2020. július 29., szerda

Sürgős felhívás! A koronavírus elleni oltás beavatkozik a DNS-be!

A személyes jogok több hónapos súlyos korlátozása után sok ember vágyik újra a „normális életre”, annak minden személyes szabadságával együtt. Anja Karliczek, a német szövetségi kutatási miniszter szerint a normális állapotok visszaállításának egyetlen lehetséges kulcsa egy új, még fejlesztés alatt álló oltásban rejlik. A Tagesschau szerint a német kormány 750 millió Eurót tervez erre költeni. A német kormány egyik alapvető dokumentuma félreérthetetlenül összefoglalja, hogy: „A koronapandémia akkor fog végetérni, amint a lakosság rendelkezésére fog állni egy vakcina." Ez a különös definíció a koronapandémia végéről felveti a kérdést: „Lehetséges, hogy az oltási lobbista Bill Gates mégis nagyobb befolyást gyakorol a kormányra, mint ahogy azt hivatalosan beismerik?” Bill Gates a 2020. április 12-én sugárzott ARD- interjú szerint - a világ teljes lakosságát - azaz 7 milliárd embert akar a koronavírus ellen beoltani. Egy másik interjúban azonban még neki is nyíltan be kellett ismernie, hogy a koronaoltás révén 700 000 oltáskárosodásra számít. Mivel a „sertésinfluenza elleni oltási kampány" során már sok visszafordíthatatlan oltáskárosodás volt, pl. az alvási betegség (narkolepszia), így ez az előrejelzés minden bizonnyal messze alábecsült. Ebben a sürgős felhívásban a koronavírusok elleni új típusú vakcinák fokozott veszélyére szeretnénk felhívni a figyelmet,mivel ezek az oltások közvetlenül befolyásolják az emberi DNS-t.Ezek az úgynevezett RNS-oltások sokkal több visszafordithatatlan károsodást okozhatnak, mint a Gates által előrejelzett 700 000 oltáskárosodás. Számos szakértő megerősítette ezt az aggodalmat. Csak két példát mutatunk itt: Dr. med. Wolfgang Wodarg tüdőgyógyász, aki sok éven át egy egészségügyi osztály vezetője volt. 1994-2009 között az SPD-parlamenti Bizottság tagja, a német Parlament egészségügyi bizottságának hosszú ideig elnöke, továbbá a sertésinfluenza vizsgáló bizottságának kezdeményezője volt. Orvosként és egészségügyi politikusként azt mondja: „Ez az oltás genetikailag megváltoztatja az oltott személyt. Felháborodtunk a géntechnológiával módosított növények és állatok miatt. Most minket, embereket módosítanának ezekkel az oltásokkal [...] Most emberek milliárdjait akarják beoltani. Ez nagyon nagy felelőtlenség. Csak azt tudom javasolni: Ne hagyja, hogy gyermekeit vagy Önt egy olyan vakcinával oltsák be, amelyet ilyen gondatlan módon - és rövid idő alatt állítanak elő. Ez egy üzlet. " Dr. professzor Stefan Hockertz német tudós az Eppendorfi Egyetemi Kórház Kísérleti és Klinikai Farmakológiai és Toxikológiai Intézetének igazgatója volt 2003-2004 között. Hockertz 2004 óta önálló vállalkozó. A következőképpen magyarázza az új RNS-oltást: „A szabad genetikai anyagot [...] közvetlenül a sejtekbe juttatnák, majd a sejtjeinknek ezt kellene leolvasniuk. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy az emberben egy géntechnikai változást hajtanának végre. [...] Főleg azt nem tudjuk, hogy vajon ez a genetikai anyag beépül-e a csírasejtekbe is, azaz a nő petesejtjébe vagy a férfi sperma sejtjébe, és így öröklődik-e. " Nyilvánvaló, hogy a vakcinagyártók tisztában vannak a genetikai változások veszélyével is, mivel ezen új „génvakcinák” klinikai vizsgálatának résztvevői szigorúan el kell, hogy kötelezzék magukat a fogamzásgátlás mellett. Az, hogy ezekben - az embereken felelőtlenűl elvégzett - „génkísérletekben" ,nem játszanak nyílt és becsületes kártyákkal, azt az is bizonyítja, hogy a géntechnikai törvények nem csak, hogy megtiltják közvetlenül az emberek elvégzett génmódosítását, de a definíció szerint ki is zárják azt. Az a tény, hogy a jogalkotó - az ajánlott vagy előírt oltásoknál - felmentette a vakcinák gyártóit az állampolgárok életén vagy testén történő bármilyen kárért való felelősségvállalás alól, ez egy felháborító politikai botrány. KÖVETKEZTETÉS: A génmanipuláción alapuló oltás semmiképpen sem vet véget egy világjárványnak, hanem drámai emberi katasztrófát válthat ki. A géntechnológiával módosított élelmiszereken is nyíltan fel kell ezt tüntetni és a lakosság többsége ezeket szigorúan elutasítja. Még több ember tagadná meg az oltást, ha nyíltan és egyértelműen tájékoztatnák őket arról, hogy ez közvetlenül megváltoztathatja a saját génjeiket. Itt egyértelműen átlépik a határokat, mivel a lakosság csak azért gyanútlan, mert a tömegtájékoztatás szinte soha nem kritizálja az oltásokat. A döntő kérdés ezért az: Miért nem világosítja fel a tömegtájékoztatás átfogóan a lakosságot az RNS-oltás kockázatairól? Lehet, hogy a gyógyszerészeti reklámbevételekkel felelőtlenül lefizették és elhallgattatták a tényeket? Kedves nézők! Önök szerint is rögtön figyelmeztetni kellene az embereket erre a magas kockázatú „gén-oltásra”? De ki figyelmezteti a gyanútlan embereket, ha a tömegtájékoztatás felelőtlenül hallgat? Csak egy kiút van: tájékoztassa Ön a lehető legtöbb embert. Kérjük, támogassa a sürgős felhívásunkat, azzal, hogy ezt a videót MOST elterjeszti a közösségi platformokon a megjelenő link segítségével. Ily módon a korona krízisnek nem egy védőoltás, hanem egy felébresztett nép vet majd véget.

ettől kw./str.

