2015. szeptember 5., szombat

Több százezer menekült elhelyezéséről gondoskodna egy egyiptomi milliárdos

Naguib Saviris egyiptomi milliárdos egy új elgondolással állt elő az Európát sújtó migrációs válság kezelésére. Szigetet venne a Földközi-tengeren, ahol saját magánvagyonából biztosítaná a menekültek lakhatását.
Saviris a Twitteren jelentette be, hogy a menekültválság megoldásjavaslatai egyre tragikusabbak és embertelenebbek, emiatt ő magánvagyonának egy részét arra áldozná, hogy egyszerre több százezer menekült helyzetének rendezését segítse elő. Az egyiptomi milliárdos először egy Olaszország és Görögország közt található lakatlan szigetet venne meg, ahol biztonságos zónát alakítana ki azok számára, akik a háború elől menekülve elhagyják Afrikát és a Közel-Keletet.
Saviris az AFP hírügynökségnek is nyilatkozott erről, és kifejtette, hogy jelenleg több tucatnyi lakatlan sziget van a Földközi-tengeren, amit semelyik ország nem használ, kiaknázható gazdasági előnyük nincs, viszont megfelelő kialakítás esetén több százezer menekült elhelyezését lehetővé tennék.
A milliárdos szerint a menekültek ügyét emberségesebben kellene kezelni, viszont az sem várható el az európaiaktól, hogy befogadjanak több millió menekültet. Ehelyett az általa megvett szigete(ke)n építené ki a megfelelő infrastruktúrát. Ezeken a helyeken kezdetben táborok, majd gyors építésű lakóparkok épülhetnének. Bár Saviris elmondása szerint ez Olaszország és Görögország számára akár jogi problémát is jelenthet, “valamit tenni kell”, és – az európai vezetők javaslatait is beleszámítva – eddig ez a legéletképesebb megoldás. A Földközi-tengeren található lakatlan szigeteken gyakorlatilag új mikroállamok jönnének létre, amit a háború elől menekülők népesítenének be.
Saveris szerint első lépésként nemzetközi szervezetek bevonásával átmeneti menekülttáborokat hozna létre egy megvásárolt szigeten, majd iskolákat építenének, és a menekültek megfelelő irányítás mellett maguk építenék fel azokat a lakóparkokat, ami később otthonukká válna. Saviris szerint ez egy reális elképzelés, mivel rengeteg a fiatal, életerős férfi, akik munkát keresni indulnak Európába. Ehelyett viszont nemzetközi segítséggel gondoskodhatnának családjaikról egy biztonságos helyen, ahol mindez társadalmi problémákhoz sem vezetne.

http://hidfo.ru/2015/09/tobb-szazezer-menekult-elhelyezeserol-gondoskodna-egy-egyiptomi-milliardos/

