Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
Meghalt
egy amerikai és két kanadai katona Bulgária területén – a
Belügyminisztérium sajtószolgálata szerint az Egyesült Államok egy, és
Kanada két állampolgára vesztette életét, két bolgár katona is
megsérült. Az előzetes információk szerint lőgyakorlat közben egy
gránátvetővel találták el a lőszerkészletet, ami felrobbant. A baleset
körülményeiről azonban nem tudni részleteket. A sérülteket a közeli
Plovdiv kórházába szállították át – az orvosok nyilatkozata szerint
valószínűleg még ma a bolgár katonák is belehalnak sérüléseikbe.
A
történtek leginkább figyelemfelhívó vonása ugyanakkor nem a történt
baleset. Bulgáriai sajtóorgánumok beszámolnak arról, hogy az Anvar
létesítmény lőtereit egy amerikai katonai magánvállalat bérelte ki,
ők hajtottak végre lőgyakorlatokat. A helyi média ugyanakkor nem
említi, hogy az áldozatok melyik magánvállalat zsoldosai voltak. Az eset
ma kora délután történt, és a rendőrséget követően a
kormányfő-helyettes és a belügyminiszter is megjelent a helyszínen.
*Fotó: amerikai kiképzők Ukrajnában.
Az amerikai katonai magánvállalatok a kijevi puccs óta tucatszámra
működnek a térségben. Többek között részt vesznek az ukrán Nemzeti
Gárda kiképzésében, a donbassz régióban zajló harcokban, de ukrajnai
kormányzók magántestőrségében is. http://hidfo.ru/2015/06/bulgariaban-amerikai-zsoldosok-haltak-meg/
Az olasz “Corriera della Serra” újságírója faggatta Oroszország elnökét egy interjú erejéig.
Vlagyimir Putyin kifejtette, hogy Moszkva minden igyekezete a minszki egyezmények betartatása. Az olasz újságnak elmondta abbéli véleményét, hogy ez viszont hiába célja Oroszországnak, ha az USA és az EU nem törekszik ugyanerre. “Partnereinknek (USA-EU) kellene végre megfelelő nyomást gyakorolniuk Kijevre ez ügyben”-mondta Putyin elnök.
Ekkor jött a “Corriera della sera beugratósnak” szánt kérdése: Tervezi-e Moszkva Donbassz integrálását az Oroszországi Föderációba, mint tette azt a Krím esetében?
Vlagyimir Putyin válaszában a következőket mondta: “A Krímben az ott lakók szavaztak az Oroszországhoz csatlakozásaról. Oroszország akceptálta ezt a döntést. Donbassz népe-a Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság lakói-a függetlenség mellett tette le a voksát, és ezt Oroszország tiszteletben fogja tartani. Oroszországnak nincs szüksége Donbasszra!-de segítjük Donbassz talpra állását. Oroszország ezt már többször is kifejezte. A NATO viszont folyamatosan az ukrán témán spekulál, és telepítgeti csapatait Oroszország határai közelébe!”
Donbassz függetlenségi háborúja pedig ma is zajlik a kijevi hódítók ellen. Bár ez jobbára azt jelenti, hogy Valcman bérgyilkoshada ágyúzza Donbassz falvait, városait.
Donyeck “Kujbisev” és “Kijev” negyedei kerültek ma a valcmanista latortüzérség terítékére. De nem kímélték “Oktyrjabszkot” sem. És hát a repülőtér területe! Az állandó szórakozást nyújt nekik.
A népköztársaságiak milicistái-tekintettel a hétvégére-a legtöbb helyen nem is foglalkoznak a jobbára csak latortüzér terrorral. Ha valahol nagyon muszály-odapörkölnek.
Eduard Baszurin ma déli sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Kramatorszkban lokalizáltak négy darab “Tocska-U” rakétaindító állás tűzkészültségbe helyezését, míg Ugledar központában hat “Uragan” tettrekész rakétavetőt fedeztek fel.
Telmanovoban ma a latortüzérség terrorja következtében ismét meghalt egy három esztendős gyermek. Édesanyja súlyosan megsebesült.
