A két Kórea vezetöi már szinte ölelgették egymást, mindenki a szingapúri amerikai-észak-kóreai csúcstalálkozóra készült, aztán amikor Trump felmondta az iráni atomalkut, hirtelen minden megromlott. Ez nem volt véletlen egybeesés,
Irán ugyanis az atomalku felmondása és az iráni eröket Szíriában ért
izraeli "kifüstölös" hadmüvelet után atomcsapásra készülödött Izrael
ellen, melyre korábban észak-kóreától kapta az atomfegyvereket. Mivel
az izraeli válaszcsapás nemcsak Iránt sújtotta volna, hanem a
felfegyverzö országot is, Észak-Kórea hirtelen megingott, tudatosította,
hogy a jövöben mégis szüksége lehet az atomfegyvereire
potenciális izraeli (atom)támadások kivédése érdekében, s elkezdett
akadályokat görgetni a készülö észak-kóreai-amerikai kiegyezés útjába.
Már az idén januárban kínai
felségvizeken "balesetet szenvedett" iráni olajtankert is valójában
izraeli tengeralattjáró süllyesztette el, mert a köolajon kívül
észak-kóreai fegyvereket is készült volna Iránba szállítani.
Az Al-Arabiya News januári elemzése elég közel állt az igazsághoz a tankhajó "balesete" felöl:
Az Arabiya az iráni Tabnak
hírügynökségre hivatkozik, amely szerint olyan hírek terjengnek az
iráni parlament folyosóin, hogy a hajó nem Dél-Kóreába hanem valójában
az észak-kóreai felségvizek felé vette volna az útirányt, s nem a kínai
CF Crystal nevü hajóval ütközött, hanem "amerikai légitámadás" érte.
A kínai hajó a hivatalos jelentések
szerint meg se sérült, míg az iráni tanker több száz méteres
füstoszlopot okádva porig égett, miután "hirtelen kigyulladt", s az
iráni legénység is mind odaveszett.
Jó rendben, de hogyan maradhatott ilyen
helyzetben az állítólagos kínai hajó sértetlen, s a személyzetéböl se
kapott senki se még csak füstmérgezést se, amikor a másik hajó olyan
hirtelen felrobbant, hogy a személyzetéböl senkit se tudtak kimenteni? S
hogyhogy a kínai hírügynökségek nem publikáltak egyetlen fényképet se a
kínai hajóról? Vagy hogy érhette az iráni tankert "amerikai
légitámadás" kínai felségvizeken? Hol volt a kínai légvédelem? S ha
egyszer ilyen súlyos incidens történt, miért hallgatott róla mind a
kínai mind az iráni legfelsöbb vezetés, s miért próbálták az egészet
inkább dezinformációk kibocsátásával eltussolni?
Azért mert az iráni tankerhajó a "zavarosban halászott", észak-kóreai (atom)fegyvereket szállított volna Iránba. S valójában nem ütközött semmiféle kínai hajóval, de még csak nem is "amerikai harci repülö" süllyesztette el, hanem egy a kínai felségvizekre belopakodó izraeli tengeralattjáró ...
S most áttérve a jelenlegi helyzetre:
amikor Trump májusban felmondta az iráni atomalkut, majd pedig Izrael
lényegében kifüstölte Szíriából az ott állomásozó iráni eröket, az
iráni vezetés egy részének "felforrott az agyvize", s titokban
atomtámadás kivitelezésére kezdtek el készülni Tel Aviv és Haifa ellen.
Söt, nem is annyira titokban:
2018.5.11:
Iráni vallási vezetö izraeli nagyvárosok megsemmisítésével fenyegetözik
(Iran Cleric Threatens Destruction of Israeli Cities)
A nyilvános kijelentéseket Khatami
ajatollah tette - aki Khamenei ajatollah, Irán legfelsöbb vallási
vezetöjének közvetlen környezetéhez tartozik, - s azokat komolyan is gondolták!
Amikor az iráni forradalmi gárda tudomást szerzett a készülö
atomtámadásról, annak bizonyos kevésbé forrófejü vezetöi hárman
külföldre szöktek, és állítólag átadták az izraelieknek a készülö
támadás pontos terveit és az iráni-észak kóreai nukleáris katonai
együttmüködés bizonyos titkait is. Miután az észak-kóreaiak ezt
megtudták, meginogtak, s elkezdtek akadályokat görgetni a készülö
Trump-Kim Dzsongun csúcstalálkozó útjába:
2018.5.15:
NEM NYUGSZIK KIM DZSONGUN: A TRUMPPAL VALÓ TALÁLKOZÓ LEMONDÁSÁVAL FENYEGETOZIK
Phenjan Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető június 12-ére Szingapúrba kitűzött csúcstalálkozójának lemondásával fenyegetett a jelenleg zajló amerikai-dél-koreai hadgyakorlat miatt - jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség helyi idő szerint szerda hajnalban. A hírügynökség jelentése szerint a gyakorlat miatt Észak-Korea le is mondott egy szerdára tervezett magas rangú találkozót déli szomszédjával
Trump erre azzal reagált, hogy a napokban ö maga mondta le a csúcstalálkozót izraeli nyomásra
2018.5.24
Trump lemondta a csúcstalálkozóját Kim Dzsongunnal
Erre viszont Észak-Kórea hirtelen,
megalázkodva "visszaingott", s újból tárgyalni akar, még valamilyen
atombunkereket is felrobbantott a napokban.
2018.5.25:
Észak-Korea bármikor kész tárgyalni
Vajon mitöl ijedhettek meg ennyire, hogy
taktikát váltva hirtelen Trump szoknyája mögé próbálnak bújni? A
partjaiknál leselkedö, atomrakétákat bármikor kilöni képes izraeli
tengeralattjáróktól?
2018.5.23
A világ lélegzetelállítva figyel, amint Izrael rakétatámadásokra készül Észak-Kórea ellen
(World Holds Breath As Israel Prepares To Launch Massive Missile Strikes On North Korea)