GHSA-AMI ELINDÍTOTTA A GLOBÁLIS JÁRVÁNYKEZELÉST:
A 2014-ben ben megalakult a Global Health Security Agenda (GHSA)
célja, az „összekapcsolt globális hálózat” keretében az egységes
járványkezelésre törekedett, beleértve
– az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ)különféle ügynökségeit,
– az Egészségügyi Világszervezetet azaz Világ Hisztériakormány (WHO),
– Világbankot ,
az Afrikai Uniót(AU),
– az Európai Unió azaz a Tízszarvú Fenevad(EU),
sőt, kissé baljóslatúan az Interpolt is.
Ez tette lehetővé az összehangolt WHO-s intézkedéseket az egész világon:
– a pandémia definiciójának megváltoztatását,
– a nyájimmunitás fogalmának törlését,
– és a vakcinagyártők mindnnemű felelősségre vonásának megtiltását.
https://childrenshealthdefense.org/child-health-topics/health-freedom/vaccine-mandates-for-
everyone-everywhere-a-globally-coordinated-agenda/
Warp Speed CIA-művelet a COVID-19 vakcinaszerződések titokban tartása érdekében
Az amerikai kormány Operation Warp Speed nevű, a Trump-kormányzat által elindított, a COVID-19 elleni oltóanyag gyors kifejlesztésére és elosztására irányuló köz- és magánszféra közötti partnerség volt.
Az ATI-n keresztül a Warp Speed részeként odaítélt „titkos” vakcinaszerződések összege körülbelül 6 milliárd dollár, ami az Operation Warp Speed 10 milliárd dolláros költségvetésének nagy részét teszi ki.
A Johnson & Johnson, a Novavax, a Pfizer és a Sanofi azon vállalatok közé tartozik, amelyek az Operation Warp Speed által engedélyezett és az ATI által kezelt OTA-n keresztül megkapták ezeket a titkos vakcinaszerződéseket.
TELJESKÖRŰ FELMENTÉS AZ VAKCINAGYÁRTÓK SZÁMÁRA, DE AZOKNAK IS? AKIK BEADTÁK AZ OLTÓANYAGOT:
Az Operation Warp Speed vakcinagyártók mindegyike mentesül a felelősség alól az oltóanyagaik által okozott károkért, és azok, akik beadják(!!!) az oltóanyagukat, szintén nem tartoznak felelősséggel tartozik a károkért.
„A PREP-törvény értelmében, amely a Kongresszus rendelkezése, minden olyan kezelés vagy vakcina, amelyet egy ilyen nemzeti vészhelyzeti világjárvány céljára alkalmaznak, valójában felelősségvédelemmel jár.
https://childrenshealthdefense.org/news/operation-warp-speed-cia-linked-contractor-covid-
vaccine/
AZ FDA FELMENTÉST ADOTT A VAKCINA-GYÁRTÓKNAK A TELJES GYÁRTÁSI FOLYAMAT ELLENŐRZÉSE ALÓL:
A felelősségmentes COVID-oltásgyártók további „ingyenes bérletet” kérnek az FDA-tól
Az FDA „vészhelyzeti felhasználási engedélye” lehetővé teszi a gyógyszergyártók számára, hogy kihagyják a gyártóüzemeik és műveleteik biztonságát hivatott ellenőrzéseket.
A jelenlegi szabályozás előírja, hogy mielőtt a gyógyszergyártók piacra vihetik termékeiket, gyártóüzemeiknek át kell menniük az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) megfelelőségi vizsgálatán.
Amint egy gyógyszergyártó megkapja a sürgősségi felhasználási engedélyt egy gyógyszerre vagy vakcinára, az FDA lemond a gyártó üzem kötelező ellenőrzéséről, így a gyógyszergyártó kizárólagos felelőssége a gyártási folyamat biztonságosságának igazolása.
Ez nagyon komoly aggályokat vet fel a gyártás minőségi eljárásával kapcsolatban, mivel senki nem ellenőrzi, hogy az FDA-által jóváhagyott vakcinák kerülnek-e gyártásra és forgalmazásra.
https://childrenshealthdefense.org/defender/covid-vaccine-emergency-use-fda/
https://orvosokatisztanlatasert.hu/az-oltasterror-hamis-indokai/
A COVID-19 ÉS A VAKCINÁZÁS = ELŐRE MEGFONTOLT SZÁNDÉKKAL, KÜLÖNÖS KEGYETLENSÉGGEL, NYERESÉGVÁGYBÓL, ALJAS INDOKBÓL, BŰNSZÖVETSÉGBEN ELKÖVETETT GLOBÁLIS NÉPIRTÁSI KÍSÉRLET VOLT.
