Az ukrán pénzügyminisztériumot irányító amerikai állampolgár, Natalia Jaresko nemsokára megkaphatja Ukrajna miniszterelnöki posztját. A német sajtó azonban már annak lehetőségével foglalkozik, hogy Jaresko kormányfőként sem fogja tudni kihúzni az országot a gazdasági szakadékból.
A német Contra Magazin szerint Arszenij Jacenjuk jelenlegi ukrán kormányfő napjai meg vannak számlálva, de az ukrán gazdaság helyzete miatt Jaresko is hamar ugyanerre a sorsra juthat, amin az sem fog segíteni, hogy amerikai állampolgár. Épp ellenkezőleg: miközben a nyugatbarát politikusok azzal számolnak, hogy amerikai származása segíthet az olcsó hitelek és nagyobb befektetések megszerzésében, a politikusok többsége és a választók egyaránt amerikai bábként kezelik Jareskot, ami miniszterelnökként még inkább el fogja lehetetleníteni a munkáját.
„Amerikai bábként kezelik, akárcsak a jelenlegi miniszterelnököt, aki közeli kapcsolatokat ápol az amerikai külügyminisztériummal, és a rezsimváltások világszerte ismert támogatójával, Soros Györggyel.”
A lap hozzáteszi, hogy az amerikai állampolgár kinevezését nem csak nyugati integrációra törekvő ukrán politikusok támogatják, hanem széleskörű elfogadottságot épített ki a nyugati politikai elitek körében, annak köszönhetően, hogy ellenséges állásfoglalásokat tesz Oroszországgal szemben, ami segíti a NATO kelet-európai nyomásgyakorlását.
Pusztán gazdasági és belföldi politikai lehetőségeit tekintve azonban Jaresko nem lesz képes stabilizálni az ukrán pénzügyi rendszert – eddigi próbálkozásai pedig elsősorban a legkiszolgáltatottabbak számára jelentettek még nagyobb terhet. „A Jaresko-kormány aligha fogja megfordítani az ukrán gazdaságban mutatkozó negatív trendeket, Ukrajna ehelyett egyre közelebb lépdel a gazdasági szakadékhoz.”
A lap hozzáteszi, hogy az ország stabilizálásához egy általánosan elfogadott és köztiszteletnek örvendő személyre lenne szükség, ezzel szemben Jareskot gyűlölet övezi a Nyugathoz közeledést nem támogató ukrán politikusok és választók részéről egyaránt.


http://www.hidfo.ru/2016/03/ukrajna-az-amerikai-kormanyfo-kinevezese-olaj-lesz-a-tuzre/