Lehallgatott valcmanista rádióforgalmazás alapján azt állapították meg a népköztársaságiak, hogy Szcsasztyjéban igen népes amerikai zsoldoshorda tanyázik. A felfedezés örömmel töltötte el, és tettvágyra ösztökéli a milicistákat.
“Menekültek” a Debreceni befogadó állomáson – Illusztráció: (dehir.hu)
Eddig 400 ezren küldték vissza a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció kérdőívét, amiből több mint 200 ezret már fel is dolgoztak. Ezekből az látszik, hogy a nagy többség határozottabb, keményebb fellépést vár Magyarországtól és az Európai Uniótól bevándorlásügyben – mondta a kormányszóvivő szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
Kovács Zoltán közölte: az eddigi válaszadók 90 százaléka támogatja, hogy szigorúbb legyen a szabályozás a Magyarországra illegálisan érkezőkkel kapcsolatban mind az őrizetbe vételt, mind a visszafordítást illetően. Azzal pedig a válaszolók több mint 90 százaléka ért egyet, hogy az esetleg felmerülő munkaerő- és népesedési kérdéseket ne bevándorlással, ne a migráció engedélyezésével, hanem családtámogatási eszközökkel oldják meg – tájékoztatott a szóvivő.
Kovács Zoltán kormányszóvivő – Fotó: Árvai Károly – Miniszterelnökség
A terrorizmussal kapcsolatos kérdésekre adott válaszokból eddig az látszik – folytatta -, hogy a magyarok alapvetően biztonságban érzik magukat, de elképzelhetőnek tartanak terrorcselekményt Magyarországon is. A válaszadók kétharmada gondolja úgy, hogy a jelenlegi brüsszeli szabályozás részben lehetővé teszi, hogy “a terrorizmus is megjelenjen mint fenyegetés az illegális migráció kapcsán” – tette hozzá Kovács Zoltán
A sajtótájékoztatón Pósán László debreceni fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Debrecen az egyik legérintettebb terület menekültügyben, és számos megkeresést kapott a helyiektől, akik egyöntetűen úgy vélekedtek, “ez így nem állapot, valamit tenni kell”.
Magyarország azt szeretné, ha Brüsszel nem kényszerítene rá – és más uniós tagállamokra – olyan szabályokat, amelyek lehetetlenné teszik az érdemi fellépést a bevándorlás ügyében – közölte a kormánypárti politikus, aki szerint vagy nemzeti hatáskörbe kell adni a migráció kezelését, vagy az EU egészének kellene megoldást találnia az emberek megelégedésére.
A debreceniek azt a véleményüket is megfogalmazták neki – mondta Pósán László -, hogy fel vannak háborodva amiatt, hogy a magyarországi baloldal a kérdésben nem a magyar emberek oldalán áll, “válogatás nélkül beengednének mindenkit az országba”. Hozzátette, a Jobbik sem kínál megoldást az ügyben.
A debreceni menekülttábor sorsát firtató kérdésre a kormányszóvivő azt hangsúlyozta, hogy Magyarország minden európai kötelezettségét betartja, ezért a debreceni vagy bármely más befogadóállomás bezárásáról akkor lehet szó, ha az európai feltételek adottak. Pósán László megjegyezte, tudomása szerint a tábor most is tele van.
Azzal kapcsolatban, hogy a Napi Gazdaság online kiadásában szombaton megjelent információ szerint lezárhatják az ország déli határát a bevándorlók előtt, a kormányszóvivő úgy fogalmazott: “bízunk a legjobban, de készülünk a legrosszabbra is”. Megjegyezte, az unióban szoktak élni a határőrizet visszaállításának jogával. “A magyar kormánynak minden lehetőséget meg kell vizsgálnia” – közölte, hozzáfűzve ugyanakkor, hogy mást jelenleg nem áll módjában mondani, mert “nincs még az a helyzet, illetve ilyen lépést – az én tudomásommal – semmiképpen nem terveztünk azonnalra”.
