2016. szeptember 30., péntek

Megzsarolták a Jobbik vezetőit, hogy ne vegyenek részt a kvótaellenes kampányban?

volner-alfahir-hidfo-ru
Volner János, a Jobbik alelnöke egy megdöbbentő Facebook-bejegyzést tett közzé, mely szerint politikai indíttatású zsarolás áldozatává vált. A pártban hónapokkal ezelőtt még intenzív belharc dúlt, de az alelnök által mondottak arra is magyarázattal szolgálhatnak, miért nem vesz részt a Jobbik a bevándorlás- és kvótaellenes kampányban.
A Jobbik alelnöke Facebook-bejegyzésében egy titkos találkozóról ír, melynek során egy kormányzati körökkel jó kapcsolatokat ápoló vállalkozó zsarolta meg őt. Volner elmondása szerint két forgatókönyvet tártak elé: az egyik szerint kilép a Jobbikból, és politikai támadást intéz Vona Gábor ellen. A másik forgatókönyv szerint pedig “rövidesen a Nemzeti Nyomozó Iroda kihallgatószobáján találhatja magát”, és a NAV büntetőeljárást fog kezdeményezni korábbi cégeivel kapcsolatban.
A Facebook-bejegyzés szerint a Jobbik alelnökét “mézesmadzaggal” csalogatták el egy találkozóra, amitől azt remélte, hogy a Fidesz-közeli személytől bizalmas információkat fog kapni a kormánypárttal kapcsolatban. Ez a találkozó azonban átverésnek bizonyult, és a Jobbik alelnöke végül – állítása szerint – zsarolás áldozatává vált.
“A Fidesznek minden lehetősége adott arra, hogy még az unokáim is gazdagságban éljenek. Ezért “mindössze” annyit kell tennem, hogy kiszállok a politikából és búcsúzóul “keményem betámadom” a Jobbikot és személyesen Vona Gábort. Biztos benne, hogy ezt a Fidesz nagyon bőkezűen meg fogja nekem hálálni. Ugyanakkor vegyem fontolóra azt is, hogy ha nem ezt az utat választom, akkor ne lepődjek meg túlzottan, ha a Tállai András fideszes képviselő által vezetett NAV a volt cégeimmel kapcsolatban büntetőeljárást kezdeményez ellenem és rövidesen majd a Nemzeti Nyomozó Iroda kihallgatószobájában találom magam.” – írta.
Egyelőre kérdéses, hogy a Jobbik alelnöke bizonyítani tudja-e ezeket az állításokat, hiszen a leírás szerint kivette az akkumulátort a telefonjából, amiről így vélhetően hangfelvétel sem készült. A Volner János által mondottak ugyanakkor ennél az egyszeri esetnél súlyosabb történésekre hívják fel a figyelmet: hogy a Jobbik vezetői láthatóan semmilyen kampánytevékenységet nem folytatnak egy olyan referendum előtt, amit korábban ők maguk kezdeményeztek.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke 2015. május 15-én, az N1TV által közölt Vona7 című műsorban jelentette be, hogy a Jobbik népszavazást kezdeményez a bevándorlással, sőt, kifejezetten a migránsok EU-tagállamokban való szétosztását szolgáló kvótarendszerrel kapcsolatban. Hónapokkal később, 2016. február 24-én Orbán Viktor rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a kormány népszavazást kezdeményez a migránskvótákkal kapcsolatban.
Bár a kvótareferendum kezdeményezése a Jobbikhoz és személyesen Vona Gáborhoz köthető, nem lehet nem észrevenni, hogy a párt sajtóorgánumai később semmilyen látványos kampánytevékenységet nem folytattak.
Miközben a Fidesz-közeli médiabirodalom olyan látványos kampányt folytat, hogy a kormánypárti médiában lehetetlen nem találkozni a “nem” szavazat leadására történő felhívásokkal, a Jobbik sajtóorgánumaiban semmi ilyesmit nem láthatunk. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap szintén felhívta a figyelmet arra, hogy a Jobbik “feltűnően halk, sőt néma a kvótanépszavazás ügyét illetően”, és gyakorlatilag semmilyen kampánytevékenységet nem folytat.
A miniszter kijelentését látva okkal gondolhatja a Jobbik-szavazó, hogy a Fidesz részéről egy üres Jobbik-ellenes kirohanást láthattunk. Ugyanakkor, a Jobbik-közeli Alfahír kezdőlapját megnyitva szembetűnő: tényleg egyetlen felhívás sem szerepel az oldalon, ami arra buzdítana minket, hogy vasárnap menjünk el szavazni a migránsok betelepítése ellen. Ehelyett találunk korrupciós-vádakat, a kormány kétszínűségét taglaló írásokat, és általánosságban véve ugyanazt az Orbánozást, amit egyébként a Demokratikus Koalíció vagy az MSZP weboldalán is elolvashatnánk.
Mi köze mindennek Volner Jánoshoz?
Volner János saját bevallása szerint zsarolás áldozatává vált, és egy politikai erőhöz köthető gazdasági szereplő erőszakkal arra próbálta rávenni, hogy hagyjon fel a politikával és forduljon a Jobbik ellen. Ha Volner János igazat mond, abban az esetben fel kell tennünk egy a történteknél is kínosabb kérdést: honnan tudhatjuk, hogy rivális politikai-gazdasági közösségek nem zsaroltak meg más Jobbikos vezetőket is, akik később nem mertek egy ilyen történettel a nyilvánosság elé állni?
Ha ilyen zsarolás Volnerrel megtörtént, akkor megtörténhetett mással is, aki a Jobbik meghatározó alakja.
Miért nem láthatunk felhívásokat a Jobbikos sajtóban arra vonatkozóan, hogy vasárnap szavazzunk a bevándorlás ellen? Az Alfahír foglalkozik többek között a népszavazás költségeivel, Orbán Viktor és a kormány hazugságaival, metrófelújítással és celebekkel, de két nappal a referendum előtt sehol a címlapon nem látni olyan felhívást, miszerint nemmel kell szavazni a bevándorlás és kényszerbetelepítés ellen.
jobboldali-mediaAz Alfahír és a Magyar Idők címlapja a kvótareferendum előtt
Bár a Jobbik több vezető alakja is egyértelművé tette, hogy el kell menni és nemmel szavazni, összehangolt, szisztematikus kampánytevékenységet láthatóan nem folytatnak. Ez a népszavazás Vona Gábor és a Jobbik kezdeményezésére történt, valamiért mégis leálltak a kampánnyal, és a saját kvótareferendumuk ügyében mégsem mozgósítják szavazóikat. Azok alapján, amit Volner János a Facebook-on közzétett, felmerül annak lehetősége, hogy nem csak ő, hanem más Jobbikos vezetők is zsarolás áldozatává váltak – esetükben a bevándorláspárti erők részéről – és emiatt nem mernek erőteljes kampányt folytatni a népszavazás előtt.
Ha az a történet igaz, amit Volner János közzétett, akkor ma Magyarországon megtörténhet ilyesmi. Ha Volner János igazat mond, akkor nem zárható ki annak lehetősége, hogy a Jobbik más vezetőit terrorban tartják rivális gazdasági és politikai közösségek, de ellentétben Volner Jánossal, ők ezzel nem mertek nyilvánosság elé lépni. Valamilyen magyarázat ugyanis kell legyen arra, miért nem vesz részt a Jobbik a bevándorlás és az elosztási kvóták elleni kampányban, egy olyan referendum előtt, amit ráadásul ők maguk kezdeményeztek.


