2016. február 5., péntek

Az utóbbi egy hét fronteseményei miatt a nyilvánosság elé állt Alekszandr Zaharcsenko, a DNR elnöke.

A kijevi junta támadásai a DNR területe ellen az utóbbi napokban megtízszereződtek. Folyamatosan támadják Gorlovka és a Peszki környéki népköztársasági erőket. Újfent támadást indítottak a donyecki repülőtér ellen. Csak ezen a héten a DNR három milicistája esett el, és meghalt két civil. Öt civilt súlyos sebesülésekkel szállítottak kórházba.
A provokációs szándék egyértelmű. Ki akarják kényszeríteni, hogy a Népköztársaság erői megtorló akciót indítsanak, és ezt felhasználva a DNR-t vádolhassák a minszki egyezmény megsértésével.
Felhívtuk az EBESZ megfigyelő missziójának a figyelmét ezekre a körülményekre, ám ögyet sem vetnek a jelzéseinkre-nyilatkozta Alekszandr Zaharcsenko.
Ma délelőtt Belorusszia nagyszabású tüzérségi éleslövészettel egybekötött hadgyakorlatot kezdett a déli szomszéddal közös határvidék belorussziai területén.
A fehérorosz Védelmi Minisztérium tájékoztatója szerint a hadgyakorlaton “Tornádó” és “Uragan” tüzérségi rendszerek is részt vesznek.
Egy kis érdekesség a tegnapelőtti odesszai haditengerészeti bázison történt incidensről. Egy hadviselő ország bázisán történnek a dolgok! (Részeg, nem szolgálatos alakok erőszakolják be magukat a bázisra!)
Az események 8:35-nél fordulnak komolyabbra. Akkor már összeszaladt a jónép!
http://www.balrad.com/2016/02/05/donbassz-es/



A 2016 január 14-én 00:00 órától érvényben lévő donbasszi “tűzszünet” legfrisebb eseményei.
A Donyecktől délre lévő novoazovszki járásban fekvő Talakovka tegnap reggel óta FOLYAMATOS LETORTÜZÉRSÉGI ostrom alatt áll. Erről az EBESZ-igazolást adott ki. Amitől a valcmanisták nemigazán hatódtak meg. Tovább ágyúzzák Talakovkát. A dologra már Kijev is kénytelen volt reagálni. A Mariupolban tanyázó SZBU egységek-állítólag-parancsot kaptak a Talakovkát ágyúzó jobbszektoros rémbanda megfékezésére.
Donyeck “Petrovszkij” kerületét éppen az akkor ott tartózkodó EBESZ-különítmény szeme láttára kezdték aknavetőzni a valcmanisták. Az eset kora este kezdődött, és majdnem éjfélig tartott. A történtekrők Kijev is kapott írást az EBESZ-től.
A donyecki repülőtér és a körülötte lévő települések tegnap este óta kisebb megszakításokkal állandó tüzérségi támadás alatt állnak. Legfőképpen Opitnoje valcmanistái aktívak. A mára virradóan 72 alkalommal provokáló kijevi bűntettekre 17 alkalommal válaszoltak a DNR önvédelmi erői.
A Donyecki Népköztársaság fegyveres erői tegnap gépesített lövészalakulatok, harckocsizóegységek, és tüzérségi csapatok bevonásával taktikai hadgyakorlatba kezdtek Donyecktől délkeletre.
A Bal-Rad értesülései szerint a műsorban magyar vendégelőadók is fellépnek.
http://www.balrad.com/2016/02/06/donbassz-121/

“Érdekességek”

