Hogyan győzte le a több mint 240 millió lakosú indiai állam a Vuhani koronavírust (Covid-19)? Egyszerű. Az emberek ivermektint szedtek .
Az
Észak-Indiában található Uttar Pradesh hivatalosan bejelentette, hogy
mind a 33 körzete „koronavírusmentes”, köszönhetően az ottani vezetők
jóindulatú törekvésének, hogy mindenkinek „ló féreghajtót”
biztosítsanak.
A
felépülési arány a kínai vírusból Uttar Pradesh-ban óriási 98,7
százalék, ami közvetlenül az ivermektin nagyszabású profilaktikus
használatának tulajdonítható. A nyugati média és egészségügyi
intézmények szerint „nincs bizonyíték” arra, hogy az ivermektin
bármilyen előnnyel járna a kínai vírus elleni küzdelemben. A valós
élet, a helyszíni bizonyítás szerint Indiában azonban az ivermektin
valóban csodát tett .
Nem is olyan régen az ivermektint a Journal of Antibiotics
a bélparaziták kezelésére szolgáló „csodaszernek” nevezte. Az
ivermektin feltalálói Nobel-díjat is kaptak az anyag felfedezéséért.
Most azonban az ivermektint „veszélyesnek” és „nagy kockázatúnak”
gyalázza a média és a kormány. Folyamatosan azt mondják nekünk, hogy az
ivermektin csak szarvasmarháknak vagy lovaknak való, annak ellenére,
hogy az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) még 1996-ban jóváhagyta emberi felhasználásra is.
India olyan területein, ahol az ivermektin helyett a „vakcinákat” választották, az új esetek hatalmas felszökését tapasztalták.
2020
májusában és júniusában az ivermektint széles körben alkalmazták az
Agra Uttar Pradesh körzetében dolgozó légzőszervi szakemberek. Abban az
időben ez kísérlet volt, hogy lássák, hogyan reagál rá a
kiválasztottak szervezete.
Dr.
Anshul Pareek szerint megfigyelték, hogy „egyikük sem fertőződött meg a
Covid-19-el, annak ellenére, hogy napi kapcsolatban voltak olyan
betegekkel, akiket pozitívnak teszteltek a vírusra.”. Ezt a sikeres
kísérletet követően az állam kormánya úgy határozott, hogy hivatalosan
szankcionálja az ivermektin kínai vírus elleni gyógyszerként történő
alkalmazását, nemcsak az egészségügyi dolgozók, hanem később a lakosság
számára is.
“Annak
ellenére, hogy ez az állam a legnagyobb népességű, és magas
népsűrűségű, viszonylag alacsony pozitivitási arányt és eseteket kaptunk
egymillió lakosra számítva” – magyarázta Pareek.
Augusztusban
Uttar Pradesh tisztviselői értesítést adtak ki, amelyben azt
tanácsolták az ottani orvosoknak, hogy 12 mg ivermektint szedjenek „a
világjárvány hatásainak visszaszorítása érdekében”. Ez az ajánlás
nagyon sikeresnek bizonyult.
„Ez a
gyógyszer egész hatékonyan véd a COVID-19 ellen”- ismerte el a
kormány. „Ezért felkérünk minden állampolgárt, hogy ezt a tablettát
szedje.”
Az apró
dél-indiai Kerala államban eközben a Fauci-influenza új „esetei”
szárnyalnak. Ennek oka az, hogy az ivermektin helyett Kerala az
„oltások” mellett döntött, amelyek több betegséget terjesztenek.
„A
Kerala áprilisban felvette az ivermektint az állam COVID-kezelési
iránymutatásába, de használatát csak súlyos esetekre vagy társult
betegségekre korlátozta, vagyis késői kezelésként tartották fenn, ha
egyáltalán alkalmazták” – számolt be a WND .
„Kerala augusztus 5-én teljesen felhagyott az ivermektin használatával.”
Kerala
azonban inkább kivétel, mint norma. India egészében az oltási arány
jelenleg 5,8 százalék körül mozog, így a világ egyik legkevésbé oltott
országa.
“Azt állítják, hogy az ivermektin a közönséges influenza és sok más vírusosfertőzés ellen is hatékony” – írta a WND egyik hozzászólója. “Ha ez igaz, akkor nem csoda, hogy a gyógyszeripari mamutvállalatok szeretnék elnyomni.”
“Az
Ivermectin teljesen biztonságos, de a kormány nem akarja, hogy ezt
tudják” – jegyezte meg egy másik. “A gyógyszernek kevés mellékhatása
van, sok milliószor írták fel, és ismert, hogy 21 különböző vírust,
köztük a SARS-CoV-2-t is elpusztítja.”
Az Ivermectint évek óta biztonságosan használják, és már lejárt a szabadalma (tehát bárki és nagyon olcsón gyárthatja!).
A legfrissebb hírek a Vuhani koronavírussal (Covid-19) való megtévesztésről és az ivermektin elleni „keresztes hadjáratról” a Fascism.news oldalon találhatók.
Források:
WND.com
NaturalNews.com
https://orvosokatisztanlatasert.hu/a-240-millio-lakosu-indiai-allam-teljesen-felszamolta-a-covidot-az-ivermektinnel/