Szálazzuk szét:
ELŐRE MEGFONTOLT SZÁNDÉK:
– A GHSA pontosan ezért jött létre, hogy egy előre megtervezett járvány keretében a világ összes országában összehangolt járványkezelés történjen.
– Ezért adtak jó előre felmentést a vakcinagyártóknak, és mindazon államok valamennyi ebben résztvevő kormányzati tisztviselőknek, orvosoknak, ápolóknak, katonaságnak felmentést, akik ennek végrahajtásában aktívan részt vettek.
Ne legyenek illúzióink: a magyar járványkezelés is maradéktalanul ugyanezt a protokoltt követte.
– A felkészülés több éve keresztül nemzetközi szinten történt a kormányzati hiererchia szerint. legalább 10 összejövetel volt, amelyet a CIA felügyelt. Ezért működhetett egy parancsleütésre mindenhol ugyanaz, ezért szajkózta a Globális Hazugságipari Művek világméretű dezinformációs hálózata mindenütt ugyanazt.
KÜLÖNÖS KEGYETLENSÉGGEL:
– Azt tudjuk, hogy a félelem megöli a lelket, és mivel nem volt valódi járvány,ezért építették az egész COVID-cirkuszt a nemzetközi és hazai félelemiparraés a tömegpszichózisra, amelynek kifinomult eszközeivel a megfélemlített emberek önként mondtak le a szabadságukról, a vélt biztonságért cserében.
– Az embereket korlátozták szabadságjogaik gyakorlásában, ellehetetlenítették a családi és közösségi kapcsolattartást, és a gyermekeket elzárták egymástól.
– Bevetették a katonaságot is a félelem és a pszichés nyomás fokozására. A médiákban 0-24-ben ment az agymosó félelem-propaganda, és Müller Cecília kommandójának véget nem érő hazugságsorozata a félelem fokozására.
– De a legsúlyosabb dolgok a kórházakban, idősotthonokban történtek, ahol a betegeket elzárták a hozzátartozóktól, nem látogathatták, de még telefonon sem érintkezhettek. Mindentől és mindenkitől elzárva, magatehetetlenül haltak meg.
Ennél még súlyosabb volt a lélegeztetőgéppel elkövetett “betegkezelés” volt, amelyben a lélegeztetőgépre tett betegek 95%-a meghalt. Ez megbocsáthatatlan.
– Nem alkalmazták a jól bevált hagyományos kezelést, hanem az új beteget betették COVIDOSAK közé, majd addig használták a PCR-t, amíg hamis pozítiv tesztet adott, ami okot adott az elkülönítésre. majd addig méregették a vér oxigénszintjét, amíg az okot adott a lélegeztetőgépre való ráhelyezésre, ami egyenlő volt a halálos ítélettel.
– A bezárások örökre tönkre tették a kisvállalkozások nagy részét, akiknek nem voltak tartalékaik egy ilyen helyzet átvészelésére.
Lehetne folytatni, mert ezek az intézkedések jóvátehetetlen károkat okoztak valamennyiünk életében, jelenében és jövőjében, különösen a jövő nemzedékében.
NYERESÉGVÁGYBÓL:
2019-ben a világ az összomlás szélén állt, ezért az alábbi eseményekre került sor:
– 2019. augusztus 22-24.: A G7 jegybankjainak a vezetői a wyomingi Jackson Hole-ben gyűlnek össze a BlackRock javaslatára, hogy megvitassák, hogyan lehetne megelőzni a küszöbön álló összeomlást.
– 2019. szeptember 17.: A Fed megindítja vészhelyzeti monetáris programját hetente több száz milliárd dollárnak az értékpapír kereskedelembe injektálásával, ami gyakorlatilag megfelel a BlackRock “közvetlen beavatkozásra” tett javaslatának. (Nem túl meglepő módon 2020 márciusában a BlackRockot bízza meg a Covid mentőcsomag kezelésével)
– 2019. szeptember 19.: Donald Trump aláírja a 13887-es elnöki rendeletet egy ötéves terv felállításának a feladatával gyors reagálású és valamennyi influenza ellen védő oltóanyag-termelő technológia kifejlesztéséhez.