Források/Linkek: Impfpflichten: https://www.tagesschau.de/inland/geld-corona-impfstoff-101.html
https://www.bundesfinanzministerium.de/Content/DE/Standardartikel/Themen/Schlaglichter/Konjunkturpaket/2020-06-03-eckpunktepapier.pdf?__blob=publicationFile&v=9

Bill Gates prognostiziert 700.000 Opfer durch Corona-Impfung https://kenfm.de/bill-gates-prognostiziert-700000-opfer-durch-corona-impfung/
https://d33wjekvz3zs1a.cloudfront.net/wp-content/uploads/2020/05/Gates-700000-Dead.mp4?_=1
Impfschadensfälle bei der Schweinegrippe: https://www.youtube.com/watch?v=1--c2SBYlMY
https://www.spiegel.de/gesundheit/diagnose/schweinegrippe-impfstoff-pandemrix-risiken-wurden-ignoriert-a-1229144.html
https://www.spiegel.de/gesundheit/diagnose/schweinegrippe-impfung-schweden-entschaedigt-narkolepsie-patienten-a-1092175.html
https://www.aerztezeitung.de/Medizin/Schlafkrankheit-nach-Impfung-Lebenslange-Rente-231107.html
Dr. Wolfgang Wodarg https://de.wikipedia.org/wiki/Wolfgang_Wodarg
https://www.youtube.com/watch?v=1YFR13uRolE
https://www.wodarg.com/impfen/
Professor Hockerts https://de.wikipedia.org/wiki/Stefan_Hockertz
https://vimeo.com/437116241
(Min. 33:15) Verpflichtung der Teilnehmer an der klinischen Erprobung https://clinicaltrials.gov/ct2/show/NCT04283461?term=vaccine&cond=covid-19&draw=2
Gentechnikgesetz https://www.gesetze-im-internet.de/gentg/BJNR110800990.html
Haftung für Impfschäden https://de.wikipedia.org/wiki/Impfschaden#Haftung
https://www.gesetze-im-internet.de/ifsg/__60.html

2020. július 28., kedd

BILL GATES és A NÉPESSÉG KONTROLL HÁLÓZAT

A CORBETT jelentés

A videó javított felirattal: https://bayfiles.com/5507zbx5p7/Bill3_rar vagy: http://dl.free.fr/wK05tzKLe ...és csak a javított felirat: https://data.hu/get/12683774/Bill3.srt

Eredeti video:
The Corbett Report, Bill Gates and the Population Control Grid

https://www.bitchute.com/video/igx86PoU7v8/

Még mélyebbre rúgja az árokba a kormány az út szélén hagyott adósokat

Július 2-án lejárt az árverési moratórium. Azon a napon a még korábban elindított és folyamatos ingatlan árverések száma 124 db volt. Július 26-án ez szám már 1532 élő árverést mutatott, és a számuk – feltehetőleg – meredeken nőni fog – olvasható Barabás Gyula pénzügyi tanácsadó Facebook-bejegyzésében.
A poszt szerint egy július 15-én, a Magyar Közlönyben megjelent törvény módosította a bírósági végrehajtásról szóló törvényt úgy, hogy az kifejezetten káros a bajba került adósok számára.
– A legfontosabb, és az érintettek számára legsúlyosabb változtatás, hogy a mostanáig 60 napos árverési időszakot ingóságok esetén négy, ingatlanok esetén három szakaszra bontja a törvénymódosítás. Ez egyben azt jelenti, hogy amíg korábban két hónap állt az adósok rendelkezésére, hogy bíróság előtt megtámadják az eljárást és annak felfüggesztését kérjék, addig most ingóság esetén 15, ingatlan esetén 20 nap alatt dobra verhetik a vagyontárgyakat, illetve a lakást – magyarázta a részleteket a Magyar Hangnak Szepesházi Péter ügyvéd. – Ez egyebek mellett azért szül ellenérzést az emberben, mert a felgyorsított árverési eljárással párhuzamosan nem intézkedtek a bírói eljárás felgyorsításáról. Így könnyen előfordulhat, hogy az egyébként megalapozott felfüggesztésről szóló döntés már későn érkezik, s bár a bíróság határozata szerint még maradhatott volna a lakás vagy az ingóság az adós tulajdonában, mégis elárverezik azt. Az út szélén hagyott családoknak pedig minden egyes nap haladék az életüket jelentheti.
De nem csupán ennyi a bajban lévő embereket sújtó változtatás. Amennyiben nem érkezik érvényes licit egy vagyontárgyra, úgy automatikusan érvénybe lép a 15 napokra osztott szakaszolás, ami akkor áll meg, ha valaki licitál az adott időszakban.
Ingóság esetében az első szakaszban, azaz az első tizenöt nap alatt a kikiáltási ár 75 százalékáért lehet elvinni a vagyontárgyat, a második 15 napon már a feléért, a harmadik szakaszban negyedéért, 45 nap elmúltával pedig akár a kikiáltási ár 1, azaz egy százalékáért is meg lehet szerezni azt. A könnyebb érthetőség kedvéért a bejegyzés egy példát is hoz erre.

