Civil források hétfőn arról
számoltak be a szíriai állami hírügynökségnek, hogy az amerikai légierő
három helikoptere kimentette az Iszlám Állam vezetőit Észak-Szíriában
egy körbezárt területről.
A SANA
hírügynökségnek nyilatkozó forrás elmondta, hogy az amerikai
helikopterek al-Jissi és Kalu nevezetű falvak közt szálltak le, két
kilométerre Tal Hamis közelében, a Hasaka kormányzóságban. Ekkor katonák
egy a környéken található házból négy embert, köztük az Iszlám Állam
egy iraki állampolgárságú vezetőjét elkísérték, majd helikopterrel
ismeretlen helyre távoztak.
Korábban a szíriai kormány, emellett
Irán és az orosz fegyveres erők is számos alkalommal vádolták azzal az
amerikai kormányt, hogy terrorista csoportokat támogat Szíriában.
Februárban a szíriai állami sajtó arról számolt be,
hogy amerikai helikopterek az Iszlám Állam parancsnokait és
családtagjaikat Sabah al-Khair területére szállították, ahol az USA
terrorista kiképzőközpontot állított fel.
Márciusban egy iráni vezető adott át bizonyítékokat
az iráni külügyinisztérium számára arral kapcsolatban, hogy a Szíriában
működő amerikai fegyveres erők és terrorista csoportok közt “átfedések
vannak”.
Tavaly az orosz védelmi minisztérium is
azzal vádolta az amerikai vezetésű koalíciót, hogy Szíriában az Iszlám
Állam nevű terrorszervezettel kapcsolatokat ápol, és az Al-Hasakah
menekülttábort a militánsok kiképzésére használja. Ezen a helyen az
úgynevezett “Új Szíriai Hadsereg” kiképzése zajlott, melynek tagja volt
több száz dzsihádista, akik a szíriai kormány elleni harcra készültek
amerikai segédlettel.
http://www.hidfo.ru/2018/03/amerikai-helikopterek-mentettek-ki-a-terrorista-vezetot/
http://www.hidfo.ru/2018/03/amerikai-helikopterek-mentettek-ki-a-terrorista-vezetot/