A
 nyugati elit teljes passzivitásban szemléli a lassan  kibontakozó 
válságot. A régi módszer nem működik már, a tömegekre  gyakorolt 
befolyásuk egyre csökken, az embereknek nem kellenek a halott  ideák. 
Rózsaszín ködben fulladozva, egyre kevésbé érzékelik az őket  körülvevő 
valóságot – de ami őket megbénítja, másoknak táplálékul  szolgál: a 
válsághullámokon ismeretlen, új erők emelkednek fel.
A 
Business Insider tavaly októberben leközölt egy értékelést az  európai 
politika alakulásáról, melyben összegezték a politikai elemzők  
radikális jobboldal megerősödésére vonatkozó megfigyeléseit. Az októberi
  publikáció abból a szempontból mérföldkőnek tekinthető, hogy már akkor
  kész tényként kezelte a szélsőjobboldal megerősödésének mint  
tendenciának várható fokozódását, pedig a Kölnben történtek hatásaival  
az év vége előtt még nem számolhattak. Az értékelés szerint a migrációs 
 válság – a regnáló hatalmi elit hazugság-buborékának átszakítása előtti
  állapotában is – törvényszerűen vezet a szélsőjobboldal 
megerősödéséhez,  ami mostanra számos európai országban megfigyelhető. 
Franciaországban a  Nemzeti Front ért el látványos előretörést, 
Görögországban az Arany  Hajnal – ez a történet azonban nem róluk szól, 
hanem egy nagyobb léptékű  folyamatról, ami kész helyzet elé állítja és 
cselekvésképtelenségbe  taszítja a nyugati vezetőket. A 
közvélemény-kutatások minden európai  országban a jobboldali konzervatív
 erők és szélsőjobboldal előretörését  mutatják, miközben a baloldali 
liberális pártok elkezdenek kiszorulni a  politikai palettáról. A 
Nemzeti Front és az Arany Hajnal előretörése  mellett viszonylag kevés 
figyelmet kaptak a svájci választások, ahol a  Svájci Néppárt a 
bevándorlás elleni kampányra alapozva választási  győzelmet ért el. A 
BBC további jobbra tolódásról beszélt, pedig  korábban a nemzetközi 
sajtó gyakran foglalkozott a párt “nyíltan  rasszista” plakátjaival. 
Ausztriában a szélsőjobboldalhoz sorolt  Szabadságpárt megelőzte a 
legnagyobb baloldali pártot, és ezzel az  ország második legerősebb 
politikai pártjává lépett elő. Októberben,  Bécsben a szociáldemokraták 
még 39%-kal megtartották ugyan a vezetést,  de a Szabadságpárt 
felzárkózott mögéjük és a szavazatok 31%-át kapta. Az  osztrák 
fővárosban a balközép uralma a második világháború óta nem dőlt  meg, 
így a választási eredmény sokkhatásként érte a szélsőjobboldal  
előretörésétől tartó politológusokat. Későbbi közvélemény-kutatások  
szilárdan a Szabadságpárt második helyezettségét mérték, de egyes  
mérések hibahatáron belül már vezető pozíciót mutattak; egy-két hónap  
leforgása alatt helyenként már 10%-os előnyre tett szert a  
Szabadságpárt, és vezető erővé lépett elő.
Az 
újabb, radikálisabb politikai formációk előretörése azonban nem  rekedt 
meg az osztrák és svájci határon, hanem Nyugat-Európában is  
határozottan kimutatható. Hollandiában a Geert Wilders féle PVV mutatott
  előretörést, Franciaországban pedig Marine Le Pen pártja, a Nemzeti  
Front erősödésétől tartottak az elemzők. Olaszországban Matteo Salvini  
Északi Ligája növekszik robbanásszerűen; a Veneto régióban az Északi  
Liga politikusa, miután megszerezte a kormányzói pozíciót, azonnal  
elrendelte a migráns befogadóközpontok bezárását. A mindinkább előtérbe 
 kerülő radikális jobboldal gazdasági elképzelései országonként 
eltérőek,  de abban közös nevezőre hozhatóak, hogy mindegyikük 
euroszkeptikus,  bevándorlás ellenes, és a lakosság egyre fokozódó 
támogatását élvezi. A  pártok világnézete egyaránt megegyező azzal 
kapcsolatban, hogy a regnáló  hatalmi elit és az emberek által 
megszokott társadalmi intézmények  fokozatosan elveszítik a kontroll 
képességét; gyakran nincsenek  tisztában az egyszerű emberek hétköznapi 
problémáival, elszakadtak a  valóságtól, és helyettük ismeretlen, senki 
által meg nem választott  személyek saját gazdasági befolyásukkal 
visszaélve, saját egyéni  elképzeléseik szerint akarnák formálni a 
társadalmat, miközben a  többségi lakosság problémái a legkevésbé sem 
érdeklik őket. Soros György  személye mondhatni archetipikussá vált 
abban az értelemben, hogy az  emberek észlelik a kontroll elvesztésének 
folyamatát, és az ellenőrzés, befolyásolás, cselekvés 
feltételezett képességét nagy gazdasági erőforrások felett rendelkező  
távoli személyekben vélik megnyilvánulni. A projekció során pedig  
legvadabb rémálmaikban sem gondolnák, hogy az Európában zajló folyamatok
  felett esetleg senkinek nincs már ellenőrzése, és a szó szoros  
értelmében vett káosz elszabadulásának vagyunk szemtanúi.
