2023. május 1., hétfő

Felhívás az összefogásra Mikki Willis

Mikki Willis amerikai filmes, vállalkozó, rendező és az Elevate amerikai filmgyártó cég alapítója. Csapatával a média erejét pozitív módon használja igazi és tartós változás érdekében.

"Közel 20 éve vagyok emberi jogi aktivista. Dokumentumfilmesként az országunk legnagyobb botrányainak és tüntetéseinek élvonalában voltam. Szemtanúja voltam számos alulról szerveződő mozgalom felemelkedésének és bukásának. Majdnem minden szervezett ellenállás egy arasszal a győzelem előtt ért véget, a döntő hibának, a belső harcoknak köszönhetően, amikor a csoport tagjai egymás ellen fordultak.

Ez gyakran az ügy élharcosairól szóló suttogással kezdődik, például: "Úgy hallottam, hogy Johnt az ellenzék fizeti" vagy "Egyesek szerint Jane jó híre veszélybe került". Bár a beszivárgók és agitátorok alkalmazása nagyon is valós dolog, még sohasem találkoztam olyan pletykával, ami igaz lett volna. És gyanús, hogy mindig a leghaladóbb, legsikeresebb személyekről fecsegnek. De hírnevük rontása kihat a mi életünkre is. Mielőtt még nem volt közösségi média, az emberek leültek beszélgetni a nézeteltéréseikről. Ma, szilárd bizonyítékok vagy elegendő kutatás nélkül egyenesen a billentyűzetünkhöz nyúlunk, hogy kiszellőztessük a gyanúinkat. Még ha ki is derül a pletykáról, hogy hamis, mindig marad egy bizonyos fokú kétség és megosztottság. Mindez szándékosan történik."

Hogy sokan elfordultak Assange-tól, azt részben az okozta, hogy a felszínre került és végülis megcáfolt szexuális vádak egy része megragadt az emberek fejében. A propaganda hangadói mesterien játsszák ezt a játékot. Tudatosan terjesztenek egy hamis történetet, majd visszavonják azt, tudván, hogy a hazugság emberek millióit éri el, de nagyon kevesen látják a helyreigazítást.

"Amy Coney Barrett vallásos hitét ismét megkérdőjelezték. Ő tagja ennek a People Appraise nevű csoportnak amelyet egy ügyvédi iroda gyűlöletcsoportnak minősített. A People Appraise-t összekevertem egy másik csoporttal. Egy kalap alá vettem őket." "Oké, ez előfordul, tudod, ez megtörténhet."

William Casey, a CIA korábbi igazgatója azt mondta: "Tudjuk, hogy a dezinformációs programunk akkor teljes, amikor minden, amit az amerikai közvélemény elhisz, hamis". A megosztottságot okozó pletykák terjesztése a pszichológiai hadviselés egyik leggyakoribb taktikája. Amikor a hazugságok kivirágzanak, jó szándékú polgárok munkaméhekként mérgező, megtévesztő információval porozzák be a tömegeket. Amit a pletykáló méhek nem vesznek észre, hogy ők maguk is tudattalanul az irányított ellenzéknek, éppen azoknak az erőknek dolgoznak, amelyeknek ellen akarnak állni. Ismétlem: mindez szándékos.

Miközben mindannyiunk figyelmét a legújabb trendek és tragédiák terelik el, egy agykontrol terv hatása irányítja a viselkedésünket. Akár arra akarnak rávenni minket, hogy vásároljunk meg egy terméket, akár arra, hogy egy bizonyos pártra szavazzunk, vagy vessük alá magunkat kísérleti oltásoknak, olyan erők dolgoznak, amelyek sokkal jobban értik elménk működését, mint mi magunk.

Céljuk a teljes kontrol. De mivel ők kevesen, mi pedig sokan vagyunk, a teljes irányítást csak az oszd meg és uralkodj ősi taktikájával tudják elérni. Vagy az ő oldalukon állsz, vagy a mi oldalunkon. Még soha nem voltunk ennyire megosztottak politika, vallás, nemzetiség, faj, társadalmi osztály, nem és most már oltási státusz szerint is.

Hogy jobban megértsük, gondoljunk erre a három idézetre Szun Csu A háború művészete című művéből: "A háború legmagasabb rendű művészete az ellenség harc nélküli legyőzése." "A diadalmas harcosok először győznek, és csak azután mennek háborúzni." "A titok abban rejlik, hogy megkeverjük az ellenséget, hogy ne tudja felfogni valódi szándékunkat." Bár Szun Csu több mint 2500 évvel ezelőtt élt, munkássága ma is a CIA és a Kínai Kommunista Párt stratégiájának lényege. Nem véletlen, hogy nagyjából akkor, amikor Szun Csu élt, jegyezték fel először az "Együtt állunk, megosztva elbukunk“ szavakat. Az összefogás fogja megmenteni közösségeinket.

