…”Reménykedjünk az Orbán
kabinet talán végre rendszert csinál polgárainak őszinte, közérthető és
időben történő tájékoztatásából, a lakossággal történő rendszeres
párbeszédből, netán a valódi demokrácia is kicsírázik egyszer, a
politikusok, a liberális média hazudozása és az igazság elkendőzése
helyett.”
A brüsszeli gazdatüntetés
kapcsán ismét felmerül a tény, ha valóban demokratikusan vezetnék az
úgynevezett demokratikus országokat, akkor nem a lakosság feje felett
döntene a hatalom, olyan kérdésekben, melyek pont őket érinti húsba
vágóan.
A hazai gyakorlatban is épp így hiányzik
a párbeszéd, egy-két kivételtől eltekintve. Bár az Orbán kormány már
több ízben is megszólította levélben a lakosságot egy-egy nagy
horderejű témában kikérve a véleményüket, legalábbis akkor, amikor a
felhatalmazásunkra volt szüksége valamelyik intézkedése megtételéhez.
A közvetlen válaszadásnak megvan az az előnye, hogy ki-ki befolyásmentesen dönthet.
Ez persze azért nem ilyen egyszerű. Annál is inkább mert a nép
akaratának kikérése előtt, – de legalább a kiküldött levélben őszintén,
tisztességes (értsd az emberek számára közérthető, világos és nagyobb
részleteiben is átlátható módon) tájékoztatást is kell(ene!) adni,
hiszen a várható következményekről, a háttéralkukról a lakosság
többnyire csak utólag értesül – vagy akkor sem, különösen, ha még el is
titkolják a hátsó szándékokat, következményeket, de pláne titkosítják
is ezeket a háttérben meghúzódó megállapodásokat, alkukat.
Aztán nem ártana közölni, pro és kontra,
hogy ez mekkora plusz terhet ró ránk, hogy melyik döntés mennyibe fog
kerülni a lakosságnak, mert a “fájni fog” elég slendrián megfogalmazás.
S ha már a költségeknél tartunk, azt sem árt tudni, hogy honnan
teremtjük elő a rávalót, (vagy honnan vonna el pénzt a kormány) a nép
akaratával egyező végrehajtáshoz.
El kell mondani, hogy mely
törvények, szerződések mire köteleznek bennünket, illetve mely
törvények, szerződések megváltoztatása, módosítása, vagy meghozása,
netán figyelmen kívül hagyása szükséges.
Visszatérve a támogatásunk, véleményünk
kikérésére, ezzel további problémák is adódnak, egyebek között már
egy-egy kérdés megfogalmazásával is lehet olyan helyzetet teremteni,
amire, a kívánt válasz érkezik. Különösen, ha nincs hozzá elegendő
információ, vagy kifejezetten félrevezető információval látják el a
jövendő válaszadókat, vagy a kérdés feltevése olyan, amire nem lehet
felelősséggel egyszerű igennel vagy nemmel válaszolni a következmények
és a kivitelezés pontos ismerete nélkül. (egy példa a halálbüntetés
bevezetése, – a lehetőség megteremtésére nyilván sokan igennel
válaszolnának, azonban az alkalmazásán áll vagy bukik minden. De ilyen
dilemma az is, hogy fogadjunk-e be menekülteket, vagy támogassuk-e a
migrációt, vagy hogy adjunk-e határon túliaknak magyar állampolgárságot,
az emberség nyilván igent mondat velünk, csakhogy nagyon nem mindegy
hogy milyen jogokat társítunk ezekhez, hogy milyen feltételekhez kötjük,
és nem mindegy, hogy kiket és milyen létszámban illetve időhatárok
között fogadunk be, de pláne, hogy milyen státusszal látjuk el őket.
Mert ugyebár, ha a kérdés úgy teszik fel hogy válogatás nélkül bárkit,
bármikor honosítunk-e, befogadjunk-e és el is tartsuk, netán azonos
jogokkal is ruházzuk fel őket, akkor a válasz könnyen lehet nem)
A bevándorlással, migrációval
kapcsolatban kikért véleményünk után szereztünk csak széles körben
tudomást arról, hogy valójában mennyi menekült befogadását várja el
tőlünk az EU (bár ez a szám többször is módosult), hogy a regisztrációt
leginkább csak rajtunk akarják számon kérni, hogy az EU törvényeket
felül írja az emberség (már ha az uniónak, vagy némely politikusának per
pillanat épp ez az álláspontja), hogy nem lehet kötelezni senki sem a
menekült táborban maradásra, sem a regisztrációra, sem orvosi
ellenőrzésre, és hogy az illegális határátlépőket valójában (szemben a
rendelkezésekkel) ugyanolyan elbánásban kell részesíteni, mintha legális
menekültek vagy bevándorlók lennének, és még sorolhatnánk az
alkalmazott kettős mérce alapján megfogalmazott uniós elvárásokat,
miközben igazság szerint nincs is egységes uniós vélemény vagy
álláspont. A lakosság véleményére most szüksége volt Orbán Viktornak,
hivatkozási alapként, hogy szembe menjen Brüsszellel, és sok liberális
politikus álságos kirohanásaival.
