Amerikai szenátorok egy
csoportja egy közös levélben azt javasolta a külügyminisztériumnak,
hogy az Sz-400 rakétavédelmi rendszer külföldre értékesítése miatt
vezessen be újabb szankciókat Oroszországgal szemben.
A tervek szerint az újabb szankciók bevezetésére a Countering America’s Adversaries Through Sanctions Act
keretén belül kerülne sor, ha Oroszország eladja az Sz-400
rakétavédelmi rendszert idegen országoknak, különösen egy
NATO-tagállamnak.
A pénteken nyilvánosságra hozott levélben
az áll, hogy az Sz-400 értékesítése “bármilyen körülmények közt”
jelentős tranzakciónak minősül, és a szenátorok követelik, hogy egy
ilyen üzletnek előre meghatározott következményei legyenek.
Oroszország többek közt Kínával, Törökországgal, Indiával, Szaúd-Arábiával
és Katarral folytat tárgyalásokat az Sz-400 rakétakomplexum
értékesítéséről. Az amerikai szenátorok főként amiatt aggódnak, mert
immár NATO-tagállam (Törökország) és NATO szövetséges ország
(Szaúd-Arábia) is érintett a tárgyalásokban, ahelyett, hogy az amerikai
gyártású rakétakomplexumot vennék meg.
http://www.hidfo.ru/2018/03/az-usa-ujabb-szankciokkal-fenyegeti-oroszorszagot/
Német sajtó: el kellene törölni az uniós szankciókat
Rengeteg német vállalat
viszonyul negatívan az Európai Unió Oroszország elleni szankcióihoz, és
az EU szankciói általánosságban zavarják a német cégeket – áll a Frankfurter Allgemeine Zeitung beszámolójában.
Egy nemrég végzett közvélemény-kutatás
során a megkérdezett cégvezetők 57%-a mondta azt, hogy lépésről lépésre
vissza kellene vonni a Moszkva elleni szankciókat, miközben 37%-uk a
szankciók azonnali és feltétel nélküli visszavonását sürgette. A
kutatás során mindössze a válaszadók 5%-a mondta azt, hogy helyénvaló a
szankciók fenntartása. A lap szerint
a német cégek abban reménykedtek, hogy Vlagyimir Putyin elnökként újraválasztása után kedvezőbb irányba mozdulnak el az EU és Oroszország közti kapcsolatok.
Egy a FAZ által idézett kormánypárti
politikus szerint ráadásul rengeteg német vállalkozás a korábbi
bevételeinek akár 30%-át is elveszíthette a szankciók miatt.
A lap emellett hangsúlyozta; gyakran
egyáltalán nem jutnak banki hitelhez azok a német vállalatok, melyek
orosz cégekkel állnak gazdasági kapcsolatban. Egy decemberben megjelent
kutatás szerint Németország csak a 2015-ös év folyamán 17 milliárd
dollárt veszített a szankciók miatt.
Az Európai Unió 2014-ben léptetett
életbe gazdasági korlátozásokat Oroszországgal szemben, annak okán,
hogy az oroszok állítlag beavatkoztak az ukrán konfliktusba. Válaszként
Oroszország szintén gazdasági korlátozásokat vezetett be, számos
európai ország vonatkozásában behozatali tilalmat vetett ki bizonyos
termékcsoportokra.
http://www.hidfo.ru/2018/03/nemet-sajto-el-kellene-torolni-az-unios-szankciokat/
http://www.hidfo.ru/2018/03/nemet-sajto-el-kellene-torolni-az-unios-szankciokat/