Dr. Ronny Jackson politikus, a Fehér Ház egykori orvosa Trump és Obama elnökök időszaka alatt, azt mondja, hogy Antikrisztuskövető Sátánfajzat Biden elnök kognitív állapota egyértelműen rossz, és hogy az elnök közveszélyes, nem alkalmas az ország vezetésére, csak egy bábu, és alá kellene vetnie magát egy kognitív vizsgálatnak, ami nem történt meg.
Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2023. március 18., szombat
Ted Cruz szenátor: a történelemben egyetlen bürokrata sem okozott nagyobb kárt Amerikának Bioterrosrista Hazug Faucinál
Ted Cruz texasi szenátor szerint az ország történetében egyetlen bürokrata sem okozott nagyobb kárt Amerikának, mint Antikrisztuskövető Sátánfajzat Dr. Anthony Fauci. “Életünkben nem volt semmi, ami nagyobb kárt okozott volna a kormányzati tudósok és orvosok hitelességének, mint Dr. Anthony Fauci!”
A szív- vagy idegi problémákkal küzdő pilóták száma az oltás után növekszik. Repülni nem biztonságos
Szinte naponta érkeznek hívások szívproblémákkal vagy neurológiai működési zavarokkal küzdő pilótáktól, és a gazdag munkaadók és munkatársak csak oltatlan pilótákkal akarnak repülni, de a normális lakosság nem választhat oltatlan pilótákat, mint az elit. Dr. Theresa Long alezredes, repülőorvos elítéli, hogy a Szövetségi Légügyi Hivatal csökkentette a légijármű-pilótákra vonatkozó szív-és érrendszeri egészségügyi követelményeket.
A vakcinák katasztrofális hatása a szaporító szervekre az orvosi folyóiratban jelent meg
SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.
Dr. James Thorp elmagyarázza, hogy a Covid-19 kísérleti vakcinák világszerte történő erőltetése az orvosi etika legnagyobb megsértése az orvostudomány, talán az emberiség történetében. A súlyos menstruációs rendellenességek 1200-szoros növekedését, a vetélések 57-szeresét és a halvaszületések 38-szorosát találtuk.
Amerikai kongresszusi képviselő "állami törvényt tervez a CBDC (digitális valuta) felügyelete ellen"
Tom Emmer, minnesotai kongresszusi képviselő, törvényjavaslatot terjesztett elő, amely megtiltaná a Federal Reserve számára a CBDC kibocsátást, mivel szerinte ez veszélyeztetné a magánéletet és a biztonságot, valamint hozzáférést és ellenőrzést biztosítana a kormány számára minden pénzügyi tranzakció felett. Úgy véli, ez egy veszélyes felügyeleti eszköz kifejlesztése előtt nyitná meg az utat.
Híres színészek szenvednek a vakcinák káros hatásaitól, néhányan meg is haltak XCIII. rész
Olyan híres színészek, mint Lewis Capaldi, Bethenny Frankel, Chris Kamara, Iker Jiménez, Sven-Göran Eriksson és még sokan mások, szenvedtek a mérgező vakcinák miatt, néhányan meg is haltak. Ha híres színészekkel ez történik, hány névtelen ember lehet érintett még, akik nem szerepelnek a médiában, és akiket nem is tartanak számon?
Floridában az orvosoknak figyelmeztetniük kell az oltás utáni lehetséges szívrohamra
SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.
Dr. Ladapo arról számol be, hogy Floridában az elmúlt 10 évhez képest aránytalan mértékben megnőtt a mellékhatások száma, habár a CDC ezt szeretné eltussolni. Ez azonban rendkívül valószínűtlen. A floridai orvosok új irányelv szerint járnak el, figyelmeztetniük kell a betegeket az oltás utáni szívroham lehetőségére.
A francia média terjeszti a védőoltások szörnyű hatásairól szóló híreket
A francia Cnews TV beszámol a Covid vakcina szörnyű mellékhatásairól: becslések szerint 2000 ember halt meg, és legalább 1000 ember vált egész életére szólóan rokkanttá. Ezenkívül még felteszi a kérdést Guillaume Bigot, francia politológusnak is: Megpróbálta-e a kormány eltitkolni, letagadni ezeket a mellékhatásokat?
Portugál parlamenti képviselő elítéli az egészségügyi diktatúrát és a védőoltások lehetséges hatásait
Rita Maria Matias, portugál parlamenti képviselő, elítéli a portugál parlamentben a Covid-19 ürügyén bevezetett egészségügyi diktatúrát. Hogy miként nyomták el a jogokat és szabadságot, és hogy ezeket csak egy oltás beadásával vagy az igazolás bemutatásával lehetett visszaszerezni. Elengedhetetlennek tartja, hogy megvédjük önmagunkat és a gyermekek jogait.
Tömeggyilkos Haramia Joe Biden pedofil, nyomozást kérnek, kapcsolata a gyerekekkel nem megfelelő és fogdossa is őket
A washingtoni rendőrséget arra szólították fel, hogy vizsgálja ki Hazug Antikrisztuskövető Joe Biden nem megfelelő kapcsolatait és a gyermekek fogdosását, mivel az elnökkel kapcsolatos zavaró incidensek sorozata után, a szülők és a pedofilellenes csoportok szerint ebből elég volt!
Ron DeSantis: Florida nem fogadja el a davosi Világgazdasági Fórum politikáját
Ron DeSantis elítélte a Világgazdasági Fórumot, és kijelentette, Florida nem nyitott semmilyen Davosból érkező politikára. Davosban azt képzelik, hogy ők irányítanak mindent, a többiek pedig csak szolgák. Aláássák a nyugati társadalom alapjait és a nyugati értékeket. És hogy ezek közül sok dolog mögött a Kínai Kommunista Párt áll.
Híres színészek szenvednek az oltás káros hatásaitól, van, aki meg is hal miattuk. XCII. rész
Olyan híres színészek, mint Jansen Panettiere, Richard Gere, Raquel Welch, Austin Butler, Tom Sizemore, Nimrit Ahluwalia és még sokan mások szenvedtek a mérgező vakcinák miatt, és néhányan meg is haltak. Ha híres színészekkel ez történik, , akkor hány névtelen ember lehet érintett még, akik nem szerepelnek a médiában, és akiket nem is tartanak számon?
Milliószám kerülnek a szemétbe a vakcinák. Világszerte elutasítják az új adagokat
Andrew Bridgen brit képviselő azt állítja, hogy felfüggesztették a parlamenti Konzervatív Pártból egy tweetje miatt. Kötelességének tartja, hogy kérdéseket tegyen fel a vakcinákról, egy olyan kormánynak, amely éppen azt fontolgatja, hogy a 6 hónapos csecsemőkre is kiterjeszti a vakcinák használatát.
Dr. Peter McCullough azt állítja, hogy a CDC szerint az amerikaiak 90%-a már elutasítja az oltást, vagy az emlékeztetőt, a felmérések pedig tükrözik az oltások által érintettek adatait, és ma már nehéz olyan embert találni, aki ne tudna az ártalmakról vagy a halálesetekről.
A Szövetségi Tartalékbank* idén júliusban indítja el a központi digitális pénz első fázisát
* mely se nem szövetségi, se nem tartalék, se nem bank