2017. február 13., hétfő

Kinyilvánították a globális kormányzat összeomlását

A Müncheni Biztonsági Konferencia előzeteseként kiadott jelentés szerint összeomlott a globális kormányzat, hanyatlik a Nyugat, az emberek liberalizmus és nemzetközi megoldások helyett helyi megoldásokat, erős vezetőket akarnak.
Az 53. Müncheni Biztonsági Konferencia előzeteseként kiadott jelentés szerint a nem-liberális erők előretörése veszélyezteti a liberális világrendet, és megkérdőjeleződött az a nemzetközi szervezetekre épülő viszonyrendszer, ami a második világháború után létrejött. A dokumentum szerint az „illiberális” (nem-liberális) erők a világ minden táján egyre erősödnek, tömegtámogatásuk egyre nagyobb, és az emberek tömegei a fennálló renddel szemben pozicionálják magukat; a választások során olyan politikai erők jutnak kormányra vagy erősödnek meg, melyek a „renden kívüliek”, tevékenységük nem pusztán a kormány leváltása, hanem a rendszer alapjait akarják megváltoztatni.
„A populisták már több tucatnyi nyugati demokráciában a kormány részévé váltak, és még azokban az országokban is, ahol százalékosan csak kisebb erősödést tudnak felmutatni, ők határozzák meg a közéleti viták tematikáját, képesek nyomást gyakorolni a mainstream pártokra, hogy elfogadjanak bizonyos politikai célkitűzéseket.”
A jelentés egyik fő megállapítása, hogy Nyugaton az úgynevezett populista és rendszerellenes pártok támogatottsága gyorsan nő, ami Donald Trump megválasztásában, és a britek Európai Unióból kilépésében csúcsosodott ki. Mindkét tényezőről azt írják, hogy az euroszkepticizmust erősítette az EU tagállamaiban.
„A fő törésvonal ma már nem a jobb és baloldal közt, hanem a liberális kozmopolita pólus és a populista (vagy idegenellenes autoriter) pólus közt húzódik. A populista pártok elutasítják a nyugati társadalmak kulturális modernizálását, és fellázadnak az ellen, amit a nemzetre leselkedő veszélyként észlelnek. Ez a lázadás elsősorban a bevándorlást, a kozmopolita eliteket és a nemzetközi intézeteket érinti. Elvetik a liberális demokráciák alapvető elemeit, a pluralizmust és liberalizmust.” (“kulturális modernizálás” alatt több millió nem-európai bevándorló letelepítését értik – a szerk.)
A jelentés szerint a populizmus előretörése rendszerszintű válságot okozott a liberális világrendben, és
„beléptünk az illiberalizmus korszakába, ahol autoriter hatalmak vehetik át a nyugati értékekre épülő demokráciák helyét.”
Wolfgang Ischinger, a Müncheni Biztonsági Konferencia elnöke szerint ez a Nyugat hanyatlását jelenti, és ennek részeként nem csak az Amerikai Egyesült Államok, de általában véve a Nyugat elveszíti vezető szerepét más hatalmak felett.
A jelentés szerint az amerikai hegemónia (“új világrend”) megkérdőjeleződésével a nemzetközi szervezetek fenntarthatóságával és szükségességével kapcsolatban is egyre több kérdés fog felmerülni a jövőben. Ez a folyamat nem csak a nemzetközi civil és gazdasági szervezeteket, hanem a katonai szférát is érinteni fogja, amiről Donald Trump NATO kapcsán tett kijelentései is árulkodnak. A nemzetközi szervezetek háttérbe szorulásával egyetemben a kontinenseken átívelő szabadkereskedelmi szerződések ideje is lejárt, ami a TTIP bukásával és a TPP visszavonásával mutatkozott meg.
Ischinger szerint a globális kormányzás darabokra hullik, a nemzetközi szervezetek nem tudják többé azt a szerepet betölteni, amit eddig betöltöttek, és az ENSZ, a NATO, az EBESZ hatékonysága radikálisan csökkenni fog a populista erők előretörésével.

