficit miatt bomlik fel az Európai Unió

A nemzetállamok kormányát megválasztjuk, de az Európai Unió “kormányát”, az Európai Bizottságot nem szavazta meg az 500 millió európai állampolgár, és demokratikus választásokkal leváltani sem lehet őket.
A hét folyamán egy német sajtóorgánum kiszivárogtatta a német belügyminisztérium egy belső használatra szánt jelentését, melyből kiderült, hogy a Bundeswehr olyan forgatókönyvre készül, melynek során már 2040 előtt bekövetkezhet az Európai Unió felbomlása. Russell Foster, a King’s College London európai és nemzetközi tanulmányok tanszékének oktatója szerint alapvető reformokra lenne szükség ahhoz, hogy elkerülhetővé váljon az Európai Unió széthullása; elsősorban a demokráciát kellene bevezetni Európában, mert az embereknek ma nincs közvetlen ráhatása az Európai Bizottság működésére.
“Számos olyan tényező van, melynek eredményeként az emberek elveszítették az Európai Unióba vetett bizalmukat. Egyik a jelenleg is tapasztalható demokrácia-deficit. Az EU rendelkezik egy kormány hatalmával és jogköreivel, de ehhez nem rendelkezik demokratikus legitimitással, mert az Európai Bizottság tagjait nem választottuk meg. […] A német védelmi minisztérium jelentése ezeket az aggodalmakat tükrözi. Az EU vezetői nincsenek kapcsolatban az 500 millió európai polgárral”mondta Foster a Szputnyik rádiónak nyilatkozva.
A szakértő szerint, ha 2040-ig ez mégsem vezet az Európai Unió széthullásához, Európában a demokrácia-deficit és a gazdasági nehézségek miatt kezelhetetlenné válik az általános társadalmi elégedetlenség, emiatt elképzelhető, hogy az unió keleti tagállamai inkább Oroszország felé fordulnak.
“Ha 2040-ig az Európai Unió nem bomlik fel, Európa-szerte jelentős társadalmi és gazdasági instabilitással kell szembenéznünk, miközben az Oroszországi Föderáció egy jóval stabilabb és gazdaságilag kiszámíthatóbb államnak fog tűnni. Emiatt elképzelhető, hogy azok az országok, melyek egykor a Varsói Szerződés részei voltak, a gazdaságilag kiszámíthatatlanná váló nyugat-európai országok helyett elkezdenek inkább kelet felé tekinteni” – mondta.
A szakértő szerint már jelenleg is egyértelműen látható, hogy az Európai Unióval szemben bizalmatlanná váló emberek elérték a kritikus tömeget. Foster szerint még vissza lehet nyerni az emberek bizalmát, de ehhez demokratikussá kellene tenni az Európai Uniót, vagyis alapvető reformokra van szükség, hogy az emberek maguk választhassák meg az Európai Unió vezetőit.

http://www.hidfo.ru/2017/11/a-demokracia-deficit-miatt-bomlik-fel-az-europai-unio/