http://www.hidfo.ru/2016/09/megzsaroltak-a-jobbik-vezetoit-hogy-ne-vegyenek-reszt-a-kvotaellenes-kampanyban/




Ha érvénytelen a népszavazás, hiába tüntetsz Budapesten a bevándorlás ellen

A kép nem Afrikában készült, hanem egy nyugat-európai nagyvárosban. A kép nem Afrikában készült, hanem egy nyugat-európai nagyvárosban.
Ha nem lesz érvényes a holnapi népszavazás, később már hiába szerveződnek tüntetések Budapesten a bevándorlás ellen, mert a magyar kormánynak nem lesz hatáskörében a bevándorlás elleni fellépés – akkor sem, ha a Jobbik esetleg kormányra jut. Olcsóbb holnap elmenni szavazni, mint később Brüsszelbe utazni egy tüntetésre.
Több mint négymillió ember kell részt vegyen a holnapi kvótareferendumon ahhoz, hogy annak eredménye érvényes legyen, és jogalkotásra kötelezze a kormányt. A választók a következő kérdésre kell választ adjanak:
“Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” (a kérdéssel vigyázni kell, mivel 13,5millió TB kártya van használatban, s valószínűleg a Rózsadombi paktumokat akarják beváltani, tehát akár IGEN, akár NEM, szembeköpik a nemzetalkotó népet, ha őszinték akárnának lenni, nem így fogalmazták volna meg, de akkor nem folytathatnák a pofátlan üzleteiket.)
Amennyiben a referendum eredményes lesz, a kormány ennek megfelelően kell törvénymódosítást végrehajtson; tehát ahhoz, hogy az Európai Unió tömegesen bevándorlókat kezdjen küldeni Magyarországra, előbb a magyar országgyűlés is hozzájárulását kell adja.
Ugyanakkor, ez a kérdés nem csak a bevándorlásról szól, hanem a tagállami jogkörökről is; arról, hogy később Brüsszelben, vagy Budapesten kell-e tüntetni a bevándorlás ellen, ha megkezdődik a tömeges betelepítés. Ha a holnapi referendum érvénytelen lesz, a magyar lakosság többsége hallgatólagosan belegyezik abba, hogy az Európai Uniónak ne kelljen megkérdeznie a magyar országgyűlést arról, hogy indulhat-e a tömeges betelepítés.
Az érvénytelen referendumot követően a betelepítés látványossá válásakor hiába szerveződik bevándorlásellenes tüntetés Budapesten, hiszen a magyar országgyűlésnek ebbe már nem lesz beleszólása; Brüsszel a magyar politikusok jóváhagyása nélkül is megkezdheti az arab és afrikai migránsok tömegeinek Magyarországra betelepítését, ezért a Kossuth téren, a parlament épülete előtt hába tüntetünk.
Ez a feltétel akkor sem fog változni, ha esetleg kormányváltás történik: a holnapi népszavazás eredményei nem válnak semmissé egy kormányváltással, így egy esetleges Jobbik-kormány esetén is Brüsszelbe kell majd elutazni tüntetni, ha nem akarjuk, hogy a magyar nagyvárosokat ugyanúgy arab és afrikai tömegek lakják, mint a nyugat-európai nagyvárosokat.

http://www.hidfo.ru/2016/10/ha-ervenytelen-a-nepszavazas-hiaba-tuntetsz-budapesten-a-bevandorlas-ellen/

Meg akarták gyilkolni a francia elnököt

Franciaországban a hatóságok megerősítették az elnöki hivatal őrizetét, mert információkat kaptak arról, hogy terroristák az elnök ellen akarnak merényletet elkövetni.
Párizsban a rendőrség azt követően rendelte el az elnöki palota őrizetének megerősítését, hogy a titkosszolgálatoktól figyelmeztetést kaptak egy készülő terrortámadásra vonatkozóan.
Az RTL rádió szerint ezúttal öngyilkos merénylők az elnöki palotában készülnek robbantást elkövetni, emiatt az épületet gépfegyverrel felszerelt rendőrök védik, és sokszorosára emelték a védőőrizet létszámát.
Franciaországban több terrortámadás is történt annak köszönhetően, hogy az Európai Unió nem folytat határellenőrzést a schengeni övezet külső határain, és közel-keleti személyek milliói akadálytalanul beáramlottak az unió területére. A tavaly novemberben, Párizsban történt terrortámadás követelte eddig a legtöbb áldozatot, akkor 130 ember veszítette életét.


http://www.hidfo.ru/2016/09/meg-akartak-gyilkolni-a-francia-elnokot/

Mindenki gyarmata

Mindenki gyarmataA Magyarországnak nevezett terület státuszával a legtöbben, még az érintettek közül is, vagyis Magyarország lakosságának nevezettek sincsenek tisztában. Magyarország, ahogy az államrendszerének nevezett gyarmati helytartó kormányzósága, minden, a kazár-maffia uralma és oltalma alá tartózó maffiaállam közös gyarmata! Nem egy, és nem két országé, hanem minden, a büdös pofáját ide toló bűnöző, kazár-maffia irányítású országé, helyesebben a kazár-maffia tagjaiként az adott ország élére furakodott maffia-klánoké. Miután több megkeresés okán nem lehet elkerülni az önállósági kérdés vizsgálatát, a (kétségbeesett) kiút keresési elképzelések realitásalapjait érdemes magyar, európai és világszinten is feltárni a teljesség igénye nélkül. Az aktualitást az indokolja, hogy több "magyar népi" kezdeményezés "Alkotmányozna", amihez minden joguk megvan, bár a "művelet" felesleges. Akadnak olyan szerveződések, amelyek pártszinten próbálják megoldani Magyarország lakosságának sokasodó és egyre szélesebb körű gondjait, mert azt sem tudják, hogy a pártrendszer megosztó kialakítása csak azért van, hogy ne lehessen egységet teremteni és hogy elültessék a gondolatot: "saját fegyverükkel győzik le leigázóikat". A "második vonal" a végső harcban látja a "Gordiuszi csomó" kibogozását és valójában saját népével vagy hasonló helyzetű nemzetek hasonló igában sínylődő átvert, kiszolgáltatott rendszer-áldozataival hadakozna mundérba bújva és idegesítően buta, hazug ideológiákkal felvértezve. Ez a "csomó" a nemzetiségek közötti és a jog előtti egyenlőség kérdése.