http://www.hidfo.ru/2017/02/kinyilvanitottak-a-globalis-kormanyzat-osszeomlasat/

Ismeretlen anyag szabadult el Hamburg repülőterén

Kiürítették a hamburgi repülőteret, miután „ismeretlen anyag” jutott a szellőzőrendszerbe és több mint 68 ember panaszkodott légzési nehézségekre. A hatóságok tagadják, hogy terrortámadás történt volna.
A DPA hírügynökség beszámolója szerint 68 ember lett rosszul az ismeretlen anyag miatt, kilenc embert kórházba kellett szállítani. A rendőrség vizsgálatot indított, de egyelőre nem tudják, mi okozta a rosszulléteket.
A Hamburger Morgenpost azt írta, az emberek furcsa, kellemetlen szagokra lettek figyelmesek a repülőtér bejáratánál, utána kezdődtek a rosszullétek. Az 1-es és 2-es terminált azonnal kiürítették, így több száz utas kint kellett várakozzon a repülőtér előtt a fagyban.
A helyszínre kiérkező tűzoltók a sajtónak nyilatkozva azt mondták, akár paprikaspray is okozhatta a rosszulléteket, ha bekerült a reptér légkondicionáló rendszerébe. A terrortámadás lehetőségét egyelőre kizárták, bár továbbra sem tudják, mit lélegezett be a több száz utas, és ki juttatta azt a légkondicionáló rendszerbe.
A DPA hírügynökség eközben a reptér működtetőinek nyilatkozatára hivatkozva azt írta, gázszivárgás történhetett, ez okozott légzési nehézségeket, szem irritációt és hányingert, amire a több mint hatvan ember panaszkodott.
A történtek miatt átmenetileg a repülőtérre vezető utakat is lezárták. Vasárnap estére a létesítmény újra működött, de a rendőrség vizsgálja az ügyet.
Korábban a német hatóságok figyelmeztették a lakosságot, hogy terroristák vegyi fegyvereket vethetnek be Németország területén.


http://www.hidfo.ru/2017/02/ismeretlen-anyag-szabadult-el-hamburg-repuloteren/

Az Orosz Katonai Rendőrség Szíriában – Aleppo 2017 január (riportfilm)

komandir_batalona_voennoy_policii_minoborony_rossii_mayor_ruslan_numahadzhiev
Ruszlán Numahadzsijev őrnagy, az Orosz Katonai Rendőrség csecsen zászlóaljának parancsnoka Aleppóban, 2017 januárjában. (Fotó: Rusvesna)

Az ‘ANNA news’ hírügynökség dokumentumfilmje, a múlt év karácsonyán az Orosz Védelmi Minisztérium által Aleppóba küldött csecsen nemzetiségű orosz rendfenntartó zászlóaljról. (Orosz nyelvű, angol felirattal).

Az Orosz Katonai Rendőrség csecsen zászlóaljának Aleppóban kettős feladata van:
1. A rend fenntartása a városban, beleértve a lakosság védelmét is a még bujkáló terroristáktól és bűnözőktől.
2. Valamint részvétel a humanitárius tevékenységben, a lakosság élelmiszerrel és itallal való ellátásában és az egészségügyi ellátás zavartalanságának a maximális biztosítása.
a-zaszloalj-humanitarius-tevekenysege-aleppoban
A zászlóalj humanitárius tevékenysége Aleppóban (Fotó: Wall Street Journal)
A riporter kérdésére a zászlóalj parancsnoka a következőket válaszolta:
– Hogy miért minket küldtek ide? Hát mert a csecseneket úgy fogadja itt a lakosság, mintha közülük valók lennénk. Azt mondják megnyugtatjuk őket, s velünk könnyebben működnek együtt.
Ez teljesen érthető is, hiszen a csecsenek is szunnita muzulmánok, mint az aleppói lakosság nagy része. Így hasonlóképpen gondolkodnak az alapvető dolgokról. Ugyanakkor a kormányerők oldalán harcoló arab, vagy éppenséggel perzsa katonák pedig siíta muzulmánok, akikkel a lakosság jó része emiatt a nem szívesen működik együtt.
Komoly hidat jelent tehát a kapcsolatok építésében a csecsen nemzetiségű orosz rendfenntartó zászlóalj jelenléte a lakosság és az Asszád elnök oldalán harcoló egységek között.
A csecsen katonák büszkeséggel fogadták a megtiszteltetést, hogy a béke és a rend fenntartása érdekében szolgálnak Aleppóban, védelmezve a polgári lakosságot. Ezzel bizonyítani is kívánják a hazájuknak, hogy mindig és mindenhol lehet rájuk számítani.


Ez a történet is rávilágít arra, hogy az orosz hadseregben példamutató az együttműködés a különböző nemzetiségek, így a muzulmán és a keresztény katonák között, a haza érdekében.
Szabad Riport