Egy szerencsétlen ország (Maradék-Ukrajna) történelemátírási kísérlete

istoriya_ukrainy_1
Feje tetejére állt a történelem a mai ukrán torténelem könyvekben. Persze korábban is lehetett hallani ilyen híreket, de értelmes ember nem nagyon akart hínni a hitelességükben. Végül, ma a szemem elé került egy bizonyos Andrej Kozickij “munkássága”.
istoriya_ukrainy_1914-2014
“Ukrajna történelme. 1914-2014 év. a 10. 11. osztályos általános iskolások számára.”
És egy szerzői ajánlat melléje.
“A könyv megfelel az általános iskolák tantervének. Általános iskolák tanulóinak és tanárainak ajánlott, és mindazoknak akik szeretnék megismerni a hazájuk igazi, nem elferdített történetét.”
Mennyire volt elferdítve Ukrajna története a pán Kozickij szerint?
Nyissuk ki a könyvet az elsö harmadban.
istoriya_ukrainy_1914-2014_1
Ukrán ifjak német egyenruhában, akik védik a német városokat a támadásoktól! És ez még csak a kezdet.
Ez hogyan tetszik? Az író szavaiból idézve: “Ez a két plakát két, az ukránok számára egyaránt ellenséges rendszert ábrázol. A II. Vh idejében az őseink hősiesen harcoltak mind két oldalon, de nem értük hanem saját magukért.”
istoriya_ukrainy_1914-2014_2
Más szavakkal: kazahok, turkmének, zsidók, oroszok, németek valamiféle “Mordorért” harcoltak, és csak a ravasz ukránok javára cselekedtek…
De ez még mindig csak a kezdete annak az őrületnek ami ebben a könyvben történik.
(Hozzánk jött nyaralni a kolarádó f@sz(rímel oroszul)
istoriya_ukrainy_1914-2014_3
“Művészeti szatira Vlagyimir Putyin agresziv politikájára”. Ha ez szerintük szatíra-méghozzá művészi-akkor bizony az írónak sürgösen meg kell látogatnia egy pszihiátert.
És még az egy fölöttéb érdekes, hogy az ukránok mért vélik sajátjuknak a Krimet? Ha volt is valaha ukrán a Krim-félszigeten, az mindössze az öreg asszonyok kis százaléka, akik a szurzsikot beszélték.(Ez az orosz ukrán nyelv keveréke) Például Oroszország Rosztov-régiójában egy kicsivel többen beszélik ezt a nyelvjárást, mint Donbasszban.
De lapozzunk tovább.
istoriya_ukrainy_1914-2014_4
“Az ukrán felszabadíto légierö pilótái” Luftwaffe egyenruhában…? Tiszti rangban…? És méghozzá roszul megszerkesztett fényképen. Hát nem volt rá 10 dollár hogy rendesen megcsináják ezt a képet?
Sok érdekesség van még a könyvben. De sajnos tovább nem bírtam olvasni…
Közben olyan gondolatom támadt, hogy bizony nem véletlenül pont ilyen tankönyveket ajánlanak az ukrán iskolákban. Megy a harc az ukrán gyerekek elméiéért. Beléjük akarják nevelni a náci doktrinát, hogy évtizedek múlva, amikor megerösödik az ukrán infrastruktúra és gazdaság, megismételjék Hitler kísérletét.
Így is lenne, ha nem lenne Oroszország és Donbassz. Sokan belénk botlottak már, de elbuktak rajtunk. Bandera utódai is így fognak járni.
Hála az égnek eléggé belénk nevelték a nácizmus iránti gyülöletet. Reméljük hogy elöbb utób sikerül leküzdeni ezt a banderista kórt is. Hátha megtudjuk menteni legaláb az ukrán gyerekek egy részét azok közül, akik e tanterv szerint tanulnak.
Mondjuk Ukrajna történetét!
(Andrej Volkov)

A migrációs válság eltereli a figyelmet a háborús készülődésről

Miközben a sajtó figyelmét sikeresen eltereli a migrációs válság, a NATO tovább folytatja a háborús készülődést Oroszország ellen, és több, Kelet-Európában épített parancsnoki központ is megkezdi működését.
Oroszország állandó NATO-nagykövete, Alexander Grusko pénteken kijelentette; a lehető legrosszabb forgatókönyv valósul meg Kelet-Európában, és a NATO terjeszkedése miatt a nyugati tömb és Oroszország közti fegyveres összeütközés egyre valószínűbbé válik. Grusko szerint a hidegháborús készültség fokát meghaladó válság van kialakulóban, mert a NATO arra törekszik, hogy bekebelezze Oroszországot, és kisajátítsa természeti erőforrásait.
A NATO kelet-európai parancsnoki központjai újabb hibrid háborúk előkészületét jelentik, Grusko szerint ez azonban alapjaiban ellentétes nem csak az orosz, de a valódi európai érdekekkel is. Az Európai Unió jelenleg nem Európa valódi érdekeit képviseli, és miközben a sajtó szó szerint elárasztja az embereket a migrációs válsággal kapcsolatos hírekkel, az európai országok Washington irányítása alatt háborús készülődést folytatnak Oroszország ellen.
Grusko szerint a térségben újabb háborús gócpontok alakulhatnak ki, ha a jelenlegi tendencia nem változik. A helyzet azonban stabilizálható lenne, ha az Európai Unió nem hagyná, hogy az Atlanti-óceánon túlról irányítsák. A térségi biztonságpolitika a térség országainak hatókörébe kell tartozzon – Oroszország és Európa közös erővel és független cselekvőként kell megoldja a térségi válsághelyzeteket, nem egy óceánon túli nagyhatalom eszközeként, alárendelt félként működve.


http://hidfo.ru/2015/09/a-migracios-valsag-eltereli-a-figyelmet-a-haborus-keszulodesrol/

Új kottából dudorászik a NATO-kórus Moszkvának?

