2021. március 17., szerda

Elmagyarázzuk a kamujárványt az elejétől a végéig (úgy, hogy a hülyék is megértsék)

1. A karantén és távolságtartás legyengíti az immunrendszeredet, így fogékonyabb leszel a betegségekre.

2. A maszkon keresztül a saját baktériumaidat és az elhasznált levegődet lélegzed vissza, ami csökkenti az immunrendszeredet.

3. A depresszió, szorongás a lezárások, kijárási tilalom és a gazdasági összeomlás miatt akár 40% -al is csökkentheti az immunrendszeredet.

4. Az oltás megölhet azonnal, napok múlva, hetek múlva, akkor amikor a következő vírussal találkozol ami ellen az oltás miatt nem tudsz védekezni, vagy akár 5 év múlva is attól függően, hogy mit hogyan tesz tönkre a génjeidben (ez a feltételezés az eddigi koronavírus elleni oltások adatain alapul amikkel több mint 20 éve próbálkoznak, és SEMELYIK gyártónak NINCS bizonyítéka az ellenkezőjére). Minden ehhez kapcsolódó haláleset egy "új, mutáns törzsnek" lesz tulajdonítva, így a "járvány" örökké tarthat, amihez még több oltás kell, ami még több embert öl meg, és így tovább (minden erre vonatkozó részletes adatot megtalálsz a többi videóban).

A következő beadványt adták be Hágába az emberjogi büntetőbíróságra

 

Beadás helye: Nemzetközi Büntetőjogi Bíróság

Ügyészi Kommunikációs Hivatal 19519 2500 Postafiók

CM Hága Hollandia

Email: otp.informationdesk@icc-cpi.int

 

Benyújtva a Nemzetközi Büntetőjogi Bíróságra (Római szerződés 15.1 és 53. Cikk.)

 

AZ EMBERISÉG ELLEN ELKÖVETETT BŰNTETTEK ÜGYÉBEN

A panasz tárgya: Magyarország kormánya és más felek megsértették a nürnbergi törvénykönyvet

Az “Korona Igazsága csoport” orvosokból, közéleti aktivistákból és a nagyközönségből álló egyesület, akik demokratikus jogaik gyakorlása mellett döntöttek úgy, hogy nem kívánnak a kísérleti orvosi kezelésekben részesülni (Korona oltás), és úgy érzik, hogy ezzel kapcsolatban nagy és törvényellenes nyomás nehezedik rájuk Magyarország kormánya, és a járványkezeléssel megbízott „Operatív Törzs”, miniszterek, magas rangú közéleti képviselők , polgármesterek és még mások által.

Egy éve tartják a magyar népet szigorú korlátozó intézkedések között, ezzel megsértve az alapvető emberi jogainkat. :

1. gyülekezési jog

2. Szólás és vélemény szabadság

3. Szabad mozgáshoz való jog

4. Önrendelkezéshez való jog: ruházat, (maszkok kötelező viselete, megjegyzés: a magyar törvényekben a maszk csak ruházati kiegészítőként szerepel)

5. A sportoláshoz, kikapcsolódáshoz és a családtagok látogatásához való jog korlátozása

6. Un. zöld útlevél „oltás igazolás „ bevezetése, amely által egyesek (akik a kísérleti oltást megkapják) külön állampolgári jogokat kapnának.

7. A boncolások elvégzését a SARS-Cov2-nek tulajdonított haláleset esetén a vélt diagnózis igazolására vagy cáfolására!

8. Boncolás - a SARS-Cov 2 vírus általi boncolás feltérképezése, a vírus helyes kezelési módjának beállításához

9. A PCR tesztelések azonnali befejezését és helyette valós orvosi vizsgálattal valós diagnózis felállítását!

10. Az egészségügyi intézmények normális rendjének visszaállítását. Egyéb kórházi kezelések elhanyagolása, a műtétek végtelenségig való elhalasztása, korházi ágyak leépítése. Megelőző kezelések, pl értágító infúziók stb. teljes megszüntetése.

A betegeket újra vizsgálja meg és lássa el az orvos!