Moszkvában ma Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő kissé lehűtötte a török kedélyeket. Ami Kardigan Keresztapa audienciára való jelentkezését illeti.
A szóvivő szerint Vlagyimir Putyin NEM TERVEZ kapcsolatfelvételt SEM az ankarai maffia fejével.
Tegnap esett meg az a csúfság Kardigan maffiafőnökkel, hogy equadori haknikörútjának egyik egyetemi fellépésén a török maffiózót nem igazán szívlelő csoport GYLKOS!-GYILKOS!-skandálással zavarta meg a nagyívű handabandázást. A kissé elmélázott biztonságiak végülis kicibálták a teremből a kiabálókat, akik a törökországi kurdok elnyomása és lemészárlása miatt hurrogták le Kardigant.
Az orosz védelmi minisztérium bejelentette tegnap, hogy egy török katonai beavatkozás titkos előkészületeire utaló jeleket figyelt meg Törökország és Szíria határán, több átkelőhelyen. A tárca szóvivője közölte azt is, hogy a szíriai Szarmada és a török Reyhanli közötti átkelőn keresztül Törökország éjszakánként fegyverekkel látja el a felkelők kezén lévő Aleppó és Idlíb városokat. A szóvivő szerint az Egyesült Államok és a NATO képviselői ezeket a szállítmányokat “humanitárius konvojoknak” nevezik.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet magas rangú hordavezérei közül aki csak tudott, az elmúlt néhány hétben Líbiába szökött. Líbia ugyanis nekik biztonságos menedéknek számít.
http://www.balrad.com/2016/02/05/erdekessegek/

A lengyelek meg kell vegyék az újat, nekünk a használtat adnák el

Chris Murphy amerikai szenátor szerint Lengyelország 70 Sikorsky Blackhawk helikoptert kellene vegyen, hogy ezzel megerősítse védelmi együttműködését az Egyesült Államokkal. Az amerikai fegyvergyártó cégek minden közép- és kelet-európai országban fokozott lobbitevékenységet folytatnak, beleértve Magyarországot is.
Az amerikai szenátor sajtóközleményben számolt be erről az “ajánlásról”. Murphy – aki a szenátus európai ügyekkel kapcsolatos külügyi albizottságának volt elnöke – csütörtökön elmondta, hogy korábban találkozott Tomasz Siemoniak lengyel védelmi miniszterrel, és meggyőződött arról, hogy a lengyel kormány a Lockheed Martinnal már megkezdte a tárgyalásokat, és a találkozó alkalmából személyesen is közölte a Siemoniakkal, hogy az amerikai-lengyel kapcsolatok “jóval erősebbek lennének”, ha Lengyelország a Blackhawk helikopterekből is bevásárolna.
A politikus fokozott érdeklődése a fegyverértékesítések iránt nem az “orosz veszélyből” vagy “Kelet-Európa biztonságáért” aggódásból adódik, hanem azon egyszerű okra vezethető vissza, hogy Murphy Connecticut államot képviseli, ahol a Sikorsky gyárat működtet Stratford területén, így a politikus minden egyes újabb üzletet sikerként és munkahelyteremtésként tud lekommunikálni a választóknak.
Az amerikai fegyvergyártó cégek az utóbbi hónapok során fokozták lobbitevékenységüket a közép- és kelet-európai országokban, ennek részeként Magyarországon is elkezdtek megjelenni olyan sajtóanyagok, melyek az amerikai fegyverek felvásárlásának előkészítését jelentik.
November 11-én az Index hasábjain Hegyeshalmi Richárd nevén jelent meg egy cikk, mely a “Lockheed Martin legújabb fejlesztéseként” reklámozott egy rakéta-sorozatvető rendszert, ami közel két évtizede létezik, és a gyártó a készleten maradt fölösleget akarja értékesíteni a kelet-európai piacon. A Lockheed Martin közel százmillió dollárt kapott az amerikai hadseregtől, hogy az afganisztáni misszióban lehasznált fegyvereket felújítsa, és mint az Index esetéből is látható, egyúttal intenzív lobbitevékenységet folytat az európai országokban. A térségben több országnak eladták már ugyanezen sorozat egy részét; Horvátország használt M270-es rakétarendszereket vásárol, Lengyelország pedig a raktáron maradt alkatrészek egy részét veszi meg, és az Index által népszerűsített sorozatvető rendszert “hazai gyártásban” szereli össze.
November 14-én – napokkal az Index reklámcikke után – a Magyar Idők újságírója “A Black Hawk pilótafülkéjéből az üzletbe” címmel közölt le egy publicisztikát, ami az Index fegyverajánlásához hasonló befejezéssel zárul, és egy amerikai cég használt Black Hawk helikopterekeit ajánlja megvételre: “A Pinnacle Solutions helikopterenként a Pozsony által fizetett összeg megközelítőleg feléért szállít teljeskörűen felújított szállító és harci feladatokra is alkalmas helikoptereket. Bár egy helikopterbeszerzést komolyabb kalkulációk előznek meg, mint egy családi személyautó-vásárlást, mégis jogos a kérdés: nem éri meg jobban a használt?”