Az egymillió forintra értékelt autó kikiáltási ára 750 ezer forint lesz, az idő teltével pedig akár 7500 forintért is meg lehet szerezni a járművet.

– Mindezek ismeretében fel lehet tenni a kérdést, ki fog ilyen esetben a 46. nap előtt licitálni, illetve hogy ez a jogszabály módosítás vajon kinek az érdekében történt. Józan ésszel nem lehet azt mondani, hogy az adósok védelme volt a cél – hangsúlyozta Szepesházi Péter.
A módosított jogszabály szerint ingatlanra, amennyiben nem lakóingatlanról van szó, a kikiáltási árnak legalább az 50 százalékára rúgó összeggel lehet licitet tenni. Amennyiben lakóingatlanról van szó, úgy a kikiáltási ár 70 százaléka lehet legkisebb árajánlat, akkor viszont, ha az árverést megelőző legkevesebb fél évben az ingatlan volt az adós bejelentett állandó lakcíme, és nincs más ingatlan a nevén, akkor nem lehet kisebb a licit, mint a kikiáltási ár.
A részletek értelmében nem lakóingatlan esetén az árverés első húsz napjában a kikiáltási ár 90 százalékán lehet érvényes licitet tenni, a második húsz napon 70 százalékon, a harmadik szakaszban pedig 50 százalékon. Lakóingatlan esetén ugyanezek az számok 90, 80 és 70 százalék a fenti kivétellel, azaz hogy a tényleges lakhelyül szolgáló lakást nem lehet a kikiáltási ár alatt megszerezni az árverésen.
Csakúgy, mint a vagyontárgyak árverezésével kapcsolatosan, ezekben az esetekben is vélelmezni lehet,

hogy nem nagyon lesz érvényes licit a negyvenedik nap előtt, hiszen így jóval olcsóbban hozzá lehet jutni a fizetésképtelen adósok ingatlanjához. Ez egyben azt is jelentheti egy nagyobb adósság esetén, hogy hiába árverezik el az ingatlant, a lakhatás nélkül maradt család nyakában még akár milliós-tízmilliós tartozás is maradhat.

Kérdésünkre Szepesházi Péter arról is beszélt, hogy a kikiáltási ár alapjául szolgáló becsértékről az illetékes önkormányzat ma már íróasztal mellett, szemrevételezés nélkül hoz határozatot, amely alapján aztán a végrehajtó dönt a tényleges kikiáltási árról. Kifogásolni pedig ma már nem 60-70 ezer, hanem 200 ezer forint körüli összeg ellenében tud csak az adós, akkor is, ha piaci ár alatti a becsérték.
Hajdú Péter – Magyar Hang