– 2019. október 18.: New Yorkban szimulációs gyakorlatot rendeznek Event 201 néven egy zoonózisos pandémia levezényléséről a John Hopkins Biosecurity Center és a Bill and Melinda Gates Foundation szervezésében.
– 2020. január 21-24.: A Világgazdasági Fórum évi rendes találkozóján a svájci Davosban gazdasági témák mellett már az átoltási stratégia is terítékre kerül.
2020. január 23.: a kínai Wuhanban és Hupej (Hubei) tartomány más városaiban is kijárási tilalmat rendelnek el.
2020. március 11.: a WHO főigazgatója pandémiának nyilvánítja a Covid-19-et – a többi már történelem.
– A tőzsdék nem azért kerülték el a krachot 2020 márciusában, mert zárlatot vezettek be, hanem azért kellett zárlatot elrendelni, mert már megindult a tőzsdekrach. A zárlattal együtt fel lettek függesztve az üzleti tranzakciók is, ami beszorította a hitelek iránti keresletet, vagyis megfékezte a lavinát.
-2019 szeptembere és 2020 márciusa között a Fed több mint 9 ezer milliárd dollárt pumpált a bankrendszerbe, az amerikai GDP 40 százalékát. Vagyis a Covid-19 volt az a varázsszer, amivel a Fed végre tudta hajtani a BlackRock “közvetlen finanszírozási” (going direct) tervét.
A míg a lakosság vásárlóereje csökkent, és megiondult az eladósodás és az elszegényedés., addig csak 2020-ban a bolygó mintegy 2200 milliárdosának a vagyona 1,9 billió dollárral nőtt.
Amíg a hadiiparnak háborúkra van szüksége, addig a gyógyszeriparnak betegségekre.
Az oltóanyagok és a kísérleti génkészítmények iránti potenciálisan végtelen kereslet szinte korlátlan profitot ígér a gyógyszeripari kartelleknek, különösen, ha azt közpénzből támogatott tömeges oltási programok garantálják.
ALJAS INDOKBÓL:
– A 2000-es évekre a kapitalizmus megbukott, mert nem tudott értéktöbbletet előállítani.
Az akkor bevetett csodafegyver, a származékos ügyletek kaszinókapitalizmusa, csak a egy átmeneti megoldást jelentett, és a 2008-as pénzügyi válságot eredményezte.
A munkajövedelmek minimálisra csökkentek, a globális világjövedelem 5 %-át jelentette, míg a világ piaci résztvevőinek 5%-a birtokol szinte mindent, a 95%-ot. És ez a terend továnbb folytatódik…)))
Ennek oka a munka és a tőke dialektikájának objektív kudarcában rejlik: az automatizálási technológia példátlan ütemű térnyerése a nyolcvanas évek óta sokkal több élőmunkát távolít el a rendszerből, mint amennyit hozzá ad.
Ennek az ellentmondásnak a bértömegben lecsapódó következménye pedig a lakosság egyre nagyobb részének csökkenő vásárlóereje, az eladósodás és végül a teljes elszegényedés.
– A pandémiás beavatkozást így végső soron a rendszer küszöbön álló összeomlása követelte meg. Annak a rendszernek, amely hagyományos módon már nem képes biztosítani nyereséges működését az automatizálás térnyerése miatt.
– Az alulfoglalkoztatottakkal és a kirekesztettekkel együtt az elszegényedett középosztály mostantól olyan problémát jelent a világ urai számára, amelyet a bezárások, kijárási tilalmak, tömeges oltások, propaganda és a társadalom militarizálási programjával kell kezelni.
– A tömeges oltási programok bevezetésére pedig azzal a céllal került sor, hogy globális digitális személyazonossági igazolvány alkalmazásával egy új, neofeudális rendszert lehessen létrehozni a tőkefelhalmozás új mechanizmusának az életbe léptetéséhez.
– Az uralkodó elit ahelyett, hogy visszaállítaná a pénzügyi rendszert a normális kamatszinten való működésre, inkább a pénzügyi rendszert felfaló szörnyet táplálja tovább az “egészségügyi szükséghelyzettel”.
