Az
ukrán pénzügyminisztériumot irányító amerikai állampolgár, Natalia
Jaresko nemsokára megkaphatja Ukrajna miniszterelnöki posztját. A német
sajtó azonban már annak lehetőségével foglalkozik, hogy Jaresko
kormányfőként sem fogja tudni kihúzni az országot a gazdasági
szakadékból.
A német
Contra Magazin szerint Arszenij Jacenjuk jelenlegi ukrán kormányfő
napjai meg vannak számlálva, de az ukrán gazdaság helyzete miatt
Jaresko is hamar ugyanerre a sorsra juthat, amin az sem fog segíteni,
hogy amerikai állampolgár. Épp ellenkezőleg: miközben a nyugatbarát
politikusok azzal számolnak, hogy amerikai származása segíthet az olcsó
hitelek és nagyobb befektetések megszerzésében, a politikusok többsége
és a választók egyaránt amerikai bábként kezelik Jareskot, ami
miniszterelnökként még inkább el fogja lehetetleníteni a munkáját.
„Amerikai bábként kezelik, akárcsak a jelenlegi miniszterelnököt, aki közeli kapcsolatokat ápol az amerikai külügyminisztériummal, és a rezsimváltások világszerte ismert támogatójával, Soros Györggyel.”
A lap
hozzáteszi, hogy az amerikai állampolgár kinevezését nem csak nyugati
integrációra törekvő ukrán politikusok támogatják, hanem széleskörű
elfogadottságot épített ki a nyugati politikai elitek körében, annak
köszönhetően, hogy ellenséges állásfoglalásokat tesz Oroszországgal
szemben, ami segíti a NATO kelet-európai nyomásgyakorlását.
Pusztán
gazdasági és belföldi politikai lehetőségeit tekintve azonban Jaresko
nem lesz képes stabilizálni az ukrán pénzügyi rendszert – eddigi
próbálkozásai pedig elsősorban a legkiszolgáltatottabbak számára
jelentettek még nagyobb terhet. „A Jaresko-kormány aligha fogja
megfordítani az ukrán gazdaságban mutatkozó negatív trendeket, Ukrajna
ehelyett egyre közelebb lépdel a gazdasági szakadékhoz.”
A lap
hozzáteszi, hogy az ország stabilizálásához egy általánosan elfogadott
és köztiszteletnek örvendő személyre lenne szükség, ezzel szemben
Jareskot gyűlölet övezi a Nyugathoz közeledést nem támogató ukrán
politikusok és választók részéről egyaránt.
http://www.hidfo.ru/2016/03/ukrajna-az-amerikai-kormanyfo-kinevezese-olaj-lesz-a-tuzre/
http://www.hidfo.ru/2016/03/ukrajna-az-amerikai-kormanyfo-kinevezese-olaj-lesz-a-tuzre/