2020. július 19., vasárnap

A hatóságok nem tudják megszámolni az embereket, ha közel állnak egymáshoz

Előzmények: http://lowoa.csapata.hu/cikkek/nagyon-gyorsan-emelkedik-a-koronavirus-aldozatainak-szama-71217/http://andre.csapata.hu/cikkek/koronavirus-jarvany-micsoda-veletlenek-71218/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/koronavirus-71256/ ,   http://lowoa.csapata.hu/cikkek/nagyon-gyorsan-emelkedik-a-koronavirus-aldozatainak-szama-71217/, http://andre.csapata.hu/cikkek/mar-ket-orszagban-hadiallapot-a-covid-19-miatt-71354/, http://lowoa.csapata.hu/cikkek/csak-17-a-valos-latnokok-szama-71583/, http://andre.csapata.hu/cikkek/ujabb-virus-a-latomezoben-17-szerintem-a-farizeus-viselkedes-m-71582/ , http://lowoa.csapata.hu/cikkek/evszazados-titkos-tervek-71599/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/a-lengyel-kereszteny-testvereink-uzenete-71604/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/szemezgeto-oktatasi-intezmenyek-bezarasarol-71608/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/szent-corona-a-jarvanyok-elleni-vedoszent-71628/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/varga-laszlo-orzoje-vagy-testverednek-71637/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/ez-az-igaz-vedelem-71642/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/oltaskenyszer-daniaban-71644/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/imak-a-koronavirus-idejen-71655/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/az-elso-hazai-koronavirusos-halalesettol-71657/http://andre.csapata.hu/cikkek/vasarnaptol-nincsenek-nyilvanos-misek-magyarorszagon-71671/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/ilyen-megnyilatkozasbol-is-egyre-tobb-lesz-egy-tanulmany-millio-beteg-71693/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/keres-71696/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/nem-elhetunk-allando-rettegesben-h-most-megkapod-vagy-nem-kapod-meg-71725/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/marcius-25-ei-uzenetben-harom-miatyankot-ajanlanak-71743/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/veget-er-az-irgalmassag-korszaka-es-belep-az-emberiseg-az-igazsagossa-71761/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/1957-ben-2334-benulas-tortent-amely-143-esetben-vegzodott-halallal-71773/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/szemtol-szemben-beszelhetek-cimerol-71776/ , http://lowoa.csapata.hu/cikkek/a-koronavirus-a-veletlen-muve-vagy-biologiai-fegyver-71788/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/nigeriai-barnabas-sajtotajekoztatoja-2020-04-01-71811/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/vassula-ryden-a-vegidokben-megvalosulo-profeciak-71815/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/csak-az-ima-bojt-lassithatja-le-az-esemenyek-sorozatat-71822/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/gobbi-atya-volt-titkaranak-reflexioi-a-mai-koronavirusos-helyzetre-71842/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/miert-buntetem-pest-megyet-budapest-miatt-71853/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/mindenkinek-ajanlom-hogy-nezzen-magaba-mielott-befejezi-a-napot-71880/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/melyik-orszag-kezdi-el-visszavonni-az-eletellenes-torvenyeket-71899/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/aprilis-25-ei-uzenet-elegge-sok-mindenrol-lerantja-a-leplet-71903/ ,  http://andre.csapata.hu/cikkek/kepzelt-puspoki-korlevel-a-koronavirus-jarvany-idejen-71923/ , http://lowoa.csapata.hu/cikkek/kepzelt-puspoki-korlevel-koronavirus-jarvany-idejen-71925/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/a-fajdalmas-igazsag-hogy-mekkora-gazsag-van-sokak-sziveben-71946/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/ez-a-valaszom-bizvan-benne-hogy-tobben-is-felfogjak-mit-akarok-mondan-71951/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/vere-rajtunk-es-fiainkon-mt-27-25-71955/http://andre.csapata.hu/cikkek/3500-rendor-vette-korbe-fatimat-mennyi-fogja-csiksomlyot-71974/ , http://front.bloglap.hu/cikkek/veritas-liberabit-vos-jn-8-32-az-elmult-hetek-legfontosabb-esemeny-71977/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/mi-is-ez-a-merlegeles-joga-71980/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/a-tegnapi-napra-vonatkozik-71983/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/jezus-szobor-arcat-konny-aztatja-sir-72015/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/a-majus-17-ei-uzenetben-eleg-erdekes-figyelmezteto-jelzesek-72060/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/roma-kulcsai-istennek-az-orok-atyanak-lettek-visszaadva-20110606-72110/ http://andre.csapata.hu/cikkek/junius-3-ai-uzenet-legfontosabb-mondandoja-72113/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/valtozas-a-magyar-megyei-osszesito-mostantol-az-aktiv-eseteket-irja-72135/http://andre.csapata.hu/cikkek/kell-e-a-koronavirus-ellen-vedooltas-72157/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/vac-kifeketedett-kaposvar-budaors-s-paszto-meg-nem-latom-hogy-epuln-72266/ , http://andre.csapata.hu/cikkek/fejetol-budoslik-a-hal-nincsen-kedvem-reszletezni-mivel-megeljuk-72336/ ,   ,  ,



GYMS 78-79-81-82-83-84-85-86-87-88-89-90-91-93-97-96-98-100-102-103: Győr, Mosonmagyaróvár, Pannonhalma, Ravazd, Sopron, Töltéstava

Vas 23-24-25-27-28-30: Bük, Csákánydoroszló, Sárvár, Szombathely

968 Zala 224-226-231-241-243-245-247-251-252-253-255-256-257-258-259-260-261-260-261-262-263-262-263-264-265: Gellénháza, Keszthely, Murakeresztúr, Nagykanizsa, Sárhida, Türje, Vonyarcvashegy, ZALAEGERSZEG, Zalalövő, Zalaszentgrót,


1043 KE 278-283-285-287-290-295-298-300-298-300-301-302-305-307-308-309-310-312-313-315: Ács, Dorog, Esztergom, Kisbér, Lábatlan, Oroszlány, Tardos, Tát, Tata, TATABÁNYA, Tokod

910 F 378-379-380-379: Aba, Bakonycsernye, Besnyő, Bicske, Bodajk, Csősz, Dég, Dunaújváros, Enying, Ercsi, Etyek, Gárdony, Káloz, Kőszárhegy, Lajoskomárom, Lovasberény, Martonvásár, Mezőfalva, Mezőszilas, Mór, Nagylók, Nagyvenyim, Nádasdladány, Pákozd, Pázmánd, Perkáta, Polgárdi, Pusztaszabolcs, Sárbogárd, Sárkeresztes, Sárszentágota, Sárszentmihály, Seregélyes, Sukoró, Szabadbattyán, Szabadegyháza, Székesfehérvár, Tác, Tordas, Vajta, Velence, Vértesboglár

Vp 23-28-30-31-32-34-36-37-41-43-48-50-52-54-56-58-59-60-62-63-64-65-66-67-66-63-65-66-67-71-72-74-76-/87-91: Ajka, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonszepezd, Csopak, Pápa, Tapolca, Várpalota, Veszprém, Zirc


S 23-24-25-26-27-28-29-22-23-24-25-26-27-28-33: Barcs, Balatonlelle, Kaposvár, Somodor

T: Fadd, Paks, Simontornya, Szekszárd,

B 23-28-29-32-33-34-35-33-34-35-36-37-38-37-39-40-41-42-44-45-46: Bakonya, Bóly, Kozármisleny, Kővágószőlős, Mohács, Pécs, Siklós


BK 23-24-20-21-23-24-25-27-29-30-31-35: Géderlak, Izsák, Kalocsa, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Lajosmizse