A bevándorlásról szóló, már zajló plakátkampányról és egyes hirdetések megrongálásáról Kovács Zoltán azt mondta: a plakátrongálás szabálysértésnek minősül, ezért azt várják, hogy az illetékes hatóságok fogják el a rongálókat.
MTI – Kormány.hu
Rendőrök őrzik a bevándorló-ellenes plakátokat
Feljelentést tesz a bevándorlásról szóló plakátok megrongálása kapcsán bűncselekményre felbujtás miatt a Fidesz – közölte Németh Szilárd, a kormánypárt országgyűlési képviselője. Legalább három plakáthoz álruhás vigyázókat küldött a rendőrség.
A kormánypárti politikus azt mondta, hogy a rendőrség hat embert állított elő plakátrongálás miatt. Egyúttal azt is hangsúlyozta: a Fidesz a lehető leghatározottabban elutasítja ezt a “baloldali agressziót”. Németh Szilárd felszólította Szigetvári Viktort, az Együtt elnökét és párttársait, hogy “ne uszítsák tovább az embereiket ilyen agresszív és törvénytelen cselekedetek elvégzésére”.
Az Origo szombaton számolt be arról, hogy a bevándorlásról szóló, frissen kihelyezett plakátokat több helyen is lefestették. Akkor megkerestük kérdéseinkkel a Fideszt, hogy kívánnak-e bármilyen lépést tenni az ügyben. Azt a választ kaptuk, hogy a plakátok kihelyezéséhez nincs közük, az a kormányra tartozik.
Egy, a Kettős Mérce birtokába jutott dokumentumok szerint az Együtt által megrongált plakátra a rendőrség álruhás vigyázókat küldött a kiemelt ügyek főosztálya bűnügyi bevetési osztályáról. A dokumentumok szerint csak ettől az osztálytól még legalább két plakáthoz rendeltek ki álruhás rendőröket. (origo)
Bal-Rad komm: Most akkor MIT ŐRIZNEK AZ “ÁLRUHÁS” RENDŐRÖK? Magántulajdont? (A reklámhelyek ugyanis magántulajdonban vannak!) Egészen hihetetlen, hogy RENDŐRÖKET VEZÉNYELNEK PLAKÁTŐRZÉSRE! “Álruhában”! Akik mellett akár gyilkolászgathatnak is, de a plakátra kell vigyázniuk! Bámulat!
Ez az egész “plakátbuli” már a bohózat szintjére süllyedt! A LEGDRÁGÁBB-KÖZPÉNZBŐL FINANSZÍROZOTT-BOHÓZAT!
Mi szükség van Budapesten ilyen plakátokra pl? Annyi ott a menekült?
Miért nem a déli határszakasz őrzésére vezénylik a rendőröket és a katonákat? Plakátvigyázás helyett!
Az egész dolog már gyerekes! Ha a döbrögista horda így folytatja, azt fogják elérni, hogy a magyarok elkezdik szeretni a menekülteket a döbrögisták útálata miatt! Arról nem is beszélve, hogy az ellenmaffiák hangosan nyerítenek a vidámságtól! Ekkora kormányzati hülyeség csak éles fegyvert adhat az ellenmaffiák kezébe!
Ez az óriásplakát az M1-es mellett díszeleg! De hogyan juthatnak el odáig a déli határról a menekültek?
NEM ADJUK! MIT HALLGATNÁNK NÉLKÜLE PÉNTEK REGGELENKÉNT?! Ő A MIÉNK! VIDD A LÁZÁRT!
A
német Bremer Landesbank vezető közgazdásza Volker Helmayer rémisztő
jóslatot mondott. (Persze nézőpont kérdése, hogy kinek a számára
rémisztő?)
A világ
gazdasági rendjének rövid időn belüli megváltozását jövendölte,
amelynek központi vonulata az Oroszország-Kína-BRIGS-tengely. Ez fogja a
német bankár szerint megtörni az USA hegemóniáját, amely nem lesz
képes szabadulni a nyomás alól.