A jelek szerint átírnák a NATO-kórus kottáját, amiből Oroszországnak énekel a latorszövetség.
stoltnato_novosti
A Karnagy úr megadja az új alaphangot? Piano-piano!
Jens Stoltenberg karnagy úr mai nyilatkozata alapján legalábbis erre lehet következtetni. A NATO-főtitkára ugyanis-még Moszkva számára is meglepetést okozva-arról csicsergett ma fölöttébb andalítóan, hogy a latorszövetségnek úgy a szervezeti mind tagállami szinten fenn kell tartani a párbeszédet Oroszországgal.
Stoltenberg külön kihangsúlyozta, hogy ugyan az ukrán válság kapcsán a NATO kapcsolatai meglehetősen le lettek Moszkva irányába minősítve, de ez nem lehet gátja a párbeszédnek, amit mindenképpen ajánlatos fenntartani.
“Vannak közöttünk komoly nézetkülönbségek, de ezeket a tárgyalóasztalnál KELL egymással tisztáznunk” -mondta a director, miközben azért izmozott egy kicsit amikor sietve hozzátette: “a NATO-részéről az Oroszországgal való párbeszéd nem a gyengeség, és nem a szövetség védelmi képessége gyengülésének a jele!”
Csak emlékeztetőül: tegnap befejeződött az orosz légierő SzU-30-as kolóniájának telepítése a Krím-félszigetre.


https://balrad.wordpress.com/2015/09/05/uj-kottabol-dudoraszik-a-nato-korus-moszkvanak/

Az Egyesült Államok cserben hagyja szövetségeseit: nem fogadnak be menekülteket

A Fehér Ház szóvivőjének bejelentése szerint, bár a Közel-Kelet politikai instabilitása okozta humanitárius válság egy “tragédia”, az Egyesült Államok nem fogad be szíriai menekülteket.
Josh Earnest – szóvivő – szerint az Egyesült Államok nem enged be több szíriai állampolgárt az ország területére, ehelyett “támogatja a válsággal küzdő európai országokat” és forrásokat különít el az ENSZ menekültügyi főbizottsága számára. Eddig mindössze 1541 szíriai menekültet fogadtak be (összehasonlításként: állandó jelleggel kétezer fölött van a Magyarországra naponta érkező bevándorlók száma), és a továbbiakban sem tervezik, hogy ezzel ellentétes döntéseket hozzanak. Az Egyesült Államok tehát maga nem segít a menekültek helyzetének rendezésében, a problémát teljes egészében az európai országokra hárítja. Eközben anyagilag támogatja a bevándorlók Európában letelepítését, hogy az európai kontinensen is megvalósuljon az Egyesült Államokéhoz hasonló etnikailag kevert, elfojtott faji ellentétekkel küzdő társadalom.
Emellett tanácsokkal is szolgált a szóvivő annak kapcsán, Washington szerint mit kellene tegyen az Európai Unió:
“Javasoljuk, hogy az Európai Unió lépjen fel azok ellen, akik a reménytelen helyzetben lévőkön nyerészkednek.”
Az Európát sújtó illegális bevándorlás eközben közvetlen visszavezethető az Egyesült Államok Közel-Kelet-politikájára. Washington rendszerváltások sorozatát támogatta az arab világban, ahol új rendszerek ugyan nem jöttek létre, de az eddig működőket végleg megsemmisítették. Líbiában máig nincs központi kormány, míg Egyiptomban a hadsereg, Szíriában az orosz és iráni segítség tudta megállítani az “Arab Tavasz” műveletet. Az ENSZ adatai szerint eddig több mint 300 ezer menekült érkezett az Európai Unió területére. Ezek azonban csak a regisztrált, nyilvántartásba vett menekültek. Az Európai Unió nyílt “határain” át érkező tömegeket értelemszerűen megszámolni sem tudják, mivel egy részük semmilyen hatósági ellenőrzéssel nem találkozik se az Európai Unió határán, se a schengeni övezeten belül.
A Nemzetközi Menekültügyi Bizottság elnöke, David Miliband felszólította az Egyesült Államokat, hogy 2016 folyamán fogadjon be 65 ezer szíriai menekültet. Erre válaszként reagált a Fehér Ház szóvivője, aki kijelentette, hogy egyáltalán nem fognak szíriai menekülteket befogadni.