Amint látjuk, a közönségben vannak muszlimok, keresztények, zsidók, demokraták, republikánusok, fehérek, feketék. Ez a példa arra, hogy mi történik, ha az emberi család minden tagját megtámadják. A legnagyobb erőnk a számunk. Ezért a könyörtelen erőfeszítés, hogy szétszórjanak minket. Amint terveik lelepleződnek, a megosztók semmitől sem riadnak vissza, hogy elrejtsék az emberiség elleni bűntetteiket. Vannak bunkereik. Nekünk csak mi magunk vagyunk. A jó hír az, hogy ez minden, ami nekünk kell. "Ahol egység van, ott biztos a győzelem." Bár eredendően összetartozunk, az értelmünk arra hajlik, hogy a különbözőségeinkre fixálódjunk. A manipulatív állítással ellentétben nem kell ideológiailag egy irányba tartanunk ahhoz, hogy összefogjunk. Még csak nem is kell kedvelnünk egymást. Csak egy dologban kell egyetértenünk: "A szabadság a születési jogunk!"

Itt az ideje, hogy mindent elengedjünk, amihez ragaszkodunk, és ami elválaszt minket embertársainktól. Emelkedjünk felül minden mikrodrámán és eltérítésen, hogy felismerjük, hogy egy sokkal nagyobb történet bontakozik ki. Nyeld le a büszkeségedet. Legyél alázatos. Engedd el. Ne nézzünk félre, amikor valaki fékezi az előrehaladásunkat. Vannak, akik megérdemlik, hogy név szerint kritizáljuk őket, különösen azok, akik aláássák az egymásba vetett bizalmunkat. De szavaink egy emberi életet érintenek. Annyira arra neveltek bennünket, hogy azt higgyük, tehetetlenek vagyunk, hogy könnyelműen bánunk a hatalmunkkal. Mint a kisgyerekek a töltött pisztollyal.

Hányszor kell még lábon lőnünk magunkat, hogy rájöjjünk, hogy hatalom van a kezünkben? Az egyetlen dolog, ami megállíthat minket, az mi magunk vagyunk. Szabadság! Mindannyiunknak hazudtak, becsaptak, kényszerítettek minket. Igen, ez szívás. De itt vagyunk, bölcsebben és erősebben, mint három évvel ezelőtt.

Ideje, hogy olyan megoldások érdekében aktiváljuk veleszületett képességünket, amelyek csak a szimbiózis tudatosítása révén lehetségesek, különböző csoportok közötti kölcsönösen előnyös kapcsolatokra. Az egész élet a kapcsolatoktól függ. Minden élőlény kommunikációban áll - a csillagoktól a bolygókig, a Föld, a növények, az elemek, a rovarok, az állatok, az emberek és minden bennünk lévő sejt. A valódi külső változás a valódi belső változással kezdődik. A kérdés: mennyire kell rosszra fordulnia a helyzetnek, hogy készek legyünk megváltozni?"

ettől vem.

Források/Linkek: https://elevate.us/team/
https://elevate.us/
https://plandemicseries.com/
Mikki Willis: Ein Ruf zur Einheit Video mit deutscher Übersetzung (Min 34:30 – 41:24) https://odysee.com/@Qlobal-Change:6/Kriegsführung-der-fünften-Generation-und-Souveränität-Dr-Robert-Malone:0
Mikki Willis: A CALL FOR UNITY Original ENG Video https://plandemicseries.com/unity/

Ezek döntenek a CO2 adókról, a légkörben a széndioxid 0,04% körül

2023. május 1-jén publikáltak egy esettanulmányt egy egér boncolási eredményéről.

 

B-sejtes limfoblaszt limfóma intravénás BNT162b2 mRNS emlékeztető után BALB/c egérben:

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/37197431/

Az egér két nappal a Pfizer bivalens booster oltás után (16 nappal az első oltás után), mindössze 14 hetes korában spontán meghalt. A boncolás során megállapítást nyert, hogy szervei kórosan megnagyobbodtak, a széles körben elterjedt B-sejtes limfoblaszt limfóma „elpusztította” belső szerveit.

https://orvosokatisztanlatasert.hu/esetjelentes-mrns-emlekezteto-elpusztitotta-egy-eger-belso-szerveit/

Így kell a helyére tenni egy erkölcsi piedesztálról észt osztó libsi Karent

Kinek a lelkén szárad?

"Eljött a határozott fellépés ideje"
És tényleg