A szakrális vonalak követői vallási, ezoterikus és spirituális eszközökben keresik a kiutat, és maradnak a társadalmi szintű egyenlőtlenségek mérséklését célzó elképzelések, így a nemzeti önrendelkezés és a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését szorgalmazó tervezetek. Az életben maradási jog, valamint a hozzájuk kapcsolt szociális rendszer kialakítási javaslatai, mert az automatizálás már közel sem igényel olyan mennyiségű munkaerőt, mint amennyi rendelkezésre áll. Viszont a politikai hadsintér hiénái egyre éhesebbek. Fogynak a területek és a zsákmányolási lehetőségek is csökkenek.


Alapvetően és legelőször Magyarország státuszát szükséges meghatározni: Magyarország egy csökkentett kormányzási szinten működtetett, névlegesen ország státusszal rendelkező gyarmat (gyakorlatilag egy kisebb, de fontos Kft. a UCC rendszerében). Függőség vonatkozásában rendkívül színes az "illegitim kormányt mozgató bábjátékosok" összetétele. Teljes pénzügyi, gazdasági és ránk kényszerített termelés-strukturális függést hoztak létre a Lisszaboni EU-tól, az USA-tól, Oroszországtól, Izraeltől és szinte minden zsidó érdekeltségtől. A jelenlegi illegitim rendszer védelmét biztosító NATO, amerikai, EU, orosz és izraeli "katonai és rendészeti biztosítás" teszi lehetővé, hogy az előbb felsorolt hatalmak megakadályozhassanak, halálra ítélhessenek bármely olyan kezdeményezést, amely megváltoztathatná a jelenlegi és a jövőben is általuk szükségesnek tartott aktuális berendezkedés kialakítását. Ez utóbbi több összetevőt is tartalmaz. A Magyarországon tartózkodó idegen fegyveres alakulatok nem csak katonai szinten képviseltetik magukat, bár ez utóbbi sem elhanyagolható (a volt szovjet rakétabázisok fegyverzetét izraeli atomfegyverek váltották fel). Semmit sem bíztak a véletlenre, de inkább úgy lehet fogalmazni, hogy a világ legjobban őrzött állama lenne Magyarország, ha állam lenne... Így csak egy szigorúan, mindenki által őrzött terület. Kicsit fura ez a nagy figyelem, de ha azt vesszük, hogy a kazár-zsidó szervezetek már 1910-ben párizsi pénzalapot hoztak létre az akkor még létező Magyarország megszerzésére, és hogy közel 500 éve azon munkálkodik a zsidóság, hogy elhazudja történelmünk, ellopja nyelvünket, bőrünkbe bújva magyarnak adja ki magát, és végül nevünkben magának követelje vissza történelmi örökségünk. Itt van a kutya elásva...

A belső lázadást olasz-szlovén-magyar egyezményesen létrehozott alakulatok, valamint a TEK, az In-Kall Security és az IOSA is nagy létszámmal (100 ezres nagyságrend) verné le. Minimum 13 NATO logisztikai központ, és "véletlenül itt felejtett" európai alakulatokon kívül, Szlovákia, Románia, Ukrajna (és harmadik történelmi pofonként az oroszok alakulatai) is bevetésre kerülnének a rendőrség és a "magyar hadsereg" identitás nélküli hányadával, a szintén Izraelben kiképzett tartalékos izraeli bevándoroltatottak katonai állományával egyetemben (kötelező izraeli kiképzés). Ehhez még hozzáadható az Európai Csendőrség idevezényelhető alakulatainak létszáma, és az egyéb átvezényelhető reguláris -és magánhadseregek állománya az izraeli hadsereggel együtt. Mindezeket azért soroltam fel, hogy érzékelhető legyen, milyen esélyekkel vehető fel a harc a megszállók és kiszolgálóik, bűntársaik, kollaboráns csatlósaik ellen. A technikai fölényük egyértelmű, tekintve, hogy az első FIDESZ kormány idején Magyarországot ugyanúgy lefegyverezték, mint az I. Világháború után, Trianon előtt, és Gyurcsótányék kalákában mindent fegyvert eladtak. A háborút viszont nem csak hagyományos fegyverekkel lehet megvívni, és itt nem csak a német, cseh és finn "kormány" 10 napos élelmiszer és ivóvíz lakossági tartalékképzési utasítása szerepel a figyelmeztetések között, azon kívül, hogy a magyar élelmiszer-tartalékokat is eladták. Mint korábban többször is jeleztem, az USA "Űridőjárás Hivatala" egy EMP támadás eltussolására jött létre. Ez utóbbi azért lényeges, mert teljes leállást hoz létre minden elektronikusan vezérelt rendszerben, kezdve a zsebrádióktól, folytatva a kommunikáció eszközein keresztül az erőművek vezérléséig. Ám a "nagy balhék" nem csak az amerikai, angliai, franciaországi, németországi vagy izraeli állampolgárságú zsidóknak, de a kínai illetőségű vagy oroszországi zsidóknak sem kedveznének, bár a "veszteség" felülről lefelé úgy működik, hogy semmi és senki sem számít, még az alacsonyabb "harcértékű" zsidók sem...


