2026. február 17., kedd
Pártok nélkül a szuverenitás felé – Burkina Faso függetlenségi kísérlete
Az African Diaspora News epizódja élesen védi Burkina Faso katonai vezetésének döntését, amely feloszlatta az összes politikai pártot. A megszólaló szerint az afrikai többpárti demokrácia nem organikus fejlődés eredménye, hanem a gyarmati hatalmak öröksége, amely évtizedek óta megosztottságot, instabilitást és külső befolyást termel.
Az érvelés központi eleme, hogy a pártrendszer Afrikában sok esetben eszközzé vált: etnikai és politikai törésvonalakat mélyített, miközben megkönnyítette a külföldi érdekek hozzáférését az erőforrásokhoz. Burkina Faso lépését ezért nem autoriter fordulatként, hanem szuverenitási kísérletként mutatja be a podcast: az állam újjáépítése, a nemzeti egység megerősítése és a politikai verseny háttérbe szorítása a biztonság és az önrendelkezés érdekében.
A műsor szerint a nyugati bírálatok képmutatók: a „demokrácia” támogatása addig elfogadható, amíg az eredmények nem sértik a külső érdekeket. Amikor egy ország – jelen esetben Ibrahim Traoré vezetésével – valódi gazdasági és politikai függetlenségre törekszik, azonnal diktatúrabélyeget kap. A megszólaló párhuzamokat von más, nyugati nyomás alá került vezetőkkel, és azt állítja: Afrikának joga van saját kormányzati modellekkel kísérletezni, még akkor is, ha azok eltérnek a nyugati normáktól.
A konklúzió egyértelmű és provokatív: a politikai pártok felszámolása nem végcél, hanem eszköz lehet egy olyan rendszer lebontására, amely a podcast értelmezése szerint soha nem szolgálta az afrikai társadalmak valódi felszabadulását. Ha a kísérlet kudarcot vall, vissza lehet térni a pártrendszerhez – de az előzetes elutasítás a megszólaló szerint éppen azt bizonyítja, mennyire korlátozott Afrika tényleges önrendelkezése.
Digitális csapda: Ernst Wolff szerint a WEF 2026 a totális kontroll nyitánya
A KlagemauerTV műsorában idézett Ernst Wolff szerint a World Economic Forum 2026-os folyamatai egy összehangolt, globális átalakulás kezdetét jelentik. Wolff úgy véli, a digitalizáció nem elszigetelt fejlesztések sorozata, hanem „reusenlogika” mentén működő rendszer: lépésről lépésre zárja el a menekülési útvonalakat, miközben a lakosság nagy része ezt nem érzékeli.
Kiemeli a tokenizációt, vagyis azt, hogy minden érték (ingatlan, részvény, kötvény, megtakarítás) digitális adatként, blokkláncon létezne. Ezzel párhuzamosan zajlik a pénz átalakítása: stablecoinok, CBDC-k (digitális jegybankpénz) és digitális bankbetétek bevezetése, a készpénz fokozatos kiszorításával. Wolff szerint ez teljes pénzügyi átláthatóságot és központi ellenőrizhetőséget jelentene.
A folyamat élén – állítása szerint – a BlackRock vezérigazgatója, Larry Fink áll, aki Davosban a tokenizált pénzügyi rendszer „elkerülhetetlenségéről” beszélt. Wolff arra figyelmeztet: a digitális vagyon feletti hozzáférés az energia- és szerverinfrastruktúrát birtokló nagyvállalatok kezébe kerülhet.
Konkrét példaként említi az Egyesült Királyságban tesztelt 15 perces városokat, a közlekedés digitális engedélyezését, az automatikus bírságolást és az arcfelismerő rendszerek gyors terjedését. Ezeket egy átfogó felügyeleti rendszer elemeinek tartja, amelyhez digitális személyazonosság nélkül nem lehetne gazdasági életet élni.
Wolff következtetése szerint mindezt „hatékonyságként és biztonságként” csomagolják, valójában azonban hatalomkoncentrációról és totális ellenőrzésről van szó. Ugyanakkor hangsúlyozza: nem biztos, hogy a terv működni fog – épp ez a bizonytalanság ad lehetőséget arra, hogy a társadalom felismerje és leleplezze a kialakuló „digitális börtön” elemeit
Ez már nem az én hazám többé
A műsor szerint ez a logika az állam visszavonulását jelenti: nem az erőszak elkövetőit szankcionálják, hanem az ellenőrzést adják fel, ami végső soron a jogkövető állampolgárokat bünteti és a bliccelést ösztönzi. A szerző saját példán keresztül érzékelteti az abszurditást: miközben ő komoly stresszt él át amiatt, hogy technikai hiba miatt nem tud jegyet venni, mások büntetlenül agresszív erőszakhoz folyamodnak.
A kommentár ironikus párhuzamokkal él (kevesebb tűzoltás = kevesebb támadás a tűzoltók ellen; kevesebb tanítás = kevesebb erőszak a tanárok ellen), és azt állítja: a politikai válaszok nem kezelik az okokat, hanem elfedik a problémát. A podcast szerint Németország egy „puha”, elrettentő erő nélküli jogállam irányába sodródik, ahol az agresszív viselkedés jutalmazódik az állami jelenlét további visszahúzódásával. A végkövetkeztetés politikai felelősségre és választói éberségre szólít fel.