2025. január 15., szerda

Lavrov: A lopás mindig részét képezte a Nyugat eszköztárának

 

Moszkva, Washington, 2025. január 15. szerda (MB)

Világméretű csata folyik a sokpólusú világrend hívei és ellenzői között. Ebben a harcban a nyugati pólus körömszakadtáig ragaszkodik világuralmához, és megpróbálja megőrizni azt, hiszen a lopás mindig részét képezte a Nyugat eszköztárának – foglalta össze a Magyar Békekör tudósítója Szergej Lavrov orosz külügyminiszter keddi moszkvai sajtóértekezletén, a Nyugat demokráciával kapcsolatos újkori felfogását.

A Nyugat megrészegedett nagyságától, büntetlenségétől, és magára ruházott jogától, hogy alakítsa a világ minden népének jövőjét, ítéletet mondva más országok választási eredményei felett. Gátlástalan, agresszív módszerekkel elnyomja versenytársait, szankciókat alkalmaz a tisztességes versennyel szemben, és globális cselekedeteinek alapjává avatta őket.  A lopás mindig is része volt annak az eszköztárnak, amelyet a nyugati országok mások kárára igénybe vettek. Nekik a demokrácia csak azt jelenti, hogy azt csinálok, amit akarok – mondta az orosz diplomácia vezetője, és példaként említette az Északi Áramlat 2 gázvezeték felrobbantását.

Lavrov kitért arra, hogyan igyekszik megnehezíteni a leköszönő amerikai elnök a megválasztott Donald Trump dolgát. Mint tette Barak Obama három héttel Donald Trump első elnöki beiktatása előtt, kiutasítva az orosz diplomáciai képviseletek 120 alkalmazottját. A távozó amerikai kormány megpróbál piszkos trükköt alkalmazni Szerbiával szemben, követeli az orosz befektetések eltávolítását a szerb olajiparból. Oroszország sürgős konzultációt kért Belgráddal a követelésekről, és reméli, hogy a közeljövőben választ kap – tájékoztatott a miniszter. Biden büszke arra, hogy megerősítette a NATO-t, és megszerezte 50 ország támogatását Oroszország ellen, Ukrajnát használva megbízott hadviselőként – fűzte hozzá.

Trump volt az első nyugati politikus, aki őszintén elismerte, hogy a NATO rosszhiszeműen járt el, amikor számos olyan biztonsági megállapodást írt alá, amelyről előre tudta, nem fogja betartani, s őszintén megvallotta, hogy a NATO hazudott, amikor több ilyen dokumentumot írt alá Oroszországgal és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet keretében.

Moszkva konkrét javaslatokat vár a hivatalba lépő amerikai kormánytól egy csúcstalálkozó megtartásáról. “Készek vagyunk tárgyalni a most Ukrajnának nevezett ország biztonsági garanciáiról” – közölte Lavrov.

Mintegy Lavrov kijelentésére reagálva Pete Hegseth, leendő amerikai védelmi miniszter, a szenátus fegyveres szolgálatok bizottsága előtt történt keddi meghallgatásán közölte: a következő amerikai elnök, azon fog dolgozni, hogy az ukrajnai konfliktus rendezése a lehető legjobb legyen Kijevnek.

“Tudjuk, ki az agresszor. Tudjuk, ki a jó fiú. Szeretnénk, ha ez a lehető legelőnyösebb lenne az ukránok számára. De ennek a háborúnak véget kell vetni” – fűzte hozzá.

Az Ukrajnával kapcsolatos katona-diplomáciai mozgások érdekes mozzanataként Nyikolaj Patrusev, Putyin elnök tanácsadója a KP.RU-nak adott nyilatkozatában nem zárta ki, hogy Ukrajna 2025-ben megszűnik államként létezni. Különösen aggasztónak tartotta a neonáci ideológia és a féktelen oroszgyűlölet rákényszerítését Ukrajnára, hiszen ezzel tönkretették egykor virágzó ukrán városok, köztük Harkov, Odessza, Nyikolajev és Dnyepropetrovszk életét. +++

Kiadta: Magyar Békekör

Mogyorót Bioterrorista Élőhalott Zelenszkijnek

A január 14-én éjjel az ukrán hadsereg hat amerikai ATACMS ballisztikus rakétát és hat Storm Shadow manőverező robotrepülőt indított a Brjanszki régió ellen, amelyeket az orosz légvédelem elfogott. Az ukrán dróntámadások több orosz régiót érintettek, és károkat okoztak például Engelsben és Szaratovban. Az orosz válaszlépések során masszív rakétatámadások érték Ukrajna különböző katonai létesítményeit, többek között Odesszát, Kijevet és Szumit, jelentős ukrán és külföldi katonai veszteségeket okozva. Az orosz hadvezetés szerint a támadásban részt vevő NATO-tisztek is életüket vesztették, és további csapásokat helyeztek kilátásba. Egyes orosz politikusok Zelenszkij célzott megsemmisítését követelik a legújabb hiperszonikus rakéták bevetésével.

Forrás: BORZZIKMAN @ YouTube Operation 'Retribution': US and UK officers Were Blown To PIECES Along With The Whole Unit in TOKARI https://youtu.be/6Iu4wRbMXZU

Szedlacsik Miklós: Digitális aláírás ?

Digitális rabszolgaság