Röviden az Alkotmányozásról: Magyarországnak az utolsó érvényes, Nemzetgyűlés által elfogadott és Népszavazással megerősített Alkotmánya 1944. március 17-én, pénteken került a Parlament elé, 1944. március 18-án elfogadta a Nemzetgyűlés és Népszavazás is megerősítette, majd 1944. március 19-én a németek hivatalosan is elfoglalták Magyarországot. 1945. április 4-től az ország szovjet (bolsevik) megszállás alá került. Viszont az 1920. I. Törvény is jogfolytonosságot biztosít, számunkra, ha felszabadulna az ország. Az 1949 -es XX-as törvényként elhíresült, erőszakkal, "szovjet tankok árnyékában" elfogadtatott Buharini-alkotmány, a FIDESZ-KDNP 2011-es alkottákolmánya kidolgozói szerint sem érvényes, bár ez nem akadályozta meg a lakosság megkérdezése nélkül, 2/9-es "többséggel" általuk elfogadottnak tekintett 2011-es "alkottákolmány" hatályba helyezését az érvénytelennek kikiáltott 1949-es XX-as törvény zárórendelkezései alapján. Az 1949-es alkotmány az ENSZ alapokmánya és a Nemzetközi Jog rendelkezései szerint amúgy sem volt érvényes, ahogy a folyományaként létrejött 1989-es, az MSZMP által kreált "Ideiglenes Alkotmány" sem. Ez utóbbi biztosította a látszólagos "jogfolytonosságukat", ami az országra való tragikus hatásaitól eltekintve elég röhejes, mivel senki nem jogosította fel Orbánékat erre.

A FIDESZ-KDNP 2011-ben a 2010-es elcsalt, meghosszabbított szavazási idejű, külföldi átszavazókat egyik szavazóhelyiségtől a másikig buszokkal átszállítgató, megvesztegetésekkel és vásárolt szavazatokkal, 2/9-nyi "többséggel" saját magától saját magának elfogadott alkottákolmánya csakúgy nem érvényes, mint Magyarország 72 éves megszállása alatt készült előző kettő. Még jogfolytonossági hivatkozással sem bajlódtak, bár a Rózsadombi-paktumban még anno megegyeztek, hogy milyen felosztásban és ütemezésben rabolják ki az országot "vetésforgó szisztéma szerint".
2010-ben az 1989-es "ideiglenes alkotmány" választási törvénye alapján választatott és az 1949-es XX-as törvény szerint helyezte magát hatalomba a FIDESZ-KDNP (bár a KDNP-t felesleges pártként emlegetni, mivel százalékban ténylegesen kimutathatatlan a szavazólétszáma, és mindkét alkotmány érvénytelen a nemzetközi jog szerint is), ami alkotmány-módosításhoz 4/5-öt, vagyis a szavazók 80%-ának elfogadó szavazatát követelte meg.
A FIDESZ-KDNP gyarmati, szükség -és rendkívüli állapotra kihegyezett alkottákolmánya utólagosan beépített és banki üzleti szabályzatok mintájára módosítgatható "sarkalatos gumitörvényekkel" és a "terrorizmus elleni harc eshetőségére" hivatkozva Magyarország lakosságának a teljes elnyomásához szükséges "terrortörvényi" elnyomói részét is tartalmazza. A választási törvény módosításának "parlamenti" elfogadtatása után még az EBESZ megfigyelők jelentése szerint sem lehet Magyarországon jogilag elfogadható választást tartani, mert a választási törvény erre alkalmatlan. De ez nem csak az EBESZ véleménye. Nonszensz, hogy egy illegitim, csalások sokaságával és megtévesztéssel létrehozott 2/9-edes elnyomó kormányzat alkotmányozni akar. A sorozatos választási csalások pedig végig kísérik a gengszterváltás máig tartó rablóhadjáratát.


A 2018-as választásra készülő pártoknak (hi) azonban nem csak a lezsírozott és előkészített választási csalásokkal kell szembenézniük, ami önmagában is érvénytelenséget jelent, mert nincs népi felhatalmazással bíró jogalapjuk. A FIDESZ kisajátította a média jelentős részét. A magukat liberálisnak nevező másik zsidó oldal birtokolja a fősodratúnak tartott média fennmaradó és az álellenzéknek meghagyott területét. A jelenleg még kb. öt millióra tehető magyar és a kb. 1,5 milliós cigány kisebbségnek gyakorlatilag csak az alternatív médiában, az interneten van publikációs, tájékoztatási vagy kampányfelülete. A választás párt -és képviselő-finanszírozási lehetőségei magyar nemzeti szinten lekorlátozottak (a cigányságé is), mert egyrészt a Jobbik kollaboránsai már az eddigi karcsú finanszírozást is megszüntetnék, másrészt az egygazdájú áljobb és álbaloldal 1989-óta olyan hatalmas részt lopott el az ország vagyonából, hogy egy választási kampány milliárdos nagyságrendű, amerikai mintájú költségeit csak ők tudják megfizetni. Természetesen a lakosságtól ellopott, elrabolt javakból, de akár ellenőrizhetetlen külföldi forrásokból is, melyek ténylegesen a magyar közvagyon elrablásából és a lakosság kizsákmányolásából áll rendelkezésükre. A pártszintű fellépés csak magyar (és cigány) szervezet -és pártszövetségek létrejöttével tehető némileg versenyképessé, amelynek kialakíthatóságát több tényező is akadályozza, kezdve azzal, hogy a judeo-demokratikus pártrendszerbe tagozódás egyet jelent az elfogadásával is. Akik megteszik, lemondanak a jogi alap megkérdőjelezhetőségéről, elfogadják az ellenük kidolgozott csalási szisztémákat... de sajnos más problémák is felvetődnek:

1. A szerveződések vezetése, vezetői képtelenek alárendelni egyéni ambícióikat egy közös cél érdekében. Hiányzik a célok iránti elkötelezettség, az alázat a közös célok iránt, mely egységet teremthetne, alárendelve az egót a közös érdekeknek.
2. A választók annyira nem bíznak a korábban már sokszor magukat ellehetetlenítő, megalkuvó, az ellenféllel lepaktáló, vagy egyéni érdekeik érvényesítésére választóikat felhasználókban, hogy közönyössé váltak az önjelölt, csalókból álló "képviseletekkel" szemben.
3. Mivel közismert, hogy az összes eddigi választást elcsalták, nem bíznak a választás tisztességes lefolytatásában, ez utóbbira nem volt példa az utóbbi 72 évben. Ez okozza a választási hajlandóság számottevő csökkenését.
4. Az elnyomó hatalom közel 1,7 millió, megélhetési forrásért kollaboráló, a gépezet apparátusából nyerészkedő "haszonélvezővel" rendelkezik. Több mint 3,5 milliós, "papíron magyar állampolgár" mozgósítható az aktív és passzív magyar szavazók ellen (min. 13,5 millió TB igazolvány van kiadva).
5. Az oktatásban és vallási nevelésből kiiktatták a magyar identitást. A mai magyarok túlnyomó része nem tudja, hogy a világ legerősebb és legegészségesebb génszerkezetének, a világ legfejlettebb és legősibb nyelvének, a világ legrégebbi történelmének tulajdonosa és örököse, a világ leggazdagabb országában. Mindezeket nem ismertetik, oktatják, hanem elhallgatják, félremagyarázzák, devalválják, elhazudják. A kommunikációban szegény vagy, kicsi és törékeny...
6. A kiszolgáltatott, megélhetése, családjának megélhetése miatt megfélemlített "kisemberek" tömege nem meri kimondani véleményét, nem mer kiállni kirabolt országa és honfitársai mellett, mert fél a megtorlástól és azzal sincs tisztában, hogy mire van- lenne joga és lehetősége, mit raboltak el tőle...


