Václav Klaus volt cseh államfő
szerint a tömeges bevándorlást támogató “baloldali utópia”
meggyengítette, függő helyzetbe taszította Európát.
A tömeges bevándorlás leginkább ahhoz a
barbár invázióhoz hasonlítható, ami a történelem folyamán nagy
mértékben visszavetette Európa fejlődését, és több száz évbe telt
felépülni belőle – mondta
Vaclav Klaus volt cseh államfő. Klaus szerint Európa válságának okozói
elsősorban nem a baloldali pártok, hanem az a veszélyes baloldali
ideológia, ami a tömeges bevándorlás támogatásával a terror és
kiszolgáltatottság állapotába sodorja Európát.
A volt államfő szerint ennek az
ideológiának egyik elsődleges ismertetőjegye, hogy egyfajta
ál-humanizmus leple alatt megpróbálja elhitetni az európaiakkal; a
migráció alapvető emberi jog, és a kemény munkával felépített európai
jólétet meg kell osztani a világ minden részéről ideözönlő műveletlen
és szakképzetlen embertömegekkel.
Klaus szerint a “jelenlegi európai elit”
amiatt engedheti meg magának, hogy a nyílt társadalom ideológiája
szerint veszélybe sodorja az európai lakosságot, mert a liberális
életfelfogásból kifolyólag nem a hagyományos családmodell szerinti
életet folytat – mivel ezek az emberek nem vállalnak gyermeket, nem
érdekli őket, hogy milyen életkörülmények lesznek az európai
kontinensen 50 év múlva.
A volt államfő elmondása szerint a
migrációs hullám még nem érte el tetőfokát, és a baloldali elitet a
fentiek miatt nem érintik saját tetteinek következményei, emiatt nem is
képes felfogni, milyen katasztrófa szerű állapotokat idéz elő a
bevándorlás támogatásával.
http://www.hidfo.ru/2018/04/europat-meggyengitette-a-nyilt-tarsadalom-ideologiaja/
http://www.hidfo.ru/2018/04/europat-meggyengitette-a-nyilt-tarsadalom-ideologiaja/