A
legnagyobb vesztese azonban a játszmának Európa lesz Helmayer szerint,
amennyiben továbbra is kitartanak a Washington által szorgalmazott,
Oroszország elleni gazdasági szankciók mellett.
Helmayer
a Deutsche Wirtschafts Nachrichten című újságnak elmondta, hogy
Németország orosz irányú exportja tavaly 18 százalékkal, míg az idei
esztendő első két hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához képest
már 34 százalékkal csökkent. Olyan német óriásvállalatok mint a Siemens
vagy az Alstom rengeteg orosz megrendeléstől estek el.
Mindez
ráadásul csak a jéghegy csúcsa, hiszen a “járulékos mellékhatásokkal”
nem számol. Így pl. Finnország és Ausztria oroszországi kereskedelmi
volumenének csokkenése az említett országok németországi rendeléseit is
csökkentette már, nem is kis mértékben.
A szankciósdi miatt saját magunk teremtette űrt pedig orosz, kínai, indiai cégek töltik ki.
25
évvel ezelőtt a mostani BRIGS-országok a világ teljes termelési
kapacitásának a negyedét adták. Ma ez az arány 56 százalék már. Éves
gazdasági növekedésük 4-5%! A világ devizatartalékainak 70 százalékát
birtokolják.
Moszkva és Peking nélkül a világ problémáit nem lehet megoldani. Washington hiheti hogy igen!-de Washington téved.
Volker
Helmayer Kijev politikáját kimondottan idegesítőnek tartja, és
kifogásolja, hogy Ukrajnában nyugati hitelekből tartják forrásponton a
helyzetet.
Az
Egyesült Államoknak új módszereket kell bevetnie az ukrajnai
konfliktusban megnyilvánuló orosz agresszió ellen, mert a Moszkva elleni
gazdasági szankciók és más nyugati intézkedések nem tudták
rákényszeríteni Vlagyimir Putyin orosz elnököt politikája
megváltoztatására - jelentette ki Ashton Carter amerikai védelmi
miniszter újságíróknak, miután pénteken a németországi Stuttgartban zárt
ajtók mögötti megbeszélést folytatott amerikai védelmi és diplomáciai
tisztségviselőkkel.
Carter csaknem 40 amerikai tisztségviselőt - katonai parancsnokokat
szerte a világból és 14 nagykövetet Európából - hívott össze a
tanácskozásra, hogy megvitassa velük az Oroszország elleni szankciók
hatékonyságát, és hogy felmérjék: a kelet-európai szövetséges
országokban megrendezett amerikai és NATO-hadgyakorlatok megnyugtatták-e
ezeket az országokat az orosz fenyegetéssel szemben. Kelet-Ukrajnában ismét előtérbe kerültek a fegyverek. Kattintson és nézze meg az orosz arzenált!
A miniszter a Washingtonba tartó repülőgépén újságíróknak nyilatkozva
annak a véleményének adott hangot, hogy a szankcióknak van hatása az
orosz gazdaságra, de nem akkora, hogy elrettentsék Putyin elnököt azon
politikája folytatásától, amely a Krím tavalyi bekebelezésében, azóta
pedig a kelet-ukrajnai, oroszbarát szakadárok támogatásában nyilvánult
meg. Ezért más módszereket - politikaiakat és katonaiakat - is kell
alkalmazni Moszkva ellen - szögezte le.
A stratégiai tanácskozáson nem hoztak semmilyen döntést, de számba
vették a lehetőségeket, mint például a hadgyakorlatok és a
kiképzőprogramok számának növelését, a NATO európai katonai
képességeinek, valamint hírszerzésének a megerősítését annak érdekében,
hogy a szervezet jobban tudjon reagálni az olyan aszimmetrikus
hadviselésre, amilyen Ukrajnában folyik. Mint mondta, ez a hadviselés
"mindenféle felforgatást, rafinált fenyegetéseket, az információk
manipulálását, óriási hazugságokat" jelent. Félő, hogy az orosz vezetés
ilyen taktikát alkalmaz majd másutt is a térségben - tette hozzá
Carter, aki számára a tanácskozás az utolsó állomás volt 11 napos
világkörútján.