A sort még lehetne folytatni, de az emberek nem tudják, hogy minden magyarországi lakostól - beleértve a ma született csecsemőt is, akinek az örökségét - de mindenkinek legalább 50 millióját lopták el a jövőjével és sok milliárdos egyéb vagyonával együtt (a tényleges érték ettől sokkal nagyobb, mivel a rablás több száz éve folytonos és nem ér véget záros határidőn belül). A nép csak kiállva érdekei mellett, szerezheti vissza ami az övé. Ennyiért viszont már megmozdulnának az emberek, de azt sem tudják, hogy mijük van, és főleg, hogy "mijük volt". Milyen örökségétől fosztották meg. A jude-demokrácia pártrendszere megosztja a lakosságot (a lopás, rablás nem jelent jog szerinti tulajdonlást). A különféle nemzeti pártok és szervezetek megosztják az embereket, pedig rengeteg azonos érdek vonalán közösen is felsorakozhatnának. A különféle népcsoportok, entitások, ugyan egyedi érdekek alapján némileg eltérhetnek érdekeikben, céljaikban, de 10 általános kérdéscsoportból 7-8-ban általában egyeznek az elvárások. A lakosság, heterogén népesség esetében nem csak etnikailag megosztott, de pártrendszer szinten is szembe állítható egymással, és senki sem keresi a nevető harmadikat, aki szembenállásból, megosztásból, megosztottságból hasznot húz. Az etnikai és pártmegoszlás tisztességes JOG és JOG ELŐTTI EGYENLŐSÉG hiányában az egyik legjobban felhasználható fegyver, pedig az ősi, soknemzetiségű Magyarországot ez a "jog előtti egyenlőség" tartotta össze.

A judeo-demokrtatikus pártrendszer elfogadása egyet jelent az érvénytelen alkotmány, a jogalap és felhatalmazás nélküli rendszer és önhatalmúlag saját maga felé hajló felépítménye elfogadásával. A betagozódás egyet jelent a megalkuvással, és bár esélyegyenlőségről papolnak, a rendszert úgy alakították ki, hogy a "demokrácia" álarca alatt a legsötétebb diktatúrát biztosítsa a(z) "(egykori) választópolgárok" kirablásával, rabszolgasorba taszításával és rabszolgakénti kiárusításával egyetemben. A jelenlegi helyzetben egységes Isten-hit sem segíti elő az összefogást, mert a Kádár-rendszer materialista szemlélete alapján nevelt embere kevés hitet és még kevesebb Isten-hívőt tud felmutatni. Rengeteg az ezoterikus, spirituális és álvallásos megtévesztő, de főleg a terelgető web-oldal és média. A sokféle hitkombinációt és értelmezést hirdetők elhomályosítják a dogmák, fétisek nélküli hit-igazságait, pedig az egységes hit ereje talán a legnagyobb erejű fegyver lehetne! Ezért rombolják kitartóan.

A végére maradt a társadalmi feszültségek enyhítését és feloldását kiszolgálni hivatott szociális biztonság megteremtésének lehetősége. A feltétel nélküli alapjövedelem feloldaná a létbizonytalanságból adódó görcsös félelmet, de nem szüntetné meg az elosztás igazságtalanságait. A társadalmi rétegződés is megmaradna, ahogy a direkt létrehozott új osztálykülönbségek is. Európai szinten még zavarosabbnak tűnik a bizonytalan státuszú Magyarország helyzete. Bár Európa már az ukrajnai krízis beindítása óta kiszolgáltatott függőségi viszonyba került energetikailag, azóta megakadályoztak minden délről jövő energiaellátási kezdeményezést is. Valójában Európa a II. Világháború óta teljesen zsidó - "kazár maffia" - uralom alá került. Mivel az ország 1945-től szintén hasonló sorsra jutott, Magyarország vonatkozásában ez annyit jelent, hogy 1989-óta tovább fokozódott az orosz-izraeli-USA elkötelezettség, amit 2016-tól az orosz-izraeli katonai együttműködéssel tovább romlott. Magyarország izraeli gyarmat, de szinte minden nagyhatalom fosztogatja. Magyarra fordítva, az EU bevándoroltatással eltervezett és kierőszakolt szakadása visszahozza ugyanazon "érdekkörök" teljes fennhatóságát, akik 1945-től 1989-ig, de valójában az utóbbi 72 évben folyamatosan biztosították saját és vazallusaik uralmát Magyarország lakossága felett, csak osztozkodniuk kell a koncon más hasonszőrűekkel az ellenséges, konkurens oldalon.

A világ változásai minden országot érintenek, így a Magyarországnak nevezett területet is. Az USA egy biztos belső és egy lehetséges külső háborúval is szembenéz. Európa lakossága az ellene felfegyverzett és kiképzett Soros és rajta keresztül a Rothschildok (Merkel, Juncker stb. csatlósok közreműködésével és) által létrehozott és mozgatott bevándorláspolitikának nevezett, de valójában a világ, elsősorban Európa további leépítésének az áldozata. A gyors változások megvalósítása helyett kihasználják a napról-napra tengődő emberek indulatait vagy éppen az általánossá vált közönyösséget. Ellenük. Látjuk a virtuális világot is, de akik tudják, hogy nem valódi, fájdalommal szemlélik azokat, akik nem látnak, vagy nem akarnak látni. Sajnos akadnak olyan "meggyőződésesek", akik azt hiszik, jól látnak (pedig vakok) és erről meg akarnak győzni másokat is. Az elején említett életben maradás jogát és feltételeit mindenki ismeri. A világ forrong, illetve forralják. Az üst körül a cionista, kapzsi, hataloméhes horda táncol és szítja a tüzet. Hogy ki áll a jó és a rossz oldalon, gyakran csak nézőpont kérdése, ahogy a pszichopata és szociopata is meg van győződve arról, hogy soha nem követ el bűnt, ezért nem érez bűntudatot sem. Mindenki gyarmata Magyarország, szó szerint értendő! Egyszerre rabolja ki az USA (FED, IMF, Világbank, Goldman-Sachs), az EU, Oroszország (Putyin, Abramovich-klán), Izrael és EU összes zsidó irányítású államnak nevezett "érdekcsoportja", de nem marad ki a sorból egyetlen zsidó-csahos sem. Végeredményben ez lenne a sorsa minden országnak nevezett, mára már kazár-maffia irányítása vagy felügyelete alatt álló "országnak".