Már 
amennyire szemtanúnak lehet nevezni olyan politikusokat, akik épp  
végleg elveszítik realitásérzéküket, és statisztikák, általános  
megfigyelés mögé menekülve próbálnak úrrá lenni az általuk sem értett  
állapotokon. A Washington Post egy publicisztikája decemberben  
rámutatott arra, hogy Európában egy olyan helyzet van kialakulóban, ami a szélsőségeknek és a kalandor természetűeknek egyaránt kedvez.
  Az emberek a kontroll látszatát akarják visszaadni az általuk ismert  
társadalmi intézményeknek, ami szükségképpen a szélsőjobboldal  
előretörését hozza. Svédországban a migránsok jelenléte miatt fokozódó  
kriminalitás a Svéd Demokratáknak hozott újabb sikereket, akik – a  
félrevezető név ellenére szintén egy radikális jobboldali formáció –  
felküzdötték magukat a baloldali pártok elé. A 2014 szeptemberi  
választásokon még harmadik helyen szerepeltek, 2015 nyara óta a frissebb
  közvélemény-kutatások második, néha első helyre mérik őket. A Dán  
Néppárt júniusban második helyen végzett, ezzel maga mögött hagyva egy  
hagyományos jobboldali-centrista pártot.
Bár 
Németországban és Spanyolországban nem érnek el ezzel egy  kategóriában 
emlegethető eredményeket radikális jobboldali pártok,  Angela Merkel 
népszerűsége az általa képviselt bevándorláspolitika miatt  minimálisra 
csökkent, és az emberek a migráció kontroll alatt tartását  ígérő pártok
 felé fordulnak. A milliós nagyságrendet öltő bevándorlás  okán számos 
európai politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a német  kancellár – 
és ez kiterjeszthető az általa képviselt politikai  irányvonal egészére –
 elveszítette kapcsolatát a valósággal. Európában  trójai falóként 
működő szervezetek romantikus álmokat dédelgetnek a  bevándorlókkal 
kapcsolatban. Ez a rózsaszín köd mostanra olyan mértékben  korlátozza az
 észlelésüket, hogy nem csak realitásérzéküket, de a  kontroll 
képességének reményét is elveszítették. A Deutsche Wirtschafts  
Nachrichten német napilap január 5-én – 5 nappal a Kölnben történtek  
után – arra hívta fel a figyelmet, hogy ez alatt a közel egy hét alatt  
se a kancellár, se a jogvédő szervezetek nem kommentálták a több száz  
német nő ellen elkövetett szexuális zaklatást. A sajtókritika hatására  
Angela Merkel egy napon belül kiadott egy a bűncselekményeket elítélő  
nyilatkozatot, de az egy hétig tartó kínos csend rámutatott arra, hogy elképzelésük nem volt arról, mit kezdjenek a kialakult helyzettel.
  A nyugati elit teljes passzivitásban szemléli a lassan kibontakozó  
válságot. A régi módszer nem működik már, a tömegekre gyakorolt  
befolyásuk egyre csökken, az embereknek nem kellenek a halott ideák.  
Rózsaszín ködben fulladozva, egyre kevésbé érzékelik az őket körülvevő  
valóságot – de ami őket megbénítja, másoknak táplálékul szolgál: a  
válsághullámokon ismeretlen, új erők emelkednek fel. Az emberek  
radikalizmust akarnak, mert érzik a kontroll elveszítését. Ezt a  
folyamatot Magyarországon a kormánypárt képes volt megakasztani, de  
ennek érdekében nagy mértékben hozzáigazodtak a lakosság mindinkább  
radikálissá váló elvárásaihoz, és ezáltal is sokkal inkább beszélhetünk 
 az elkerülhetetlen elhalasztásáról, mint megállításáról. A kontroll  
érzetét átmenetileg visszaadhatják a társadalomnak, de Európa-szerte a  
megfigyelési programok kiterjesztése – az a tény, hogy mindent látni  
akarnak – valójában arról árulkodik, hogy az ég világon semmit nem  
látnak.
http://www.hidfo.ru/2016/01/valakinek-halalos-alom-masnak-elteto-nektar/