Az
Oroszország elleni fellépésről szó lesz a G7 csoport vasárnap kezdődő
bajorországi csúcstalálkozóján, a NATO egy védelmi miniszteri
tanácskozásán és egy európai uniós tanácskozáson is - jegyezték meg a
hírügynökségek.
Az
amerikai védelmi minisztérium több meg nem nevezett tisztségviselője
Washingtonban az AFP hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: a
stuttgarti tanácskozáson valószínűleg szóba került lehetőségként, hogy
az Egyesült Államok újabb rakétákat telepít Európába.
Korábbi sajtóértesülések szerint az amerikai kormány egy sor agresszív
válaszintézkedést mérlegel, mert azzal vádolja Oroszországot, hogy
megsértette a hidegháború idején megkötött egyik nukleáris
megállapodásukat. A mérlegelt válaszlépések között van rakétáknak az
európai szárazföldre való telepítése. Washington ezzel kapcsolatban nem
tett hivatalos bejelentést, csak utalások hangzottak el.
Moszkva azonban már ezeket az utalásokat is visszautasította, alaptalannak nevezte.
Úgye
le jött mindenkinek, a sok sor közül a lényeg! 14 állammal karöltve
katonapolitikai alapon, jogilag üzent hadat USA Oroszországnak. Az
oroszok" helyében még nyernék egy kis időt az erősödésre (gazdasági és
szövetségesi) szempontból, és bedönteném amerika gazdaságát, dollárját.
De mint fő erős csatlóst, a németeket sem kímélném. USA a 24.dik órában
áll az összeomlás terén, és a menekülése csak Oroszország
szétzúzásávalrhetné el.
Már a legderűlátóbb elemzők is “keresztet vetettek a “Minszk 2.0″ nevő valamire, miután Donbassz szinte teljes Maradék-Ukrajnával szomszédos frontvonalán kiújultak a harcok.
Csak Donyeckben tegnap délig 21 civil vesztette életét a valcmanista tüzérterror következtében. Több mint 120-an megsebesültek.
A donbasszi frontok teljes hosszában-Luganszktól-Dokucsajevszkig “zajlott az éjszakai élet”
Szcsasztyéból a “Vjeszelaja Gora” népköztársasági állásai felé lődözött Valcman martalóctüzérsége. A milicisták aknavetpkkel válaszoltak a hegy mögül. Az eredmény nem igazán kérdéses. Amíg a tüzérségek egymással foglalkoztak, két népköztársasági rohamcsapat is meglepit okozott a város déli peremén tanyázó pribékhordáknak.
Tegnap este nyolc óra tájban Peszkiben rohammal kísérletezett a népköztársasági állások ellen a valcmanista horda. A harcok egész éjjel dúltak-az eredmény a megszállók szempontjából “0”!
Szpartaknál hasonló helyzet alakult ki mára virradóan. Dörzsölheti markát a kijevi kincstárnok. Pipálhatja bőszen a zsoldlistát.
A veszteségeket Nyalókakirály latorhada pótolgatja. Új nehézfegyverzet, friss hús a darálóba-özönlik.
Dzserzsinszkbe, Szuhaja Balkába, Velikaja Novoszjelkába és Ugledarba települtek új kijevi nehéztüzérségi technikák.
Donyeck “Metro” kerületét egész éjjel bombázta a latortüzérség. De kijutott a “jóból” a repülőtérnek nevezett romhalmaznak is.
Volnovahából Dokucsajevszk délnyugati városrészét lőtték 152mm-es tarackokkal a latrok. Aztán este kilenc tájban meglepődtek, amikor a nagy zajongás leple alatt megjelent Volnovaha délkeleti latorállásai előtt négy népköztársasági rohamlöveg. Jelentések szerint volt riadalom latorberkekben. Két martalócüteg fegyverzete havárialistára került. Néhány gyengébben futni tudó martalóc ott is letette a kanalat! Végleg.