Némileg megmosolyogtató (bár sírni is érdemes), hogy egyes hírorgánumok "politikusnak" neveznek olyan be -és felépített "embernek látszó tárgyakat", mint Obama, Putyin, Merkel vagy éppen Orbán. A politikainak tartott lépéseiket úgy magyarázzák, ahogy a szájukba rágják - miközben nem látják, láttatják a zsidó klánok szövetségét, konkurencia -és hatalmi harcát - mert egy virtuális világot vetítenek az emberek elé, amelyben a "választópolgár" azt hiszi még, választhat. Csökkenő számban még akadnak naiv és hiszékeny emberek, de egyre több embernek rendül meg a bizalma a választások tisztaságát és saját döntésjogát illetően, mivel csak a vak nem látja, hogy tombol körülöttünk a zsidó nihil. Mára már oda jutott Európa, hogy politikusok által elismerten is kijelentett/kijelenthető, egy választás vagy népszavazás "eredménye" akkor érvényes csak, ha megfelel a háttérirányítás terveinek, elvárásainak. A színfalak mögötti irányítás ismeretének köszönhetően Friedman, a Sratfor (elismert stratégiai elemző cég) egykori alapítója könnyen beszél matematikai összefüggésekről, sakkról, mivel csak a terveket kell megnéznie. Évek óta nem olvastam tőlük olyan elemzést, amelyben ne hazudtak volna elejétől a végéig, kihagyva a lényeget, az igazságot, a valódi okokat és elkövetőket. Kétféle történelem létezik, de csak egy valós. Az egyik a zsidó médiában szerepelő és átértelmezett hazugságtömeg, a másik az, ami szerint pl. az elsősorban Európát sújtó recesszió nem más, mint az amerikai zsidó lobbi Európa bankrendszerének és az EU tagországainak kifosztási hadművelete, hogy a "migrációs válságot" ugyanez a "garnitúra" szervezte, szervezi és jelenleg is szítja, akik a 9/11-et, és az összes "false flag" (hamis zászlós), milliók életét megnyomorító és követelő műveleteket is. Azt is elfelejti megemlíteni, hogy a görög és most már az olasz és PIIGS válság, majd szinte az utóbbiakkal egy időben a német bekövetkező "válság" is ugyanennek a "körnek" az utasításai miatt fog bekövetkezni.

Van egy nyilvános, a tömegek átverésére szánt, és van egy nem nyilvános, de valós történelem. Gyakorlatilag ugyanez a kettősség jellemző a kazár-maffia és Ábrahám-népe zsidóinak valamennyi "képviselete" kommunikációjára, amelyeket a változatosság kedvéért nevezhetünk "kormányoknak" is. Legalacsonyabb szintű csoportosulásukat pedig ENSZ-nek. Ezért jött létre a bolygót átfogó háttérirányítás, a vállalati rendszer. Az a világ, ami a színfalak mögött zajlik, de a nagyközönség számára háborúkat, éhínséget, munkanélküliséget, ki -és bevándorlást hoz, általuk mesterségesen kialakított "törvényszerűségek" szerinti. Egy dologban viszont igazat mond Friedman: "sok lépés lehetséges, de optimális lépés csak egy van". Számukra! Nekünk szerencsére több is, mint leírtam korábban.
Egy jókora maroknyi féreg tartja sakkban az ellenfélnek tekintetteket az ellenfél katonáit, rendőreit felhasználva fegyverként, mert ahhoz az élősködők kevesen vannak, hogy önerőből képesek legyenek erre. Túlszaporodniuk meg nem lehet, mert így is egymást falják fel.
Semmiféle változás nincs a sötét középkor feudális "nagyuraihoz, arisztokráciájához" hasonlítva a jelenlegi helyzetet. A génhibás arisztokrácia fennmaradt része és a szaporodó újabb génhibás "globalisták" ugyanúgy összezárnak, mint a "feudális hűbéri rendszerekben". A kifosztás módja sem változott, csak a "csomagolás"...


Az "ellentéteket" a tudatlanságban tartás generálja a leghatékonyabban. Mert mit is mond az egyszerű cigány? "A cigány vezetők meg a magyarok ellopják a segélyeinket..." Ha rákérdezünk, kik azok a "magyarok", felsorolnak néhány kazár-zsidó köztisztviselőt, beleértve a "kormány tagjait" is, de a csóri cigány azt hiszi, azok is "magyarok", mert "fehérek". Még mielőtt felhördülne valaki, hogy "a magyarok között is van gazember", végezzen alapos vizsgálatot minden "magyarnak nevezett" származását illetően. A "nagyon magyarról nagy átlagban" gyorsan ki fog derülni, hogy nemhogy nagyon nem magyar, de még kicsit sem, vagy csak "nyomokban". Az 1900-as évek elején még készültek olyan statisztikák, hogy melyik népcsoport milyen arányban képviselteti magát különféle típusú bűncselekmények elkövetésében, de az "érintettek" a hatalom birtokában ezt is betiltották. Ugyanez a probléma Európa többi részében is. A lakosság túlnyomó része nincs tisztában azzal, hogy a korrupt politikusaik, köztisztviselőik, bíróik, ügyészeik nem osztrákok, nem németek vagy franciák, hanem a kazár-maffia cégéres, erre a feladatra kinevelt tagjai. Ez Ábrahám-népe "fehér-zsidó trükkje". (A második "trükk" már az lesz a bevándoroltatás eredményeként, hogy még nehezebb lesz kiszűrni az arabok keveredésével a zsidókat. A "13. törzs", a cigány és kazár-zsidó keveredés ugyanilyen eredményű.) A meglévő magyar demokratikusnak csúfolt pártstruktúra is azt mutatja, hogy nincs semmilyen magyar "érdekképviselet". A Jobbik, mint egykori nemzeti párt, 2009. szeptember végi Morvai-féle és a 2009. október eleji Vona (Zazrivecz) - Orbán megegyezéskor eladta a 2010-es választást, vele a tagokat, szimpatizánsokat, a nemzeti oldalt is. A 2010-es választási csalásokat, visszaéléseket nem vizsgálták, nem engedték vizsgálni. A teljesen, még saját korábbi, érvénytelen törvényeik szerint is érvénytelen 2010-es választás után a Gárdát fokozatosan leépítették, felszámolták. A FIDESZ "jogfolytonosságra" hivatkozva vállalta a korábbi 1989-től megkötött egyezséges betartását, de felhatalmazás és jogalap nélkül alkotmányozott! A jobbik képviselőinek sorait feltöltötték tapasztalatlan, bevásárolt és főleg nem magyar "helyettesítőkkel". A leépítési technika szinte azonos, mint a Kisgazda Párt (FKGP) esetében volt anno. Az MSZ (Magyarok Szövetsége) tagságát és szimpatizánsait szétszórták, megkeserítették, kiábrándultakká tették az eltelt évek alatt, köszönhetően a "vezetés" szándékainak és megbízatásának, amit a "hatalomnak" nevezett illegitim kormányzat hozott létre, üzemeltetett, majd számolt fel.