Az sem lenne utolsó, ha a mindenkori
kormány nem csak olyan esetben kérné ki a nép felhatalmazását, és
folytatna párbeszédet, amikor neki van erre szüksége, hanem minden olyan
esetben is, amikor mikor olyan törvényeket készít elő, olyan lépéseket
tervez, melyek a létünket, egészségünket vagy jövőnket hátrányosan
befolyásolják, érdekeinket és az igazságot súlyosan sértik.
Ilyen
durva átverés volt például az EU csatlakozást illető népszavazás
(melyre ráadásul a már aláírt csatlakozási szerződést követően került
sor)
Eközben arról sem szabad elfelejtkezni, hogy a vélemény
megkérdezése, vagy a párbeszéd lefolytatása a nemzettel és annak
akceptálása nem ugyanaz, még ha evidenciának is tűnik a népakarat
figyelembevétele.
DE! Nem kérdezték meg az érintetteket számtalan más esetben sem.
Nem kérdeztek meg bennünket a Magyar Alapokmány átírásakor, a
magánynyugdíjak elvétele, majd elköltésekor, vagy a
Munkatörvénykönyvének a munkavállalókat sújtó durva liberális
átírásakor, akárcsak a Pénzügyi- és Banktörvények lakosságot súlyosan
megkárosító (ezzel szemben a bankok érdekeit messzemenően szem előtt
tartó) rendelkezések meghozatala előtt sem. (igaz, azóta sem!)
Ahogy
a kutyát se érdekelte a véleményünk és akaratunk százmilliárdos
stadionépítésekről, a szociális kiadások elosztásáról, feltételhez
kötéséről.
Nem, hogy nem kérdeztek meg bennünket, de még csak nem is
tájékoztattak az egészségügy és az oktatás szétverésekor sem, vagy a
privatizációnak nevezet szabad rablás feltételeinek megteremtésekor
sem, ahogyan a különböző mutyik (a föld- és trafikmutyi, kártérítési és
árverési mutyi, bankhitelek, egyoldalú banki szerződésmódosítás, stb.,
stb.) kivitelezését is kész tényként nyomták le a torkunkon, sőt a mai
napig titkolják, kik, mennyit profitáltak ezekből, kinek az ismerősei
voltak, “jókor jó helyen” no persze véletlenül.
Nem volt se
véleménykérés, se információ, csak hazugságok, átverés, lapítás. Minden
gerinctelen csirkefogó hangzatos hazugsággal magyarázta a
megmagyarázhatatlant, mellyel elvtelenül pénzért elárulta az országot
és megkárosította a benne lakókat.
A cinizmus csúcsaként pedig olyanokat
vágtak az arcunkba, hogy bár nem etikus, de törvényes (az erkölcstelen
törvény mindenkor kártékony a közösség számára!), hogy megélhetési
bűnözés, (noha nem 1kg kenyérről vagy 20dkg párizsiról volt szó), hogy
(re-)privatizáció (melynek töredéke sem volt igaz, csupán a
fosztogatást, az ország kiárusítását leplezte) melynek során az
egyenlőbbek, akik jó előre bírtak minden szükséges információval,
nevetségesen olcsón, szinte ingyen (úgy mond sz…ért-h…ért) szereztek meg
milliárdokat, államilag feltőkésített bankokat, gyárakat, földeket,
bányákat, erdőket, üzemeket, gépeket, stb.
Majd pedig a pofánkba
vágták, hogy el lehet menni az országból, meg hogy mindenki annyit ér,
amennyije van (értsd amennyi vagyont szerzett bármilyen módszerrel)
Nos, a néppel, a lakossággal
történő párbeszéd a demokrácia alaptétele, de úgy tűnik ebben az
országban ez soha nem állt az aktuális uralkodó réteg érdekében.
A népet valójában szinte soha nem képviselte egyetlen “megválasztott képviselője” sem, hát még a listások, vagy a pártok.
Reménykedjünk az Orbán kabinet
talán végre rendszert csinál polgárainak őszinte, közérthető és időben
történő tájékoztatásából, a lakossággal történő rendszeres párbeszédből,
netán a valódi demokrácia is kicsírázik egyszer, a politikusok, a
liberális média hazudozása és az igazság elkendőzése helyett.
Szabad Riport / Audie