http://www.hidfo.ru/2016/02/a-lengyelek-meg-kell-vegyek-az-ujat-nekunk-a-hasznaltat-adnak-el/

Térségi országokat is bevonnak a Szíria elleni agresszióba

A szaúdi hadsereg szóvivője megerősítette, hogy Rijád készen áll részt venni Szíria területén az amerikai vezetésű koalíció hadmozdulataiban, amennyiben a koalíció azt jóváhagyja. Valóra válhat John McCain szenátor terve, miszerint az Egyesült Államok a térségi országokat felhasználva kezdené meg a Szíria elleni inváziót.
Ahmed Asseri altábornagy az Al-Arabija TV-nek nyilatkozva számolt be a tervezett szíriai beavatkozásról. Elmondása szerint a légierő beavatkozása “nem ideális megoldás” és emellett szárazföldi offenzívára is szükség van. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője, John Kirby azonnal reagált a kijelentésre, Washington “üdvözli a koalíciós partnerek szerepvállalását az Iszlám Állam elleni harcban”, bár nem akart kifejezetten Asseri kijelentésére vonatkozó választ adni, a szaúdi részvétel lehetőségét egyelőre “vizsgálják”.
A The Guardian brit napilap csütörtökön meg nem nevezett szaúdi tisztekre hivatkozva azt írta, Szaúd-Arábia több ezer fős haderőt küldene Szíriába, valószínűleg Törökországgal összehangolt művelet részeként.
Rijád eddig névlegesen volt tagja annak a nyugati koalíciónak, ami a szíriai kormány vagy az ENSZ BT felhatalmazása nélkül folytat hadmozdulatokat Szíria területén, ezzel egy szuverén ország elleni agressziót hajt végre. 2015 decemberében Szaúd-Arábia létrehozott egy saját vezetése alatt álló muszlim koalíciót, ami szintén nem rendelkezik Szíria legitim kormányának felhatalmazásával a beavatkozásra.
John McCain, az amerikai szenátus katonai bizottságának elnöke, és Lindsey Graham republikánus elnökjelölt november 29-én vasárnap egy kétszer tízezer főből álló amerikai katonai kontingens bevetését kezdeményezték Szíria és Irak területén, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcra hivatkozva. Elképzelésük szerint azonban nem az amerikai hadsereg jelentené az offenzíva gerincét; az amerikai csapatok egy százezer főnyi, főként török-szaúdi-egyiptomi csapatokból álló fősereg támogatására vonulnának be.
Irak miniszterelnöke, Haider al-Abadi másnap az amerikai szenátusban elhangzottakra reakcióként kijelentette; Bagdad nem ad felhatalmazást egy ilyen katonai beavatkozásra, és nem adnak engedélyt arra, hogy külföldi fegyveres erő bevonuljon Irakba.
Napokkal később a török hadsereg bevonult Irakba, miközben Bagdad egyértelművé tette, hogy erre nem adott engedélyt.
Hétfőn Szíria külügyminisztériuma bejelentette, hogy a török hadsereg tüzérségi támadás alá vonta Latakia északi részét, és a támadásnak számos civil halálos áldozata volt. Korábban a libanoni Al Mayadeen TV közölte, hogy szíriai katonák is életüket vesztették a török területekről érkező támadások következtében.
December 30-án Basar al-Dzsafari, Szíria ENSZ-nagykövete levelet küldött az ENSZ főtitkárának és a Biztonsági Tanácsnak, amelyben kijelentette; Törökország fegyveres erői közvetlen részt vesznek a Szíriában működő terrorszervezetek támogatásában. A levél szerint Ankara a szíriai fegyveres erők ellenében segítette a terroristákat bejutni Szíria területére, és a török katonák fedezőtüzet biztosítottak az Iszlám Állam szíriai határon belépő alakulatai számára.
Bár a nyugati sajtó teljesen elfogadható és legitim műveletnek tünteti fel a nyugati koalíció beavatkozását, hangsúlyozni kell, hogy semelyik nyugati ország, se a térségi arab országok nem rendelkeznek se a legitim kormány felhatalmazásával, se az ENSZ BT felhatalmazásával arra, hogy katonai beavatkozást kezdjenek Irak és Szíria területén. Irak és Szíria kormánya egyaránt tiltakozását fejezte ki az ENSZ irányába az országaik ellen elkövetett agresszió ellen. Mindeddig egyedül Oroszország kapott felhatalmazást Szíria kormányától arra, hogy az ország területén zajló terrorellenes műveletben a légierővel részt vegyen. Az összes többi fegyveres beavatkozás – beleértve az amerikai légierő által folytatott bombázásokat is – egy szuverén ország elleni agressziónak, Szíria és Irak elleni háborús cselekménynek minősül.

