Az elmúlt években elég sok szó esett arról, hogy a Google a saját szája íze szerint szűri és alakítja a keresésekre adott találatokat. Háttérbe szorítva például az összeesküvés elméletnek vagy alternatív véleménynek minősített cikkeket, mindezt persze azzal az ürüggyel, hogy kiszűrje a hamis híreket. A probléma ezzel csupán annyi, hogy az igazság időnként, bizonyos témákban pedig elég gyakran, a kisebbségi véleményekben keresendő.
Mindehhez adjuk hozzá, hogy a kínai megrendelésre készülő új keresőmotor bizonyos témákat vagy oldalakat eleve tiltólistára tesz, így ezek meg sem jelennek a találatok között, ráadásul minden egyes keresést a felhasználó telefonszámához kapcsol és az állambiztonság számára visszakereshetővé tesz.
Az Intercept cikke szerint a Dragonfly néven futó keresőben olyan kifejezések is feketelistán lesznek, mint a „demokrácia”, az „emberi jogok”, a „békés tüntetés” vagy a „szólás szabadsága”, így a keresőóriás maga is hozzájárul majd az emberi jogok további sérüléséhez Kínában.
Képzeljük el, mennyire félhetnek az igazságtól a világ legnépesebb országában, ha ilyen komoly akadályokat igyekeznek gördíteni állampolgáraik és a szűretlen információk közé.
Hasonlóan komoly, bár lényegesen véresebb akadályokat próbáltak állítani a kínai nép és a nagybetűs Igazság közé. Próbálkozásaik látszólag sikerrel jártak. Olyannyira, hogy 1958-ban Mao felesége, Csiang Csing, kijelentette, hogy
„Kínában a kereszténység már csak a múzeumok történelmi részlegében lelhető fel. Meghalt és eltemettük.”
Csiang Csing tévedett. Bár erőfeszítései milliók életébe kerültek, az Igazságot kereső és megtaláló emberek száma minden képzeletet felülmúl Kínában, és bár megbízható adatok érthető módon nem állnak rendelkezésre, egyes becslések szerint kétszázezernél is több gyakorló keresztény lehet az országban.
Az Igazságot nem kell félteni. Megtalálja az utat. Sokszor úgy is, ha nem keressük, de ha mégis, akkor végképp semmi sem állíthatja meg. A Google és a kínai állam sem.


http://idokjelei.hu/2018/09/a-google-allami-cenzuraval-kiegeszitett-keresomotort-gyart-kinanak/