CSCS 124-125-130-133-134-137-138-139-143-144-146-148-150: Hódmezővásárhely, Kistelek, Sándorfalva, SZEGED, Szentes, Újszentiván

Békés: Békés, Békésszentandrás, Kondoros, Magyarbánhegyes, Nagymágocs, Sarkad, Szarvas


JNSZ 23-24-25-26-17-18-19-17-18-19-20-21-22-23-24-25: Jászberény, Szolnok

HB 23-24-25-26-27-21-22-23-24-26-25-26-28-30-40-43-44-46-49-55-56-57-59-61-62: Debrecen, Egyek, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Nyírábrány, Téglás

SZSZB 24-25-27-28-34-36-37-38-40-41-42-43-44-43-44-45-47-48-49-38-39-38-40-41-42-43-44-47-48-50-51-52-53-54-55-56: Kisvárda, Nyíregyháza, Újfehértó, Vásárosnamény


N 24-25-27-28-31-32-35-36-37-42-43-47-50-52-49-51-52-53-55-53-54: Balassagyarmat, Buják, Diósjenő, Karancslapújtő, Nógrád, Nógrádkövesd, Rétság, Salgótarján, Szendehely, Szécsény, Szécsényfelfalu

Heves 22-23-24-26-28-27-28: Balaton, Bekölce, Eger, Gyöngyös, Kisnána, Ludas, Markaz, Szilvásvárad

BAZ 44-45-48-50-52-53-54-59-62-63-64-65-63-64-61-62-63-65-70/-82-84-85-86-88-97-100-105-108-115-117-120-121-122-/ 124-125-126-127-128-130-131-137-139-142-143: Borsodnádasd, Cered, Cigánd, Emőd, Encs, Járdánháza, Kazincbarcika, Mezőkövesd, Miskolc, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szikszó, Szirmabesenyő, Tard, Tiszaújváros



546 Pest 624-625-627-629-631-632-635-639-640-641-644-645-648-651-656-657-660-663-666-669-675-/ 680-681-682-685-690-691-692-695: Abony, Acsa, Albertirsa, Bénye, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Cegléd, Csemő, Csömör, Dabas, Diósd, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser,   ÉRD, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Herceghalom, Inárcs, Isaszeg, Kiskunlacháza, Kismaros, Kistarcsa, Kosd, Kóspallag, Maglód, Makád, Mende, Mogyoród, Monor, Nagykáta, Nagykőrös, Nyáregyháza, Ócsa, Őrbottyán, Páty, Pilis, Piliscsaba, Pócsmegyer, Pomáz, Sülysáp, Solymár, Százhalombatta, Szigethalom, Szob, Szokolya, Sződliget, Tápiószecső, Tápiószentmárton, Tárnok, Telki, Tóalmás, Tököl, Újhartyán, Újszilvás, Üllő, Vác, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Zsámbok

Koronavírus és más járványok jönnek ... Ébredjen! ... Az Antikrisztus nagy megpróbáltatásának kapuján vagyunk ... Az események kronológiája a béke korszakáig






Az orosz koronavírus védőoltást tíz nap múlva kezdik beadni embereknek - mondta Kirill Dmitriev, a Russian Direct Investment Fund vezetője a Rossiya-24 TV csatornán.

Ez lesz a világon az első beadott védőoltás. Az év végére nagyjából 10 millió oltást fognak gyártani havonta.

Oroszország jelenleg tárgyalásokat folytat Brazíliával és Indiával, mivel lehet, hogy ott is fogják gyártani a védőoltásokat. Húsz további ország szintén érdeklődést mutatott a védőoltás gyártása iránt. Több mint öt ország működik együtt Oroszországgal az ügyben.

A moszkvai Burdenko katonai kórház befejezte az utolsó orvosi vizsgálatot az oltással kapcsolatban, melyet önkénteseken hajtottak végre. A védelmi minisztérium jelentette, hogy nem észleltek semmilyen eltérést vagy mellékhatást. Az eredmény az volt, hogy minden önkéntes immunis lett.

A katonaság azért vesz részt a védőoltás kifejlesztésében, mert az orosz hadseregnek tudományos és klinikai potenciálja van az ügyben.


https://gloria.tv/post/znDRn1rEm4Pe16RvHyEiijJm1

Szakemberek egybehangzóan azt állítják, hogy megérkezett a koronavírus-járvány új hulláma, a vírus újra a nyakunkon van. Ezt jelzi, hogy Európa több országában ismét szigorítanak, Spanyolországban kétezer fölé emelkedett az új esetek száma, Oroszországban megduplázódott a meghaltaké és Németországban újra országos a járvány.

BILL GATES TERVE, HOGY BEOLTSA A VILÁGOT

A CORBETT jelentés

A videó javított felirattal: https://bayfiles.com/P6wf1fF5p4/Bill2_rar vagy: http://dl.free.fr/lWvBj7Zeb...és csak a javított felirat: https://data.hu/get/12637519/Bill2.srt

Eredeti video:
The Corbett Report, Bill Gates’ Plan to Vaccinate the World

https://www.bitchute.com/video/o7A_cMpKm6w/

2020. július 17., péntek

Fejétől büdöslik a hal, nincsen kedvem részletezni, mivel megéljük...

