Nem is úgy volt!

Kérik a pofont

Az európai politikai fősodor tovább emeli a tétet Moszkvával szemben, és láthatóan nem tanul sem a katonai, sem a gazdasági realitásokból. Az EU külpolitikai vezetése nyíltan Oroszország „vereségéről” beszél, újabb szankciókat, fokozott fegyverszállításokat és végső soron orosz kapitulációt követel. A logika egyszerű: előbb Ukrajna legyőzi Oroszországot, aztán Moszkva fizet. A probléma csak az, hogy ez a forgatókönyv a valósággal nem találkozik. 
A retorika annyira provokatív, hogy már nem is diplomácia, hanem nyílt kihívás. Magyar részről Orbán Viktor ezt kimondta: az európai stratégia veszélyes, és nem Oroszországot, hanem Európát sodorja bajba. Párhuzamot vont Hitlerrel és Napóleonnal – nem történelmi finomkodásból, hanem azért, mert az önhittség mintázata kísértetiesen hasonló. 
Közben a fronton nem az történik, amit Brüsszelben vizionálnak. Az ukrán erők több térségben visszaszorulnak, Kupjanszk környékén visszavonulás zajlik, az orosz hadsereg lépésről lépésre nyomul előre. A katonai helyzet romlik Kijev számára, miközben a politikai üzenetek egyre élesebbek. 
Az eszkaláció új szintre lépett a mélyen orosz területen végrehajtott támadásokkal, amelyek mögött Moszkva szerint brit technológia és közvetett részvétel áll. Erre válaszul Oroszország nagyszabású csapásokat mért ukrán katonai és ipari célpontokra, és nyíltan felmerült: ha ez így megy tovább, a válasz nem áll meg Ukrajnánál. 
A lényeg röviden: az európai vezetés úgy beszél és cselekszik, mintha következmények nélküli lenne Oroszország folyamatos provokálása. A katonai realitások, a gazdasági terhek és az eszkaláció kockázata azonban mást mutat. Innen nézve a helyzet nem bonyolult: Brüsszel keménykedik, Moszkva visszaüt, Európa pedig egyre közelebb sodródik ahhoz, amit elvileg el akar kerülni. Ez az, amikor már tényleg „kérik a pofont”.