BŰNSZÖVETSÉGBEN ELKÖVETVE:
A világhatalom egységes járványkezelésre törekedett, ezért bevetette összes nemzetközi szervezetét, beleértve
– az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ)különféle ügynökségeit,
– az Egészségügyi Világszervezetet (WHO),
– Világbankot ,
– az Afrikai Uniót(AU),
– az Európai Uniót (EU),
– az Interpolt is.
Nem beszélve a BIG média és a közösségi médiaplatformokat, akik korlátozták a szólásszabadságot.
– Az EU-s szerződés titkossága biztosítva a COVID-19 cirkusz maradéktalan végrehajtását, éa az abban réstvevők büntetőjogi és anyagi mentességét.
MIndezt annak okán, hogy az ipari kapitalizmus egyetlen túlélési esélyét egy olyan paradigma-váltás jelenti, ami oligarchikus diktatúrává formálja át a liberális társadalmi berendezkedést.
Ez egy globalista puccs volt az emberiság ellen, amely azt a profittermelő gépezetet szolgálja, amelynek egyetlen célja továbbhaladni egyre nagyobb kegyetlenséggel tovább haladni az emberiség kihalása felé vezető útján.
A szomorú az, hogy nem volt valódi járvány, csak PCR-tesztekkel való hazugságjárvány volt, és ezt az orvosi szakma többsége elfogadta, ami egyértelműen a bűnrészességükre utal.
A pandémia hajtómotorjaként tehát a PCR-teszt szolgál. A módszer lényege a “ciklusküszöb” megfelelő beállítása. Vagyis minél több mérési ciklust alkalmaznak, annál több pozitív eredményt produkál a teszt (vagyis fertőzést és Covid-áldozatot).
A tesztelésnek köszönhetően tehát a pandémiát tetszés szerint lehet “be- és kikapcsolni”, lehetővé téve ezzel az egészségügyi rezsimnek, hogy az “esetekkel” és “áldozatokkal” számháborút folytasson a lakosság megregulázására.
Még maga a nagy guru, Anthony Fauci is kibökte óvatlanul egy alkalommal, hogy “35 ciklus felett a teszt használhatatlan”.
Akkor pedig miért van az, hogy világszerte 35 vagy több ciklust alkalmaztak rutinszerűen a pandémia alatt végzett tesztelések során?
Az ok egyszerű: egészségügyi szükséghelyzetről előadott színjáték sikere a közvélemény eddig példátlan mértékű manipulálásán áll vagy bukik.
A pandémiáról folyó minden vitát a szemérmetlen módon kisajátított és monopolizált, a pénzügyi elit által finanszírozott technikai-tudományos szakértői bizottságok igazába vetett vallásos hit dönti el, akiket nem a szakma iránti elkötelezettség, vagy az igazság érdekel, hanem a kapott boríték vastagsága.
Az emberek pedig nem a szemüknek, a tapasztalatuknak hittek, és mivel a hatalom leszoktatta őket a gondolkodásról, a tudományba vetett vak hit áldozatai lettek.
Forrás: https://www.erdely.ma/egy-onbeteljesito-joslat-rendszerszintu-osszeomlas-es-pandemia-szimulacio
Azért volt nagyon fontos dr. Gődény György videója, mert rávilágít arra, hogy mindenki benne volt a COVID-hazugságban: kormány, parlament, minisztériumok, orvosok, ápolók, érdekvédelmi szerveik, és most bár a bíróságot is irányítják annak érdekében, hogy összezárjanak, félve attól, hogy az igazság utat tör magának, és lelepleződnek:
– hogy tudtak mindenről jó előre, hogy mit követnek el, és mindezért nem lettek beoltva sem, és garantálták a büntetlenségüket.
Ezen emberek és hozzátartozóik vagy nem lettek beoltva, vagy csak placebóval.
Csak emlékezzünk a horváth nővér azon leleplező videójára, mely szerint 4-fajta vakcina van, és elmondta a jelöléseket, hogy ennek alapján döntik el, hogy kinek mit adnak be.
– Ugyanakkor a hatalom a lelepleződéstől való félelmében kriminalizálja a hivatalos narratívájával szembeni ellenvéleményt, és meghurcolják azon orvosokat, jogászokat, és más szakerbereket, igazságkeresőket, akik az igazság, a szakmájuk, a hippokrátészi esküjük érdekében cselekednek, és ennek hangot is adnak.
Tisztelet a bátraknak!
Áldás/szeretet Mindenkinek!