11. A gyermekek közösségben történő kontaktus fenntartása, a gyermekek bezárása pszichológiai problémákat vethetnek fel.

12. A szabad döntéshez szükséges tájékoztatás elmulasztása, az adatok manipulálása, tények elhallgatása, elferdítése, pl valós megbetegedések számának meghamisítása.

A témával kapcsolatban alapinformációt szeretnénk először szolgáltatni:

A Korona Vírus ellen egy innovatív orvosi kezelés kerül alkalmazásra, amely csak nemrégiben kapta meg az FDA jóváhagyását az Egyesült Államokban (kizárólag sürgősségi eljárás keretében). Ez egy nem végleges jóváhagyás, amely a vakcina 22 mellékhatásának részleteit tartalmazza. Ezen kívül orvosi szempontból teljesen egyértelmű, hogy a kezelés hosszú távú hatásának kérdését tudományosan nem vizsgálták (tesztelés és kutatás keretében). Így a kezelés hosszú távú hatása és biztonságossága a befogadókra nem ismert. Fontos megjegyezni, hogy soha nem állt szándékában ez idáig senkinek az egész világot immunizálni ezzel az orvosi technológiával, amely szintetikus m-RNS-t juttat a szervezetbe. Az összes korábbi immunizáció teljesen más alapon működött. Vagy egy deaktivált vagy egy legyengített vírust juttattak a szervezetbe és ez aktiválta az immunrendszert természetes módon a vírus ellen. Az egyik vezető virológus az innovatív orvosi kezelésben várható kockázatokat jelen beadvány

“A Nürnbergi Kódex” - olyan törvények alapján kiadott orvosi etikai kódex, amely alapján a náci bűnözőket a II. Világháború idején elkövetett szörnyű orvosi kísérletek folytatása miatt ítéltek el és az orvosi perek nürnbergi tárgyalásként váltak ismertté. A Nürnbergi Törvénykönyv a későbbiekben a Helsinki Nyilatkozat magalkotásának, valamint az magyarországi betegjogi törvény megalkotásának is alapjául szolgált.

Ismertetjük és részletesen bemutatjuk, hogy Magyarország Államban az idei évben a magyarországi kormány a minisztereivel, polgármesterekkel és más magas rangú tisztviselőkkel hogyan sérti meg illegálisan, mindenki által láthatóan és szélsőséges módon a nürnbergi törvényt nem csak egy pontjában, hanem számtalan, túl sok pontjában is.

a. Tájékoztatáson alapuló beleegyezés egy orvosi kísérletben való részvételhez – a Nürnbergi Kódex első elve az, hogy szükség van az egyén beleegyezésére és tájékoztatás utáni hozzájárulására a kezeléshez és a kísérletben való részvételre. Az egyénnek szabadon kell gyakorolnia a választás szabadságát úgy, hogy ellene nem alkalmaz senki erőszakot, csalást, megtévesztést, fenyegetést, megkeresést vagy bármilyen más típusú egyéb kényszerítést.

Amikor az Egészségügyi Minisztérium vezetői és a miniszterelnök bevezették az oltást Izraelben és elkezdték beoltani Magyarország lakóit, az oltásban résztvevőket nem tájékoztatták arról, hogy ténylegesen egy orvosi kísérletben vesznek részt, és a Nürnbergi Törvénykönyv előírja, hogy ehhez az oltásban résztvevőknek a hozzájárulásukat kellene adni. A későbbiekben kiderült, hogy a miniszterelnök a Pfizer céggel (oltóanyaggyártó cég) aláírt egy megállapodást. A miniszterelnök csak akkor jelentette be, hogy ténylegesen egy orvosi kísérletről van szó és ez a megállapodás lényege. Ez a valóságban egy embereken folytatott genetikai orvosi kísérlet, amelyet tájékozott beleegyezés nélkül, a Nürnbergi Törvénykönyv súlyos és nyilvánvaló megsértése mellett hajtanak végre.

