Az orosz kormány szerint az Egyesült Államok birodalmi politikát folytat, továbbra sem tett le az egypólusú világrend fenntartásáról.
A Kreml közleményében véleményezte a Donald Trump amerikai elnök által hétfőn elfogadott nemzetbiztonsági stratégiát.
“A stratégia kapcsán adott tájékoztató egésze, de különösen az országunkat említő részek a dokumentum birodalmi természetét demonstrálják, abban nem mutatkozik szándék az egypólusú világ megtagadására, ugyanakkor határozottan jelen van benne a többpúlusú világ elutasítása” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a kiadott dokumentum kapcsán.
A szóvivő kijelentette, hogy Oroszország nem tud egyetérteni az Egyesült Államok azon álláspontjával, hogy veszélyt jelent az amerikai nemzetbiztonságra. Ugyanakkor kiemelte a dokumentum számos pozitív aspektusát, például az Oroszországgal való együttműködésre hajlandóság megemlítését.
“Ez a szándék teljes mértékben egybeesik a mi megközelítésünkkel, mert Moszkva szintén együttműködésre törekszik az Egyesült Államokkal azon a téren, ahol az nekünk előnyös” – mondta.
Erre példaként Peszkov a terrorizmus elleni harc terén folytatott együttműködést említette, melynek eredményeként sikerült megakadályozni egy terrorcselekményt Szentpétervárott.
“Mégegyszer szeretném kiemelni az együttműködésnek ezt az ideális példáját, a szakszolgálatok közti információmegosztást, melynek eredményeként sok életet sikerült megmenteni” – mondta.
A szóvivő kijelentése szerint Moszkva tanulmányozni fogja az új amerikai nemzetbiztonsági stratégiát, mert az a Trump által megjelenített szemlélet mentén számos új elemet tartalmaz, melyekre később reflektálni fognak.
A Donald Trump által elfogadott nemzetbiztonsági stratégia négy alapelv mentén vívná ki a “páratlan hatalmat” az Egyesült Államok számára; az amerikai lakosság és az ország megvédése; a jólét fokozása; a béke erő segítségével fenntartása erős hadsereggel, és az amerikai befolyás további kiterjesztése külföldön.

http://www.hidfo.ru/2017/12/kreml-az-usa-kulpolitikaja-gyarmatosito-jellegu/