http://www.hidfo.ru/2016/02/tersegi-orszagokat-is-bevonnak-a-sziria-elleni-agresszioba/

Így telepíti be jó pénzért a gazdag migránsokat az Orbán-kormány

2013 nyara óta tavaly szeptember 21-ig 2705 tartózkodási engedélyt szereztek az államkötvények révén, további 4568 engedélyt a kérelmezők családtagjai kaptak, vagyis 2 év alatt összesen 4568 gazdasági bevándorló váltotta meg Orbánéktól a jegyét jó pénzért az Európai Unióba.
De ha már az Orbán-kormány pénzért kínálja a letelepedést a külföldieknek, akkor legalább biztos megéri az államnak, nem? Hát nem. Ahelyett ugyanis, hogy sok közvetítőcég egymással is vetélkedve lenyomná az árat, a Fidesz-többség inkább párszereplős, monopolizált piacot teremtett, ahol a 300 ezer eurós állampapírokat odaadja néhány, általa kiválasztott közvetítő cégnek, ráadásul olcsóbban, csupán 270 ezerért.
Ezeket ugyan a piacinál alacsonyabb kamatozással teszi, de a lejáratkor ugyanúgy 300 ezret fizet majd vissza kamatostul. A magyar állam az olcsóbban adott kötvények mellé letelepedési jogot is ad, összességében pedig, pénzügyi értelemben vesztese lesz a tranzakciónak. Hogy miért és kinek éri meg mindez, azt valószínűleg csak Rogán Antal tudja. Egy biztos, a magyar államnak semmiképpen.
statebond.png

Így telepíti be a gazdag migránsokat az Orbán-kormány
A külföldieknek előbb pénzért letelepedési lehetőséget, majd állampolgárságot adó bizniszt, vagyis a  letelepedési államkötvényben rejlő üzletet Rogán Antal szagolta ki még 2012-ben. A letelepedési államkötvények árusításának szisztémáját lehetővé tévő törvénymódosítást (a harmadik országbeli - vagyis EU-n kívüli - állampolgárok letelepedését szabályozó törvény módosítását) még abban az évben át is vitte a parlamenten.
A kötvények árusításával megbízott cégek laza átvilágítási feltételekkel történő, pályáztatás nélküli kiválasztását az országgyűlés gazdasági és informatikai bizottság végezte. Rogán a gazdasági bizottság elnökeként ugyan állított egy olyan feltételt a jelentkező cégek számára, hogy fedjék fel valódi tulajdonosaikat, erről azonban nem volt kötelező hivatalos okiratok bemutatása, így a cégek csupán közöltek néhány nevet. Annyit tudni lehet, hogy az érdekeltek között megtalálható volt Bibó-kollégiumi szobatárs és volt politikus is.
A fideszes többségű bizottság által kiválasztott, többnyire offshore hátterű közvetítő cégek megkapták tehát az államtól az államkötvények árusítási jogát szerte a világon, amellyel óriási hasznot ígérő lehetőséghez jutottak. Ráadásul a letelepedési államkötvények hasznát nem is a magyar állam, hanem a közvetítő cégek zsebelik be, így ők járnak a legjobban az ügylet résztvevői közül.
A letelepedési államkötvény árusításának mechanizmusa a következőképpen néz ki:

A közvetítő cégek 2014 decemberéig 250 ezer, 2015 januárjától pedig 300 ezer euróért adja el az államkötvényeket olyan tehetős embereknek, akik nem Európai Uniós állampolgárok. Ezen felül a közvetítő cégek átlagosan 40-45 ezer eurónyi (kb. 12-13 millió forint) kezelési költséget is hozzátesznek az árhoz. Ezért a - ma már - 340-345 ezer eurónyi (durván 100 millió forint) összegért ezek a külföldi (az eddigi adatok szerint főként kínai) üzletemberek magyarországi letelepedési engedélyt, és ezzel együtt a vízummentes utazási lehetőségét kapnak az Európai Unió tagállamaiba és további 73 országba (6 hónap tartózkodás után igényelhető a letelepedési jog).



Ha ez még nem érné meg eléggé a közvetítőknek, további előnyt jelent a számukra, hogy ők az államtól a névértéknél olcsóbban, diszkontáron vásárolják meg a kötvényeket: a 300 ezer eurós kötvényeket tavaly kicsit több mint 269 ezer euróért vásárolhatták a cégek, ami azt jelenti, hogy a 40-45 ezer forintos kezelési költséggel együtt legalább 70 ezer euró, azaz (tavaly októberi árfolyamon) nagyjából 20 millió forintos bevételük volt egy kötvény után (mivel a névérték és kibocsátási árfolyam közötti összeg a közvetítő cégnél marad). Ebből nyilván kell áldozni marketingre, a szerződések megkötéséhez szükséges ügyvédi díjakra, összességében azonban elmondható, hogy ezzel együtt is bőven megéri letelepedési államkötvényt árulni, már annak a szűk körnek, akik árulhatják.


202-igr-2-nol.jpg
Forrás: nol.hu
Óriási haszonnal dolgoznak a kiválasztott offshore cégek
A nol.hu kiszámolta, hogy 2013 nyara és 2015 ősze között összesen 742 millió euró, azaz 230 milliárd forint értékben jegyeztek a közvetítő cégek által eladott letelepedési kötvényt, ám a diszkont miatt ebből az összegből csak 660 millió euró, tavaly októberi árfolyamon számolva 204,6 milliárd forint folyt be a költségvetésbe.
A letelepedők egyébként sosem kerülnek közvetlen kapcsolatba az értékpapírokkal, az ÁKK például lejáratkor is a közvetítő vállalkozásnak fizeti ki az államkötvények névértékét, a letelepedőknek pedig a közvetítőjükkel szemben lesz követelésük, viselve az ezzel járó kockázatot.
2013 nyara óta tavaly szeptember 21-ig 2705 tartózkodási engedélyt szereztek az államkötvények révén, további 4568 engedélyt a kérelmezők családtagjai kaptak, vagyis összesen 4568 gazdasági bevándorló váltotta meg jegyét jó pénzért az Európai Unióba. Közülük összesen 2060-an letelepedési jogot is szereztek.
Egy szabálymódosítás lehetővé tette azt is, hogy a Kínáért felelős közvetítőcég, a Kajmán-szigeteken bejegyzett Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) a Magyarországon tartózkodó kínai üzletembereknek is eladhatja a terméket. Ez a cég húzta egyébként a legnagyobb hasznot az államkötvény-üzletből. Tavaly szeptember 21-ig ők adták el a legtöbb kötvényt, főként kínaiaknak. A távol-keleti országból 6318 vásárlójuk volt. Kína tehát jó biznisz, ahogy a magyar ingatlanpiacon is akadnak lehetőségek.
202-igr-1-nol.jpg
Forrás: nol.hu
A Fidesz gazdasági bevándorlói felvásárolják az Andrássy utat
A Direkt36 kiderítette, hogy a HSSDF érdekeltségébe tartozó cég, az Avenue Garden Holding 2014 több tucat ingatlant vásárolt az Andrássy úton. A luxuslakásokat, üzlethelyiségeket és fitnesztermet vásárló cég tulajdonosi hátterét tekintve valószínűleg kapcsolatban áll a letelepedési államkötvény-üzletben érdekelt offshore cégekkel.
Az ügyben megkérdezett cégtulajdonos kínai üzletember nem adott választ a cégek egymáshoz való viszonyával kapcsolatban feltett kérdésekre, arra a kérdésre pedig, hogy milyen pénzből vették a luxusingatlanokat, előbb azt a választ adta, hogy kínai befektetők magántőkéjét, később egy levélben már azt állította, hogy a letelepedési kötvényekből származó pénzeket nem használták fel az ingatlanok vásárlásakor. Még a végén kiderülne, hogy a kötvényüzlettel a magyar kormány segítette őket olyan ingatlanok megvásárlásához, amelyek közül a nagyobbakat több mint 650 ezer forint négyzetméterenként, megfejelve 120 ezer forintnyi közös költséggel...
Forrás: Direkt36, via 444.hu
Ezen kívül az egész történetben még az sem tiszta, hogy miért van feltétlen szükség közvetítőcégekre, és miért csak az a kevés, kormánytöbbség által meghatározott vállalat foglalkozhat monopoljogon a letelepedési államkötvények árusításával, miközben, ha az állam látná el ezt a feladatot, nála maradhatna a haszon, ha pedig több cég foghatna bele az üzletbe, talán lenne, aki olcsóbban megcsinálná a munkát.
Az állam mégis monopolizált piacot teremtett, ahol a 300 ezer eurós állampapírokat odaadja a közvetítő cégeknek olcsóbban, 270 ezerért. Ezeket ugyan a piacinál alacsonyabb kamatozással teszi, de a lejáratkor ugyanúgy 300 ezret fizet majd vissza kamatostul. A magyar állam az olcsóbban adott kötvények mellé letelepedési jogot is ad, összességében pedig, pénzügyi értelemben vesztese lesz a tranzakciónak. Hogy miért és kinek éri meg mindez, azt valószínűleg csak Rogán Antal tudja. Egy biztos a magyar államnak semmiképpen.
Ki tudja persze, hogy mikor vásárolja be magát Magyarországra Kína legtehetségesebb vállalkozója, akinek Magyarországon (és véletlenül sem az EU másik tagállamában) indított vállalkozásának köszönheti majd fellendülését a magyar gazdaságot.

http://tenytar.blog.hu/2016/02/05/igy_telepiti_be_jo_penzert_a_gazdag_migransokat_az_orban-kormany

“Szaúd-Arábia kész szárazföldi csapatokat küldeni Szíriába az Iszlám Állam terroristái ellen harcolni, ha az USA vezette háborús koalíció ilyen döntést hoz” – döngette a mellét tegnap egy ottani generális.

“A királyság kész részt venni bármilyen szárazföldi hadműveletben, amelyet a koalíció adott esetben végrehajt Szíriában” – hőbörgött Ahmed Aszeri dandártábornok, a jemeni húszi felkelők ellen harcoló arab erők szóvivője az al-Arabíja televíziónak.
“Úgy véljük, hogy nem a légi hadműveletek jelentik az ideális megoldást, hanem
kombinálni kell szárazföldi műveletekkel. Eltökéltük, hogy harcolunk az Iszlám Állammal, és legyőzzük” – bizonygatta a dölyfös tábornok.
Azért érdekes ez a nagyívű bejelentés, mert a felajánlott harci cselekmény Szíria területén lenne. Annak a Szíriának a területén, amelynek akárhonnan is nézzük, van törvényes és legitim kormánya! Ameky törvényes és legitim kormány-eddigi tudomásunk szerint-CSAK Oroszországtó és Irántól kért segítséget, és hatalmazta föl ezen országokat a Szíria területén végrehajtandó BÁRMILYEN jellegű harci cselekményre.
Az orosz légierő tegnap megint portyázott-a szír kormány tudtával.
Latakia és Homsz tartományokban tovább söprik a kormányerők a terepet.
Tegnap véglegesen felszabadítottnak nyilvánította a szír kormányhadsereg Aleppo tartomány Nublo és Az-Zahra városait. Az akció eredményeként a Maarasta – Maskan autóút teljes egészében a kormányhadsereg ellenőrzése alá került.
Idlib tartományban Ubin település mellett létezett tegnap délig egy ISIS sátortábor. Dél tájban érkezett a “Tocska-U”!
A Daraa-kazán Nyugat-Guta oldala drasztikusan leszűkült. Öt település (Kissin, Al-Rastan, Talbiseh, Deir Maala és Um Sharhsuh) “Dzshabhat an-Nusra” martalócai számára már elfogadhatatlanul rotyog. Aki tudott közülük a kazán hűvösebb vidékei felé futott. Rengetegből viszont “kebab” lett.
Még náluk is cudarabbul jártak az ISIS-pribékek Mascart al-Hassan faluban. A légicsapástól megzavarodott latrok a hadsereg közeledtére egy nagy falkába verődve gyalogosan fogták menekülőre. Ám néhány fölbőszült falusi a kinyúlt martalócok fegyvereit összegyűjtve akcióba lépett. Két és fél esztendő dühét adták ki. A hadsereg csak segített befejezni a mérgelődést.
http://www.balrad.com/2016/02/05/sziria-53/