Korunk egyre inkább afelé halad, hogy a világot szétszedje, és egyre inkább oda jut, hogy ezt a szétszedett valamit nem képes többé összerakni.
[Az első fotón a Szent Péter bazilikában a Péter apostol sírja felett felállított pápai oltár látható a Bernini-féle baldachinnal és oszlopokkal, a másodikon a 2019. október elején történt gyalázatos szentségtörés, amikor az oltár elé, tehát Péter apostol sírja felett felállítottak és dicsőítettek egy bálványszobrot. Erről az eseményről a szöveges beszámoló ITT olvasható, a videófelvétel ITT látható.]


MEDJUGORJE 2012. augusztus közepén. Az ismert zarándokhely, Medjugorje felett egy hatalmas tüzes kereszt jelent meg - állítják a szemtanúk.

2020. július 15., szerda

Szerdától a Volánbusz tulajdonosa a MÁV

2020. július 15-től a Volánbusz Zrt. tulajdonosi joggyakorlója a MÁV Zrt. lesz, ezzel egységes stratégiai irányítás alá kerül a vasúti és a buszos tömegközlekedés. Minderről Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter írt az MTI-nek kiadott közleményében. Ezzel egy legalább nyolc éve napirenden lévő átalakítást hajt végre a kormány.
A társaságok önállósága, szakmai irányítása megmarad, a cégek által ellátott személyszállítási feladatok nem változnak. A közös stratégiai irányítással a miniszter szerint hosszú távon  egységes lesz az autóbuszos és vasúti menetrend, egységes jegy- és tarifarendszert vezetnek majd be és összehangolják a vasúti ráhordó hálózatokat és csatlakozásokat.
A miniszter szerint az egységes irányítási struktúra megteremtésével az ország egész területén javul majd a közösségi közlekedés, a vidéki lakosok mobilitása is biztosított lesz, és környezetkímélőbbé válik majd a városi és elővárosi közlekedés.

Nyolc éve szó van erről

A MÁV és a Volán összeolvadása évek óta napirenden lévő téma, ezzel lehetne ugyanis garantálni, hogy össze lehessen hangolni a vasúti és közúti tömegközlekedés fejlesztéseit és egységesíteni lehessen a jegyrendszert és hatékonyan kiváltani a MÁV gyér forgalmú szárnyvonalait.
Az Orbán-kormány már 2012 januárjától közös holdingba akarta szervezni a vonat- és autóbuszos közlekedést, akkor viszont, ezt viszont akkor arra hivatkozva halasztotta el a kormány, hogy előbb kezelni kell a MÁV maga előtt görgetett adósságát. Később, 2015-ben Vitézy Dávid, a BKK volt vezérigazgatója kapta meg a feladatot, hogy hangolja össze a MÁV és a Volán működését, amire akkor fél évet kapott. Legutóbb pedig 2019 nyarán tett javaslatot arra a kormány, hogy közös holdingba szervezné a MÁV-ot és a busztársaságot, amelyek együtt az Innovációs és Technológiai Minisztérium irányítása alá kerülnének. A most kiadott közlemény alapján úgy tűnik, hogy a kormány végül elvetette a közös holding felállításának gondolatát.A két közlekedési vállalat összevonásáról legutóbb idén májusban volt szó, akkor nyilvánosságra került Tarlós István volt budapesti főpolgármester a kormánynak írt levele arról, hogy a járványhelyzet jó alkalmat teremt több, régóta halogatott közlekedési fejlesztés, így a MÁV-Volán összevonás végrehajtására is. Tarlós akkor azzal érvelt, hogy a járvány miatt bevezetett kijárási korlátozások alatt az összevonás kisebb hullámokat verne, kevésbé figyelne fel rá az ellenzék, a sajtó és az érintett szakszervezetek.
Frissítés:
Cikkünk megjelenése után, szerda kora délután Dávid Ilona, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója bejelentette, távozik a vállalat éléről. Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter 2018 augusztusában a Volán-társaságok reorganizációjára, újjászervezésére kérte fel a menedzsert. A távozó elnök-vezérigazgató irányításával 2019. október 1-jén megvalósult a Volán-társaságok integrációja, a hét regionális központból létrejött egy egységes, országos szolgáltatási lefedettséget biztosító 19 ezer munkavállalót foglalkoztató közszolgáltató vállalat. Dávid Ilona 2010-2012 között a GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója, 2012-2018 között a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója volt.

https://index.hu/gazdasag/2020/07/15/mav_volan_osszeolvadas/

2020. július 13., hétfő

Fontos frissítések a brazil LGPD adatvédelmi törvénnyel (Lei Geral de Proteção de Dados) kapcsolatban


A Google Ads csapata
Termékfunkciók
A frissített LGPD-feltételek mellett az LGPD-nek való megfelelés érdekében termékellenőrzési opciót tervezünk biztosítani ügyfeleink számára. Ebben a cikkben talál további információkat azokra a termékfunkciókra vonatkozóan, amelyek segíthetnek az LGPD-nek való megfelelésben. Amennyiben úgy gondolja, hogy Önre is kiterjedhet az LGPD hatálya, javasoljuk, hogy egyeztessen a jogi tanácsadóival, és mérjék fel, hogy szükség lehet-e módosításokra.