http://hidfo.ru/2015/09/az-egyesult-allamok-cserben-hagyja-szovetsegeseit-nem-fogadnak-be-menekulteket/

Lengyelországban kezdődhetnek az európai terrortámadások?

Konrad Rekas geopolitikai szakértő szerint jelenleg Ukrajnában képzik ki azokat a terroristákat, akik nemsokára az Európai Unió területén, elsőként Lengyelországban kezdenek majd támadásokat végrehajtani.
European Center of Geopolitical Analysis elnöke a Szputnyik hírügynökségnek adott interjúban kifejtette, hogy a következő hónapok során Lengyelországban megnőhet az ISIS-sejtek száma, és az Iszlám Állam passzív támogatóinak száma is ugrásszerűen növekedhet. Rekas azzal vádolja a nyugati országokat, hogy érdekükben áll a lengyel kormány sakkban tartása a passzívan jelen lévő terrorista csoportokkal, emiatt szemet hunynak afelett, hogy a korábban a Kaukázus területén működő, ma az ukrán háborúban alapos kiképzést szerző terrorsejtek beszivárognak Lengyelországba. A szakértő szerint a lengyel kormány is felelős a terrorfenyegetés növekedéséért, mert nem tesznek meg minden tőlük telhetőt az illegális bevándorlók elfogására, és a Közel-Keleten, majd Ukrajnában működő, lengyel állampolgárságú terroristák kiszűrésére.
Rekas szerint eközben külpolitikai hibák is a terrorfenyegetés növekedéséhez vezethetnek. A szakértő kifejtette, hogy Lengyelország korábban kérdés nélkül támogatta az Egyesült Államok destabilizációs törekvéseit, és politikai, katonai, pénzügyi segítséget adtak a Közel-Keleten kezdett amerikai beavatkozásokhoz, melynek eszköztárában terrorszervezetek létrehozása is szerepelt. Ugyanakkor a lengyel kormány nem számol azzal, hogy a jövőben Lengyelország nemzeti érdekei akár ellenkezhetnek is az Egyesült Államok érdekeivel, és egy ilyen helyzetben Lengyelország
olyan terrorista csoportok célpontjává válik, melyek létrehozását közvetlen vagy közvetett módon maga is támogatta.
Rekas szerint a helyzetet csak tovább nehezíti, hogy a kormány támogatta a CIA-börtönök Lengyelország területén üzemeltetését, ahol közel-keleti országokban elfogott muszlimokat kínoztak meg. Ez egy folyamatos provokáció, egy soha be nem gyógyuló seb a muszlim közösségek számára, és a radikálisabb csoportok az első adandó alkalommal készen állnak részt venni Lengyelország destabilizálásában.
Júniusban egy lengyel állampolgársággal rendelkező dzsihádista hajtott végre öngyilkos merényletet Irakban. A 11 halálos áldozattal járó támadás azt mutatja, hogy már most lengyel állampolgársággal rendelkeznek olyan csoportok, melyek később Lengyelországban működhetnek. Mindez azonban elkerülhető lett volna, ha a lengyel kormány nem Washington külpolitikai érdekeinek kiszolgálását folytatja, hanem saját állampolgárainak biztonságát szem előtt tartva a hosszú távú következményekkel is számol.

http://hidfo.ru/2015/09/lengyelorszagban-kezdodhetnek-az-europai-terrortamadasok/