b. Ideiglenes engedélyek titkosított dokumentumok, a tényleges célok elhallgatása. Nyilvánvalóvá vált, hogy az Eu vezetői, köztük a magyar kormány megállapodást írt alá a COVAX -al és az EMI -vel (ezen keresztül az oltóanyaggyártó cégekkel), amelynek értelmében sok millió oltóanyag dózist szállít Magyarországnak. Ez olyan meggondolásból történik, hogy az oltott magyarországi és más Eu tagállamok lakosai szolgálnak kísérleti alanyként a gyógyszergyárak számára. Megállapodtak, hogy a gyógyszergyárak megkapják az összes orvosi és személyes információt az egyének tudta vagy beleegyezése nélkül. Meg kell jegyeznünk, hogy mind a mai napig nem tették közzé ennek a megállapodásnak a tartalmát, amely érinti Magyarország állam lakosainak nagy részét. Ezzel nem tesznek eleget a törvény által előírt átláthatósági követelményeknek sem. A megállapodásban szereplő információ nagy részét továbbra is titok fedi. Érdemes megjegyezni és emlékezni arra, hogy nem a diktatúra világában élünk, ezért egyértelmű, hogy a lakosság teljes köre számára egy ilyen megállapodásnak teljesen átláthatónak kell lennie.

c. Alternatív terápiák – Az orvosi kezeléshez való tájékozott beleegyezés a Nürnbergi Kódex elvei alapján azt is jelenti, hogy a pácienseknek fel kell ajánlani számos kezelési alternatívát részletezve az orvosi folyamatot (mindent, ami ebben benne van). Ismertetni kell a kezelések előnyét, hátrányát és a kockázatát, amely minden kezelés esetében fennáll. A páciens ezen információk alapján lehet képes megalapozott személyes döntést hozni az általa előnyben részesített kezelésről. Mint korábban említettük, bármely döntést az egyénnek nyomásgyakorlás nélkül, szabadon kell meghoznia. Mindezek ellenére Magyarország állama és az Egészségügyi Minisztérium nem tud felmutatni Magyarország állampolgárai számára a koronabetegség kezelésére jelenleg rendelkezésre álló alternatívákat, amelyek bizonyítottan hatékonyak lennének és kevés, nem veszélyes mellékhatással járnának. A félelem és a kényszer légkörét megteremtve kérik az állampolgárokat, nyomást gyakorolnak rájuk (a tájékozott beleegyezési eljárás nyilvánvaló megsértésével), elrejtve az immunizálással kapcsolatos információkat. Elhallgatva az oltások kísérleti stádiumát, és annak veszélyeit. Az oltásokat olyan idős és veszélyeztetett korosztályra terjesztették ki, akikre vonatkozóan nem végeztek a gyártók semmilyen vizsgálatot a 2. 3. kísérleti fázisban. Ezek az emberek tudtukon kívül kísérleti alanyokká váltak. Az oltásra az egy éve tartó rémhírterjesztéssel, félelemben tartással, és korlátozó intézkedésekkel (amelyet a sajtó és a kormány propagál ) kényszerítik rá a lakosokat. Ezt most a közeljövőben az oltás igazolvány bevezetésével egészítenék ki.

d. A negyedik alapelv az, hogy a kísérletet a szenvedés vagy fizikai károsodás megelőzése érdekében kell végezni. A kezelés köztudottan sok halált, sérülést és súlyos károsodást okozott már eddig is az oltás után (beleértve a fogyatékosságot és a bénulást). Mindezek ellenére a kormány nem rendelt el kivizsgálást az ügyben. Meg kell jegyezni, hogy az Egészségügyi Minisztérium nyíltan elismerte, hogy az oltott katonai, oktatási és egészségügyi személyzet 41 %-a súlyos és életveszélyes mellékhatásokat mutatott (izraeli adat Pfizer). Megjegyzés: Az Astra-Zeneca-t 23 országban felfüggesztették a halálozások miatt. Nem érthető az sem, hogy miért nincsenek teljes jelentések az elhunytak vagy károsodottak számáról, amint az várható lehetne egy ilyen orvosi kísérlet során a résztvevő lakosság érdekében. Ma a boncolás be van tiltva, éppen ezért az oltás után közvetlen, vagy pár napon belül elhalálozott főleg idős emberek halálának okát eltitkolják. Az oltás halált okozó mellékhatásai ezáltal nem bizonyíthatóak.

