Egy iraki tartomány kormányzója
szerint a kurdok több független államot is létrehozhatnak, mivel a
Törökországban, Iránban és Szíriában élő kurdok külön népként
határozzák meg magukat.
Kirkuk kormányzója, Najmaldin Karim a
Szputnyik hírügynökségnek adott interjú során azt mondta, a kurdok
valószínűleg több független államot fognak létrehozni, mert a különböző
országok kurdok által lakott régióinak eltérő sajátosságai vannak, és
külön népekként határozzák meg magukat. A kormányzó az arab országokat
és az Arab Ligát említette példaként;
“Kurdisztán minden egyes részének
saját eltérő vonásai vannak. A Törökországban, Iránban, Szíriában élő
kurdok különféle módon határozzák meg magukat. Ahogy 22 különböző arab
állam létezik, valószínűleg kurd államból is egynél több lesz” – mondta.
Iraki Kurdisztán elnöke, Maszud Barzani
június 7-én jelentette be, hogy szeptember 25-én referendumot tartanak a
tartomány függetlenségéről.
Irakban a kurdok az összlakosság mintegy
20%-át alkotják, és évtizedek óta próbálják kivívni az önállóságot.
2005-ben az iraki alkotmány autonóm régióként ismerte el Kurdisztánt,
amit Kurdisztán Regionális Kormánya irányít.
A kurdok soha nem rendelkeztek saját
független állammal. Jelenleg Szíria, Irak, Törökország és Irán
területén él kurd kisebbség. A török kormány régóta próbálja letörni a
kurdok függetlenedési törekvéseit; Erdogan a legutóbbi G20
csúcstalálkozón is kijelentette, hogy Törökország nem fogja engedni a
kurd lakosságú régiók elszakadását.http://www.hidfo.ru/2017/08/tobb-kurd-allam-is-feltunhet-a-kozel-kelet-terkepen/