Sztarognatovka pribékjei Bjelaja Kamenykán keresztül szerették volna késő este meglepni Sztarolaszpa milicistáit. A tudósítás szerint kellemetlen meglepetés érte őket.
Marinyka után megteltek a környék és Harkov hullaházai latortetemekkel. Nincs hely! Már a kurahovoi vágóhíd hűtője is zsúfolásig van megtömve a martalócok hulláival.
„Európa
nem várhat tovább” – ezzel a címmel jelent meg Emmanuel Macron
francia és Sigmar Gabriel német gazdasági miniszter cikke a
Guardianben. A baloldali politikusok írása már csak azért is figyelemre
méltó, mert számunkra azt vetíti előre, Magyarország az Európai Unió
második ligájában találhatja magát.
A
tárcavezetők lényegében egy kétsebességű közösséget képzelnek el,
amelyben a „magországok” tovább mélyítik az integrációt, miközben az
eurózónán kívül ragadt, sokszor Brüsszellel „szuverenitásháborút” vívó
„többiek” a második ligában játszhatnak tovább. A szerzők szerint a fő
probléma az, hogy túlságosan nagy a különbség az eurózóna tagjainak
gazdasági helyzete, berendezkedése között, miközben mind népszerűbbek
az EU-szkeptikusok szerte a kontinensen.
A helyünkre tesznek bennünket…
A
francia–német tengely e verzió szerint nem engedményekkel felelne,
hanem azzal, hogy új klubot alakít azoknak, akik hisznek a közösségi
projektben. A lehető legerősebb politikai választ kínálják: az
integráció radikális mélyítését. Gabrielék elképzelése szerint az
eurózóna tagjai külön parlamentet alakítanának, adót szednének,
egységesítenék a társaságiadó-kulcsokat, összehangolnák a
minimálbéreket. Azaz adó- és szociális ügyekben is közelítenék
egymáshoz berendezkedésüket. A két miniszter a brit és a görög példával
hozakodik elő, amikor a problémákat taglalja: egyszerűen úgy érzik,
elfogyott az idejük és az energiájuk arra, hogy engedmények és
háttéralkuk tömegével, lassan alakítsák ki a finom egyensúlyt.
Az ok az: a jelenlegi intézményrendszer és működés a versenyképességet veszélyezteti.
Úgy néz
ki, eddig tartott a legerősebb gazdaságok türelme. Az pedig
nyilvánvaló, hogy a francia–német pároshoz örömmel csatlakoznak a
Benelux államok, de aligha habozna Ausztria, Olaszország, Finnország
vagy éppen Svédország.
Ugyanakkor
ez nem jelentené az Európai Unió végét, viszont alapvetően változtatná
meg a közösséget. Magyarország például a második ligában ragadna.
Ennek van objektív oka is (nincs eurónk), de Orbán Viktor politikája is
elégséges lenne a kimaradáshoz. A miniszterelnök különutas
megoldásokat támogat, miközben folyton azért harcol, hogy visszanyerje
szuverenitását.
Most
úgy látszik, a nagyok, amelyeknek befizetéseiből a magyarországi
beruházások döntő többségét finanszírozza az unió, örömmel engednének
neki.
Ennek az elszakadásnak megvan a logikája, ahogyan Orbán politikájának.
Elvégre
a kormányfő épp arra hivatkozik, hogy az elit oly távol van innen,
annyira különbözik hazánktól, hogy azonos megoldásokkal nem kezelhetők
az ottani és az itteni gondok. Mindenesetre ha a francia és a német
vezetők komolyan gondolják tervüket, Orbánnak nem kell többé
szuverenitásáért küzdenie – de régen érte akkora csalódás, mint akkor
fogja, ha eleget tesznek a kérésének.
…és mi megadjuk magunkat!
Épp
csak annyi marad a feladata, hogy az NB I színvonalán álló országot
közelítse a Bajnokok Ligája nívóján működőkhöz úgy, hogy közben azok
már kevesebbet segítenek a felzárkózásban, s