e. Az ötödik alapelv azt mondja ki, hogy a kísérletet nem lehet elvégezni, ha okkal feltételezhető, hogy károsodást vagy halált okoz. Ezen elv megsértését lásd a fentiekben. Mint említettük, a halálesetekkel kapcsolatban az állampolgárok csak szóbeszédből értesülnek a közösségi hálózatokon keresztül (barátoktól, szomszédokból, rokonoktól). A mainstream média erről nem tájékoztat. (2-3 melléklet)

f. Egy további alapelv, hogy a kísérletért felelős személynek le kell állítani a kísérletet bármely szakaszban, ha észszerű okkal feltételezhető, hogy az a kísérlet résztvevőjének károsodását, fogyatékosságát vagy halálát okozza. Már bizonyított, hogy sok jó ember már belehalt a kezelésbe, károsodást szenvedett, fogyatékossá vált és lebénult. Az magyarországi kormány azonban továbbra is erőszakkal kényszeríti ezt a veszélyes kísérletet Magyarország polgáraira.

g. Az alábbiakban közöljük a közelmúltban megjelent publikációkat amelyek a Nürnbergi Törvénykönyv nyilvánvaló és bűncselekményes megsértését szemléltetik a kormány, a miniszterek, a polgármesterek, a magas rangú közéleti személyiségek által.

Az alábbiakban néhány példán mutatjuk be a Nürnbergi Törvénykönyv megsértését. (Teljes Felsorolás jelen beadvány 2. Mellékletében található).

 

Gazdasági nyomás alkalmazása:

1. Az egyéni kis és közép vállalkozások ellehetetlenítése a folyamatos bezárások, korlátozások által.

2. Tervezett „zöld kártya”, melynek hiányában az állampolgároknak megtiltanák a szabad mozgásjogot, és egyes szolgáltatások igénybevételét.

Társadalmi nyomás alkalmazása:

1. A szórakozóhelyek, szabadidős és egyéb szolgáltatások megakadályozása

2. Művészek, véleményformálók, közéleti képviselők a világon mindenhol propagandát folytatnak, agresszív és sértő módon büntetéssel és szankciókkal fenyegetve a népet

3. Sms üzenetekkel, agresszív média kampánnyal, folyamatos félelemkeltéssel, megszorító intézkedésekkel, tilalmakkal kényszerítik az embereket, hogy jelentkezzenek oltásra, azokra a személyekre, akik szóvá teszik a félretájékoztatás tényét, az oltások kísérleti mivoltát és veszélyeit , agresszív megjegyzéseket és rendőri intézkedéseket foganatosítanak, több orvosnál erőszakkal behatoltak a lakásukba, számítógépeket, mobil telefonokat koboztak el. Békés járókelőket, sportolókat inzultálnak. Ezzel ellehetetlenítve a munkájukat, időseket az otthonokban erőszakkal beoltanak, mindenféle belegyezés és tájékoztatás nélkül. A sort lehetne még tovább folytatni. Zsarolással, fenyegetéssel veszik rá az egészségügyi dolgozókat, egyetemistákat, alkalmazottakat, hogy felvegyék az oltást.

Az oltottak számára kedvezmények biztosítása: szabad mozgás, utazás, szórakozóhelyek, sport stb.

Magyarország Miniszterelnöke többször kijelentette, hogy az oltások biztonságosak, elhallgatva azok tényleges veszélyeit. A kormány és a Gyógyszergyártók között aláírt szerződéseket is sok szempontból homály fedi, amely csak kérdéseket vet fel a megállapodással kapcsolatban.

Jelen beadványunkban hangsúlyoznunk kell, hogy az állampolgárok ellen bevezetésre került intézkedések, beleértve a jogalkotási javaslatokat az oltatlan személyek esetében, ellentmondanak a Nürnbergi Törvénykönyvnek és az egyén teste feletti autonómiának, de még a meglévő magyarországi jogi szabályozásoknak is, beleértve az egyének méltóságával, szabadságával kapcsolatos alapjogokat, a Foglalkoztatási törvény szabadságát, a Betegek szabadságjogát, a szórakozóhelyekre és egyéb közintézményekbe való belépés jogát és más törvényeket.

