Az amerikai Cornell Egyetem tudósainak sikerült először félvezetőből készíteniük mikroszkopikus robotot, melyet lézerrel hoznának működésbe.
A jövőben a gyógyítást nemcsak a személyre szabott orvoslás jelenti majd, hanem az emberi szervezetbe fecskendezhető mikroszkopikus méretű robotok is. Ezek alkalmasak lehetnek arra, hogy a gyógyszereket a megfelelő helyre szállítsák – például a rákos sejtekhez –, így sokkal precízebbé válhat a kezelés. De arra is jók lehetnek, hogy kisebb műtéteket hajtsanak végre a testben.
Erre lehetnek jók azok a miniatűr szerkezetek is, amiket az amerikai Cornell Egyetem kutatói alkottak meg. A szakemberek munkája azért is úttörő, mert ezek az első olyan robotok, amelyek félvezetőből készültek, vagyis a mozgásukhoz elektromosságot használnak fel.
Minden robotnak négy lába van, a „hátára” pedig egy apró napelemet szereltek a tudósok. Ez utóbbi azért hasznos, mert ha lézerfénnyel világítják meg a panelt, az elektromos áramot generál, a robot pedig meg tud mozdulni – számolt be róla a The Next Web.
[Gyógyszerek helyett ilyen apró robotokat küldenének a testbe, hogy megszüntessék a betegségeket]
A robotok 5 mikron (0,005 milliméter) vékonyak – az emberi hajszál vastagsága átlagosan 0,1 milliméter –, 40 mikron szélesek és 40-70 mikron hosszúak, így viszonylag kevés anyag kell az előállításukhoz: a szakemberek a tesztek során több mint 1 milliót készítettek egy alig 10 centiméteres szilíciumból. A projektről írt publikációt a Nature című tudományos szaklapban jelentették meg.
A szerkezetek elég kicsik ahhoz, hogy egy tűvel az emberi szervezetbe lehessen fecskendezni őket, így hosszú távon komoly hasznukat vehetik majd az orvosok a gyógyításban. A gépek összevarrhatják az ereket, vagy megvizsgálhatják a vénát.
A használatuk egyetlen hátulütője, hogy jelenleg csak „kívülről” irányíthatók – az említett lézerfénnyel. A tudósok szerint azonban hamarosan elkészülhetnek azok az egységek is, amelyek már saját áramforrásból közlekedhetnek.
https://www.youtube.com/watch?v=uTraRsEHM6g ( a magyar nyelvű verziót a youtube eltávolította, de automatikus fordítóval a magyar szöveg megjeleníthető)
Ferenc pápa "mindenkinek" koronavírus védőoltást akar.
"Szomorú dolog volna, ha ez a vakcina egy ország tulajdonává válna ahelyett, hogy univerzálisan mindenki megkapja" - mondta Ferenc pápa. Azt nem mondta el, hogy a védőoltást sokszor az abortusz által meggyilkolt gyermekek húsából csinálják. Az abortusz a gyermekbántalmazás legsúlyosabb formája.
Scott Morrison ausztrál miniszterelnök ennél is tovább ment, azt mondta a 3AW Radionak (augusztus 18), hogy "nem lesz kötelező védőoltás", ezzel készíti fel az embereket a kötelező védőoltások koncepciójára.
Bill Gates továbbá azzal kérte a védőoltást, hogy arról "figyelmeztette" az embereket, hogy az oltás rosszul sülhet el: "Azonban bizonyos esetekben, pl. idősek otthonában dolgozó emberek számára szükséges kell, hogy legyen" (Bloomberg.com (augusztus 13).
Aztán ott lesz a globális oltás bevezetése, ami meg fog ölni benneteket, ha alávetitek magatokat.
2012. október 13. szombat, 16:10
Drága, szeretett leányom, a próféciák, amelyeket Fatimában megjövendöltek, most kezdenek a világban kibontakozni.
Az egy világ-kormány, amelyet azok a nemzetek hoztak létre, akik fáradhatatlanul együtt dolgoznak, s majdnem befejezték munkájukat, hamarosan bemutatásra kerül a világnak.
Ennek életbe léptetésekor keletkezik az új egy-világvallás, mely egy utálat Atyám szemében.
Egyházamat megtámadta az ellenség, akik báránybőrbe bújt farkasok. Ők mindenkit megtévesztenek, akikkel csak kapcsolatba kerülnek.
Aztán ott lesz a globális oltás bevezetése, ami meg fog ölni benneteket, ha alávetitek magatokat neki.
Ez egy olyan időszak, amikor csak az ima - és abból is sok - tudja enyhíteni e szörnyű gonoszság hatását, melyet a hatalmon lévő emberek egy elit csoportja hozott létre.
Kormányaitok minden részében munkálkodnak, és azok, akik minden nap velük együtt dolgoznak, tisztában vannak azzal, amit ők tesznek.
Olyan ravaszok, hogy minden gonosz tettet nagy dologként fognak bemutatni, mint jó dolgot az emberiség szolgálatában. Ők mindent meg fognak tenni, amit csak tudnak, hogy mindent megszentségtelenítsenek, ami Istennel kapcsolatos.
Terjeszteni és támogatni fogják a pogányságot. Istennek azon gyermekei, akik elfogadják törvényeiket és tanításaikat, meg lesznek módszereiktől fertőzve.
Nektek védelemért kell imádkoznotok, de mindenekelőtt ezekért a lelkekért kell imádkoznotok, mert Atyám megbüntetni szándékozik őket. Külön fogja választani a többiektől, és elpusztítja őket. Imáitok nélkül el fognak veszni, és a tüzes tóba lesznek dobva.
Jézusotok.