Céljuk akkor az volt, hogy a köztisztviselői és a kis -és középvállalkozói réteget, az MSZ tagságának zömét, távol tudják tartani a Jobbik táborától, főleg, hogy anyagi bázist ne tudjanak nyújtani a nemzeti oldal számára. Az MSZ lelkes tagjai emlékműveket sikáltak, koszorúztak, megemlékezéseket, ebédeket, vacsorákat szerveztek és 2010-től fokozatosan felszámolódtak, mivel ez volt a célja az Orbán-rezsimnek. A jelenleg még létező magyarnak nevezhető szervezetek, csoportosulások kis létszámúak, és vezetőik pozíciójukat féltve képtelenek az együttműködésre a közös célok érdekében, pedig a magyarságot csak az összetartás mentheti meg. Ezért visszatérve az alkotmányozni szándékozókra és azokra akik 1989-es MSZMP által egy év alatt összetákolt "ideiglenes alkotmányt" hiszik megoldásnak:

A Magyarországnak nevezett területnek és lakosságának van érvényes Alkotmánya, a mai napig hatályban van! A legutolsó és magyar, Alkotmány 1944. március 17-én kelt. A király nélküli Magyar Királyság Magyar Kormánya azért alkotmányozott és erősítette meg másnap a Nemzetgyűlés és Népszavazás, mert tudták, a németek megszállják Magyarországot, de azt is tudták, hogy a németek rövid időn belül elvérzenek, és utána szovjet megszállás következik. Akik most alkotmányozni akarnak, vagy elfogadnák a soha meg nem szavazott 1989-es "ideiglenes alkotmányt", azok nincsenek tisztában azzal, hogy alkotmányozás esetén 13,5 millió (az 1989-óta hatalmat bitorlók által betelepített 50%-ban sem magyar) szerintük szavazásra jogosult fog "magyar állampolgárként" (plusz fél Izrael) szavazni, és fogja leszavazni a "magyar kisebbséget". Az 1989-es (1949-es XX-as törvény) alkotmánynak nevezett MSZMP átirat szerint pedig visszaállítható lenne a "kollektív bizalmatlanság intézménye" (ami bebetonozza az elmozdíthatatlan képviselők és kazár-zsidó kormányok jogait). Az 1989-es "ideiglenes alkotmányt" visszaállítani szándékozók valószínűleg nem olvasták el azt a förmedvényt, ahogy a FIDESZ-KDNP 2011-es illegitim alkottákolmányát sem. A jelenlegi megszállt Magyarország magyar lakossága nem szüntetheti meg az 1944-es Alkotmány jogfolytonosságát, mert erre jelenleg nincs felhatalmazása, lehetősége és módja, nem helyezheti hatályba az 1989-es "ideglenes alkotmányt", mert azon kívül, hogy erre sincs módja, a magyar és a nemzetközi jog szerint az utóbbi nem érvényes. A magyarságnak jogában áll visszatérni bármelyik történelmi MAGYAR ALKOTMÁNY-hoz, mert egyik sem lett népszavazással hatálytalanítva, de nem térhet vissza egyetlen, az utóbbi 72 évben ránk erőszakolt és népszavazással meg nem erősített alkotmánynak nevezett, felhatalmazás nélküli megszálló kormányok által összetákolthoz sem! Bár ez is jogunkban állna elvileg, mert:

"Az 1960. évi Nyilatkozat a gyarmati országoknak és népeknek biztosítandó függetlenségről megállapítja, hogy "valamennyi népnek jogában áll teljes szabadságát megvalósítani, szuverenitását gyakorolni és nemzeti területét megvédeni”, illetve hogy "minden fegyveres akciót, vagy a függő népek ellen irányuló bármilyen megtorló intézkedést meg kell szüntetni".

"Az ENSZ Közgyűlésének, ugyancsak 1960.-ban elfogadott, 1541. számú határozata előírja azt a három módszert, ahogyan az önrendelkezési jogot alkalmazni lehet. Ennek megfelelően, a gyámsági vagy az önkormányzattal nem rendelkező területeknek jogukban áll új, független államot létrehozni, szabadon egyesülni független, már létező állammal, vagy szabadon integrálódni már létező államba A két fenti határozat révén az önrendelkezési jogot a gyarmati területeken élő népek tagadhatatlan jogaként ismerték el." Link


Mint látható, az 1944. március 19-től folyamatosan megszállt és gyarmati sorban tartott Magyarország magyar lakosságának ugyanúgy jogában állna önállósodnia, mint Ukrajnában Luhanszk és Donyeck megyéknek, vagy Erdélynek csatlakozni az anyaországhoz ahogy a Krím esetében történt, de ugyanaz a nyugat, amely létrehozta ezt a jogot, köpi szemközt e jog alkalmazóit, ha nem a kazár-maffia érdekeinek megfelelően élnek vele. Kisebb, de már jegyzett és nem elhallgatható kezdeményezéseknél a Jörg Haider-rel szembeni, a nagyon problémás eseteknél a Lech Kaczyński-kormány likvidáláskivitelezése az alkalmazott módszer. További kérdés, kik és hogyan döntik el, ki magyar? Ki számít magyarnak, és milyen alapon? Ebbe már Dr. Halász Józsefnek is beletört a bicskája, és mindenkinek, aki rászervezett a 2010-2011-es alkotmányozási cirkuszra, melynek végén Orbánék átvertek mindenkit. Van érvényes Magyar Alkotmányunk, de nem a 2011-es! Az "ellenállási jog" minden népnek alapjoga, így nekünk is. Élni vele csak úgy lehet, ha egységet teremtünk 72 éves Magyar Alkotmányunk szerint...