Ezért és figyelembe véve a fentieket, két fő követelményt jelölünk meg:

1. Azonnal le kell állítani az orvosi kísérletet és a vakcinák beadását a magyarországi állampolgároknak.

2. A kormány utasítani kell arra, hogy vonjon vissza minden olyan jogalkotási eljárást, amely sérti az orvosi kezelésben részesülő személyek tájékozott beleegyezésének elvét, amely felszámolja az magyarországi jogállamot és a magyarországi demokráciát, ideértve azt, hogy a Zöld igazolvány nem kerülhet jogi elfogadásra, ne lehessen kiadni a be nem oltottak nevét a helyi hatóságoknak és bármi egyéb ártalmas jogalkotás ne kerülhessen bevezetésre.

3. A legnagyobb szigorúsággal kell fellépni minden olyan állami / üzleti / foglalkoztatási szervvel szemben, amely megsérti az állami munkaügyi törvényeket vagy egyéb törvényeket, amelyek lehetővé teszik a kényszerítést, a rábeszélést az oltásokra valamint a megkülönböztetést azok ellen, akik úgy döntenek, hogy nem kérik a fent említett innovatív orvosi beavatkozást.

4. Tájékoztatnunk kell Önöket, hogy jelen dokumentum egy példányát eljuttatjuk a világ média csatornáihoz, mivel a Nürnbergi Törvénykönyv megsértése a szabad világ valamennyi országában fennáll.

5. Végső megjegyzésként meg kell említenünk, hogy az Európa Tanács nemrégiben, 2021. Január 27-én hozott egy döntést, amely arra utasította az összes hatóságot, hogy ne gyakoroljon semmilyen nyomást, késztetést az emberekre azzal kapcsolatban, hogy a korona vakcinával beoltassák magukat.

Tisztelettel: Korona Igazsága civil csoport képviseletében:

2021. március. 17.

Az összes levelezést a fejlécben megadott címre és / vagy email címre kell küldeni. Az ilyen módon címzett bármely bírósági értesítés érvényesnek tekintendő, ha beérkezett és feldolgozásra került.

Joe Biden nem is AZ a Joe Biden, az ex konteó, már a Fox News műsorán!

Már a fősodrú médiákba is eljutott, ami eddig csak konteónak volt titulálva. Ennek pedig azért nagy a jelentősége, mert HA nem a patrióták, azaz a Q-team, és Trump kontrollálná az eseményeket a háttérből, egy ilyen műsort hogyan adhatna le egy fősodor beli TV adó? Minden jel szerint az alvó birkák ébresztése az USA-ban magasabb szintre lépett. Kis idő kérdése már csak míg Európában is ez elkezdődik.

Nincs SEMMILYEN járvány, MOST a lélegeztetőgépekkel öljük meg az embereket!

Öld meg a betegeket a lélegeztetőgéppel és kreálj egy újabb hullámot

A kormány: "Itt az új hullám, rengeteg ember került lélegeztetőgépre".

A valóság: Nincs SEMMILYEN járvány, MOST a lélegeztetőgépekkel öljük meg az embereket!

Barotrauma: a légnyomás hirtelen csökkenése vagy növekedése által okozott sérülés, tünet (pl. repülőgépen, könnyűbúvároknál, ill. robbanások esetén).

https://americanpressassociation.com/news-and-events/dr-cameron-kyle-ny-its-not-pneumonia-but-high-altitude-pulmonary-edema/ - Dr. Cameron Kyle-Sidell

https://hu.wikipedia.org/wiki/Intub%C3%A1l%C3%A1s

http://nursing.hu/oxidativ-stressz-mi-ez-hogyan-lehet-megelozni-es-hogyan-lehet-harcolni-ellene/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Apopt%C3%B3zis

https://hu.wikipedia.org/wiki/Iszk%C3%A9mia

http://real.mtak.hu/1308/ - Iszkémia/reperfúzió indukálta károsodás