A Google adatvédelmi irányelveiről a privacy.google.com/businesses oldalon olvashat részletesebben.
Üdvözlettel:

A brazil LGPD (Lei Geral de Proteção de Dados) egy új adatvédelmi törvény, amely a Brazíliában tartózkodó felhasználók személyes adatait kezelő (Brazília területén vagy azon kívül működő) vállalkozásokra vonatkozik. Az új törvény várhatóan 2020. augusztus 16-án lép majd életbe, de mivel a brazil kormányon belül továbbra is folynak az egyeztetések a törvénnyel kapcsolatban, előfordulhat, hogy a hatálybalépés dátuma változni fog.
A feltételek módosulása
A Google már jelenleg is olyan adatvédelmi feltételekkel dolgozik, amelyek megfelelnek az európai általános adatvédelmi rendeletnek (GDPR), illetve a Kalifornia állam fogyasztókra vonatkozó adatvédelmi törvényének (California Consumer Privacy Act, CCPA). Ezeket a már meglévő adatvédelmi feltételeket ki fogjuk egészíteni az LGPD feltételeivel. A Google státusza az egyes termékek adatkezelőjeként vagy adatfeldolgozójaként az LGPD törvény vonatkozásában ugyanaz lesz, mint a GDPR esetében. Az LGPD feltételeivel frissíteni fogjuk a meglévő adatvédelmi feltételeinket, így amennyiben a meglévő adatvédelmi feltételek már szerepelnek a szerződésében, Önnek nincs teendője az LGPD feltételeinek elfogadására vonatkozóan. Itt tájékozódhat az adatvédelmi feltételeinkkel, illetve azzal kapcsolatban, hogy mely termékek esetében szükséges azok elfogadása.

2020. július 9., csütörtök

Az informátor John Perkins leleplezi a titkos világbirodalmat

Az USA a második világháború óta globális világhatalommá fejlődött. Ezt az bizonyítja legjobban, hogy az USA mintegy 1000 támaszponttal, a külföldi katonai bázisok mintegy 95% -ával rendelkezik. Az USA meghatározó szerepet játszik a világ gazdaságpolitikájában is. De nem csak az USA kormánya, hanem a pénzügyi elit is globális birodalmat épített fel a múlt században. Ez azonban a nagyközönség számára nem látható, és ez túlnyúlik az USA hatáskörén. Ez a háttérben működő pénzügyi birodalom alapvetően három pillérre épül: Az első pillér a globális központi bankrendszer. A központi bankok egy ország ill. valutaövezet monetáris politikájáért felelősek. Fontos megérteni, hogy a világ nagy központi bankjai nem állami intézmények, hanem magántulajdonban lévő bankok. A második pillér a Nemzetközi Valutaalap, az IMF. Jelenleg hét állam kivételével (beleértve Kubát és Észak-Koreát), a világ minden országa tagja az IMF-nek. Mivel a világ államainak eladósodása rendkívül megnövekedett, az államok nagyobb része rá van utalva az IMF kölcsöneire. A pénzügyi nehézségekkel küzdő országokban az IMF az egyetlen szóba jöhető hitelező. Az ilyen kölcsönökhöz az IMF azonban szigorú megszorító intézkedéseket rendel el azért, hogy az adósságot mind neki, mind a bankoknak visszafizessék. Ehhez mélyen belenyúl az államok szuverenitásába, ami által azok elveszítik pénzügyi, gazdasági és politikai függetlenségüket. Ennek a birodalomnak a harmadik pillére az USA kormánya. John Perkins, az amerikai NSA külföldi ügynökségének korábbi ügynöke, leleplezései alapján az USA politikája a nemzetközi konszernek érdekeit szolgálja ki. Az USA kormánya tehát a pénzügyi elit segédje. Mi – a gazdasági bérgyilkosok – voltunk felelősek ennek a globális birodalomnak a létrehozásáért. És mi különböző módszerekkel dolgoztunk. Irak valóban egy tökéletes példa az egész rendszer működésére. Mi az “Economic Hit Men"-ek voltunk az első védelmi vonal. Bementünk és megpróbáltuk korrumpálni a kormányt azért, hogy ők elfogadják ezeket az óriási kölcsönöket. Amiket azután gyakorlatilag zsarolásra használtunk föl ellenük, hogy uralkodhassunk rajtuk. Ha kudarcot vallottunk, mint Panamában Omar Torrijosával vagy Ecuadorban Jaime Roldóssal – ezek olyan férfiak, akik nem hagyták magukat megvesztegetni – akkor jött a második védelmi vonalunk, fölforgatókat küldtünk oda. És a fölforgatók vagy megdöntik a kormányt, vagy gyilkolnak. És amikor ez megtörtént, új kormány lép a régi helyére. Az új kormány vigyázban fog állni, hiszen az új elnök pontosan tudja, mi fog történni, ha nem követi az utasításainkat! Irak esetében ez a két intézkedés kudarcot vallott. Az „Economic Hit Men" nem tudott Szaddam Husszein közelébe férkőzni. Nagyon igyekeztünk, hogy rávegyük egy megállapodásra, ami nagyon hasonló volt ahhoz, amit a szaúdi-dinasztia is elfogadott. De Szaddam nem fogadta el. Így tehát jöttek a fölforgatók, hogy meggyilkolják. De nem tudták, mert nagyon jól őrizték. Érthető, hiszen Szaddam dolgozott a CIA-nak is. Megbízták egy korábbi iraki elnök meggyilkolásával, de kudarcot vallott. De a rendszert ismerte. Ezért 1991-ben elküldtük a hadsereget és megsemmisítettük az iraki katonaságot. Ezen a ponton azt feltételeztük, hogy Szaddam Husszein észhez tér. Természetesen akkor meg is gyilkoltathattuk volna, de nem akartuk. Ő egy olyan „erős ember”-nek számított, akit mi kedveltünk. Ellenőrizte a saját polgárait. Úgy gondoltuk, hogy kordában tudná tartani a kurdokat, az irániakat a határok mögött és továbbra is olajt termel nekünk. Amikor katonailag megsemmisítettük, akkor azt hittük, hogy észhez tér. Az „Economic Hit Men"-ek a kilencvenes években újra visszatértek, de nem jártak sikerrel. Ha sikerrel jártak volna, akkor ő még mindig hivatalban lenne. Akkor eladtuk volna neki az összes vadászrepülőgépünket, vagy bármit, amit csak akart volna. De nem voltak sikeresek. A merénylők megint nem tudták őt lekapcsolni. Tehát visszaküldtük a katonaságot, és ezúttal elvégeztük a munkát, kiiktattuk őt. És miközben beavatkoztunk és romboltunk, kötöttünk néhány, nekünk igen jövedelmező újjáépítési szerződést is, hogy a gyakorlatilag általunk megsemmisített országot újjáépítsük. Ez egy nagyon jó üzlet, ha nagy építőipari vállalatai vannak valakinek. Irak tökéletesen szemlélteti az említett három pillért. Az „Economic Hit Men"-ek ott kudarcot vallottak, csakúgy, mint a fölforgatók. Tehát utolsó intézkedésként elküldtük a katonaságot. Ilyen módon egy igazi birodalmat teremtettünk, de nagyon, nagyon titokban. Es ez titkos ma is.