Bár látszólag nem kapcsolódik szorosan az előzőekben felvetett alkotmányozási kérdéshez, napirenden van Orbán népszavazása, ami hátsó szándékok sorát takarja:
"Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"
Az illegitim kormányzat illegitim országgyűlése, kollaboráns pártjai felhatalmazást kérnek arra, hogy egyedüli döntésjogot szerezve, egyúttal legitimálva magukat, dönthessenek Magyarországra bármely népcsoport betelepítési kérdésében, így nem csak az arab és néger betolakodók, de az izraeli lakosság betelepítésének kérdésében is, ami amúgy is folyamatos az utóbbi években. Nem az a kérdés, hogy akarunk-e bevándorlókat fogadni uniós nyomásra, hanem az, hogy legitimáljuk-e az Orbán-rezsim országgyűlését az Unióval szemben. Ilyen megvilágításban a népszavazás felhasználható hivatkozási alapként az uniós kilépésre, az izraeli betelepítésre, és Orbán stadionjainak megtöltésére is Pinochet mintára. Az álellenzék (a zsákmányolásból egyre jobban kiszorítottak) nem véletlenül tekinti ezt a népszavazást Orbán megmérettetésének. A "nem" szavazat legitimálja a "rablókormányt és országgyűlését", feleslegessé téve az alkotmányozáskor nem véletlenül elmaradt, de kötelező népi megerősítést. Az "igen", polgárháborús helyzetet idézhet elő, bár a magyarság és az igen nagy létszámú cigányság együttesen gyorsan "kiutálná" a bevándorlókat. Nem mellékes, hogy az utóbbi összefogás könnyen zsidóellenességbe is átcsaphat, ami esetleg bevándorlótámogatást is kaphat, mivel az utóbbiak nagyon jól tudják, ki az ellenség, kik parancsára dúlták fel, rabolták ki és rombolták le otthonaikat, hazájukat és kik miatt kellett elmenekülniük onnan.


A népszavazás feltett kérdése vétójogot kér az uniós döntés ellen (és később akár más uniós döntések ellene is, a népszavazásra hivatkozva), magába foglalva az uniós kilépésre feljogosítást, miközben szembe megy saját alkottákolmányával, és "magyar állampolgárokra" korlátozná a betelepíthetőséget (fél Izrael magyar állampolgár). És még nem beszéltünk a "magukat bevásárló állampolgárokról", akik jó üzletet jelentenek a "gyarmati kormánynak". A népszavazás áthárítaná a felelősséget a lakosságra iszlám bevándorlók fogadását is elutasítva, de az "országgyűlés", vagyis a kormány "népi felhatalmazásaal"mindenkit idetelepíthetne, akiknek állampolgárságot ad, ráadásként a NATO támaszpontokat is. Igaz, eddig is ezt tették, de ezek az "állampolgárságok" érvényteleníthetők, mivel erre sincs felhatalmazása, joga az illegitim gyarmati kormánynak. A népszavazás után, ez már nehezebb lenne, mivel "nem" esetén Orbán már népi beleegyezéssel vihetné tovább az izraeli betelepítést és az Eurázsiai Unió tervét. Az uniós kilépést és az Eurázsiai Unió megalakításának azon tervét, mely szerint budapesti logisztikai központtal az izraeli kazár-zsidók magyar állampolgárságú (3,5 milliós) része Magyarországra, a másik felük a megalakítandó Kazáriában, a mai Luhanszk és Donyeck megyék, valamint a Krím területére telepedhetnének orosz megegyezéssel. Netanjahu erről a "tervezetről" beszélt 2015. elején, és ezért beszélt erről Dr. Drábik János is az Echo TV-ben, idézve Netanjahut. Igaz, a "részleteket" nem ebben a kontextusban említve, de ugyanezt kotyogta el Matolcsy is már 2001-ben.

Összességében: gondolkodjon el azon mindenki a fentiek figyelembevételével, hogy az Orbán-rezsim miért képviseli saját törvényeit figyelmen kívül hagyva ("nem tartható népszavazás uniós döntésekkel kapcsolatban") Magyarország lakosságának bevándorlóellenességét? Miért köti ezt a kollaboráns országgyűlés felhatalmazásához, és ez az "országgyűlés", miért vándoroltathatna be, tőlük magyar állampolgárságot kapott idegeneket? Egyúttal azon is el kell gondolkodni, hogy miért cseréljük le a máig érvényben lévő Magyar Alkotmányunkat, mely a magyarság jogait a megszállás alatt is elévülhetetlenné tette, egy olyanra, amely minden jogunk elvesztését okozná? Mert ez utóbbi kérdés esetében senkinek ne legyenek illúziói: milyen alkotmány születne egy olyan országban, amelynek lakosságából a magukat magyarnak valló ténylegesen magyarok csak egyharmadát teszik ki a népességnek, miközben a magukat szintén magyarnak nevező évek alatt bevándoroltatott és állampolgárságot kapott nem magyarok majdnem kétharmaddal olyan törvényeket hozhatnak, amiket később még valódi magyar összefogással sem lehetne érvényteleníteni? Aki ezekkel a kérdésekkel "üzletel", vagy hülye, vagy provokátor, vagy haza -és nemzetáruló. A látszólag uniós bevándorláspolitika elleni népszavazás Orbánék által feltett kérdése átverés! "Adj szállást a tótnak és kitúr a hajlékodból". A megválaszolatlan kérdésekre a válasz: megszállás előtt, alatt és után is, Magyarország a magyar identitású igaz magyaroké, és jog előtti egyenlőség biztosítása mellett minden Magyarországot hazájának tekintő nemzetiségé! A "népszavazásnak" végeredményben semmi köze ahhoz, hogy az unió mit tehet meg, vagy mit nem. Az "illegitim országgyűlés" akkor is felülírhat mindent ("nem" esetén már legális népi felhatalmazással is)...

/Tulok/