Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2024. április 5., péntek
Orosz külügyminiszter az ukrajnai konfliktus lehetséges megoldásáról
Moszkva, 2024. április 5. péntek (MB)
Oroszország lehetségesnek tartja a párbeszédet Ukrajnával, ha Ukrajna tudomásul veszi a harctéren kialakult új realitást, és tiszteletben tartja Oroszország biztonsági követeléseit – jelentette a Magyar Békekör tudósítója Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentéseire hivatkozva.
A Moszkvában akkreditált diplomáciai missziók vezetőinek tartott tájékoztatásán Lavrov kijelentette: „Természetesen készek vagyunk minden olyan megállapodásra, amely figyelembe veszi más országok, köztük Ukrajna biztonsági érdekeit.”
Zelenszkij békeformulájáról, miszerint Oroszországnak ki kell vonulnia Ukrajnából, és helyre kell állítania a 2022. februári katonai beavatkozása előtti határokat, Lavrov azt mondta, hogy „álmodni szabad”.
Az orosz diplomácia vezetője újfent szükségesnek tartotta megemlíteni külföldi hallgatóságának, hogy az orosz katonai beavatkozás után Oroszország és Ukrajna között létrejött béketervet a Nyugat torpedózta meg, mert békekötés helyett le akarta győzni Oroszországot. A Nyugat utasítására Zelenszkij saját „formulát” terjesztett elő, melynek lényege az orosz katonai beavatkozás előtti állapot helyreállítása. Lavrov tudatta, hogy tárgyalásra csak akkor nyílik mód, ha a Nyugat elveti ezt a tervet, és kezdeményező lépést tesz a kompromisszumra az új realitásból, és az orosz biztonsági követelésekből kiindulva. A labda a nyugati térfélen – mondta.
„Oroszország többször is kimutatta jóakaratát, és mindig kész újra kimutatni: Nem mi vetettük el az isztambuli békedokuementumot. Ezzel mindenki tökéletesen tisztában lehet. Nem mi hoztunk törvényeket arról, hogy Ukrajnának tilos tárgyalnia Oroszországgal, és nem mi álltunk elő ultimátumokkal a ’Élőhalott Zsebhitler Zelenszkij-formula’ és variációi formájában” – jelentette ki az orosz diplomácia vezetője.
Lavrov nonszensznek nevezte azt az állítást, hogy Oroszország a NATO megtámadását tervezi.
A 145 életet kioltó, és 551 ember megsebesülésével járó krasznogorszki terrortámadásról azt mondta, hogy „Kijev nyilvánvalóan részt vett a terrortámadásban”.
„Mára Ukrajna teljes mértékben terrorista állammá vált: Tíz éve terrorizálja saját állampolgárait és a határain túl élőket.”
„Az orosz külügyminisztérium hivatalosan követelte az ukrán hatóságoktól, hogy tegyenek azonnali lépéseket a terrorista tevékenység támogatásának megszüntetésére, a felelősök kiadatására és a jóvátételre. Követeljük, hogy Kijev teljesítse ENSZ-egyezményekben foglalt kötelezettségeit” – fűzte hozzá.
A bucsai tömegmészárlásról szólja Lavrov kijelentette: Oroszországgal ellentétben Nyugaton senki sem szorgalmazza a bucsai bűncselekmény tárgyilagos, nyílt kivizsgálását. Hamis pert rendeztek, amelyben Oroszországot vádolják a civilek meggyilkolásával. Moszkva fellebbezéssel fordult az ENSZ Biztonsági Tanácsához, hogy kényszerítse a kijevi rezsimet, legalább azoknak a nevét adja meg, akiknek a holttestét Bucsában kirakták. Közvetlenül az ENSZ-főtitkárhoz fordultam, hogy éljen a felhatalmazásával, és kötelezze Kijevet és gazdáit egy ilyen lista összeállítására, de senki nem tesz semmit.”
Lavrov végül kitért az ukrajnai emberi jogokra, köztük az orosz nyelv használatára. Elmondta a diplomatáknak, hogy az orosz nyelv Ukrajnában való használata közigazgatási szabálysértésnek minősül annak ellenére, hogy az ukránok túlnyomó többsége még mindig beszél oroszul, mert ez könnyebb nekik, és családjuk, rokonaik hagyománya.+++
Kiadta: Magyar Békekör