2017. augusztus 10., csütörtök

Több kurd állam is feltűnhet a Közel-Kelet térképén

Egy iraki tartomány kormányzója szerint a kurdok több független államot is létrehozhatnak, mivel a Törökországban, Iránban és Szíriában élő kurdok külön népként határozzák meg magukat.
Kirkuk kormányzója, Najmaldin Karim a Szputnyik hírügynökségnek adott interjú során azt mondta, a kurdok valószínűleg több független államot fognak létrehozni, mert a különböző országok kurdok által lakott régióinak eltérő sajátosságai vannak, és külön népekként határozzák meg magukat. A kormányzó az arab országokat és az Arab Ligát említette példaként;
“Kurdisztán minden egyes részének saját eltérő vonásai vannak. A Törökországban, Iránban, Szíriában élő kurdok különféle módon határozzák meg magukat. Ahogy 22 különböző arab állam létezik, valószínűleg kurd államból is egynél több lesz” – mondta.
Iraki Kurdisztán elnöke, Maszud Barzani június 7-én jelentette be, hogy szeptember 25-én referendumot tartanak a tartomány függetlenségéről.
Irakban a kurdok az összlakosság mintegy 20%-át alkotják, és évtizedek óta próbálják kivívni az önállóságot. 2005-ben az iraki alkotmány autonóm régióként ismerte el Kurdisztánt, amit Kurdisztán Regionális Kormánya irányít.
A kurdok soha nem rendelkeztek saját független állammal. Jelenleg Szíria, Irak, Törökország és Irán területén él kurd kisebbség. A török kormány régóta próbálja letörni a kurdok függetlenedési törekvéseit; Erdogan a legutóbbi G20 csúcstalálkozón is kijelentette, hogy Törökország nem fogja engedni a kurd lakosságú régiók elszakadását.

http://www.hidfo.ru/2017/08/tobb-kurd-allam-is-feltunhet-a-kozel-kelet-terkepen/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése