2015. április 23., csütörtök

Terrorellenes együttműködésről határoztak az Ázsia-Afrika csúcson

Terrorellenes együttműködésről határoztak az indonéz fővárosban csütörtökön lezárult Ázsia-Afrika csúcstalálkozó résztvevői - derült ki a felek által elfogadott zárónyilatkozatból.
A dokumentum aláírói abban állapodtak meg, hogy fellépnek a szélsőségesség és az internet terrorista célokra történő felhasználása ellen, valamint megpróbálják elvágni a terrorszervezetek finanszírozásának útvonalait.

"Mindannyian elítéljük a vallás nevében elkövetett szélsőséges és terrorista tetteket, a kultúrák és a vallások közötti párbeszédet támogatjuk" - hangsúlyozta záróbeszédében Joko Widodo indonéz elnök.

A Jakartában rendezett csúcstalálkozón 109 ázsiai és afrikai ország vett részt, a tanácskozáson többek között megjelent Abe Sindzó japán kormányfő és Hszi Csin-ping kínai, Haszan Róháni iráni, valamint Robert Mugabe zimbabwei elnök.

A résztvevők emellett az ENSZ, és különösképpen a Biztonsági Tanács mielőbbi átalakítására szólítottak fel, hogy a két fejlődő kontinens a jelenleginél nagyobb arányban képviseltethesse magát a szervezetben.

MTI

Hát nem egy Kalasnyikov – Félrehord a Bundeswehr géppisztoly – Leselejtezik

G36

De az impotens német hadseregnek ez is jó volt, majd 20 évig! – (SzRTI)

Leselejtezik a német hadsereg (Bundeswehr) katonáinak első számú fegyverét, a G36 gépkarabélyt, mert félrehord.
A gépkarabély jelenlegi változatának “nincs jövője a Bundeswehrben” – mondta Urusula von der Leyen védelmi miniszter szerdán Berlinben, miután zárt ülésen tájékoztatta a parlament (Bundestag) szakbizottságát a lőfegyver körüli ügyekről, amelyek hetek óta hullámokat vetnek a német belpolitikában.
A Bundeswehr több mint 167 ezer G36-ossal rendelkezik, a fegyver a katonák alapfelszerelésének része 1997 óta. A Bundeswehr külföldi küldetésein jelenleg 3 ezer katona használja. Találati pontossága azonban nagy hőterhelés esetén nem megfelelő, vagyis félrehord, amikor a csöve erősen felmelegszik, és ez veszélybe sodorhatja a katonákat. Például Afganisztánban – ahol a Bundeswehr legutóbbi, április közepén kiadott jelentése szerint 820 német katona szolgál – 300 méteres lőtávolságot tekintve 33 százalékkal csökkenhet a fegyver találati pontossága, amikor gyors egymásutánban adnak le lövéseket vele, állapították meg a német sajtóban ismertetett vizsgálatok.
A gyártó, a német Heckler & Koch vitatja a védelmi minisztérium megbízásából készített elemzések megállapításait. A tárca viszont végül a fegyver leselejtezése mellett döntött. A minisztérium most azon dolgozik, hogy a katonák minél előbb megfelelő fegyvert kapjanak a G36-os helyett – mondta Ursula von der Leyen újságíróknak. Azt nem zárta ki, hogy az új gépkarabély a G36-os egy módosított konstrukciója lehet.
Több lap szerdán arról írt, hogy a tárcánál már 2012 óta ismert, hogy gond van a fegyver lövéspontosságával. A minisztérium fegyverzetfejlesztésért felelős osztálya súlyosnak ítélte a problémát – idéztek lapok egy 2012 márciusában kelt minisztériumi dokumentumot.
Az ellenzéki pártok élesen bírálták a 2013 végén hivatalba lépett védelmi minisztert, amiért eddig nem foglalkozott a G36-os ügyével, és bírálták a konzervatív CDU-politikus elődjét is, a szintén CDU-s Thomas de Maiziere jelenlegi belügyminisztert is.
MTI – SzRTI

Több száz bank csatlakozik az új orosz pénzügyi rendszerhez

Eddig 168 bank kötött megállapodást a Rosszija Bankkal az Oroszország által fejlesztett új pénzügyi adatküldő rendszer használatáról, és mintegy 320 pénzintézet vett részt annak tesztelésében. Olga Skorobogatov, a központi bank elnökhelyettesének várakozásai szerint a tesztelést jelenleg folytató pénzintézetek mind csatlakoznak majd az új rendszerhez, ami így a közeljövőben a SWIFT alternatívájává válhat. Az új hálózat használata ráadásul olcsóbb mint a SWIFT adatforgalmi szolgáltatása, így azok a pénzintézetek, melyek felismerték a nyugati cég politikai ellenőrzésében rejlő kockázatokat, a közeljövőben átállhatnak az új alternatíva használatára.
Rosszija bank
A SWIFT (Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication) egy globális, bankközi adatforgalmat bonyolító hálózatot biztosító cég, melynek szolgáltatása arról gondoskodik, hogy a bankok biztonságos környezetben, általános szabvány szerint tudják bonyolítani a pénzmozgásokkal együtt járó adatforgalmat. A SWIFT rendszer használata történik minden egyes átutaláskor, készpénzfelvételkor, bankkártyás fizetéskor stb., ami lehetővé teszi, hogy egy adott ország pénzforgalma egyik pillanatról a másikra blokkolható legyen. A SWIFT rendszer az utóbbi években politikai fegyverré vált a nyugati országok kezében, többek között ezzel sikerült Iránt tárgyalóasztalhoz kényszeríteni (Teherán atomprogramja kapcsán).
Az ukrán konfliktus kezdetén ez a fajta nyugati érdekérvényesítés azonban átlépett egy határvonalat azzal, hogy a SWIFT politikai utasításra leállította a rendszer működését Oroszországban. Ennek célja feltehetően az volt, hogy átmeneti gazdasági káosz előidézésével segítsen tömegbázissal ellátni az Oroszországban akkortájt (is) külföldről szervezett kormányellenes megmozdulásokat. A SWIFT oroszországi rendszerének leállítása idején az orosz bankok azonban már titokban fejlesztették az új fizetési rendszert és adatforgalmi hálózatot. A SWIFT szolgáltatásának politikai indíttatású lekapcsolása így céljával ellentétes hatást váltott ki, azt követően számos orosz bank átállt az új rendszer használatára. Oroszországban az új fizetési rendszer használatát késleltetett jelleggel kötelezővé tették, az adatforgalmat bonyolító hálózat optimalizálása jelenleg zajlik, a rendszert ugyanis további fejlesztésekkel alkalmassá teszik arra, hogy ne csak az orosz bankok számára, hanem az Eurázsiai Unió teljes bankhálózata számára használható legyen.
A SWIFT alternatívája az új szövetségi rendszer egyik gazdasági alapját képezi, biztosítéka annak, hogy idegen hatalmak nem tudnak beavatkozni a tagállamok bankrendszereibe, így az Eurázsiai Unió további bővítése előtt lehetővé válik a nyugati befolyás végleges kiszorítása.

https://hidfo2015.wordpress.com/

Kínai – iráni csúcstalálkozó… a Nyugat nagy bánatára

Hassan Rohani - Xi Jinping - Dzsakarta 2015.04.23. Fotó - Xinhua - Zhang Duo
Hassan Rohani – Xi Jinping – Dzsakarta 2015.04.23. Fotó: Xinhua / Zhang Duo

Az iráni elnökkel találkozott Xi Jinping

A Xinhua kínai hírügynökség jelentése szerint Xi Jinping kínai államelnök április 23-án Jakartában találkozott Hassan Rohani iráni elnökkel. Xi Jinping hangsúlyozta, hogy Kína fontosnak tartja az Iránnal fenntartott kapcsolatokat.

A két ország viszonya fontos időszakát éli, jelentette ki. A két országnak magas szintű cserelátogatásokon keresztül kell erősítenie a politikai bizalmat, és az „övezet és út” kezdeményezéssel kell előmozdítaniuk a kétoldalú együttműködések fejlesztését. Kína kész Iránnal hosszú távú és stabil együttműködést folytatni az energia területén, hangsúlyozta.
Xi Jinping elmondta, hogy Irán és a hatok közös megegyezése jó lépés egy átfogó megállapodás felé az iráni atomkérdés megoldásáról, és ebben Kína továbbra is konstruktív szerepet fog játszani.
Rohani elmondta, hogy a két ország barátsága hosszú múltra tekint vissza, és Irán kész Kínával együtt folytatni a kapcsolatok elmélyítését minden területre kiterjedően. Elmondta, hogy Irán fontosnak tartja a hatokkal való megegyezést, és egy átfogó megállapodást remél a tárgyalásoktól.
CRI – Xinhua – SzRTI

Ukrán mozaik

Noginszkból elstartolt a 25. “Gumkonvoj” Donbassz felé. A 120 kamionból álló karaván valamivel több mint 2000 tonna portékát visz a rászorulóknak. Külön hat óriáskamion szállítja Oroszország ajándékait a donbassban élő II. világháborús veteránok számára.
gum
A hír hallatára Kijevben kitört a valcmanista ajvék. Ami szerint Moszkva a kamionokon tankokat és egyéb páncélosokat szállít a “terroristáknak”! Az alábbi vázlat szerint ez egy könnyű feladat.
rajz
majdanovics
A szomszédos Maradék-Ukrajnában zajló események megmozgatták az orosz sírkövesek fantáziáját is. Egy moszkvai mester már meg is alkotott fekete gránitból, kiváló minőségű, fotokeramiás eljárással készült mintát.
Csak a bemutató kedvéért szöveget is (sablonszöveg-semmi extra) kreált a fotokerámia alá. “Jajcenyjuk Arszenyij Majdanovics” fantázianévvel. Kissé mintha hasonlítana a képmás valakire, de ezt tudjuk be a véletlen művének. Szándékosságot feltételezni merő rosszindulat lenne.



https://balrad.wordpress.com/2015/04/23/ukran-mozaik-2/

Humán embrió génjeit módosították kínai tudósok

Humán embrió DNS-ét módosították kínai tudósok. Nyugati biológusok komoly erkölcsi aggályaiknak adtak hangot emiatt.
Huang Csün-csiu, a kuangcsoui Szun Jat-szen Egyetem professzora kollégáival a béta talasszémia nevű, örökletes vérképzőszervi kórért felelős gént „iktatta ki” úttörő technológiát alkalmazva. A béta talasszémia a dél-kínai gyerekek leggyakoribb, bizonyos esetekben halálos vérképzőszervi betegsége.
Tanulmányukat elküldték a két legnagyobb tekintélyű tudományos lapnak, a brit Nature-nek és az amerikai Science-nek, ám etikai kifogások miatt egyik sem publikálta. A Protein and Cell című szaklapban a kínai tudósok megírták, tisztában vannak azzal, hogy az ilyen típusú kutatásokat erkölcsi viták övezik.

Évtizedes gyakorlat?

A tanulmányhoz vagy „kórházak által kidobott, problémás embriókat” használtak, vagy a több spermiummal megtermékenyített petesejteket vették igénybe. Ezeket „a világ tudósai évtizedek óta használják, mivel sosem lehetne belőlük élve születés”.
Edward Lanphier brit biológus a Nature-nek azt mondta, szüneteltetni kell ezt a kutatást, amíg széles körben meg nem vitatják, milyen irányba halad.
Huang az Scmp.com szerint ugyan nem kommentálta a reakciókat, ám munkája erőteljes támogatásra talált a kínai biológusok körében. Csen Kuo-csiang, a Csinghua Egyetem biológiaprofesszora szerint a kritikák önkényesek: „Ha azt tennénk, amit mondanak, humán embriókon egyáltalán nem lehetne kutatást végezni. Az áttörések, melyek ezen a tudományterületen történnek, minden egyes embernek hasznára válnak. Sok betegség meggyógyításának, az egészség megőrzésének, a fiatalságnak, a hosszú életnek az emberi gének átszerkesztése a kulcsa. A jövőben mindez lehetővé válik és sok családot szabadít meg a szenvedéstől.”

Vitáznak az etikán

Csao Si-min, a sanghaji Futan Egyetem biológusa egyáltalán nem találja erkölcsileg kifogásolhatónak Huang kutatását, mivel „csak életképtelen embriókon kísérleteznek”, valamint „a kutatás igen messze van a klinikai alkalmazástól vagy a kereskedelmi forgalomtól”.
Csao szerint az emberi génmódosítás „elkerülhetetlen”, a technológiát növényeken, állatokon már használják, a következő lépés az ember. Arra azonban figyelmeztetett, hogy mint minden más eljárásnak, ennek is megvannak a korlátai és kockázatai: „A génszekvenciák megváltoztatása váratlan problémákat okozhat, melyek aztán nemzedékről nemzedékre öröklődnének és további károsodásokat, betegségeket váltanának ki, tehát szigorúan laboratóriumi keretek között kell őket tartani. Az emberi faj kihalásához vezetne, ha tömegesen, ellenőrizetlenül módosítanák a DNS-t.”

Dél-Koreában hazudtak

Huang kutatócsoportja 86 „megsemmisítésre szánt” embrión végzett kísérleteket, és csak 28-nál, azaz mintegy 30 százalékuknál járt sikerrel a génmódosítás. Más aggasztó jelenséggel is találkoztak: a génhasítási technológia (CRISPR) gyakran elvéti a kiválasztott gént, ezenkívül a kezelés után az embriókon mutációk is jelentkeztek.
A kísérletekről és fogadtatásukról író South China Morning Post hozzáfűzte, hogy nem ez az első eset, amikor ázsiai tudósok humán embriókon végeztek kísérleteket és ez Nyugaton felháborodást váltott ki. Tíz évvel ezelőtt dél-koreai tudósok jelentették be, hogy sikerült embriót klónozniuk. Nemzeti hősként ünnepelték őket, amíg ki nem derült, hogy nem mondtak igazat.
Az újság szerint az ázsiai kutatók általában nagyobb szabadsággal kísérletezhetnek humán embriókon, mint nyugati kollégáik, mivel a közvélemény hajlamosabb elfogadni ezt, és kevesebb a vallási ellenvetés is.

MTI

Szakértő: az USA halálosztagokat állít fel Ukrajnában

Igor Korotcsenko nemzetbiztonsági szakértő szerint nem egyedülálló dolog, ami az ukrán Nemzeti Gárda kiképzésével kezdetét vette; az Egyesült Államok olyan halálosztagokat képez ki Ukrajnában, melyeket a 60-70-80-as évek során Dél-Amerikában is használt a politikai és katonai elitben, ellenzéki körökben lefolytatott tisztogatásra. Korotcsenko elmondása szerint különösen fontos, hogy a világ figyelemmel kísérje az Ukrajnába küldött amerikai kontingens működését, mert ezeknek az alakulatoknak egyetlen feladata van, hogy professzionális gyilkosokat képezzenek azokból a személyekből, akiket eredetileg politikai alapon soroztak be az EuroMajdant követően, és önkéntes zászlóaljak kötelékében már közel egyévi valós harctéri tapasztalatot is szereztek.
Donbassz különítmény
Korotcsenko szerint elsősorban a Jobb Szektor csoportjainak erőstruktúrákba beintegrálása zajlik, ami különösen veszélyes, mert ezek a fiatalok már “megérezték a vér ízét”, és a kormány jelenlegi tevékenysége miatt egyelőre büntethetetlennek érzik magukat. A szakértő szerint az Egyesült Államok fokozott figyelmet fordít a besorozott szélsőségesek hatékony gyilkológéppé képzésére, mert az amerikaiak olyan halálosztagokat akarnak felállítani, melyek évtizedekkel ezelőtt Dél-Amerikában is működtek.
A szakértő kifejtette, hogy ezek a csoportok számos “problémát” fognak megoldani, amiben az ukrán erőstruktúrák egyébként nem lennének közreműködőek. Elsőként egy elnyomó katonai testületet állítanak fel, ami azonnal meggyilkolja a disszidenseket, az általuk dezertőrnek kikiáltott személyeket. A Jobb Szektor volt tagjai első feladataik részeként sakkban tartják majd a katonai vezetést és a sorozás erőszakos felgyorsítását biztosítják majd. Korotcsenko szerint az amerikaiak által most kiképzett alakulatok feladata lesz “félreállítani” azokat a személyeket, akik “nem elég hatékonyan” végzik Nyugat-Ukrajnában a fiatalok besorozását. Feladatuk elsősorban az lesz, hogy példát statuáljanak azokkal a tisztekkel, akik – többek között Kárpátalján is – passzivitásukkal szándékosan hátráltatják a harcoló alakulatok fiatalokkal feltöltését. Elmondása szerint ezeket az alakulatokat olyan helyeken fogják bevetni, ahol a kormány nem tudja kontroll alatt tartani az adott területet, de az amerikaiak korábbi gyakorlata azt mutatja, hogy a polgári struktúrák sakkban tartására is alkalmazva lesznek, emellett megkezdődhet a politikai élet és a sajtó “megtisztítása”.
Korotcsenko szerint a kormány számára kellemetlen újságírók és ellenzéki vezetők meggyilkolása még csak a kisebbik rossz, mert ezek a csoportok ideológiai okokból eleve arra a legalkalmasabbak, hogy a délkeleti régiókban az orosz lakosság ellen vessék be őket. Feladatuk elsősorban az lehet, hogy a függetlenedő régiókban célzott rombolást és terrorakciókat hajtsanak végre, hogy azt a látszatot keltsék, az új kormány nem képes garantálni a polgári lakosság és a civil infrastruktúrák biztonságát. Korotcsenko szerint az amerikaiak által kiképzett csoportok szabotázsok és merényletek sorozatával azon fognak munkálkodni, hogy a lakosság a kilátástalanság miatt inkább elfogadja Kijev fennhatóságát, mint hogy állandósuljon a fenyegetettség a hétköznapokban.


https://hidfo2015.wordpress.com/

Kijevben a Helytartóság korábbi ígéreteit kérik számon a bányászok ma is Valcmanékon.

“Európai életszínvonalat követelnek”-mert ezt igérték nekik. (Őket ugyanazzal a trükkel húzták be, mint minket-magyarokat. Most aztán idegesek egy kicsit, hogy Etiópia Addis-Abeba lett Bécs helyett. Mármint az életszínvonal.)
Jacenyjukék természetesen Moszkva felforgató kezeinek munkáját látják a ma már mintegy ötezres békésen “dühöngő” bányásztömeg vonulása láttán. Mert vonulnak ma ismét A Krestyjatik utca és a Kalcevo-úton sisakjaikkal dörömbölő bányászsokadalom Valcman hivatala és a Rada épülete, meg a kijevi városháza felé vonul, itt-ott a riadt valcmanisták szerint orosz ügynökökkel a soraik között. Merthogy szerintük a bányászok között fölbukkanó fehér maszkos alakok azok egytől-egyig a Kreml ügynökei.
tit
Turcsinov Rada elnök gyorsan el is rejtőzött a sokadalom érkeztének hírére, miután mára hirtelen szabadnapot rendelt el a Rada képviselőinek.
Nincsenek viszont a bányászok magukra hagyva. Legalább kétezer rohamrendőr is érkezett a a dühös tömeg fogadására. Momentán nincs nagy barátkozási hajlandóság a két tábor között. Sőt! A bányászok május 9-ét, mint a “Győzelem Napját” már be is ígérték a rendőröknek, mint a nagy verés időpontját.


https://balrad.wordpress.com/2015/04/23/feszult-a-hangulat-kijevben/



















“Ismeretlen” férfiak támadtak rá a szerdán Kijevben az elmaradt bérük kifizetésért tüntető bányászokra az energetikai minisztérium épülete előtt… (Úgy gondolják, ha maszkot vesznek föl, nem látszik a módszereikből, hogy kicsodák, s ki bérelte fel őket – SzRTI.)
Mihajlo Volinyec, az Ukrajnai Független Bányász Szakszervezet elnöke az ismeretlen támadókat “tyituskóknak”, azaz fizetett provokátoroknak nevezte. A dulakodás akkor tört ki, amikor a tüntető mintegy hétszáz bányász közül néhányan nekiálltak sátrat verni a minisztérium előtt. Sérültekről nem érkezett hír. A minisztérium épületénél a hatóságok megerősítették a védelmet.
Az első sátrat a bányászok délután mégis felállították. Többségük ezután elvonult, de egy kisebb csoportjuk ott maradt éjszakára. Volinyec szavai szerint egy kisebb sátorvárost készülnek felállítani a tárca épülete előtt. (Majdan ismét? – SzRTI.)
6893aa65ef7f
Szerdán egész nap tüntettek az ukrán fővárosban a bányászok. Becslések szerint legalább ezren érkeztek Kijevbe. Először az elnöki hivatal előtt gyűltek össze, majd egy részük a kormány épülete elé vonult. Itt már nemcsak az elmaradt bérek kifizetését és a szénipar fejlesztésének állami támogatását, a bányabezárások leállítását követelték, hanem Volodimir Demcsisin energetikai és szénipari miniszter lemondását is. A délutáni csúcsforgalomban a bányászok egy időre megbénították a forgalmat Kijev belvárosában, a Hrescsatik főutca egy szakaszán.
Azt tervezik, hogy a tüntetést a következő napokban a parlament épülete előtt folytatják… Legnagyobb részüket Ahmetov vállalata szállította 22 busszal Kijevbe…
SzRTI

Így verik át a devizásokat!

Sokan próbálkoznak újabb és újabb ügyvédekkel

Félmillió forintot fizetett ki egy devizaadós az ügyvédjének, aki a most áprilisban érkezett bíróság végzés után annyit tudott javasolni: álljon el a pertől. Másik esetben a 120 ezer forintot zsebre vágó ügyvéd „elfelejtett” elmenni a tárgyalásra, a 80 ezret átvevő jogász pedig ezt követően egyszerűen eltűnt. Most mindannyian (sok más társukhoz hasonlóan) újabb ügyvédet keresnek.

Az elszámolást követően újraindulhatnak a devizahiteles perek, de a jogszabályokkal a kört eléggé bezárták. Azóta pedig újabb jeges zuhanyként értékelhető összefoglaló vélemény született a Kúrián. Ebben a semmisség lehetséges jogkövetkezményeit elemezték. Egyelőre úgy néz ki, hogy perek ugyan lehetnek, de kimenetelük csak valóban érdemi jogászi munkát befektetve lehet kedvező. Az ügyvédek pedig ebben eddig nem igazán jeleskedtek, sok volt a futószalagon, hangzatos szlogeneket felhasználva indított eljárás. A „selejt bosszúja” pedig mostanában bukkan fel egyre többször. Úgy érzékeljük azonban, hogy hiába égették meg magukat sokan, továbbra is bíznak a csodában.
Több olvasónk is panaszolta, hogy míg megbízásakor az általa választott ügyvéd arról beszélt, „tuti nyerő” a per, mostanában csak a vállát vonogatja, vagy teljesen elérhetetlen. Az egyik esetben a „100 százalékos pernyertesség” ígéretére első körben 80 ezer forintot fizetett az adós, a per viszont el sem indult (a jogász egyszerűen eltűnt). Segítséget kért abban, hogy legalább pénze egy részét visszaszerezze. A jogász által aláíratott szerződés szövegezése azonban ezt teljesen reménytelenné tette (gyakorlatilag az volt benne, hogy az ügyvéd semmiért semmilyen felelősséget nem vállal). Az ügyvédi kamaránál érdeklődésünkre azt mondták: akkor lehetne reklamálni, ha a jogász írásba adta volna, hogy garanciát vállal a per megnyerésére. (Megjegyezzük, a 80 ezerről sem tudott az adós bizonylatot bemutatni.)
Egy szegedi adós két évvel ezelőtt fordult ismerősei tanácsára ügyvédhez. Ez a jogász is azt közölte, hogy máris érezze megnyertnek a pert. Az eljárás sem kerül sokba, mert az adós a jövedelmére hivatkozva biztosan megkapja az illeték- és költségmentességet. Az ügyvéd pedig „mindössze” 120 ezer forintot és 10 százalékos sikerdíjat számít fel. (Ő még valóban visszafogott volt, az akkoriban hozzánk érkezett információk szerint az ügyvédek általában 150-260 ezer forintot kértek el, esetenként a fizetendő összeget a havi törlesztéshez szabva.) A bíztatás hatására a devizahiteles összeszedte a pénzt, ahogy írta, kicsit gyanússá az vált, hogy az összeg átadása után 38 100 forintról kapott számát. A bíróság a tárgyalást 2014 tavaszának végére tűzte ki. Az igazi meglepetés akkor érkezett.
Van, ahol most is kígyóznak a sorok
A megbízott jogi képviselő ugyanis nem jelent meg, ráadásul az adós a bírótól tudta meg, hogy nem kapta meg az illeték- és költségmentességet, így ha veszít, 600 ezer forintot kell kifizetnie perköltségként. A devizahiteles ezt követően persze rohant az ügyvédi irodába, ahol érdeklődésére azt válaszolták, hogy „elfelejtettek” elmenni a tárgyalásra. Az illetékkedvezménnyel kapcsolatban pedig nem tartották fontosnak, hogy az adós értesítsék az új fejleményről. Sőt, még ők háborogtak azon, hogy időközben felemelték a bírósági illetéket.
Ez az adós is megkereste az ügyvédi kamarát. Állítólag magával az elnökkel beszélt, aki közölte: hagyja veszni a pénzét, mert a Kúria döntése alapján már ő maga is végig tudja vinni a saját ügyét. Azóta is újabb ügyvédet keres; továbbra is azt szeretné elérni, hogy a kölcsönt a felvételkori árfolyamon számolják el.
Egy másik esetben az ügyvéd elment a tárgyalás(ok)ra – összesen félmillió forintot legombolva az adósról. Első fokon meg is nyerte a pert. A bank azonban fellebbezett, az ügy visszakerült első fokra, és – állítja a hiteles – bizonyítási eljárást arról folytattak le, hogy ő mire költötte el a szabad felhasználású hitelt. A bizonyítás után – ahová a szomszédok, a gyerekei és az édesanyja voltak tanúként beidézve –a bíró tavaly júliusban felfüggesztette az ügyet. Az idén áprilisban jött egy végzés a bíróságról, ami után az ügyvéd azt javasolta, hogy az adós álljon el a pertől. Ő is újabb jogászt keres.
Több olvasónktól is arról értesültünk, hogy Léhmann György siófoki ügyvédnél „kígyózó sorokat” talált. Léhmann biztosan nem a ragadozó ügyvédek közé tartozik, ő alapvetően csak a költségeket kéri el az adósoktól. Tartani lehet azonban attól, hogy esetenként ez is felesleges kiadás lehet. A jogi lehetőségek ugyanis roppant mód beszűkültek, Léhmann pedig a bankokkal folytatott tárgyalásra (amelyeken azért sokszor igen jó eredményeket el lehet érni) nem hajlandó. Azt vallja, hogy „amennyiben az Országgyűlésben valamiféle hatalmi téboly, vagy más miatt a törvényalkotás során szembe mennek az íratlan jog rendelkezéseivel, akkor csak érvénytelen törvényeket hozhatnak létre még akkor is, ha látszólag ezek alakilag érvényesek”. Mi azonban attól tartunk, hogy a hatályos törvényeket akkor sem lehet figyelmen kívül hagyni, ha azok nem tetszenek.
(azenpenzem)
Bal-Rad komm: Mindaddig, amíg VAGY A “MAGYAR” PARLAMENT, VAGY A NÉPHARAG KI NEM KÉNYSZERÍTI A POLITIKAI MEGOLDÁST, addig csak a jogászok fognak kaszálni a hiteleseken! Akik pedig kölcsönöket szereznek szinte bármi áron, csakhogy egy ügyvéd tovább hitegesse őket! Mert az azt mondja-azt ígéri, amit a hiteles hallani akar! (Ismerős valahonnan?!)
A MAGYAR pedig hisz! Mert azt mondják-azt igérik neki, amit hallani akar!
DE A MAGYAR EBBE SZOKOTT BELE AZ UTÓBBI 25 ÉVBEN!
(Csak éppen semmit nem tanult belőle!)

CDC hírnök tovább megy: a védőoltásokban lévő higany okoz autizmust

A 2004-es CDC tanulmány csalásának leleplezésétől Dr. William Thompson még tovább megy. A CDC tudós azt állítja, hogy van kapcsolat az oltóanyagban lévő higany (timerozál) és az autizmus között.

Thompson azt állítja, hogy higanytartalmú vakcinát terhes nőnek ő sohasem adna be. Thompson a szavait ezzel a mondattal fejezi be: "Van biológiai valószínűsége annak, hogy a thimerosal autizmust okoz."

Ezt állítani egy olyan tudósnak, aki a CDC-nél dolgozott, miután a CDC és az amerikai kormány több millió dollárt költött annak beigazolására, hogy a higanynak nincs semmi köze az autizmushoz ... egészen rendkívüli dolog!

A mindennapi média természetesen többezerszer hivatkozott arra, hogy a thimerosal biztonságos azonban hiába próbálják máshogy magyarázni Thompson szavait, az üzenet egyértelmű.

Eközben a nagy média áramszünet Thompson kinyilatkoztatását érintve folytatódik. Az emberiség elleni bűncselekményben való összejátszás hatalmas küldetésük, amíg az emberek elég alternatív médiát olvasnak ahhoz, hogy felébredjenek!


Videó: https://www.youtube.com/watch?v=C2swbFMPb9k

Naturahírek

Kapcsolódó:
A tíz legrosszabb módja annak, ahogy gyermekeinket mérgezik: oltásokkal, az élelmiszerrel, videojátékokkal és sok mással
"Soha nem volt még biztonságos oltóanyag és soha nem is lesz" - Dr Suzanne Humphries
A "védőoltások" elkerülhetetlenül autoimmun betegségeket okoznak: PLoS Tanulmány
Tíz ok, amiért nem lenne szabad beoltatni gyermekeinket
Az orvosok csak bábok az oltóanyaggyártók kezében
A Hep B "védőoltás" károsítja a májat, amit állítólag megvédeni hivatott
A gyermekbénulás leküzdése a növényvédőszerek eltünésének és nem a polio védőoltásnak tulajdonítható
ZÉRÓ amerikai kanyaró haláleset 10 év alatt, de több mint 100 kanyaró elleni oltással kapcsolatos haláleset
Oltóanyag elleni harc: fél aggyal
Egy gyógyszerész bevallja oltásokkal szembeni pálfordulását
Kenyában a tetanusz vakcinákkal bizonyítottan faji alapú sterilizálás folyik
A Gardasil oltás átverés- aminek eddig már több millió fiatal bedőlt
CDC kutatóorvos vallomása: 'az MMR védőoltás autizmust okoz'
34 olyan grafikon, ami porba döntheti az oltóanyagipart és örökre megváltoztathatja a gyermekorvosok véleményét
Hogy miért is szükségtelenek a védőoltások?
Betiltott, rákkeltő vegyszer a csecsemőkori kötelező "védőoltásokban"
10 ok amiért az influenza elleni oltás veszélyesebb, mint maga az influenza
Orosz rulett: magyar csecsemők százezreiben okozott Shiftet a teljesen szükségtelen pneumococcus vakcina - betiltás helyett azonban kötelezővé tette a miniszter!
Megint meghalt egy egészséges lány a HPV oltás után
7 milliárd emberből 6 milliárdot el akarnak pusztítani védőoltásokkal - Te melyik csapatban leszel?
Halál Panel - Bill Gates

Meghatározó probléma lesz a gázhiány

Andy Brown
A Royal Dutch Shell holland-angol multinacionális energiavállalat nemzetközi olaj- és gázkitermelésért felelős igazgatója, Andrew Brown szerint 2040-re a világ gázfelhasználása több mint 50%-al nőhet a jelenlegihez képest, ami egyben a gázárak drasztikus növekedéséhez is vezethet. Brown elmondása szerint a vállalat próbálja a cseppfolyósított földgáz projektek előmozdításával és a mélytengeri források bevonásával csökkenteni a gázéhséget, de ez nem változtat azon, hogy Európa mindenféleképpen fokozottan rá lesz utalva a külső forrásokra.
Szerinte 2025-re a cseppfolyósított földgázra duplájára nőhet a kereslet, és a brit rendszerbe három forrásból fog érkezni a gáz 80%-a; Ausztráliából, Észak-Amerikából és Kelet-Afrikából. A Shell világszerte több mint 40 országban folytat gázkitermelést, és az utóbbi évek felvásárlásai ellenére is azzal számolnak, hogy a következő két évtized meghatározó problémája lesz a gázhiány, ami jelentősen felhajthatja a fogyasztói árakat.

https://hidfo2015.wordpress.com/

Donbassz: LNR teljes harckészültség

seb
Donbasszban mára virradóan “élesedett” a helyzet.
A Luhanszki Népköztársaság fegyveres erőinél éjfél óta teljes harckészültséget rendelt el a főparancsnokság.
készü
Szcsasztyjéból a latortüzérség a Vjeszelaja Gora hegyet lőtte mára virradóan.
A bahmutkai autópálya mentén tankokkal kísérleteztek Valcman martalócai az éjjel. Sikertelenül.
Popasznaja környékén egész éjjel lőtték egymást a felek géppuskákkal és aknavetőkkel.
Donyeck “Volvo Centere” állt egész éjszaka a latortüzérség ostroma alatt.
Gorlovka ágyúzása kisebb szünetekkel, de folyamatosan zajlott.
Szpartak, Jelenovka, Zsabicsevo, Nyizsnyij Lazovo és a donyecki repülőtér szintén egész éjjel ágyútűz alatt állott.
Peszkiben a harcok hevessége kezdi felvenni a korábbi időszak ritmusát.
Sirokinot mára virradóan ágyúkkal és tanktüzérséggel lőtte a martalóchorda.

A nyikolajevkavi partizánok is “beígértek” Valcmanéknak


A donbassz milicisták “tapasztalgatják” a robotágyút, a “Чебуратор-Cseburatort”

https://balrad.wordpress.com/2015/04/23/donbassz-lnr-teljes-harckeszultseg/

‘Háborús helyzet, terrorista import Afrikából’ – Az olaszok végre hajóblokádot szerveznek

– 1 millió néger érkezhet rövidesen Európába! –

…”A jelenlegi migrációnak semmi köze a bevándorláshoz, hanem egyenesen háborús helyzetet teremtett…” – …”Az illegális bevándorlókkal zsúfolt hajókon nem csak ártatlan családok utaznak, hanem esetleg terroristák is…”

Az olasz szenátus igent mondott egy esetleges gazdasági és hajóblokádra Líbiával szemben
Az illegális bevándorlásról szóló rendkívüli EU-csúcs előtt az olasz parlament felsőháza szerdán felhatalmazta a római kormányt arra, hogy szükség esetén a nemzetközi közösségtől gazdasági és hajóblokád bevezetését kérje a líbiai partokról induló emberkereskedelem megfékezésére.
Matteo RenziA római szenátus igent mondott a Hajrá Olaszország (FI) jobbközép ellenzéki párt indítványára, miszerint az olasz kormány az ENSZ-alapokmány 41. és 42. cikkelyének életbe léptetését kérheti. A cikkelyek többek között a gazdasági és hajóblokád bevezetését tartalmazzák. Matteo Renzi olasz miniszterelnök hétfőn még úgy nyilatkozott, hogy az észak-afrikai és a dél-európai partok közötti hajóblokád az emberkereskedőknek kedvezne, mivel még inkább magukra hagynák a bevándorlókkal teli hajókat.
Matteo Renzi az illegális bevándorlásról tartott parlamenti felszólalásában úgy fogalmazott, hogy az emberkereskedelem problémájának megoldására “lépésváltásra” van szükség az Európai Unió részéről. “Az EU-nak nem csak akkor kell léteznie, amikor költségvetésről van szó” – hangoztatta az olasz kormányfő. Hangsúlyozta, hogy Brüsszel “drámaian” kevés forrást szán a migráció kezelésére.
“Túl egyszerű azt mondani, hogy a bevándorlók fogják magukat, és menjenek haza vagy azt, hogy fogadjunk be mindenkit” – jelentette ki Matteo Renzi, aki azt javasolta, hogy közös európai menedékkérelmi eljárási rendszert dolgozzanak ki. Az olasz miniszterelnök megjegyezte, hogy az illegális bevándorlókkal zsúfolt hajókon nem csak ártatlan családok utaznak, hanem esetleg terroristák is.
Beppe Grillo, az ellenzéki 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezére blogján azt írta, hogy a következő hónapokban egymillió bevándorló érkezhet az olasz partokra a “tehetetlen olasz kormánynak” köszönhetően. Grillo szerint a jelenlegi migrációnak semmi köze a bevándorláshoz, hanem egyenesen háborús helyzetet teremtett.
Matteo Renzi az általa is sürgetett rendkívüli EU-csúcsot követően Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral egyeztet az illegális bevándorlásról hétfőn Rómában. Ban Ki Munt kedden Ferenc pápa fogadja.
MTI – SzRTI

Uniós ronggyal tüntettek az úrigyerekek – Ennyit az egyetemistákról

DSZZS20150422020-1
Budapest, 2015. április 22. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar (ELTE TáTK) hallgatóinak és oktatóinak, valamint nemzetközi tanulmányok szakos hallgatói érdekképviseletének szervezésében, “Továbbra is mi akarjuk eldönteni, mit tanulunk!” címmel megrendezett tüntetés résztvevői az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szalay utcai épülete előtt 2015. április 22-én. – MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

MTI: A felsőoktatási törvény módosításának visszavonását követelték egyetemi hallgatók a fővárosban

SzRTI: Itt van már az ideje, egy ‘Magyar Kultúrális Forradalomnak’ – melynek keretében a számonkérő népi aktivisták, – az összes liberális professzort és tanárt, kik “demokratikus” európai értékekkel rontják az ifjúság lelkét, – elküldik egy jó kis kapálásra, vagy földmunkára a gátakon.

Budapest, 2015. április 22., szerda. – A felsőoktatási törvény tervezett módosításának visszavonását és minden érintett bevonásával teljes körű, érdemi egyeztetést követeltek egyetemi hallgatók és oktatók a fővárosban, az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt szerda este tartott tüntetésen.
A demonstrálók, akik megtöltötték a Szalay utcai épület előtti utcaszakaszt, azon elvárásuknak is hangot adtak, hogy hozzák nyilvánosságra a tervezet alapjául szolgáló szakmai háttéranyagokat és hatástanulmányokat.
Deák Dániel, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója szerint van egy nemzetinek mondott felsőoktatási törvény, amely azonban az egyetemek működése szempontjából “üres halmaz”.
Nem tudni, hogyan osztják el az erőforrásokat a fizetős és nem fizetős képzésekre, hogyan finanszírozzák az egyetemeket. Az egyetemi autonómia lelke a szabad szakválasztás, a tervezet alapján azonban erről szó sincs – mutatott rá…
(Persze az országnak igen nagy szüksége van még több értéket nem teremtő jogászra, politológusra, kommunikáció és nemzetközi tanulmányok szakos, s egyéb léhűtőre, – miközben a reál szakemberek kiveszőfélben vannak. – De hegeszteni sem tud már senki, sőt a szerszámkészítést is egyre kevesebben művelik, – pedig, egy jó mérnök ezt a szakmunkát alapból tudja, – hiszen a felsőfokú tudása ezekre az alapokra épül fel… – SzRTI.)
…Véleménye szerint monopolhelyzetbe hozott intézmények indíthatnak szakokat, a rájuk szabott feltételekkel. Az oktató a társadalmi egyeztetés megcsúfolásának nevezte, hogy a felsőoktatási törvény módosításának tervezetét az intézmények csak pénteken kapták meg.
A szervezők a demonstráción “Támogasd a tüntetést!” és “Továbbra is mi akarjuk eldönteni, hogy mit tanulunk!” feliratú dobozokkal gyűjtöttek adományt. A rendezvény alatt többször felhangzott a “Szabad ország, szabad egyetem!” skandálás, és követeléseiknek a diákok sípszóval kívántak nyomatékot adni. A demonstrálók, akik többi között “Sokféle embernek sokféle oktatást, sokféle szakot, szabad vasárnapot!”, “Harcolunk, hogy tanulhassunk!”, “Hallgatók vagyunk, nem hallgathatunk!” feliratú táblákat és uniós zászlókat tartottak a magasba, a rendezvény után szolidaritásuk jeleként átvonultak az épületét elvesztő Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola elé, a Ludovika térre.
A szakstruktúra átalakításáról kedden tárgyalt a Felsőoktatási Kerekasztal. Az ülés után Palkovics László felsőoktatási államtitkár bejelentette: megmarad a nemzetközi tanulmányok és a kommunikáció szak a jövőben is. Palkovics László elmondta: a Magyar Rektori Konferencia (MRK) javaslatot tesz arra, hogyan alakítsák át a nemzetközi tanulmányok szak struktúráját, és ugyanez a helyzet a kommunikációs képzés esetében is.
Hozzátette, az MRK nem támogatta, hogy a pszichológiaképzés osztatlanná váljon, így marad az eddigi osztott rendszer. Egyetért ugyanakkor az MRK a társadalmi tanulmányok szak kivezetésével.
Az MTI kérdésére az államtitkár azt mondta: álláspontjuk szerint nincs veszélyben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kara, amely emellett még több képzést hirdethet meg.
A kivezetés nem jelenti a társadalmi tanulmányok képzést hirdető intézmények számára azt sem, hogy kevesebb pénzt kapnak, a hallgatók az intézmény egyéb hasonló szakjaira jelentkezhetnek – hangsúlyozta.
MTI – SzRTI