 

von hag.

Források/Linkek: https://de.statista.com/statistik/daten/studie/157935/umfrage/laender-mit-den-hoechsten-militaerausgaben/
https://michael-mannheimer.net/2019/01/31/komplette-liste-von-banken-im-besitz-und-unter-kontrolle-der-rothschilds/
Buch "Megacrash – die große Enteignung kommt" von Günter Hannich S.160 https://fassadenkratzer.wordpress.com/2015/02/20/die-raubzuge-des-iwf-in-europa/
https://fassadenkratzer.wordpress.com/2015/02/13/der-internationale-wahrungsfonds-iwf-und-die-ausbeutung-der-entwicklungslander/
https://de.wikipedia.org/wiki/Internationaler_W%C3%A4hrungsfonds#Mitgliedstaaten
https://de.wikipedia.org/wiki/Mitgliedstaaten_der_Vereinten_Nationen
https://de.sputniknews.com/kommentare/20190721325476981-iwf-us-beziehung/
https://alles-schallundrauch6.blogspot.com/2007/02/wirtschaftskiller-oder-wie-unterwerfe.html
https://alles-schallundrauch.blogspot.com/2007/04/der-wandel-in-sdamerika.html
www.youtube.com/watch?v=0Pn7qrl7NAA
www.focus.de/finanzen/news/das-netzwerk-der-macht-diese-konzernen-kontrollieren-die-welt_id_3929949.html
www.uni-protokolle.de/Lexikon/US-Interventionen_im_Ausland.html
https://derfunke.at/nostalgie/hp_artikel/usverbrechen.htm
https://de.wikipedia.org/wiki/Mohammad_Mossadegh
https://de.wikipedia.org/wiki/Jacobo_%C3%81rbenz_Guzm%C3%A1n
https://de.wikipedia.org/wiki/Kong_Le
https://de.wikipedia.org/wiki/Juan_Bosch
https://de.wikipedia.org/wiki/Ng%C3%B4_%C4%90%C3%ACnh_Di%E1%BB%87m
https://de.wikipedia.org/wiki/V%C3%ADctor_Paz_Estenssoro
https://de.wikipedia.org/wiki/Jo%C3%A3o_Goulart
https://deutsch.rt.com/26423/meinung/ueber-15-millionen-opfer-des-terrors-staatsstreiche-und-militaerinterventionen-nach-1945-in-lateinamerika/
https://de.wikipedia.org/wiki/Sukarno
https://de.wikipedia.org/wiki/Georgios_Papandreou
https://de.wikipedia.org/wiki/Muammar_al-Gaddafi
https://de.wikipedia.org/wiki/Putsch_in_Chile_1973
https://de.wikipedia.org/wiki/Maurice_Bishop
https://de.wikipedia.org/wiki/Omar_Torrijos
https://de.wikipedia.org/wiki/US-Invasion_in_Panama
https://de.wikipedia.org/wiki/Manuel_Noriega
https://de.wikipedia.org/wiki/Geschichte_Nicaraguas
https://de.wikipedia.org/wiki/Jean-Bertrand_Aristide
https://de.wikipedia.org/wiki/Hugo_Ch%C3%A1vez
https://de.wikipedia.org/wiki/Krieg_in_Afghanistan#Konflikt_seit_der_US-gef%C3%BChrten_Intervention_im_Jahr_2001
https://de.wikipedia.org/wiki/Saddam_Hussein
https://de.wikipedia.org/wiki/Muammar_al-Gaddafi
https://de.wikipedia.org/wiki/Baschar_al-Assad
https://de.sott.net/article/15263-Was-haben-John-McCain-Arabischer-Fruhling-und-andere-Farbrevolutionen-miteinander-zu-tun
https://www.us-kriege.de/syrien/
https://www.contra-magazin.com/2014/12/oliver-stone-cia-fingerabdruecke-beim-maidan-putsch-der-ukraine/