A moszkvai városi bíróság nyolc évi börtönbüntetésre ítélte egy amerikai zsoldban működő extrémista csoport tagját, aki rendőröket próbált beszervezni, hogy kormányellenes tüntetések alkalmából civilekre lőjenek.
A nyolc évi börtönbüntetésre ítélt Alexander Razumov tagja annak a fegyveres csoportnak, ami 2013-14 fordulóján részt vett Kijevben a legitim kormány eltávolításában, és készpénzes kifizetéseket kapott a rendőrök elleni támadásokért. Az EuroMajdan “sikerességében” katalizátor szerepet töltött be, hogy mind a kormányellenes tüntetők, mind pedig a rendőrök arról számoltak be, hogy a másik táborból lövések érkeznek. Ez lehetővé tette a kormányellenes tüntetők radikalizálását, miközben egyre több ember vonult utcára, és a feszült helyzetben a rendőrök is agresszívabban léptek fel ellenük.
A Ria Novosztyi hírügynökség szerint Razumov a Jobb Szektor tagja, és Oroszországba érkezésének kettős feladata volt; egyrészt tagtoborzást folytatott a szervezet orosz csoportjainak létrehozásához, akik egy konfliktus kiprovokálása után fegyveres harcot kezdenének a rendfenntartás ellen. Emellett rendőröket is megpróbált beszervezni, akiknek az lett volna a “feladata”, hogy a Donbassz régióba utazva jelentkezzenek az Ukrajnától elszakadt régió rendfenntartásához, majd hónapokkal később békés civil demonstráció alkalmából rálőjenek az emberekre.
Razumov havi kifizetéseket ígért az általa beszervezni kívánt személyeknek, és további anyagi juttatásokat helyezett kilátásba arra az esetre, ha a közeljövőben kezdődő demonstrációknak civil halálos áldozata lesz.
A beszámoló szerint a Jobb Szektor tagja nem idegeneket próbált megnyerni, hanem olyan személyeket keresett fel, akikkel a szervezet számára megnyert új tagok korábban személyes kapcsolatban álltak, a célszemélyek beszervezésében így meghatározó szerepe lett volna a múltbéli személyes kapcsolatnak is. Később a legfelsőbb bíróság képviselője az újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy a Jobb Szektor tagja alábecsülte az orosz rendőrök moralitását; próbálkozásai azon buktak el, hogy két megkeresett rendőrtiszt jelezte a történteket.
A Jobb Szektor korábban betiltásra került Oroszországban, miután tagjai az Ukrajnáról leszakadó orosz többségű területeken civilek elleni bűncselekményeket követtek el. Kijevben a Berkut rendőri különleges alakulat feloszlatása előtt – a puccs idején – a rendőrök rajtaütést hajtottak végre a “civil tüntetők” sátortáborán, ahol megtaláltak egy arra vonatkozó dokumentációt, hogy belföldi szélsőjobboldali politikai szervezetek és futballszurkolói csoportok dollárban kaptak kifizetéseket a tüntetések során rendőrök elleni támadásokért. A Jobb Szektor már a puccs idején kapott készpénzes kifizetéseket – Razumov feltehetően csak összekötőként érkezett Oroszországba, és a pénzről ugyanaz gondoskodott volna, aki már az ukrán puccs idején is anyagiakkal látta el a felforgatásban résztvevőket.

http://hidfo.ru/2015/09/rendoroket-fizetett-volna-meg-hogy-civilekre-lojenek/